Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-31 / 126. szám

6 1989. május 31., szerda 6 1 SPORT Tájékozódási futás Kovács Yvett úttörő­olimpiai bajnok! Hajóárverés A Szegedi Olajbányász SE június 3-án, szombaton rég­gé! 8 órától szabadidő köz­pontjában (Vízitelep, Felső Tisza-part) hajóárverést túrt. Az érdeklődők különbö­ző- kajakok (túra és ver­seny) valamint kenuk kö­zött válogathatnak. Úszótanfolyam gyermekeknek és felnőtteknek A Szegedi Tömegsport Egyesület június 5-től indít­ja következő úszótanfolya­mát felnőtteknek. A fog­lalkozások hétfőn, szerdán és pénteken este 6-tól 8 órá­ig lesznek az újszegedi Sportuszoda tanmedencéjé­ben. Gyermekeknek június 12-tól lesz tanfolyam, az ok­tatást munkanapokon este 6-tól negyed 8 óráig tartják. Előzetes jelentkezést június elsejétől fogadnak el délután 2 és 6 óra között személye­sen az újszegedi Sportcsar­nokban levő irodában, illet­ve a 13-331-es telefonon. Abaligeten rendezték meg a tájékozódási futók idei diákolimpiájának országos döntőjét, melyen a szegedi Zrínyi Ilona Altalános Is­kola tanulója. Kovács Yvett úttörő-olimpiai bajnoki cí­met nyert. A 3100 méteres versenypályán 29,14 perc alatt teljesítette a távot. Ed­zője a Szegedi VSE mestere, Szokol Lajos. Zidori Adrián (Széchelyi G.) negyedik, Miklós Andrea (Radnóti M. G.) hatodik helyezést ért el. „Győzni akarok Angliában is!" — Simon László első Ausztriában Kézilabda NB II. Salgótarján—Tanárképző 26-20 (12-9) Váci Forte—Tanárképző 20-18 (8-9) Tanárképző—Csepel Autő 26-26 (13-16) A felsőházban játszó Ta­nárképző nem bír ellenfelei­vel, első pontját a már baj­nok Csepel Autó ellen sze­rezte Szegeden. Tanárképző: Fenyvesi — Molnár 1, Szigetvári 8, Vígh 7, Garzó 1, Stafanidesz 4, Verchnina 3. Cs.: Horváth 2, Ajtony 2, Ramocsa. Edző: Szabó József. Országos ifjúsági bajnok­ság — lányok, rájátszás, 9. forduló: Herz-FTC—iBuda­pnint Sz. Textilművek SE 34-29 (16-13). Budapest. TextiLművék: Patik — Katona (1), Virincsik (8), Kocsis (3), Börcsök (3), Puskás (7/7), Antal (3).Ble­hó — Szabó I., Vass (4), Tóth ©., Asztalos. Edzó: Toókos György, Bíró Erzsé­bet. Kiállítások: 4 perc, ill. 2 perc. Büntetődobás: 4/4, ül. 7/7. A szezon legjobb támadó­játéka sem volt elegendő a listavezető otthonában. II. Budaprint-Makkosházi Kupa — úttörő leány kézi­labdatorna, Szeged. Második alkalommal ren­dezte meg a Budaprlnt Sze­gedi Textilművek SE női kézilabda-szakosztálya és a Makkosházi ált. isk. orszá­gos úttörő leány tornáját 5 -6. osztályosok részére, A mérköaéssoroaaton 8 csapat vett részt. A döntőben csak hosszabbítás után dőlt el a kupa sorsa. Végeredmény: 1. Lajosmi­zsei központi ált. ísk., 2. Odesszai II. sz. ált. isk., Sze­ged, 3. Tabán ált. isk., Sze­ged. i A torna legjobb kapusa: Szívós Anita (Lajosmizse). A torna legjobb góllövője: Borzi Alexa (Odessza II.) Vasárnap VB-selejtező — „ír szemüveggel" Egy győzelem (Svájc 3-0), két döntetlen (Írország 0-0, Malta l-l), egy vereség (Olaszország 0-4) — ez a magyar labdarúgó-váloga­tott idei, elég gyatra bizo­nyítványa, de a fenti ered­meny lista vasárnap elkép­zelhetően tovább romlik. Igaz, nemzeti tizenegyünk összesítve már a 628. hiva­talos országok közötti mér­kőzését játssza, és az eddigi mérleg a dicső elődök Jóvol­tából erősen pozitív: 329 győzelem, 134 döntetlen, 164 vereség, 1499 adott, illetve 938 kapott góllal. A vasár, napi dublini összecsapást az olaszországi vb-selejtezők keretében rendezik, és az európai 6 csoport húsz ta­lálkozója közül ez lesz a ti­zenötödik. Őszre csupán az Észak-Írország—Magyar­ország (szept. 6.), a két ma­gyar—spanyol összecsapás (okt. 11., nov. 15.), valamint az Írország—Észak-Írország (okt. 11.) és a Málta—Íror­szág (nov. 13.) találkozó marad. Du'blinban már a 9. ír—magyar mérkőzést játsszák, és a hazaiak ko­rábban egyszer sem tudták megverni a mieinket. íme a nyolc összecsapás eredmé­nye magyar szemszögből nézve, kronológiai sorrend­ben: 4-2 (1934, Dublin)) 3-3 (1938. Budapest), 3-2 (1936, Dublin). 2-2 (1939, Cork), 2-2 (1939, Budapest), 2-1 (1969, Dublin), 4-0 (1969, Budapest) és utoljára 0-0 (1989 március 8., Budapest). Az elmúlt években viszont alaposan megváltoztak az erőviszonyok. Tavaly az írek, az egykori híres angol válogatott Jackie Charlton szövetségi kapitány irányí­tásával az EB nyolcas dön­tőjébe verekedték magukat, és ótt sem vallottak szé. gyent (Anglia ellen 1-0, Szovjetunió l-l, majd a ké­sőbbi aranyérmes Hollan­dia ellen 0-1). Játékosaik egytől-egyig az angol profi­ligában edződő kiváló har­cosok, kiknek" eltökélt szán­dékuk, hogy a spanyolok mellett legalább második­ként kiharcolják a vb-dön­tőbe jutást. Az ír futball 70 éves történetében először si­kerülne a bravúr, a magya­rok viszont 1934, '38, '54, '58, '62, '66, '78, '82 és '86 után tizedszer juthatnának el az „ígéret földjére". Ám ez a kettős máltai kudarc után szinte lehetetlen álomnak tűnik... Bizony ahhoz va­sárnap Dublinban kellene legyőznünk az íreket, ami az ismert előzmények után óriási szenzáció lenne! Hogy 13 mondta nemrég Jackie Charlton, az írek szakveze­tője? „Egy dolgot előre meg­ígérhetek a magyaroknak: odahaza állandó rohamaink­kal addig gyűrjük őket, amíg meg nem adják ma­gukat!" Sajnos, ez a realitás, erre kell fölkészülni. Va­sárnap a tévékészülékek előtt „ír szemüvegen" ke­resztül kell néznünk a sors­döntő vb-selejtezőt... V. Gy. Sportnap az egészség jegyében Ciman László jobban nem ls kezdhette volna az évet, mint az osztrák nem­zetközi szupermaratonis.a versennyel. Tavaly makacs sérülés gátolta abban, hogy a belga és holland bajnoki cim után további sikereket érjen el Már-már úgy né­zett ki, hogy abha kell hagJyrUa a hosszú távú futá­sokat, amikor Csiszér Előd főorvos úgymond meggyó­gyította a Cagliari-Sássari­ban szerzett insérülését. No­vember végén kezdte meg a felkészülést az idei verseny­szezonra. Zuhogó hóesésben, zivatarban Szegeden nagyon sokan találkozhattak egy anorákba bújt emberrel, aki csak futott. Futott az idei sikerekért... — Havonta 7—800 kilo­métert futottam le a felké­szülés ideje alatt Szerencsé­re zavartalan volt minden napom, hiszen nem gátoltak sérülések, nem vetett visz­S2a betegség. Egyesületem, a Tápéi KSH mindent elköve­tett azért hogy ne foglal­kozzam semmi mással, csak az idei versenyekkel — kezdte a beszélgetést Simon László. — Nem félt az első auszt­riai nemzetközi versenytől? — Nem. Igaz. sokkal jobb teljesítményt vártam ma­gamtól, Az egyéni csúcs megdöntése is megfordult a fejemben, hiszen 245,786 ki­lométerrel a világranglista ham vad ik helyén állok. Az egyéni csúcstól 7 kilométer­rel maradtam el. — Idézzük fel az osztrák verseny epizódjait... — Csodálatos volt minden. Figyelmes, aranyos, vendég­szerető emberekkel találkoz­tam Mittersillben. Profi mó­don szervezték a versenyt, igazi népi „banzáj" volt a kis város főterén. Délután 1 órakor startolt a mezőny, és rrvásnáp délután 1 órakor „lőtték" le a versenyt. Hét ország — Bdgium, Hollan­dia, NSZK, Svájc. Szovjet­unió, Finnország. Magyaror­szág — meghívott azuper­maratonistái vágtak az egy­napos viadalnak. Legna­gyobb ellenfelem a finn Seppo Leinonen volt, aki a vi'ág egyik legrangosabb versen vén. a Spartatlonon negyedik helyezett lett 1988­ban. Indult a világ második Bizonyára sok Délmagyar-kedvelő újságolvasónknak feltűnt, hogy tegnap az első oldalon kaptak hírt sportered­mén(yről, mégpedig arról, hogy Simon László, a Tápéi ESK szupermaratonistája Ausztriában a 24 óráa nemzetközi fu­tóversenyen első helyezést ért el. Ügy éreztük, hogy ez az eredmény méltán vívta ki az első oldalra kerülést. ígér­tük, hogy ma a részletekről ls olvashatnak. ígéret szép szó, ha betartják... És mi betartjuk! zemben pedig egy Üveg jég­hideg sort .szorongattam. (De 50Q méteren belül meg is ittam!) — Sipos István, a Szege­di Vasutas versenyzője is starthoz állt. Milyen ered­ményt ért el? — Pista valószínű megsé­rült mert 120 kilométer le­futása után feladta a ver­senyt! — Es a végeredmény? — 238,435 kilométerrel győztem. Seppo, a nagy el­lenfél 233,999-cel lett máso­dik. A dobogó harmadik fo­kára az NSZK-beli Jocher Sieper állhatott, 210,710 ki­lométerrel. — Milyen volt az ered­menyhirdetés? — Felejthetetlen. A főté­ren volt az. eredményhirde­tés. Zenekar játszotta a ma­gyar Himnuszt virágcsokro­kat nyomtak a kezembe és epy súlyos, eeüat serleget. Éljenzett ' a közönség... A könnyem ia kicsordult ami­kor megérkeztem a szállo­dába, alig álltam a lába­mon, és újabb virágcsokor­ral köszöntött a tulajdonos. A recepciónál kiírták egy nagy táblára, hogy nálunk lakik Simon László, aki a 24 órás nemzetközi szuperma­ratoni Versenyt megnyerte! Amikor felérkeztem a szo­bába, hidegtálak és gyü­mölcskosár várt Az utcán' másnupi mindenki rámrno­solvgott, a "lányok autogra­rrot kértek. Szóval, felejt­hetetlen élményben volt ré­szem! — A következő verseny? — Július 8—9—10-én Ang­liában, Blackpoolban indu­lok 48 órás versenyein. Na­gyon szeretnék győzni, hi­szen a Ronald Hill sportszer cég 1 évre vállalta a felsze­relésem finanszírozását Hill huzájában szeretném bizo­nyítani. hogy méltó vagyok a további támogatásra! legjobb női 24 órás futója, a belga Angéla Martens is, akit a verseny közben trom­bózissal kórházba szállítot­tak. . — Milyen taktikával ver­senyzett? • — A tervezett - részidőket a r. egyéni csúcajavítdshoz 100 kilométerig tudtam tel­jesíteni. 150 kilométer után rájöttem, hogy ezt az ira­mot nem bírom tovább tar­tani. 150-nél 8 kilométeres előnyöm volt a finn futóval szemben, ezért ettől kezdve már csak arra ügyelteim, hogy ne tudjon megelőzni. Az utolsó kilométer kelle­mesen telt el, hiszen a fülei­men a walkmannel kedvenc énekesnőm, Sandra szóra­koztatott. Nem titok, a ke­ftyőzni akarok Angliában ^ is! Bagaméry László A megyei úttörőelnökség a hét végén Csongrádon, a stadionban sportnapot szer­vez az egészséges életmódra nevelés jegyében. Michna József, az úttörőszövetség tömegsport szakbizottságá­nak vezetője elmondta, hogy akciójukkal azt a korosz­tályt kívánják megmozgatni, amelyet a diáksportszövet­ség elfelejtett bevonni a ver­senyekbe. Az ősszel meghir­detett kisdobos labdarúgó­vetélkedőjére 58 csapat neve­zett be, és most szombaton 9 órától a 8 körzet győztes együttesei mérik össze tudá­sukat. Ezenkívül az 5—6. osztályosok kispályás labda­rúgócsapatainak megyei dön­tőjét is itt rendezik A hat­vannégy csapat vetélkedőjé­nek sikeréért a megyei lab­darúgó szövetség is sokat fáradozott. A harmadik ver­senyszám az úgynevezett kengurutorna lesz, amelynek lebonyolításához a Magyar Rádió 20 ezer forinttál já­rult hozzá. A résztvevőknek kislabdahajítás célba, 60 mé­teres futás, helyből távolug­rás, 10 perces futás és kö­télhajtás feladatot kell vé­gezni. Végül az egészséges életmóddal kapcsolatos 13+1-es totót kell kitölteni. A szervezők- — a megyei egészségvédelmi tanács, a megyei egészségvédelmi osz­tály és a Csongrád Városi Vöröskereszt — meglepeté­seket is tartogat. Például az eseményen reformkonyha működik. A csongrádi MHSZ vízi modellezői pedig vízi­bemutatót tartanak. Mindenki tudja és mindenki csinálja! Johnson versenylónak nézte magát? A Tisza — Maros Szög Mgtsz szóregi központjában 100 m2 épületrósz RAKTÁROZÁS CÉLJÁRA KIADÓ. Telefon: 55-955, 46-os mellék. A „FORFA" Építőipari és Szolgáltató Kisszövetkezet szabad kapacitással rendelkezik az alábbi szakmákra: víz-, gáz-, központifűtés­szerelés, villanyszervlés. Szeged, Marx tér 5. (csarnokkal szemben) Telefon: 25-533. Mindenki tudja és min­denki csinálja! — ez a ki­jelentés a Johnson-féle dop­pingügy nyomán lefolytatott kanadai vizsgálóbizottság előtt kihallgatott ÍMaráo (Jaime) Astaphantól szár­mázlik. Ha a ,/mindenki" ta­lán túlzás is, de a szöuli olimpia irtán nyilvánosság­ra ikerült adatok némikép­pen alátámasztják a karibi születésű, kanadai állam­polgárságú orvos vélemé­nyét. A Johnsan-dopplngbot­ránnyal híres-hírhedtté váló Astaphan most azzal vádolja a kanadai sportha­lóságokat, köztük elsősor­ban az ottani atlétikai szö­vetséget, hogy pontosan tud­ták: minden élvonalbeli at­léta tiltott szeneken, anabo­likus szteroidokon él, ám — ahogy ő fogalmazott — „becsukták a szemüket". — -Az* senki sem gondol­hatta komolyan, hogy én majd odamegyek hozzájuk, és információkat adok ki ar­ról, hogy ki hogyan doppin­gol — mondta. — Az vi­szont tény, hogy sem az at­létikai szövetség, sem pedig az olimpiai bizottság egyet­len tagja sem tett fel soha ez irányú kérdéséket. Az orvos véleménye sze­rint a sportág nemzetközi élvonalában bevett gyakor­lat, hogy csak az érhet el számottevő eredményt, alki a meg nem engedett szerek­hez nyúl. — A nemzetiköti étit, zár-t társaságot alkot — véli a 43 éves 'Astaphart —, • ahol mindenki tudja, hogy a dop­pingolás virágzik, és min­denki csinálja is! És úgy gondolom. ezí valamennyi sporthatóság is pontosan tudja, nemkülönben, a ver­seny szervezők. Ezt persze, csak sejtem. Charles Dubin vizsgáló­bíró faggatta arról is, hogy kapcsolatban állt-e a szöuli tízpróbában bronzérmes Dá­vid Steennel, kezeite-e Ót is? — Igen, kezeltem — hangzott a tömör válasz. Melyik évben? — folytat­ta a kérdezősködést a bíró. 0 — 1984-ben vagy 1985­ben — felelte hosszas gon­dolkodás után az orvos. Szteroidokat is felírt ne­ki? — tette fel a kényes kérdést Dubin. Ismét hosszú gondolkodás után született meg Arrtap­han válasza: — Amennyire visszaem­lékszem, szteroidokról csak beszélgettünk, úgy rémlik, adni nem adtam neki. Johnson szöuli pozitív doppingtesti#vol kapcso­latban Astaphan továbbra is kitart azon állítása mel­lett, hogy Stanozololt nem adott a vágtázónak. — Nem tudom, hogyan bukhatott meg pont Stanozo­lollal, én egy másik szerrel, Furazabollal kezeltem őket (Johnsont. és atléta társait — a szerk.). Azt hiszem, Johitson Winstrcű V injek­ció formájában juttatta sa­ját szervezetébe a Stanozo­lolt. E készítményhez, amit a versenylovaknak adunk, könnyen hozzá lehet jutni — persze jó pénzért — a to­rontói fekete pJaoon. A kép tehát teljesedik, szép lassan minden érintett megszólal. Most már csak a legfőbb illetékes, azaz Ben Johnson vallomása hiányzik. A bálvány, majd fekete bá­rány sprinter a szöuli bot­rány óta mindössze egyszer szólalt meg a sa j-t óban, ak­kor mindent tagadott. Ki­hallgatása előreláthatólag június 12-én kezdődik.

Next

/
Thumbnails
Contents