Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-15 / 63. szám
19S9. március 15., szerda 7 Szebb, jobb körülmények között Somogyi Károlyné felvételei Tágasabb, szebb lett az Üllési Általános Iskola, megszűnt az alsó tagozatosok eddigi váltott tanítása is. A községi tanács még 193fi-ban határozta el az épület fejlesztését, s az elmúlt év végére, az 1988—89-es tanév kezdetére, meg is valósult t terv: két tanteremmel és korszerű tornateremmel bővült a régi iskola. Az új épületrész külső vakolása és a tornaterem kiszolgálóhelyiségeinek belső befejezési munkálatai még csak ezután készülnek el, a kis diákok azonban már az új épületben tanulhatnak — ezt felvételeink is bizonyítják Operaturné ürügyén Valahol ott ért véget az is jobban üzlet, mint ahogy első mondat, hogy miként mi megszoktuk, még akkor tud megélni egymás után is, ha a kulturálódás veletizenegyszer a bajor kisva- járója az életnek, a kultúra rosban a Stadttheater — a .ugyanúgy megvehető, mint magyar turnézó színház né- az autó, s meg is veszik, met nyelvű Hoffmann meséire, és a válaszkísérlettel, hogy másmilyenek a kinti kisvárosok, mint itthonról gondolhatnánk, és a turné egyáltalán nem úgy néz ki, mintha tájba mennének, mint az autót, s bárha állami támogatással, az a körülmény mégis számít, hogy magánemberek magánpénzébe is kerül, és itt bizony megnézik, hogy mire menynyit, talán ezért is gazdacsak kicsit odébb, ahogy ezt gok, meg azt is nagyon tudtyó ruhában jött segíteni az édesanyjának, Katalin néninek, aki a színház büféjét vezeti, de nem ezért nevezetes személyiség Aschaffenburgban — megmutatta, hányszor interjúvolták az újságokban, még az évkönyvben is fényképes cikk jelent meg róla —, hanem, mert az emberek máig nem felejtették el a főztjét, Katalin néninek ugyanis kifőzdéje volt, miután viszontag itthoni legendagyártóktól ják, hogy az állam pénze is ságos vándorlások után megr.éha hallani, de hát kínos az adózó állampolgároké, teezt magyarázni, mert való hát azt is folyton ellenőrzik, igaz, a saját érzékszerveivel ezek már csak ilyenek, legkell megtapasztalni az embernek, hiszen itthonról nemigen tudhatja, hogy ott tényleg tétre mennek a dolgok, valahogy a közeg van úgy megkonstruálva, hogy csak egyszer lehet a rosszat eladni, egyszer lehet elügyetlenkedni, fuserálni, lezserkedni, hibázni, s aztán slussz, udvariasak bár, mert Európában tudják magukat, de hajlíthatatlanok, kizárólag a minőséget bírják megvenni, hiába olyan gazdagok, így történhet, hogy minden előadás fontos, nemcsak az, amelyikre eljön az inkább a saját szemüknekfülüknek hisznek, ezért van az is, hogy olvassák bár a helyi lap kritikáját, csupa jót ír, mégis hatásosabb közönségtoborzó az eleven szó, egymásnak mondják, érdemes elmenni a magyarok előadására, s akkor már csak az a feladata a befogadó színház összesen kettő darab alkalmazottjának, hogy szokás szerint buszt indítson a város hatósugarához tartozó vidékre és onnan is behozza a népeket, ez tehát itt a tájelöadás mechanizmusa, meséli Mária, impresszáló cég megbízottja, aki hibátlanul beszél manetán ö maga, o tulaj, aki gyárul, haza szokott jönni valószínűleg operabarát nyaranta az anyanyelvi konugyan, de még inkább biz- jerenciákra, előfizeti az Etát niszmen, s bár feleségestül és Irodalmat, ha elolvasta, melegen gratulál a címszé- körözi azt aschaffenbijrgi és replönek, mondja, hogy szép a környéki magyarok között, hang, de tanulnia kell, azért úgy 10-15 családról tud, de telepedett a családjával ebben a Majna-parti kedves városban, miután Szekszárd környékéről kitelepítették őket, nem akar erről beszélni, inkább az unokáival dicsekszik, az egyik Ausztráliában él, a saját szigetén épített házban, a másik most készül ösztöndíjjal Japánba, mert japánul még nem tud, amúgy öt nyelven beszél, mert az Európa-szerte híres iskolában megtanították a kedvesnővérek, az anyanyelvét is ott tanulta meg Szilvia, megismerkedhetünk, ha kívánom, hiszen majdnem szakmabeli, a helyi lapnál vállalt négy hónapra korrektori munkát, ennyi idő kell, hogy összejöjjön a japáni út és tartózkodás ára, no meg a nővérét is meglátogatja majd az ausztráliai szigeten, ha már arra jár ... Sulyok Erzsébet Hetven fölött a létminimum alatt A KSH adatai szerint 1988-ban 3 ezer 610 forint minősül társadalmi minimumnak, és 3 ezer 10 forint az egy főre jutó létminimum a nyugdíjasháztartásban. Magyarországon mintegy 1,8 millióan élnek nyugdíjasháztartásban. Csongrád megyében a 100 ezer 800 nyugdíjasból közel 40 ezer él a létminimum alatt. 1989-ben, januárban, az alapvető élelmiszerek ára — átlagosan 20-25 százalékkal továbbnövekedett. Január 9-étől emelkedtek a gyógyszerárak is. Ezzel egy időben szülelett meg a szociális segélyezés új formája, a gyógyszertámogatás, amelynek fedezésére 100 millió forintot osztanak szét a tanácsok között, bizonyos százalékkal emelve a rendkívüli szociális segélykeretet A megyei egészségügyi tozója. A gyerekeik, rokoosztály vezetőjétől, Kajáry naik zaklatásának réme miIréntöl és a szociálpolitikai att bizony sokan inkább csoport vezetőjétől, Szekeresné Makra Ibolyától többek között arról érdeklődtem, megérkezett-e már az ígért pénz? — Még nem, de ez nem akadályozza a gyógyszertámogatások folyósítását. A helyi tanácsok a saját pénzükből megelőlegezik a sevisszalépnek a segély, s így a gyógyszertámogatás kérésétől. A napokban kaptuk meg a minisztérium jogszabályt módosító javaslatát, miszerint a rendkívüli segélykérelmek esetén nem kötelező a tartásra képes hozzátartozókat felkutatni, illetve körülményeiket vizsgélyt. Egyébként Csongrád gálni. Ez könnyebbséget fog megye 6 millió 900 ezer fo- jelenteni az ügyintézők, és rinttal kap többet a rendkívüli segélyekre, s az ebbe a rovatba tartozó gyógyszertámogatásra. — Ez év első hónapjában mennyivel többen kértek rendkívüli segélyt gyógyszerkiadásaik fedezésére? megkönnyebbülést a kérelmezők számára. — Az életkörülmények 9827 ember számára utaltunk ki, átlagosan 2-3 alkalommal. Ez a segély 1500—1800 forint között mozog. — Ha csak a negyvenezer létminimum alatt élő idősek számához viszonyítom, és nem nézem az ugyancsak a létminimum határán tengődő középkorosztályt, akkor is kevés a segélyezettek aránya. — 'így igaz. Az úgynevezett szociális védőháló kiterjesztését jelentené a még rászorulók felkutatása, illetve a jogszabály kedvező megváltoztatásával a támogatás lehetőségének a bővülése. Mihamarabb szükség van a szociálpolitika reformjára. — A klinikákon, kórházakban fekvő, „pusztán" ápolásra szorulók magas száma is azt mutatja, hogy rosszul állunk a szociális intézményekkel. — Az elmúlt év decemrosszabbodásával párhuza- berében 59-en vártak idősmosan mennyivel több a pénz, amiből gazdálkodhatnak? — A felnöttvédelmi szo— Sajnos, erre még szám ciális gondoskodásra fordít- helyes szerint választ nem adha- ható — pénzelőirányzattal szociális tunk. A megye városaiban, növelt összeg — 478 millió községeiben majd csak ez- forint. Ebből a rendkívüli és után mérik fel, hány kérel- rendszeres segélyre jut 159 met találtak indokoltnak, és millió. Mivel 26 millióval többet kaptunk, mint Köztudott, hogy amennyit a középtávú terv- sok a várakozó, ben kalkuláltunk, ennek a többletnek a felét fordítjuk segélyezésre. A másik ötven mennyit fizettek ki. Annyi azonban bizonyos, hogy tömeges igényről van szó. A felmérést követően sem fogjuk azonban megtudni, hányan voltak, akik csak ér- százalékot pedig a társadaldeklődtek a gyógyszertámo- "mi gondozónők hihetetlenül gatás mikéntje iránt, de alacsony tiszteletdíjának nem kértek, bár rá lenné- emelésére, a gondozási köznek utalva. pontok, illetve a tanácsi — Mégpedig azért nem, szociálpolitikai és gyámügyi mert nem vállalkoztak a apparátus létszámfejlesztésémegalázó és hosszadalmas re fordítjuk. procedúrára, amivel a — Mivel még idei adatok meg- nincsenek a birtokukban, a gyógyszertámogatás szerzése jár. — Igen. Sokan meg sem próbálják a kérelmezést. A gyógyszertámogatás ugyanis a rendkívüli segély kategóriájába tartozik, és a meg korúak szociális otthoni elhelyezésére a megyében, a szegedieken kívül. A nemrégiben felépült 200 férőhódmezővásárhelyi otthon némileg enyhített a megyei gondokon, de a szegediek, szentesiek és csongrádiak problémáját nem oldja meg. Szegeden nehéz bejutni az otthonokba, kivált az úgynevezett emelt szintű otthonba. Hiába tudnánk helyet adni számukra a megye más részein az idősek természetes igénye és óhaja, hogy abban a városban, környezetben maradhassanak, ahol eleddig éltek. A várakozókon úgy tudunk segíteni, hogy az átmeneti idő alatt — ahol létezik ilyen — szállásbiztosító otthonokban tavalyi segélykérelmek szó- és gondozóházban helyezzük mát kérdezem. — Rendszeres segélyt kapott 1988-ban 2073 ember. Ezt a segélyfajtát csak azok kaphatják, akiknek nyugadhatóság elbírálásához díjszerű ellátásuk nincs. Haugyanúgy kell eljárni, mint a rendkívüli szociális segély megítélésekor. Nevezetesen környezettanulmányt készítünk és megnézzük, van-e a kérelmezőnek tartásra kötelezhető hozzátarvi összege — hetven év alatt — 3140 forint; hetven felett 3500 forint. Emellett — évente maximum 6 alkalommal — kérhetnek rendkívüli segélyt is. Eseti vagy rendkívüli segélyt tavaly el őket. A hét öt napját itt töltik, és csak hétvégeken mennek haza. Egyébként a következő tanácsülésen tárgyalják a csongrádi 100 ágyas szociális otthon beruházását. Mi bízunk benne, hogy olyan döntés születik, amely lehetővé teszi az idén a tervezés, és jövőre az építkezés megkezdését. Kalocsai Katalin Szégyen a buszon Olvasom a tegnapi Ma- vagyunk, ha van ki/mi ellen! gyar Nemzetben, hogy Pes- Mert amúgy . .. Például a ten benne hagyják ... Már- szegedi buszon mint a jegyet a lyukasztóban, a buszon; aki leszáll, és már lyukasztott, benne hagyja, hogy a következő, a fölemelt árú jegy lyukasztására kötelezhető embertársa spórolhasson 6 forintot. Íme a szolidaritás; csöndes lázadás a lehetetlen méretű tacsúcsforg alomban „rövid", véletlenül sem csuklós, valamint akkor indul a végállómásról, amikor akar, ezenfelül a selejtezett példánya hetek óta az utcán rogyadozik, tálán, hogy belefészkelhessenek majd a hazatérő madarak, és amin rifaemelés ellen; avagy lá- palacsintává szokták lapítázadás — az egész ellen, a ni a kisiskolás gyerekeket, buszon. Lázadás „egy osto- ráadásul, ami ugyanúgy ba árpolitika, egy. a piac megdrágult — talán mindtörvényeivel semmit sem ezekért? —. mint a pesti), törődő szolgáltatói rendszer, szóval a szegedi buszon, egy önkényes és koncepciót- ahol szintúgy hétfői napon lan gazdasági struktúra el- vo't hatodika, mint másutt. hétfőn megszedte magat a • vállalat. A szemüveges, szaHát igen — morfondíro- kállas, fürge és pattogó bezok, s ugyanazt gondolom, szédű ellenőr kikapta a gveNe törődj vele, mondtam, biztosan megvan az új bér(amelvik ieted, másodikán megvehetmindig te a mamád, csak a hétvégén elfelejtetted kicserélni, igaz? Igaz — nézett föl hálásan a gyerek, hetedikesforma volt, no látod, mondtam, beviszitek a bérletet a központba, ott meg tudják állapítani, hogy megvolt már korábban, és akkor nem kell kifizetni a büntetést. mint B. B. A., a Magyar Nemzet glosszaírója, hogy lám, mégiscsak szolidárisak tudni lehet, hogy ennél sokkal jobban érdekli, melyik opusza az az operairodalomnak, ami a repertoárban nemcsak velük van kapcsolata, kiterjedt levelezést folytát, a világ minden sarkából kap értesüléseket, az is megvan és kevesebb em- anyaországban mostanában bernek adható elő, hiszen történtek nagyon érdeklik, szereti ő a magyarokat, ki- drukkol, hogy sikerüljön az mondja, hogy Oberfrank átalakítás, amúgy a helyi Géza személye számára népfőiskolán dolgozik, 38mindig garancia, de tessünk féle tanfolyamot hirdettek, megérteni, hogy más keleti van köztük magyar nyelvországokból olcsóbban is el- tanfolyam is, manapság jönnek, s hiába gondolom mindenütt a világon jobban én, hogy Landgraf úr, majd érdeklödnek a magyarok ha ráérek sajnálom, azért iránt, mondja, én közben fölfogom lassan, hogy az üz- kalocsai hímzett blúzát bálét itt' a művészeti életben múlom, előző nap meg maGesztenyefa-ültetés A Kiss Ferenc Természet- Gyülekező reggel 9 órakor védelmi Egyesület március a Makkosházi úti ABC mö19-én, vasárnap fatelepitési götti zöld területen lesz, mely programot szervez. Negyven megközelíthető a 7-es, 8-as, gesztenyefát szeretnének el- 9-es trolibuszok Ortutay utültetni a Gyöngyvirág u. cai megállójától. A rende14—20. számú házsor előtt, zök szerszámot biztosítanak. Az egyesület kéri a Cseme- Kedvezőtlen időjárás — zute tágjait és a környék la- hogó eső — esetén a munkóit, hogy minél többen ve- kát ugyanaz nap délutánján gyenek részt a munkában, szeretnék elvégezni. rek kezéből a bérletét, s gyorsan a következőket mondta: „Ez érvénytelen!, iegy?. nincs jegv?, kétszáz forint!, plusz hat!, nincs kétszázhat forint?, neved?, lakcímed?, ha anyád nem fizet, ötszáz lesz!, itt a csekk!" A gverek megalázottan mormolta a nevét. lakcímét, szempillantás múlva a kezében volt a csekk, a fürge ellenőr már le is szállt, a gyerek még követte a tekintetével, látta, hogy fölugrik a következő buszra, csak azután ért rá elvörösödni, s lesunyt fejjel, kezében a csekkel állt, csak állt a buszon Odamentem hozzá. Leszálltunk, együtt, szolidárisak. Nem látta, hogy iskolás vagyok? hogy úgyis bérlettel kell járnom? — tért magához a gverek, amint elkezdett a földön járni. De, látta; jól megnézett, úgy vélte, milliomosok vagytok — próbáltam viccelni, ám a gyerek komor maradt. Ez tízheti zsebpénzem. plusz hat! Es anyunak egynapi boltpénz. amikor nem vesz semmit.. . Ezt mondta a gverek, és akkor elnevette magát. A lépcsőházuknál köszönt, megnyitotta a kaput, visszafordult, utánam szólt: mégis kifizetem nekik, a spórolt pénzemből! A kapu becsapódott mögötte. Figyelj, megszégyenített, feledékenységben vétkes kiskomám! Ne fizesd ki nekik! Én meg veszek ma néhány hatforintos jegyet — és benne hagyom a lyukasztóban! S. E. A