Délmagyarország, 1989. június (79. évfolyam, 127-152. szám)

1989-06-17 / 141. szám

79. évfolyam, 141. szám 1989. június 17., szombat A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGEDI LAPJA Havi előfizetési díj: 101 forint Ara: 5,30 forint Pénteken, hajnali négykor, a Fővárosi Temetkezési Intézet emberei elhelyezték Gimes Miklós, Losonczy Géza, Nagy Imre, Maiéter Pál, Szilágyi József koporsóját a Hősök terén, a Műcsarnok lépcsőjén felállított ravatalon. Nagy Imre mögött, a lépcső tetején, az ismeretlen forradalmár üres koporsója. A Magyar Demokrata Fórum háromezer rendezője reggel hétkor veszi át a biztosítást. Lezsák Sándor felhívja figyelmüket, hogy Q Hősök terére, a Dózsa György útra csak településnevet tartalmazó féliratot lehet bevinni. Minden más transzparens tilos. A büfék szeszes italt nem árusítanak, s figyeljenek a rendezők a gyanús csomagokra. Szükség esetén még a térre és a Dózsa György útra vezető utak torkolatában győződjenek meg arról, hogy a csomagokban nincs-e valamilyen veszélyes tárgy. Ügyeljenek arra, hogy a téren ne heverhessen gazdátlan csomag, táska, esernyő. Kora délelőttre a Hősök terére érkezett Magyarország. Gyöngyösoroszi, Abádszalók, Szentendre, Keszthely, Szeged, Gödöllő, £rsekvadkert, Esztergom, Sopron tábláit látom magam körül. A Vajdahunyad vára előtti hídnál sorban állnak a tűzszerészek előtt, akik csipogójukkal a koszorúkat vizsgálják, hogy ne kerülhessen robbanószer a fegyvertelen térre. A rendörök sem viselhetnek fegyvert. Csak a közlekedés irányításában vehetnek részt. A Műcsarnok oszlopait fekete drapériákkal vonták be. A ravatalt jobbról a forradalom letört arbocú hajója dfezti, balról a Per la Chaise-i emlékmű vasból készült mása, ifj. Rajk László munkája. Tavaly, amikor Magyarországon még nem lehetett ünnepelni június 16-án, Nagy Imre miniszterelnök meggyilkolásának harmincadik évfordulóján, a híres párizsi temetőben avatták fel 1956 mártírjainak emlékművét, a világsajtó jelenlétében, és a mi alternatív szemünk láttára. A külföldi újságírókat az MDF tolmácsai tájékoztatják. Bányai Károly a „Román" feliratú jelvénykét viseli hajtókáján. Eddig még ntm akadt dolga hivatalos delegációval A Romania Libera csoportjának és a többi román emigránsnak mások segítenek. Bányai úr tíz-éve jött át Kolozsvárról, azt mondja, 1956 után nagy Ö6szefogdosás folyt az erdélyi magyarok közt is. Qk, az odaátiak, talán jobban átérzik a mai nap jelentőségét, mint azok, akik itt átélték az eseményeket. A kolozsváriak most biztos fent vannak a Feleki-tetőn, tévén nézik a zöldben az egyenes adást, ha csak a rendőrség el nem hajtja őket. Kilenckor kezdődik a koszorúzás. Csöndben. halk gyászzenére vonult a nép. Ügy tíz óra tájban Sinkovits Imre olvassa fel a hozzátartozók, a Történelmi Igazságtétel Bizottság és a független politikai szervezetek felhívását. Felszólít bennünket, hogy legyen ez a nap a gyászé, a megbékélésé és az emlékezésé. A szerencsés túlélők és az azóta születettek ne menjenek vendéglőbe, ne igyanak, ne péntek estézzenek. Ne vegyenek részt politikai megmozdulásokban. Sinkovits Imre után megint színművészek következnek a mikrofonnál. Mensáros László, Rékasi Károly és Orosz Helga felolvassa az 1956 után kivégzettek névsorát. Kétszázharmincöt nevet hallgatott meg a tömeg, mintegy negyven percen át. Tudtuk, a névsor nem. teljes, és tudjuk, hogy van olyan név, amelyet talán már sohasem fogunk megismerni Nem állt a MAV-kórháztól a Lenin-szoborig a tömeg, ahogy a tegnapelőtti sajtótájékoztatón jósolták, ötvenezren lehettünk az elején, aztán százezren; körülbelül százötvenezer ember fordult meg a téren. Nem mindenki szabadult még fel. Negyven-, ötvenéves férfiak nem merték az újságírónak megmondani a hevüket, s ki tudja, hányan nem mertek eljönni. Hajszálpontosan szerveztek meg mindent. Mindenki ott volt, alti a zsendülő mai magyar politikai életben számít, vagy számítani széretrie. Az írószövetség nevében Cseres Tibor és Nagy Gáspár helyezte el koszorúját. Emlékszünk rá mi, szegedi olvasók, hogy nem is olyan régen jelent meg a Tiszatájban Nagy Gáspárnak az a verse Nagy Imréről, aki miatt szétverték a kitűnő szegedi folyóirat szerkesztőségét. Másfél órán át jönnek a hivatalos koszorúzok. Újna halljuk az egykori forra(Folytatás a 2. oldalon.) Koszorúk, virágok, szirmok Elsőként Nagy Imre szülővárosa, Kaposvár polgárai nevében helyezték el a kegyelet koszorúit a ravatalnál. Az Országgyűlés nevében Szűrös Mátyás, az Országgyűlés elnöke, valamint Szentágothai János, Benjámin Judit, Fodor István, Pásztohy András, Pálfi Dénes képviselők és Mary György, az Országgyűlés Elnöki Titkárságának vezetője rótták le kegyeletüket a koporsók előtt. A kormány nevében Németh Miklós miniszterelnök, Pozsgay Imre államminiszter és Medgyessy Péter miniszterelnökhelyettes koszorúzott. A megemlékezések folytatásaként a magyarországi egyházak és felekezetek képviselői hajtottak fejet a ravatalnál. Ezután a hazai diplomáciai testületek képviselői koszorúztak A Budapestre akkreditált diplomaták nevében Jósé Pablo Mórán Val, a Perui Köztársaság. Rudolf Sova, a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság, Luis de la Tőrre de Andrés, a Spanyol Királyság és Mark Palmer, az Amerikai Egyesült Államok budapesti nagykövetei helyezték el koszorúikat. Ok rótták le egyúttal kegyeletüket az argentin, az ausztrál, a dán, az ecuadori, a finn, a francia, a görög, a holland, az indiai, az indonéz, a japán, a kanadai, a marokkói, az angol, az NSZK, a norvég, az olasz, az osztrák, a pakisztáni, a portugál, a svájci, a svéd, a torok, a thaiföldi, a venezuelai nagykövetségek, valamint az izraeli érdekképviselet nevében iá. A koszorúzókon kívül á gyászszertartáson részt vettek — Albánia, Kína, a Koreai NDK és Románia kivételével — a szocialista országok Budapestre akkreditált diplomáciai képviseleteinek vezetői, illetve tagjai is. Elhelyezte a ravatalnál koszorúját az Olasz Szocialista Párt nevében Bettino Craxi főtitkár, az Olasz Kommunista Párt képviseletében Achille Occhetto főtitkár, a Radikális Párt nevében Sergio Stanzani főtitkár, a Politikai Foglyok Szövetsége, a magyarországi és az amerikai Recski Szövetség, az egykori munkástanácsok, a Magyar Tudományos Akadémia képviseletében Berend T. Iván, a Magyar írók Szövetsége, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága. Elhozták koszorúikat a ravatalodhoz a Charta '77, az NZS lengyel független diákszövetség, a Lengyel —Magyar Szolidaritási Társaság, a Románia Libera képviselői. Koszorúztak a ravatalnál a Független Kisgazdapárt, a Magyar Néppárt, az- egykori Nemzeti Parasztpárt és Petőfi Párt, a Veres Péter Társaság, a Magyarországi Szociáldemokrata Part, a Kereszténydemokrata Néppárt, a Márton Aron Társaság, a BajcsyZsilinszky Endre Baráti Társaság, a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad Demokraták Szövetsége, a Független Jogász Fórum, a Fidesz, a Magyar Függetlenségi Párt, a Független Magyar Demokrata Párt, a független magyar szakszervezetek, az egykori Márciusi Front és az. űj Márciusi Front, valamint a Magyar Újságírók Országos Szövetségének képviselői. Koszorút helyeitek el Nagy Imre és mártírtársai, valamint áz ismeretlen forradalmár koporsójánál számos külföldön működő magyar szervezet, alapítvány, folyóirat nevében, több hazai intézmény, emberi jogi szervezet, egyesület képviselői, valamint Maiéter Pál volt osztálytársai, munkatársai és honvédtársai. A hivatalos koszorúzást követően a lakosság további képviselői helyezhették el a kegyelet és a megemlékezés virágait a ravataloknál. Nagy Imre Szilágyi József Losonczy Géza Maiéter Pál Gimes Miklós Búcsú a ravatalnál Először Vásárhelyi Miklós, a TIB elnöke lépett a mikrofonhoz, hogy elmondja búcsúbeszédét. „Nagy Imre több volt, mint politikus; nagyvonalú és bölcs államférfinak bizonyult a legválságosabb órákban. Munkatársaival együtt, a koalíciós kormányra és a közvélemény íózan többségére támaszkodva átvezette az országot a véres konfrontációból a politikai megoldás, a békés kibontakozás útjára Történelmi küldetése teljesítésében az ország törvényes miniszterelnökének felbecsülhetetlen segítségére voltak a vele mártírhalált halt harcostársai." Ezután Rácz Sándor, a Nagy-Budapesti Munkástanács egykori elnöke emlékezett elhunyt társaira. „Bízom az egyetemes magyarságban, hogy felülemelkedik apró érdekeken, hogy megvalósítjuk a magyar társadalmat, összefogunk magyar hazánk érdekében. A Magyarországon levő kommunistáknak még nagyon sokáig kell önmagukat rehabilitálni azért, hogy visszanyerjék hitelüket. De nekik sincs szentebb kötelességük, mint a magyar szabadság visszaszerzése. Álljanak közéhk, és küzdjünk ezért a szent célért együtt, hogy megvalósuljon ezeknek a halottaknak a parancsa". Ezután Mécs Imre vele együtt halálra ítélt bajtársainak nevében szólt. ..Nem tudok elfogódottság nélkül beszéln; magam is hosszú ideig voltam halálra ítélve, és az üres koporsó 90-100 olyan társamnak az emlékét őrzi, akit személyesen ismertem, akivel a poklok tornácán együtt ültünk. Temetjük a felkelőket, a „szent suhancokat", akik szembeszálltak a világ legnagyobb hadseregével, és egyszer kiszorították Budapestről. Akik a rettenetes november 4-e hajnalán a második agresszió csapásait testükkel próbálták felfogni. Temetjük azokat, akik a szívükkel politizáltak, akik jellemesek voltak, akik azok maradtak, akik visszaadták az ellopott hazát. Temetünk tisztességgel, nemes egyszerűséggel, visszaszerzett öntudatunk méltóságával. Nemzeti gyászt ülünk ma, amikor emlékezünk és együttérzünk a hozzátartozókkal, akik évtizedekig lopva és befelé nyelve könynyeiket gyászoltak, s akiknek kései elégtételt kell adni. A szónok kérésére ezután a gyászszertartás résztvevői kéz a kézben — imint 1956. október 23-án együtt felvonulva — fogadalmat tettek: „Megfogadjuk Nagy Imre, Gimes Miklós, Losonczy Géza, Maléter Pál, Szilágyi József, Angyal István, Bárány János, Békési Béla, Brusznyai Árpád, Kosa Pál, Mecsén János, Nagy József, Péch Géza, Rajki Márton, Szabó Lajos, Szirmai Ottó és több száz kivégzett, elpusztított társuk emlékére, hogy népünk szabadságát okosan, összefogva, szívós kitartással kivívjuk, azt elvenni többet nem engedjük! Az ő szellemükben megvalósítjuk a forradalomörökségét! Esküszünk, hogy rabok többé nem leszünk!" Zimányi Tibor az internáltak, a recski rabok és a kitelepítettek nevében szólalt fel. „Történelmi időben igazságot hozó nap a mai; tudtuk, ha nem is mertük mindig remélni, hogy el kell jönnie. EH kellett jönnie, mert a kétezeréves tanítás igaz: nincs olyan rejtett dolog, amely le ne lepleződnék, és olyan ti tök, amely ki ne tudódnék. Ne féljetek azoktól, akik 'megölik a testet, 'hiszen a lelket nem tudják megölni! A lélek az igazi eleven erő. Ez az erő, a rnegölhetetlen lélek, hozott itt össze bennünket." Király Béla, az 1956-os Nemzetőrség parancsnoka a szabadságharcosok nevében mondott beszédet. „1958. június 17-én, amikor a hír Amerikába érkezett, Kéthly Annával megfogadtuk, hogy nem lépjük át az állam határát addig, amíg a magyar népnek meg nem adatik, hogy tiszteletét, háláját, szeretetét kifejezze Nagy Imre és vértanú társai előtt. Ez a nap ma elérkezett. Ha Kéthly Anna élne, bizonyára ő is közöttünk lenne. Amikor temetünk, tanul-' junik vértanúinktól! Tanuljunk Nagy Imrétől: Hazaszeretet!" A magyar fiatalok nevében Orbán Viktor '(Fidesz) mondott beszédet. „Jól tudjuk, a forradalom és a megtorlások áldozatainak többsége korunkbeli, magunkfajta fiatal volt. De nem pusztán ezért érezzük 'magunkénak a hatodik koporsót. Mind a mai napig 1956 volt nemzetünk utolsó esélye arra, hogy a nyugati fejlődés útjára lépve gazdasági jólétet teremtsen. A ma vállunkra nehezedő csődtömeg egyenes következménye annak, hogy vérbe fojtották forradalmunkat, és visszakényszerí tettek bennünket abba az ázsiai zsákutcába, amelyből most újra megpróbálunk kiutat találni."