Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-31 / 76. szám

6 1989. március 24., péntek Fölzárkózni az élboly mögé Elismerés sportmunkáért A Bp. Honvéd csapatát fogadják a Szeged SC vízilabdázói SPOKT Ma délután Salakmotor­verseny A Tisza Volán SC salak­motörosai a Szegeden edző­táborozó három dán klub versenyzőivel ma, pénteken délután fel 3 órától össze­mérik felkészültségüket Az edzés jellegű versenyt érdeklődők díjtalanul kinthetik meg. Ferjánczék gumi nélkül az te­Toborzó Az SZVSE birkózó-szak­osztálya várja azokat a 7— 12 éves fiúkat akik kedvet tehetséget éreznek a sport­ághoz. Jelentkezni hétfőtől péntekig délután fél 3 órá­tól lehet az SZVSE edzőter­mében Savanya Ferenc ve­zető edzőnél. Felvételi a labdarúgó­kollégiumba Április 3-án 10 órakor a szegetii 600. Sz. Ipari Szak­munkásképző Intézet repülő­téri sportpályáján tartják a A Csongrád Megyei Tanács Ifjúsági és Sportosztálya tegnap, csütörtökön délután ünnepséget tartott, minek ke­retében a sport területén eredményesen dolgozóknak ki­, tüntetéseket adtak át Három hónapi szünet val felvaltva játszanak, így lejátszott elókeszületi mér- Kiváló munkaért kitüntetést kapott Czakó Józsefné, a után H hét végen a vizilab- veszélyesebb. eredménye- kózések száma is elegendő hódmezővásárhelyi viso munkatársa. Mitrik László, a mi­da OB I-ben is elkezdődik sebb lehet támadójátékunk, volt ahhoz, hogy kellően so munkatarsa. Polgár htvánné, a Szeged városi sportin­a bajnokság tavaszi idénye. Legutóbb Szolnokon, a Ti- formába lendüljön a csapat, tézmények igazgatósága munkatársa, Stréhling András, a Az őszi szezon második fe- sza Kupán -r amit -meg- minden adott az crcdmé- Szentesi VSC birkózó-szakosztályának edzője. Zsoldos Jxi­leben remeklő Szeged SC nyertünk — igen gólerős nyes szerepléshez. Dontőnek Uat a Hódmezővásárhelyi Állategészségügyi Főiskola SE csapata a Bp. Honvédot fo- volt a gárda, pedig Juhász tartom, hogy tavasszal 8- gazdasági vezetője, Virághné Hajdú Gizella, a makói viso gadja szombaton, egy hét nem lehetett velünk. Bí- szor játszunk Jtthrn. ós munkatársa. Elnöki dicséretben részesült Czirok Zoltán, a múlva a Tungsram SC iá- zom. ez a jó szereplés nem csak ötször utazunk ellenfe- balástyai labdarúgócsapat edzője és Papp István, a Sze­togat az újszegedi Sport- téveszt meg senkit közű- leinkhez. Biztosra vehető, ged SC OB l-es vízilabdacsapatának technikai vezetője, uszodába, másnap pedig lünk, mindenki reálisan ér- lent és fent szoros lesz a Tatabányán próbálnak sze- tékeli az elérteket mezőny, minden szerzett roncsét Bogsóék. A jtíenle- _ A bajnokság elsö ,él. vagy elvesztett pontöak gi erőviszonyok alapjan — megnő a jelentősege. Eleg a szegediek szempontjából "lejének vegen azt mondta ranéznj a táblázatra, s — ezek „fogható" mérkőzé- Pozsgay Zsolt: „öregek nél­gyorsan kiderül, a volt bai- Ismét nincs szerencséje az mik, talán a jövő héten sek, s ha minden jól megy, kiil még, , fiatalok nélkül nőik OSC és BVSC aligha Európa-bajnoki bronzérmes végre megkapjak azokat lendületbe jöhet a tar&a- már nem csapat a csapat." nyugszik bele a kiesést il- Ferjáncz Attila, Tandari Ausztriából, ság. .. . . . lelve osztályozót jelentő 13. János raji ve-kettősnek. Az — Tehát gyakorlas nélkül — Döntő i«leniő«w?vei Wr ertem, ez azt jelen- ^ 14 helybe. Visszatérve elsőként kiszemelt spanyol- vágnak neki a kontinens­hcigyan ketöünk annáJ is mindinkabb előtérbe ke- magunkhoz, azt tudom országi viadalt túl előre- bajnoki sorozatnak? inkább mert tulajdonkén r"Inek az ifjú pólósok... mondani, képviselünk olyan hozták, a helyére lépő San — Reméljük, nem. Élkép­pen' egy hét alatt játsszuk - Kétségtelen övék a jatókeröt' amellyel kivívhat- Marino-, vereenyt viszont zdléseink szerint a Michelin le ezeket, a találkozókat, jövő! Abban a szerencses íak. hogy közvetlenül az él- elhalasztottak november gumik megerkezese utan a amiken őt pontot minden- helyzetben vagyunk. hogy boJy mögé zárkózzunk. Kor- kozepeig. Így Jelezek Hungaronng fele vesszük képpen be akarunk gyűjte- két csapatra való játákossal osztályos csapataink ered- m4,us az irányú 6 a zárt verseny­ni - utaítt szándékaikra rendelkezünk. És Írni még ia f „AraTiyhom"k f" yan rójuk a kor°" Pozsgai Zsolt vezető edző. fokozza derűlátásomat, mái ményCk * ^ mutatkoznak be ket - Jó esélyünk van elkép- stílust képviselnek a tiata- nek stabiL.tasa, hangulata "J^nca Delta Integrale- - Az autós rallye Euró­zelósünk megvalósítására lok, mást az „öregek^ te- mind-mind arra predeszti- Jukkak . pa-bajnoksag mar jaeaban ZS&tSSSá "SE hfha •ÍS^.Í' íf"— \SS Í«3S £S osupüta ismVreUcn szádunk- J3' 3 haJrav,zllabda ke" ^öbb végezzünk a tábláza- hét végén sor került volna lesz a sorban. Korábban rül előtérbe, de akkor sem ion! a Tebimpex Kupáért kiírt dobogós reményekről nyi­országos bajnoki futamon, 'tátkozott. Twábbra is lát A Michelin versenygumik reális esélyt arra, hogy az kerüljön ra. A Tungsramnál generá­ciós váltás történt, seregnyi esünk kétségbe, ha takti­utánpótlás-válogatottjuk kázva a kivárásos, ha gyo­mellett a felnőtt válogatott rnányos játékelemeket kell KU«Ű, Schmith es Martino­vics is az ő soraikat erősí­ti. A Tatabánya hozzánk kcdve<^ hasonló játékerőt képvisel utánpótlás-nevelésünket szorgalmaznunk. Végtelenül SZÁMUNKRA —1 Ismerve a szegedi vízi­labdázókat és edzőjüket, azonban nem érkeztek" meg, elsó három közé akarásukon, lelkesedésükön így a Novotrade-Navigátor párosuk? aligha múlhat a siker Va- Sportegyesület színeit kép- — Tény, hogy az ellenfe­lószinú, a kitartó szurkoló- vise10 Fer,{áncz> Tandari duó >ok' ha 710,11 is indultak va" . nem indult. lamennyi vensenyen, az el­vetnir te „«««, ••• - . -re sem' aktkhe: — bant6 — Az elmúlt napokban múlt hetekben szép. csend­velük is nagy csata varható. dicsen -. hogy szép szam- szándék nélkül _ óuatos. belutottak.e a várvf vart ^ gyűjlogették a ponto­— Ami a válogatottságot vaTlruik ifíú tehetsége- ságbol intézzük a szakosz- gumik? — kérdezte Fer- kaú s néhányan jélentős illeti, a szegediek sem pa- i7lk- mint I*ldaul ' Müler• tály és a rendezők által kért jáncz Attilától (42). a 21 előnyt szereztek. Ennek el­Juhász, Dongó. Megyeri, Li- ó„atnt„. h,.,AiUalmk Af EB-futamgyozelemmel busz- lenére még mindig optimis­hAt t, HeWnn r«.«ó Tö " ' buzditsaruik, de kélk€dó s ezzel az örok_ ta vagyok, bízom abban. notzKy, ctteon, csapó, iu csa(c sp0Ttszerüen! Az em- ranglistán harmadik helye- hogy kettősünk egv remek rok Tibor, Szabó, akik al- iékezetes, BVSC elleni mér- zett pilótától az MTI mun- év végi hajrával fel tud ka­kalmasak a magas fokú kózésen történtek — amiért katársa. paszkodni a dobdgóra — — Még mindig nem ér- zárta szavait Ferjáncz Atti­naszkodhatnak, hiszen Ju­hász Gábor és Krisztái Zol­tán, ha jól tudom, éppen a juniorválogatottal készül... — Igen, ez valóban ör­ttabdarügó-kollégiumbaaUol- vendetes tény, ám nekem 10 akaók ^or6 vegrehajta- Q Szeged sc csapatától! — vételit. Várják azoknak a mégis gondot okoz. hogy sáJ-a. A később bevezetendő nem ismétlődhetnek meg az fiataloknak a jelentkezését, Gabi rengeteget távol van. új szabályokat, amik sze- nkkori tvl„Tán,. „, utoUg, akik az említett iskolában Nagyon remelem, a csapat- Jnt 14 játéké, ^•fébe^et - S" ^ + >u A szeretnének továbbtanulni, játékba való beilleszkedése 14 jatOt<». eJott|_. iidobas>-. vo)t A sza­technikai képzettséget igény- fcé^ büntetóponfot levontak k Mictehn ÍT Tanácsköztársaság és a kiátlítási idő szinte bályok szerint a kővetkező . . . BWTÍÉS^EDÉSE s mellette, vállalják a rend- nem látja majd kárát Kür szeres labdarúgó edzéseken lönben a center pozícióját másodpercekre zsugorodhat. rendzavarás a csapat OB l­valo részvétéit is. szántam neki. Török Béla- nekik találták ki., , - bő, t,a[ó kizárását jefenthe Kupa mezei futóverseny Napirenden a múlt ' ••• RR a jovo kezdődött, a szakosztályve- milyenségének, hely valamelyikén végezzen, tékvezetőinek Módosult, vagy maradt az múlhat... A 33. szegedi nemzetközi hangzott az is, hogy a jövő­barátság maratoni verse- ben a Széchenyi térre ki kell nyen 231 magyar és 57 kül- csalni, s ott ki kell szolgálni földi atléta vett részt a há- a közönséget. Az atlétikai rom versenyszámban. Érdé- szövetséggel szintén tisztáz-. . .. . • késség, hogy mindössze ni kell a szegedi verseny he- ASZtOlltCniSZ VD 213-an vettek fel rajtszámot. Iyét és szerepét. A szegedi Befutott 118 magyar és 22 maratoni ugyanis legutóbb külföldi. Hatvanhét férfi és 1976-ban szerepelt a Ma­hat nó nem ért a célba. Ez gyar Atlétikai Szövetség el­a kis statisztikai összesítés nökségének ülésén. Dortmundban, a 40. asz­a nagy szegedi rendezvény talitenisz-vb 2. napján is «— _ pedig, többségben papírforma szervezőbizottságának utolsó összejövetelén hangzott el. Arra a kérdésre hogy hogyan tovább, . Hor­Horváth András a 13 tagú ViUh AndráS a kÖVetkezőkel Csak estére „elesedet!" va­stab vezetője összegezte először a tapasztalatokat Többek között elmondta, hogy mind a résztvevők vé­válaszolta: — Profi módon, profi ver­senytérdemes csak rendezni. , . Már most meg kell kezdeni j?™™®? a 34. szegedi nemzetközi S^Tt leménye, mind a magyar saj- barátság maratoni elókészü ^^ tóban megjelent cikkek tük- Ietoik amely egy új összeté- forduió" «'"oportjtana*k'a he­rében a rendezvény vissz- szellemű szervező- osjtástervezete, s ez igen hangja pozitív A szakembe- b,zot1tságot 'Kénye . Há«- „kegyeden" a magyar férfi­nangja pozitív, A szakembe- kerülne megfelelő tamoga- ak számára. Már délben rek is elismeréssel szóltak, tókra lelni, akkor akár vál- annyi 'biztce volt, hogy a vi­Az előadó ezután olyan ne- lalkozásban is lebonyolíthat- lágbajnoki címvédő Kina a gutivumokkal foglalkozott, nánk az 19,9„°- .I7lá7cius "iért' házigazda, nagy remények­„ sorra kerülő, ujabb, nemzet- kel induló NSZK. vala­amelyeket. sem az atletak, közi maratoni vei senyünkeí. mint a kínai születésű Ting sem pedig a kíváncsiskodók nem vehettek észre. A tanulságok közül egy­néhány: hamarabb kell a kö­vetkező maratonit beharan- A Szegedi Pedagógus Fák- udvaron, míg egy órával ké­gozni úgy itthon, mint kül- lya Természetbarát Egye- sóbb a Kulipintyó, Zsombó földön. A közelmúlt esemé- sülét hagyományos tavaszi közötti távon gyaloglók ta­nyei bizonyítják, hogy azat- nyitnikók túráját április 2- lálkozhatnak, ugyancsak a létlkában is a pénz dominál, án rendezi a Kiskun- buszállomáson. A kerékpá­Miplntt n hninnkián el- ti, A- i,| AlUlinos éj körépiskoISs Bajos (Siczvárl. 2. VörOs (szí­— Mielőtt a bajvoKsag ei- tt! Az esetleges atrocitasok ^^„Kna,, (irtUtt a meKyei di- Kedi Felsővárosi Alt. isk.t, 3. jelentőségé- áksport tanács. a? atlétikai Varza (sA-ntesi Kossuth). Leá­J szővetséZKtl karöltve Tanács- nyok, csapat: 1—2. szegedi F"ei­zetés, igen ovatosan, ugy nek minősítése pedig ugye, köztársaság Kupa címmel me- sővárnsi Alt. Isk. és szé.ntesl _„„„„,„„,, „Cd , - : ,,-.,.. zei futóversenyt Szegeden, a Klauzál u. Alt. Isk., 3. szentml­dontott, a csapatnak a e—9. a mérkőzés ellenorenek, ja- Körtöltésen. háiyuieki Gárdonyi G. Alt. isk. nipntfp/ptpn EREDMÉNYEK: 3. kcs.. flu Kgyénihcn, 5—S. osztály (1000 ineyueiebvii rSapat: i. Szegedi Felsővárosi m): 1. Láng (szegedi F'elsóváro­Alt. Isk.. 2. Szentesi Klauzál sí Alt. Isk.), 2. Balázs. 3. F'ara­1 Al A.II - .• , Alt. Isk.. 3. Szentesi KossuUi gó (mindkettő szentesi Klau­eredett elkepzeies.' Biztatni tehát de indula- L. Alt. isk. Egyéniben. 5—«. zál). 7—8. osztály (2500 m): 1. _ „ . .... .. , ; osztály (100(1 m): I. Páltnkó. 2. Farkas (Szentmihálytelek), 2. — Fölkészülésünk eoran tok és sértegetesek meljlo- Mltzlz (mindkettő szegedi Fel- I.audisz (szegedi Felsöváros). 3. tt„;i..,ti.,A- reurffíslolA Alla. • ' „I sővárosl Alt. Isk.), 3. Né- Deák (szentesi Kossuth). 4—5. fizikailag megrelelo álla- zesevel. methfy (szentes) Klauzál Alt. kcs.. fiúk: csapat: 1. vásárhe^ ootba kerültek pólósaink. A Gyürki Ernő isk.). 7—8. osztály (2000 m): í. íyi 602. sz. szakmunkásképző, 2. r szentesi Horváth M. Gimn.. 3. vásárhelyi Kossuth Zs. szak­középisk. Egyéniben: 1. évf. (2500 m): 1. Nagy (vásárhelyi 002. sz.). 2. Viz) (szentesi Kos­suth Alt. Isk.), 3. Tóth (vásár­helyi (02. sz.). 2. évf. (2500 m): 1. Szabó (szentesi Horváth M.), 2. Fürdők (vásárhelyi (02.), 3. Kocsis (vásárhelyi Kossuth). 3— 4. évf. (1000 m): l. Mag (vasár­helyi 602. sz.). 2. Iletényi (sze­gedi Tömörkény), 3< Dongo (szentesi Horváth M.). Leányok, csapat: 1. szentesi Horváth M. Gimn.. 2. szentesi Közgazdasá­gi és F:gészségügyi Szakközép­iskola, 3. vásárhely) (02. sz. hogy a 2. fordulóból az el- szakmunkásképző. Egyéniben: OJ I. évf. (2000 m): 1. Deák (szen­SŐ két-ikét helyezett jut a tesi Közgazdasági), 2. Vásár­legjobb 8 közé, ahol már di- ^'v1 ("entesi Horváth M.>. 3. rekt kiesésben folytatód- ^tT'vtifX?} uTöraT 2. nak a küzdelmek. A Vb-n Deák (mindkettő szentesi Hor­természetesen minden he- váth M.), 3. Kovács (vásárhelyi alapján továbbjutott együt- ször ült a magyar Volper lyezést eldöntenek ugyan- csiPkó'b <s«nt«i Hor^iT M.)i „Kegyetlen csoport" Jivel kiálló osztrák, vagy a Szovjetunióval. Angliával és eredmények születtek a cso­portok csapattalálkozóin. tamélyest a küzdelem, de már-már biztosra vehető, hogy péntektől milyen cso­fiatalokból kialakított bel­ga csapat lesznek a követ­kező ellenfelek. De hasonlóan erős cso­portra számíthatnak a ma­gyar nők is, akik csütörtö­kön délelőtt mutatkoznak be folytathatják az Izrael elleni találkozón, helyezések (Az izraeli „kispadon" élő­Hongkonggal vagy Finnor­szággal folytathatja majd a vb-csatarozást. Tudni keli, tesek. Elkészült ugyanis a 2. László.) Magyarország a ebben a szisztémában. 2. Paulik, 3. Priritzer. Sportműsor Nyitnikék túra VASÁRNAP Cselgáncs: Agroker Tisz» Kupa nemzet­Salakmotor: ki)u gyermekverseny, újsze A Tisza Volán SC es három ' Sportaarnök. 10. dán klub -motorosainak edző- Röplabda­Röplabda: NU I. Férfiak: Szegedi tóitok SE—Malév SC.i lila iskola, 17. versenye, Napos utl stadion. 14 óra 30. SZVSE­Sulyemeléí: Plck Kupa-verseny tépem, 16. SZOMBAT Cselgáncs: Agroker Tisza Kupa nemzet­közi gyermekverseny, újsze­Kedi sportcsarnok, 10. Kézilabda: d°roZS^l„SÍÍK.SÓS-TD' ZLORN- nsoik reggel 9 órakor "az T^SB-^a^ Tápé. Flibiánsubestvcm, 16. Kormányos. Elömérkőzést az if­júságiak játszanak. Megyei 11. usztály: Alsóváros —Csanytelek, Szabadság tér. 16. Mihály. Mindszent—Eperjes. Mindszent, 16. Horváth. Algyő— Sz. Postás, Algvö. 16, Haim. AsotthaJom—F'ö ldeak, Asott­halom. 16 Kiss. szegviár—Csa­r.adt>aiota. szagvár. 16. Chmi­lofskl. székkutas—Szatymaz, SzékJcutas, 16. Jenei. Üllés—Zá­nem tudják vonzóvá tenni a bó útvonalon. A gya- ...... „ .. , rendezvényt, azok a verse- logosok két változat kő- Izabella h,d mellett, a kem­nyek leértékelődnek. Éppen zül választhatnak. Akik a P'ngnél randevúzhatnak, ezért a jövőben arra kell tö- Kiekunctorozsma, Száksóstó, A zsombói erdőben dpéli rekedni, hogy biztos tamoga- Kulipintyó, Zsombó útvo- 12 órakor ünnepi megemlé­tól találjanak nemcsak nalat kívánják megtenni, kezés lesz. Szegedre a dél­Csongrád megye, hanem az azok vasárnap reggel negyed utan 2, 3 és 4 órakor induló or.s/.ág egyik legnagyobb kilenckor gyülekezzenek a autóbuszokkal lehet vissza­maratoni versenyének. El- Marx téri autóbusz-pálya-, utazni. NB I. Nők: Sz Epitok-Sparta­cus—Szolnok, Tabáni ált. isik., ÍJ. Salakmotor OB egyéni osztályozó, B for­duló. Napos uti stadion. 10. Vízilabda: Országos Junior-, serdülő- éa ££,ys2ék, UUé6, 1(, Magyar, ifjúsági bajnoksag: Szeged sC Kiömérközést az ifjúságiak -BVSC. újszegedi Sportuszoda, ^ts^níöo ^Eabdar^gáz: Megyei III. osztály: IKV-Ar­NB II.: Szöged SC—Duse, Ti- Pádhalam. Szabadság tér. 9.30, Kieetadl- sza-parti stadion. 17.30. JaJcua. Megyei I. osztály: Bordány— . . . . . KETFO Aeü. Fő isk.. Bordány. 16. Ta- Labdarúgás: kacs. Sándoríalva—Apátfalva, Megyei II. osztály: UTC-KJ­SZVSE­on. 11.30. Súlyemelés: Plck Kupa-verseny, terem, 10 és 14. Vízilabda: OB I.: Szeged SC—Bp. Hon véd, újszeged: Sportuszoda. 17. Labdarúgás: NB Ili.: Sz Dózsa—KTE. Hú- —Sz Tanárképző, Szentes, nvad! tér, 15.30. Előmérkőzest az Zseirvbea-i. MaOoó—(Klsaelek líjusagiak játszanak. Sándorfalva, lő. Bús. Balástya V - f6'. ,Vcfff­-MórahaJom. BaUsrtya. .16, Bé- Eiomérttőzést az JfjusagLak Jáá­kés m. jv. Tisza-Üj KSK—Kis- szaziak. kundorozanna. Üjszentiváji. 16, Radnóti hétfők. Kispályás Sipos Nagymágocs—Szőreg, mérközesek a gimnázium udva­Nagymágócs, 16. BodO. Szentes rdn. Tavaszi Kupa 4. fordulója: 16, Harlem—Szész, 16 30. UB 40— Ma- Delta. 17.30 Alfa—fcöi-patika. Jtó, 16, Nagy. Kábianaobestyén— 16.30. Radnóti—Erlrra, 19 30

Next

/
Thumbnails
Contents