Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-20 / 43. szám

4 I 1989. február 20., hétfő Téli Tárlat '89 Tegnap délelőtt Tóth Sándor szobrászművész­nek, a fiatal kiállítók munkáját méltató szavai­val megnyílt a XIII. Or­szágos Ifjúsági Képzőmű­vész Tábor hallgatóinak hagyományos téli tárlata. A tavaly augusztusi alko­tótelepen szerzett tapasz­talatok és élmények alap­ján készült festmények, grafikák, most is hű tü­körképet adnak az ifjúsá­gi művésztelep közel ne­gyedszázados történetének művészetformáló törek­véseiről. A nyári alkotó­tábor művésztanáraiból alakult szakmai zsűri dön­tése alapján hat fiatalt díjaztak, ezzel is elismer­ve művészeti tevékenysé­güket. Az idei művészte­lepre meghívást kapott Barcsa Pál (Almásnesz­mély), nívódíjban része­sült Jóföldi Szabolcs (Kis­kőrös), Szabó Lajos (Haj­dúböszörmény), Koszecz Sándor (Békéscsaba), Brunszkó Erzsébet (Bu­dapest) és Sugár Ibolya (Szeged). A harminckilenc alko­tó, ötven alkotásából ren­dezett tárlat egy hónapig az újszegedi November 7. művelődési házban te­kinthető meg (Odesszai krt. 42.). Brunszkó Erzsébet Küz­delem című grafikája — egy azt ötven alkotás kö­zül. Sctwnldt Andrea felvétele A válságból: reformmal Orvosi Kamara Csongrád megyében Szombaton tartotta ala­kuló közgyűlést — az eddig több mint 500 tagot számlá­ló — Magyar Orvosi Ka­mara Csongrád megyei szer­vezete. A megalakulásig működött ideiglenes vezető­ség nevében Karácsonyi Sándor, a SZOTE tanszék­vezető egyetemi tanára mondott beszédet, majd Önody Sarolta főorvos — aki ugyancsak az ideiglenes vezetőség tagja vollt — tett javaslatot az alakuló köz­gyűlés napirendjére. Ennek megfelelően a résztvevők először a Magyar Orvc6i Kamara alapszabály-terve­zetét vitatták meg. Ezt kö­vetően megválasztották a kamara Csongrád megyei szervezetének tisztségviselőit és vezetőségét Az elnök Földes Vilmos, a SZOTE tanszékvezető egyetemi ta­nára lett. Az alelnöki poszt­ra Csernay Lászlót, a SZO­TE tanszékvezető egyetemi tanárát választották. A tit­kári funkciót Önody Sarolta, a kórház-rendelőintézet fel­nőtt ideggondozójának veze­tő főorvosa, illetve Bende János, a SZOTE tanárse­gédje látja el. A közgyűlés végül megválasztotta tíz küldöttjét, akik március 3­án — a Budapest Kongresz­szusi Központban — a Ma­gyar Orvosi Kamara orszá­gos közgyűlésén képviselik a Csongrád megyei szerve­zetet. * Közgyűlést nyitó beszédé­ben Karácsonyi Sándor pro­fesszor először a magyar egészségügy pillanatnyi helyzetét vázolta, elmondta, hogy az 5-8 éve még csak válságjeleket mutató ágazat az elmúlt év végére már válságba került E szomorú tény alapvető és fő oka, hogy a magyar egészség­ügy gazdasági helyzete rosz­szabb, mint az ország álta­lános gazdasági helyzete. Az az állítás, miszerint az egész­ségügy költségvetése az el­múlt tervidőszakban a nem­zeti jövedelem 4,1-4,8 száza­léka, valótlan. Karácsonyi professzor — akinek mint országgyűlési képviselőnek nyilván nagyobb áttekintése van az egész ország egész­ségügyéről — megbizonyo­sodott arról, hogy az előző ötéves tervidőszakban egészségügyünk jussa a nemzeti jövedelemből mind­össze 2,1-2,9 százalék volt, s az elmúlt évben 50,9 mil­liárd forinttal gazdálkodha­tott. Ez az összeg azonban még a fenntartási költségek­re is kevésnek bizonyult. A válság megoldásának alapfeltétele és biztosítéka többek között az Országos Társadalombiztosítási Inté­zet fokozatos átalakítása ön­álló pénzintézetté. Továbbá a diagnosztikus eljárások valós pénzértékének megha­tározása, ami lehetővé teszi azt is, hogy egy-egy gyógyí­tó intézmény, illetve szak­ember valódi teljesítményé­hez inért dotációt kapjon. A mindenkit munkája mi­nősége, és teljesítménye sze­rint fizető egészségügyi rendszer pedig előbb-utóbb el kell hogy sorvassza a há­lapénz gyakorlatát. Mihamarabbi megoldásra váró feladat "még az alap­ellátás megerősítése, illetve a fekvőbeteg-intézetekben dolgozó orvosok védőbizto­sítási rendszerének kialakí­tása. Mindezen változtatásokra csak a válságba jutott-jut­tatott egészségügy egészét érintő reformmal nyílik mód. A magyar egészségügy átfogó reformjának realitás­sá válásához viszont a ma­gyar orvostársadalom össze­fogására, egységes szerve­zetbe tömörülésére, az orvo­si kamara létrehozására van szükség. A Magyar Grtvoskamara — e reform sikere érdeké­ben — feladatának tartja többek között az iránymu­tatást a tudományos életben, ami a különböző orvosi tár­saságok munkájának össze­fogását, az orvostudomány összehangolt kutatási prog­ramjainak kidolgozását is jelenti. A kamara részt kí­ván venni tanácsadóként az új rendszerű orvosképzésre alkalmas emberek kiváloga­tásában, éppen úgy, mint az orvostovábbképzésben. Szak­tanácsadói 6zerep>et vállal az egészségügyi kormányzat mellett az orvosi műszerek minél célszerűbb elosztása és gazdaságosabb üzemelte­tése érdekében. A szombati alakuló ülésen megvitatott alapszabály-ter­vezet — e kiragadott és ki­emelt ' céljain kívül — 18 pontban rögzíti a Magyar Orvoskamara alapvető fel­adatait és szolgáltatásait, így az orvosi kar szakmai, etikai, gazdasági, szociális érdekeinek érvényesítését, képviseletét; az orvosi hiva­tás szakmai és etikai fel­ügyeletét; részvételt az egészségpolitikai célok, az egészségügyet érintő kon­cepciók, tervek, jogszabá­lyok kidolgozásában. Az eddigi szétparcellázott­sággal szemben a feladatok — szakmai, etikai, gazdasá­gi — egy független szerve­zet kezében összpontosulnak, s így reménnyel kezdődhet meg a magyar egészségügy orvoslása. A kamara azonban csak úgy és akkor működhet eredményesen, ha alulról felfelé építkező, független, demokratikusan szerveződő, törvényben elismert önkor­mányzati szervvé lesz. K. K. Manón Lescant és Otelló Az operafilm olyanféle, mint a konzervlecsó, vagy egynémely narancslé: doboz­ba zárt napfény. Abszurd egy műfaj. A színház egyik legalapvetőbb szabályát, csodáját sérti meg: fittyet hány a drámai történés és a „műélvezet" térbeli és időbeli egységének. Nem „ott' és nem „akkor" törté­nik semmi. Én ugyan a vég­letekig élő-párti vagyok, s egy közepes előadást sem cserélnék föl egy kitűnő le­mezzel, ám értelmes komp­romisszumokra szívesen hajlanék. Örömest hallgatom Domingót egy húszasért, ha Szegedre élőben 520 forintos jegyekért sem jön el. Szíve­sen megnézem, mi a véle­ménye egy-egy világnagy rendezőnek bizonyos mű­vekről, ha odautazni úgy­sincs „tehetségem", s bizo­nyára sokan vannak, akik operába nemigen járnak, ám a tévében azért végignéznek egy Puccinit a Covent Gar­denből, esetleg a moziba is elzarándokolnak a pazar ki­állítású Verdi-műért. A te­levíziós operaközvetítés és a zenés filmszínház tehát olyan, mint egy pártfőtitkár: lehet finnyázni, de óriási befolyását, közönségnevelő erejét tagadni nem. Ezért oly kardinális kérdés mind­egyik esetben, hogy milyen? A tévé Manonja pompás volt. Nem érte el ugyan a jópár év előtti Metropolitan­beli előadás szellemi izgal­mát, de képernyőre érdemes, remek produkció. Az avant­garde rendezőként ismert Götz Friedrich nagyságát dicséri, hogy mentes maradt mindenféle túlzástól. Belát­ta, hogy Puccini első reme­kéhez a hagyománytisztele­ten át vezet az út. Az izgal­mas térszerkezetű színpadon sok hatásos beállítással, köl­tői képpel szolgálja a zenét. A sztárdirigens Giuseppe Sinopoli lírai olvasatát adta a partitúrának. Felfogása magas szinten költői, s csak e minőség emeletéről ad­hatunk hangot hiányérze­tünknek, hogy a zene nyer­sebb, drámaibb akcentusai is legömbölyítve jelennek meg nála. Csúcsforgalmában hallhattuk a jelenkori ope­raművészet legnagyobb alak­ját, Placido Domingót. A fiatal Des Grieux hamvas­sága, vagabund bája nem igazán találkozik Domingó érett, eredendően nobilis Operák a képernyőn és a mozivásznon művészetével. A második felvonástól kezdve mond­hatjuk, hogy eggyé vált a fi­gurával. A címszerepet az az új-zélandi Kirí te Kanawa énekelte, akit Losey: Don Giovanni filmjéből, egy ve­ronai Otellóból éppúgy is­merhetünk, mint a V(est Side Story-lemezről. Utolsó emlékeinkhez képest ugyan szedett magára néhány ki­lót, de megjelenése még így is illuziókeltő, hangszíne ér­zéki, alakítása teljes. Remek karaktert hozott az angolok első számú baritonistája, Thomas Allén, Lescaut őr­mester szerepében. Igazán irigylésre méltó hanggal és színészi tálentummal rendel­kezik. Egyszóval a Royal Opera Manón Lescaut elő­adása a mű magas szintű interpretációja volt, amely ugyanolyan élményt jelen­tett a műfaj szerelmeseinek, mint a zenés színházzal épp csak kacérkodó nézőknek­hallgatóknak. Verdi Otellója Ciprus szi­getén játszódik, Franca Zef­firelli Krétán forgatta a filmjét. Am míg az eredeti műben a színhely sokadran­gú körülmény, a filmvász­non elsődlegessé válik. Egy angol kritikus röviden csak „chocolate-box Otello"-nak (csokisdoboz Otellónak) ne­vezte. Ugyanis az embernek állandóan az az érzése, hogy a rendező a zsúfolt képek beállításával van elfoglalva, meg a boltívek optimális bevilágítását kísérletezi, ka­meráit állítgatja. Nem Verdi Otellóját látjuk, csak egy róla szóló filmet. A szerep­lők közül persze többen el­sőrangúak. Domingóról mi­lyen újabb dicsérő jelzőket vezethetnénk be? Igen meg­ható Katia Riciarelli mint Desdemona, s az sem válik hátrányára, hogy a vásznon egy vérbeli reneszánsz szép­séget látunk. Justino Diaz Jágója is színvonalas, időn­ként érdekes alakítás, ám nekem némileg más elkép­zeléseim vannak a figuráról, kezdve azon, hogy a-zászlóst hősbariton, és nem lírai basszus hanggal vélem hite­lesnek. Amit azonban Zeffirelli a zenével csinál, az többszö­rös merénylet. Az Otelló Verdi egyik csúcsteljesítmé­nye, élete vége felé írta. A zenetudomány egybehangzó véleménye szerint, eddigre •már nagyjából tisztában van a komponálás és a drama­turgia szabályaival. Az Otellót meg egyenesen a tö­kéletes szerkesztés minta­példájaként emlegetik, s ek­ként rajongja a közönség is A rendező ezzel szemben agyonszabdalja a kompozí­ciót, ütemeket hagy ki, mo­nológokat, együtteseket csonkít meg önkénnyel, zárt számokat helyez át. A nagy­szerű utókor helyreigazítja a tökéletlen mestert... S ez felháborító. Persze, ellenem vethetnék, hogy aki nem is­meri bensőségesen a dara­bot, annak föl se tűnik,''za­vart se okoz a számtalan és érthetetlen húzás, s csak a kényeskedő fülű rajongó szekta jajong. Ez valószínű. A zavart az okozza, hogy épp a művet kevéssé isme­rők ezután Verdi Otellóját Zeffirellijével fogják azono­sítani, pedig; mecsoda kü­lönbség! Ráadásul, nem színházi előadásról van szó, mely mint a szó — elrepül, hanem filmről, mely az írás­hoz hasonlatos: megmarad. Publicitása is sokszoros, csak Magyarországon több­százezren látják. Ezért hát, ez az Otelló nemcsak rossz, de mérhetetlenül kártékony is. Márok Tamás Elhunyt Kálmán György Kálmán György Kossuth- 64 évében, hosszan tartó, ... T. . ,„ súlyos betegség után, vasár­es ketszeres Jasza, Maru nJ e,hurfytB Temetéséről díjas színművész életenek később intézkednek. Színjáték Hely: a népfront Szeged városi . bizottságának ta­nácskozója. Téma: a moz­galom megújulásának lehe­tőségei, feladatai. Szereplők: a városi testület gazdaság­Royal kávéház: Végh Antal Az indulatok időről időre szinte az egekig csap­nak körülötte. Rajongás ess megvetés, szolidaritás és elutasítás. Közömbös alighanem senki sem maradhat iránta. 0 pedig közben kitartóan, konok elszántsággal ír, és megint csak ír, nemcsak futballról, hanem a szatmári népéletről éppúgy, mint egyféle végvári ka­tonaéletről a Rá k os i - re ndszerben, vagy éppen a mai erdélyi helyzet félelmetes hétköznapi részleteiről. Tá­madják és perelik, rágalmazzál: és gúnyolják, olvas­sák és vitatják, ö mindezenközben állja az ütéseket, és teszi a dolgát. „Akkor is, ha egyedül maradok." Igen: Végh Antalról van szó. Ki ez az ember voltaképpen? Hogyan látja saját szerepét az elmúlt néhány évtized magyarországi társadalomtörténetének alakulásában? Miként minősíti .1 támadásokat, és mi­vel magyarázza különleges helyzetét irodalomban, köztudatban? Milyen szemelyiseg rejtőzik a népi­nemzeti eszmekör, az aktuális lá-sadalmi gondok és a szenzációszámba menő, botrányos esetek iránt egy­aránt elkötelezettnek látszó rioo-ter, a leleplező, az ábrázoló és az indulatkavaró mögött? A futballügyek és az irodalmi-közéleti kérdések irányából, a fenti (és más) kérdések oldaláról — sokfelöl közelítve igyekszik bemutatni a Royal irodalmi kávéház Végh Antal utóbbi kötetcímeinek egyikét. Akkor is, ha egyedül maradok címül választó estje. Amelyre sze­retettel vár minden érdeklődőt a házigazda: Domonkos László és várospolitikai bizottságá­nak tagjai, valamint egy rendező-előadó, meghívot­tak. Az előadás témája ígé­retes, még a címe is sugall­ja, itt és most gondolatok­ban gazdag vita részese le­het a közönség — esetünk­ben a tudósító szerény köz­reműködésével, lapunk ol­vasói. Hiszen feltételezhető, a szereplők elemzik, értéke­lik az általuk eddig játszott darabokat e rendhagyó elő­adás keretében, az újítás szándékával. Kvázi, a szín­padról szól a kritikus hang. De félre a képes beszéd­del, lássuk a tényeket! Az említett két szakbizottság mintegy negyventagú össze­sen. Közülük hatan jelen­tek meg a téma tárgyalá­sán. Hozzászólásaik minő­ségét, tartalmi gazdagságát mi sem bizonyítja jobban, a megyei és a városi nép­frontapparátus érdeklődő munkatársai szorgalmasan jegyzeteltek. (Az észrevéte­lek természetesen lapunk­ban is helyet kapnak a nép­frontviták összegezésekor.) Rózsa János, a városi nép­frontbizottság munkatársát az esemény kapcsán inkább arról kérdeztem, mi lehet az oka a feltűnő közömbös­ségnek? Talán nem kaptak időben értesítést a bizott­ságok tagjai? S biztosan ér­dektelenséget jelent a tá­volmaradás? Lapozzuk a naptárt, kide­rül, az esemény előtt jó tíz nappal postázták a meghí­vókat — helybe, Szegedre, kinek a munkahelyére, ki­nek a lakására. Hogy az ér­dekeltek időben értesültek, arról tanúskodnak a vála­szok: nyolcan-tízen szóltak, nem tudnak részt venni egyéb elfoglaltságuk miatt, egy aktivista, hogy vala­miképpen mégis eleget te­gyen társadalmi megbízatá­sának, papírra vetette re­formjavaslatait. S a többi­ek? Nézegetjük a néésort. Vezérigazgató-helyettes, osz­tályvezető, titkárhelyettes, • egyetemi adjunktus, főmér­nök, kirendeltségvezető, igazgató, ágazatvezető ... csupa-csupa fontos, felelős beosztású szakember, aki gazdaság- és várospolitiká­ban is járatos lehet. Akik­nek, vélhető, épp elég a dolguk saját szakmájukban, szóval nem biztos, hogy tár­sadalmi megbízatásukat il­lendőségből fogadták el, s fölösleges koloncnak tart­ják. De az is lehet... A népfrontmozgalom jö­vője mindenesetre tőlük is függ. S a társadalmi vitá­kon lassan kirajzolódik egy kép, amelyen már nem lát­ni a formalizmust, a bi­zottságosdit, a potentátok utáni kapálódzást, társadal­masított színjátékot. De jó! Mag Edit

Next

/
Thumbnails
Contents