Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-09 / 134. szám

FIGYELEM! Június 12-én 10 órakor Attila u. 18. szám alatt megnyílik a „ BÁLA BUTIK" Üzletünkben nyugati importból származó, tisztított ruhák, blúzok, szoknyák, fehérneműk nagy választékban állnak vásárlóink rendelkezésére. Várjuk Kedves Vásárlóinkati Régi idők pénze A pénz — ez a mindenki által áhított valami — a termékek cseréjéből született meg. A ter­mékek cseréje pedig már az ős­közösségi társadalomban meg­kezdődött. A csendes-óceáni szigetvilág egyes népei, ausztrá­liai bennszülöttek vagy egyes közép-afrikai törzsek „fölösle­ges" termékeiket még ma is va­lamilyen kijelölt helyre viszik, s ott cserélik ki. így tehették a már civilizált népek ősei is évez­redekkel ezelőtt. Ez a csere per­sze még rendszertelen és bi­zonytalan volt, mert semmi sem biztosította, hogy az egyik em­bercsoport „fölöslegére" a má­sik igényt fog tartani. Amikor egyes csoportok már csak föld­műveléssel, mások pedig csak állattartással foglalkoztak, s az emberi élet további gazdagodá­sával mind több és több mester­ség jött létre (fazekasság, szö­vés stb.), s ezáltal fokozódott az emberek egymásrautaltsága, a csere állandósult. A fazekas mesternek állandóan szüksége van élelmiszerre, a földművelő parasztnak pedig különféle edé­nyekre. S ez a csere már szünte­lenül ismétlődik. Jellemző volt bizonyos cserearányok kialaku­lása is (egy fazék egyenlő 20 ki­ló búzával). A következő lépés szükségképpen az, hogy egy ter­mék kiemelkedik a többi közül, egy olyan termék, amelyet bár­ki elfogad, mert tudja, hogy ér­te mindent, amire szüksége van, megkaphat. Hogy hol, melyik termék vált efféle általánosan elismert cse­reeszközzé — a mi megfogal­mazásunkban pénzzé —, az nagy mértékben függött a kez­detleges életformájú emberkö­zösségek földrajzi környezeté­től, vagyis az éghajlattól, a föld kipcseitől stb. Skandináviában, Oroszországban, Észak-Ameri­kában állatbőrök és prémek, a forró égövi Közép-Amerikában egy bizonyos fajta kakaóbab, a rómaiaknál a marha, másutt másfajta tartós élelmiszerek; só, tea, rizs, vagy a vízmenti né­pek körében kagylók, csigák, különlegesen megmunkált kö­vek töltötték be rövidebb­hosszabb ideig az általánosság­ban elfogadott csereeszköz sze­repét. A csendes-óceáni szige­tek lakói ma is gyakran hasz­nálják pénzként a kauri csiga házát, az afrikai bennszülöttek vas szerszámokkal (késekkel, lándzsahegyekkel) fizetnek, s a Yap-szigeteken (Mikronézia) még manapság is különlegesen megmunkált, néha méteres át­mérőjű kőlapok szolgálnak cse­reeszközként. Kínában jellegze­tes hegyes végű kés szolgált fi­zetőeszközként. Bármennyire különbözzék is e pénzek anyaga és területi elterjedése, van egy, lényeges, közös vonásuk: elké­szítésükhöz vagy megszerzésük­höz bizonyos mennyiségű mun­ka szükséges. 781000 Ft 820000 Ft 890000 Ft 950000 Ft 925000 Ft 980000 Ft A Szőreg és Vidéke Takarókszövetkezet az alábbi lakásokat kínálja eladásra Szegeden; — Vórtói u. 1. VIII. em. 42.1,5 szobás — Debreceni u. 1.1. em. 2.1,5 szobás — Űrhajós u. 8/AI. em. 6.1 +2 szobás — Sziliéri sgt. 47/B III. em. 7,1 +2 szobás -r Cső u. 6/A IV. em. 11.1 + 2 szobás — Kereszttöltés u. 13. VIII. em. 42. 2 +1 szobás (felújított) A lakások vételéhez általános törlesztési támogatású hitelt nyújtunkI Munkáltatói kölcsönt, valamint lakáscélú megtakarítás utáni külön kölcsönt elfogadunk. Jelentkezés és részletes felvilágosítás: Szőreg és Vidéke Takarékszövetkezete Ingatlanforgalmazási Iroda Szeged, Deák F. u. 22. fszt. 8. Telefon: 22-982. Előleg befizetése nélkül vásárolhat részletre 1989. június 5-24-ig Lakberendezési Áruházunkban Szeged, Dugonics téf 11. Műszaki Áruházunkban Szeged, Oroszlán u. 4. Áruházaink készletéből 5 - 50000 Ft közötti értékben, vásárolhat. DM-PRESS árskálája ÁFÁ-val együtt APRÓHIRDETÉSEK: 10 szóig: —- ingatlannal kapcsolatos hirdetések (adásvétel), albérlet felajánlása, — házasság, partnerkeresés (magán­személyek által), — érettségi találkozók, bankettek, — személygépkocsi-kereskedelem 400,— Ft — aibérletkeresés, — munkaalkalom-keresés (nem mellékállás) — kisebb értékű tárgyak eladása, — elveszett állatok, tárgyak keresése, — családi évfordulók, üzenetek, események közlése 300,— Ft 10 szó feletti hirdetés esetén minden további szó 60,-— Ft. Magánszemélyek jeligés hirdetéseinek kezelési költsége: 50,— Ft Közületek jeligés hirdetéseinek kezelési költsége: 500,— Ft Kéziratban javítást és hirdetések lemondását nem fogadunk el! Ilyen még nem volt a RAMOVILL-nál! A RAMOVILL és a Tápéi Takarékszövetkezet közös indított. Előleg befizetés nélkül lehet vásárolni a RAMOVILL egész készletéből. A hitel felső határa 50000 Ft. Ajánlatunk: SANYO-SONY-PANASONIC színes TV. SANYO képmagnó SANYO music center rádió, rádiómagnó GORENJE mélyhűtő szekrények és mélyhűtő ládák. Újdonság: AGK—25 padlófűtésre is alkalmas öntöttvas gázkazán. Egyes cikkeket még 30%-kal olcsóbban is árusítunk. Nem kell mást tennie csak a RAMOVILL-hoz kell elmennie. Címünk: RAMOVILL Műszaki Szaküzlet Szeged, Bartók Béla tér 9. Nyitva: hétfőtől csütörtökig 8—16.30 óráig. Pénteken: 8-16 óráig. Telefon; 21-724, Gazdag rabszolgák Mozgásbán a labdarúgó gépezet, de nemcsak azért, mert az olaszor­szági VB-re tülekednek a csapatok. Ennél több is történik. A strasbour­gi Európa-parlament egyik bizott­sága ugyanis — a nyugat-európai határok megszüntetése kapcsán — a szabad munkavállalás jogcímén azt javasolja, hogy 1993-tól a fut­ballisták is ott játszhassanak, ahol akarnak, illetve ahol foglalkoztat­ják őket. Az indítvány beterjesztő­je, a holland James Janssen Van Raay igy indokolta a változásra érett helyzetet: „Az átigazolások során kifizetett összegek nemcsak a modern rabszolgaság egyik formá­ját jelentik, hanem a dolgozók sza­bad helyváltoztatási jogát is Sértik." Mint a Le Monde beszámolójá­ból kitűnik, a javaslatot nem fo­gadták kitörő örömmel. Sót, meg­kérdőjelezték, hogy helyénvaló-e a dolgozó kifejezést használni labda­rúgók esetében. Jacques Thébault, a francia szövetség vezetőjét egye­nesen felbőszítette a „modern rab­szolgaság" hasonlata. Igy nyilatko­zott: „Európa 320 millió lakost és mintegy 20 millió munkanélkülit je­lent, de mindenképpen súlyosabb gondokat, mint amit a futball okoz. A vita tehát 4—5 ezer kivéte­les helyzetben levő személyt érint. Én, sajnos, sokkal szerencsétlenebb rabszolgákat is ismerek, mint Gullit — aki havonta 2 millió frankot kap a Milántól (ez több mint 19 millió forint — a szerk.), és Fernandez — aki 700 ezret vesz fel a Mátra RP­től (mintegy 7 millió forint).* Ide tartozik, hogy ugyanebben az időben egy olasz újság, a La Re­pubbüca szenzációként közölte: a kínai labdarúgó szövetség története során először tűzött ki prémiumot a VB selejtezők 5. csoportjában ját­szó válogatottnak. Eszerint a Thai­föld elleni győzelem 500 jüant — 7700 forintot — az Irán elleni hazai siker 1000, az idegenben elért győ­zelem 2000 jüant hoz a fiúknak a konyhára. Ami fantasztikus ösz­szeg. ha a kinai átlagfizetést vesszük alapul, de elenyésző az európai — beleértve a közép­európai — „rabszolgák" jövedel­méhez képest. — munkaalkalmak közzététele (magán­személyek által), kisiparosok, kiske­reskedők ajánlata, mellékállások, sza­bad szellemi foglalkozásúak ajánlata, t üzleti közlemények nyilvánosságra ho­zása (magánrendelők megnyitása, szü­neteltetése, üzletek nyitvatartása, kár­tevők irtása, kútfúrás, gépek kölcsön­zése, discohirdetés, koncertek, part­nerkereső iroda közvetítései, közületek közérdekű közleményei, állattenyész­tők hirdetései, ügyvédi munkaközössé­gek hirdetései 10 szó felett minden további szó 80,— Ft, 800,~ Ft Egész oldalas hirdetés 125 000,— Ft Féloldalas hirdetés 75 000,— Ft Negyedoldalas hirdetés 40000,— Ft Egynyolcad oldalas hirdetés 22 500,— Ft 1/12-ed oldalas (2 hasáb széles 100 mm magas keretes hirdetés) 15000,—Ft 1/24-ed (1/100 mm-es) 8750,—Ft 1/48-ad (1/50 mm*es) 5000,—Ft 1/30 mm-es 3000,—Ft Idő, idő... „Talán egy óra múlva,.. Nem tudna kicsit várni?... Vagy ha később visszajön­ne... Fél óra mújva bizto­san..." Ismerős mondatok, ugye? Patikában, cipésznél, hivatalban, mindenhol. Újabban mindig van nálam könyv, hogy a kieső félóra, óra ne menjen a semmibe. Ha viszont időre kell men­nem valahova és előtte sze­retnék elintézni néhány dol­got, biztosan nem sikerül. Az az érzésem, hogy mások idejét szívesen pazaroljuk, de a magunké mindig drága. Ezt az enyhén önző szemlé­letet kellene már elfelejteni. Ha a cipész megígéri, hogy pénteken kész a cipő, az nála a délutánt jelenti, dél­előtt még nincs igazán pén­tek neki. Mindenhol a sor­banállás, lassúság. Itt lenne az ideje megta­nulni, hogy nekünk nem lesz jobb attól, ha gondosko­dunk róla: más is rosszul érezze magát a bőrében. Nem pusztán az idejének el­rablása miatt. Aprócskák ADÁSVÉTEL Dorozsmán két összenyitható la­kásból álló kertes magánház eladó. Bródy u. 33. Magánházat vennék Tápé, Petőfi­telep előnyben- „Készpénz L 134" jeligére a Sajtóházba. Rossz lakóház, 550 n-öl telekkel, építőanyaggal eladó. Aigyő, Pesti u. 21. Mihálytelken, Testvériség köz 7. sz. magánház eladó. Érdeklődni: ugyanott mindennap du. 5—7 óráig. Háromszobás ház eladó, Szabad­ság tér 1 Telefon: 12-587, I4órá­tól. Mihálytelken új magánház eladó. 1700 000 Kp + OTP. Érdeklődni: Bazsalikom u. 18. 18 órától. 70^0-ban kész magánház eladó. Szeged. Végvári u. 4/B. Mártéiyon közművesített 270 m2-es ikertelek eladó. Telefon: 55-879. Jánosszállási kiskert (846 m2) áron alul, sürgősen eladó. Telefon: dél­előtt: 51-065. Nagyné, délután: 16—20 óráig: 56-686. Móravárosban 2 családnak megfe­lelő családi ház eladó. Érdeklődni: Szeged. Farkas u. 8, 16—20 óráig. József Attila sgt. 86. családi ház el­adó, vagy ötszobásra cserélnénk. Telefonérdeklödés: 10-801. Újszeged központjában telefonos, kétszintes magánház eladó. Tele­fon: 62-53-399. Délután. Étlap = ehető lap Japánban, egy kyotoi élelmi­szergyár 9 centiméter hosszú 5,5 centiméter széles és mind­össze 1,5 milliméter vastag la­pokba préselve teljes értékű — ám víztartalmuktól megfosztott —, élelmiszereket hozott forga­lomba. Ez idó szerint már 25­féle — a szó- szoros értelmében véve —, étlapot, azaz ehető la­pot gyártanak. Van közöttük alma, lazac, marhahús Ízű. Eze­ket külön lapok tartalmazta curryvel, ketchuppal, mustárral stb, tovább ízesíthetik. E fölöt­tébb könnyű készítményeket eleinte csak természetjáróknak, hegymászóknak, általában sportolóknak szánták, de azóta már tágabb körben — különö­sen a fiatalok között — is nép­szerűvé váltak. EGYÉB Belvárosi garázs hosszabb időre ki­adó. „Sürgős L 139" jeligére á Saj­tóházba. Gyesen levő pedagógus egész napos gyermekfelügyeletet vállal. „Szere­tet 170794" jeligére a Hirdetőbe. Budapest vagy környékén műhelyt és lakást bérelnék. Tanya is érde­kel. 250 n-öl szegedi ingatlanomat, nagy műhellyel, budapestire, vagy környékére cserélem- Levélcim: Szeged, Május u. 15. Agilis 37 éves független nő, keres­kedelemben, üzletvezetői magánke­reskedői gyakorlattal, jogosít­vánnyal, munkát keres. „Magán­szektorban L 161" jeligére a Sajtó­házba. Tusi lakásfelszerelés. Krómozott fürdőszoba kiegészítők, tükrök, lámpák. Csongrádi sgt. 78. Virágpalánták nagy választékban. Közületeknek is. Dobay kertészet. Úttörő tér 27. Telefon: 11-712. Agrármérnök mezőgazdasági, vagy élelmiszeripari területen üzletkötői állást keres. „Külker is érdekel 170810" jeligére a Hirdetőbe. DM-PRESS

Next

/
Thumbnails
Contents