Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-03 / 53. szám

3 1989. március 3., péntek Csatlakozzunk Európához! A magyar gazdaság még az utóbbi évtizedekben is többször szalasztotta el az esélyt ahhoz, hogy a fejlettség szempontjából egy magasabb kategóriába tartozhasson. Gondoljunk csak az 1970-es évek politikai tévedésére, miszerint: „energiaár-robbanás megállítható határainknál". Most ismét előttünk áll egy korszakhatár, amit véletlenül sem szabad figyelmen kívül hagyni. Várhatóan 1992-től létrejön az egységes Közös Piac. Erről tartott tájékoztatót tegnap Szegeden a Dél-magyarországi Regionális Gazdasági Kamara szervezésében Szarvas Péter, az MGK külgazdasági főosztályvezetője. A piacegyesítés technológiája az 1985-ben összeállított ún. Fehér könyv alapján máris megindult. A várhatóan 300 intézkedés közül mára pontos menetrend szerint mintegy 150 megvalósult. Ezekről is részletes dokumentációval rendelkezik az MGK. Az egységes piac többek között a fizikai akadályok megszüntetését jelenti majd. Létrejötte után a határellenőrzésekre, vámeljárásokra nem lesz szükség. Megszűnnek a belső tagok számára az ipari és mezőgazdasági védővámok is. Az állami megrendeléseket nyílttá teszik. A tagországok munkavállalói a piacon belül szabadon választhatnak munkahelyet. Sor kerül a diplomák, oklevelek kölcsönös elismerésére, a közös üzleti jog kidolgozására. Egységesitik az adórendszereket, normatívvá teszik a hozzáadott értékadó kulcsait. A magyar gazdaság számára ebből az átalakulásból előnyök és hátrányok is származnak. Olyan nagyméretű, nagy felvevóképességű, egységes piac jön létre, amely csak az Egyesült Államok piacával vethető össze. Ide csak felfokozott verseny közben elért eredményekkel lehet betörni. A nagy tömegű eladhatóság miatt természetes versenytársaink lesznek például Dél-Korea és az USA termelői is. Könnyebben elképzelhető, hogy gazdasági bezárkózás következik be Nyugat-Európában. Az új szabványok közül is lehetnek hátrányosak számunkra. De gazdasági előnyt is jelenthet az, hogy tizenegynéhány országban azonos előírásoknak kell a magyar áruknak megfelelni. 1992-től egyszerűbbé válik az exportáruk szállítmányozása, okmányozása. Kevesebbet állnak a szállítók a határállomásokon. A magyar gazdaságirányítás megkezdte a felkészülést az új helyzetre, viszont ennek az űj kihívásnak elsősorban a vállalatoknak kell megfelelnie. Az MGK információkkal segíti a váltásra való felkészülést. A tegnapi tájékoztatón néhány kinos pillanatot okozott, hogy az előadó nem volt tisztában a hallgatóságát küldő vállalatok profiljával, a Hungarohempet például talán élelmiszer-ipari vállalatnak hitte. B. I. Gazdasági körkép -1988 Veszélyessé váló utak Egyre sötétebb kep festhető hazai útjaink állapotáról: a szükségesnél évről évre jóval kevesebb pénz jut az utak üzemeltetésére, fenntartására, s fejlesztésére. Amint azt egy most elkészült kimutatás tanúsítja, az idén mindössze 5,2 milliárd forint jut a 30 ezet kilométernyi országos közúthálózat üzemeltetésére, fenntartására. Ez az összeg 1975 óta gyakorlatilag változatlan. A számítások szerint évente legalább 8 és fél milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy az utak állapota legalább ne romol jék. Miután ezt az összeget nem sikerül biztosítani, a becslések szerint minden évben legalább 1-2 százalékkal romlik az utak állapota. Ebből az alig több mint 5 milliárd forintból sokféle feladatra kell, hogy fussa. Így például az utak tisztítására, a forgalom biztonságához nélkülözhetetlen jelzések, útburkolati jelek festésére, karbantartására, a közlekedési csomópontok kisebb mértékű átépítésére, jelzőlámpák, gyalogátkelőhelyek telepítésére, autóbusz-megallóhelyek létesítésére. A keretből kell fedezni a kisebb burkolatjavitások, az úgynevezett kátyúzások költségét is. Évente legalább 1200 kilométeren kellene az utak burkolatát megerősíteni, ezzel szemben mindössze 300 kilométernyi út javítására kerülhet sor. Mindehhez azt is tudni kell, hogy a közúti forgalom évente 5 százalékkal növekszik. Egyre több út kénytelen elviselni az eredetileg tervezettnél jóval nagyobb forgalmat. Ötszáz kilométerre becsülik azoknak az utaknak a hosszát, amelyeken körülbelül kétszer annyi jármű halad át naponta, mint amennyit a tervezésnél optimálisnak tartottak. A forgalom növekedésével — valamint a szükséges útjavítások elmaradásával — együtt jár, hogy mind több úton alakulnak ki úgynevezett vályúk, amelyeknek a mélysége már sok helyen elérte a balesetveszélyesnek minősített 2 centimétert. Nő azoknak az utaknak a száma is, amelyeknek elégtelen a teherbírása, és nem megfelelő az áteresztő -képessége sem. A helyzetet nehezíti, hogy a magyarországi hidaknak több mint 40 százaléka valamilyen szempontból (így például szélesség vagy teherbírás) nem felel meg a forgalom igényeinek. Az utóbbi öt év alatt százzal nőtt az elégtelen teherbírású hidak száma. Fejlesztési forrásokkal nem bővelkedik a közlekedési tárca. Erre az évre 3,3 milliárd forintot irányoztak elő különböző közlekedési beruházások megkezdésére, illetve folytatására. Ezzel szemben mindössze 0,5 milliárd forint jutott erre a kö'tségvetésböl. A tárca pótlólagos forrásokért folyamodik, hiszen az ez évre tervezett, már megkezdett munkák értéke 2,3 milliárd forint, s ebből csaknem 1 milliárd forintot kellene fordítani az MO-ás autópálya továbbépítésére. Az idei tervek között szerepel egyébként még a polgári Tisza-híd, a bajai Duna-híd, konzoljának építése, a 82es, 83-as főutak győri bevezető szakaszának folytatása, továbbá < két kisebb hídnak és tízegynéhány öszszekötő útnak a megépítése. Az elmúlt években a Minőségi Cipőgyár alapjaiban rendült meg. A budapesti központ által erőltetett „amerikai kaland" vészhelyzetbe sodorta az egész céget. Természetesén a szegedi gyár is kénytelen volt részt vállalni az évek alatt felgyülemlett hatalmas adósságból. Az év közepére több mint 4 milliárd forintos adósság, veszteség terhelte a nagyvállalatot. Még egy Rockefeller is bedobta volna a törölközőt. A M i no mégis másként döntött. Miután augusztus 15-én a szanálóbizottság bejelentette, hogy ekkora adósságállomány mellett képtelenség végrehajtani a szanálást, a budapesti vállalat levált a Minőről, kft-t alapítva kihátrált a csődből. A szegedi és a tiszakeszi gyárat magára hagyva, az összeomlás szinte elkerülhetetlennek látszott — Most is a levegőben lóg a szegediek helyzete — mondja Karsai László igazZsákutcában? gató. — Már az év végén bejelentettük: Szegedi Cipőgyár néven mi is le kívánunk válni a Minóról, és az önállóság mellett döntünk. Most megy a jogi huzavona, hogy ki alapítsa meg az új vállalatot Nem beszélve a tartozások felfüggesztéséről, elengedéséről. Úgy tűnik, egy jó érve csak mi akarjuk a megoldást. A fővárosban egyszerűen szóba se állnak velünk. — Hogyan sikerült ilyen zilált körülmények között végigvinni a tavalyi esztendőt? — 700 ezer pár cipőt gyártottunk, 261 milliós termelési értéket állítva így elő. Azt sem tudjuk igazán megmondani, hogy nyeréséggel, vagy veszteséggel gazdálkodtunk-e. — Miért? — Mert a szegedi mérleg még 61 milliós eredményt mutat, de u vállalati központban ránk terhelt költségek miatt Budapesten mar 25 milliós vetszeséget mutattak ki. Hová tűnt 87 millió forint? Nem tudni. A tavalyi rossz tapasztalatok miatt egyre kevesebb üzleti partner „áll szóba" a szegediekkel. Ha úgy tetszik, óvatosak, „félnek" a cipőgyártól. Pontosabban a Minótól. — Az az igazság, ihogv mi már sokszor Szegedi Cipőgyárként tárgyalunk, kötünk üzletet. Sajnos, tavaly a Mino nevét 6ikerült anynyira megtépázni, hogy nem jó ajánlólevél a gazdaságban. Nincs könnyű helyzetben az, aki értékelni, minősíteni szeretné a szegedi Mino tavalyi esztendejét A válság kialakulásában azonban minden bizonnyal mindkét félnek megvolt megvan a szerepe. Esély A TOT által menedzselt Számadás cimű hetilap 1989. február 23-án megjelent 1. számában Németh Miklóssal, a magyar miniszterelnökkel közölt interjút. Most ebből idézünk egy kérdést és a rá adott feleletet. „— Alig néhány hónapja a kormány első embere. Monoki parasztfiúként, első generációs értelmiségiként vállalta fel az ország csődtömegét. Mi ad erőt mindehhez? — Hit és elszántság. Az, hogy naponta meateszem a tőlem telhetőt. Pedig ha valaki, akkor én ismerem az ország, a gazdaság bajait. Ma 15 százaléknyi esélyt adok a magyar gazdaság talpon maradásához. Remélem, ebből jövőre 20 százalék lesz, majd még több. s elindulhatunk a felemelkedés útján." Kenderkóc Tejút Legifjabb trösztünk, a szegedi székhelyű Magyar Kenderipari Tröszt indulása finoman fogalmazva nem épp sikeres. A 23 évig egy irányítással és mérleggel dolgozó nagyvállalat működési zavarai új formát sürgettek. A gyárak teljes önállóságát nem tartották reális formának a szakemberek. A bizonyítvány lehangoló: 6 gyár négy és fél ezer ember 4 milliárd forintnyi árbevételt hozott össze úev. hogy a nyereség ebből 8.5 millió forint. Az Űjszegedi Szövőipari Vállalat 2,3 millióval járult ehhez, a Szegedi Kender- és Műanyagfeldolgozó Vállalat 17 millióval. Megjegyzendő, hogv ez utóbbi zöme is a tőkés export belső elszámolási kasszájából származik. A záróösszeget két veszteséges gyár kurtította meg alaposan. A jelenlegi megbízott vezérigazgató szerint 88 eredményének lehet. elkönyvelni, hogy az 1987-ról átcipelt óriási, szállítóikkal szembeni tartozásaikat, a felduzzasztott hitelállományt év végére sikerült normális szintre hozni. Készleteik 150 millió forinttal csökkentek. A pozíoióromlásba beletartozott az exporttámogatás csökkentése, s maga az export is 30 százalékkal kevesebb lett. Az árbevételt liazai piacon növelték, de drágán termeltek, s ez.n ráfordításokban 120 millió forint többletet okozott. S ennek legalább fele a rezsiköltség. Az űj formával kiütköztek az önállósulás és az együttműködés „gyermekbetegségei". Az előnytelen vonásokat mielőbb e] keil tüntetni. Például a mo6t kipróbált önálló alapanyagbeszerzés helyett gazdaságosabb lehet a közös felléoés. A fejlesztésben, alapanyagtermelésben, kereskedelmi stratégiában nem szabad hagyni az együttműködés előnyeit. Vallják most a mélyponton. Az elfogadható pozíció megteremtésében kétharmád részt taksálnak a költségtakarékosságnak, a maradék egyharmadot a struktúraváltást is magában foglaló bevételnövelésnek. Helybenjárás? Régóta küzd a szegedi öntöde az elavult technológiával, a nehéz munkakörülményekkel, a korszerűtlen termékszerkezettel. Sikerült- c 1988-ban kimozdulni a nehéz helyzetből? Először erről érdeklődtünk Baka Ernő igazgatótól. — Sem látványos kitörésről, sem súlyos visszaesésről nem tudunk beszámolni. Pozíciónk 1967-hoz képest tavaly változatlan maradt. Az évinditáskor még voltak reményeink a változásra, de a második fél évben jó néhány korábbi megrendelésünket drasztikus mértékben mondták vissza. A gépipar bizonytalansága, a rendkívül magas készletállomány, más vállalatok likviditási gondjai lehetetlenné tették az igazán jó eredmények elérését számunkra. Nagy gondunk volt az aluminiumellátás ellehetetlenülése. — Korábban technológiai váltást terveztek. Erről, a mostani tendenciák miatt, kénytelenek lesznek lemondani? — Annak ellenére, hogy az előbb felsoroltakhoz hasonló gondokat az idén. de még jövőre is át kell élnünk, terveink szerint 1990-ben indul meg a műszaki váltás nálunk. — Ismerve az öntöde eredményességét, a magas kamatlábakat, nem túl nagy rizikó ez? — Tisztában vagyunk azzal, hogy nem kicsi ennek a lépésünknek a kockázata. De meggyőződésünk, hogy a vállalat léte múlik a termelési színvonal emelésén. Mára a KGST-piac bedugult, tehát Nyugat-Európa felé kell fordulnunk. Ez pedig a mostani technológiával elképzelhetetlen. Tehát a választási alternatívánk: lassú haldoklás, vagy technológiai váltás után elképzelhető életben maradásunk. — Gondolnak-e dolgozói részvények felhasználására a beruházás forrásai között? — Szorgalmazzuk ezt a megoldást, de a közvélemény az értékpapírokkal szemben ma még bizalmatlan, bizonytalan, igazán nem is ismeri azokat. Százmilliós nagyságrendű tőkére van szükségünk, ebben a magánerő csak töredék lehet. Tavaly — miként az Idén is — áremeléssel kezdődött az év. Az „élet, erő, egészség" — többe kerül a fogyasztónak. Mindez azonban nem a termelők, feldolgozók hasznát növelte, hanem az állami támogatások apasztását szolgálta. A lakossági fogyasztás mennyiségben 3-4 százalékkal csökkent, miközben a Csongrád Megyei Tejipari Vállalat 4,5 százalékkal több tejet vásárolt fel. Szerencsére a látszólagos felesleg utat talált magának. 'Egyrészt olyan társvállalatokhoz, ahol a tejtermelés most is alacsonyabb az igényeknél. Ez a levezetési mód nem tűi jó üzlet, ezért törekedtek arra, hogy minél nagyobb részt feldolgozva — trapista sajtként, sajt- és vajkrém, cukrozott sűrített tej formájában — értékesítsenek. Igya vállalati fejlesztesek is e kapacitások növelésére irányultak, s az idén is folytatódnak. Tőkés exportra úgy néz ki, hogy a hullámhegyek és völgyek után az a 2-3 ezer tonna krém fehér sajt eladható, ami 1988-ban meg is történt. A termelés és fogyasztás időleges szinkrontalanságát oldja az esetenkénti jugoszláv tejexport. Mindebből érződik, elég sokat utazik a tej, szükség van az összehangoltságra, talán ezzel magyarázható, hogy az élelmiszer-gazdaságban itt marad meg legtovább az a tröszti forma, amely áz exportot tartja kezében, s az alapellátáshoz szükséges fejlesztésre elegendő amortizációt központosítja, s kölcsönként adja ki az érintett vállalatnak. A felesleges szállításokra is akad azonban példa, méghozzá vállalaton belül. A fogyasztói tejet Szegeden és Makón készítik, s Szentes környékéről — ahol nincs feldolgozó üzem, s jelentős a térség tehenészete — tartálykocsikban ide szállítják s csomagoltan vissza az üzJ letekbe. Korábban volt Szentesen tejüzem, de elavult, s a környezetvédelmi előírásoknak nem megfelelő. A felújítására akkoriban nem telt Most sem dúskál a pénzben a tejipar, de a rugalmasabb gazdálkodási szemlélet, a mezőgazdasággal való összefogás felismerése, Illetve gazdasági kényszere remélhetően megoldást hoz. Hamarosan megépül az egyik téesszel közös kis üzem. Az összeállítást készítette: Bőle István, Rafai Gábor, Tóth Szeles István, a karikatúra Németh György munkája.