Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-13 / 137. szám

1ÜS9. június 13., kedd Milyen Szegedet akarunk? Á város és a piacok Bármennyire is szélsőséges túlzásnak tűnik, ^„demokratikus centralizmus" szemléletenek egyetemes halasa alól a várasxnűködés és városépítészetünk sem tud1a kivonni magát. Ha ugyanis a várost, mint funkciók együttesét szemleljük, azt tapasztaljuk, hogy e funkciók: 3 piaci-kereskedelmi, az egészségügyi, a kulturáJ's-szórakoztató, a szolgáltató és a közszolgálatok (posta, hivatalok, rendőrség) stb.. ugyancsak centralizált s/.eckezetet mutatnak — földrajzi értelemben is, alapvetően a belvárosban zsúfolva össze ezeket. Az építészeti felfogás abban lükrözte mindezt (ez legtöbbször persze nem az építészek saját, hanem helyimegyei politikusaink „építészeti felfogása" volt), hogy az új negyedekből szinte hiányoznak a városias (al)központok: bevásárló-, ügyintézöközpontok, a kis fórumok) és piacok, amelyek a mozi, a szórakozás helyeivel, a posta- és bankfiókokkal, orvosi rendelőkkel stb. együtt, egy helyen az új negyedekben, (kis)fdrosi élei hangulatát adhatnak, és nem a Lenin körúton belül zsúfolnák össze mindezt. Az, új negyedekben e funkciók, ha megvannak, rendkívül szétszórtan, központi koncepció nélkül kerültek elhelyezésre. Ha a városi életről a szabadságban es rendben élő démosz erielmeben gondolkodunk. — ahogy Bibó latvan a nyugat-európai városokról írta: „a szabadság lós kóréiról" —, szükségképpen újra kell gondolni a varos erőterét, és új vonzásközpontokat kell segíteni kialakulni. Az ilyen nagy» városon belüli kisebb ikózöss,(jgék kialakítása — a tfirténelem példái szerint — általában a városi piacok hálózata felöl történhet. Jól ludták e/.t valaha Szegeden is. A nagy árvíz utánj terv például tudatosan számolt a piacokkal, amikor a tér es piac kapcsolatrendszere, azaz e funkciók felöl alakította ki a város újjáépítési tervét: a főtér igy lett sétatér, a paprikupj'uc a Mária Valéria téren, a gabonapiac a víztorony mellett, az általános piac pedig a Mars téren kapott helyet, összejövetelek céljára pedig ott volt a Kiauzál tér. Eleink ugyanis tudták: a piac, gazdasági szerepén túl, városi közösséget, nyilvánosságot szervező erű is. „Indián" piacok Erdei Ferenc Város és videke című könyveben szól arról, hogy az 1950-es évektől a magyar nagyvárosokban a piacok megsemmisültek: „A piacokat zugokba vagy juhszélre telepítették. a főtereket beparkosították, a városi élet nyilvános színtereit művelődési házakba, közgyűlési termekbe szorították..."; a piacot, e „szocialista" filozófia szerint, „ki kell zsuppolni a főtérről, s lehetőleg internalótáborhoz. hasonló körülmenyek kozé kell helyezni .. ." Erdei az 1960-as évek végén úgy látta. Szeged viszont elkerülte e tévulut. Magam azt hiszem. hogy Erdeinek, legalább is a következő évtizedeket tekintve. nem lett igaza, Szeged is besorolt e piacfilozófiát vallók közé. Az elmúlt 20 év ugyanis azt mutatja, hogy a piactól való irtózás — együtt azzal a/ Illúzióval, hogy a szocialista kereskedelem képes az ellátást tervszerűen biztosítani — azzal járt, hogy a Szent István téri piacon kívül, valójában nem alakultak ki igazi kis piacok az új negyedekben. Pedig nem kell várostörténésznek lenni, hogy észrevegyük: az új lakónegyedekben a nagy élelmiszerboltok mellett spontán módon szerveződőben vannak az élelmiszerpiacuk. Egyelőre azonban méltatlan körülmények közölt, eltűrten — pedig ezek a spontán piackezdemények fontos jelzői annak, hol is lennének kialakithatóak városi alközpontoki Az északi városrészben a Diófa étterem melletti ABC-áruház körül például már igen izmos „indián"-piac működik, ahogy arókusi, a makkosházi ABC mellett, vagy a Csillag téren is (itt. Tarján szelén, és Újszegeden már a nagy „vívmány": néhány asztal is megjelent). (Az „indián"-piaccal Peruban találkoztam, például Cuzcóban, ahol az indián parasztok járdára terített újságra kitett portékáikat árulják, guggolva, az elemi egészségügyi feltételek nélkül, a város (fehér) urainak ,'s rendőreinek kényétől függve: tűrik avagy sem ef.t a kereskedelmet...) Tudatos és átfogó piacépítésre lenne tehát szükség, építve a szegedi polgárok leleményére: lebetonozott, csatornázott, vízcsappal és asztalokkal ellátott, tiszta, tágas piacok kellenének áz öszszes negyedben, s nem tűrni, hanem biztatni kellene az itt történő árusítást. Mellesleg: ez városi bevételt is jelentene! És a spontánul alakuló piaci központok körül kellene tudatosabban szervezni a városi kerületek, a lakótelepeik új közösségi központjait). fórumait, Erre — a tágas tereknek szerencsére — van is lehetőség. Ilyen kis központok kialakítása tenné lehetővé, hogy a belvároson kívüli körzeteknek ne csak az alvás legyen az egyetlen közös lehetősége. Egy szocialista bozótpiac A bozótpiac fogalmát Afrika történetéből ismerjük, ahol különböző régiók fekete parasztjai, iparosai, nem ismervén egymás nyelvét, a szavanna szélén szervezték meg piacaikat, hogy csere és mutogatás útján szerezzék meg a szükséges termékeket. Ilyen bozótpiac Szeged „KGST-piaca" is. ahol a Vajdaság szerbjei és magyarjai, Bánát magyar, román és német polgárai, lengyel kalandozók, szovjet kiskatonák és turisták, valamint Szeged polgárai találkoznak és üzletelnek — valóban afrikai körülmények között. Az árak azonban jutányosak, a termékek jók, s jelzik: ha az állampolgárra bíznánk a KGST ügyeit, és hagynánk, sőt segítenénk, a KGST talán nem is lenne olyan reménytelen ügy. Azzá a mindenható államok bénasága tette. Es eszembe jut az is: hasonló „európai" piac létezik például Madrid központjában, a történelmi negyed 4-5 utcáját is betöltve. Itt mindent megvehetsz, és negyedáron: a városi tanács qtíuadja az, utcákat. helypénzt szed, és délután egytől viharos gyorsasággal tisztíttatja meg az utcákat. Hasonló piacot Limában a köztársasági elnöki palota mellett találhat az arra látogató. Mindkct piac látványosság is, es bevetel a városnak. S mi itt Szegeden nem tudjuk, tűrjük-e egyáltalán ... Magam nagy fantáziát látok e piacban. A Kelet-, Közép- és Dél-Európa tájairól érkezők, a Visztulától a? Al-Dunáig, rájöttek: Szeged a ikelet- és dél-európai áruk nagy csereközpontja lehet. Ezt egyelőre, persze, a maguk egyszerű, közvetlen csere szintién működtetik. Am ha valóban a piacgazdaság felé nyitnak a szomszédos országok! is — és nincs más választásuk —, akkor fel kellene-lehetne készülni egy állandó, nagybani, közvetlen cserére is, kialakítva a profi kereskedők számára a szükséges infrastruktúrát. Egy dél-küzép-európai piacváros születhetne, amely végre talán még a Tiszát is hasznosítaná. mint vízi utatj Ilyen vásárváros a piaci igények közvetlen és azonnali érzékelése alapján alakíthatná a különböző országok iparcikkeinek cseréjét. Vegyük észre: egy izgalmas, új típusú piac intézménye akar megszületni — Szegednek és polgárainak megérné — legfeljebb megszületne a piaci rendőrség is. Anderle Ádám (Folytatjuk.) r -rnmmm Uj termékek a bútorgyárban A csongrádi székhelyű Tisza Bútoripari vonalon, a az NSZK szabványainak megVállalat (TBV) egymillió-kétszázezer már- felelően gyártott bútorokat a vállalat saját ,„„ ^ii .„., , , . bemutatótermében négynapos házi vásáron ka ertekben szállít gyermekbutorokat az . • i i i fe ajanlja a meghívott bútorkereskedőknek. NSZK reszére. A magas technológiai szin- Képünkön: a bútorgyártó üzemben.. A „kis tigris" mondja Legyünk gyakorlatiasatok! — Maguknak, magyaroknak egy nagy bajuk van: a mentalitásuk nem eléggé gyakorlatias! Mindezt a túlzott- bürokráciának köszönhetik — mondta Kim Ki Wan, a dél-koreai Goldstar Co. Ltd. budapesti irodájának igazgatója tegnap Szegeden, a Tisza Szállóban rendezett találkozón, ahol a távoli ország kereskedői mutatkoztak be a dél-alföldi vállalatok, kereskedőházak üzletemberei előtt. Magunkban, csendben irigyeltük is kicsit a világ másik felén élő „kis tigrisország" kereskedőit, hiszen a két-három évtizede még a világ perifériáján meghúzódó ország/mára a világkereskedelem tizenegyedik helyére verekedte magát. Hatalmas irammal vetették magukat a fejlődő világ után, s úgy tűnik, nekik bejött: — Mi a siker titka? — kérdez vissza Kim úr. — Azt hiszem az, hogy időben felismertük a műszaki tudás fontosságát. A Goldstarnál négyezer-ötszáz fejlesztőmérnök, kutató dolgozik. A szellemi beruházás mindennél fontosabb, és hasznosabb — valljuk. — Áprilisban Budapesten is nyitottak irodát. Miért éppen minket szemeltek ki? — Azért döntöttünk igy, mert abban bízunk, hogy a budapesti jelenlétünkkel megfelelő információhoz jutunk, s idővel így be tudunk törni a kelet-európai piacokra. Most Moszkvában tervezünk újabb irodanyitást. Még jóval a diplomáciai kapcsolat felvétele előtt, 1987-ben a Korea Trade Center, azaz a KOTRA is irodát nyitott Budapesten. — Szerencsére — mondja Lee Chin Hyu irodavezető — hiszen így egyetlen év alatt megháromszorozódott az ideirányuló exportunk, önök pedig négyszer annyi árut adhattak el nálunk, mint egy évvel korábban. A KOTRA olyan nonprofit kereskedelemfejlesztő szervezet, amelyik a külföldi vál'alatokat díjmentesen információval látja el az üzlethez sagitve így a két ország vállalatait. — Most például egy koreai barátom bízott meg, nézzek szét Magyarországon: szívesen betársulnu egy bútorgyárba. Elsősorban IKEA-stílusú berendezéseket gyártatna. A magyarok adnák a helyet, mi a technológiát, és a szaktudást. Az áru egy része ittmaradna, a többit Amerikába exportálnánk. — Mi a magyar vállalatok legnagyobb gondja? — Annak idején, mikor mi megkezdtük a kiugrást az üzleti életben, érdekes jelenségre figyeltünk fel. Sok gépet, fogyasztási cikket vásároltak tőlünk a japánok. Aztán átcsomagolták, egy kicsit átpofozték, és tízszeres áron eladták. Hát, most ebben a cipőben járnak a magyarok is: sokszor jó terméket nem tudnak szépen felöltöztetni. A csomagolás miatt sok cikkük eladhatatlan. — Milyen gondokat okoz a sajátos elszámolási rendszerünk? — Tisztában vagyunk az önök devizális nehézségeivel. tgy elfogadjuk a bartellkereskedelmi ajánlatokat is, azaz, áruért árut kínálunk. Itt viszont egy nagy gondunk van: túl kicsiarríhgyar vállalatok kapacitása, így határidőre nem tudnak kellő mennyiségű árut szállítani. Azért akadnak jó példák is. Egy magyar kereskedelmi cég szalámit, sonkát, gyógyszert, vegyipari anyagokat szállít már most is nekünk, mi pedig cserébe, elektronikus háztartási gépeket adunk. A Dél-Alföldi Gazdasági Kamara meghívására a koreai üzletemberek ma Békéscsabán, Szarvason, Kecskeméten folytatják üzleti kőrútjukat. R G. A történelem alighanem leggyakorlottabb uralkodó osztálya, a brit, sorozatban .termeli a pofonegyszerű, ám mélyértelmű aforizmákat. Ha nem ts Churchill tálalta ki, többször is elmondta: ha nem tudsz valamit megakadályozni, állj az élére. Egy cinikus angol polgár alpáribb tanácsban fejezte ki ugyiane2t, mondván, hogy „ha már bizonyos, hogy megerőszakolnak, próbáld meg élvezni." A magyar társadalmat irányító MüZMP-vezetést . manapsug könnyű azzal gyanúsítani, hogy csak az áltála előidézett válság és a mind elégedetlenebb közvélemény nyomása alatt szánta el magát a reformokra. Emögött egyszerűen a bizalmatlanság áll: négy évtizedes egypárti hatalomgyakorlás után nem alaptalan a kétely, hogy „ugyanazok" tényleg akarják-e a mást, s ha •mégis, képesek-e másképp? VáUoznak az Idők, s az idővel együtt változunk mi is. Ma alighanem mindenki arra gondol, hogy miképp alakulnak életkörülUtóítéletek menyei a következő Magyarországon, amely kétségtelenül más lesz, mint az előző évtizedekben volt. A minap még nagynabecsült folyamatosság elvének helyébe ma már a tudatos útkeresés lépett. Üj értékeket keresünk nemcsak a közeli, s távoli jövendőnek, hanem a múltnak is. A múlt új rostáján átszitálva gyarlósagga válhatnak eddigi erenyek, tevedessé a megszokott igazsagök, rógeszmekke u tegnapi elvek. Sok-sok teveke ny ember szamára derülhet ki, hogy a „teltem a dolgom, ahogy kellett" elégedettsége szertefoszlik, helyébe a „hol hibáztam?" önvizsgálata lép. Kemény dolog. Az utólagos ítéletek ikényszere legalább olyan veszélyesen torzíthatja el a gondolatmenetet, mint az előítélet. Tudjuk: még a legkisebb dologban sem könnyű belátnunk, hogy nem volt igazunk. Az utóitélét, a megtettek felülvizsgálata során könnyen ragadnak el bennünket csüggedt Vagy heves indulatok. Gyakori utóítélet — alighanem ma a legjellemzőbb —, hogy „minden pont fordítva volt". Egyszerűen megfordítva a homokórát, csurogjon, ahogy eddig, csak éppen ami jó volt, az átértékelve biztos, hogy rossz, s amit elvetettünk, az lett volna a jó. Sokan arra is hajlanak, hogy ők mar akkor így gondolták, de hát nem szólták. Aki nem hiszi — járjon utána. Mások elkeserednek. Becsapottnak érzik magukat: úgy hitték, tisztes rendszerben, jó célért ügyködtek. Alighanem joggal mondják, hogy az irányítók tévedéseiért nem lehetnék felelősek. Mások dühösebbek: mint ama hibák ára, úgy kijavításuk költsége is a mi zsebünkre megy, nemcsak morálisan, anyagilag is mi fizetjük meg a velkeket. Az utóítélet szigora ma a vétkesek iránt a legnagyobb. S bár kevesen lehetnek, akik 'a szocialista összeköttetések apró előnyeivel sose éltek, legtöbbünket azonban a józan arányérzék megóvott attól, hogy bűnösei Jegyünk a hatalom, a pozíció korántsem aprópénzre váltásának. Az „ügyek" árnyéka — főleg, ha nem a tisztázás szándeka hozza őket a felszínre — viszont sokakra akkor is rávetődik, ha nem lépték át az akkori normák Rubiconját. S hol e2 a határ? Egy csomagtartóba dugott fél disznónál, a soron kívüli telefonnál? Ha az utóítélet általánosító előítéletbe csap, akkor nem er.kölcsösebb normák alakulnak ki, 'hanem zavart növelő vagdalkozások. Még nagyobb a veszélye mindennek a közélel politikai sávjában. Hovatovább a pártállam legkisebb sarzsijának is magyarázkodnia kell, hogy ó nem nyúlt senkihez éc semmihez, nem karrierizmusból vállalta feladatait. Elég egy upró csussza.nás, máris „kutyabőrös reformerrel" van dolgunk' „mi már a reformkör- •:•; előtt..." stb. A hirtelen irányváltás nem lehetetlen, ám bizonyos: nincs hiteie Megint másokat éppen ez, ama bizonyos damaszkuszi út várható vádja rettent vissza annak közzétételétől, hogy ők már tényleg átgondolták, készek, megváltozni és megváltoztatni. Ez a fő baj az elfogult utói te letekkel. Kit így, kit úgy, de mindenkeppen akadályoz a valós megtisztulásban. Az egyik a másikát taszítja félre,* mind távolabb a tárgyilagosságtól. Megváltozni tehát nehéz. S ha önmagunk kényszerülünk rá — tanuljunk britül — legjobb, ha magunk állunk az élére. Szélsőségek nélkül, józan észszel, hogy az erőszakra ácsingózóknak a leghalványabb Töményük se Jegyen az „élvezetre". Füzes Oszkár