Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-26 / 122. szám

4 1989. május 26., péntek POSTALÁDA Társszerzőnk az olvasó Az örökség A kéthetenként jelentkező Postaláda most három hét múlva jelenik meg — anvagtorlódás miatt elmaradtak e hasábok az elmúlt pénteken. A lemaradást pótlandó, a jövő héten ismét olvashatják társszerzőink írásaikat. Ezúton köszönöm „Tavaly meghalt a férjem. Itt maradtam egyedül a két kicsi gyerekemmel. A volt brigád­társak azonban nem felejtettek el. A munka ünnepe alkalmá­ból a Vállalat Kiváló Brigádja kitüntetést kapták Ezzel a címmel némi pénz is járt. Nem nagy dolog - mondhatja bárki —. én is tudom Ök azonban ezt a pénzt megosztották az elhunyt társ árváival — és ez már valami! Ezúton szeretném nekik megköszönni, mert olyan jólesett. hogy alig tudtam megszólalni, amikor elhozták. Ocskó Lajosné. Jerncy utca. kat. és csak akkor adhatjuk le az OTP-s lakásunkat. Ita a tanácsi támogatást kamatostul vissza­fizetjük. Amikor beadtuk a kérel­münket. miért nem tudták ezt megmondani? Miért kellett vár­nom 7 hónapot? Ha ezt idóben közlik: le tudtam volna adni az OTP-nek a lakást, mert akkor még nem volt az a rendelet, hogy a harmadik emelet felett nem vásárolnak vissza, az épí­tési kölcsönt el tudom indítani 3 százalékos kamattal, mivel a ház alapja már akkor kész volt. Kifogja megtéríteni a káromat? - kérdezi K. L-né (Tápai utca II). Édesanyámmal 1988. decemberében bementünk az anyakönyvi hivatalba, hogy leadjuk édésapám személyazonossági igazolvá­nyát. A hivatalnok megkérdezte: — Milyen örökség maradt az elhunyt után? — Anyámmal egymásra néztünk. — Örökség? — Semmi. — válaszoltuk egyszerre. A fizetésből, sót már évek óta nyugdíjból élő. több gyermeket felnevelő tanár, ha még oly becsületesen, erejét maximálisan kihasználva is dolgozott, túlórá­zott — mit tud örökségül hagyni családjára? — Semmit. — Semmit? — Az adóhatóságok szempontjából valóban sem­mit. de azok az értékek, amelyeket gyermekeibe, unokáiba, tanítványaiba beleoltott, amelyek megérése újabb értékeket ka­matozott — minden gazdagságnál nagyobb értékeket jelentenek nemcsak az egyén, de az egész társadalom számára is. Drága édesapánk már több. mint húsz éve nyugdíjban volt. de ilyenkor, májusban, amikor megérkeztek az öregdiákok meghívói a 25. 3(1, 35. 40. 45 éves találkozókra, elővette a régi dossziéból az osztályozó és osztályfőnöki füzeteit, végignézte tanítványai névso­rát. és mint azelőtt minden órájára, most is felkészült az öreg diákok „osztályfőnöki" órájára. Számba vette, kinek milyen gondja volt az előző találkozón szakmai területen és egyéni életében. Várta a napot, hogy újra láthassa tanítványait, hallgassa beszámolóikat, számon kérje családi létszámuk gyarapodását, amelyre ígéretet kért az elözö. öt éve tartott találkozón. Úgy örült volt tanítványai sikereinek, mint gyermekei, unokái kimagasló eredményeinek. A rég elmúlt harminc tanév ideje alatt több mint négyezer tanítványt oktatott a műszaki pálya szakmai ismereteire, a műszaki pálya szeretetére. Önálló alkotó munkára, becsületes és kiegyen­súlyozott életmódra nevelt és külön, kiemelten hangsúlyozta a családi élet a gyermeknevelés szépségeit, kötelezettségeit — ezek által feltárta az emberi élet igazi értékeit és célját. Megint május van. A régi dosszié becsukva fekszik az íróasztalon. A füzetekben a név mellett apró bejegyzések, bizonyításra váró fogadalmak — de ezek teljesítését a tanár úr már nem tudja leosztályozni. Megvalósításukhoz adjon erót az a töretlen hit. amellyel mind­annyiunkban bízott — saját gyermekeiben és tanítványaiban egy­aránt! > Bereczné Győry Margit Összkomfortban is kell a lavór „A férjem a tetőn van. én meg azért telefonálok önök­nek. hátha tudnak segíteni" — e krimibe illő szavakkal kezdte A. J.-né mondandóját május 17-én. amikor az esó már több napja hullott. A segítséget nem azért kérte olvasónk, hogy ..szedjük le" férjét a tetőről, mert ö is éppen segíteni akart — magukon és az Attila utca II számú ház felső emeletén lakó­kon Másfél éve jelentették az IKV-nak. hogy áznak a laká­sok. a beígért javítás — az azóta tartó szoros kapcsolat el­lenére is — elmaradt. Most már attól félnek, hogy a mennyezet is rájuk szakad, a bútorokra a plafonon át jön az égi áldás, lavórral, vödörrel próbálják felfogni a vizet. Az ígéret elmarad? „Olvastam Szeged tanácsá­nak felhívását, hogy segítsen a lakosság a környezet kialakítá­sában. Ehhez az értelmes és hasznos munkához a Római körút 17—19. számú társasház lakói hittel és bizalommal o|van társadalmi munkával fogtak hozzá már 1987 dere­kán. amelyért 25 ezer forintot kaptak a lakóterületi alapból és dicséretet is a tanácstagi beszá­molón. Sót. ígéretet is. hogy facsemeték és játékszerek is kerülnek a füvesített területre. Ugye senki sem gondolja az illetékesek közül, hogy a 88 család bizalma, hite és ereje az elmúlt közel kétéves ígérgeté­sek után ma is töretlen!" — írja Rtchter Aranka lakóbizottsági elnök. Ki fizeti ­az ügyfél kárát? Felháborodásom oly nagy, hogy kénytelen vagyok megírni, és ügy gondolom, nem egyedül járok ebben a ..cipőben". 1988 október 4-én kérelmet nyújtot­tam be a szegedi lakáshivatalba, hogy az OTP-s lakásunknak a tanácsi támogatását átvihessük építkezésre. Idős szüleimmel szeretnénk közösen lakni. Ami­kor benyújtottam a kérelmet, azt mondták, hamarosan elinté­ződik. 1989. április végén behí­vatott a lakáshivatal osztályve­zetője és azt mondta: Itogy kép­zelünk ilyet, hogy építkezésre átvigyük a tanácsi támogatásún­így élnek egy nyugdíjasházban Hatalmas épülettömb árnyé­kában húzódik meg a Kereszt­töltés utcában az a hétszintes, három részes tagoltságú egy­szobás összkomfortos beosz­tású épületsor. amelyben 210 lakás ad otthont, gondot, gyer­mekzsivajt, megélhetési gon­dokkal küzdő családoknak. Az épület nyugati szárnyá­nak alagsorában van a hatal­mas könyvtár, ahol a legifjab­baktól kezdve az idöskorúakig. mindenki kielégítheti a könyv, a zene iránti igényét. A keletre néző. vagyis a Ti­sza felé esó épületrész 70 laká­sában lakik a munkában meg­fáradt. magányos ember és a kevés házaspár. Itt a lakásokat a felkelő nap sugarai aranyoz­zák be. hol a napfürdőben újulnak meg az elfáradt testek, vagy a bágyasztó déli napsütés után a frissítöleg ható árnyékos szárnyrész megnyugtató hatá­sát keresik. A déli fekvésű la­kások lakói a napfényt, a bá­gyasztó kánikulát, a szikrázó, perzselő napot válogatás nélkül élik át. és ki így. ki úgy védeke­zik a nyári napok hőségétől. A lakások erkélyes része ta­vasztól őszig színpompás virág­zásban hirdeti, hogy az ott lakó szeretetben és békességben él e kis közösségben. Az épületrész alagsorában van a nyugdíjasok klubja. Kényelmesen berende­zett. különféle bútordarabok teszik otthonossá, az ebédre várást és a szaladó percek egy­hangúságát oldják a szívélyes, baráti beszélgetések, a zajló élet eseményeit ismertető újsá: gok és folyóiratok, a távoli né­pek életét, híreit sugárzó tévé­és rádióadások. Kedélyes hangulatban, néha csípős megjegyzések közt zajlik az étkezés és némelyek avval a megállapítással kelnek fel az asztaltól, hogy: ma sem ettem magam degeszre. Egy biztos: társaságban, kis közösségben még a rántott leves is jólesik. Aki nem tud részt venni a kö­zös ebéden betegség vagy el­foglaltság miatt, annak a laká­sába viszik a menüt az önként vállalkozók. Nagy segítség az itt étkezőknek, hogv a térítési díj a nyugdíj összegéhez igazo­dik. Á beteg, magatehetetlen lakóknak az élelem, gyógyszer Mesés prémiumok Elkeseredésében és felháborodásában hová forduljon az ember, ha nem Önökhöz? Még sose vertem a bátorságot Ide inkább csak idő luján). hogy tollat ragadjak. És mi a téma? Természetesen a pénz. Május elseje estéjén a TV ünnepi műsorában volt egy röpke riport, nem tudom melyik vállalat vezetőjével (de nem is ez a lényeg), aki a féléves prémiumából 500 ezer. azaz ötszázezer forintot tesz valami­lyen alapítványra. <Itt sem ez a lényeg.) Nagyon szép gesztus, igazán követendő példa. (Az adóalapjából levon­ják.) Hogyan lehetséges az. hogy valakinek ennyi legyen a prémiuma? Én kis naiv vagyok, el sem tudom képzelni, mennyi lehet a fizetése Ibevétele. jövedelme — ezekkel a fogalmakkal nem vagyok tisztában), ha ennyi a prémiuma? Elismerem, hogy sokat tanult az illető, aki vezérigazgató lett. nagy felelősség van a vállán (és itt már nem a konkrét esetről van szó. hanem általában), de amit elér, az egyedül nem neki köszönhető. A sok beosztott, dolgozó nélkül semmit sem ért volna el. Nekik mennyi jár? Aki izzadva dolgozik hidegben, melegben, piszokban (pl. egy szakmunkás 3 miiszakban), unnak nem jár elismerés? Esetleg kiszúrják a szemét 1—2 ezer forinttal?.' Eddig legalább nyíltan nem közöltek velünk ilyesmit, csak sejtettük és hallottuk, hogy ilyen is létezik. De miért ne közölnék, hisz DEMOKRÁCIA van, nem igaz? Ma reggel, mielőtt a levelet feladnám (péntek, máj. 5.) hallom a sokkoló hírt a rádióból, hogy a tervezettnél nagyobb mértékű áremelések lesznek. Mert ha nem sikerül megállítani a gazdasági romlást, akkor ilyen-olyan követ­kezményei lesznek. Akik ezeket a döntéseket hozzák, azok biztosan gond nélkül tudnak ezután is vásárolni, de a nyugdíjas és aki pl. gyesen van. azzal mi lesz? Meddig lehet ez még folytatni? Tönkremennek bele a családok, az embe­rek. Volna egy javaslatom: az előbbi példára hivatkozva, azt a rengeteg jogtalanul kifizetett prémiumot átcsoportosíta­nám. G. S-né (teljes név és cím a szerkesztőségben) bevásárlását a gondozói közös­ség végzi, akik emellett egyéb gondozói munkát is végeznek. Nem lebecsülendő az a gondos­kodás sem. hogy hetente két alkalommal a házban lakó or­vos a gyógyszer felírásával, a beteg vagy panaszos megvizs­gálásával intézkedik a további teendőről. A ház lakóinak egy része kö­zös-munkát vállal: gyufásdo­boz-hajtogatást. hímzéseket, bábfigurák varrását. A megke­resett pénz felét kulturális cé­lokra fordítják. Kirándulást szerveztek már fürdőhelyekre (Harkány. Gyula), színház- és mozibérletet váltott a vezető­ség. különféle zenés teadélutá­nokat rendeznek. Emlékezetes például a Mikulás-nap. a szere­tet ünnepe, a karácsony. Nagy tetszést aratott a farsangi mu­latság. a nőnap, az anyák napja mé|tó megünneplése: az idei pótszilveszter... Nagy tiszteletet és érdeklő­dést váltott ki egy 83 éves asz­szony jóga-bemutatója és szak­szerű magyarázata az egészsé­ges életmódról, aminek hatá­sára megalakult a jógázók cso­portja 15 résztvevővel. Szorgal­masan vesznek részt a foglalko­zásokon és örömmel nyugtáz­zák. hogy a gyakorlatoknak jó­tékony hatása van közérze­tükre. A nyugdíjasház lakói tiszte­letet és szeretetet éreznek mindazok iránt, akik fáradtsá­got nem ismerve igyekeznek az idősek életét, itt lakását szebbé, derűsebbé tenni. Ördögh Antal Kereszttöltés utca 29/B Válaszol az illetékes „lfj. Lele József észrevételét köszönöm. A levélszekrény le­cserélésére a cikk megjelenése napján intézkedtem Tápé la­kosságától ezúttal is elnézést kérek a mulasztásért. Lénárd László, a posta igazgatóhelyet­tese." A MÁV tájékoztatása sze­rint a szegedi Nagyállomás elő­csarnokában. valamint a kijá­rati lépcsőházban elhelyezett információs táblán már olvas­ható a csatlakozó Volán-jára­tok közlekedési rendje. Hason­lóan az újszegedi állomáson is megtalálható a csatlakozó 50­es autóbusz menetrendje. Összeállította: Czakó Julianna yr Mi? Hol? Mikor? 1989. MÁJUS 26. PÉNTEK - NÉVNAP: FÜLÖP A Nap ket 4 óra 56 perckor, nyugazlk 20 óra 27 perckor. A Hold kai 0 óra 47 perckor, nyugszik 9 óra 59 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél csütörtökön plusz 569 cm (apadó) SZÁZHETVENÖT ÉVE szulelett Ney Feienc (1814-16891 író es pedagógus akadémiai levelező tag Részt veit a szabadságharban, fogságot is szen­vedett '857-lói a pesti német reáliskola tanára. 1860-tól a magyarrá alakított budai főreáliskola igazgatóia volt HETVENÖT ÉVES Haiman György (sz 1914.) Tóttalusi-di|as tipográfus, az Iparművészeti Főiskola ny tanára NAGYSZÍNHÁZ Bórakor Büntetések(bérletszúnet) MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor Há­rom térli és egy bébi (színes, m b amerikai filmvígjáték III helyári) fél 4 órakor János vitéz (szines magyar rajzlilm.) háromne­gyed 6 ás este 8 órakor Becéző szavak (szines. m b amerikai film II helyár1) Féklye: tél 3 órakor Micimackó (színes, m b. amerikai rajzfilm III helyár!) három­negyed 5 és 7 órakor Moziháború vadnyu­gaton (szines szoviet filmvígjáték). Szabadság: 3. negyed 6 és fél 8 órakor Három (érti és egy bébi (szines. m b. amerikai filmvígjáték III. helyért). Fllmtéke: léi. 6 órakor Psyche I és fél 8 órakor Psyche II (szines magyar film ). Kerlmozl: 9órakor Commandó (színes, m. b amerikai kalandfilm IV. helyár!) Klskörösty Halászcsárda: (videomozi) délután 4 és este 8 órakor Kettős gázlók (szines hongkongi akciófilm ) Klekörötty halászcsárda, kert: este 9 órakor Az istenek fegyverzete (szines hongkongi kalandfilm V helyári) Éve presszó: este 8 órakor Az utol9ó számlát te fizeted (szines olasz-NDK wes­tern lilm ) ÜGYELETEK GYÓGYSZERTAR: Klauzál tér 3 szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgős esetben' BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI FELVÉTEL: Ma a balesetet szenve­dett személyeket Szegeden az Idegsebé­szeti Klinika (Pécsi u. 4 ) veszi lel. sebé­szeti és urológiai felvételi ugyeletet a II Kórház (Tolbuhin sgt 57.) tart. A gyermeksérultek ás gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyer­meksebészeti osztályán-történik ÉJSZAKAI ORVOSI: Este léi 6 órétól reggel tél 8 óráig a felnóttlakosság részére Szeged Hunyadi János sgt 1. sz alatt Telefon 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel léi 8 óráig, szomba­ton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel lel 8 óráig a Lenin krt 20 sz alatti körzeti gyermekor vosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma este 7 órától holnap reggel 7 óráig a Fül-Orr-Gégeklinika (Sze­ged. Lenin krt 111), telelőn 21 -122 FOGORVOSI ÜGYELET: Héttőtől pén­tekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Sze­ged. Zöld S. u. 1-3. Teleion 14-642 S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGALAT Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Teleion 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON 54-773 Héttőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható 22 20 A teszt eredménye - Csehszlovák lévédráma 23 20 Tv 2- Napzárta KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁDI. 8.25: Otthon nélküli otthon - Dokumen­tumműsor gyermekeknek. 8.55: A Zág­rábi Televízió oktatómüeora. 10.30: Hí­rek. 10.35: A Jugoszláv gyermekiroda­lom. 11.05: Rajzfilm. 12.05: A szén-dio­xid. 12.35: A test és s lélek gyakorlatai. 14.45: és 15.40: Iskolatelevízió. 16.20: Hírek albán nyelven. 16.30: Híradó ma­gyarul. 16.45: Ismeretterjesztő műsor. 17.15: Híradó. 17.35: Otthon nélküli ott­hon (Ism.) 18.05: A legsikerültebb rek­lámfilmek. 18.20: Rajzfilm. 19.30: Híradó II. 20.00: Miami bűnök amerikai tévéfilm­sorozat. 20.55: Rockzene. 21.15: Híradó III. 21.40: Egyedül mindenkivel, - In­terjú. 22.50: Mindig önökkel - benne: Dinasztia - amerikai tévéfilmsorozst. Angyali harang - amerikai tévéfilmso­rozst. BELGRÁD 2. 15.15: É|szakal program Ismétlésé 17.15: Bolgár nyelvű műsor 17.30: Kör­zeti műsor. 18.00: Belgrádi műsor. 19.30: A Prlstinal Televízió hlrsdó|e. 20.00: Zenés műsor. 21.30: Huszonnégy óra. 21.40: Szkupstlnal krónika. 22.00: Egy szerző - egy film. — A hós üzenets. 22.20: Klasszikus francia filmek - Fiúk az Intézetben |étékfllm. 23.55: A can­nea-l fesztivál krónikája. 0.40: Műholdat program. SKY 7.00: Gyermekműsor ra|ztllmekkel 9.30: Show-műsor. 11.00: Sullivanék - film­sorozat. 11.30: Magazinműsor. 12.30: Taond-fórum. 13.00: Egy másik vllég. 14.00: Zsne képköltemenyekkal. 15.00: Változó vllég. 16.00: Szeretni - filmso­rozat. 16.30: Caalédi ügy - vigjátékso­rozat. 17.00: Rockshow. 18.00: Euro­sport. benne: Műsorismertetés. 19.00: Rögbi 20.00: Baseball. 21.00: Golf. 22.00: Motorsport. 23.00: Kosárlabda. 01.00: Műsorismertetés. SUPER 8 00 Egyveleg. 15.30: Brit rockzenei étet. 16 30: Forró drót. 16.30: Új zenei show 19.30; Richárd Diamond - bűn­ügyi sorozat. 20.00: Turlstamagazln. 20.25: Hollywood belülről. 20.50: Zenei műsor. 21.45: Viléghiradó. 22.00: Elkls Brooks-koncert. 23 00: A Msstlosf együttes koncertje. 00.00: Egyveleg. TV 5 16.10: Sylvle és a hérom szilfa. 16.30: Muskétások konyhája. 16 45: Pihenő­idő. 17.30: Számok és betűk. 16.00: Johnny Monroe - tllm. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Hegymászók magazinja 20.30: Dokumentumfilm Brazíliáról. 21.25: Zene. 21.40: Kerevet. 22.00: Tv­hiradó. 22.35: Francia ajkú csúci Dakar­ban. 23.05: Océanlques kulturális maga­zin. 23.35: Sport és szabadidő. 00.05: Vendégségben Frednél. 01.00: Műsor­zárás. 1700 17 15 17.45 1800 18.25 1846 1900 21 00 22 10 T ­Teve BUDAPEST 1. 9 00 Képújság 9.05 Tévétorna 9 10 Két pisztolylövés - Tévé|áték-so­rozal - III/2 rész (ism ) 10 10 Táncfesztivál 86 - Svájci zenés film (ism.) 1040 Képújság 16.55 Hírek 17 00-19 00 Pentek délután 17 00 Évgyűrűk — Nyugdíjasok műsora kb 17 30 Téka - Közhasznú információk kb 17 40 Közlekedésről mindenkinek 17 55 Reklám kb 16 00 Ablak - Közéleti szolgáltató műsor 19 00 Estimese-CirmiésCsurmimega kakukk - Román raizfilm 19 10 Műsorajánlat 19 15 Reklám 19 25. Közlemények Musora|ánlat 19 30 Hiradó 20.00 Reklám 20.05: Telefere - Vilray Tamás műsora 21 15 Reklám 21 20 Parabola - A Külpolitikai Szer­kesztőség műsora 21 50 A hónap verseiből — Május 22 10 Legenda a dicsőséges feltámadás­ról - A Magyar Televízió és a Színház- és Filmművészeti Főis­kola koprodukcióia 24 00 Híradó 3 BUDAPEST 2. Tv 2 Radványi Dorottyával es Aig­ner Szilarddal Képújság Tv 2 Benne Reklám - Riportok ­Időjárás - Zene — Tévétorna Mozaik Telefonos játék Telesport Gyerekeknek' — Tom és Jerry — Amerikai rajzfilmsorozat — William Hanna és Joseph Barbera produk­ció - 1 A kis szökevény 2. Tom ós Jerry rajzfilmkészlet 3 Kisértet kí­sértet Tv 2 Premier - A Művészeti Főszer­kesztőség műsora közben Híradó 2 Tv 2 Benne A hét műtárgya ­Schaar Erzsébet Két tukór között - (Schaar Erzsebét gyú|temeny. Székesfehérvar) KOSSUTH 8.20: Fűtől - Iáig - Éden a bombatér­ben. 8.50: Népdalcsokor. 9.40: Cseno­bong a nóta - Az óvodások műsorét Forral Katalin vezeti. 10.05: A repülés fölfedezése Orbán Ottó verse - El­mondta: Baléztl Gyula - lem. 10.10: Nagy mesterek — világhírű előadómű­vészek. 11.10: Magyar Írás - A Rádió Irodalmi hetllap|a. 12.45: Külpolitikai arcképcsarnok. 13.00: Klasszikusok délidőben - Zenés séták a természet­ben — Madarak. 14.10: Nótacsokor 15.00: Nemzetiségeink életéből. 15.27: ..Az elveszeti Ifjúság siratása'' - Villon balladák zenében és prózában — Ism. 16.00: Tizenhat óra - Hírmagazin. 16.10: Ringó Star - Branko Hofman regénye rádióra alkalmazva. 16.54: Mu­zsikáló természet - Kövirigók. 17.00: Kinek az érdeke? - Csűrös Csilla ri­portja 17.30: Idösabbek hullámhosszán - Ism. 19.15: Az öreg ácsot palira vették - Arcképvázlat Debreczenl Tiborról ­és a korról - lam. 20.16: Lemezek közt válogatva - Régi májusok krónikáiéból 21.05: Kilátó - A Rádió világirodalmi hetilapja. 21.50: Gong - 194 bekezdés az emberről. 22.00: Hírvilág. 22.30: A másodrendű vádlott: Lazar Brankov. 23.30. Régi híres énekesek műsoréból - Claudle Muzlo operaáriákot énekel. PETŐFI 8.05: Slégermüzeum. 8.50: Külpolitikai figyelő. 9.05-12.00: Napközben (Éló) 12.10: Sztéral Márton nótákat énekel ­Böbe Gáspár Ernó népi zenekara lét­szik. 12.25: Édes anyanyelvünk - Lő­rincié Lajos műsora - ism. 12.30: Népi muzsika 13.05: Pophullém. 14.00-16.55; Péntektől - pénleklg (Élő). 17.05: Kölyökrédló. 17.30: Ötödik sebesség. 18.30: Garázs. 19.06: Csak fiataloknak! - Komjáthy György mű­sora. 20.00: Rólunk van szó! 20.05: Ope­rettkedvelóknek. 21.05: Afro-lstln zenés turmix. 22.00: Vlz - Karinthy Ferenc elbeszélése rádióra alkalmazva. 23.15-0.14: Közvetítés a Székesfehér­vári Alba Regla Videoton Interjazz Fesz­tiválról. SZEGED Szentes 66.29 MHz - Szeged 94.9 MHz 1989. május 27.. szombat 8.00-10.00: Alföldi Tükör. A tartalom­ból: - Pro natura - portré lfj. Tildy Zoltánról, történelmi hittérben. - Be­mutatkozás - beszélgetés Fűzi László­val a Kecskeméti Forrás folyóirat új fő­szerkesztőjével. - Önodi Henrietta a női tornétz EB bajnoka.

Next

/
Thumbnails
Contents