Délmagyarország, 1989. április (79. évfolyam, 77-100. szám)

1989-04-19 / 91. szám

1989. április 3., csütörtök Munkatársunk jelenti Burgenlandból A „sógorok" most pihennek. ... no meg azon eszelnek, hogy az elmúlt napokban bevezetett hazai vám rendeletet hogyan tudnák a jövőben kijátszani. — Hogy megtaláljuk rá a megoldást, az holtbiztos! — jelenti ki magabiztosan az egyik osztrák kereskedő — Ha másként nem, hát darabokban áruljuk ezután a hűtőládát. 4 ezer 999 forintos darabokban! Az üzlet az üzlet, ami minden fáradságot és turpisságot megér — odakinn legalábbis! A nem éppen ésszerű rendeletre az elmúlt héten máris megadták a „sógorok" a feleletet: egy. re több nyugat-magyarországi városba küldenek autóbuszt ami ingyen átszállítja a vásárolni szándékozó vékonypénzű magyar turistákat Azt mondanom sem kell, hogy feljutni eevegv ilyen járműre szinte művészet Május végéig már minden hely foglalt. — Apróságokért még mindig érdemes átmenni! — fontoskodik a határ előtt egy rutinos hölgvvásárló. — A kávé, az öblítő fele anynyiba kerül, mint idehaza. A fagyasztószekrény még most is megéri! 12 ezer forint odakinn, no meg a vám. Így sem kerül még 23 ezerbe, ós ráadásul lehet kapni... Az igazi bevásárló turista jól tudja, nem érdemes Bécsig ímenni. Megteszi a határ utáni első falu is. A kínálat ott is „főúri": nekünk, magyaroknak, legalábbis. A 2 ezer 500 lakosú GrössPetersdorf alig negyedórányi autóút a határtól. Zeneiskolája, négy vendéglője, művelődési háza aligha érdekli a magyarokat, sokkal inkább a hazai városainkat is megszégyenítő üzlethálózata. Van itt minden, amit mi keresünk. Aligha kétséges, a szomszédos kereskedők alaposan berendezkedtek a bevásárlóturizmusra. — Két hete még reggel hattól este tízig nyitva voltunk! — mondja a falu főterén álló üzlet tulajdonosa, Müllner úr. aki maga is beszállt a bevásárló autóbusz költségeibe. — Most meg? Fél napokat is malmozhatunk, mire ránk nyitja valaki az ajtót. — Megéri minket utaztatni? — Ha nem érné meg, nem csinálnánk! De ez az új vámrendelet alaposan feladja most nekünk a leckét. Látott maga már ilyen bolond országot? Mi még gazdagabbak lettünk, maguk meg még szegényebbek! — Hogy érti ezt? — Ügy, hogy másfél év alatt idehordták az összes valutájukat, Ahelyett, hogy Magyarország maga importálta volna a hűtőládákat — Ügy hírlik, legalább 800 schillinget keresnek egy ilyen dobozon? —< Ez üzleti titok! — mosolyog Müllner úr, mintha csak ezzel akarná kifejezni, hogy milyen zöldfülű vagyok. Azért ezután sem halnak éhen a burgenlandi kereskedők. Ügy tippelnek, nekünk még vámmal együtt is megéri áthozni azt, amit idehaza nem, vagy többszörös árért kapunk, mint ahogy ők kínálják. Itt van például a színes televízió, vagy a videómagnó: nem kell fejszámolóművésznek lenni ahhoz, hogy rájöjjünk, még vámmal együtt is jobban jár az ember, ha kintről hozza be. Az elmúlt másfél év adatai félelmetesek: a világútlevél bevezetése óta több mint 5 milliárd dollárt, azaz nemzeti adósságállományunk negyedét vittük át a „sógoroknak". Ahelyett, hogy megteremtettük volna a feltételét annak, hogy Idehaza vásárolhassuk el valutakeretünket. Ügy a nem is csekély kereskedői haszon nem vándorolt volna ki az országból. A hazai valutás üzletekben azonban továbbra is korlátozott a vásárlási lehetőség. — Negyven schillingért vettem ezt a karórát! — lelkendezik az egyik útitárs a falu főutcáján. — Odahaza kétszáz forintért semmit sem kapok, legfeljebb infarktust ... Azért, ami valóban jó ós szép, itt sem olcsó. Az igazi „vekkerek" úgv háromszáz felett kezdődnek. De ezt a magyaroknak nem is igen kínálják: — Inkább az egész családnak olcsót vesznek, mint egy jót! — mondja az egyik órásüzlet tulajdonosa, Korbatits asszony. — Mi meg azt tartunk, amit a vevő keres '... A nyitott szemű turista persze mást is észrevesz. A helyi utazási irodában például négy-ötezer schillingért már a világ bármelyik táján eltolthet az ember két hetet: szállodában, teljes ellátással. Forintra átszámolva is fele-harmada a mi árainknak az itteni tarifa. Arról nem is beszélve, hogy az átlagkeresetek többszörösére rúgnak a miénknek. Egy bolti eLadó 10-12 ezret, egy szakmunkás 15-ot. egv diplomás „szomszéd." még ennél is többet visz haza a hónap elején. Csak kint veszi észre az ember igazán: mit is ér a pénzünk! Aki idehaza nem váltott elég valutát, jobb, ha kint nem is kacérkodik a gondolattal. Száz forintért mindössze 15 schillinget adnak a bankban. Pontosan annyit, mint idehaza a feketepiacon! Burgenland most csendes! Aligha hallani a néhány hete még úton-útfélen elmondott osztrák viccet: „Ha visszaadják nekünk a magyarok Bécset, cserébe megkapják Burgenlandot." Dehogyis akarják a „sógorok", hogy visszaadjuk ... Rafai Gábor Kivagyok? Egy MSZMP-tag tűnődései Manapság, az MSZMP-ről szólva, „fundamentalistákról", „reformcentrumról", „reformkommunistákról" beszélnek, s természetes is, hogy az ilyen párt-„egyke", amely sokáig a politizálás egyetlen lehetőségét — vagy illúzióját — adta, sokféle politikai-emberi felfogás gyűjtőmedencéje lett. Sokan hittük annak idején, hogy igazi pártba lépünk: százezrek jobbító hite-illúziója négy évtized alatt vált egy olyan hatalom szilárdító cementjévé, amelyről kiderülhet, hogy a történelem zsákutcája volt Meglehetősen elkeserítő látni, hogy egy élet illúzióinak és energiáinak értelmét a rettenetes kéz — a Történelem — törli le a szocializmus lapjáról. S közben a tétova párttagiság nem érti, mi is történik körülötte és pártjában. Még azt sem tudja, hová is tartozik valójában ebben a párton belüli címkézésiben ... Hova is tartozom? Fundamentalista lennék? Talán nem, nyugtatom meg magamat, hiszen az elmúlt év nyarán-öszen a régi megyei pártvezetés a nevemmel ijesztgette a „Párt" tájékozatlan küldötteit a megye távolabhi tajain; a városi pártértekezlet után pedig, ahol a munkásőrségről is szóltam, gorcsoe rándult sok párttársam gyomra, és tőlem kezdte féiteni a szocializmust — s persze a Testületet is. Megértettek-e egyaltalán? Száztizenkét vásárhelyi munkásőr tiltakozó aláírását is megszerezték, „s a JATE „veszélyes" tanárának hozzászólásáról a szomszédos megyéken kívül még a párt főtitkárát is siettek tájékoztatni... „Reformcentrista" lennék? De már e fogaimat sem értem... Csak azt látom, hogy sok párttársam, aki május előtt, vagy december 8. előtt még tőlem féltette az MSZMP-t, ma refonnáriákat zeng, s továbbra is tőlem akarja óvni a pártot. S az is elgondolkoztat: hogy amikor a „huszonötök'' „robbantása" 1988 nyarán átszakította a megyében a régi, szektás hatalmi gőg gátjait, e mai reformista hitszónokok egy része akkor pártfegyelmit sürgetett. S azon is elmélázom: a ma hatalomban levő „reformcentrum" mindmáig miért titkolja el az őt valójában pozícióba segítő „huszonötök" levelét, amely a kezdet volt a tavalyi, párton belüli politikai háborúban? Nem .vállal bennünket;? Szövetségest a szektáriánus, régi gárdában lát? Az is érdekes: a „reformcentrumban" sorakoznak fel ma jórészt a hatalom régi kiszolgálói és kedvezményezettjei is. Feltehető, hogy reformizmusukat a hatalomhoz tartozni akarás izzadtsága táplálja? Pönsze, e centrumban ott lehetnek-vonnak fontos, realista és tisztességes erők is, akik az átmenetet a hatalom erejével akarják segíteni, hogy a modellváltás társadalmi ára a lehető legkisebb lehassen — hogy a vér ne a politikai harcok érve legyen! Az érdekes az, hogy mégis: vannak „fundamentalisták" és „reformcentristák", akiket emberi-politikai tartásuk miatt tisztelek. És bevallom, leginkább a színváltó reformcentristák zavarnak, akiknek sem tartásuk, sem gerincük nincsen. S egyelőiére ebből a fajtából túl sokan varrnak pozícióban: hát miért csodálkozunk, hogy a dolgok nem akarnak változni? „Reformkommunista" lennék? A gondom az, hog!y már e szóösszetétel sem tetszik. Másrészt, magyarázom magamnak, ez sem egységes csoport. Vannak kedves és kellemetlen utópista képviselői, de komoly, cselekvésorientált, reformrealista tagjai is. De már magától a reform szótól is kiütést kapok. Ma a pártban ugyanis szinte mindenki „reformista" ... Közben elfelejtjük: VAN KONZERVATÍV REFORMIZMUS IS! Különös egyesülés tehát az MSZMP „reformkórusa" — és Suksin Vörös kányafa című filmjének: kezdő képsorát idézi bennem, ahol a visszaesők kórusa éneke). Ebben az MSZMP-reformkórusban a lassú basszust a konzervatív reformizmus tartja; erős, éles a szoprán és a tenor, amely a reformutópisták, -kommunisták olykor még csiszolatlan, és néha ritmust is tévesztő szólama; a centrum altja és baritonja pedig igen gyakran hamisan aseng. S meghökkentő látni azt is: néhányan csak tátognak éneklés helyett. Mit tehet a karmester egy ilyen reformkórussal egyáltalán? A szopránt és a tenort biztatja, mert éretlenaégében is ez cseng viszonylag kellemesen a magyar hallgatóság fülének; de pálcája azért láthatóan lassú ritmust dirigál a száméira kedves, megfáradt altnak és basszusnak. Ám hagyjuk a képes beszédet, mert meditációnk nem állhat meg itt. Érdekelt-e az MSZMP a modellváltásban? A fenti kérdés a kulcsa jövendő teendőinknek, érdemes lenne ezért ezt a kérdést végre komolyan feltenni. A párt szociológiai összetétele, tagjainak „a társadalmi termelés történelmileg kialakult rendszerében elfoglalt helyé', és „a munka szervezetében játszott szerepe" — vajon Lenint még illik idézni? — alapján úgy tűnik ugyanis, hogy az MSZMP tagságának egy jelentős része nem érdekelt egy modellváltásban — bármilyen is a „reformkórus" melódiája. Sokakat érdekei ugyanis az államszocializmus régi (sztálini— brezsnyevi—rákosista—kádári) modelljéhez kötik. Ez az államszocialista modell a marxi formulát deformálva, a „társadalmi termelés—állami kisajátítás" torz filozófiáját valósította meg, rátelepülve a gazdaságra, maga alá gyűrte a társadalmat, megsarcolta a nemzetgazdaságot-társadalmat, s az állami mechanizmuson keresztül újra elosztotta a jövedelmeket.. Az „apparátusok", az egész állami és közigazgatás, a vállalati-intézményi vezetők stb. tehát az MSZMP tagságának számban igen nagy cs a hatalomhoz kapcsolódó csoportjai, valamint ezek nyugdíjasai tartoznak ide, akik csak annyiban engedik a reformokat, amennyiben érdekeiket nem zavarja az átalakulás. S mert a gazdaság teljesítménye tovább romlik — mitől is javulna? —, ebből az újraelosztásból korábban részesülő szociális politika került ki leggyorsabban. A „költségvetés" azonban továbbra is szent, mert annak kedvezményezettjei is azok! A „költségvetés" deficitjét fizesse a társadalom, szól az érv S csak csendesen mormogom magamnak: miért nem a „költségvetés" csökkenti önmagát uz új sarcpoLiti- . ka helyett? Mindezek után úgy tűnik, tehát, meditál a párton belül önmagát elhelyezni nem tudó, szerencsétlen MSZMP-tag, hogy a valódi politikai határok talán nem is az MSZMP és az alternatívok között húzódnak, hanem a modellváltásban, a radikális váltásban érdekelt ésl nem érdekelt erök-csoportok között. Üjra kellene húzni tehát a politikai küzdelem belső határait? Forradalmi reformpolitika ? Ezek után az Is felvetődik benne. ort>dox marxistaként, aki még Lenintól sem átall tanulni: milyen érdekes, hogy az MSZMP szótárából kikerültek a forradalom és a forradalmi — sajnos, lejáratott — szavak. Pedig véli, fenntartva a tévedés jogát: a mai feladat és helyzet forradalmi!!! Csak egy forradalmi ritmusú, nagyságrendű és jellegű reformpolitika vihet ugyanis ki a mai kátyúból, olyan politika, amely nem a „fazonigazító" reformokban, hanem egy demokratikus, közösségi jellegű átalakulásban érdekelt társadalmi erőket fogja össze egy koalícióban. A gond azonban az: hogyan találnak egymásra az MSZMP forradalmár reformerei, akik szemmel láthatóan a pártban kisebbségben vannak, de egy széles társadalmi közeg hosszú távú érdekeit képviselik. Aztán: ezek hogyan keresik meg a többi párt és mozgalom, valamint a pártokon kívül álló, de hasonlóan gondolkodó, forradalmi tartású reformereket, megalkotva egy új koalíciót, mely a szép és nyugtató szavak rothasztó inflációját látva — tettet követel? Mielőtt még tönkremenne az ország — évszázadokra eltűnve a világ perifériáján. Anderle Ádám A néptánc ma még éfletiké** pes! Felsóhajthatnának a faMór kedvelői (és művelői) ekképpen, miután a nemzetközi szakszervezeti néptánctalálkozó idei léte úgy-ahogy, de rendeződött. Ugyanakkor az is látszik, hogy a kultúra szférájából csak azok tudják hosszabb távon a felszínen tartani magukat, akik mind kevésbé számítanak költségvetési támogatásra. Nagy Albert, a Dél-alföldi Néptánctanács titkára, a Szeged Táncegyüttes vezetője a nyárba nyúló tavaszi folklórprogramokról Olyan szándéklkai adott tájékoztatást, hogy egyúttal jelezze: [korántsem halódik mifelénk a néptáncmozgalom. Április 29-én ZákránysaéTáncos tavasz ken tartják az I. országos gyermek szólótáncfesztivál területi selejtezőjét, zömmel Csongrád megyei táncosok versengésével. A tét a júliusi szarvasi országos döntőbe jutás. A selejtező helyszíne nem véletlen: miközben az amatőrművészet legkülönbözőbb ágai válsággal küzdenek, addig a néptáncmozgalom Zákányszéken újabb színfolttal gazdagodott. A helyi művelődési ház és a település vezetőinek segítségével ós a Szeged Táncegyüttes patronálásával színvonalas íoLklórcsoport kelt életre Zákányszéken. A Szeged Táncegyüttes tíz utánpótláscsoportja, illetve az itt nevelődött ifjúsági népzenei együttes hagyományszerű évadzáró műsoron lép közönség elé a Szegedi Nemzeti Színházban: május 8-án és 22-én. Június 27-étöl július 5-éig Szegeden nemzetközi gyermek nép tánctal átkozó lesz. A Szeged Táncegyüttes három gyermekcsoportja, az üllési Fonó legkisebbjei, valamint török, NSZK-beli és beflga gyermekcsoportok adnak műsort a Deák Ferenc Gimnáziumban június 29-én és július l-jén, majd közös gálaprogram következik a Szegedi Nemzeti Színházban július 3-án. Mindezek után nerrjj^t szólni arról: a sokszínű folklórprogramok úgy kér ülnék közönség elé, a találkozók úgy jönnék létre, hogy ehhez külön céltámogatás nem áll rendelkezésre. Szerencsésen, jó szervezéssel így is „hallat magáról" a néptáncosok nagy köre és a Szeged Táncegyüttes. Felnőtt csoportja sem marad rejtve: Öpusztaszeren lépnek majd fel önálló műsorral, idegenforgalmi programokban részesek és természetszerűen hagyományos 'közreműködői lesznek a nemzetközi szakszervezeti néptánctalálkozónak.