Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-16 / 113. szám

1989. május 6., szombat 3 Pozsgay Imre és Vastagh Pál Bettino Craxinál Bettino Craxi, az GSZP főtitkára hétfőn találkozott Pozsgay Imre államminiszterrel és Vastagh Pállal, az MSZMP PB tagjaival, akik reszt vesznek az OSZP 45. kongresszusán. Craxi megismételte, arrut már beszámolójában is mon­dott: igen pozitívan ítéli meg a magyarországi reform­folyamatot, és hozzátette: bizakodóan. ítéli meg annak táv­latait a demokrácia és a politikai pluralizmus kialakulá­sa szempontjából. Hogy ne csalódjunk Kárpátalján Munkában a fokonzul Szegedre is dolgozni jött Nyikita Darcsijev, a debre­ceni szovjet fökonzul teg­nap, hétfőn. Hozzá, illetve hivatalához fordulhat ügyes­bajos dolgaival ugyanis a zük a magánturistákat, ki­hez, hová utaznak, mert szeretnénk biztonságban lát­ni őket Megnyugvás tud­nunk, legalább vanhol alud­niuk. Persze, történtek már Csongrád megyében élő, fejlesztést sürgető intézke. mintegy 170 szovjet állam- dések, akadnak megkezdett polgár. Tekintve, hogy a beruházásaink, de ha az honfitársaival szervezett ta- ütemükről 'kérdezne, azt vá­lálkozót tegnap délután 5- laszolnám, elégedettségre tói tartották az üjszegedi nincs okom. A szolgáltató­ok tatás i központban, a dip­lomata kihasználta a lehető­séget, délelőtt megismerke­sok fejletlensége miatt a csoportos utazást tartom a legbiztonságosabbnak. Tehát dett a megye új tanácselnö- a határátkelőhelyek megnyi­kevel, Lehmann Istvánnal, kora délelőtt pedig az Üj Elet Tsz-be látogatott. Egyébként a mai délelőtti­jét Vásárhelyen tölti, ahol szintén tanacsi vezetőkkel tárgyal. Sajtótájékoztatóját a me. tása csupán az első lépcső fok volt. — S milyen hosszú ez a képzeletbeli grádics? — Inkább a hiányzókat említeném. Máris látszik, szélesíteni kellene a határ­átkelőket. A teherforgalom gyei' tanácsházán " folytatott is bővülhetne, ha jobbak megbeszélése utan tartotta Nyikita Darcsijev — tolmács nélkül, ugyanis 30 éve tel­jesít hazánkban különbözó területeken diplomáciai szolgálatot, jól érti és hasz­nálja a magyart. — Csongrád megyei láto. gatásommal is honfitársaim érdeklődését kívánom szol­gálni. Egyébként még to­vábbi hat megye szovjet ál­lampolgáraiért vagyunk fe­lelősek. — Jócskán adhat elfog­laltságot a megélénkült ha. tar menti forgalom is. — Március óta 60-70 ezer ember fordult meg Záhony­ban és az újonnan megnyi­tott négy határátkelőhelyen. Félfogadási napokon átla. gosan 100-150 ember kér konzulátusunktól utazási engedélyt. Tavaly télen még csak 15-20 kérvény jutott lennének az utaink. Rende. zetlenek még a közlekedés­sel kapcscjatos biztosítási ügyek. No és hát sok' a sef. telő, a feketézó. Nálunk mindenki kap kiutazási en­gedélyt, minek következté­ben akad olyan turistánk, az itt élő aki egy nap tízszer is meg­megélénkült fcrdul a határon. Például az uborkaarusok. Nálunk sok. Magyarországon kere­sik, tehát jönnek üzletelni. Bár csak a közgazdászaink lesnék így. miben van jó üzlet. Szóval sokat kell meg lépnünk ahhoz, hogy a turisták ne csalódjanak bennünk, es a két ország gazdaságát is haszonnal szolgáljuk. — örömmel hallottunk a Kárpátaljai Magyar Kultu­rális Szövetség megalakuld, sáról, nem kevésbé az otta­ni magyar iskolák szerepé­nek újraértékeléséről. ön vo<x-rv tiz-Au nci vni^ juivtt . , j egy napra. Megtízszereződött '>°0Van tud^.,ezt a folya' .M-f*,? conitpm" az érdeklődés. — Mára a 85-ös magyar —szovjet egyezménynek úgy­szólván egy pontja sem ér. vényes. Melyek a legfonto­sabb változások? — Az idén januárban tar­tott targyalások a leglenye­gesebb kérdéseket érintet­ték. Magyar részről már az egész Szabolcs-Szatmár, szovjet oldalon pedig Mun­kács, Nagyszőlős, Beregszász és Ungvár tartozik a határ menti forgalmi övezetbe, Igen praktikus volt a négy új átkelő megnyitása, egy­értelműen a lakossági igé­nyeket szolgálja. Föltétlen említeni kell, hogy törölték az utazáshoz szükséges ro­konsági fok bizonyítását. Lehet ismerőshöz, baráthoz utazni. S még egy változás: eddig csak gyalog lehetett útnak indulni, most már mehet, ki, mivel tud. — Azért „csak úgy" még. sem kerekedhet fel senki. Miért? — Ezzel kapcsolatban va­lóban elég sok reklamációt kapunk. Hadd mondjam meg, semmiféle politikai oka nincs az úticél iránti érdeklődésünknek. Egysze­rűen arról van szó, hogy a hirtelen megnövekedett tu­ristaforgalmat egy fejletlen infrastruktúrával nem lehet tisztességesen kiszolgálni. A kárpátaljai területen is ke­vés a szálloda, a benzinkút az étterem. Azért kérdez. matoi segíteni — Szívesen vállalom a közvetítő szerepét, sót kő­(élességemnek is érzem Pél. iául magyar részről akad­jon bármilyen kérés, tan­könyv-, térképadományok lennének bárhol is, fordul­janak konzulátusunkhoz. Segítünk megtalálni a kár­pátaljai címzetteket. Mag Edit Mit kell kidobni a „hajóból 99 — ön szerint, a nemzet számára a viharos gyorsaság­gal kibontakozó politikai de­mokrácia, vagy a kifulladás jeleit mutató gazdasági re­form jelenti-e a nagyobb ki­hívást? — En a gazdasági refor­moknak adok prioritást. Azonos 'időben eltolódott hangsúllyal gondolom a po­litikai reformokat. Hogy szükséges, az tény. Nem tu­dom elképzelni, hogy piac­gazdaságot lehessen egypárt­rendszerben építeni, csak többpártrendszeres vagy plurális társadalomban más tulajdonosi viszony mellett. — A változások tükrében félni, ez egy versenyszféra marad. Aki tud, akinek olyan a nagyságrendje, piac­szerkezete, az próbáljon lé­tesíteni saját céget valame­lyik Iközös piaci országban. Ha ott van, akkor sokkal könnyebb bevinni a termé­ket. Tegyük fel, itthon gyárt­ja az alkatrészeket, ott ösz­szeszereli, nincs problémá­ja, tud mennyiségeket növel­ni. Nem szabad elfeledni, ez .. , . . „. . , , _ . — , nagyon igényes terep, világ­gyedev vége ,s hason.oan - Mint vállalatvezető ho- szerte uUina az érdek­erosebb, emiatt durvább el- gyan ertekeli a kulfoldiek­térések lehetnek. A kisebb nek való részvényeladást? A mérlegaktívumnak az iin- Tungsram példájából milyen portli'beralHzálás az egvík tapasztalatok vonhatók le> oka. a másik a turistadeviza _ Bár sok olyan magyar átalakulnák, s más lesz a kivitele. vállalat lenne, melyekre ez a követelmény. A magas költ­— A kamarán belül igen modell alkalmazható. Saj- ségszintet itt nem lehet eJ­DM-exkluzív Gábor András, a Magyar Gazdasági Kamara el­nöke, a Tungsram Rt. vezérigazgatója nemrégiben Szegeden, egy tagvállalati ülést követően válaszolt kérdéseinkre. Véleményét azért tartjuk mértékadó­nak. mert mindkét minőségében igencsak benne él a gazdaság gondjaiban, s az elodázhatatlan változások­nak is tevékeny részese. lődés. Műszaki és gazdasá­gi felkészülés is tkell hozzá. A hagyományos kapcsolatok megőrizhetők, bár azok 'is bízik-e abban, hogy a kor- sok Érdek van egy ka[ap nos 'kevés van belőlük, de fogadtatni. mányzati munka következet­lensége, átgondolatlansága már a múlté? — Nem vagyok benne biztos. Én nem személyek­nek, hanem egy folyamat­nak tudok bizalmat szavaz­ni. A tévedés lehetősége, ami a következetlenségben alatt. Addig, míg a kama- bizonyos rák szövetsége nem jön lét- utazható tekintetben alkal­a módszer. Az re, hogyan lehet az elliatá- ?J?Pvető, hogy meg kell ta­tes érdekeket közelíteni egy- laLnj a tulajdonost 1 la a máshoz? Egyáltalán van-e ^ngsiwnmű nem "£««* erre mód-> voIna a tulajdonosi kort, a magyar bankokat és az ál­- Ha egy szervezet váltó- iamot további alaptöke-eme­ziik is, nem biztos, hogy az lésre rábírni, akkor nemtu- nadna az a régi állapot/hogy érdekkülönbségeket az dott volna eljutni oda, hogy ánnyit szállítunk, amennyit A másik oldalt se hagy­juk ki, a KGST-kapcsolatok miként alakulnak át? A konvertibilis elszámolás reá­lis lehetőség? — A vállalatnak jó ez a szocialista piac, ha megma­rt r f 7or rvnc a hogy nem 7nindegy- milyen azonban szükséges a va- dónk onnan mit vásárolni, raHrttak hangosan, visszafogva a gaz- gyon korrekt értékelése. A nincs pénzforgalom, akkor g taiaiaJoK daságoti vagy elórevive. A vállalat az elmúlt 2 évben korlátozott az export is. Sót kamara korszerűsítése azt felkészült erre. Külföldi ta- büntetik ezt az exportot, a jelenti, hogy egy közös er- nácsadó cégek véleményét gépipar 18-20 százalék (er­nyő alá csoportosítaná oze- meghallgatva kialakítót- melési adót fizet. Ez tartó­két a szervezeteket és az ér- tünk egy termékpiaci straté- s®0 elviselhetetlen. Ugyan­dekéket önmagán belül, ha giát, megnéztük a vagyoni akkor ugyanaz a termék tő­zást támogatja. Megint pr.i- nem ás tartósan, de mégis helyzetünket. Leírtak, mi az, kés piacon eladhatatlan. A mátust adok a gazdasági közelítené. Ha egy mező- amit ki kell dobni a „hajó- konvertibilis elszámolás be­gazdaságnak tényleg az az 'bál", s 'mit lehet meghagy- vezetése elkerülhetetlen, érdeke, hogy úgy fejlődjék, ni. A befektető számára Számitások szerint ez hirte­ahogy a piaci Igények, dik- nem az osztalék, hanem a 'en tetemes hátrányokkal táljuk,_ akkor tudjanak más befektetett töke megtérülé- járna számunkra. Meg kcJ­struktúrák félreállta egy ki- ee az érdekes. Az a 14 bank, lene állapodnunk, hogy nem cs-it, önmérsóklést tanúsita- amely jegyezte azt a 111) 1 év alatt engedjük rá ezt a ni, mondjuk egy bizonyos millió dolláros alaptőke- nyomást a gazdaságra, ha­ideig árakban. lEzt más or- részt, azzal a céllal tat te, nem mondjuk hitelnyújtás­a tulajdonviszo- szágokban is csinálják, pJ a hogy a következő 3 évben sal hosszabb időszakban. Ha nyok változnak, ahol inílá- mezőgép ipar nem mindig egy (kondíciójavuláson ke- oda is minőséget adunk, ció van, 'bizonyos tekintet- adja át a mezőgazdaság íe- resztülment szervezet ezt versenyképesek az áruink, a ben struktúrák elértéktele- lé az árnövekményeiket, ami- meg tudja duplázni, triplaz- decentralizálódó szovjet kül­nednek, vállalatok mennek 'ket joggal érvényesíthetne, ni. S erre képesek vagyunk, kereskedelemben lehet ke­tönkre az előző évek adó- A kormányzattal való meg- — Mit szólnak az ezzel resnivalónk. A szovjet piac rendszere, szabályozása egyezésben, vagy adóprefe- kapcsolatosan hangoztatott könnyű extraprofit lehetó­vagy saját tevékenységűik renciákkal hónapokat*.ki tud vádakhoz, hogy kiárusították sége már a múlté, következtében, hosszú tá- várni. Ezáltal nem egy el- a vállalatukat' — Mi lesz a sorsa azoknak, vú iparpolitikára nem latok szegényedett mezőgazdasá- _ Alacsony' hatékonyságú, akik semelyik piacon nem eselyt Helyette egy nagyon got tad a közeljövőben hasz- szervrezettségű, műszaki tai­rovid távút. A slruktura ío- nositam, hanem egy izmos, vállalatokat a kül­kozatos változását eloszor hatékony agazatot. A ma- föJdi töke alacaony áron végig kellene gondolni. Fel- gyar gépiparnak is az leane vesz me„ (Esetünkben az dáta az élelmiszer-gazdaság- az érdeke, hogy legyen ve- üUpl6ke '49 s2ázalékát, 3 t\ <-» rt í+T A + A VfllA — „— y J milliárd forintnyi részvényt mBllé kell á]lnk A lkormányt — A nagyipar es a val.lal- vettek meg 110 millió dol- mBg nagyban befolyásolja a kozák mennyire férnek meg tárért. Jó üzlet volt a bank munkanélküliségtől való íé­aránya inas. — Milyen szemléletet a megújult kormánytól? — Egy olyan atmoszférát, környezetet, ami a vállaiko­ígint pri­mátust adok a gazdasági vállalkozásnak, de nem zá­rom ki a politikait sem. — Létezik ma ön szerint iparpolitika? — Nem. — A mai időszak alkal­mas-e a kidolgozására? — Ahol ban meg kéne nézni, a je­lenlegi meddig tartható a következő három évben. To­vább nem nagyon lehet gondolkodni. Mondjuk a szarvasmarha-tenyésztés­ben ez rövid idő, de a ba­romfitenyésztésben például nyilvánvalóan elegendő. tudnak megélni? — A szanálás. Függetlenül attól, hogy a tagvállalataink­ról van szó, ebben á kérdés­ben a kamarának a kormány egymással? — A Vállalkozók Orszá­gos Szövetségének ugyanaz az érdeke, mint a Kamará­nak, vagy bárki másnak. Ha számára, hisz ez 6,6 milliárd Jelem. Ez a félelem nagyobb, forinttal egyenlő. A Tungs- Tnint a valóság. Csák egy rarrmak nem származik eb- Tungsram-példa: Budapes­ból semmi anyagi előnye, ten a vidékieknek IBU5Z­csak az, hogy a kondíciói lakasra több mint 20 millió változtak, szabadabb moz- forintot fjzettünk ki. Ki van A negyedévi mérleg nmcs prosperitás az ország tett szert. Kernen T y ban, a nagyvállalatoknak kasterne te" szert, Deröen, ,rva a gyárkapura, hogy importban, tokeemelest tud kvalifikált munkaerőt felve­végrehajtata a sajat cegei- szünk A vállalatoknál tevé­^ oá- "el- e'ért ?gy 'mas^nllkvl.t1; kenységvizsgálatot kellene kor a kőműves kisiparos y J?) ,rn,d d alkalmazni, ahol alacsony u . kap munkát az ország- forintba kertat a hitel, niiis hatékonysággal dolgoznak, milyen halasokkal jarhat- ^ íía nem megy az sorban alltunk. Most nincs ]e ,kejj SOványitani a szerve­nnV> .p+ . i sim-kíin állá-c szerint csökkent az ipari termelés a múlt évivel csz­szevetve. A tervezett külke­reskedelmi aktívumbaa is csökkenés mutatkozik. Ezek nincs exportjuk, nem tud­nak tőkét akkumulálni, nem tudnak felújítani, ak­port, a kisvállalkozó ugyan­nak? — Az első negyedév a ma- úgy nem tud importálni, ha gyar gazdaságban mindig az importkorlátok bekövet­aiacsony teljesítményt mu- keznek. Talán még elóbb éri tat. A termelési, szállítási óket a megszorítás, mint a ütem olyan típusú még ina nagyvállalatokat. Az érdek­is, hogy meg egy hónapon azonosságok a gazdaság na­belül is az utolsó dekád 50 gyon széles szférájában százalékot tesz ki. A ne- megvannak. sorban alias. zetet Itt íenne ennek az át­— A Közös Piac 1992-e-i alakulási törvénynék. ezere­átalakulására hogyan készíti pe. Ha nem akarunk változ­fel a Kamara a vállalatokat? tatni, mert valamely érdek­— Információt nyújt, egy- csoportosulás ezt elviseli.de egy ország szabványairól, a megy lefelé a cég, az állam viselkedési normákról. El avatkozzon be u tulajdonos tudja hinteni azt a gondo- jogán. •latot, hogy ettől nem kell Tóth Szeles István A BMW - egymillió fölött A remény - valamivel több Sajtótájékoztató a Merkúrnál Az idei várható személygépko­csi-értékesítésről tartottak sajtó­tájékoztatót hétfőn a Merkúr ve­zetői. Elmondtak, hogy ebben ez esztendőben az államközi szerző­dések 124 ezer autó behozataláról szólnak, remény van azonban ar­ra. hogy ennél valamivel több, körülbelül 140 ezer személygép­kocsi érkezik, A személyautó-behozatal szer­kezete a szovjet gépkocsik javára változik; ezekből eddig 46 ezerre szólnak az érvényes szerződések. A Merkúr további 14 ezer 600 autó importjáról tárgyal, elsősor­ban szovjet partnereivel, továbbá a csehszlovák és lengyel gyártók­kal. Az NDK-ból 37 ezer Trabant és Wartburg érkezik, a román Daci­át pedig a minőség függvényében veszi át a magyar forgalmazó. A tájékoztatón bejelentették: május 17-étől lehet befizetni az előleget a négyütemű Wartburg személygépkocsikra, amelyeknek ára: a Standardé 200 ezer forint, míg a Special Limousiné 210 ezer. Lehetőség van típusmódasításra május 17. és 26. között. A most előjegyzett Wartburgokat 1991-tól kapják meg az igénylök. Ugyancsak május 17-étől lehet befizetni az Opel Kadett 1300-as LS és a Volkswagen Golf típusok­ra, ezeknek ára: 645, illetve 670 ezer forint. Az Opelekből és Gol­fokból körülbelül ezer érkezik eb­ben az évben. Előfizethető a Mer­kúrnál BMW is. belföldi ára: 1 millió 160 ezer forint A tájékoztatón szó volt arról, hogy jelenleg 17 ezren várnak La­da 1200-os, Zastava és Skoda 105­ó> személygépkocsikra. Visszaiga­zolásuk többnyire 1989-re szól. Mivel ezeket a kocsikat a Merkúr már nem forgalmazza — vagy csak naj'/on kevés érkezik belő­lük —, felajánlottak a tipusmó­dosítás lehetőségét. A leendő tu­lajdonosok, a'tól függően, hogy mire fizettek be, több típusból vá­laszthattak. A tapasztalatok sze­rint a befizetőknek csak a fele fogadta el a felajánlott lehetősé­geket Akik nem választottak, vagy visszakapják a pénzüket, vagy ha olyan kocáira kértek mó­dosítást, amely az ajánlati listán nem szerepel, akkor — eredeti befizetésük dátumának figyelem­be vételével — új rerszámot kap­nak. Újdonságokról is beszámoltak a Merkúrnál: a IV. negyedévben ér­keznek az első ötajtós Lada Sa­marák, s az év második felében számíthatnak a magyar vásárlók az új típusú 21 412 Moszkvics sze­mélygépkocsi megjelenésére. A Skoda Favoritot tesztelik, s mivel a gyárral 2 ezer autó idei szállí­tására még nem kötötték meg a szerződést, várható, hogy ebből az új típusból veszik meg az év fo­lyamán a hiányzó mennyiséget. Az első szállítmány — 670 ko­csi — a Maruti 800-asból megér­kezett Indiából, s az igények alapján további 13C0 vásárlásira van lehetősége a Merkúrnak Arra a kérdésre, hogy érzékel­hető-e a sorban állás csökkenése az itthon és külföldön valutáért vásárolható gépkocsik gyarapodá­sával, a Merkúr vezetői egyértel­mű nemmel feleltek. Mint mon­dották, olyan kis (mennyiségű autót tud ilyen módon vásárolni a lakosság, ami a gépkocsiínséget érezhetően nem enyhíti. Mind­emellett azt várják, hogy a nö­vekvő számú forgalmazó, s a Merkúr bővülő beszerzései a jö­vőben valamelyest javítják a gép­kocsiellátást (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents