Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-08 / 57. szám

1989. március 9., csütörtök 5 Zenei naptár Varázslat a koncertpódiumon „Mindig valami kozölhetetlent igyekszem közölni, valami megmagyarázhatatlan! megmagyarázni..." — írja Franz Kafka, szerelméhez, Milenához intézett levelében. A zeneszerző, Kurtág György ugyanezt teszi. Óriási találkozás: Kurtág és Kafka! Sajnos, napjainkban még mindig aktuális ugyanaz az életérzés, ami a századelőn született. Sajnos, ma is a kor alapélménye az elidegenedés, a magány, a szorongó bizonytalanságórzés, amit Kafka mindenkinél erőteljesebb intenzitással, átéléssel és következetességgel szólaltatott meg. A szorongató problémák elől mindenki másképpen próbál elmenekülni. „Rejtekek? Számtalanul! De menekvés egy van csak. Mégis: a menekvés lehetősége megint oly rengeteg, ahány a rejtek." Ilyen és hasonlóan filozofikus mélységű gondolatok hökkentenek meg a Kafka-töredékek (Op. 24.) című Kurtág-kompozíció hallatán, melynek szövegminiatűrjeit a komponista páratlan problémaérzékenységgel válogatta össze az író életművéből, s kapcsolta egybe. A lánc: a hang. A zenei hang. Egy hajlékony, magas és mély tartományokban akadálytalanul sikló, csapongó emberhang. Női hang. Tündérhang! Mert nincs számára sem materiális, sem intellektuális akadály. Dalol, sikolt, suttog, vijjog, édesen simogat. A varázslat neve: Csengery Adrienn. „Az igaz út ott vezet egy kötélen, mely nem a mélység, hanem szinte a föld fölé van kifeszítve. Mintha nem is arra volna ott, hogy járjanak rajta, inkább, hogy belebotoljanak" — írja Kafka. Kurtág zsenialitása a magányos énekhang társául csupán egyetlen hangszert ad. De a legéneklóbf bet az élettelen anyágból készültek közül. A hegedűt! Boszorkányos megszólaltatója: Keller András. Lebeg, botladozik, újra nekilendül a törékeny Tündérhang. — Zaklatottság és nyugalom. Mozgó- és állóképeik. — S az igaz út keresésében egyetlen bátorító társa, vagy talán a lelkiismerete, avagy csak az árnyéka a tünékeny, számtalan „alakban" megjelenő hegedűhang? A mágia tökéletes. Több mint egy órán át fogva tart. Senki nem érzékeli az idő múlását, pedig az ének az író anyanyelvén kél szárny ra. NémetüL Pisszenés nélküli csend a Tisza Szálló nagytermében. A tragiku mon túl, a komikumon innen, táncolunk ide-oda, s rettenetes természetes egyszerűséggel, mint egy szelíd háziállat, oson el közöttünk A képek, amiket hallásunk vezette lelki szemeinkkel látunk, olykor természetellenesen szokatlanok, lidér cesek, lázálomjellegűek. De minden részlet pontosan ki dolgozott, a fehér-fekete koTLtraszthatás világosságával körülhatárolt valóság a valószerűtlenben. Még azok számára is érthetővé vál;k, élménnyé forrósodik a Kurtág—Kafkavilág, ez a fantasztikusan gesztusgazdag, aforisztikus tömörségű zene, akik talán a produkció elején a magyar szövegért áhítoztak. A zeneszerző ugyanis megta lálta a számára egyetlen és legjobb létező énekes előadóművészt Csengery személyében. A mozgékony, képlékeny, szép hang, a legmélyebb empátiával, kitűnő színészi képességekkel és intelligenciával párosul nála. Az előadóknak kicsit filozófusnak, kicsit clownnak, kicsit mélyen humanistának, kicsit kitűnő muzsikusnak kell lenniük, ha Kurtág-mű előadására vállalkoznak. A Csengery—Keller kettős pedig már több mint húsz al kalommal szólaltatta meg ragyogóan az 1985-ben készült .Kurtág-opuszt Európa csaknem valamennyi nagyvárosában. Hazánkban még csak most hangzott el ne gyedszer. A nagy nemzetkö zi siker után most itt. Szegeden. Berényi Bogáta Balatoni gondok Változó tendenciák, de többségükben kedvezőtlen jelenségek tapasztalhatók a Balaton idegenforgalmában. Így vélekedik Rosta Sándor, a Balatoni Intéző Bizottság főtitkára, akitől az MTI munkatársa a fejlesztésről, az Idegenforgalmi tapasztalatokról és az idei terveikről ként tájékoztatási — Előbb arról, amit elégedetten nyugtázhatunk: a Balatonon céltudatosan valósul meg a VII. ötéves tervre előirányzott több mint 19 milliárd forintos, javarészben a tó vízmíi nőslég védelmét szolgáló program — mondotta a főtitkár. A vízminőségben a (keszthelyi és a szigligeti öböl vizének kivételével javulás tapasztalható. Az idén a vízügyi tennivalókra, mintegy 2,5 milliárd forintot költenek a „magyar tenger" térségében, s több mint 200 millió forintot a központi, valamint az idegenforgalmi fejlesztési alapból áldozunk a partvidék fejlesztésére. A Balatonon a főidény július 10-én kezdődik, és esetleg szeptember végéig tart. Ilyenkor nagy a zsúfoltság, viszont az elő- és utószezonban a szálláshelyek kihasználtsága mindössze 50-60 százalékos. Meglehet, az utóbbi okai között van a szakemberhiány is, s jórészt ebből következően a szolgáltatás kifogásolható színvonala, amelyhez korántsem igazodik a vendéglátás ára. Tavaly 12 - százalékkal csökkent a kereskedelmi szálláshelyek vendégeinek a száma, miközben 7 zsázalékkal kevesebb éjszakát töltöttek itt a nyaralóik, kirándulók. Visszaesett a szervezett turizmus, csökkent a „hivatalos" fizetővendéglátás forgalma. A főtitkár elmondta, hogy a forgalomcsökkenés megállítását, az igényesebb vendégkör megnyerését az érdékel tség növelésével, a magántőke és a külföldi működötöké igénybevételével, a rendkívül eszköz- és munkaigényes vendéglátóhálózat szabályozóinak enyhítésévél és a fejlesztések folytatásával igyekeznek elérni. Az idén, bár kevesébb pénz jut fejlesztésre, néhány újdonságról is 'be lehet számolni. A siófoki Aranypart háromcsillagos nyaralóházakkal gazdagodik. A szezonra élkészül a lengyeltóti kemping, amely egyidejűleg több mint félezer embernek kínál újabb helyet. Ugyanitt 115 ággyal apartmannházak is épülnek. Siófokon és Balatonfüreden megkezdik a kikötőhálózat fejlesztését. Egészségügy '89 A szociál- és egészségpolitika alapelveitől a szakma- seiről ezekben a hetekben tájékoztatják az egészségügyi és politikai irányításon át, az egészségügyi intézményrendszer szociálpolitikai ágazatban dolgozókat. Egy ilyen tanácskomegújításán keresztül a finanszírozás átalakításáig dol- zás kapcsán és egy interjú segítségével próbálunk tájégozzák ki — a társadalmi vitára bocsátandó — elképzelő- koztatni a készülő egészségügyi reform legfontosabb célsekct az egészségügy irányitól. A minisztérium elképzelő- jajról. Első kézből — a Szociális és Egészségügyi Minisztérium osztályvezetőjének, a Reformtitkárság munkatársának, Forgács Andrásnak tájékozta'ójából ismerhették meg a magyar egészségügy reformelképzeléseit Csongrád megye vezető orvosai, a Il-es kórházban nemrégiben megrendezett fórumon. A hazai egészségügy egyre romló helyzetének megváltoztatására, egy új struktúra és koncepció kidolgozására alakult Reformtitkárság egy alapos helyzetelemzést követően kezdte meg munkáját — a legenyhébb minősítéssel — nem megfelelőnek nevezhető egészségügyi ellátás megváltoztatása céljából. Ez a reform mindenekelőtt az alapellátás színvonalának emelését tartja legfontosabbnak. Jóllehet, hosszú évek óta hangsúlyozzák az alapellátás fontosságát, de ennek szakmaiszellemi fejlesztése helyett a kórházi-klinikai ágyak számának bővítésére törekedtek. Mára azonban bebizonyosodott: a 100 ezernél több kórházi ágy huszadik századi színvonalon nem „üzemeltethető" és gazdaságtalan. Ma még a laikusok többsége abban a hitben él, hogy Magyarországon az alapellátás azonos a körzeti orvosi ellátással, hol— Mi a célja a kísérletnek? — kérdeztük Csernay László professzort, az 'izotópdiagnosztikai' laboratórium vezetőjét. — A komplex egészségügyi reformnak rendkívül fontos része az intézmények, szervezetek, orvosok működésének újszerű finanszírozása. Remélhetően ez teljesítményarányos lesz, vagyis a jelenlegi paternalista elosztás helyett — amelyben a kapott pénzösszeg nagysága attól függ, kinek milyen sikeres az érdekérvényesítő harcmodora — a produkciót fizetik. A másik alapvető újdonság az, hogy a centrális, állami finanszírozás helyett egy erre alkalmas, önálló forrással rendelkező és azzal önállóan gazdálkodó képződmény finanszíroz. Ez lehet például a társadalombiztosítás intézménye. Mindebből azonnal adódik két kérdés: 1. mit nevezünk teljesítménynek, 2. melyek azok a mértékegységek, amelyekkel e teljesítmények összehasonlíthatók, ráadásul nemcsak egy-egy diszciplínán belül, hanem az orvosi ténykedés minden területén. A kétéves kísérletre azért van szükség, hogy a kérdésre válaszolni lehessen. — Aíiért kell erre két év? 'Hiszen vannak nyugat-európai minták, amelyekre évek óta, amióta sürgeti a reformot, professzor ÚT is hivatkozik. — Elképzelhetetlen a rendszer gyorsabb átalakítása. Magyarországon senkinek sincs fogalma a különböző gyógyító munkák valódi költségeiről. Nem igényelte ezt a tudást az elosztási szisztéma. De bízvást gondolhatjuk, hogy a különböző egészségügyi intézmények és szervezetek között óriási különbségek lehetnek abban a tekintetben, hogy ugyanaz az orvosi teljesítmény mibe kerül. Ezért vesznek részt egymástól eltérő nagyságú és szervezeti felépítésű intézmények a kísérletben. Valamely orvosi ténykedés méréséhez figyelembe kell venni a szükséges szakértelmet, a ráfordított időt, a bonyolultságot, az anyag- és eszközigényességet Aztán ekvivalenDiagnózis ott ennél sokkal többről van szó. Mert például a szemész szakorvos is alapellátást nyújt a betegének, amikor szemüveget rendel számára., Ide tartozik a körzeti gyermekorvos, a fogorvos. No, és az alapellátáshoz tartozna a szociális gondozó, a védőnő, a körzeti pszichológus. A cél: egy ilyen tág értelemben vett alapellátás szellemi-szakmai minőségjavítása. Az alapellátás tökéletes működése esetén ugyanis ide koncentrálhatnák a betegeket, és nem a kórházak, klinikák lényegesen drágább ágyaira. Csak zárójelben jegyezzük meg: már több mint egy évtizede az Egészségügyi Világszervezet olyan deklarációt fogadott el, amely az egészségügyi gyógyító-megelőző ellátás súlypontját a fekvőbeteg-intézményekről az alapellátásra helyezte át. Az azóta eltelt több mint tíz évben a világ minden táján megkezdték ennek megfelelően a szellemi és anyagi erők átcsoportosítását. A hatvanas években Magyarországon és Finnországban az egészségügyi költségvetés 90 százalékát fordították kórházi kiadásokra, és tíz százalékát az alapellátásra. Ma a finneki ji. I(J '» nél 40 százalékot kapnak a kórházak, és 60 százalékot az alapellátás, ami jóval rentábilisabb. De ez az alapellátás valóban nagyszerűen működik. Egy magas színvonalú alapellátás a nálunk jelenleg meglevő több mint százezer kórházi ágyból sokat feleslegessé tenne, amiből következik, hogy a megmaradó fekvőbeteg-intézmények kevesebb ágyszámmal, de annál jobb színvonalon lennének képesek ellátni gyógyító feladataikat. Még a leggazdagabb országok sem engedhetik meg maguknak azt 'a luxust és pazarlást, hogy a világon mindenütt igen költséges kórházi ágyakon szociális gondozásra szoruló pácienseket fektessenek. Nálunk a világ legtermészetesebb dolga belgyógyászati ágyakon „csak" ápolásra utalt — javarészt idős — embereket fektetni. Ehhez tudni kell azt, hogy egy ápolási nap költsége közel ezer forint. Ez pedig a kórházba dugott öreg emberek egy részének egész havi otthoni ápolását, gondozását könnyítené meg. Persze, amíg rendre hiányoznak a szociális gondozásra képzett szakemberek, és az erre hivatott intézméciákát TceTT mégáflápítani, vagyis tudni kell, hogy — egyszerűsítő példát mondok — mondjuk, ha háromszor megy ki a körzeti orvos a beteghez, az egyenértékű-e egy mandulakivétellel. Az ekvivalenciákat el kell fogadni az egész országban érvényesnek, akkor lehet teljesítményt mérni. És tervezni, prognosztizálni, hogy vajon ez a teljesítményelvű egészségügy mibe kerül. — Ha jól értem, ki fog derülni, hogy az egyik kórházban jóval többe kerül az én — teszem — epekő-diagnózisom, mint a hasonló feltételek között müködö másik kórházban? — Mivel megvan a mértékegységünk, az epekő-diagnózis átlagos költsége, amelyet az Orvosi Kamara kialkudott a társadalombiztosítással, rövid úton kiderül, hogy az egyik kórházban — valami miatt, rossz szervezés, szakértelemhiány, vezetési hibák, múszerhiány és a többi miatt — képtelenek hatékonyak lenni, a másikban, ahol esetleg az országos átlagnál még kevesebbe is került a diagnózis, nyereséget tudnak termelni. — És akkor én azontúl minden epekövemet ez utóbbi kórházban fogom diagnosztizáltatni. — A rendszer megfelelő működéséhez szabad orvosválasztás szükséges. — És ha azért olcsóbb, mert elspóroltak egy vizsgálatot? — Nem érdekük, legalábbis hosszabb távon nem, hiszen lehet, hogy a társadalombiztosító által nekik kifizetett epekődiagnózisárból pillanatnyilag „megtakarították" az elhagyott vizsgálat árát, de ha a szakmai eredmények gyengék, a betegek előbb-utóbb elkerülik azt a kórházat. Az is igaz ahhoz, hogy a szakma etikai érdekeit ne lehessen a pénzügyi elgondolásoknak alárendelni, vagyishogy a merkantilista szemléletet ne csak a szabad orvosválasztás gátolja, ahhoz önigazgatási kontroll is kell majd. — Elkalandoztunk a kísérlettől. Az ön intézetében már egy éve számlákat csatolnak a leletekhez. Ez azt jelenti: készen is vannak? Kidolgozták itt a teljesítménymérés rendszerét? — Hát persze, hiszen, Szabad orvosválasztás — Máskor is idejövünk, fiacskám, itt nem spórolnak a gézzel! nyek, addig nem kevés pénz pazarlódik még el az amúgy sem gazdag egészségügyben a nem orvosi-gyógyítói feladatokra. Az évtizedek alatt megmerevedett struktúra, a lerobbant egészségügyi intézményi hálózat reformja azonban csak megfelelő finanszírozási rendszerrel valósítható meg. Kérdés, honnan és mi módon teremthető elő a pénz. Az ugyanis már bebizonyosodott, hogy a költségvetés töredékének egészségügyre fordított öszszege csak a teljes és tökéletes széthulláshoz „elég"-. Az átalakítás alapfeltétele a társadalombiztosítás leválasztása a költségvetésről, valamint egy teljesítményközpontú finanszírozási rendszer kimunkálása. Egy, a hazai gyakorlatunkban eddig meglehetősen sikertelenül alkalmazott rendszertől merőben eltérő, valóban biztosítási típusú koncepció kidolgozásán már amerikai szakértők közreműködésével dolgoznak. A teljesítményhez igazított finanszírozási rendszerhez kellő kísérletek elkezdődtek. A kísérletre kijelölt tíz intézmény közül az egyik a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem izotópdiagnosztikai laboratóriuma. Kalocsai Katalin mint volt szíves utalni rá, én már hosszabb ideje gyanítom, hogy a személyes teljesítmények és a költségek ismeretlensége miatt — is — ment tönkre a magyar egészségügy. Azt meg volt módom tapasztalni, hogy radiológusnak — és a többi úgynevezett hiányszakmába — csak az a fiatal ember megy, aki egyúttal be akar lépni a ferences rendbe, és szegénységi fogadalmat kíván tenni. Miért vannak radiológusok a nyugati országokban?, méghozzá nagyon jók? — kérdeztem magamtól, és hoztam haza néhány kötetet, amelyekben az imént emlegetett mérőszámokat adják ki, évente; nos, az ottani teljesítménymérő pontszámok kis módosításával megalkottuk a mi pontrendszerünket, húrom és fél órát eltöltöttünk az egyetem gazdasági hivatalában, hogy megismerjük a költségeinket kitevő tényszámokat, a számítógépbe minden szükségest betápláltunk, és azóta előállítjuk a számlákat. Megtudtuk, hogy elfogadható a hatékonyságunk, és relatíve olcsók vagyunk. A szisztémánkat hamarosan átadjuk azon intézmények izotóplaborjainak, amelyek szintén résztvevői a szóban forgó kísérletnek. — Vagyis professzor úr már tudja, hogy az itt végzett körülbelül 50-féle vizsgálat közül melyikért menynyi pénzt utalna át az intézetnek a társadalombiztosító — ha lenne? — Ezt pontosan majd akkor tudjuk, ha lezárul a kísérlet, és kialakulnak az országban érvényes átlagos mértékegységek. De azt körülbelül tudom, hogy a munkatársaimnak mennyi személyes jövedelme — kellene, hogy legyen, a teljesítményük alapján. És azt is, hogy ki mennyire lenne érdekelt abban, hogy még jobb szakmai teljesítményt nyújtson. És azt is, hogy mikor, miféle szakmai fejlesztéseket tudnánk finanszírozni önerőből, hogy egy új gammakamera ára mennyi idő alatt térülne meg. Tessék elhinni: óriási energiák és pénzeszközök szabadulnának föl! Sulyok Erzsébet