Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-22 / 45. szám

1989. február 22., szerda 5 Még a kapitány vigasztalta... A Hívóban nem vnlt robbanószer! Háborgó lélekkel megy el az újságíró a kedd reggeli sajtótájékoztatóra, a megyei főkapitányhoz, hiszen tudja: robbantással fenyegetőző telefonálót fogtak él a rendőrök az előző délután. Háborog, mert elképesztőnek tartja, hogy ilyesmi valakinek egyáltalán eszébe juthat, rémítőnek, hogy az effajta „bejelentéséi" szaporodik az utóbbi hónapokban. A Marx téri autóbuszpályaudvar kétszer, a Tömegcikk-készítő Ipari Szövetkezet, a Csomiterv, a Sajtóház, a gedói iskola, a Tisza Gyöngye étterem, a makói autóscsárda és az ottani (ABC egy-egy alkalommal lett „bombariadó" miatt szóbeszéd tárgya. Hétfőn délután 16 óra 18 perckor meg a Nívó Faipari Játékkészítő Ipari Szövetkezetről szólt a telefonáló a 07-nek, mondván: kedden vagy szerdán robbanás lesz ott, ha nem emélik a munkabéreket. * Farsang lesz az óvodában, Németh János és felesége a műszak végén elindul tehát, hogy bevásároljon a gyerekeknek. Két hélyen vesznek kevertet is, amit apuka útközben megiszik. Meg kell tudakolnia, hánykor kezdődik a szülői értekezlet, lemegy hát a Kossuth Lajos sgt. 81. szám alatti lakásuk közelében levő nyilvános telefonfülkéhez. S felhívja a 07-et! Ahhoz éppen elég ideig beszél, hogy a rendőrségi ügyeletes elindítsa a magnetofont, és működésbe hozza a hívóállomás számát kiderítő „gépezetet". Aztán Németh János bemegy a Cuki presszóba, rendel három sört. A másodiknál tart, amikor jönnek érte. Fél óra telt el a telefonálása óta. Csak kezdetben tagad. Este hazaengedik, tekintettel öt kiskorú gyermekére (két nagykorú fia is van egyébként a 47 éves apukának), büntetlen előéletére, s hogy nyilvánvalóan az ital hatására keveredett ilyen zűrbe. Reggel — az álmatlan éjszaka után — bemegy munkahelyére, a Nívóba, ö a porkamra, azaz az elszívóberendezés kezelője. Néhány közvetlen munkatársának elmondja, mit tett előző délután — éppenséggél nem dicsérik meg érte —, aztán elkéredzkedik: kihallgatásra kell mennie. Találkozik Németh János az újságírókkal is, mindent elmesél. Hogy nem rendszeres ivó, 4900 forint a fizetése, a felesége gyesen van 3200-ért, plusz családi pótlék. Elmondja, hogy tettére nem talál magyarázatot, és persze dehogy akart ő robbantani, jó a kollektíva a Nívónál, noha tényleg kicsik a fizetések. Igazán sajnálja a rendőrségi elvtársakat, amiért még este 10-kor is vele kellett foglalkozniuk. Hat éve dolgozik a Nívóban, többször kapott jutalmat, s most fél: biztos elbocsátják. A beszélgetésen jelenlevő városi rendőrkapitány, Szőke (Péter kezdi még vigasztalni a könnyező férfit, utóbb maga is derülve a visszás szituáción. Nem úgy beszél Németh Jánossal, mint bűnözővel, a keresztnevén szólítja és nyugtatgatja. „Ivott — meggondolatlan volt" — mondja. — De mi lesz, ha egyszer az álhír igazivá válik? — kérdeztük Barna Sándort, a megyei rendőr-főkapitánySág vezetőjét. — Hiszen a legkomolytalanabb bejelentésnek is lehetnek következményei ... A makói ABC-4 fényes nappal ürítették ki és zárták be, az ilyesmi félelmet kelt! — Mióta megszaporodtak az ilyen bejelentések (közbevetőleg: az eddigi 9ből kettőnek a tettese ismertté vált), tudatosan felkészültünk rá: a hamis bejelentés se maradhasson büntetlenül. Elmondhatom: megteremtettük a műszaki feltételeit annak, hogy akár nyilvános-, akár magántelefonról jön a hívás, rögzítjük a beszélgetést, és meg tudjuk állapítani a hívószámot. Ez nagy segítség a forró nyomon elinduló csoportunknak. Megnyugtatásul azt is elmondom: felkészültek munkatársaink a bejelentéseik ellenőrzésére is, a megnevezett intézmények átvizsgálásában rutinjuk van. Mi a komolytalannak tetsző bejelentéseket is komolyan vesszük! A büntetőeljárás alapjául szolgáló cselekmények hamis bejelentése bűncselekménynek, a hatóság félrevezetésének számít, s az ilyen vétségért még szabadságvesztés is kiszabható. (A magánelőfizetői telefon élvételének kockázatáról nem is beszélve...) Németh János egyébként szabadlábon van, ügye gyorsított eljárással kerül bíróság elé. P. K. Ülésezett a városi népfront bizottsága Összegezték a megújulásról szóló vitát A váro6i népfront bizottsága tegnap, kedden délután tartotta soros ülését. Kulcsárné Kiss Piroska, a bizottság titkára ismertette, január 23. és február 21. között, Szegeden — a Hazafias Népfront Országc® Tanácsa által kiadott dokumentumot a mozgalom megújulásának lehetőségeiről és feladatairól szólót — 22 fórumot tartottak, három rétegvitát: az értelmiségieknek, a nemzetiségieknek, és a mozgalom munkabizottságainak külön is szerveztek. A társadalmi vitákat, amelyek nyilvánosak voltak, elsősorban a lakóterületekre orientálták, ennek szellemében igyekezett a bizottság előkészíteni. Mint az értékelés elején hallottuk, mérsékelt érdeklődést tapasztaltak. Akadt tanácskozás, ahol 20-25-en — de olyan is akadt, ahol több mint százan vettek részt Mi jellemezte a viták alaphangját? Szenvedélyesség, bizonytalanság, csalódottság, keserűség, irónia, cinizmus. De ezek az érzelmek nemcsak a megkésett és idejét múlt jelzővel illetett országos dokumentum miatt keletkeztek, hanem mert elsősorban a népfrontaktivisták azt látták és látják, hogy ugyan a mozgalom országos vezetőségében megvan a készség a reformra, az akarat mértékével, határozottságával van baj. Sok régi népfrontmunkás szóvá tette, egyre inkább úgy látja, az eddig végzett munkája devalválódott. Mint ismeretes, az országos tanács a múlt év végén bocsátotta vitára a témát, ám azóta jelentős politikai események történtek — 1956 minősítése, a Központi Bizottság állásfoglalása a többpártrendszerről, a hatályba lépett áremelések —, azok nemhogy segítették volna a tiszta gondolatok kikristályositását, éppen ellenkezőleg. A népfrontaktivisták megint úgy érezték, a valóban újításra váró mozgalom ballag a társadalmi-politikai események nyomában és nem alterálja azt Általánosítható vélemény, amelyet a bizottság tagjai is megerősítettek, a dokumentum túl 6okat vállalt magára, kvázi a mozgalomra, hiányzik belőle az elemző visszatekintés történelmi múltunkra. Legtöbb helyen véleményt mondtak az MSZMP-hez való viszonyról. E vonatkozásban a mozgalmat a párt háttérintézménye, szolgálólánya jelzőkkel illették. Fölvetődött az is, meg kell-e tartani jelenlegi érvényes közjogi funkcióit, tud-e egy új közmegegyezés kerete lenni, vállalhat-e koalíciós szerepet, legyen-e párt vagy szervezet, változzék-e szervezeti struktúrája, megfelelőek-e munkaformái? Lényegében a vitákon eigy független, demokratikus, alulról építkező, bürokráciától mentes, rugalmas mozgalom jellegű szerepet szánnak a népfrontnak, amely a különféle politikai szerveződésektől függetlenül az állampolgárok kezdeményezéseinek színtere lehetne. A vitában — szót kért sorrendben Csada László, Dobóczky Károlyné, Berta István, Adamik Andrásné. Bányainé Birkás Mária, Hofgesang Péter, Csókási Zoltánné, Jóriné Csik Vera, Szeles Sándor, Füstös Nándorné, Müller Józsefné, Szendrei József — elhang'zottak csak megerősítették a lakóterületeken gyűjtött tapasztálatokat. Többen hangsúlyozták, a jogos kritikákat el kell fogadni, ugyanakkor a mozgalom társadalmi munkásait jobban meg keli becsülni. Aki dolgozott, annak nincs szégyellni valója, s a jövőben olyan körülményeket kelj teremteni számukra, hogy emelt fővel folytatliassák munkájukat A népfrontmozgalom kongresszusra készül, várhatóan az országos tanács március 6-ai ülésén dönt annak időpontjáról. Nyilvánvaló, hogy addig a területi bizottságok is tanácskozásokat szeretnének tartani — a szegedit május végére tervezik. Azon sok minden eldőlhet: maradjanak-e bizottságok, elnökségek, változzanak-e a mozgalom működésének feltételei, és még sok kérdést sorolhatnánk — például a tisztújítást. A városi bizottság addig még konzultál a körzeti, lakóterületi aktivistákkal, végső soron az ő véleményük a döntő. M. E. „Szemérmetlen" színház Risticék színházával nem könnyű azonosulni. Különösen, ha mindössze egyetlen napra, délutántól késő estig tartó időbe zsúfolódik az ismerkedés és az élmény. A Szabadkai Népszínház hétfői szegedi vendégjátéka alkalmából ugyanis két előadást láthatott a nagyszámú, érdeklődő publikum: délután a Kisszínházban a Kis Magyar pornográfiát, amely Esterházy Péter regénye alapján készült, este pedig a nagyszínházban az Anita Berbert. Műfaját tekintve mindkettő koreodrámának neveztetik, mindkettőnek a rendező-koreográfusa Nada Kokotovic. a' műfaj honosítója, és egyre híresebb művelője. Mindenekelőtt kimondandó: legfőbb ideje volt, hogy Ljubisa Ristic és Nada Kokotovic színházát, amelynek produkcióira zarándokolnak a világ nagynevű művészei, innen, a szomszédból — vendégségbe hívta a Szegedi Nemzeti Színház, ök ketten 1985 őszén „foglalták el" a szabadkai teátrumot, és meglepő produkcióval mutatták meg: innentől kezdve valami egészen más lesz ez a jugoszláviai vidéki színház. Az volt a Madách, kommentárok. Szabadka azóta visszhangos „projektumok" helyszíne, s a világszínház áramkörébe bekapcsolt. A Szegeden látott két előadás alapján is elgondolható, hogy miért. A színházteremtő fantázia, merészség és eredetiség párosul itt azzal a sajátságos közép-kelet-európaisággal, amelyet — hiába használjuk a kifejezést oly sűrűn — definiálni kellene, de nehéz, mert inkább csak a zsigereinkben érzékeljük, hogy micsoda, mintsem szavakkal gondosan körülkeríthetnénk. A „KMP-é" és az „Anitáé" egyaránt kétségtelenül közép-európai téma, s mint ilyen, mi más lehetne: dráma — ahogy ezt kissé cinikus önsajnálattal megállapítani szoktuk. Az előbbi a társadalmi, az utóbbi (a társadalmitól persze nem független) a személyes önsorsrontás természetrajza. Ebben eddig nem sok a nóvum, ezen az európai nagytájon minden művészet örökké ezt fújja. Risticék színházában a drámák megjelenítésének a módja, a koreonyelv, a mozgásvilág az újdonság és a legfőbb hatáselem. Az Esterházy-adaptációban azonban kevésbé meggyőző, mint az Anita Berberben. Avagy az előítéletességünk működött? Végtére személyesen (magyarok) érintve vagyunk itten, nemcsak azért, mert az irodalmat (az Esterházy-regényt) tökéletesnek és telibe találónak véljük a koronként más-más modorban előadott, de minálunk folyamatos hazugságról, e bennünket kísérő örökös szemérmetlenségről, s látjuk, hogy ez a színpadi adaptáció messze nem ugyanaz, mint akár a személyes Esterházyolvasatunk. De nem pornográfia-e: számonkérni az irodalmat egy szuverén színházon? Bizony az. Miért mégis az érzésünk, hogy van ebben az előadásban valami pornográf szemfényvesztés? Talán a színházi hagyománytisztelet miatt. Különös, mondjuk magunkban a furcsa szimultán láttán-hallatán (miközben tánc-, pantomim-, ének- és zenei nyelven előadatik az Eáterházy-szövegekből kiszűrhető cselekményszerűség — „alámondják" a kiragadott regényrészleteket). Különös, de nem igazán érint meg ... Ellenben az Anita Berber minden előadásmódbeli merészsége, stílus- és műfajkavalkád mivolta dacára olyan tud lenni, mint valamely sokösszetevős, ' „megrázó" ital, mely a sékerből kikerülve egyneműségével ejti bámulatba érzékeinket, és itatja magát, feszt. A produkció a nagyszínház és Szabadság mozi közötti sétálóutcában kezdődött, műfa jára-stílusára nézvést: mint egy középkori passió, cirkusz, s holmi posztavantgárd elegye; különös pantomimjátékkal folytatódott a színház előcsarnokában (ez volt a szereplők bemutatása: a pantomimikus képek alá szöveget mondtak); még meglepőbben, a „kegyetlen színház" eszköztáróval dolgoztak a színészek az új helyszíneken, a színház folyosóin, közlekedőin, galériáin: drasztikus és szereplőnként jellemző életképekben. (Adolf Hitler szobafestő és bukott festőművész egy hatalmas fehér lepedőre vörös nonfiguratívot mázolt; Anita Berber barátnői extravagáns pózaikat formázták meg; akárcsak a kábítószer, az alkohol és a tbc áldozataként elhunyt, „szexuális forradalom-előfutár" és „női emancipáció-úttörő" táncosnőnek, Anitának a boyfriendjei, férjei és művésztársai.) A közönségnek az utcáról az előcsarnokon és a folyosókon át a színpadig tartó eseménydús sétáját a „színdarabot kalauzoló személy", rendező, felügyelő, súgó és kommentátor szere pét betöltő színész irányította — diktatórikus és behízelgő, drasztikus és gyengéd, izgatott és szelíd felszólításaival: „Kommen sie!" Mindebben, de főként a színpadon (merthogy mondanom sem kell, a játék aztán a színpadra került) előállt táncszínházi csodában, s az egész, végül megint az előcsarnokban záruló koreodráma-kompozícióban nemcsak benne volt, de meg is érintette a nézőt a századelő avantgardjának légköre-tragikuma. A rendkívüli táncosnőt rendkívüli hatású koreográfiákkal, táncművészeti remeklésekkel „játszotta" egy rendkívüli tudású és hatású művésznő, Almira Osmanovic. Ha valaki most megkérdezné, mégis hányféle, ősrégi, hipermodern, meg avantgárd színházi irányzat idéződött föl ebben az előadásban — nem tudnám megmondani. Sok. De különleges egységük képes volt fölidézni közép-európai művészsorsot (Anita Berberét? — talán), művészetsorsot — élményszerűen. Risticék színházával nem könnyű azonosulni. De megéri a fáradságot. Sulyok Erzsébet Holnap este a Kisszínházban Svábbogárvadászat A szerzőről ez olvasható a Világirodalmi Lexikonban: „Janusz Glowacki (1938. november f3.) ... Nemzedékének egyik legtehetségesebb alkotója... Groteszk elbeszélései a tragikum és a komikum határeseteiről számolnak 'be á mai lengyel fiatalak életében." És kötetek — például a Ncmszenszcentrifuga (1968), Az új tánc a la-ba-da (1970) — és a többi... — Az az igazság, hogy túl sokat ón sem tudok róla — mondja Jordán Tamás. Kaposvárról érkezett, s vendégként rendezi Glowacki Sváfibogárvadászat című darabját a Kisszínházban. — Glowacki az Egyesült Államokban él, New Yorkban, Manhattan szigetén. Rádiójátékokat éppúgy ír, mint színdarabokat és elbeszéléseket. Egyébként tavaly augusztusig nem is hallottam a nevét: Böhm György dramaturg telefonált Kaposvárra, 'ás Glowackit emlegette. Bizarr, abszurd, közép-európai, mondta. Először nem értettem pontosabban azt hittem, Ruszt rendezi, nekem meg játszanom kell majd, és sejtettem, hogy egyeztetési gondok lesznek. Később kiderült minden — de akkor már egészen más szempontok szerint kellett vizsgálnom Glowacki művét: mit is lehet vele kezdeni. — És mit? — Nagy nehézséget jelent, hogy nincs elég rendezői tapasztalatom: eddig kétszer rendeztem, 1987-ben az Űri murit, tavaly Euripidész Médeáját, mindkettőt a Pécsi Nyári Színház előadásaként. Nincsenek különösebb rendezői ambícióim: a kíváncsiság hajt ilyen vállalkozásokba, szeretném kifigyelni a hogyant — ahogyan én szeretném, ha velem dolgoznának ... Vagyis egyfajta munkamódszer-tesztelést jelent az egész. A pécsi produkciókban viszont kaposváriakkal dolgoztam, akikkel egymás gondolatait is régóta pontosan ismerjük. Most viszont... — Űjabb nehézség? — Igen, de meg kell mondjam: megszerettem és becsülöm a szegedi Svábbogárvadászat négy szereplőjét: Szakács Esztert, Jakabb Tamást, Kovács Zsoltot és Hegedűs Zoltánt. Pontosan érzik, hogy Glowacki részben önmagát, részben — és ez a legfontosabb — a közép-európai értelmiségi lét egyik leglényegesebb konfliktusát írta meg ebben a darabban. — Eszerint a történet... — ... egy lengyel értelmiségi házaspár, — a férj író, a feleség színésznő — a nyolcvanas évek eleji, forrongó Lengyelországból helyzetének lehetetlensége miatt emigrál. Tipi'kus közép-európai sors. Már 3 éve élnek kinn, Manhattanban, egy lepusztult szobában laknak, amelynek a bérét sem tudják kifizetni. Az asszony nem kap szerepet, hiszen Amerikában csak a szakszervezet engedélyével lehet színpadra lépni, ahhoz viszont, hogy a szakszervezet ilyen szempontból tekintetbe vegye az embert, már korábban színpadon kéne lenni. Csinos kis 22-es csapdája ... A férfi írásai — ez is ismerős — megjelennének, de ő, gyökereit vesztve, nem tud már írni. A darab egyetlen éjszaka története. Ebben az élethelyzetokozta, hajnalig tartó vergődésben vadásznak közben svábbogarakra, miközben elmondják, hogy „New Yorkot a jó alvók irányítják", a visszapörgetéses, úgynevezett flashback-technikával felidézik korábbi életüket és megkérdezik: vajon Lengyelországban miért nincsenek svábbogarak ? Bezárták okét? Vagy valamennyit elküldték továbbképzésre? Szóval: sok humor, ironikus önszemlélet — egv nagyon is ismert ,közép-európai módiban". A Svábbogárvadászst sajtóbemutatója holnap, csütörtökön este 7 órakor kezdődik a Kii-színházban — a produkció díszleteit a kaposvári Donáth Péter, jelmezeit, (szintén vendégként) £. Kiss Piroska tervezte. D. L.