Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-15 / 112. szám

1989. május 15., hétfő 5 Elballagtak... Szombaton — ím — elballagtak a gimnazisták. Szám szerint: a Radnótiból 265, a Ságváriból 135, a Tömörkényből 208, s a Széchenyiből 131 érettségizett vágott neki reménytelten (?) a nagybetűs Életnek. E számok egyébként valamivel magasabbak, mint az előző években — ez a demográfiai hullám jele —, s több felsőoktatási intézmény szintén magasabb számban határozta meg a fölvehető hallgatók számát. Ám hogy ők miként férnek be majd az eddig is túlzsúfolt előadótermekbe és szemináriumi szobákba — hát ez tényleg érdekes kérdés... Plusz ülőhelyeket legföljebb az MSZMP oktatási igazgatóságának némely termei jelentenek majd — némely napokon... — Fotóriporteriink, Somogyi Károlyné felvételén szépséges „tömörkényis" hölgyek láthatók. Álarcosbál — még kétszer Négyzetgyök, mínusz egy A Móra kollégiumban Erdély Miklós-estet rendeztek. Beke László és Szőke Annamária művészettörténészek, a „Hasbeszélő" című avantgárd folyóirat szerkesztői elemezték a nemrég elhunyt művész életművét. Az érdeklődők a közelmúltban ugyanitt láthattak Erdély filmjei közül néhányat. (Partita, Álommásolatok, Verzió, Tavaszi kivégzés.) Erdély Miklósról azt írta egyszer egy külföldi kritikus, hogy a legnagyobb magyar filmrendező. Nem tudom megítélni, igaza volt-e a méltatónak, hiszen a magyar filmgyártás és -forgalmazás nem árasztott el eddig bennünket Erdély filmjeivel. Hogy művészetét valaki megértse, nem is elég megnéznie azt a néhány filmét, amit majdhogynem „saját használatra" készített. Ismé'fnie kell például a casseli Dokumenta hetvenes évekbeli konceptuális törekvései, de minimum szeretnie kell Duchamp redy madejait, vagy Miró képletszerú festményeit. A szomorú magyar valóság része , hogy a hetvenes évek hazai képzőművészeti avantgardjáról annyira nem veszünk tudomást húsz éve, mintha nem is létezett volna, vagy mintha valami szégyenteljes dolgot kellene benne takargatni. Az akkoriban lábrakapott törekvéseket a művészettörténet felkent fogalmazói úgy elhallgatták, hogy a szélesebben vett köztudatba szinte be sem került. Erdély Miklóst is csak egy szűk réteg ismerhette s az utókor most nyugtázhatja: élt s elment egy művész; úgy ment el közülünk, az árnyékvilágból. hogy eddig alig tudtunk róla valamit, míg ő rólunk és a világról szinte mindent tudott. Térről, időről, folyamatokról, a teremtés világmindenséget átfogó erejéről, az időtlenség ijesztő állandóságáról, a pillanat esetlegességéről. S mindemellett a porszemnyi szubjektum feladatáról és felelősségéről is szólt abban az életműben, amit nehéz lenne bármilyen műfaj keretei közé beszorítani. Erdély a hatvanas években olyan happeningeket szervezett és rendezett, melyeket legfeljebb a résztvevők emlékezete őriz: olyan akciókat, melyek akkoriban eretnekségnek számítottak. Bódy Gábor soha nem fogalmazott volna úgy kép-gondolatokat celluloidszalagra, ahogy rövid életében tette, ha nem látja Erdély „Új kávézó nyílt a Szamuely utcában" című filmjét. A művész bitumenből, üvegből, maceszból készült objektjeit lelkes restaurátorok alig tudják rendbehozni, konzerválni, akcióiról készült fotókat most gyűjtögetik össze tanítványai, barátai. Üzenetét most próbálják átmenteni az utókornak, remélve, hogy a kiállítás-megnyitók protokollszagú közönségének soraiban vannak még, akik nemcsak a szépen bekeretezett képeket szeretik. Hanem esetleg az olyan installáció-műveket is, mint Erdélv ,.hadititok"-ja, ami ilyeneket üzen a befogadónak: „A hadititok fontosabb, mint amire vonatkozik és sokkal fontosabb annál, mint aki ismeri." De azt is tudta ez a furcsa, filozófusművész, hogy a teremtő csak a teremtés által jöhet létre, s hogy az alkotás visszahat alkotójára. Valamint azt is mondta egyszer barátainak, ha minden pillanatot egy hibának fogunk föl, akkor arra törekedjünk, hogy azt mindig képesek legyünk kijavítani. Kiszámította, hogyha minden ember csak két másik embernek mond el valamit, harminchat lépésben az egész emberiséget' lehet értesíteni egyes fontos dologról. Hagyatékában két filmforgatókönyvet találtak, melyek önmagukban is irodalmi értékűek, körülbelül négy estét betöltő játékfilmet hagyott az utókorra, néhány olyan diaképet, mely önmagában is műalkotás lehetne. (Egyiken például Birkás Avassal és Hegyi Lóránddal készítenek „demokratikus" képet.) És hátrahagyott még sok száz festményt és grafikát, melyeknek címeiből is kiderül, milyen széles spektrumban mozgott ez a senkihez sem igazán hasonlítható, a vizuális kultúra szinte minden területén oly otthonosan mozgó művész. íme két példa: egyik a játékosan fecsegő, ám az idő múlását komolyan vevő ember felkiáltása: „ Te jó isten, már háromnegyed kettő!", a másik csupán ennyi: „Négyzetgyök, mínusz egy". Pacsika Emília Új szereplőkkel adja Verdi művét a Szegedi Nemzeti Színház operatársulata — négy alkalommal. Az elmúlt pénteki előadáson Misura Zsuzsa (Amelia), Vajda Juli (Oszkár), Juhász József (Richárd) kapta a legnagyobb tapsot a közönségtől. Németh József énekelte Renét, Erdélyi Erzsébet volt Ulrika, a jósnő. Egri László Silvano az összeesküvők. Sámuel és Tom: Kenesey Gábor és Szakály Péter, a bíró Huszár Ferenc, Ámelia szolgája Fekete Imre. Oberfrank Géza kiváló művész, fözeneigazgató rendezte az Álarcosbált (a fordítás is az ő munkája). A díszletet Varga Mátyás, a jelmezeket Molnár Zsuzsa tervezte, közreműködött a színház énekkara (karigazgató Gyüdi Sándor), balettegyüttese (köreográfus Ábrahám Anikó) és a Szegedi Szimfonikus Zenekar. A második előadás szombaton volt, a főszerepekben pedig „váltás": Réti Csaba énekelte Richárdot, Gurbán János Renét. A harmadik előadás ma, hétfőn este lesz a nagyszínházban: ismét Juhász Józsefet hallhatják a gróf szerepében, Renét Gurbán János lesz. Az Álarcosbált még szerdán láthatják. Valamennyi előadás karmestere: Cser Miklós. (Kritikát a pénteki számunkban közlünk.) „Visszavarázsolni a színházi műhely légkörét Kedden este 8 órakor bemutató a Kisszínházban: Szophoklész Antigonéját stúdiószínházi vállalkozás formájában láthatjuk. A vállalkozók: Kováts Kristóf rendező, és tizenegy színész munkatársa. Az Antigoné — remélik — csak a kezdet. Szeptembertől úgynevezett műhelyelőadások keretében szeretnének rendszeresen játszani a középiskolásoknak más „kötelező" drámákat is, s az előadások után közösen — irodalomtanár, diákok, színészek — elemezni a darabot, s beszélgetni mindarról, amiről egy hagyományos irodalomóra keretében talán nem is lehet. — Mit jelent számotokra ez a lehetőség? — kérdem a darab rendezőjét. — Tisztán művészi vállalkozásról van szó. Nem zárkózunk el persze azelöl, hogy a jövőben esetleg mecénásokat keressünk vagy találjunk, de ezt most igazán zárójelben mondom. Számunkra a vállalkozás izgalmát igazán az adja, hogy e kis csapatnak ügyévé vált az előadás létrehozása. A lggfjatalabbaktól (stúdiósaink) az idősebb generáció színész tagjaiig ügy érzem, mindenkit felszabadított az együttdolgozás lehetősége. Bizonyítani szeretnének, hogy képes a magyar színház — és mi. a „csinálói" is — elmozdulni a holtpontról és Premier előtt: Antigoné visszavarázsolni a már-már elfelejtett színházi műhelyek légkörét. Ez ennek a színháznak is egyik perspektívája lehet az újításra, a fejlődésre. Azon túl, hogy a főrendező ambicionálta törekvéseinket, a színészek és jómagam is természetesen „munkaköri kötelezettségeinken" túl, szinte csak éjjel, az utóbbi héten pedig éjjel-nappal próbáltunk. Ha jól belegondolunk. ez óriási rizikó, de mindannyian hiszünk benne. — Mi motivált abban, hogy klasszikussal mutatkozzatok be? — Először is: egy remekműről van szó, s mint minden remekmű, ez is olyan emberi és drámai értékek hordozója, amelyek minden kor emberét egyformán megérintik, s a korától determináltan aktuális tartalmat hordoznak. Másodszor: ma különösen fontos a felelősség kérdésére, a devalválódott fogalmak (egyén szuverenitása, család) vákuumában ...az értékújrateremtés erőfeszítéseire irányítani az emberek figyelmét. Árra, hogy az élet a maga végtelenségéből adódóan periodikusan, újra és újra rendet teremt a káoszban. Az apák-fiúk harcában egy sokkal súlyosabb mérföldkőhöz érkeztünk most, mint akár a '60-as években. Az újrarendeződés biztosítéka: az élet folytonossága, s a szimbolikus ősi lényeg: a nő. — Mennyit árulhatunk el a műhelytitkokból így, előzetesen? — Azt mindenképpen, hogy az első szótól az utolsóig a Szophoklész-darabból építkezünk, a prológszerű előjátékban is Szophoklésztöl származó karmondatok hangzanak el. A dramaturgiát sem változtattam, a jellemeket sem. Ilyen értelemben archaikus játékot lát majd a néző; ellenben fokozott szerepet szántam a népnek. A szerzői utasítás szerint a thébai palota előtt játszódik a cselekmény, s közben folyik a háború alatt elpusztult palota újjáépítése. Én képileg megjelenítem ezt , s a szimultán játék során — mintegy ellenpontként — vonul fel a háttérben a Kreón utasításait teljesítő „tömeg". De a többiről már „beszéljen" az előadás... Nagy Márta Iró a ketrecben Szombaton megkezdődött Sebeök János író „ketrecakciója" az Állatkertben: bevonult a ragadozósoron számára fölállított ketrecbe, hogy így próbálja fölhívni a figyelmet természeti értékeink pusztulására, arra, hogy kizsákmányoljuk a természetet. A Médium című, szenzációs könyv írója a világ nagy állatkertjeibe is el akar jutni, hogy mindenkit figyelmeztessen. Egyetlen tőkénk: a szürkeállomány Magyar Tehetséggondozó Társaság alakult Szegeden Szombaton megalakult Sze- zetük miatt nem érvényesül„Boldog az a nép aki ünnepelni tud" — mondja a Biblia, s mint sok minden mást, ezt sem alaptalanul. Mert ünnepelni sem lehet akárhogyan. Ahhoz bizony képesség, lelki alkalmasság szükséges. No meg olyan társadalmi berendezkedés. ahol a szokásokat élni hagyják, netán ápolják, s tudatosan átörökítik. Pünkösd kapcsán jutottak eszembe e gondolatok, hisz ez a szép tavaszi ünnep is szinte kitörlódött a naptárunkból. Az egyházi ünnepeket ezer éve tartja számon a keresztény köztudat. Hogy a jeles napok mennyire megkoptak, arra bizonyságul szolgálnak Kovács Mihály felsővárosi plébános szavai is. — Valaha a pünkösd a hűsvét éS a karácsony mellett a római katolikus egyház harmadik nagy liturgikus ünnepe volt, de ma már nem az. Erről nemcsak az elmúlt negyven év vallásnak nem kedvező politikája tehet. A legutóbbi zsinat Pünkösdölo helyett kicsit átértékelte ünnepeinket, úgy is mondhatnám, kicsit utánaigazította a XX. századi gondolkodásnak. így pünkösd a magyar nép egyik legszebb, valaha kétnapos ünnepe, most már csupán a húsvéti ünnepkör lezárását jelenti. Régen ilyenkor zengett a templom az énekszótól. Mostanában hiába jönnek el ezren is egy ilyen vasárnapon, a miséken szinte csak a kántor énekel. — Megváltozott a hívek viselkedése a templomban? — Régen a templomi együttlét, a tömegélmény erőt adott az embereknek. Főleg a falvakban volt ez így, ahol mindenki ismerte egymást. Itt a városban a vallásos emberek évtizedekig nyakukat behúzva jártak a templomba. Figyelték, vajon ki látja meg őket, nem lesz-e bajuk a dologból? — S most, hogy lazul a szorítás. .. ? — A városi ember nagyon zárkózott lett, nehezen tud kinyílni az ünnepre. Sokan eljárnak az istentiszteletekre, de alig van egymáshoz közük, s az az érzésem, a szertartásban sem tudnak igazán részt venni. Főleg a fiataloknál tapasztalom ezt. passzívan szemlélődnek. kicsit kívülről figyelik az egészet. — Hiszen eddig szinte csak „kötelező" megmozdulásokon vehettek részt. • • — Igen, ha nincs lelki azonosulás az ünnep tartalmával, akkor nem jön létre igazi élmény. Az együtténekléshez sem elég az éneket ismerni, belső indíttatás is kell. Hozzánk sok Erdélyből menekült ember jár, irántuk az itt élőkben is igen nagy a szolidaritás. Ezért vasárnaponként mindig elénekeljük a székely himnuszt. Évek óta nem szólt ilyen szívből és ilyen hangosan ének ebben a . templomban, ahogyan ez. — Úgy tudom, nemcsak az erdélyi menekülteket karolták fel, hanem a cserkészmozgal-. mat is. — Lassan kinőjük a plébániát, ezért örülünk annak, hogy a Szegedi Bábszínházban folytathatjuk a megkezdett szervezőmunkát. Főleg az ifjabbakat várjuk az alakuló cserkészcsapatokba. Sokat remélek ettől a mozgalomtól. Többek között azt is, hogy a gyerekek és a fiatalok közreműködésükkel színesítsék az ünnepi istentiszteleteket. Hogy behozzák a kultúrát, a népi hagyományokat a templomba, így a betlehemes játékot, vagy akár a pünkösdölőt. A készülődés pedig, tudjuk, meghosszabbítja az ünnepet. És sok ünnepnapra lenne ma szükség a vallásos és a nem vallásos embernek is. (Pacsika) geden a Magyar Tehetséggondozó Társaság a Forrás gyógyüdülőben. A 85 tagot számláló egyesület létrejöttét a G-2000 elnevezésű, ez év márciusában hivatalosan is bejegyzett Tudományos Tehetségkutató és Gondozó Alapítvány szorgalmazta. Az alapítvány nevében szereplő „G"-betű a géniuszra utal. Az alapítvány céljai közé tartozik, hogy felkarolja a tehetséges fiatalokat, külön figyelmet szentelve azokra a gyerekekre. akik a hátrányos helyhetnek megfelelően. Farkas Katalin, a Csongrád Megyei Pedagógiai Intézet igazgatója, az alapítvány kuratóriumának tagja a társaság céljairól tájékoztatva elmondta azt is: országos adatbázist hoznak létre azzal a szándékkal, hogy felkutassák és gondozzák a potenciálisan tehetséges gyerekeket. A társaság elnökségének elnökévé Gefferth Évát. a Magyar Tudományos Akadémia pszichológiai intézetének munkatársát választották meg. Royal kávéház A zene vonzásában ...él a Szőkefalvi-Nagy Katalin— Meixner Mihály házaspár. Számukra a muzsika hivatás és a hobbi szerencsés találkozása: a művésznő a Madrigálkórus tagja, számos hangverseny szereplője. férje pedig a Magyar Rádió osztályvezetője, TITprogramok népszerű gazdája. Am a zene nemcsak munkát — kikapcsolódást is jelent életükben. Lemezgyűjteményük országos hírű. Rendszeres látogatói a magyar és nemzetközi hangversenyéletnek, rangos zenei fesztiváloknak. Személyes jó kapcsolatban álltak-állnak nagy művészekkel — szó esik majd Gardelli és Matacic barátságáról. Casalsszal. Rubinsteinnel,. Hotterrel és másokkal való találkozásokról. De „felbukkan" a hazai zeneélet sok alakja is, Vaszvval az élen. és nem lehet tabu e zeneélet gyengélkedése sem. A „konzervmuzsika"-bejátszásokat élö zenélés teszi teljessé: Szókefalvi-Nagy Katalin — Freymann Magda zongorakíséretével — dalokat énekel, s beszél majd zenei beállítottságáról, művészpályája kialakulásáról. A kávéház hagyományaihoz híven pedig a közönség is mikrofont kap. Erre a „házimuzsikálásra" hívja ma este hat órára a Royal kávéházba Szeged művészetbarátait a házigazda: Heiner Lajos