Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-10 / 135. szám

8 1989. június 10., szombat DM] mg9Min SIMÁI MIHÁLY „Bízza a véletlenre, a véletlent pedig bízza ránk!" — Jó napot! LUK, macstro! — Nem tudom, jól olvastam-c? Már u feliratot... — Jól. hezonyára. — Szóval, hojtv ez itt a Véletleneket Irányító Ügvvéili MUK? — Jelesül olvas, jó uram. — S a hirdetésben a szlogent, hogy aszóngya: „bízza a véletlenre, a véletlent pedig bízza ránk"... ezt így értik, szó szerint'.'! Nem valamely elírás, nyomdahiba? — Még véletlenül se! — Szóval ez gilt? — A legmesszebbmenöen. Úgyhogy akár rá is térhetünk a tárgyra. — Rá. csakugyan? — Haj reá. aniügy kurucul. — Akkor mondom... — Már most, ha szabad kérnem, mar most mondja! — Tehát, ha nekem... szóval, ha én... Nem láthatnék mégis valami prospektust. amiben írva vagyon, mire képesek? Mert ugve. az mégsem egy szokvány. hogy egv ügyvédi MUK véletleneket tudjon irányítani, — Vagyis...? — A választék, uram; ha valamit láthatnék a választékból. — Oké. kedves ügyfelünk. Prospektus ugyan nincs, ez még csak egy frissen kibimbózott vállalkozás, meg tán nem is lesz. nagyon is megfontolandó ily kényes tárgyban a leírás, de majd én mondom a lehetőségeket. — Ez az! — Tehát, mondtuk Önnek megtetszik egy kis hólgy. On ostromolja, taktikát kér tóié, mire ö azt csicsergi a csacska pici cseresznyeszájával: hízzuk 11 \ életlenre... Nos. eleddig mit tett volna Ön? Tiltakozott volna, próbált volna mégis egy konkrétumot kicsikarni. Nem igaz? — De. Nyilván. — Nos. éz már a múlté. Mostantól elegáns fejbiccentéssel nyugtázhatja. „Valóban, darling. tündéri ötlet ebből a tündöklő fejecskéből. Döntsön a sors! Alávetem magam az ő akaratának." Aztán kézcsókját leheli, s búcsúját veszi. És hová siet? — Ide. természetcsen. — Velágos. Erről vagyon szo. Mi a/tan kezbevesszuk az ügyét, s elintézzük. hogy másnap délután, pont azon a helyen, ahol találkozni szeretett volna szíve hölgyével, mintegy véletlenül öszszefussanak. — Ö... igen... mintegy vé-let-lcnül... Öhö-hö... ez aztán a szolgáltatás! — Mindent az. ügyfélért, kérem! — Ez csodálatos? Deltát — hogyan?! — Nézze, tisztelt uram! A munkamódszerátadás. mint olyan, ma már a múlt ködében szürkeszamárság. Ez egv csodálatos találmány, maholnap világszabadalom. egyszersmind azonban akkora igazi titok, mint a Csomolungma. Mi aztán igazán mindent megteszünk a kedves ügyfélért, uram. én elmesélhetem Önnek, milyen a szeretőm az ágyban. s hogy hetente hányszor és hol és milyen pozitúrában szeretkezünk, barmit... csak a szolgáltatásunk mikéntjét ne kérdezze, kérem, könyörgöm, s/ivia vissza... — Szszsz. — Hálásan köszönöm. Végülis mindennek az alapja a bizalom. A bizalom, mint talpkö. Apropó, hogy visszatérjek a választékhoz: nem akar esetleg egy véletlenül lezuhanó léglát? Vagy akár két téglát? Avagy enyhébb esetben néhány cserepet? — Ugy erti. hogy... — Igen, igen. ugy értem, hogy az illető fejére. Aki esetleg a főnöke, netán a lakótársa... lyuksógora vagy bárki kellemetlen fráter. Mert ha akar... bízza a véletlenre. A véletlent |x-dig bízza ránk. — Hátczfnntasztikus! — Nos. erről van s/ó? Béperhanvas? Aperhanvas? Miiven minőséget parancsol? — Házmester is lehet? — Házmester? Mért ne? Nincsenek védett pozíciók. Még véletlenül se. Tehát? Szabad a nevét és címét? — Drusorá... ááá... nem. mégse. Másuk nincs? — Másunk, másunk. Már hogyne volna. Tegyük fel. hogy Ön ki akar kapcsolni valakit egv időre. Valamilyen személyes okból. Például, nem óhajtja, hogy odaérjen egy fontos tárgyalásra. Nos. akkor mi történik? — Itt a helyem. — Derek. Mi pedig intézkedünk, hogy... — ... mintegy véletlenül. . — lerohadjon a kocsija, összetévessze a rendőr... két emelet kvízt bennszorulion a liftben... — Zseniális! — „Igyekszik a MUK! Önökért vagyunk!" Talán olvasta, ez a másik híres szlogenünk. — Persze, persze. Van még valami? — Minden, ami szem-szájnak ingere. Bele akar kerülni, mintegy véletlenül a tévéhíradóba? — Dehogy akarok. — Hát? Mit szeretne? Kérem, magiszter. nyilatkozzék! — Lottón nyerni? Mintegy véletlenül? Lehet?! — Fájó pontunkra tapintott vala. effendi! Nézze, mi nem árulunk zsákbamacskát. Nem ámítjuk, hogy így-megúgy! — Lehet v agy nem lehet?! — Is. is. Meg kell ezt őszintén vallanunk. mylord. Tudniillik a szerkezet csikorogni kezd a kettős véletlen súlya alatt, s bekövetkezhet a mcllétraia. — Mi az. hogy kettős véletlen? — Egyik, hogy az ön által megjelölt számokat kell kihúzniok. A másik, hogy a szelvénye célbajusson. Tetszik érteni? Mert ugye. adódhat egy clveszejtés. Volt mar rá precedens. Vagy leég az a tiok. ahol a szelvénye van. Mint nem is oly rég megesett. Lottóban tehát, meg totóban nem tudnók garantálni a sikert. Emiatt nem is vállaljuk. Kérem szíves megértését. Egyébiránt viszont — korlátlanul, monsieur! Akarja, hogy a TOHONYÉP megjavítsa toronyházi hibahalmaz lakását? Véletlenül' el tudjuk intézni, hogy kiszálljanak. Mégpedig a kívánt időben. És lakhatóvá teszik. horr cuksíührer! — Nem igaz! — De. de! Hát mért ügyvédi MUK a mi MUK-unk? Hogy az ügyfelek ügyét védjük. Körömszakadtáig. Meg akar úszni egy lakásfelújítást négy héttel? Garantáljuk, továris. hogy egy nappal se tart tovább. Véletlenül minden klappolni fog. Vagy. mintegy véletlenül, szeretné, ha megtudnák X-ról. hogy homokos? Hogy egy AIDS-bányarém? Macstro. csak egy szavába és néhány tízezresébe kerül! — Mennyi? — Negyven... legföljebb ötvenezer. Szolid ár. tisztes haszon — ez a/elvünk. — Százezret is elkérhetnének... — El. el. Őrülök, hogy ilyen belátó. Mi azonban, mint mondám... Hé. mit akar azzal a stukkerrel? — C'sak a lelkedre beszélni, tónók. Vegyetek be társnak a buliba. Ötven százalék nekem, ötven neked meg a többi ügyvédnek, méltánylandó javaslat. nemdebár? — Dehát grandsigneur. hogy képzeli? — Semmi képzelgés, kérlek. Megint tönkrement az a ny avalyás vállalat, amig RÓZSA JÁNOS Órlődés A vádló pillantásokban a kérdőjelek özöne türelmetlenkedett és a zöld villanás rá,nk tört miközben lábainkból kiszaladt az erő tétován álltunk és remegés indult izmainkban jajongó kérdések táncoltak ajkainkon jajj kell-e még szerelmet hazudni vágyakozó örömsikolyt mutatni válasz nincs és felesleges a csönd hallgatást szorít most homlokunkra hiszen mi már befele mardosva marjuk egymásba a ki nem mondott igazat: VÉGE igazgattam. Ki vagyok. Mármint rúgva. Valamihez csak kell kezdenem? Szerettem volna véletlenül egy másik igazgatói székbe kerülni — ez lenne a huszonötödik. olyan szép szám —. dc ez a buli. ez sokkal klasszabb. Most mit vacillálsz? Nálam ez már hagyomány — minden vállalati találmányból legomboltam a magamét. Na nyomás, megírni a szerződést. Fürgén, fürgén, mert még véletlenül elsül. — Khm. És arra nem gondol, gengszterisszimo. hogy hátha mintegy véletlenül - nem sül cl? — Most ijesztgetsz, öcsi? — És Ön, Matti Óz. a csodák csodája. mit csinál? — Csakhogy nálam pisztoly van. cs ez nagy differencia. Másfelől, azt ne hidd. hogy ilyen blöffökkel nálam célt lehet érni. Dajkamesc. hogy máris be tudod vetni a kis véletlentrükködet. Nem megy az olyan gyorsan, nálatok se. Tudod te. hány évbe telt. míg legutóbb leváltottak? Nem fogod kitalálni! Egyébként is! Ki vagy te itt? Egy kis adminisztrátor... a gépezetet nyilván más programozza be. s megint más valaki hajtja végre. — Egv frászt! — Mi volt ez? Mit merészelsz? — Véletlenül kapott egy frászt. Mintegy véletlenül. — Te. én belcderesztem... — Csütörtök! — Tessék? — Mondom: csü-tür-tö-köt tog mondani. Mint már annyiszor... — Nem igaz! — De. — Borzasztó! — A! Nem is olyan borz... — Dehogysem! Ez a 25. csütörtököm. Elveszett ember vagyok. Ha megtudják. hogy huszonötödször is. ki a fene áll velem szóba e hazában? — Ah. Ha így látja, nincs más hátra... — Mint mi.-Í? — Mint főbe lőni magát. — Azt hiszi? Na és a népcsscgcsökkenés? A nemzethalál szörnyű víziója? Önöket az nem riasztja, ha én... — Fene tudja, valahogy nem riaszt. — De ugye. előfordulhat, hogy — ha mégis rászánom magam — ... szóval, hogy megint csütörtököt mond. É Micsoda? — Hát a stukker... — C'üm — ümmü — És ha kitizetném... az ötvenezret? — Ugyan... — Százötvenezerért se? — Micsoda áldozatkészség! — Na jő. legyen télmillip. — Telik a másfélmillióból, mi? — Maga ezt... honnét tudja? — Mintegy véletlenül — informálódó tam. Kicsiny, de inlomániás szervezet vagyunk, monsigneur! Avagy szólíthatom Tarhaközv Tódornak? — Oké... Megkapja a nyolcszázezret. — Itt írja alá. — Mi ez? — Okirat a Tarhakozv-alapitványról... lígy. Köszönöm. Most már nyugodtan lőhet. Még véletlenül se hal bele. — Meg szép. Ennyi pénzért... meg aztán — hé. nincs is golyo a tárban! Persze, hogy nincs. Mintegy véletlenül eolyőtlanítottuk. — Ezt is tudják... Az ég szerelmére, ki maga? Kik maguk ?! — Hoev kik vagyunk? Nos. mi az ÁLKISZÉKAPvagvunk. — ALKISZE... mi? — ALKISZEKAP. Rövidítés. Az Általad Kinyírt Szellemi Kapacitás vagyunk. te piszok! — Lehetetlen. — De. Nagyon is lehető. Gondold csak el. sakálok ivadéka, mennyi tehetséget kötöttél gúzsba, tettél tehetetlenné. gyötörtél, kínoztál, kergettél az őrület szakadékába... Én Kuruzsa Ábel vagyok... illetve voltam... — Il-let-ve... Deltát. Na. ebből elég. Visszalépek. El akarok menni Hé. hová lett — az ajtó? — Ja. az ajtó? Mint mondám, kicsiny. dc mozgékony szervezet vagyunk. Apró-cseprő díszletek bontása menet közben. — Ablak sincs már. asztalok se... « Ami ugve. fölösleges, azt elrakodják. — Eresszen ki a lépcsőházba! Könyörgöm! ' — Itt nincs lépcsőház, édes jó gvcpmacstro. sajnálatomra... — Mi ez? Egy szikla? — Olybá is vehető. —. Egv szikla tetején állunk? A peremén? A szakadék szé... — Csak egyesszám... Mert én. mintegy véletlenül... '— Ez is eltűnik... Hé. ne hagyjatok itt... nitt is mondott? ÁEKIS7.EKAP . Kuruzsa...! Hé! Segítség! Mozog a szikíaaa! József Attila makói tanára Az Országos Pedagógiai Intézet gondozásában rövidesen 500 példányban jelenik meg Gácser József és Pukánszky Béla könyve Tettamanri Béláróí. Ehhez a kiadványhoz teremt kedvet ez a kultúrtörténeti adalékokat szolgáltatócikk: József Attila mint a makói főgimnázium tanulója került kapcsolatba Tettamanti Bélával, a középiskola magyar—német szakos tanárával. A hatodikos diák nem közvetlen tanítványa volt a pedagógusnak, de az, mint az önképzőkör tanárelnöke, hamar felfigyelt tehetségére. Nem véletlen, hogy egyik tanítványa így emlékezett kedves tanárára: született, ügyes nevelő volt Béla bátyánk. Természetesen nem kerülte el figyelmét József Attila, de ő sem azét. Különben is minden diákja bizalommal és örömmel fordult hozzá, mert megérezte, hogy ez az olaszosan olajbarna bórú, kerekded arcú. örökké derűs, mosolygó ember kedvessége, megértése. egyszerűsége és közvetlensége mindig őszinte, ehhez lehet közeledni, ez szívesen szóba áll bárkivel, akiről észreveszi, hogy értelmes és őszintén közeledik hozzá." „Tetta" — így becézték tanítványai — gyakran elbeszélgetett a fiatal költővel, tanácsot adott neki. könyveket ajánlott és kölcsönzött. de nem fukarkodott a kritikával sem. József Attila hamar igazi otthonra lelt a Tettamanti-házban. A látogatás gyakran feketekávéval kezdődött — Tettamanti szenvedélyesen kávézott —, majd órákig tartó beszélgetések következtek. Verstani. stilisztikai kérdéseket tárgyaltak meg. de minden bizonynyal kitértek a világ egyéb dolgaira is — Tettamanti ugyanis ismert volt baloldali érzelmű, liberális beállítottságáról. Nem a szokványos, távolságot tartó tanár—diák kapcsolat volt tehát ez: Tettamanti Béla és egész családja igyekezett pótolni a fiatal József Attila számára azt. amit a sors tőle megtagadott: az igazi otthon melegét. Az ígéretes költótehetség a gimnáziumi órákon is szóba került. Az előbb már idézett volt tanítvány így emlékezik erről: ..... József Attiláról is szólott akkor, amikor csak németre tanított bennünket: szóba került Attila német órán is, és önképzőköri szerepléseiről is beszéltünk. Azt mondta szemébe is. háta mögött is: ez a fiú tud. sokat kell meg tanulnia, és fog is tanulni. de máris tud!" A megjósolt eredmény nem is váratott sokáig magára. A költő hamarosan megjelentette Nem én kiáltok című verseskötetét, s ennek egy szépen bekötött példányát Tettamanti Bélának ajándékozta. Ö így emlékezik erről: A Nem én kiáltok c. verseskötetét Attila már csak kinyomtatva. szépen bekötve hozta el hozzám. Mikor a címadó, bevezető versét elolvastam, ezt mondtam: 'Na. Attila, most már én is azt mondom, hogy költó lesz belőled. Ez a vers szép.' Attila erre a nyakamba ugrott, megölelt és 'Igazán, Béla bátyám?!' — felkiáltással körültáncolta a nagy ebédlőasztalt. Ennek a nagy örömnek kifejezéséül írta bele ebbe a költeménykötetbe a kővetkező ajánló sorokat: 'Tettamanti Béla bátyámnak. gyönge gyémántjaim hú ojtogatójának...'." A Makóról elkerülő Tettamanti később sem veszítette szem elöl volt tanítványát. Az 1925/26-os esztendőt Bécsben töltötte a Collegium Hungaricum ösztöndíjasaként. Itt is találkozott az akkor már egyetemista költővel, és — anyagi szúkölködését enyhítendő'— lehetővé tette számára, hogy bejusson a Bécsi Magyar Akadémikusok klubhelyiségébe, ahol olvashatott. de takarítással egy kis keresetre is szert tehetett. A következő években már Tettamanti Béla a szegedi egyetem mellett működő tanárvizsgáló bizottság jegyzőjeként tevékenykedett. Ebben a minőségben tájékoztatta József Attilát a tanári vizsgák követelményrendszeréről. Tettamanti Béla — aki a felszabadulás utáni magyar pedagógia egyik legkiemelkedőbb teoretikusává érlelődött — így tehát kétségtelenül fontos szerepet játszott a szárnyait bontogató költó életében. Szakmai tanácsai mellett, egész családjával együtt az otthon melegségét is igyekezett pótolni számára Nem rajta múlott, hogy az élet később egyre messzebb sodorta őket egymástól. Ó maga és felesége emlékezetében Attila úgy élt, „mint az optimista, magában bízó. minden nehézséget könynyedséggel eltúró, melegszívű fiú". A tragikus vég óket is személyesen érintette: „Mikor azután a tragikus elmúlásakor kezünkbe került utolsó esztendejében készült fényképe, a kép súlyosan megrendített bennünket: nem tudtuk felismerni rajta a mi Attilánkat." PUKÁNSZKY BÉLA i