Délmagyarország, 1989. március (79. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-14 / 62. szám

205 1989. március 13., hétfő Hét év után Illyéssel Szabadkán Hét esztendeje, hogy az a bizonyos cikk megjelent. Nacionalistának bélyegezte, a szó szoros értelmében „elhajtotta" a jugoszláviai magyarságnak és nemzetiségi problémáknak még a közeléből is a korabeli magyar irodalom akkor már nagybeteg fejedelmét. Bori Imre Még Illyés Gyulától sem' címmel az újvidéki Magyar Szóban napvilágot látott, azonnal hírhedtté lett írása után a jugoszláviai magyar sajtóban jó darabig Illyés Gyulának a nevét sem lehetett leírni. A jelzések persze — az első vigaszkötszerek — sorra érkeztek, magyar és szerbhorvát értelmiségiek mondták, deklarálták, üzenték: elhatárolják magukat Boritól, nem azonosulnak a cikkben leírtakkal, a középeurópai népek közös nagy emberének, közös kincs megtestesülésének tartották és tartják a Puszták népe, a Petőfi és az Egy mondat a zsarnokságról íróját. Most Illyéssel — Illyéshez érkezhetett az ember Szabadkára. A meghívó a városi könyvtár estjére szólít: Kháron ladikján címmel közös magyar—szerbhorvát Illyés-estet rendeznek március 10-én. Szenzáció. Az apropót egy, a közelmúltban Belgrádban (!) napvilágot látott kötet nyújtotta: a Knjeznie Novine kiadásában, Sava Babic fordításában jelent meg a híres, idehaza/ először éppen két évtizede publikált Kháron ladikján, szerbül: Na Haronovom cunu. A szabadkai magyar nyelvű irodalmi folyóirat, az Üzenet és szerbhorvát párja, a Rukovet főszerkesztői a házigazdák: Csordás Mihály és Milovan Mikovic konferál, Kovács Erika, az újvidéki rádió dramaturgja mondja el a Mese a csodafurulyás juhászrólt, Sava Babic a fordítással kapcsolatos élményeiről vall, Ramadan Avirovic, a Szabadkai Népszínház művésze a Kháron ladikjából olvas fel részleteket, Hornyik Miklós újvidéki irodalomtörténész Illyés életművét méltatja, azután a figyelemre méltó színészi adottságokkal is rendelkező Kovács Erika újra a Kháron ladikjánt idézi meg — Sava Babic pedig, mintegy ráadásként, a Mert szemben ülsz velem... szerbhorvát változatát mondja el, a fordítás néhány technikai érdekességét megvilágítandó. És noha a kétnyelvűnek hirdetett, magyar költőt méltató műsor jó kétharmad részében magyar szót ugyan nem hallhatott a szabadkai könyvtár reprezentatív nagytermében helyet foglaló — ha jól észrevételeztem, zömmel magyar anyanyelvű — publikum: fontos esemény, örömteli állomás volt ez az este a közép-európai tejtestvériség gyötrelmes históriájában; lám, minden hét szűk esztendő véget cr egyszer. Domonkos László Operaturné ürügyén Első mondat Na, és milyen volt a turné? — kérdezgették itthon ismerősök és ismeretlenek, miként kérdezgetjük egymástól, hogy vagy?, választ sem várva, pedig talán tényleg érdekelne bennünket, vallóban, miként él, mire gondol, hogyan érez és mit csinál, akivel éppen összefutottunk, de hát mi úgyszólván kizárólag összefutni vagyunk képesek, vagv kénytelenek, mindenesetre odadobunk egy kérdést, aztán elhaladunk egymás mellett, és azt hisszük, találkoztunk, pedig dehogy, nos, lehet hogy ezért is kell időnként áttenni magunkat máshová, elmenni Európába, • ahpl másmilyen az idö, a szó direkt értelmében is. mert ezen a télen oly tavaszias vetít Nyugat-EurÓDa, sütött a nap, zöldellt a fű a domboldalakon, tehát különös volt az időjárás is. mint a közérzetünk a buszon, ahol volt idő megismerkedni, mert hosszú az út, ráadásul ismeretlen, hiszen a kedves Tóni hagyta magát cllnavigálni, az egyenes vonalú, dögunalom sztráda helyett pompás küllemű Dunaparti kisvárosok szűköcskekacskaringós utcáin lavírozhattunk, aztán ki a gyönyörű tájba, az egész egy merő szolkatlanság volt, mert ugye itthon, ha letérünk, mindjárt észre lehet venni, hogy letértünk, hatalmas bukkanók jönnek, egyből tragikussá válnak a viszonyok, viszont ott, pedig szomszédos, Ausztriában, ugyanannak a Dunának a partján nem lehetünk olyan biztosak benne, hogy tényleg letértünk, mert hiszen az alacsonyabb rendű út is éppen olyan jó, sőt élvezetes, megnézhetjük. hogy a kertek alatt is r^nd van, felidézhető az anekdota, hogv a határ és Bécs között a faluban, ahofl piros-fehér-zölddel írták ki a frissen meszelt pajtára, hogy muzikcenter, és ahol a trabantos elhajította a szemetet, mintha otthon lenne, ám egy bennszülött fölvette, visszaadta neki, és azt mondta, hogy vigye haza, ott dobja el, a Trabant széné meg csak ült, fölháborodása nem ismert határt, hát így bánnak ezek a turistával?, aztán a tisztaságbuzik orra alá pöfögtette a mérges gázokat, mindet, aminek a kipofögtetésére a Trabant képes. mintha otthon lenne, s úgy hagyta el az országot dödögve, hogv ide se jövök többet turistának, oedig hát nem nehéz ott akklimatizálódni, legföljebb egy nap megy rá, hogy az ember még nem jár, hanem fut, rohan, mintha otthon lenne, de másnap már átveszi a ritmust az új, lapos sarkú cipőben, amilyenben ott mindenki jár, s amilyent az ember kénytelen is heüyben megvenni, mert a saját régijének a tűsarkát azonnal lenyelte két utcakő köze, vagyis a- kockakövek is az egészséges ritmus fölvételére intenek, dacára, hogy azt pletykálják, ezek között a mieink is ott vannak, a mi • kisvárosainkban vették a köveket, tonnaszám, potomért, amikor mi fölszedtük, hogy szocialista realista betont öntsünk (le helyettük, ezek meg vették, vitték, mert hogy nekik kell, pótlásra akár, amikor a régi kikopik, hát lehet, hogy ettől van, vagy mástól (?). de ezek a nyugatnémet kisvárosok a kockaköves utcáikkal, fölújított favázas házaikkal. ultramodem irodaés üzletközpontjaikkal, régi városrészeikkel és lakótelepeikkel nem ugyanazok, mint a mi kisvárosaink, akár a dunántúli nvugati típusúak, amelyekben betonés pénzhiány miatt megmaradt ugyan egy utca macskakövesnek, ami később, a nosztalgiahullámban tudatosságnak lett föltüntetve, hát éppen ez az, a tudatosság, vagy fellengző6ebben a szellemiség, amit könnyű nekünk európaiságnak nevezni, ha nem kell részletezni, éppen ez a különbség a mi kisvárosaink, meg a kintiek között, hiszen első blikkre látszik, hogy Aschaffenburgban nem ugyanaz operát játszani, imint Siófokon, é6 talán épF>en ezért tud tizenegyszer telt házas lenni a Hoffmann meséi a hatvanezres lélekszámú „bajor Nizzában", mert <r:knek' összeköttetésük van a világgal, és nincsenek identitásproblémáik, hagyománytiszteletük természetesen elegyedik a „fogyasztói társadalom" használható elemeivel, összeépítik az évezredes kultúrakockaköveket a modernizáció még emberi léptékű részleteivel, tehát választanak, másképpen szólva gazdagságot csinálnak, de nem mindenáron így marad természetes része az életüknek a színházba járás is. egyáltalán a kultúra, mint olyan, s nem áldoznak rá, mint mi, hanem élvezik. Sulyok Erzsébet 0 magyar foglalkoztatásról Lemondhatunk-e a reményről ? Az elmúlt három évben a „munkanélküli" kifejezés szilárdan beépült a mindennapi magyar szóhasználatba — írja magyarországi foglalkoztatási körképében a Pravda, majd megállapítja: Magyarországon letűnőben van a kapun belüli munkanélküliség, ám ez a korszakváltás egyáltalán nem fájdalommentesen megy végbe. Érzékeltetve a foglalkoztatás terén bekövetkezett változásokat, a lap tudósítója utal a nyelvhasználat és a munkaerőhelyzet közötti kölcsönhatás más példáira is. M

ár annyi nap elsuhant ebből az évből, hogy szinte elfeledtük, milyen volt a múlt esztendő. ... És nem mondhatnám, hogy észre se vettük az idő múlását. Jószerivel minden nap szolgált számunkra kemény híradással. Magasfeszültség a magyar—román viszonyban; naponta újabb és újabb képsorok az örményeket ért szörnyű katasztrófáról: vízágyúkkal és rohamrendőrökkel farkasszemet néző prágaiak szívfájdító csoportkép>ei; tévéhíradós jelentések egy fölrobbantott amerikai utasszállító repülőgép roncsairól... és áremelések ... panaszok a romló életviszonyok miatt.. az adóhivatal pallosa a személyek és vállalkozások fölött... Hírek a korrupció, a bűnözési erőszak, az erkölcsromlás riasztó tényeiről. Metrórobhantás. Nincs egyetlen napnyi pihenőnk? Naponta megesik a szívem az újságolvasókon, tévénézőkön, igy önmagomon is. Mert aki a világ legmagasabb hegycsúcsát akarja megmászni, és alkalmas eszközei, segítőd vannak e mesés kalandhoz, azok is beiktatnak kisebb ácsorgásokat, mielőtt egy újabb meredélynek, jégfalnak vágnának, vagy szakadék fölött kelnének át Mi viszont lassan elcsigázottakká válunk attól, hogy szinte csak mind zordabb jövendöléseket hallunk arról, hogy mivel köszönt ránk a tavasz... A maratoni futók időnként hozzájutnak saaladtukban néhány korty üdítő italhoz, vagy nyakon öntik őket némi frissítő, hideg vízzel. Mi pedig robogunk valami felé, de senki sem kiált be nekünk az út széléről: „Már csak fél óna; már csak öt kilométer; tartsd magadat, célhoz érsz...!" Előbbre szeretnénk jutni, de egyelőre a biztató tényekről nem hallunk. Vagy azokat csak amúgy mellékesen tudatják velünk. Úgy vélem, hangfogóval. Pedig kéne némi biztatás, hogy ne adjuk oda magunkat a fáradtságnak és reménytelenségnek. Nem ártana több pozitív ellentételezés a lelki háborgást keltő újdonságokkal szemben. Mert igazán nem semlegesítő erejű értesülés az újra meg újra beharangozott munkanélküliséggel szemben az a közlés, hogy az Operaház vezetése nem Iát az anyagi gondoktól A gyógyszerárak növekedését semmiképp se feledteti, hogy ezzel szemben itt meg ott a tanácsi emberek körmönfont módon, bagóért szerzik meg a legjobb ingatlanokat. A közlekedés drágul? E bizonyosság hatását csak fölerősíti az. amit kis menyemtől hallottam: családjuk, melyben három kisgyermek van. havonta csak tejre 1200 forintot kénytelen költeni, ha futja még rá ... Engem nem az nyugtalanít, hogy a legfelsőbb vezetők számára olyan nyugdíjat biztosítottak, ami csak kevéssé sínyli meg a pénzromlást. Az viszont ijedelemmel tölt el. hogy milyen sokan kényszerülnek arra. hogy lemondjanak az újság-előfizetésről. de még a villanyvilágításról is. Az ország csöndes mosollyal értesült arról, hogy a nagy egyesületalapítási szabadságban a homoszexuálisok is szövetkezhetnek. érdekeik jobb szolgálatára. De azt senki meg nem magyarázta nekem, vajon miért nincs mindmáig átfogó országos érdekképviseleti szerve a kétmillióháromszázezer nyugdíjasnak, és miért nem látok soha egyetlen kis nyugdíjast se azoknak a tanácskozásoknak még csak az előszobájában se. ahol az idősök napról n?nna nyomasztóbb helyzetéről tárgyalnak. Már nagyon-nagyon ránk férne, halljunk végre valami biztatót... Nem arra gondolok, hogy affélét, jön majd a június, és nem kell fűteni, piroslik a cseresznye. Persze, hogy jön. A természet tudja-érti a dolgát. Télre tavasz, tavaszra nyár következik. És kivirágzanak a kertek. De várcm. hogy valaki megszólaljan: erre és erre költöttünk megint százmilliót, és ettől júliustól fogva olcsóbb lesz a lúdtalpbetét és a szájharmonika. Igen, szeretnének előbbre jutni azok a milliók is, akiknek a személyes elhatározásain nem múlik a termékszerkezet-váltás, a forint értékállósága, vagy más nagy dolog. I/ehet már vagy húsz éve, hogy maradandó emlékű barátom, Ladányi Mihály kézinaiból fölolvasott nekem egy verset Akkoriban nem tudcxm, hányadik eltiltása szenvedte. És a versért megneheztelt rá valaki „ott fönn", nem éppen az Isten, de elég nagy kutya ahhoz, hogy poétánk életét megkeserítse. Utóbb kötetben is megjelent az írás. És máig is tűnődöm, ki és mit láthatott benne korábban veszélyesnek. íme, a költemény utolsó strófája: Az ifjak asszonyt akarnak, akikből kurva sose lesz, ne ronstd meg őket! ^ Az öregek fák alatt akarnak üldögélni, amiket ők ültettek, ne keserítsd meg őket! A csonkák szállni vágynak, mutass nekik eget! Vérrel és izzadtsággal telecsorgatott úton fáradtak el ezek a seregek. S míg aszály veri a világot, s áradás elönti, engedd a népemet előre menni! Olyan istentelenül eget vívó óhajokat fogalmazott meg a poéta? Ügy vélem, világosabban és egyértelműbben szólt, mint az elméletektől mámoros közszereplök legtöbb szónoklata. H

innünk, bíznunk kell a magunk erejében. Enélkül csak a széthullás vár ránk. És a magunk erejében benne van a magunk akarata. Nem titokzatos, égi erők játszanak velünk, hanem a hozzá nem értés, a tudatlanság, a dölyfös parancsolókedv ... Nem akarom elhinni, hogy csak rimánkodást lehetőségünk van Hévíz megmaradásáért. Egyetlen szóbűvész se tud meggyőzni arról, hogy társadalmi-gazdasági viszonyaink között megfékezhetetlen az otthonteremtés költségeinek szakadatlan emelkedése ... Képtelenségnek tartom, hogy települések, melyek túlélték a tatárjárást, török időket, most arra szorulnak, hogy kegyelemért fohászkodjanak vállalatoknak, melyek határukban akarják elföldelni azt, ami az élet megrontójává válik. Ady keserűségében sikoltotta, hogv nekünk Mohács kell, s azt, hogy ne legyen percnyi békességünk, ö is sóvárgott a békesség és a nyugalom után.. . Most már úgy fogalmazódik meg sokakban a kérdés: miről mondjon le az, aki már mindenről lemondott. De lemondhatunk-e a reményről? Az évtizedek, a kátyúk nagyon is megviselték már a magyar népnek is nevezett sereget. Mégis, a reménység fái alatt szeretnénk picit erőre kapni, majd előbbre menni. Bajor Nagy Ernő Film a Béres-cseppekről Béres-csepp névvel kapható egy anyag a Herbária boltjaiban és a drogériákban. A Herbária a gyártás és forgalmazás jogát 1977ben kapta meg. Az . emberek csak szitkozódó, elutasító újságcikkekből értesülSzínházi bemutató ember fiai Egy hónappal ezelőttról azért halasztották el a Jókai Mór azonos című regényéből színpadra írt (Bőhm György és Korcsmáros György) zenés, romantikus színmű bemutatóját, mert — nem volt készen. Akkoriban megírtuk, hogy miért (időhiány, elhibázott díszlet), s azt is, hogy az új időpont — szerencsésen — március 15-e, amikor is évfordulója van a regénybeli eseményeknek, hiszen; „forradalom, pesten is!" A bemutató közönsége tehát nemzeti ünnepünk estéjén annak a Jókai-műnek a színpadi változatát tekintheti meg, amelyben az író „ébren akarja tartani az érzést, hogy a forradalom és szabadságharc minden számottevő vívmányát, emberi értékét vissza kell szerezni reformok útján, fegyveres har_c elkerülésével" (Nagy Miklós). A kőszívű ember fiai a Tolcsvay fivérek zenéivel játszatik, Korcsmáros György vendégként rendezte. Barta Mária érdemes művész alakítja Baradlaynét; a három fiú: Szervét Tibor (Ödön), Kaszás Géza (Richárd) "és Kőszegi Ákos (Jenő). A Plankenhorsthölgyek: Fodor Zsóka és Bede-Fazekas Annamária; Rideghváry Bence: Balázsovits Lajos érdemes művész, Haynau: Király Levente érdemes művész. A sajtóbemutató ma, kedden este lesz a nagyszínházban. hettek róla, hogy valamiféle harc folyik bizonvos Béres-csepp körül, és végül értetlenül nyugtázták a kuruzsló botrány végét: a szert gyártani fogják, kapható lesz. 1987 februárjában a budapesti filmszemle szenzációja, díjnyertes filmje: Az utolsó szó jogán. A négy és fél órás dokumentumfilmet tizenöt órás anyagból állították össze, az 50 beteg sorsát követve. Megszólal a betegeken kívül maga Béres doktor, négy orvos, és Japánból a Kyotói Egyetem professzora. Magyarországon évente 30 ezren halnak meg rákban, és 200 ezer beteget tartanak nyilván. A filmszemle lelkes sikerében benne volt a meggyőződés: nyilvánosságra került, ami el volt dugva. A szakemberek kivizsgálják az ügyet. Holnap, de ha holnap nem is, rövidesen minden rászoruló megkapja a Béres-cseppet, és az a 80 életben marad, akinek most még naponta meg kell halnia. A film megismerése után nyilvánosságra kerül minden, az üggyel kapcsolatos dokumentum, és pontosabban megérthetjük, mindez hogy történhetett. A felelősöket megnevezik, és még egyszer ilyen nem fordulhat elő. Sok adatnak kell még nyilvánosságra kerülni, hogy megérthessük, mi történt. De addig a legfontosabb cél: minden beteg vagy hozzátartozója megismerhesse Kosa Ferenc filmjét és eldönthesse: megpróbálja a Bérescseppet, vagy kezelőorvosára hagyatkozik. Ezért hat Fidesz-csoport kezdeményezte: A Magyar Televízió mutassa be Kósa Ferenc: Az utolsó szó jogán c. dokumentumfilmjét. Béres József tartson előadást kutatásairól rádióban, televízióban. Ismertesse eredményeit, idehaza és külföldön szerzett tapasztalatait a Béres-cseppről és vizeletvizsgáló módszeréről.