Délmagyarország, 1989. május (79. évfolyam, 101-126. szám)

1989-05-02 / 101. szám

2 1989, május 3., szerda Ünnepségek május elsején n A munkásszolidaritás, az összefogás jegyében, a ko­rábbi külsőségekkel szakít­va, mindenfajta hivalkodást mellőzve rendezték meg az idei május 1-jei felvonulást Budapesten. A szervezők pártállástól függetlenül min­denkit vártak, aki dolgozó­társaival együtt kívánt ün­nepelni, részeseként a balol­dali haladó törekvéseket ösz­szefogó és kifejező esemény­nek. A formaságokkal való sza­kítás egyik jeleként a társa­dalmi, a politikai és az álla­mi élet vezető személyiségei nem a dísztribünön fogadták a felvonulókat, az ünneplők­kel együtt haladva érkeztek a Felvonulási térre. A nemzetiszínű zászlókkal és a munkásmozgalom vörös zászlajával fellobogózott té­ren — a korábban dísztri­bünként szolgáló mellvéd alatti emelvényről — a Him­nusz hangjait követően Gál János, a Szakszervezetek Bu­dapesti Tanácsának vezető titkára köszöntötte a nagy­gyűlés résztvevőit, s az álla­mi, a politikai és a társadal­mi élet vezető személyiségeit. Az emelvényen ott volt Né­meth Miklós, a Miniszterta­nács elnöke és Szűrös Má­tyás, az Országgyűlés elnöke, a főváros vezetését Jassó Mi­hály, a budapesti pártbizott­ság első titkára és Bielek Jó­zsef, a Fővárosi Tanács elnö­ke képviselte. A nagygyűlé­sen elsőként Nagy Sándor, a SZOT főtitkára szólt a de­monstráció résztvevőihez. Nagy Sándor elöljáróban utalt arra, hogy a Föld szá­mos pontján más a mostani május elseje, mint korábban volt. Magyarország sem ha­sonlít tegnapi önmagára, s holnapi arca, valója bizo­nyára méginkább más lesz. Ennek az országnak sokat próbált lakói, dolgozói olyan változásokban, olyan vég­eredményben érdekeltek, amelyek az élet új minőségét hozzák létre — mondotta, majd így folytatta: — Érdekeltek vagyunk ab­ban, hogy jogállamban él­jünk, hogy munkánk alapján boldoguljunk, hogy tisztább emberi viszonyokat teremt­sünk, hogy ismét legyen tar­tásunk, egészséges nemzeti önbecsülésünk, hogy éle­tünkből száműzzük a hazug­ságokat, így gyermekeinkre, unokáinkra elvállalható örökséget hagyhassunk, hogy mindez ne egyszerűen csak a dolgozó emberek, a családok millióinak érdekében, még­kevésbé csupán rájuk hivat­kozva történjék, hanem rész­vételükkel, általuk. Grósz Károly, az MSZMP főtitkára lépett ezután a mikrofonhoz, hogy kifejtse véleményét az időszerű poli­tikai elképzelésekről, reagál­jon a sokakat foglalkoztató kérdésekre. Az MSZMP KB nevében köszöntötte május l-jén, a munka ünnepén, a munkásosztály hagyományo­san nemzetközi seregszemlé­jén, egyben egyik jeles nem­zeti ünnepünkön a nagygyű­lés résztvevőit, s hangsúlyoz­ta: az MSZMP egyszerre nemzeti és internacionalista párt, az emberiség haladásá­ért, a békéért, a szocializmu­sért küzdő erőkkel vállal sorsközösséget, miközben nemzeti érdekeinket is ma­radéktalanul képviseli. Meg­győződését fejezte ki, hogy minden nép csakis a más né­pekkel való együttműködés révén kamatoztathatja tudá­sát, tehetségét, gyarapíthatja nemzeti értékeit és járulhat hozzá az egyetemes kultúra gazdagításához. Hazánk re­formtörekvéseinek távlati célja az is, hogy felzárkóz­zunk a fejlett országokhoz a gazdaságban, a kultúrában, anyagi és szellemi téren egy­aránt. Fejlődésünket, a megtett út értékét nem tegnapi ön­magunkhoz, hanem a nem­zetközi élvonalhoz mér­jük — szögezte le Gr isz Károly. — A terhek igaz­ságosabb elosztásának új rendszerét kezdeményezzük. Figyelmünk, értékrendünk központjában a dolgozó, al­kotó ember áll. Ebből követ­kezően elsőrendű felada­tunknak tekintjük a hivatá­sára, a munkájára felkészü­lő és azt kezdő fiatalok tá­mogatását, illetőleg az idős emberek sorsával való fog. lalkozást, akik munkával töltötték el életüket. Üjat, többet akarunk ahhoz ké­pest, amit eddig létrehoz­tunk, és másképpen is, mint korábban csináltuk — mon­dotta a többi között. • A független szakszerveze­tek egész napos majálist rendeztek a Népligetben. A program reggel faültetéssel kezdődött, a majálist szsi­vező 8 független szakszer, vezet, a Független Szakszer­vezetek Demokratikus Li­gája. valamint a lengyel Szolidaritás Szakszervezet képviselője egy-egy facse­metét ültetett el. A Népli­getben felállított két sza­badtéri színpadon déle.ött elsősorban gyermekesnek szóló programokat tekinLhe­tett meg a több tízezres lá­togató sereg. A kulturá.is programokkal egyidejűleg a Jurta Színház politikai ren­dezvényeknek adott otthont. MOSZKVA A Szovjetunióban hétfőn délelőtt országszerte ünne­pi felvonulásokon, nagy­gyűléseken emlékeztek meg a munkásosztály nemzetközi ünnepéről, május 1-jéról. Moszkvában és a szövetsé­ges köztársaságok főváro­saiban (Tbiliszi kivételé­vel), valamint a nagyobb városokban milliók vettek részt a felvonulásokon és a majálisokon. A központi ünnepség moszkvai idő szerint pon­tosan délelőtt 10 órakor kez­dődött. A napsütéses délelőttön két óra alatt több mint százezer moszkvai vonult vé­gig a Vörös téren, május 1­jét ünnepelve. A Szovjetunióban hétfó és kedd is munkaszüneti nap az ünnepre való tekin­tettel. Oroszországban elő­ször 1890-ben (a II. Interna­cionálé 1889-es párizsi kong­resszusa döntésének meg­felelően) emlékeztek meg a munkásosztály nemzetközi ünnepéről, így idén század­szor ünneplik meg ezt a dá­tumot. PRÁGA Tizenhat év után először ismét a Vencel téren tar­tották Prágában a május elsejei ünnepi felvonulást. A ragyogó napsütésben töbo mint kétszázötvenezer em­ber vonult el a téren fel­állított dísztribün előtt, amelyen a legfelső párt- és állami vezetés tagjai fog­laltak helyet. Az ünnepsé­gen Milos Jakes, a CSKP KB főtitkára, a politikai pártokat és társadalmi szer­vezeteket tömörítő Nemzeti Front elnöke mondott be­szédet. A Vencel téri nagygyűlést egyébként már az ünnepi beszéd alatt fiatalok cso­portja igyekezett megza­varni fütyüléssel és „Sza­badságot, szabadságot!" jel­szó skandálásával. A rend­őrség gyorsan kiemelte a hangadókat a tömegből, és közülük több tucatot iga­zoltatott, illetve őrizetbe vett. Az ünnepi felvonulás vége felé több száz fiatal a tér felső részén „Szót a fia­taloknak!" szövegű vörös transzparenssel, valamint „Vessük össze a csehszlovák jogrendet az elfogadott nemzetközi kötelezettségek­kel!" és „Mindig mosolyog­va" feliratokkal, csehszlo­vák nemzeti zászlóval meg­indult a dísztribün felé, de a tér közepén rendőrök sor­fala tartóztatta fel őket. PEKING A kínai fővárce lakossága az utóbbi évek hagyomá­nyainak megfelelően nem felvonulással, vagy gyűlés­sel, hanem a szabadban tar­tott üzemi és családi össze­jövetelekkel ünnepelte má­jus elsejét. A nap folya­mán sok tízezer ember for­dult meg a Peking szívében levő Tienanmen téren, amely az elmúlt két héten át számos diáktüntetés szín­helye volt. SZÖUL Utcai csatákat vívtak va­sárnap Szöulban a május elsejének megünneplésére kísérletet tevő egyetemis­ták és munkások a kivezé­nyelt rendőrökkel. Az ösz­szecsapásokban sokan meg­sebesültek; a rendőrség elő­állított 1300 főt. összetűzé­sekről érkezett hír több vi­déki városból is. RÓMA Az idei május l-jét az olasz szakszervezetek a kör­nyezetvédő mozgalommal közösen ünnepelték új alap­gondolat jegyében: fordít­sák közös erővel a gazdasági fejlesztést olyan irányba, amely nem pusztítja, ha­nem megóvja az emberi környezetet. A három nagy szakszervezeti szövetség — CGIL, CISL, UIL — 19 környezetvédő („zöld") tár­sasághoz, kórház, szervezet­hez intézett felhívást kö­zös ünnepségek szervezésére országszerte. MADRID A nemzetközi munkás­mozgalom vörös lobogóinak ezreit vitték Madridban az ünnepi menetben felvonuló dolgozók. Az összefogás és a szolidaritás kifejezése volt a hétfői demonstráció, mi­vel a két országos szak­szervezeti központ most először ünnepelt közösen az­óta, hogy 1982-ben kor­mányra került a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE). Megnyílt Szegeden a Móri ÁFÉSZ 65-fele ízű fagylaltporát árusító PORFAGYLALT­LERAKAT a Csongrád Megyei Városellátó Vállalat kezelésében. Cím: Szeged-Szőreg, Szerb u. 200. Telefon: 62/14-174. Nyitva: hétfő-péntek 6-15 óráig, szombat. 6—12 óráig. szerda szünnap. Várunk minden szakembert. magánkereskedőt. Megemlékezések, kitüntetések A Szegedi Városgazdálko­dási Vállalat kollektívája 1972 óta hetedszer érdemelte ki az idén a Kiváló Vállalat címet. A sokirányú kommu­nális-szolgáltató feladatot el­látó közösség — a városüze­meltetésre fordítható össze­gek, tehát — megrendeléseik csökkentését azzal ellensú­lyozta, hogy bővítette ipari, építő, kereskedelmi és szállí­tási tevékenységét. Tavaly­előtthöz képest a vállalat ár­bevétele 14,6 százalékkal nőtt 1988-ban. A VGV eredményes gaz­dálkodását, s a közhangula­tot is befolyásoló részfelada­tainak teljesítését elismerő kitüntetést szombaton kapta a közösség. Az ünnepségen Kiváló Munkáért kitüntetést vett át Horváth Imre, Kár­páti Ilona, Kiss Ferenc, Si­sák Géza, Széli józsefné, za­horánné Tóth Irma. A Szak­szervezeti Munkáért kitünte­tés bronz fokozatát kapta Fehér Mihály. A KIOSZ megyei vezető­ségének ünnepségén a Kiváló Szervezeti Munkáért kitün­tetés arany fokozatában ré­szesült Belányi Gyula kiste­leki autószerelő; ezüst foko­zatot kapott Buka János sán­dorfalvi kárpitos és Nagy Gyula szegedi bérfűrészelö. Bronz fokozatot Márkus Jó­zsef csongrádi villanyszerelő, és ifj. Bozó István mind­szenti parkettázó kapott. • A Szegedi Élelmiszerkiske­reskedelmi Vállalat dolgozói közül Kiváló Munkáért mi­niszteri kitüntetést kapott Antalik József, a 76. ABC vezetője; Molnár Tivadarné bércsoportvezető; Pataki Klára közgazdasági osztály­vezető; Sisak József, a 17. ABC vezetőhelyettese és Be­rek Tiborné szb-titkár. SZEGED VÁROSI SPORTINTÉZMÉNYEK IGAZGATÓSÁGA PÁLYÁZATOT HIRDET MŰSZAKI OSZTÁLYVEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. A munkakör betöltésének feltételei: — legalább műszaki főiskolai végzettség. — 3 éves vezetői gyakorlat. — feddhetetlen előélet. Bérezés: a 13/1987. (X. 25.) ÁBMH sz. rendelet szerint. A kinevezés határozatlan időtartamú. A pályázatokat a Szeged Városi Sportintézmények igazga­tóságának (6726 Szeged, Odesszai krt. 33.) lehet megkül­deni. 1989. május 15-éig. A pályázatnak tartalmaznia kell a pályázó: — részletes önéletrajzát, — eddigi munkahelyeinek és munkaköreinek felsorolását. — jelenlegi munkahelyét, beosztását és illetményét. Megalakult a Nemzeti Megbékélési és Elszámoltatási Bizottság A nemzet tudomásara hozzuk, hogy a Magyar Füg­getlenségi Párt kezdemé­nyezésére megjelent pártok és szervezetek a fentírt bi­zottságot megalakították. Kijelentjük, hogy a bizott­ság — az Ellenzéki Kerekasz­tal általános politikai irány­vonalával párhuzamosan és az ott tárgyalt politikai té­maköröktől függetlenül te­vékenykedik, — fő célja a nemzet va­gyonának kezeléséért fele­lős vezetők elszámoltatása, felelősségük megállapítása, — a nemzeti megbékélés és a magyar társadalom fel­emelkedésében szerepet val­lal ni köteles, de korábbi po­litikájával leszerepelt álla­mi és pártvezetés megtisz­tulásának elősegítése vé­gett. Határozott álláspontunk szerint a felelős politikai szervezetek megtisztulása nem lehet egyedül e szer­vezetek belügye, mert a ma­gyar társadalmat az ő poli­tikájuk sodorta általános válságba. E megtisztulás érdekében is az érdemi munka felté­teleinek megteremtéséért hat albizottságot létesítettünk az alábbi feladatkörökkel: 1. Az MSZMP, a KISZ és a munkásőrség vonatkozá­sában megyénként az otta­ni független szervezetek út­ján ezek ingó és ingatlan vagyonának pontos Uimi.il">. tása a szerzés idejének és jogcímének megállapításával. 2 Magyarország olyan nemzetközi szerződésemen beszerzése és megvizsgálása, amelyek (főleg a keleti tömb országaival szemben) ránk nézve kötelezettséget tartalmaznak (kivéve a hon­védség és a hírszerzés do­kumentumait, de nem kivé­ve a titkolt szerződésekel). 3. A magyar állam által 1948 óta felvett hitelek iesv­zékének összeállítása és ezen hitelek felhasználásúnak vizsgálata (különös tek'ntet­tel azok akár egészbenl, akár részbeni továbbadása­ra). 4. Az 1 milliárd fonnton felüli összegű nagyberuhá­zások és ilyenekre irányuló tervek felülvizsgálata. 5. Vagyonfelmérés ingók­ra és ingatlanokra, külön­böző kitüntetésekre és já­randóságokra kiterjedően) a felelős állami és társadal­mi pozíciókban működött vezető személyiségekre vo­natkozólag. 6. A koncepciós perekkel érintett személyek rehabili­tációjának vizsgálata, illet­ve az ezzel kapcsolatban a hatalom által elindított vizs­gálódások figyelemmel kisé­rése (egy tag delegálása út­ján). Albizottságaink útján a következtetések levonására alkalmas információkat szerzünk be, illetve a kon­cepciós perek felülvizsgá­latára a Minisztertanács ál­tál létrehozott bizottságba küldötteket kívánunk deie­gálni. Munkánkat az 1939. május 13-án délelőtt 10 óra­kor a Jurta Színházban tar­tandó nyilvános ülésünkön folytatjuk. Továbbra is várjuk az ed­dig még távolmaradt tár­sadalmi szervezetek és pár­tok részvételét és feielős közreműködését. Tevékeny­ségünkről a közvéleményt rendszeresen tájékoztatni fogjuk. Nemzeti Megbékélési és Elszámoltatási Bizottság Mielőtt lomtulanít. díjtalanul házhoz megyek. Midenféie régiséget, hagyatékot veszek. József A. sgt. 29. (Szt. Miklós u. sarok) Nyitva: 9-18 óráig. 0 A/ alifornia «3 zépségszalon 1989. május 2-án megnyílik! Cégt.: Kátai Katharina kozmetikusmester Pulz u. 32. Nyitva tartás: hétfó: 9-13. kedd: 9-13. szerda: 9-13, csütörtök: 14-18, pénlek: 14-19 óráig, szombat: —. Telefon: 25-664 munkatársakat keres Közgazdasági terület vezetésére: közgazdaság-tudományi egyetem vagy pénzügyi és számviteli főiskolai végzettséggel. Előnyben: ipar területén közgazdasági, ill. számvi­teli munkakörben gyakorlatot szerzettek. Közgazdasági tervező-elemző munkakörbe: — mérlegképes könyvelői végzettséggel. Bérezés a 2/1987. (X. 25.) ME sz. rendelettel módosított 5/1983. (XI. 12.) ME sz. rendelet figyelembevételével, megegyezés szerint. Érdeklődni: a vállalat személyzeti osztályán a 45-211 -es telefonon, illetve személyesen Hódmezővásárhely, Erzsébeti u. 5. sz. alatt lehet.

Next

/
Thumbnails
Contents