Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-30 / 75. szám

4 1989. március 30., csütörtök 3 £ Pro és kontra Mottó: Nem az a fontos, hogy nekünk legyen igazunk Az a fontos, hogy minél közelebb jussunk az igazsághoz Magunkkal is van elszámolnivalónk Tízoldalas kézírásos levelet kaptunk Mórahalomról. Tur­bucz Gergely 71 éves nyugdí­jas erdésztől. Kísérő soraiban fogalmazza meg, miért raga­dott tollat: Segíteni szeretne, hogy súlyos konfliktusok vagy tragédia nélkül élhessük meg a politikai kibontakozást. Hozzájárulásával részleteket közlünk hosszú leveléből. Az elmúlt évben a párt és a kormány által meghirdetett ki­bontakozási programhoz, a külső és belső gazdasági egyen­súly helyreállításához, az élet­színvonal. illetve az eddig elért eredmények megóvásához, azaz a párt és állami vezetés bátor lépéséhez az egész magyar nép mélyreható segítsége és bizalma szükséges. Manapság a pártna­pokon. a pártfórumokon felve­tődik a kérdés: túl sokat foglal­kozunk a múlttal. De a múlt elemzése nélkül nem alakítható ki a helyes jövőkép. A közvéle­mény türelmetlen. Emlékez­zünk csak rá: az elfogadott ki­bontakozási program, és ezt kö­vetően a kormány cselekvési programja után megnőtt a biza­kodás, különösén megnőtt a má­jusi pártértckczletet követően, de az azóta eltelt időt az elbi­zonytalanodás jellemzi. Sok minden elkedvetlenített bennünket. Bár sokan szolgál­tunk igaz hittel, mégis önma­gunkkal szemben is van elszá­molnivalónk. Még inkább kéli, hogy szavunk legyen minderről azokhoz, akik nem élték meg a felszabadulás utáni évek lelke­sítő küzdelmeit, a felszabadulás utáni évek zavarait, megrázkód­tatásait. Vannak ebben mara­dandó értékek is. de vannak ke­serű tanulságok is. Az új társadalmi rendet mint felnőtt ember kezdettói fogva átéltem, sót ezért a társadalmi rendért már a múltban is tevé­kenykedtem. 1945 tavaszán köszöntött ránk a felszabadulás. A magyar nem­zetnek akkor a megpróbáltatá­son. a nélkülözésen kívül semmi olyan támpont nem állt rendel­kezésére. melyen el tudott volna indulni egy új társadalom meg­alapozásában. de elindult, első­ként a nagybirtokok felosztását, a gyárak államosítását kezdte meg, ami olyan lépés volt, ami­ről a történelem során a magyar munkásság, a szegényparasztság csak álmodhatott. Soha olyan öröm nem érte a mezőgazdasági munkásságot, a szegényparaszt­ságot, mint a földosztás. Szavakkal nem lehet kifejezni azt a becsületes, szorgalmas munkát, amit kifejtettek a termelés érdekében, ami az or­szág építéséhez hozzájárult, ez így ment mindaddig, amíg a ter­melőszövetkezetek szervezése fel nem merült, mert bizony a szövetkezeti gondolat nagyobb gondot okozott az ország veze­tésének. mint a gyárak államosí­tása. Hosszú évtizedek múltával döbbentünk rá a torz megnyilvá­nulásokra. amikor gyárakat kel­lett szanálni és felszámolni, s ugyanúgy tsz-eket. Mennyi rossz ideológia tapadt e lépés­hez. A parasztcsaládok otthagy­ták a földet, a városba özönlöt­tek a megélhetés után. s kihalt bennük a gazdatudat. Ez meg­nyilvánul abban, hogy hogyan gondozzuk a földet, a házakat, a gépeket, az anyagokat, az ener­giát, a tudást, a tehetséget, és nem utolsósorban az egymás iránti tisztelet és szeretet megfo­gyatkozásában. Kihűltek a csa­ládi tűzhelyek, a paraszti hagyo­mányok. melyek megnyilvánul­tak a családtagok munkára, er­kölcsre. a szülök iránti szere­tetre való nevelésben. Nem tudok egyetérteni azok­kal az állampolgárokkal, akik a felelősségre vonást latolgatják, hiszen tudnia kell mindenkinek, hogy külső tényezők befolyásol­ták sorsunkat a háború befeje­zése után. hogy hogyan tovább és bárki más lett volna a vezető, ezt kellett volna csinálni, még ha a vezetésnek voltak is fogyaté­kosságai. Ne a konfliktusok út­ját keressük, mert azok tragédi­ába is torkollhatnak. Azokat az ideológiai téziseket érvényesít­sük — levonva a négy évtized tanulságait —, melyek az eddig elért eredményeket szilárd ala­pokra helyezve, szociális alapon továbbfejleszt hetók. Manapság nagyon sokat hall, olvas az ember a bizalom elvesz­téséről. Ez megnyilvánul nem­csak az állampolgárok körében, hanem még a párton belül is. hiszen nem is csoda, különös­képpen ha visszatekintünk az elmúlt négy évtized hibáira, hiá­nyosságaira. A májusi országos pártértekezlet után megnőtt a bizalom a párt vezetése iránt, azonban az azóta eltelt idők ezt a bizalmat megkérdőjelezték, mert látja az állampolgár, hogy maga a vezetés is politikai és szerepzavarban van. Megismétlem: ne a konfliktu­sok útját keressük! Két tragédiát átélve is azt mondom: vannak maradandó értékek. Nagy árat kell fizetni a korrekciókért, de az a nagy ár talán nem lesz olyan súlyos, mint amit a tragédiák előidéztek. Turbucz Gergely tagságra, plusz a velük rokon­szenvezók sokaságára gondo­lok. Tudniillik más a saját sérel­meink motiválta „teória" és me­gint más a valószínű élet. Remé­lem. nem téveszti össze az ün­nepnapi kíváncsiskodókat az MDF híveivel. Ha a szocializmust (nem az eltorzítottat és meghamisítottat. hanem a tisztességes emberek ábrándjaiban létezőt) csak olyan tessék-lássék-képpen fo­gadták volna el a magyar hon­polgárok. akkor az MDF-prog­ram hutására most pánikszerűen vetnék ki magukból. De hát nem így történik, pedig valóban sok kártékony diktátor igyeke­zett lejáratni szcp eszméinket, a demokrata fórum pedig min­dent ígért, ami a léleknek és „szem-szájnak ingere". Csurka. mint a kibic, akinek senimi nem drága, a népnek Istent, magának pedig „fele ki­rályságot" követel, mert úgy hallotta-tanulta. hogy ennek ré­vén könnyen lehetett érvénye­sülni. Pedig Isten önmagában nem megoldás, ezt ő is jól tudja. Kijelenti hát: „Olyan lakások százezreit kell felépíteni, ame­lyikben 3-4 gyermek felnevelése természetes". Ugye milyen egy+ szerű? Adj Uramisten, de lehe­tőleg azonnal! Aztán a ..Mün­nich —Kádár-korszak sötét ter­rorját" ecsetelgeti megrázni akaró stílusban, holott nem ár­tana disztingválni, hisz az egy­pártrendszerű „szocializmusok" közül a magyarországi, milliók szemszögéből nézve, mégiscsak lakhatóbbnak bizonyult. Az MSZMP jelenlegi képviselői mit tettek a hecckampány köze­Csöbörből vödörbe ? Azt hiszem, a Magyar De­mokrata Fórum zászlólengetói újfent elvetették a sulykot. A Hitel idei 3. számában Csurka István „követett el" jó adag va­lótlanságot (bajos lenne itt föl* sorolni), nemrég a Magyar De­mokrata Fórum országos gyűlé­sén még Csoóri Sándor mondott olyasmit, ami ellenkezik nem­csak az elemi demokratikus jo­gokkal, de az általa fennen han­goztatott szabadságclvckkel is. „A szocializmust — úgymond — ki kell törölni a magyarok tuda­tából!" Hm. Nem tudom, melyik szo­cializmusra gondol. Ha az utóbbi negyven esztendeire, ak­kor egyetértünk, sót segítek neki a takarításban. De ha arról van szó, amelyikért annak ide­jén lelkesedtünk, amelyikért — Szécsi Margit szép kifejezésével — „fehér ingünk, világos agyve­lönk virult", akkor azt hagyja békén, hogy megpróbálhassuk valóra váltani. Tiszteljük egy­más meggyőződését, anélkül természetesen, hőgy abbahagy­nánk a vitát. Csoóri minden bizonnyal mélységesen fölháborodna, ha jómagam, vagy bárki hasonló­képpen nyilatkozna a demok­rata fórum céljairól. Csakhogy ó tisztában van vele, hogy a kom­munisták (nem a festettek, ha­nem az igazak) ilyet nem mon­danak, mert nagyon komolyan veszik a struktúraváltoztatás igéit. Annyit azonban hadd kér­dezzek meg: Csoóri a maga kis 13 ezres csapatával mégis ho­gyan és mikorra képzeli azt a kitörlési műveletet? Kissé ko­molytalannak tűnik, ha a még mindig több százezres MSZMP­pette? Meghirdették és lehetővé tették a demokratikus kibonta­kozást Hónapok óta érvcinek az átalakulás szüksége mellett. És ez a sokszor megtaposott, kigúnyolt, semmibe vett magyar ncp az utóbbi negyvenegyne­hány év alatt megtanulta, hol rejtőzik a lényeg, s órzi. dédel­geti magában a szocializmus ide­álját. (mondom, nem a lejára­tottat. hanem a szívében léte­zőt). Meggyőződésem, hogy a hec­celódóknek. gúnyolódóknak nem való a politika. Ahelyett, hogy gondolatokat ösztönözné­nek a minden igazra nyitott el­mékben. — mint tette azt pl. Kolosi Tamás a Valóságban — sértegetnek olyan polgárokat, akiknek egyetlen vétkük, hogy elaljasult korban éltek. Vajon hogyan viselkednének a hata­lom birtokában? Hallva-látva az eseményeket, azt mondja az eseményeket éberen figyelő, de a fejét olykor rosszallón csó­váló ..nemzetfönntartó elem", hogy ó nem akar cseberből ve­derbe jutni. Mostanában komoly iskolá­kat járt ismerőseim közül is töb­ben hátat fordítottak ennek a pártnak, amelynek hangos szó­szólói voltak. Úgy igyekeznek imponálni a jobboldaliaknak, hogy velük együtt tolonganak a damaszkuszi úton, és körülnyá­lazzák a nemrég még trónköve­telő. most pedig demokratikus tanácsokat osztogató Habsburg Ottót. Visszatetsző, de annyi baj legyen! Fontos, hogy a föl­dön biztosan álló Balgák és Il­mák nem veszik készpénznek a fellegekben járó Csongorok sza­vait. ha Tündérhonba kapacitál­ják ivókét. Kellemetlen volna, ha egy aj­tót kinyitva nagy semmibe lépne az ember. F. Nagy István Áfa és bérhátralék Közismert, hogy az adótör­vény gyakorlati végrehajtása nemcsak a lakosságnak, hanem a szakembereknek is komoly gondot okoz. Az IKV adó­ügyekkel foglalkozó munkatár­sai igyekeznek naprakészen megismerni e törvényeket, s alkalmazásuk során a gyakor­latban előforduló problémák tisztázását azonnal kezdemé­nyezik az illetékes adóügyi szerveknél. Az természetesen nem vár­ható cl. hogy Varga András (cikke megjelent március 16-án a Pro és kontra rovatban) ért­sen az adótörvényhez, annak alkalmazásához, de azt úgy hisszük tisztességgel elvárhat­juk. hogy ha az IKV 70 milliós adóterhévcl kapcsolatos írás­beli tájékoztatásunkat széles nyilvánosság elótt valótlannak állítja be. akkor az adótörrtiny szövegének idézésén túl az al­kalmazás részleteit illetően is tájékozódjon az erre illetékes szerveknél. Mint ny. rendór alezredes jól tudja, hogy valós bizonyítékok nélkül — nyilvá­nosan — elmarasztalni senkit nem szabad. Itt szeretnénk megnyugtatni tisztelt bérlőinket, hogy a 70 milliós adótcherrel kapcsolatos írásbeli tájékoztatásunk — saj­nos — valós (1988. évi tény­szám), amit az illetékes adóha­tóság is bizonyíthat. A kérdéses kiégett lakás ügyében röviden csak megerő­síthetjük: az érvényben lévő jogszabályok szerint jártunk el. Az ügyet a bíróság jogerős íté­lettel még nem zárta le! Legfel­jebb csak megkérdezhetjük, hogy tudja-e a levélíró, 6 év alatt az ügyet hány illetékes szerv vizsgálta? Ha az IKV sza­bálytalanul járt volna el. nyil­ván a következmény nem ma­rad el. A lakbérhátralékkal kapcso­latos azon megállapítást ille­tően. hogy „Álhumanizmus jel­lemzi az állami vezetést" és az IKV.-k „lépjenek fel az álhuma­nista szociálpolitika ellen" — úgy gondoljuk, elsősorban nem a mi kötelességünk, de amit ez ügyben tehettünk, megtettük. Az illetékeseknek e problémát többször is felvetettük. Végezetül T. bérlőnket a nyilvánosság előtt tájékoztat­juk. hogy személyes sérelmét, amelyről a nyilvánosságra ho­zott észrevételében nem tesz említést, az elfogultság látsza­tát kerülendő, külső szerv be­vonásával vizsgálják, annak eredményéről részletes írásbeli tájékoztatást adunk. Prágai Tibor az IKV igazgatója Nyilatkozat A Vásárhelyi Pál Társaság Sze­gedi Csoportjának tagjai — csat­lakozva a nagymarosi lakóterü­leti MSZMP-alapszervezet felhí­vásához — javasolják a bős-nagy­marosi vízlépcsőrendszer nagy­marosi duzzasztómúvének ere­deti tervek szerinti megépítését a környezet- és tájvédelmi megter­vezett létesítményekkel együtt. Népszavazást a kérdésben nem tartanak kívánatosnak, mert az a jó szándékú, de a szakmai kérdé­sekben nem tájékozott közönség­nek félrevezetésére lehet csak al­kalmas. A Vásárhelyi Pál Társaság sze­gedi tagjai meg vannak győződve azokról az előnyökről, amelyek a nagymarosi duzzasztómű meg­építéséből a hazai energiaterme­lésre, a dunai hajózásra, a sziget­közi árvízmentesítésre, nem ke-/ vésbé a környék infrastrukturális fejlődésére és foglalkoztatási helyzetének javítására vonatko­zóan származnak. Ugyancsak meg vannak győződve azokról a súlyos, minden magyar állampol­gárt anyagilag is sújtó hátrányok­ról. amelyek az épülőfélben lévó mű félbehagyásából, és a még hátralévő költségekkel egyező, vagy azokat még meg is haladó, hasznot azonban nem hozó hely­reállítási kiadásokból erednek. Vásárhelyi Pál Társaság Mi? Hol? Mikor? 1989. MÁRCIUS 30. CSÜTÖRTÖK - NÉVNAP: ZALÁN A Nap kel 6 óra 28 perckor, nyugszik 19 óra 10 perckor. A Hold kel 2 óra 57 perckor, nyugszik 10 óra 33 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vízállása Szegednél szerdán plusz 339 cm (apadó) HETVENÉVES Romes Csandra (sz 1919) indiai politikus, a Beke Világtanács Lenin-békedíjas el­nöke ÖTVEN ÉVE halt meg Ludwig Fulda (1862-1939) né­met drámaíró, ós kollő. a századforduló népszerű, sikeres vlgjáléklró)a. NAGYSZÍNHÁZ 6 órakor A kőszívű ember fiai (Déryné 1-2. bérlet) KISSZlNHAZ 7 órakor Svábbogérvadászat (Uray 2 bér­lel) MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10. délután léi 4 és háromnegyed 6 órakor Bosszúvágy III (szines. m b amerikai krimi. V. helyár1 Csak 16 éven felülieknek') Fáklya: léi 3. 4 és fél 6 órakor Vili a veréb (színes magyar rajzfilm III helyár') 7 órakor Bosszúvágy III. (színes, m. b ame­rikai krimi Csak 16 éven felülieknek1 V helyár1) Szabadság: 3 és 7 órakor Volt egyszer egy Amerika I —II rész (szines amerikai gengszterlilm II dupla helyári Csak 16 éven felülieknek!) Fllmtéka: léi 6 órakor Egy tanév Hakka­riban (szines török film), (ól 8 és 10 órakor: Francois Trutfaut Filmklub Kiskörössy halászcsárda: (videomozi) délután 4 és esle 8 órakor Karatézó Cobra visszatér (szines japán bűnügyi lilm) Éve presszó: este 8 órakor Dögkeselyű (magyar krimi). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3 szám (13/57-es) Esle 8 órától reggel 7 óráig Csak sürgós esetben' BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓ­GIAI: Ma a balesetet szenvedett szemé­lyeket a II kórház (Tolbuhin sgl 57.) veszi fel. sebészeli felvételi ugyeletel az I sz Sebészeti Klinika (Pécsi u 4 ). urológiai felvételi ügyeletel a II kórház tart A balesetet szenvedett gyermekekel a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegekel a se­bészeti klinikán látják el ÉJSZAKAI ORVOSI: Esle fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőttlakosság részére Szeged, Hunyadi János sgl. 1 sz alatt. Teleion: 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel léi 8 óráig, szomba­ton. vasarnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krl 20 sz alatti körzeti gyermekor­vosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma este 19 órálól holnap reggel 7 óráig U|szegedi Gyermekkórház. Szöged. Odesszai krt 37. Teleion 22-655 FOGORVOSI ÜGYELET: Hétfőtől pén­tekig 22 óratói reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfó reggel 7 óráig: Sze­ged. Zöld Su 1-3 Telefon 14-642 S. O. S. LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig Teleion 11-100 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Helfon és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható J leve KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁDI. 8.30: Sorozat gyermekeknek. 9.00: Isko­lai program. 10.30: Hírek. 10.35: Iskola­televízió. 12.40: Elmulasztották - Néz­zék! 15.15: Éjszakai program (Ism) 16.30: Magyar nyelvű tv-hiradó. 17.15: -Tv-napló. 17.35: Gyermekműsor. 18.05: Számok éa betűk. 18.25: Házassági sza­bályok - filmsorozat 19.10: Ra|zfilm. 19.30: Tv-napló. 20.00: Politikai maga­zin. 21.00: Szórakoztató műsor. 21.50: Tv-napló. 22.10: Éjszakai program. BELGRÁD 2. 17.45: Tv-naptár. 17.55: Hirek. 18.00: Dalmáciai regionális program. 18.45: A nap műsora 19.30: Tv-napló. 20.00: Szórakoztató program. 20.45: Hirek. 20.55: A könyvről. 21.25: Művészeti est. SKY 8 00: Gyermekműsor rajzfilmekkel. 10.00: Vigjátéksorozat. 10.30: Sláger­lista 11.30: Magazinműsor. 12.30: Sulii­vanék (filmsorozat). 13.00: Egy másik világ. 14.00: Landscape Chanell 15.00: Változó világ (filmsorozat). 16.00: Sze­retni (filmaorozat). 16.30: Családi ügy (vigjátéksorozat). 17.00: Rockshow. 16.00: Eurosport műsora. SUPER 8.00: Egyveleg. 15.30: Lemezismertetéa. 16.30: Forró drót (showmüsor). 18.30: Élve vagy holtan (westernsorozat). 19.00: Lányok a magasban. 20.00: Szív­verés. 2145: Hirek. 22.00: Filmklub. 00.00: Egyveleg. TV 5 16.10: Trakal. 16.30: Jó napot, jó étvá­gyai! 17.00: Pihenőidő. 17.30: Számok és betűk 18.00: Filmklub 19.30: Csil­logó papiros 20.30: 100 éves ez Eiffel­torony 21 45: Rockzenei műsor. 22 30: Különkiadás 00 15: Horgász-vadász magazin 00.45: Műsorzárás. O ® Rádió BUDAPESTI. 9 00. Képúisag 9 05: Tóvélorna nyugdíjasoknak 9.10 Az olasz művészet enciklopédiája — Giotto — Olasz film — (ism.) 10 00 Kék fény-(ism.) 11 00 Tévétorna mozgáskorlátozottak­nak 11 10 Képűiság 16.35: Hírek 16 40 A Pécsi Körzeti Stúdió híradó műsora 16 50 Hirek szerbhorvát nyelven 16 55 Négy nap tévéműsora 17.05 Hármas csatorna - V/5 - Anya­gok 17 50 Músoraiánlat 17 55 Az élő bolygó - Dávid Atlenbo­rough lilmsorozata a Földről ­XII/8 — Édesvizek — Angol film­sorozat - (ism ) 18 50 Esti mese 19 00 Reklám 19 05 Músoraiánlat 19 15 Lotlósorsolás 19 20 Reklám 19 25 Közlemények músoraiánlat 19 30 Híradó 20 10 Reklám 20 15 A Vampilov Vadkacsavadászat - Tévéiáték 21 40 Reklám 21 45 Hazai Tükör 23 05 Híradó 3 BUDAPEST 2. Tv 2 Sugár Ágnessel és Dömsödi Gáborral 17 00 Képújság 17.15 Tv 2 - Benne ldó|árás - Ripor­tok - Tévétorna - Reklám — Zene 17 45 BUMM"! - Telefonos játék 18 00 Telesport 18 25 Gyerekeknek! - Szupernagyi 4 (ism.) — Angol filmsorozat 18 51: Tv 2 19.00: Holt lelkek - Szovjet tévéfilmso­rozat - IV/1 19 49 Tv 2 20.40 Piti háború , - Avagy, hogyan hoditotta meg a finn hadsereg a világot7 — Finn burleszk 21.00: Híradó 2 21 20 Tv 2 - Benne Nézze meg az ember! 21 30 Vörös nap - Francia-olasz film a Vadnyugatról — (16 éven felüliek­nek') 23.14 Tv 2- Napzárta KOSSUTH 8.30: Kovács Andor gitározik. 9.00: Ope­retlnyltányok. 9.30: Vállalkozók a tudo­mányban. 10.05: Óriások vállán. 10.35: „Székelyföld leánya" - Egy óra Kovács Apollóniával. 11.35: A csatlós - Veres Péter novellalüzérének rádióváltozata. 12.45: Válaszolunk hallgatóinknak. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Szórakoztató irodalmi délután. 16.20: Ország-véros-híres ember — Telefonos nyereményjáték gyerekeknek. 17.00: Agrárműhelyek. 17.30 Egy énekes ­több szerep. 19.23: Az ifjúsági rádió bemutatója - Béres Attila: Nyerőké a világ. 20.13: Táncházi muzsika 20.28: Poggyász. 20.45: Három szólamban. 21.45: ..Hajszálgyökerek" 2. - Nemzeti értékeink nyomában. 22.00: Hírvilág. 22.30: Schumann: Spanyol szerelmi da­lok. 23.00: Arturo Toscaninl vezényli az NBC szimfonikus zenekarát. PETÓFI 8.05: Nóták. 8.20: A Szabó család. 9.05: Napközben (ÉLÓ). 12.10: Fúvószene vi­dám hangulatban. 12.30: A népművé­szet mesterei. 13.05: Nosztalgiahullám. 14.00: Az Illem nyomában — Az étkezés Illemtana. 14.30: Veszedelmes viszo­nyok — Beszámoló a Nyugat-Berlini Filmfesztiválról. 15.10: Operaslágerek. 15.45: Törvénykönyv 16.00: Slágerfil­mek — filmslágerek 17.05: Népdalkörök pódiuma 17.30: Gordiusz - Törpe óriá­sok és óriás törpék - Magazin töpren­góknek - korhatár nélkül. 18.30: Slá­gerlista. 19.05: Rágl nóta. híres nóta. 20.00: A Poptarlsznya dalaiból. 21.05: A Csehszlovákiai Magyar Területi Színház vendégjátéka a stúdióban — Bűntény a Kecske-szigeten - Ugo Betli dráma|a. 22.43: Brazil dallamok. 23.35: A dzsessz története. BARTÚK 9 08: Lully: Te Deum. 9.58: Új operale­mezelnkből. 11.10: Magyarán szólva 11.25: Zenekari muzsika. 12.16: Svéd énekkarok énekelnek - V/3, rész. 13.05: Rádiószínház - A pad - Alekszandr Gelman színmüvének rádióváltozata (1987) 14.02: Országos Fuvolástalál­kozó - IV/3. rész - Hangverseny Sári József müveiből. 14.57: Pophullám. 15.54: Charles Münch vezényel. 17.00: Nyitnikék — Kisiskolások műsora. 17.30: Cantate Domino — Zenés beszél­getés. 18.30: A Magyar Rádió román nyelvű nemzetiségi műsora Szegedről. 19.05: Mesterségünk címere. 19.35: A Bartók vonósnégyes Beethoven-hang­versenye (ÉLÓ). közben: kb. 20.25: Költő és közönsége kb. 20.45: A hang­versenyközvetités folytatása, kb. 21.25: Róbert Pete Williams felvételei, kb. 22.00: Basszusáriák. 22.27: Napjaink ze­néle — Az Amadinda utóegyuttes hang­versenye. SZEGED Szentes 66.29 MHz - 94.90 MHz Szeged 1989. március 31.. péntek 5.55: Műsorismertetés, hírek, meteoro­lógiai, útlnform. 6.00: Krónika (Kos­suth). 6.15: Hírek, tudósitások a Dél­Altóldrol - az ügyeletek jelentik. 6.30: Hírek, lapszemle (Kossuth) - Miről ír a Békés Megyei Népújság, a Petőfi Népe. a Csongrád Megyei Hírlap és a Délma­gyarország. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika (Kossuth), sport. 7.25: Körzeti idő|áras-jelentés 7.30: Dél-al­tóldi hirek, tudósitások. programajanlat. Műsorunk tartalmából: - Az anyanyelv­oktatásról tárgyal az MRDSZ-nek el­nöksége. — Új városunk Sarkad. — Mire (utja és mire nem Csongrád megyében? — ülést tartott a megyei tanács — Fel­készülés az idegenforgalmi Idényre — körkép Bács-Kiskun, Békás és Csong­rád megyéből Stúdiónk vendége Föl­dest Gyula. — Sport. - Könyvajánlat.

Next

/
Thumbnails
Contents