Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-03 / 129. szám

10 1989. június 3., szombat Meglephetők~e az írek? VII. szegedi nemzetközi regatta SPORT • Sportminiszterek tanácskozása A nyugat-európai orszá­gúk sportminiszterei reyflt­javükj tanácskozásukon, amelyen (megfigyelőként a magyar és Jengyei sportve­zetők is jelen voltak, egy­hangúlag elfogadtak két ha­tározatot. Az Európa Tanács 23 tagállamának képviselői elitélték azokat az országo­kait, amelyek nem szüntet­ték meg sportkapcsolataikat a fajüldöző politikát foly­tató Dél-afrikai Köztársa­Herédít is behívta Bicskei Négy-öt győzelmet vár a kapitány A doppingellenes harc je­gyében megfogalmazták, hogy a sportolókat az év bármely részében vizsgá­latnak vebheik alá, s azokra az orvosokra és edzőikre, akik tiltott szerekkai segí­tik a sportolók felkészülését, súlyos büntetést szabnak ki. Ezt a doppingellenes hatá­rozatot a tervek szerint még az Idén ratifikálják. Ügy itünik, a magyar lab­darúgó-válogatott számára ez a tavasz azért Is emléke­zetes marad, mert rendre szinte az utolsó pillanatban alakult ki egy-egy találko­zó előtt a végleges utazó ke­ret. Így történt ez nemrégi­ben, az áprilisi, olaszok el­leni 'barátságos 90 perc előtt, amikor Fodor Imre és Ko­vács Kálmán csak késve utazhatott el Tanantóba. Most fordult elő újabb, meglehetősen kései meghí­vás — Heréd i Attiláé. Vasárnap 16 órakor Dub­linban játssza 5. világbaj­noki selejtezőjét a magyar nemzeti tizenegy az európai 6. csoportban. Erre a mér­kőzésre Bicskei Bertalan szövetségi kapitány eredeti­leg 17 játékost jelölt üd. Pén­teken reggel, a Ferihegyi—2 repülőtéren tizennyolcadik­ként ott volt Herédi Attila, az Ü. Dózsa labdarúgója is. Kardos József helyett, akit a görög KaJamaria nem en­gedett el. — Csütörtökön este, kö­rülbelül 9 óra tájban a tv-t néztem, amikor csöngettek lakásom ajtaján — foglalita össze az eseményeket az új­pesti játékos, — Havasi Mi­hály, a válogatott csapat technikai vezetője jött elér­tem, s közölte: gyorsan .szedjem össze a legfonto­sabb holmijaimat, mert én is utazom az ír fővárosba. Ez nem ds volt olyan egy­szerű, hiszen még „riaszta­ni" kellett az újpesti szer­tárost, akitől végül is sike­rült megszerezni a legfonto­sabbat, a futballcipőmet. Utána irány a Stadion Szálló! Ja, és előtte még az MLSZ-bői is el kellett hoz­ni az útlevelemet a kései órán. — Mostanában elég sokat volt sérült. Dublin előtt rendben van minden? — E hét elején ugyan ki­hagytam egy-két edzést, de azért nincs gond. Monda­nom sem kell, örömmel ál­lók a válogatott rendelke­zésére, bár nem áltatom Labdarúgó NB II. magam, aligha leszek a kez­dőcsapat tagja. — Véleménye a brit fut­ballról ? — Az 0. Dózsával egyszer játszhattam kupamérkőzést a skót Aberdeen ellen. Az a két összecsapás nem túl kel­lemes emlék, Idehaza ugyan győztünk, de Skóciában ki­kaptunk, ós kiestünk. Remé­lem, Dublinban nem lesz hasonló kellemetlen megle­petésben részünk. A vasárnapi selejtezőt a norvég Nervik vezeti. A két válogatott első összecsapá­sán O-Otás döntetlen szüle­tett március 8-án, a Nép­stadionban. Ax európai 6. csoport óllisa: 1. Spanyolország 6 5 - 1 14- 1 10 2. Írország 5 2 2 1 3- 2 t 3. Magyarország 4 13- 4-3 5 4. É-Irország 0 2 13 5-7 5 5. Málta 7 - 2 5 3-14 2 Melis Zoltán, az evezős válogatott szövetségi kapitá­nya szerint a magyarok 4-5 számban is nyerhetnek a 7. szegedi nemzetközi regat­tán, amit ima és holnap, va­sárnap a Gróf Széchenyi Ist­ván-pályán rendeznek meg. A szákvezető elmondta, hogy a férfiaktól két-három, a nőktől pedig két győzel­met vár. A hazai legjobbak — a válogatott keretet alko­tó 24 sportoló — kivétel nél­kül megérkezteik Szegedre, ám gondot jelent, hogy Punk Edit könnyebb derék­sérüléssel bajlódik. Reméli azonban, hogy az MTK-VM olimpikonja is vállalni tud­ja a részvételt a nemzetközi viadalon, amin 8 ország, mintegy 600 sportolója száll vízre. Mindkét versenynapon 9 órakor kezdődnek a küzdel­mek, szombaton 15 órától, vasárnap pedig 14.30 órától bonyolítják le a finálékat összesen 30 számban hirdet­nek végeredményt, a felnőt­tek 14 olimpiai száma mel­lett műsorba ik/tatták a fel­nőtt könnyűsúlyúak és az if­júságlak csatározásait is. Könnyűbúvárok a válogatottban sprintelnek Rangadó — tét nélkül? Szabonisz Spanyol­országba szerződik Arvidasz Szabonisz, a szov­jet kosárlabda-válogatott vi­lágsztárja a Valladolid ko­sárlabda-csapathoz szegődik, és várhatóan még egy szov­jet válogatott sportoló is erő­síteni fogja a Fórum Filate­lico együttesét. A megállapo­dást hosszadalmas tárgyalá­sok után dolgozták ki a Spa­nyolországban portyázó szov­jet kosárlabda-válogatott tag­jaival, és a hivatalos aláírás­ra állítólag még június 10. előtt sor kerülhet. A Zsalgirisz Kaunasz já­tékosának vételára egy évre a hírek szerint meghaladja az egymillió dollárt. A má­sik szóba került litván spor­toló Valdemarasz Homics­jusz vagy Rimasz Kurtinaj­tisz, ám feltehetően az elsőre esik a választás, hiszen ő áll szoros barátságban Szabo­nisszal, A valladolidi együttes el­nöke újságíróknak elmondta, hogy Saaboniszt eredetileg két évre próbálták szerződ­tetni, mégpedig a második évre az első évi összeg két­szereséért, de a sportoló nem állt kötélnek. Szabonisz úgy vélekedik, hogy egy esztendő elegendő lesz számára a szov­jetnél erősebb és színvonala­sabb spanyol bajnokságban ahhoz, hogy felkészüljön az NBA mérkőzésein való helyt­állásra. Ismeretes, hogy a szovjet játékos a Fortland Trail Blazers együttesének kötelezte el magát a szöuli olimpia elótt. Arvidasz Szaboniszt ma Európa legjobb játékosának tartják, 24 esztendős, 220 cen­timéter magas és rendkívüli érdemei vannak a szovjet olimpiai aranyérem megszer­zésében. Az utolsó szalmaszálba ka­paszkodhat vasárnap 16 órá­tól a magyar labdarúgó-vá­logatott Dublinban Írország csapata ellen. Ha kikap a magyar együttes, szinte min­den reménye elveszett, dön­tetlennél esetleg még biza­kodhat. .. Talán meglepő az MLSZ rugalmassága, ami lehet, hogy az NB Il-es ligának kö­szönhető, hiszen a második vonal is kitér a világbajnoki selejtező elől: valamennyi NB 11-es mérkőzésre szom­baton kerül sor! Ha felülete­sen tekintünk a Keleti cso­port táblázatára, akkor a Szeged—Szarvas összecsapás rangadónak számít. Ha vi­szont mélyebben vizsgáljuk az esélyeket, akkor rájövünk, hogy a Szeged SC-t már nyu­godtan osztályozósnak te­kinthetjük. ' A pénteki foglalkozás után Pataki Tamás vezető edző is ezt erősítette meg. — Hosszú időszak munká­jának az eredménye, hogy — szerintem — már osztályozó­sok vagyunk. Amit tervez­tünk, azt tulajdonképpen si­került elérnünk. Kihoztam a csapatból amit lehetett, de el kell mondani, a szegedi lab­darúgás történetének talán egyik leggyengébb kerete állt a rendelkezésemre. Ez egy­ben bizonyltja a magyar lab­darúgás jelenlegi erejét is. Mindenesetre a kollektív munka gyümölcsének tartom ezt az eredményt, ami a já­tékosok mellett közvetlen munkatársaim és a klub ügy­vezető elnökének érdeme is. Egyébként most is győzelem­re játszunk, bár igen nehéz helyzetben vagyunk. Szabó sárga lap miatt nem lépett pályára, Kanalas és Sahin most épült fel sérüléséből, Major orvosi kezelés alatt áll, a kispadosok közül Pus­kás és Szécsényi a Szőreg csapatával francia túrára utazott, Így helyükre az ifjú­sági csapatból hívom meg a két korosztályos válogatottat, Kunt és Szekerest. Azt is el­döntöttem, hogy Magyar kezd. Balatonfűzfőn a magyar, a görög és a nyugatnémet vá­logatott részvételével nem­zetközi, felmérő versenyt rendeztek a könnyűbúvárok. A színeinket képviselő csa­patban a szegedi MHSZ Mu­rena Könnyűbúvár Klub sportolói közül Tóth Katalin, Ginczinger Edit és az ifjúsá­gi Balassa Judit is helyet ka­pott. Gyémánt Imre vezétő edző tanítványai igen jól sze­repeltek, Tóth a 100 és 400 méteres búvárúszásban első helyen végzett, míg Balassa, ugyancsak ezekben a szá­mokban, a harmadik, illetve a negyedik helyet szerezte meg. * A hagyományos Tisza Ku­pa versenyt ma és holnap bo­nyolítják le az újszegedi Sportuszodában, ahol 14 ha­zai és egy csehszlovák klub búvárúszói állnak majd rajt­hoz. A verseny szombaton délután 2 órakor, vasárnap reggel 8 órakor kezdődik. Olasz focisztrájk? Sztrájkkal fenyegetőznek az olasz első osztályú labda­rúgók: a hivatásos futballisták szervezetének elnöke, Ser­gio Gumpana ugyanis nem tudott megegyezni a szövetség vezetőivel a játékosok átigazolásának szabályozásában. A tervek szerint június U-én — tiltakozásul a 6portág irá­nyítóinak rugalmatlansága ellen — a csapatok nem lép­nek pályára a bajnokság 32. fordulójában. Ez a munkabeszünteiési felhívás nem az első az itáliai futball történetében: tavaly is hasonló „bosszút" tervezte]; a labdarúgók a szövetség ellen, de cikkor sikerült tárgya­lásokkal segíteni a panaszokon. Atlétika Szegedi gyermekbajnokok Senki nem akar távozni, mégis... Radikális változások a Budaprlntnél Kissé meglepő, ha olyan együttesnél történnek radiká­lis változások, amelynél az elmúlt három évben ugrás­szerű fejlődés tapasztalható. A Budaprint Szegedi Textil­művek női kézilabdacsapata 1986-ban a 12. helyen, 87-ben a 10.-en, az idén pedig a másfél éves bajnokság végén ~ minden elképzelést felül­múlva — az ötödik lett Az egyesület vezetése — a legutóbbi ülésén — mégis úgy döntött, hogy megreformálja a szakosztályt. Először is megszüntették a főállású . ügyvezető elnöki posztot, azaz a továbbiakban társadalmi munkás fölti be ezt a vezető szerepet. Nógrádi litván, a klub elnöke, az egyesület sajtótájékoztatóján elmondta, az egy szakosz­tályt működtető modellben nincs szükség fizetett alkal­mazottra. a feladatokat ugyanis heti 8 órában el lehet végezni. Továbbá beje­lentette: ezt a funkciót jú­nius 1-től Börcsök József he­lyett Csorba Pálné látja el. A szakosztályelnök tovább­ra is Timkó Zoltán maradt, aki tájékoztatójában kitért arra, hogy a korábban közölt edzőváltozásnak mi is az oka. Szabó Károly szakvezetővel a textil minden idők legjobb bajnokságát zárta, hiszen a Debrecen után a vidéki rang­sorban a másodikok. Mint hallottuk, munkájával a ve­zetés maximálisan elégedett, keze alatt sokat formálódott a csapat. Gondolkodásban, hozzáállásban profibbá vál­tak a játékosok. Éppen ezért a békéscsabai származású ed­zőnek decemberben három­eves szerződést ajánlott a klub. Akkor viszont olyan megegyezés született, hogy a nyáron — tehát a rájátszás után — nyilatkozik további elképzeléseiről. Szabó Ká­roly végül is családi okokra hivatkozva nem vállalta az új szezonban a Textilművek irányítását. Igaz, felvetődött, hogy Békéscsabáról hetente átjárna és úgy dolgozna, azonban hosszabb távon az egyesület vezetese-a kétlaki­ságot nem tartja megoldás­nak. Végül Is Szabó elhatáro­zása nem érte váratlanul a szakosztályt, hiszen Lesti Ist­vánnal korábban már élő­szerződést kötöttek, amit jú­nius l-jével három évre szentesítettek. Timkó Zoltán n- eg jegyez te — gazdasági megfontolásokból Is ez a lé­pés helyes, hiszen Leiti sze­gedi, i igy neki nem kell lakást bérelni. Az ügyvezető elnöki és az edzői poszttal együtt a játé­kosállomány is vérfrissítést kap. A jelenlegi 16-os profi keretet 12-re szűkítik, tehát négy játékos szabad listára kerül. A fennmaradó négy helyet az országos ifjúsági bajnokságban kitűnően sze­replő csapatból töltik fel. Ezek a lányok viszont nem lesznek az egyesület fizetett alkalmazottai. Kérdésünkre, hogy kik azok, akikre nem számít a vezetés, a szakosz­tályelnöktől a következő vá­laszt kaptuk: „Távozási szán­déka senkinek nincs!" — mondta. Négy játékosnak viszont mennie kell, hogy kik lesz­nek azok, az később dől el, s valószínű ez az új igazolások függvénye, amit két hét múlva hoznak nyilvánosság­ra. Mindenesetre annyit meg­tudtunk, hogy Sulyok helyet­tesét még mindig keresik... Csongrádon 200 résztve­vővel rendezték meg a me­gyei atlétikai gyermekbaj­nokságot. A helyi atlétikai szakosztály vezetői és ver­senyzői — az ideálisnak nem mondható pályán — a több esetben megeredt eső — és erős szél ellenére ki­válóan bonyolították le a viadalt. Az eredményhirde­téskor a Szegedi Vasutas SE versenyzőit szólították a legtöbbször az aranyérem átvételére: hétszer állhattak a dobogó legmagasabb foká­ra. őket követte a Hódiák 6, a Csongrádi ÉSSE és a Szeged SC 5—5, a Szentesi Vízmű SE 4, a makóiak 3, a Szegedi Tarján IV. Alt. Isk., 2, valamint a szentesi Deák Ferenc Alt. Isk. és a Szege­di Juhász Gyula Tanárkép­ző I. Sz. Gyakorló Alt. Isk. tanulói 1—' 1 győzelemmel. Eredmények, L&nyok, 60 m (12 évesek) ... 3. Tdth Klaudia (SZVSE) 8.1. lf évezek: 1. Koz­ma Renáta (SZVSE) 9.1. 2. Som­lai Mónika (Szeged SC) 9.2. 10 évezek: 1. Tódor Zsuzsa (Sze­ged SC) 9.7. Magasugrás (12 évesek): 1. Czene Gabriella 136. 2. Gall isz Beáta (mindkettő SZVSE) 135. 11 évesek: 1. VáT­nal Adrienn 120. 2. Batkl Sa­rolta (mindkettő SZVSE) 120, 3. Gyémánt Bea (SZVSE) lilO. 10 évesek: j, Jenel Zsóka 115, 2. Adók Adrienn 110, 3. Strlhó Krisztina (valamennyi Szegedi VSE). 105. Távolugrás. 11 éve­sek: ... 2. Somlai Mónika (Szeged SC) 385. 10 évesek: 1. Tódor Zsuzsa 349 . 2. Németh Erika 348. 3. Hódi Mariann 345. SúlylOkés (12 évesek): 3. szabó Ágnes (SZVSE) 8,32. Klslabda­hajltás (12 évesek): 1. Szabó Ág­nes 38,70. 2. Varga Mercedes (Szeged, Tarján IV.) 33.00, 3. Pócsik Edit (Szeged SC) 35.00. 11 évesek: 1. Somlai Mónika 37,00. 10 évesek: 1. Jenai Zsóka (SZVSE) 20.80. 1X50 m váltó: ... 3. Szeged SC. Fiúk 60 m (12 évesek): i. Kó­nya Ferenc (Szeged SC) 8.8, 2. Fogas Tamás 8.8, 3. Csapó Mi­hály (mindkettő Szeged Tar.ian IV.) 8.9.10évesek: 1. Suli Gábor (Szeged, Tarján IV.) 0.5 . 800 m (12 évesek) ..., 2. Halász Csa­ba (Szeged, Tarján IV.) 2:43.0. 10 évesek .... 2. Gazda Tibor (Szeged. Tarján IV.) 2:54.0. Ma­gasugrás (12 évesek): 1. Halász Csaba 135, 2. Homolya Péter 123. 3. Szabó András (mindhárom Szeged, Tarján IV.) 125. 10 éve­sek ... 2. Varga István 116, 3. Paku Zoltán (mindkettő SZVSE) 110. Távolugrás, (12 évesek): l. Kónya Ferenc 447 . 2. Fogas Tamás 435. 10 évesek:... 2. Szepesi Attila 363, 3. Suti Gá­bor (mindkettő Szeged, Tarján IV.) 358. 10 évesek: 1. Gonda Tibor (Tanárképző I. sz. gyak.) 338,0. Tenisznapközi Teniszoktatással egybe­kötött napközis sporttábort indít a Szegedi Kinizsi júni­us 12-étől kéthetes turnu­sokban A foglalkozásokat hétfőtől péntekig reggel 8­tól délután 16 óráig tenisz­edzők tartják. Jelentkezni lehet naponta 16.30-tól 19 óráig a klub újszegedi, li­geti tenisztelepén. A SZEGEDI ÁLLAMI GAZDASÁG gép­árverést TART 1989. június 9-én 10 órakor, az ásotthalmi kerületében. Eladásra kerülnek: kis számban selejtes állapotú járművek, mezőgazdasági gépek. Mezőgazdasági nagyüzem gépkönyvelési gyakorlatfal rendelkező KÖNYVELŐT keres. „Kontírozó 2441/12 jeligére kérjük az írásos jelentkezéseket június 9-éig a Sajtóházba. A Mihály teleki Új Élet Mgtsz saját homokbányájából homokszállítást vállal Érdeklődni a 10-333/27-es telefonszámon vagy személyesen a szállításon. Pályázati hirdetmény A Sándorfalva és Vidéke ÁFÉSZ 1989. július 15-étöl 3-5 évre szerződéses üzemeltetésre kiadja a Sándorfalva, Rigó u. 2.sz, alatt létesített új 28. sz. Falatozó (büfé) egységét és a Dóc, Alkotmány u. 16. sz. alatt lévő 21. sz. Nyárfás vendéglőjét. A pályázatot 1989. július 8-áig kell leadni a szövetkezet Sándorfalva, Szabadság tér 2. sz. alatti központjába. , A versenytárgyalás 1989. július 11-én délelőtt 9 órakor lesz a szövetkezet fenti központjában. További tájékoztatást, adatokat, felvilágosítást a szövetkezet főkönyvelője ad.

Next

/
Thumbnails
Contents