Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-11 / 9. szám
4 1989. január 14., szombat Újfajta előmelegítő Dízelmotorokhoz újfajta előmelegítő berendezést készítettek a Békés és Csongrád megyei állami gazdaságok szegedi szakszolgálati állomásán. A készülék kísérleti üzemeltetését a Pankotai Állami Gazdaság vállalta; IFA-szerelvényekre és Rába Steiger traktorra szerelték fel a berendezéseket. A próbaüzem alatt az IFA. tehergépkocsinál 5,5, a traktornál pedig 5 százalékos üzemanyag-magtakarítást értek el. Az eredmények láttán az állami gazdaság valamennyi teherautóját és traktorát felszerelte az új készülékkel. Az előzetes tesztkalkulációk szerint évi 1,2 millió forintos megtakarításra számítanak a pankotai állami gazdaságban. A szakszolgálati állomás szakembereinek eredetileg az volt a célja az előmelegítóvel, hogy a dízelmotorok hidegben is könnyen induljanak, a motor ne dermedjen le, csökkenjen a hidegindítással járó károsodás, hidegindító spray nélkül is biztonságos legyen az indítás, s a motor élettartama növekedjék. Az üzemi kísérletekkel újabb ötletek, majd nem várt eredmények születtek. Újításként ugyanabban a térben, ahol az elektromos melegítést végzik, elhelyeztek egy hőcserélő berendezést. Ennek az a rendeltetése, hogy az üzemanyagot a motor üzemi hőmérsékletére felmelegítse, még mielőtt az az adagolóba kerül. E megoldással az üzemanyag jobb hatásfokkal ég el. A fölösleg visszakerül az üzemanyagtartályba, és magasabb hőfokával megakadályozza a gázolaj menet közbeni ledermedését. További előny, hogy az előmelegítő készülékkel fölszerelt jármű mérsékeltebben szennyezi a környezetet. A mezőgazdasági nagyüzemeken kívül ipari szolgáltató és szállító vállalatok is érdeklődnek az új előmelegítő berendezés iránt, ezért a szakszolgálati állomás megkezdte a készülékek szériagyártását és forgalmazását. (MTI) írásunk visszhangja A MÁ V álláspontja Kérem, engedje meg, hogy a lap 1988. december 28-i számában megjelent „Nehéz az út" című cikkre reagálva a következőkről tájékoztassam: A Miskolc —Nyíregyháza — Debrecen — Szol nok — Kecskemét —Szeged között közlekedő úgynevezett „átlós" gyorsvonatpárt több mint másfél évtizeddel ezelőtt az utazóközönség többségének megfelelő menetrendi fekvésben helyeztük forgalomba. A vonatpár a 405 kilométer útvonalon végig villamosvontatással, 100 kilométeres sebességgel közlekedik. Az érintett városokban történő indokolt megállásokat is figyelembe véve, a vonatok 75 kilométeres óránkénti utazási sebessége mintegy 10 kilométer/órával magasabb, mint a hasonló típusú vonatok országos átlaga. A vonatpár utasforgalma hét közben és hét végén, valamint szakaszonként igen változó, ezért hét közben a közvetlen összeköttetést a Miskolc—Cegléd — Miskolc szakaszon más gyorsvonattal egyesítve biztosítja a MÁV, mert a szegedi utasforgalom átlagosan 200 fő alatt van. Hét végén Miskolc —Szeged—Miskolc között az egyetemi városok és más igények miatt az utasforgalom jelentős, ezért nyolc kocsiból álló önálló gyorsvonat közlekedik ezen az útvonalon. Hét közbén a lengyel importból beszerzett — a mai reális igényeknek megfelelő — korszerű személykocsik közlekednek. A hét végi tömeges utasforgalomban kénytelenek vagyunk régebbi típusú kocsikat is közlekedtetni. Sajnos ezekben a kocsikban főleg hét végén fokozottabban tapasztalhatók a vasúti személyszállítás színvonalát zavaró negatív jelenségek, melyeket az utazóközönség egy részének hangos magatartása, szemetelés, a berendezések szinte állandó rongálása, eltulajdonítása okoz. Az 1988. december 27én Miskolcról Szegedre közlekedő vonaton például több kocsiban lukakat fúrtak az utastért a WC-töl elválasztó falakba, négy helyen leszaggatták a sötétítő függönyöket stb. A karácsonyi forgalomban súlyosbította a helyzetet a vonat zsúfoltsága is, melyet a MÁV kedvezőtlen személykocsihelyzete miatt sajnos nem tudtunk megelőzni. Az előfordult kényelmetlenség miatt, ezúton kérjük az utazóközönség elnézését. A szolgáltatások szempontjából egyetértünk Balogh Tamással abban, hogy a hosszú útvonalon megfelelő utasellátásra is szükség lenne. Az Utasellátó Vállalat több éven át fenntartotta a gyakori utascsere és csekély fogyasztás miatt jelentós ráfizetéssel üzemelő járatot, de az elavult kocsi elkerülhetetlen selejtezése miatt kénytelenek voltunk ezt a szolgáltatást megszüntetni, mert a közismert beruházási gondok miatt a forgalomból kivont kocsit nem tudjuk pótolni. A cikk írója nehezményezi, hogy Szeged —Debrecen — Szeged viszonylatban Cegléden kedvezőtlen a személyszállító vonatok csatlakozása. Ezzel kapcsolatban megjegyezzük, hogy a két fővonalon a személyszállító vonatok menetrendjét elsősorban a Budapest-centrikus tömeges utasforgalom igényei szerint kell kialakítanunk, ezért nem minden vonatnál lehet a ceglédi csatlakozási időket optimalizálni. A helyzet tárgyilagos megítéléséhez kérjük figyelembe venni, hogy a jelenleg érvényes menetrendben a Szeged—Debrecen—Miskolc közötti közvetlen gyorsvonaton kívül naponta további négy pár vonatnál ván Cegléden megfelelő csatlakozás. Megfigyelésünk szerint vonatonként 30 — 50 átszálló utas van. Jogi tanacsok Örökségből kizárás S. J.-né szegedi olvasónk levelében panaszolja, hogy egyetlen gyermekével a kapcsolata annyira megromlott, hogy halála esetére az örökségből szeretné kizárni. Oka az, hogy fia egy kétgyermekes aszszonnyal került össze, aki teljesen ellene hangolja, durvaságra ösztönzi, annak ellenére, hogy ingatlan eladásából származott pénzt is mind elvitte. Szeretne tudni, hogy a törvény rendelkezései szerint mit tehet és hová forduljon, hogy fiát az örökségből kitagadja? Az ember halálával a hagyaték mint egész száll az örökösre. Az örökös lehet törvényes és végintézkedésén alapuló. A törvényes örökös elsősorban az örökhagyó leszármazója (gyermeke, unokája). Az örökhagyó halála esetére vagyonáról vagy annak egy részéről végrendelettel intézkedhet. Abban az esetben, ha az örökhagyó végrendelettel nem a leszármazóját nevezi meg örökösnek, azonban a köteles részre leszármazója jogosult. A köteles rész a törvényes örökség fele. A törvény rendelkezései szerint, ha a leszármazó nem az örökös, akkor is a köteles részre jogosult. Ebből következik, hogy olvasónk szándékát csak kitagadással valósíthatja meg. Akit az örökhagyó érvénycsen kitagadott, az sem törvényes, sem pedig végintézkedés alapján nem örökölhet. A rendelkezések szerint a kitagadás csak akkor érvényes, ha a végintézkedés annak pontos okát megjelöli. Kitagadásnak a következő esetekben van helye: a köteles részre jogosult az örökhagyó után érdemtelen; az örökhagyó sérelmére súlyos bűncselekményt követett el; az örökhagyó egyenesági rokonának vagy házastársának életére tört: vagy sérelmére egyéb súlyos bűncselekményt követett el; az örökhagyóval szemben törvényes eltartási kötelezettségét súlyosan megsértette: erkölcstelen életmódot folytat; jogerősen ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztésre ítélték. A kitagadásról az örökhagyónak végintézkedésben kell intézkednie. megjelölve döntésének tövényes okát. Olvasónk, ha szándékát továbbra is fenntartja, akkor leghelyesebb a végrendeletét közjegyzővel elkészíttetni és ott letétbe helyezni. így biztosítva van végakarata. Dr. V. M. Az 1989. május 28-tól érvényes új menetrendben Budapest—Szeged között egész évben naponta új gyorsvonatpár fog közlekedni, és ezáltal ceglédi átszállással újabb kedvező utazási lehetőséget alakítunk ki Szeged —Debrecen —Szeged között a következők szerint: A Szegedről 10.30-kor induló vonat 12.13-kor érkezik Ceglédre. Ceglédről 12.44órakor indul a csatlakozás és 14.31-re ér Debrecenbe. Ellenkező irányból 9.20 órakor lehet Debrecenből elindulni, s ez a vonat 11.10-re ér Ceglédre. Innen 11,15-kor lehet tovább utazni és 12.48 órakor érkezhetünk Szegedre. Ezenkívül a vasárnap esti csúcsforgalomban a Debrecenből 16.48-kor induló budapesti gyorsvonattal közvetlen kocsik közlekednek Záhony —Szeged között a Ceglédről 19.00-kor induló és Szegedre 20.46 órakor érkező új gyorsvonattal. Fehér László főosztály vezető-helvettes Rajongok a statisztikákért. Amivel mindent be lehet bizonyítani, sőt, annál többet is — mindennek az ellenkezőjét. Ezen előrebocsátással együtt korrektnek tartom Fehér László válaszát, s köszönöm is. Három megjegyzést tennék azonban. 1. Bármi is az indoka, manapság megengedhetetlennek érzem, hogy ezt a 405 kilométeres utat büfékocsi nélkül tegyék meg az utasok (hogy egyes vonatokon a büfékocsiban sem sok köszönet van, ez más kérdés). 2. Nem tudom, mint ért Fehér László pontosan „megfelelő csatlakozásion? Ha — mint az új, örömmel üdvözölt menetrendből kitűnik — 3 óra 28 perc alatt is megtehető a Debrecen —Szeged út, akkor megfelelő csatlakozás-e az, amivel öt óra alatt juthatunk egyik városból a másikba? 3. Cáfolnom is kell. Hosszú idő óta hét közben és hét végén egyaránt — az első osztályú kocsikat kivéve — „régebbi típusú", azaz a köznyelv szerint „fapados" kocsikból van öszszeállítva az említett Miskolc—Szeged közti szerelvény. S ezeknek nemcsak „komfortfokozata", hanem tisztasága is messze elmarad a Szeged és Budapest között közlekedő gyorsvonatok általában megfelelő színvonalától. Balogh Tamás 1988. Somogyi adatok Móra Ferenc tollából / Draveczky Balázs = Somogyi Honismereti Híradó. - 2. sz. - 19.12es. balatonfóldvári keltezésű leveleiből. Szeged / -encz- = Taurus Hírlap. — dec. 7. — Szerző: Szencz Etelka. — Tudósítás a gumigyárból Munkavédelmi feladatok a Szegedi Gumigyárban = Taurus Hírlap. dec. 7. Virág... virágai : Már nem Inkognitóban / Garai Tamás = Képes 7. — dec. 17. - A Virág cukrászdáról. Kedvező programtárgyalások Növekszik a belföldi heveder gyártása : Szegedről... / -sze- = Taurus Hírlap — dec. 21. — Szerző: Szensz Etelka. — Tudósítás a gumigyárból. Szegeden újra a korrupció az úr? : Nem tisztulnak a frontok : A bürokraták rendezték soraikat : Miért nem kért építési engedélyt Benke Zoltán? : A penzióból neái lett semmi / Kóbor László - Reform. — dec. 30. — Benke Zoltán penzióépítési ügye Az utolsó városi huszár (Kép] = Reform. — dec. 30. — Liebmann Béla fényképe az 1920-as évekból. a szegedi Gárgyán Lajosról. Élelmiszer-előállítók a Szegedi Ipari Vásáron 1988. évben' Kovalcsik Ignác és Pitrik Imre - Élelmezési Ipar. — 12.sz. 1989. Tolldzseki Szegedről • Esti HírSzeged a hazai lapokban 2/1989 lap — jan. 2. — A ruhagyár új terméke. f Virágzik a mimózafa - Esti Hírlap. — jan. 2 - Az egyetemi füvészkertben. Megú|uló Móra-múzeum : Állandó kiállítás = Esti Hírlap — jan. 3. — A Móra Ferenc Múzeum átépítéséről. Kétmegyés kutatók és feltalálók : Közös asztalunk. . 1.. szakszolgálat a mezőgazdaságnak / Pléskonics András = Békés Megyei Népújság — jan 4. — Békés és Csongrád megyében. Megújul a szegedi múzeum = Népszabadság. — jan. 4. Móra-Museum wird revitalisiert = Neueste Nachrichten. — jan. 4. - Az épület átépítéséről. Kétmegyés kutatók cs feltalálók : Krtzös asztalunk... 2.. Szellemi potenciák. feltételes módban / Pléskonics András - Békés Megyei Népújság. — jan. 5. — Békés és Csongrád megyében. SZBK-napok Szegeden / p. a. = Békés Megyei Népújság. — jan. 5. — Szerzó: Pléskonics András Tudományos napok Szegeden = Magyar Hírlap. — jan. 5. — Az MTA biológiai központjában. — Ua. Népszabadság. Népszava. — jan. 5. „A tudomány az egész életet követeli az embertől" : Straub F Brúnó akadémikus hetvenöt éves / H. I Magyar Nemzet. — jan. 5. — Szegedi tevékenységéről is. Egy korai glasznoszty : Ha a korrupció napfényre j;erúl... / Halász Miklós = Magyar Nemzet. — jan. 5. — Csépi József újságíró pártfegyelmit kapott egy 1983-as szegedi ..téglaügy" megírásáért. Baráti kör Szegeden = Vasárnapi Hirek. — jan. 8 — Megalakul] a Munkásőrség Szeged és Kórnyéke Baráti Köre. A sztálini önigazolás színjátéka / esi-- Vasárnapi Hírek. — jan. 8. : ill — (Zsöllye). — Kritika Anatolij Ribakov: Az Arbat gyermekei c. drámájának kiszszínházi bemutatójáról. Sztálin szerepében Balázsovits : Az Arbat gyermekei Szegeden / -lengyel= Magyar Hírlap. — jan 9. : ill. — Szerző: Lengyel András György. — Anatolij Ribakov drámájának kisszfnházi bemutatójáról. Baka István — A kisfiú és a vámpírok / Bakunyi István : Allöld. — 1. sz. — Könyvismertetés. A Bibó István Emlékbizottság megalakulási nyilatkozata = Hitel. — I sz. —«A József Attila Tudományegyetemen 1989. JANUÁR 11., SZERDA r- NÉVNAP: ÁGOTA A Nap kel 7 óra 30 perckor, és nyugszik 16 óra 14 perckor. A Hold kel 9 óra 38 perckor, ós nyugszik 21 óra 01 perckor. VÍZÁLLÁS A Tisza vfzállésa Szegednél kedden plusz 77 cm (élló) HETVENÖT ÉVES Roger Guillemin. (sz 1924 ) az Egyesült Államokban dolgozó Nobel-díjas Irancia orvoskutató. HETVENÖT ÉVES Nagy László (sz. 1914.) ny. egyetemi tanár, a szegedi tudományegyelem mezőgazdasági és munkajogi tanszékének tanára 1957-től 1984-ig. KISSZlNHÁZ délelőtt 11 és este 7 órakor Olivér (bérletszünet) MOZIK Vörös csillag: délelőtt 10 órakor Háborús játékok, délután tél 4. háromnegyed 6 és 6 órakor Cukorbébí (színes NSZK filmvígjáték III helyár!). Fáklya: fél 3 és háromnegyed 5 órakor Hupikék törpikék és Törpicur (szines m b belga rajzfilm III. helyár!) 7 órakor Isten akaratából (szines magyar film). Szabadság: 3. negyed 6 és fél 8 órakor Háborús játékok (szines. amerikai fantasztikus film III helyár!). Fllmtéka: Fél 6 órakor: Psyché 1 Fél 8 órakor: Psyché 2. (szines magyar film 16 éven felülieknek!). Klskörössy halászcsárda: (videomozi) délután 4 és este 8 órakor Csavargók (szines hongkongi karatefilm). Éva presszó: este 8 órakor Csavargók (szines hongkongi karatefilm). Nyugdfjasmozl: délután 5 órakor Csendes otthon (magyar filmvígjáték). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3 szám (13/57-es) Este 8 órától reggel 7 óráig Csak súrgós esetben! BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI: Ma a balesetet szenvedett személyeket a II. kórház (Tolbuhin sgt 57 ) veszi fel. sebészeti felvételi úgyeletet az I sz Sebészeti Klinika (Pécsi u 4 ), urológiai felvételi ügyeletei a II. kórház tart. A balesetet szenvedett gyermekeket a kórház baleseti sebészeti osztályán, az egyéb sebészeti gyermekbetegeket a sebészeti klinikán látják el ÉJSZAKAI ORVOSI: Este 7 órától reggel 7 óráig a lelnóttlakosság részére Szeged, Hunyadi János sgt 1 sz alatt Telefon 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel fél 8 óráig, szombaton. vasárnap és munkaszüneti napokon reggel fél 8 órától másnap reggel fél 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermekorvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi éllátésa GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI: Ma este 7 órától holnap reggel 7 óráig a FúlOrr-Gégeklinika (Szeged. Lenin krt 111 ) telefon: 21-122. déel adás. 18.30: Rajzfilm. 18.40: Vetélkedő. 19.00: Tv-kalendárlum 19.10: Ra|zfllm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-hiredó. 19.50: Sport. 20.00: Játékfilm. 21.35: Riport. 22.05: Tv-hlradó. 22.25 Éjszakai program. BELGRÁD 2. 18.45: Zágrábi körkép. 19.27: Ma ette. 19.30: Tv-hlradó. 21.35: Művészeti est. SKY 8.05: Ralzfllmek. 9.00: Cisco Kid weeternsorozat. 9.30: Plndurkák - ra|ztllm. 10.00: Rockshow. 11.00: Slágerlista. 13.00: Egy másik világ. 15.00: Láglhfd a vadon felett (kalandfilm.) 15.30: Rajzfilm. 16.00: Popformában. 17.00: Gyermekműsor ra|z1llmekkel. 19.00: Vigjátákaorozat. 19.30: Fluppy dogs (rajzfilmsorozat). 20.30: Ház az óból túlpartján (amerikai film.) 22.10: Autó- ás motorsport 23.15: Párizs-Dakar rallye 23.30: Ütlfllmaorozat. SUPER 8.00: Egyveleg. 16.30: Forró drót (showműsor.) 18.00: Erő kapitány és a jövő katonái (kalandfilm.) 19.00: Élve vagy holtan (westernfllm.) 20.00: Nem csupán egy újabb kaland. 22.00: Benny Hlllthow. 00.00: Egyveleg. TV 5 16.10: Interlm ügynökség 6.17.00: Falu a felhők között. 18.00: Az utolsó öt perc (bűnügyi sorozat.) 21.05: Komolyzene. 21.30: A 88-as oldal (Irodalmi műsor.) 22.35: Drupka (riportfilm.)23.00: Francia ajkú kontinensek. 23.30: A Holdon jártunk. O 0 Rádió FOGORVOSI: Hétfőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfó reggel 7 óráig Szeged. Zöld S. u 1-3 Telefon 14-642 SOS LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Mindennap este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000 IFJÚSÁGI DROGTELEFON: 54-773. Hétfőn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható BUDAPESTI. 8.00 Tévétorna nyugdijasoknak 8.05 Stúdió'89 8.55 Az Országházból jelentjük kb 13.00: Tudósítás az Országgyűlés ülésszakáról 16 45: Hírek 16 50 Déli videoújság 17 00: Hírek szlovák nyelven 17 05 Házi gondozás, ápolás - 1 17.20 Műsorajánlat 17 25 Tungsram Bajai SK - térti kosárlabda-mérkőzés 19 00 A műúszás szépsége és gyötrelmei 19 30 Hiradó - Az Országházból (elentjük. . 20.45 Két férfi egy eset - (NSZK bűnügyi film) 21 50 Nemzetközi stúdió Diplomata katonák 22 36 Híradó BUDAPEST 2. TV 2 Kudlik Júliával és Antal Imrével 17 00 Képú|Ság 17.15 TV 2 Benne reklám, idójárás-jelentés, tévétorna, riportok, zene 17 45 Torpedó - (telefonos játék) 18 00 Telespori 18.30 Gyerekeknek! 19 00 Vörös özvegy 1 - (francia tévéfilm) 20.23 TV 2 Benne Regi magyar láncmuzsika. Táncok a Victorisz kódexből 2100 Hiradó 2 21.20: TV 2 Benne Reklám, Felkínálom 22.00: Csempészek — (Franciatévéfilm.) 22.51: Napzárta KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL BELGRÁD 1. 8.30: Adás gyermekeknek. 9.00és 10.35: Téli Iskoletévé. 14.15: Műsorismertetés. 14.20 és 15.25: Téli Iskolatévé 16.50: Híradó magyar nyelven. 18.00: MűvelőKOSSUTH 8.20: Gazdasági magazin. 8.50: Könynyüzene. 9.30: Nóték. 10.05: Pórul|ért hencegók. 11.00: Sulllvan-operettnyltányok. 11.30: Ferences rend Gyöngyösön. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klaszszlkusok délidőben. 14.10: A magyar nyelv századal — (5.) 14.25: Operaslégerek. 15.00: A Népzenei Hangos Ujsag melléklete. 16 00: Hírek, ldö|árás! 16.20: A körhinta-palota — mesejáték. 17.05: Kinek az érdeke? 17.30: Tranzit kévéhéz. 18.02: Várady Szabolcs: Hátha nem úgy van — könyvszemle. 19.15: Két nap az élet - 2. 19.57: Táncházi muzsika. 20.30: A külpolitikai rovat műsora. 21.00: Relner Frigyes öröksége — 4. 22.00: Hírvilág. 22.30: Árulkodó rengéshullámok. 22.45: Haydn: D-moll (Lamentatlone) - szimfónia No. 26. 23.01: Plerre Fournler gordonkázlk. Ernest Lush és Jean Fonda zongorázik. 23.45: Régi énekesek híres műsorából. PETŐFI 8.05: Idősebbek hullámhosszán 9.05: Napközben - (Élö). 12.10: Fúvós Indulók. 12.30: Dékl Lakatos Sándor népi zenekara látszik. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Beszélgetés Mesterházi Mártonnal. 15.05: Zenerulett - (Éló). 17.05: Kölyökrádló 17.30: Ötödik sebesség 18.24: Tudósítás a ZTE—Körmend férfi bajnoki kosárlabda-mérkőzésről. 18.30: Garázs — A mikrofonnál: Nagy Feró. 18.55: Tudósítás térti bajnoki kosárlabda-mérkőzésekről. 19.05: Lloyd Webber zenés |átékalból. 19.55: Albuma|ánlat. 20.50: Az ország „névjegykártyája". 21.05: Tanakodó. 22.00: Népszerű dallamok — esti hangverseny. 23.15: A Urlah Heep együttes felvételeiből. 23.50: Carmen McRae dzsesszegyütteee játszik. BARTÓK 9.08: Medea — Részletek Cherublnl operáiéból 10.00: Zenekari muzsika. 11.05: Pillanatkép. 11.10: Magyar előadóművészek felvételeiből. 12.12: Segny város énekkara énekel. 13.05: Tudományos magazin — Ism. 13.35: Muzsikáról versben. prózában — Zichy Géze. 14.11: Fuvolaművészek felvételeiből. 14.25: Magnósok, figyelem! 15.05: Soproni József müveiből. 15.48: Donald Mclntyre Wagner operáiból énekel. 16.26: Magyar szerzők kórusmüvelból 1. 17.00: tder Pál hegedül. Baranyay László és Német Éva zongorázik. Kb. 18.00: Szimfonikus táncok. 18.30: Szlovák nyelvű nemzetiségi műsor. 19.05: Rádlóhangversenyekröl — Csengery Kristóf műsora. 19.35: A Colleglum Aureum Kamarazenekar játszik. 21.00: Zenekózelben a magnósok 21.55: Beszélgetés ú| hanglemezekről. 22.52: Színészvlzsga 1988. SZEGED 66,29 MHz - 94,9 MHz |anuár 12., csütörtök 5.30 — 8.00: Alföldi Hírmondó - zenés hirmüsor — benne: 5.40: Falurádió a Kossuth rádióból. 6.00: Hírek, útlnform. 6.30: Hirek. lapszemle. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika — Kossuth. Továbbá: Információk Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megyéből — programalánlat. IdÓjárás-lelentés. sport. A műsor tartalmából: — A Parlamentből lelentlük. - Áremelés után. Beszélgetés Katona Péter szociológussal. — Tanácsi testület előtt: Szeged peremkerületeinek fejlesztése. — Körkép: művelődési házak, 89. - Párbeszéd: Bíró Zoltánnal. békéscsabai előadása kapcsán. — Vallástörténet fiataloknak. Beszélgetés Benyik György hittudományi főiskolai tanárral, a szegedi Ifjúsági ház előadás-sorozatáról - Fllmjegyzet.