Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-03 / 29. szám

1989. február 10., péntek 5 fiz úttörőszövetség állásfoglalása Az úttörőszövetség országos elnöksége felkérte az MTI-t az alábbiak közlésére: A Magyar Úttörők Szövetségének országos elnöksége belső ellenőrzése során súlyos pénzügyi szabálytalanságokat állapított meg. Az elnökség a leghatározottabban elítél mindenféle visszaélést, így a pénzügyi tisztátalanságot is, és határozottan fellép az úttörőszövetségben az olyan cselekedetek ellén, amelyekkel — közvetett vagy közvetlen módon — megkárosítják a gyerekeket, s nem az ő érdekeiknek megfelelő célokra használják fel a rendelkezésükre álló pénzeket. A konkrét eset kapcsán — a szövetség munkatársa testületi jóváhagyás nélkül fizetett ki pénzt egy tizenéveseknek szóló egészségneveló fényképregény elkészítésére, s az elszámolások során több előírást megszegett — az országos elnökség a szabálytalanságért felelős személy munkaviszonyát azonnali hatállyal megszüntette, és ügyét átadta a rendőrségnek. Ösztöndíj Évente öt, felsőfokú tanulmányokat folytató társadalmi ösztöndíjast támogat ősztől az Erdei Ferenc nevét viselő szövetkezeti alapítvány. Azok a fiatalok pályázhatnak a személyenként havi két-három ezer forintos ösztöndíjra, akik egyetemi, illetve főiskolai tanulmányaik befejezése után ipari, fogyasztási, vagy mezőgazdasági szövetkezetben vállalnak munkát — erről is döntött az alapítvány kuratóriuma. Az alapítvány célja a hazai szövetkezeti szakemberképzés, elsősorban a közgazdászképzés elősegítése és a szövetkezetelméleti kutatómunka támogatása. A kuratórium határozott arról is, hogy hamarosan díjat alapítanak a szövetkezeti mozgalomról irt könyvek, tanulmányok elkészítőinek. Szása Pankratov megszólal — Nagyon csodálkoztam — kezdj a beszélgetést —. hogy engem máris megkérdeznek, hiszen olyan rövid ideje vagyok itt Mindössze két szerep „áll'' mögöttem, 6 azt szeretném, ha portrémat a munkám rajzolná ki, az alapján ítélnének meg. — Pályád kezdetén, állsz. Elindultál egy úton... Rendhagyó módon. — Igen. Érettségi után jelentkeztem a Színművészeti Főiskolára, de bátorságom csak eddig tartott. Felvételizni már nem mertem elmenni. Ügy éreztem: oda csak a „kiválasztottak" kerülhetnek be. Másodiknak a jogot jelöltem meg. Nem kellett sok idő, rájöttem: semmi közem hozzá. sem szakmailag, sem emberileg. Ennek ellenére elvégeztem, a diploma után az IKVnál dolgoztam, mi'nt csoportvezető. De ébredt bennem az a fajta felelősség, amely 24 éves kor táján az embert választás elé állítja; megmaradni egy esetleg sztereotip kényszerpályán, vagy sem* — A felismerés Veszprémbe vezetett. . . — Egészen véletlenszerűen. Irkáltam leveleket jobbra-balra az ország különböző szinházaiba, s innen kaptam először választ. Pethes György művészeti vezetősége alatt segédszinészkedtem, s a tudat, hogy színházba „létezhetek", erőt adott. Időközben háromszor felvételiztem. — Mígnem bejutottál a „kiválasztott, szent kevesek" közé... — Igen. jó ez az iróniabár én nem szeretem szidni a főiskolát. Mindenki halálra hajtja magát, hogy bekerüljön, aztán kígyótbékát kiabál rá. Ez nem túl etikus magatartás. Másrészt nekem volt egyetemi tapasztalatom ... Az ottani légkört nemcsak a saját hozzáállásom nvatt éreztem ridegnek, személytelennek. Nem találkoztam például egyetlen olyan oktatóval sem, aki intellektusánál fogva mágnesként vonta volna magához a hallgatókat. A főiskolán — bár nagyon halványan —, de körvonalazódtak ezek a vonzáskörök. (Kerényi Imre és Huszti Péter osztályába jártam.) De a sok növendék, a produkciókényszer és a felesleges órák miatt képtelenek voltunk ezeket felerősíteni. A főiskola alapjaiban elhibázott célokkal működik: tükörképe színházainknak. Növendékeket gyárt, típusokat, akikre vélhetőleg szüksége lesz a .színházi népgazdaságnak". — Milyen lenne szerinted egy ideális főiskola? — Ha az önismerethez, személyiségünk alapos megismeréséhez, kibontásához adna mankókat, akkor miként hozzuk felszínre azokat a motívumokat, amik borzasztóan fontosak egy színész játékában. — Színházeszményed? — Láttam egyszer Eugénio Barba Antigoné című előadását. Egy szereplő játszotta az összes szerepet, még a Szfinxet is megjelePillanatonként tudta változtatni hangjat. gesztusán. ügy oánt a testével, mint egy bármivé formálható anyaggal Teljes biztonsággal. Az ilyen — Grotowski-, Barba-féle — zárt közösségekben lehetőség van arra, hogy a színészek csak egy dologra: pszichikumuk és testük teljes birtoklására koncentráljanak. A- produkció csak másodlagos szempont. A műhelymunka a lényeg. És tulajdonképpen most újra iskolába járok. Ruszt színháza színészképző is egyben, s ez nagyon jó. — Akkor hát jól választottál? — Ruszt Józseffel nem elöször kerültem munkakaplaOaa. Harmadéves koromban mesterkurzust tartott az osztályunknak, Salome cimü tévéfilmjében Heródest játszottam, s a vizsgaelőadásunkat — A három nővért — rendezte. Szegedre ő hívott. Az emberi szimpátia a jó munkakapcsolat feltétele. Szerencsére többen i® vaevunk itt a volt osztályunkból. — Két megmérettetésen vagy túl, elsősorban önmagodén. Milyennek találtattál? — A Mohács után azt éreztem, ez szörnyű. Nincs olyan pillanat, amikor azt mondhatnám: „kész". Folyamatosan fedezem fel, mire vagyak képes és miro nem. — Az Arbat? ügy tűnt, hogy a regény miliőjét, egész világát feldolgoztad, intellektuálisan közelítetted meg Szása Pankratov szerepét. — Nem szeretem ezt a szót. Szerintem az Arbat és általában az előadások magas intenzitású pillanatainak sorozata egy végső koncentrátum. Ez intellektuálisan megfogható, de ahhoz, hogy egy mondat, egy villanás az egész személyiséget sűrítse, inkább a színész empatikus készségére van szükség. Ennek az irányítása, az „akkor" és „ott" pillanatainak megteremtése viszont tudatos munka. — A továbbiak? — Játszani szeretnék. Sokat tanulni, sokat dolgozni. Nagy Márta „Tudását senki se veheti el az embertől" Akinek szellemi és lelki aranyfedezete van, az tisztán és pontosan fogalmaz, mert gondolatait nem tartják fogva fölösleges félelmek. Felelősen cselekedni pedig az tud, akinek szándékát nem rántja görcsbe, nem köti gúzsba folyton a megfelelni akarás kényszere, aki rendelkezik akkora élettapasztalattal, önismerettel, hogy viszonylag pontosan el tudja helyezni magát az élet és a társadalom koordináta-rendszerében. Az ilyen ember teszi a dolgát lelkiismerete szerint, anélkül, hogy értékítéletét megzavarhatnák egyéni egzisztenciáját meghatározni igyekvő erők. Az ilyen embernek szemét ritkán vakítják el csalóka fények, s fejében ritkán keverSdik össze a világ, s az emberiség nagy kérdései a privát presztízskérdésekkel. S ha jól sejtem, az ilyen ember nem tulajdonit különösebb jelentőséget, mágikus erőt, sem a saját vezetői székének, sem másokénak. Szederkényi Tibor, a JATE tanszékvezető professzora — azt hiszem — ilyen. — Hogyan lett geológus? a tudomány nehezebben ju— Valahol a középiskolá- tott volna eredményre a ban, 1952-ben kezdődött, a földkéreg változásainak fonRákosi Mátyás tanulmányi tQs kérdéseiben, versenyen ... — Megnyerte? — Nem volt más választásom, ugyanis csak így remélhettem, hogy származásom ellenére fölvesznek az egyetemre. Többszörösen osztályidegen voltam. Félig szerb származású, mohácsi gyerek, akinek az apja maszek kereskedő, ráadásul kulák. A verseny után felvételi vizsga nélkül beiratkozhattam az ELTE-re. Kisfizetésű vasutas nagybátyámnál kosztot és kvártélyt is kaptam. Édesanyám akkor már nem élt, apám pedig nemsokára külföldre távozott. — Nem akarta magával vinni? — Én akkor már felnőtt embernek éreztem magam, s úgy döntöttem, itthon maradok. Magam sem tudom, miért. Talán csak arra voltam kíváncsi, tudom-e folytatni, amit elkezdtem. Persze nem volt könnyű ilyen múlttal és körülményekkel pályát kezdeni. Megint nem maradt más választásom, mint keményen tanulni, s az olyan tanárok, akik igazán nagy emberek, ezt respektálni szokták. Nekem szerencsém volt, több ilyen személyiséggel is találkozhattam az egyetemen. Ilyen volt többek között Vadász Elemér és Egyed László, mindkettő Európa- és világhírű^ professzor. Abban a megtiszteltetésben lehetett részem, Jiogy mint hallgató, mellettük dolgozhattam. Egyed híres földtágulási elméletét utódai megcáfolták, de én hiszem, ha nem hal meg olyan hirtelen, viszonylag fiatalon, 5 maga jön rá az igazi megoldásra. Az ő állításai nélkül — Az egyetem után az iparba került... — Igen, méghozzá elég kemény területre, a pécsi uránbányászathoz. Akkoriban ez bizalmi állásnak számított, csodálkoztam is, hogy a nem egészen egyértelmű káderlapom ellenére megbíznak bennem. Igaz, rengeteget dolgoztam. Tudja, aki rákényszerül, hogy keményen dolgozzék, az sokkal több szakmai tapasztalatot gyűjt össze, mint akinek helyzeti energiái miatt nem kell magát megerőltetnie. S az esetleg keservesen megszerzett tapasztalat később még jól jöhet az embernek. Egyébként jelenlegi kutatómunkám végzésekor is sokszor támaszkodom ipari múltamra, s az ott kialakult kapcsolataim a tanszék számára is hasznosak néha. Kollégáimmal szívesen társulunk munkánkkal ipari célkutatásokhoz. Rá is kényszerülünk, hiszen abból a pénzből, amit a minisztériumtól kapunk, nehezen lehetne egy tanszék működési költségeit fedezni. Az alapkutatáshoz szükséges összeget úgyszólván ezzel a „különmunkával" teremtjük elő. — Az alapkutatás ma Magyarországon igen mostohán kezelt területe a tudományos munkának, azt mondják, azért, mert nem származik belőle azonnal megtérülő haszon. — Igen, a tűzoltómunkát egy gazdaságilag alulfejlett országban nem az alapkutatás fejlesztésével szokták elvégezni. De tudni kell, hogy miután a célkutatások erre épülnek, bűn azt ejhanyagolni. Főleg a mi szakmánkban, Magyar kultúra külföldön Magyar művészeti fesztivál kezdődik tavasszal a svájci Lausanne-ban. 1985ben Genfben, a nyári zenei hetek alkalmával már voltak magyar napok, ilyen átfogó, több művészeti területet érintő magyar bemutatót még nem rendeztek Svájcban. Az áprilistól októberig tartó, féléves programsorozat kiállításai között látható majd a Magyar Nemzeti Múzeum ötvösművészeti kincseiből öszszeállított, s korábban az Egyesült Államokban már nagy sikert aratott tárlat, továbbá a magyar impreszszionista festők műveiből válogatott bemutató. A nyári Bartók Fesztiválon többek között a Kodály Vonósnégyes, a Budapesti Fúvósötös, Jandó Jenő és Szabadi Vilmos vesz részt, öszszel képzőművészeti kiállítás nyílik a magyar avantgárd legjellegzetesebb műveiből, továbbá könyv- és rajzbemutatók színesitik a programot. Ugyancsak áprilisban rendezik meg prágai és pozsonyi központtal a magyar kultúra napjait Csehszlovákiában. Ennek sorában három egyfelvonásos művel fellép a Magyar Állami Operaház; XX. század'1 magyar képzőművészeti tárlatot, a Hajlék Építészcsoport alkotásaiból kiállítást és rockszínházi bemutatókat tekinthet meg a közönség. Októberben — több év után újra — átfogó magyar kulturális seregszemlét rendeznek Londonban. A brit főváros új kulturális központjában, a Barbican Centre-ben zajló Magyarok — Tisztelet Magyarországnak című program nyitó hangversenyét a Budapest Fesztiválzenekar tartja, s fellép majd az MRT Szimfflfflkus Zenekara, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, és a Magyar Rádió Gyermekkórusa is. Nyolc művész közreműködésével Kurtág-est lesz, és egy héten keresztül ad műsort a Győri Balett. A kiállítások között látható majd a Lélek és forma című szecessziós tárlat. Klaszszikus és kortárs filmekből összeállított magyar filmhét mellett irodalmi, költői esteket is rendeznek. Hasonlóan gazdagnak ígérkezik a magyarországi idei kulturális seregszemlék kínálata. Március 22. és 29. között az NDK-beli művészetről kaphat áttekintést a közönség. Hazánkban vendégszerepel majd a Hallei Opera, s a Weimari Nemzeti Színház társulata, a Magyar Nemzeti Galéria pedig Drezda művészetét reprezentáló bemutatónak, az Ernst Múzeum fiatal képzőművészek tárlatának ad otthont. Április 18. és 24. között osztrák kulturális napokat rendeznek hazánkban. Ennek egyik kiemelkedő eseménye lesz a bécsi operaház vendégjátéka, valamint a Wiener Konzertverein hangversenye. hiszen a geológiai alapkutatások természete olyan, hogy a munka során kevésbé lehet külföldi eredményekre támaszkodni, mint egyéb tudományágakban. Az adatok áltálában csak arra a földrajzi területre vonatkoztathatók, amelyet vizsgálunk, ugyanis nincs a világnak két olyan pontja, ahol a földkéreg egyforma lenne, bár globális hasonlóságok vannak. — A jövö geológusainak, kutatóinak, a hallgatóknak át lehet-e igazán adni a szakmai tapasztalatokat? — Nekik sajnos nem mindig azt kell tanítsam, ami a szűkebben vett szakterületem, hiszen az egyetemen nem geológusokat, hanem földrajz, biológia, fizika és más szakos tanárokat képzünk. De van néhány tanítványom, aki a földtudományi kutatások iránt különösen érdeklődik, őket — ahogy azt tanáraim annak idején velem is tették — magam mellé veszem, s kollégáimmal és a társtanszékekkel együtt velük külön is foglalkozom. S ha később e területen szép eredményeket érnek el, nagyon büszke vagyok rájuk. — Mit gondol, szeretik önt a hallgatói? — Nézze, én ebben csak reménykedni tudok. A szobám ajtaja mindig nyitva áll előttük. Sűrűn előfordul, hogy nemcsak szakmai problémákkal keresnek meg. s ha már megkérdezte, hadd dicsekedjek: eddig kétszer kaptam meg a JATE Kiváló Oktatója kitüntető címet, amit a hallgatók szavazatai alapján oszt ki a rektor. Hát. ha valamire, akkor erre nagyon büszke lehetek, mert ezt igazán érdek nélkül adják. — A radioaktív hulladéktemető kérdésében opponensnek kérték föl, a sajtóból tudjuk, nagy vitái voltak és vannak a tervezőkkel. Nem tart attól, hogy pozícióját veszélyezteti a véleménye melletti következetes kiállása? — Grasselly Gyula professzor jó néhány évvel ezelőtt közvetlenül azután hívott meg a tanszékére, hogy a kandidátusi disszertációm védésekor kemény vitába keveredtem a bírálóbizottság egyik, általam egyébként nagyra becsült tagjával, és következetesen kiálltam állításaim mellett. Vagyis tapasztalatom szerint, az európai gondolkodás szereti és becsüli azt, ha egy kutatónak saját véleménye van, s azt ha kell, érvekkel is meg tudja támogatni. Persze a dolog nem mindig ilyen egyszerű. Sokszor kicsinyes célok, s a tudatlanság erői működhetnek egy-egy országos dönfés mögött is. Ettől függetlenül hiszem, hogy tudományos eredményeit, szakmai tudását senki sem veheti, pörölheti el az embertől. A többi pedig, mint cím vagy társadalom adományozta rang, csak ezután következik. Aki úgy él, hogy hivatását fontosabbnak ítéli pillanatnyi egzisztenciájánál, a társadalmi élet viszonylagos sikereinél, annak nincs veszítenivalója. Én hiszem, hogy érdemes kiállni szakmai véleményem mellett akkor is, ha az esetleg — más erők működése miatt — egyelőre semmit sem változtat bizonyos döntéseken. A kutatónak is, mint minden embernek, az a dolga, hogy legjobb tudása szerint tevékenykedjék a saját területén, s az eredményt, ha kell, letegye az asztalra. S ez nem félelem vagy bátorság, hanem szakmai és emberi tisztesség dolga. Pacsika Emília