Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-29 / 74. szám

29 2989. március 31., péntek A megyében nincs arzénveszély A Szegedi Akadémiai Bi­zottság környezetegészség­ügyi szakbizottsága volt szí­ves küldeni szerkesztősé­günknek egy példányt abból a kiadványból, amely a dél­alfödi régió arzénszennye­zettségének település-egész­ségügyi kérdéseivel foglal­kozik. A munkabizottság első nyilvános fellépésével olyan ^nhídrát-a^agcserétl fontos probléma boncolgata- ]amint , seitléB7ést Hatá­sába kezdett, mint az ivóvi- lamint a seltlegzest- Hata" kű arzént tartalmazók ban előírtak szerint rend­ugyanis mérgezőbbek, mint szeresen ellenőrzik. A veze­az öt vegyértékűek. pillanat- tett vizek arzéntartalmának nyilag problémát jelent, felmérését 1981-ben kezdték hogy még nem ismerik pon- el. 81 és 87 között összesen tosan a délkelet-magyaror­szági terület vizeiben mi­lyen arányban van jelen a 1427 ivóvízminta arzéntar­talmának meghatározását végezték el a különböző la­három, illetve öt vegyértékű boratóriumok. A vízminták arzén. 506 kútból, illetve a hozzá­va­zek arzénszennyezettségének vizsgálata. Munkájához se­gítségül hívta a földtudomá­nyi, valamint a környezettu­dományi szakbizottságokat, a régi köjáljait, a higiénikus társaságot, az orvosföldrajzi szakosztályt és a Csongrád Megyei Természetvédelmi Egyesület szakértőit. A vizs­gálati tapasztalatokat közzé­tevő kiadványban Szolnok, Békés, Bács-Kiskun és Az arzén — a szervezetbe juk tartozó hálózatból szár­kerülve — gátolja a zsír- és maztak. Az összes minta 82,1 százalékában az arzén a határérték alatt volt. A minták 4,5 százalékában az arzéntartalom meghaladta a illetve a csontvelő. Az határérték kétszeresét. lévén erős érméreg A Csongrád Megyei Köjál sára károsodik az emésztő traktus, a vese, a máj, a tü dő, arzén — nagy mennyiségben fo- munkatársai 43 községben kozhatja a szívinfarktusok vizsgálták a települést ellátó gyakoriságát.' közműves ivóvizek arzéntar­A kutatók felismerték, ez talmát, valamint a halálozá­az erős méreg elősegítheti a sok alakulását az ivóvíz ar­rákos daganatok megjelené- zéntartalmának a függvé­sét. Elsősorban többszörös nyében. A városi közművek bőrrákot okozhat, de tüdő- által szolgáltatott ivóvíz ar­rák is felléphet. Epidemioló- zéntartalma sehol sem éri el Csongrád meeve felszíni és giai bizonyíték°kkal rendel- a 0,05 milligramm/liter ha­L. songra a megye ieszini es k nek rr nézve hogy az tarértéket A legmagasabb felszín alatt, v.ze.nek arzén- jvóvízben mérhetö magas _ arzéntartalmA két tefepülé_ 0,8 milligramm/liter — ar­zénszint rákot okozhat. tartalmát, valamint a magas arzéntartalom egészségkáro­sító hatását kutató vizsgála­tok szerepelnek. EZek közül a Csongrád megyével kap­csolatos kutatások eredmé­nyeit, illetve az arzén mér­gező hatását ismertető tanul­mányt emeljük ki. Mint az Dési illés egyete­sen — Ásotthalmon és Eper­jesen — a halálozás a me­Az ivóvíz arzéntartalma és gyei átlag alatti. A fő halál­a lakosság egészségi állapota okokban lényeges eltérés közötti összefüggés vizsgála- nem volt az egyes területek tával foglalkoztak a Csöng- között. Krónikus mérgezésre rád Megyei Köjál munkatár- utaló tüneteket senkinél sem sat. Csongrád megye mennyi városában és tele­találtak. A víz arzéntartal­vala- ma és a lakosság egészség: állapota között — módsze­mi tanár írásából kiderül, a pülésén közműves ivóvizei- reikkel — összefüggést nem arzén mérgező hatása igen látás szolgáltatja a megfelelő tudtak kimutatni, A víz ar­változó, mégpedig a szerve- mennyiségű és minőségű zéntartalmát pedig új kutak zetbe került vegyület oldé- ivóvizet. A vízművek által fúrásával, a régiek és az konysága, valamint az arzén nyújtott víz minőségét a újak vizének keverésével si­vegyértékének különbözősé- köjálok laboratóriumai az került csökkenteni, ge okán. A három vegyérté- érvényben levő szabványok- K. K. Hilde asszony házibarátja Úgy adatott, hogy újsze­geden nem lehet nézni a Sky Channelt, Szeghalmon igen. Mit tesz hát az alkal­mi húsvéti jóisten — beval­BSl IReflex Hilde asszonynak, jóllehet férjezett szegényke, ajánla­nék egy jól informált házi­barátot, ki a norvég hölgyet kellőképpen fölvilágosítja a mindenható televízió e kö­zép-európai változatának egynémely kulisszatitkáróL Lefogadom, további kíván­Domonkos László jó néhány országában, ahol ez az ünnep nem ünnep, hanem közönséges munkát nap, lövöldözésekkel, vagy éppen anyaghiányos terme­léssel. Amint elfigyeltem: az egész Sky-on (de iker­testvérén, a Superen sem) az égadta világon semmi sem emlékeztetett a húsvét­Az ünnepitől rrűnt mondjuk eppugy — bármiféle ra. Volt sok filmelőzetes, nemzeti jellegtől. Barnaby Jones hirdetés, És ezzel máris a mi meg ­videoklip es rajzfilm - de hjtten konsaolidációs honi semmi nyul, semmi tojás, tévénkhez érkeztünk. Amit 6emmi ünnepi; semmi, ami karakteresen népek, nemze­tek mélyebb közös ceremó­niavonzalmára utalna. Elnézegettem a Sky srss.'yasa # s .„r^rrzss mostanában — teljes joggal — annyit csepülnek nemze­tietlen, korszerűtlenül kor­szerűsködő (mert szkájt, Hilde asszonyt és hasonló­kat összekutyultan kopíroz­elniézem, itt ban megértem a mi jó ha­zai tévénket (ha kedvelni ta'vemusprt mi levduvct, i a mindkét csatornan volt ugyan némi utalás például a húsvétra, vasárnap a Te Deumof közvetítették a Va­tikánból, hétfőn A szép húsvét címmel vendégség­ben jártak Tahi tótfalu ban Péreli Zsuzsa gobelinmű­vész és Tclcsvay László ze­neszerző házában. Am a példaként kiragadott (bár •túl sok konkurenssel nem rendelkező) program dél­után vala, s nem mondhat­ni, hogy túl hosszan, úgy húsz-huszonöt percig. Es ez a kényszeredettség, ez a muszájból letudás az igazi baj. Nemcsak az arányta­lanság — a mögötte rejlő szemlélet is árulkodik. jottányival sem kedvelem jobban). A megvilágosodást, bármi furcsa, végkifejletében már ez a magyarnak nevezett televízió okozta, méghozzá hétfőn este egy film a ket­tesen, amelynek az volt a címe, hogy Hilde? A tévé' ben? Szóban forgó műben Hilde, a derék háziasszony, kinek minden vágya, hogy egyszer a tévében szerepel­jen, váratlanul odabenn ta­lálja magát a dobozban a programok között, s midőn családja a távkapcsolóval bőszen váltogatja a csator­nákat, ó egymagában egy­szerre lészen énekes-táncos lom. jóformán az egész sztár ^ sportversenyző, húsvétot a Sky Channel burleszkhős és műsorvezető, szemlélésével töltöttem. Ko- ^g ^^^ egyéb rabban külföldön, továbbá szerencsésebb szülóváro- A mindenes tévé nem kozás helyett Hilde asszony sombéli negyedekben ugyan mindennapi szimbólumának visszavonulna a konyhába, már volt alkalmam nézni a tekinthető ám ez a Hilde. és edényeinek fedezéke mö­szkájt, így most elborong- Csakhogy aki mindenes, §Ü1 oll' fenyegetően nézne a hattam azon, mit is tesz azj- abgba izgatja például a tévékészülék irányába, hogy (illetve nem tesz) a húsvét, húsvét. Vagy bármi, ami csuda, az ember feltámadásának különlegesebben emelkedett, ünnepe egy nagy tnyugat- nem egyendivathullám által európai űrholdas téveprog- kavargatott, nem uniformi­ram nonstop monstre cir- 7jált. Mi vei a húsvét egyedi, kuszában. egyszeri, évente csupán Semmit egyetlenegy alkalommal, két napon át fontos ünnep — A Sky Channel nek epp- nem számit Igazából nem úgy nem volt husvet, mint számíthat. Mert a zene, a — miként a Kossuth-hirek- tónc a vldeokllp az őrjöngő ben hallhattuk - a Fold aenckaft-al, a hirdetés, a rajzfilm: kortalan, aktuali­tások fölötti, állandó, bár­mikor, bárhová illeszthető — és ekképpen bármiféle fenti egyediségtől igen tá­voli. H Reformcigányok allgatom a cigányokat. Zakl a tottak, hangoztatása helyett célkitűzéseikből ki­sértődöttek, megbántottak, ha tu- olvasható az őszinte helyzetelemzés. He­dálékos akarnéki lenni, mondhat- lyére teszik a hovatartozás dilemmáját, nám, ingerküszöbük egy bizonyos Kerueí- mely szerint a cigány ember elsősorban ben oly magas, elég pöccinteni, s máris magyar, s ily módon, mintmindannyiunk­mintha bomba robbanna. Pánik, zabolát- ra, rájuk is az össznépi írott és íratlan lan szenvedély, indulat tör iki és szakad szabályok érvényesek. Am, mint a föLszó­föl vészesen, a higgadt átgondoltság ká- látásokból is kiderült, kettős tudatuk eme rára. Pedig utóbbiakra lenne most égető sorrendiségét sokuk vitatja, s félő, hiába szükség — és nemcsak a cigányoknak. minden új törekvés, ha érzelmektől va­Ideje volna szabadulni attól az álszent kon, a sértett pozíciójából vágyakoznak: attitűdtől, hogy ösztönösen rokonértelmű üres gyomorral ne induljon égy cigány szót 'keresünk a cigányra, mert azon pe- gyerek se iskolába. .. szép, tiszta ruhá­joratív jelzőt érzünk. Mitől? Mitől szó- ban járjon a cigányság., munkáséletük gyelli fajtáját, aki közülük tisztességes legyen ... egzisztenciát teremtett magának, család- Kevesen látják közülük, a cigányságnak jának, s mitől büszkék megint mások rá- nem a magyarok, vagy ha úgy tetszik, ja? A kérdések; mögött nem a modellezés nem a társadalom ellen kell összefogni, szándéka búvik — mert a jóravalót a hit- hanem egymásért, a többszörös hátrány vány embertől nem a bőre színe külön- leküzdéséért. A demokratikus szövetség bözteti meg — inkább az a magatartás­zavar, amelyet talán az őszinteség hiá­valójában azt a reformot kéri, amit mi mindannyian. Ne atyáskodjanak fölöttünk, nya okoz. Nehezen szokjuk meg nevén hagyjanak bennünket gondolkodni, csele­nevezni a dolgokat, ott is hazug tapintat- kedni, dönteni, ha azt felelősen kívánjuk tal szólunk, ahol leginkább fontos az ál- tenni. A szándék tehát ugyanaz, legfel­talánostól eltérő különbségek, a másságok, jebb a céljaink mások. A szövetség alap­hangsúlyozása. Lehet citálni vélt és valós szabályához kapcsolódó megyei program sérelmeket, cigánynak is fehérnek is egy- jól tükrözi a legfontosabbakat. önma­aránt, de ez a fajta ellenpontozás azért gukkial szemben elvárják a nyolc általános nem célravezető, mert nem az összhang elvégzését, a kötelező munkát Keresik az és az egyensúlyteremtés igényével szüle- együttműködés lehetőségét a tanácsokkal, tik. Sőt, arra a célra a -legalkalmatlanabb, a rendőrséggel. Mi ismerjük legjobban A HNF megyei bizottságán a minap egymást — mondták —, mi tudjuk, ki ér­tartottak megbeszélést a Magyarországi demli meg igazán a szociális segélyt, s Cigányok Demokratikus Szöveteégének rögtön hozzáfűzték, a szociális támogatás tagjai. A makói, apátfalvi, csongrádi, bak- nem járandóság, csak az kapja, aki ön­si, szentesi, kisteleki, kiskundorozsmai ci­gányok képviselői Náday Gyulával, az MCDSZ elnökével, Mezei Istvánnal, a hibáján kívül rászorul. A bűnmegelőzést legalább akkora feladatnak vélik, mint az oktatásét. A szövetség tagjai egy-egy te­főtitkárral cseréltek véleményt a szövet- lepülésen a rendőrök partnerei lennének, ha elfogadnák őket, s maguk is tennének a cigánybűnözés ellen. Vállalnák a rend­Bég alapszabályáról, célkitűzéseiről, a me­gyei tervekről. Ki-ki elmondta, hogyan látja a többszörösen hátrányos helyzetű őri felügyelet alatti állók közös ellenőr­népcsoport jelenét, jövőjét. A demokrati­kus szövetség létrehozása önmagában jel­zését. Munkahelyekkel keresik a kapcso­latokat a teljes körű foglalkoztatás érde­zés: a cigányság társadalmi tagozódása, kében, de a megyehatárokon túllépve, képviselete reformra vár, mint annyi más még szövetkezet vagy kft. alapításán is e hazában. törik a fejüket Az egészségüggyel kap­Az üj szervezet tavaly októberben ala- csolatos terveik szerint, a helyi vöröske­kult, most tavasszal 35 ezer tagja van az reszten aktivistákkal szerveznének kötele­országban. Mellette él és működik még ző szűrővizsgálatokat, felvilágosító elö­az Országos Cigánytanács, valamint a adásokat. Fölkutatnák az idős, elesett. kulturális szövetség. Utóbbi sem régi, négyéves. Mi szükség az új képviseletre? megélhetési gondokkal küszködő cigányo­kat. Népi kultúrájuk ápolását együttesek Életrehívói — nem egy közülük a cigány- pártolásával, cigányklubok kialakításával tanács tagja — úgy vélik, ideje szakítani képzelik. S készek minden támogató öl­az elmúlt évekre jellemző formalitások- letet fogadni, nem is beszélve az anyagi kai A jogállamiság megteremtését emle- segítségről. getik, mondják a cigány vezetők, abban elképzelhetetlen és méltatlan lenne az a társadalmi szerep, amit eddig kaptak. ha már a tervek vitáján tapasztalt túlérzékenységről szó esett, úgy hi­teles a krónika, ha szerepel benne, Kaptak, mint valami ajándékot amiért miiven ellentmondásos a társadalom fo­hálásnak kell lenniük. Sorsukat rendező gadókészsége. Sok megyében rendkívül rendeleteket például, amelyeket — ugyan kedvező a visszhang, ám Szolnokban n föltételezhető a döntést hozók jó szándé- népfronttól sem kapnak bátorítást, s nem ka — a megkérdezésük nélkül alkottak. A hallgatható el az egyes cigány csoportok, régi politikai struktúra részesei, mint a -vezetők ellenálláiSa sem. Pedig ezúttal, cigánytanács is. tették, amit illett, s nem vélhető, egy igazán alulról építkező szer­is nagyon hibáztatható udvoriaskodásá- vezet realista kísérletéről van szó. kir ért. De most már nemcsak arról van szó, hogv a barna bőr is reprezentáltassék a különféle testületekben. A külsőségek lenne csírájában elfojtani — legfeljebb az indulatokat lehetne csitítani. Mag Edit Lépés a jogállamiság útján Miért kell tájékoztatási törvény? törvény- értelmű helyzetet a sajtó­„jóváha- ban. Megszüntetéssel, össze­Ehelyett vonásokkal kialakította az egy megye, egy lap, az is folyamat Nagy várakozás előzte mában olvasható a politikai megfogalmazott meg annak idején a sajtóról nyilvánosság és a tájékoz- tervezetet- kíván szóló 1986-os törvényt, tatási törvény irányelveiről, gyásra" feltálalni mégis, szinte páratlanul rö- valamint a párt sajtópoliti- az alkotmányozási Vid idő után, feltehetően kájának és a pártsajtó fej- egyik fontos állomásaként csak a miénk lehet" koncep­még ebben az évben, hatá- lesztésének kérdéseiről. Az megfogalmazza a maga cióját és az ennek megfe­lyát veszti. Születése pilla- előterjesztést a Központi Bi- irányelveit, * amelyeket lelő szervezetét. Sokáig még natában sem volt nehéz zottság március 29-i ülése meggondolásra, elfogadásra a lassan előtűnő városi la­megállapítani, hogy éz a fogja tárgyalni. ajánl a törvény megalkotá- pok is szenzációszámba sára hivatottaknak. Az aján- mentek, majd hirtelen gom­lás a jogállamiság ma élő bamódra kezdtek szaporod­törvény nem alkalmas a A tavalyi országos párt­tájékoztatásban érdekeltek értekezlet után szakított a — mind a sajtó, mind a párt a korlátozott nyilvá- stációit bejárva válhat — e ni a különféle lapok, folyó­közvélemény — várakozásai- nosság melletti direkt irá- tervek szerint még ebben az iratok, időszakos kiadvá­nyok, közlönyök. Valóságos nak a kielégítésére. nyitás gyakorlatával. Dina- évben — törvénnyé. A tisztességes közéleti mikus folyamat indult be nyilvánosság garanciáit vár- amelyben a politikai nyilvá­ták tőle akkor, amikor az nosság már nem csupán egy másik, más típusú fe- ségében kis állami politika rangjára „sajtómunkát", emelkedett a negatív jelen- ciós struktúrát A Központi Bizottság elé versenyhelyzet alakul ki, kerülő előterjesztésnek van hiszen ezek a ma még több­lapok külön­informá- jezete. Ez a pártsajtóról, a féle társadalmi rétegek, cso­jelent, ha- párt sajtópolitikájáról szól. portok elkülöníthető érde­ségek elhallgatása, a rózsa- nem a társadalmi demokrá- Ez, amennyiben a KB elfő- keit, eme érdekek politikai színű álmok realitássá való cia érvényesülésének szín- gadja, nem ajánlás, vagy érvényesítésére vonatkozó nyilvánítása. Amikor éppen tere. Bármennyire leegysze- irányelv lesz, hanem hatá- elképzeléseiket fogalmazzák a valóság megszépítése lett rűsítésnek tűnik, a történe- rozat. Ilyenformán kötelező rneg­az információs struktúra lem az októberi forradalom állásfoglalás a párt tagjai és működtetésének alapszabá- utáni — és csak azzal mér­lya, a sajtó pedig a hatal- hető — korszakváltást, mint hatni: új alapokra helyezi a solja, hogy a megyei lapo­mat gyakorló elit legfonto- a szocializmus építésének pártsajtóról és a sajtó mun- kat a part a jövőben is sabb legitimációs eszköze. A új, egyesek szerint végső kájáról vallott eddigi felfo- magáénak vallja, s elvárja párt gyakor- tőlük, hogy hitelesen szá­moljanak be a politika or­szágos folyamatairól, egy­szersmind legyenek a helyi Ebben a helyzetben a ha­szervezetei számára. Mond- tározat megerősíteni java­sajtótorvényt e hatalom ap- lehetőségét a peresztrojka gásokat ós a parátusa fogalmazta Olyan is lett. Most mégsem a törvény ismert kulcsszava: a glasz- tekintetben hézagpótló a ha meg. kifejezésével jelöli. E fordu­latnak van egy világszerte latát. Ezen belül érdekes és sok maga az oka annak, hogy noszty. tározattervezetnek a párt politikai közélet igényes Ha nem is lépésről lépés- megyei lapjairól szóló része, közvetítői, befolyásolói. Fel-gyorsan átlép felette az idő. Megannyi részlete ma is, re azonos úton holnap is még hasznosan Szovjetunióval, a folyamat tapasztalható kételyek, bi- hogy ezek a lapok megha­alkalmazható lenne. Az a tartalma Magyarországon is zonytalanságok eloszlatására, tározó módon fogják erösí­politikai struktúra van le- hasonló. Ezért, valahogy miután világosan körvona- teni a párt politikai befo­tünőben, amelynek egyik ilyen távlatokban kellene lazza, mit vár a párt e la- lyását. A Központi Bizottság utolsó, de jellemző, törvény- elhelyezni az átalakítási fo- (póktól, s hogyan kívánja bizonyára tovább formálja be iktatott produktuma, lyamatban a politikai nyil- velük kapcsolatrendszerét az előterjesztést, de máris Ilyen értelemben a „törté- vánosságról most születő fenntartani. Üj és meglehe- bizonyosra vehető, hogy a nelem" kiált új törvényi elhatározásokat. tősen bonyolult helyzetben leendő határozat nagy ha­szabályozás után. Hogy A közzétett előterjesztés- találja a határozat a megyei tással lesz a magyarországi miért? Az okok jól megin- bői kitűnik, hogy az MSZMP lapokat. Annak idején, a dokolt rendszerét tartalmaz- — új módon keresve helyét párt hatalmi za az az előterjesztés, amely a a hatalmi struktúrában —, megszületése Népszabadság szombati szá- nem egy az apparátus által diktátummal teremtett egy­járunk a Alkalmas a mai, sok helyen tételezi az előterjesztés, demokratikus átalakításra, pozíciójának Újabb lépés a jogállamiság pillanatában, útján. P. É.

Next

/
Thumbnails
Contents