Délmagyarország, 1989. február (79. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-16 / 40. szám
8 • 1989. február 16., csütörtök DM Röviden Atomreaktor-rekonstrukció Családi vállalkozás Az Országgyűlés tavaly decemberi ülésszakán, a kormány jóvoltából, öt nagyvállalat több milliárdos adósságát engedte el, mert ilyen nagy csődtömeggel már nem tudtak mit kezdeni a tisztelt képviselők. Szomorúan is szerényeit, ám nagy reményeket táplálva, ezennel bejelentem, hogy a mi családunk is nagy vállalat, mert jelen körülmények között az élni akarás igen nagy vállalkozást jelent, ebből pedig logikusan következik, hogy az élet minden kis- és átlagembernek veszteséges ágazat. Az 1988-as családi költségvetési tervezet összege (két aktív keresővel számolva) 205 ezer 422 nettó forint volt. Családi vállalkozásunk négy tagja még 1937 novemberében törvényesen megszavazta, egy 5 ezer forintos vésztartalékkal együtt; ez utóbbi összeget a luxuscikkek (fagylalt, kávé, édesség, borravaló, cigaretta stb.) fogyasztásának befagyasztásából képeztük. Sajnos, 1988-ban az általunk tervezettnél jobban romlottak a belföldi cserearányok. Egy példa ennek illusztrálására. Mivel Miklós nevű gyermekünk teljesen meztelenül, rugdalózva jött a világra, ezért mezt és rugdalózót kellett számára vásárolnunk — 234 százalékos többletkiadásért, „árfelmérsékelten". Ennek fedezésére ugyan többletmunkát vállaltam, de ami bejött a réven, az elment adóra. Mint családfő, két mérnöki diplomával rendelkezem, tizenkét éves a munkaviszonyom, esti egyetemet végeztem, szakszervezeti bizalmi vagyok, megkaptam a Kiváló Munkáért kitüntetést, az egész üzemi kollektíva figyeli újítótevékenységemet (a forint inflációjának csökkentésével foglalkozom úgy, hogy egyre kevesebbet költök belőle), szocialista brigádunkban én vezetem a naplót. Mindez kevésnek, bizonyult ahhoz, hogy a feleségem tanársegédi fizetésének reálértékét jelentősen túlszárnyaljam. A múlt évben fokozatosan eladósodtunk. Bundás Lajos zöldségkereskedőtől kértünk kölcsön 10 ezer forintot 25 százalékos baráti kamatra, hogy az albérleti díjat visszamenőleg ki tudjuk egyenlíteni. A társadalom válláról akartuk levenni a terhet, amikor önerőből elkezdtünk építkezni. Az erő és a pénz azonban ehhez nem bizonyult elégségesnek. Az OTP-től 300 ezer, a két munkahelytől összesen 150 ezer forint kölcsönt vettünk fel, ismerőseink további 100 ezer forint hitelt nyújtottak, baráti kamatra. Az építőanyag-hiánya betervezettet jóval meghaladta, s ez szervezetemet és épülő házunkat nagyon megviselte. Csak a fele készült el, én pedig alig ismerek magamra. Meleg front előtt szúr a szivem, hideg front előtt fáj a gerincem, ha egész rop tejen vagyok, begörcsöl a gyomrom, fekete haj koronámba befészkelte magát az őszi lombhullás. Plusz kettes szemüvegem négyesre kellett cserélnem, három fogam kihullt, telek helyett a vesémben van a homok. A bütykeimet nem számolom, viszont a nagyobbik fiam állandóan rágja a fülemet egy bicikliért — 6zóval, a fülkagylóm is agyon van strapáivá. Kész csődtömeg vagyok. Alvállalkozóm, kedves feleségem, eszmei értékéből több használati értéket vont ki, így most külön költségvetésből, azaz táppénzből él. Jelen körülmények között családi vállalkozásunk képtelen talpon maradni. Tisztelettel kérdezem, közel 800 ezer forintos adósságunkat nekünk nem engedhetné el a kormány és az Országgyűlés? (A nyilvánosság előtt bennünket sem kellene megnevezni, nehogy valaki rosszat gondoljon!) Salga Attila A Központi Fizikai Kutatóintézet 19R6. májusában re- n I. • VALLÁSTÖRTÉNET konstrukció miatt leállított atomreaktoránál befejezték az DOrUlt IQO DÉI.SZLAVOKNAK építészeti munkák nagyobb részét és azoknak a berendezé- A várható időjárás maes- Holnap, pénteken este 6 seknek a szerelését, amelyek közvetlenül nem érintkeznek tig: Eleinte borult idő lesz, órakor vallástörténeti előALTERNATlVAK AZ ADÓVannak-e még alternatí- BEVALLÁSRÓL vák? címmel Tardos íMár- Papp István, a Csongrád ton. a Pénzügykutató Rt. Megyei Adófelügyelőség radioaktív anyagokkal. A felújítás eredményeként a reak- további esővel, havas esővel, adást hallhatnak a délszláv igazgatója tart előadást hol- vezetőhelyettese tart előtör teljesítménye a korábbi 5 megawattról 20 megawattra főként keleten havazással, klubban (Vörösmarty u. 3.) nap, pénteken este 7 órakor adásst az adóbevallások elnövekszik. A rekonstrukciót követően eddig nem pártot: A Dunántúlon a délutáni az érdeklődök. Mandily a Szabad Demokraták Szö- készítéséről holnap pénteizotopokat is előállítanak majd. így például a Kobalt— G0- óráktól felszakadozik a fel- Predrag. az ELTE végzős vétségének előadás-soroza- ken délután 3 órakor az at. amelyet a gyógyászatban alkalmaznak a rosszindulatú hözet Eleinte mérsekeltdél- hallgatója Szent Sáva je- tán a November 7. Művelő- Asotthalmi Egyetértés Tsz daganatok besugárzására. A reaktor indítását ez év má- nyugati szél északnyugatira lentőségéről és a szerb nép dési Házban. irodájában, sodlk felére tervezik. Képünkön: a felújított reaktor egy fordul, és megerősödik. A történetében betöltött szererészlete látható Fölvehető -i^mt. mm >m mm tíi ék m<m legalacsonyabb reggeli hőmérséklet általában —3 és BEIKTATTAK A HELYES 2 fok között valószínű, de a A MAV ÚJ VEZETŐJÉT IDŐPONT hóval boritott keleti terüleSzerdán a MAV vezér- teken —5 fok alatti hömérigazgatósága székhazában Mint tegnapi lapunkban séklet is előfordulhat. Kora ünnepélyesen beiktatták hi- hírt adtunk, az MSZMP délután 2 és 7 fok közé vatalába a MÁV új elnök- _ „ . ... ' . ul„„ttciai emelkedik a hőmérséklet, vezérigazgatóját. Urbán La- Szf«ed Varosl HANGLEMEZRŐL jóst. A megbízólevelet Der- nak újonnan létrehozott Az ARABEUA BŰVÖS vazsi András közlekedési, hir- munkabizottsága ma, csü- dász, Carmen és az Euryankörfési és építésügyi mi- törtökön nem fél 2 órakor, ta, valamint s Fidélio című niszter nyújtotta át. Ezzel operákból hallgathatnak egy időben — érdemei elis- hanem fél 3-kor tárgyalja a ré6zleleket az érdeklődők merése mellett, más fontos pártbizottság székházában ma délután fél 5 órakor a megbízatására való tekintet- Postás Művelődési Házban tel - felmentette tisztségé- az >0usag koreben vegzett (Csanádi u 9) Az ismerU.. böl Ónozó Györgyöt, a MAV politikai munka feladatait, tőt Szécsi József tartja, eddigi vezérigazgatóját. MÉMKÖZLEMÉNY A mezőgazdasági es élelmezésügyi miniszter — a pénzügyminiszterrel és az Országos Arhivatal elnökével egyetértésben — hatályon kívül helyezte a kutyák. törzskönyvezéséről és tenyésztésükkel kapcsolatos egyes szolgáltatások díjáról 1975-ben hozott rendeletét. Ezentúl a törzskönyvezéssel kapcsolatos minden kérdést az ebtenyésztőknek saját szervezeteikben kell megvitatniuk és végrehajtaniuk. A törzskönyvezési szabályzatokat — a MÉM jóváhagyása nélkül — az egyesületek közgyűlése fogadja el. NYITOTT TAGOZAT A Gödöllői Agrártudományi Egyetem Gyöngyösi Vállalatgazdasági Üzemmérnöki Intézetében az idén szeptembertől, kísérlett jelleggel, levelező tagozaton úgynevezett nyitott tagozatú évfolyam indul. 'Az intézetben hosszabb távon ezzel váltják fel a levelező tagozati képzést. A módszer lényege: minden eddiginél fontosabb az önképzés. Az előirt tanyag elsajátításához a jelentkezőknek fakultatív konzultációkat, gyakorlatokat biztosit az intézet, számukra okUtócsomagot, könyveket, jegyzeteket ad és gondoskodik a tanfolyamos rendszerű felkészitósről. TELELOTTÓNYEREMÉNYEK A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a februári telelottó-nyeremények a nyereményilleték levonása után a következők: 5 találatos szelvény nem volt. A 4 talál latosokra , Nagy László felvétele péröl szól. Ajándék - Milyen ajándékot vettél a férjednek születésnapjára? — Megengedtem neki. hogy egy érán át beszéljen megállás nélkül, és egyszer sem szakítottam félbe. Tegyünk egy lépést az erdélyiekért! s Színre lépnek a JA7E művészeti csoportjai Poór KITÜNTETÉS A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa Dobi Ferencnek, a Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete főtitkárának eredményes munkássága és közéleti tevéNagyszábású műsoros est házigazda szerepét megtartására készülnek a Zsolt vállalta. József Attila Tudomány- A műsoros est után noszegyetem művészeti csoport- talgiabuli lesz a 7-es tejai. A fiatalok a teljes be- remben. vételt az erdélyiek segité- Csomor László orvos, kecssére ajánlják fel. keméti műkedvelő festő (vaA február 21-én, kedden >aba Szegeden végezte az 19 órakor a JATE audito- egyetemet es .tt mutatkozott rium maximumában és 7-es be ef° ?lk?'om™al a termében sorra kerülő, Er- veszetpartolóknak) a kiállu dély-központú műsorban tott. ™velb°l f^yet felajánl fellép a JATE 8.15-ös színvásárlásra, melynek ellenér. Botanikus világtalálkozó házi alkotóközössége, a Sze. «két szintén az Erdély Kör kenysége eléréseként, ««« Egyetemi Énekkar és ^rendezők szeretettel várnyugállományba vonulása a JATE—Olajbányász Bálint ják a varos lakosságát a alkalmából a Munka Vörös Sándor néptáncegyüttes. A műsoros estre! Zászló Érdemrendje kitüntetést adományozta. A kitüntetést Sarlós István, az Elnöki Tanács helyettes elnöke adta át szerdán a Parla- , .... , , . . , mentben. Jelen volt a ki- Megkezdődtek az előke- szerint akcióprogramot |s tüntetés átadásánál - Nagy ff e a botamkusok vu md.tanak eszennt a botan.Sándor a Szakszervezetek lagtalálkozójára, amelyet a kus kertek szakemberei ászOrszágos Tanácsának fótit- Botanikus Kertek Nemzet- szehangolják a növények olkdra ' ' közi Egyesülete rendez má- talmát célzó munkájukat, NYUGDÍJAS-TALÁLKOZÓ jus végén Vácrátóton. A génbankokat alakítanak ki, A HV.DSZ Csongrád me- szervezőbizottságnál eddig amelyek a pusztulásra ítélt gyei K1SZÖV Területi Szak- 28 országból jelezték részvé- fajok fennmaradását szolgáiszervezeti Bizottsága holnap, teli szándékukat a növények ják. A növények védelme pénteken délután fél 4 óra- tudósai és a környezetvé- azért is-fontos, mert egyet kor nyugdijastalálkozót tart dők. A tanácskozás elsősor- len faj kipusztulása a mi a KISZÖV Klubban (Arany ban a környezeti ártalmak égövünkön átlag tíz — a János u. 9.), ahol Soproni ny0mán pusztuló növényfa- forró égövön megközelítően Lajos tart diaképes útibe- védelmének kérdéseivel száz ~ aIlatfaÍ Pusztulását számolót Portugália 2. cím- J°k vedelnének Keraeseivei vonja magáva,_ ami pedfg mel. foglalkozik majd. A tervek a termeözet elszegényedéséhez, a biológiai egyensúl/ _ . . ' l'mmmma felborulásához vezet. A viIajvani /f\»ICCIOUna lágon egyébként 300 ezer virágos növényfajt tartanak Egy tajvani hölgy az olasz az erről készült felvételből nyilván, ezek közül ebből 40 Cicciolina által alkalmazott mintegy kétperces részt a2 ezret fenyeget közvetlenül a módszerek „továbbfejlesztő- egyik tajvani televízióállo- kipusztulás veszélye. A vácsével" kíván politikai be- más szombaton be is muta- rátóti botanikus kert 30 hekfolyást szerezni. tott. A „gyermeki lélek" tarján 12 ezer faj és fajta Míg az olasz parlamentbe megrontása, a társadalmi él, s a génbankban hárombejutott Cicciolina, azaz szokások aláásása miatt a száz máshol már kipusztult Stallér Ilona, általában tévét 5400 dollár nagyságú növényritkaság fennmaradacsak a keblét mutogatja az bírsággal sújtották. A po- sáról gondoskodnak. A maérdeklődőknek. a Hszu litlkusi pályára készülő jusi világtalálkozón a resztHsziao-Tan nevű tajvani hölgy szintén számiihat né- vevők megismerkedhetnek hölgy teljesen ruhátlanul hány száz dollárnyi bünte- majd a vácrátóti tudomaveti bele magát a decem- tésre. nyes műhely munkájával is. béri parlamenti választásokat megelőző küzdelembe. A — 29 éves nő azt tervezi, hogy a környezetszennyezés elleni tiltakozásul ruhátlanul fog rohangálni Tajpej egyik nagy , szeméttelepén, és ugyancsak meztelenül fürdik meg az egyik szennyeDELMAGYARORSZAG A Magyar Szocialista Munkáspárt Szeged Városi Bizottságának napilapja Főszerkesztő: Sz. Simon István Főszerkesztő-helyettes: S/átuy Isltiin Kiadja a Csongrád Megyei lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: Kispál egyenként 200 ezer 639 foKrpünk tanúsága -""jegyzést vcszneK tot. AKI penig ezzei <i Í """ latos szelvényekre egyen- lehetőséggel nem kíván élni. fölvehet! a tulajdonos nélküT/lépése máris^ nagy^vihart jo. Sajtóház 6740. - Telefon: 24-653. - A lapot nyomja Szegedi ként 36 forintot fizetnek. A maradt bőrzakót. (A közölt adatok nem véglege- kebb, vagy tágabb rétegei sék, a nyeremények eilen- hogy lépten-nyomon bőrkabátokat hagyjanak maguk őrzése még tart után .1 egyenneni zuu ezer oja iu- — _ f0ivóban rintot, a 3^asokra egyen- Képünk tanúsága szerint 120 literes szovjet mélybuto ' • „— „r_ ként 935 forintot, a 2 talá- szekrényekre előjegyzést vesznek föl. Aki pedig ezzel St! Hszu Hsziao-Tan elsó lel- Anta| _ Szerkesztőség es kiadóvállalat: Szeged, Tanácsköztársaság álja a élni. fölvehet! a tulajdonos nélküT/lépése máris nagy vihart j0. Sajtóház 6740. - Telefon: 24-633. - A lapot nyomja Szegedi kérdés csak az: társadalmunk szü/ kavart. „A társadalmi szo- Nyomda, Szeged. Kajest-Zsilinszky utea 23. 6720. Igazgató: Suranvi étegei engedhetik meg maguknak, kasok elleni tiltakozásul" Tibor. - T erjeszti a Magsar Posta, Előfizethető a postahitataloknal es meztelenül táncolt az egyik kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 101 forint. - ISSN tajpejl diszkó színpadán, és 0133-025 *