Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-10 / 8. szám

4 1989. január 14., szombat Tények, teóriák, tudomány... Nem lőnek bakot Pár hete adtunk hírt arról, hogy a Genentcch nevű világel­ső biotechnológiai cég Activasc nevü gyógyszere (egy plazmi­nogen aktivátor enzim, amely oldja a verrógóket. megelőzve így a szívinfarktust) viszonylag mérsékelt anyagi sikert hozott. Nos. úgy látszik, nemcsak evés közben jön meg az étvágy, sót a más sovány kosztja is felébresztheti. Egy biotechno­lógiai cég (Intcgratcd Gcnc­tics). egy egyetem (Tuft's Uni­versity) és a tudomány egyik mindenhatója, az USA fö or­vostudományi kutatóintézete, a NIH (National Institute of Health) összefogtak, hogy ol­csóbban állítsák elő ugyanezt a gyógyszert. Ök is génátvitelt hajtanak végre, de nem baktériumba, hanem — és ez maga is szenzá­ció — emlősbe viszik be a plaz­minogén aktivátor génjét. Egérrel már sikerült megtenni, mégpedig úgy, hogy az egér tejében jelenik meg magas kon­centrációban az enzim. A nagy ötlet az. hogy ne egér legyen az alany, hanem kecske. Mivel ennek tartása eleve olcsó, s egész életén át adja a tejet, vagyis hogy az enzimet, a költ­ségek szinte már nem is vihetők lejjebb. Az első ilyen kecskék már megvannak, s ha 1(X)— 200 fősre nő a nyáj, egész Amerika szükségletét fedezik. Még nem tudjuk, ki lesz a nagy verseny pénzügyi nyertese és vesztese, biztos viszont, hogy a beteg emberek a nyerő oldalon áll­nak. (International Herald Tribüné) Újra tejesüveg? Az Ausztriában elvégzett közvélemény-kutatás szerint az osztrák tejfogyasztók 60 száza­léka visszakívánja a tejesüve­get, s 75 százalékuk akkor is hajlandó azt visszaszolgáltatni, ha nincs rajta betét. Ezzel kap­csolatban egy osztrák üveggyár bejelentette: új eljárásávhl a fény ellen védő barna üvegből olyan tejcsüveget képes készí­teni, amely a hajdaninál 40 szá­zalékkal könnyebb. A svájci tejipari egyesülés ve­zetője szerint bizonyos tejké­szítményeik forgalma az utóbbi három évben megháromszoro­zódott, s ezt egyértelműen an­nak tulajdonítják, hogy üveg­ben hozzák azokat forgalomba. A svájciak szintén nagy arány­ban készek az olyan kiürült üve­geket, amelyeken nincs betét, elvinni a gyűjtőhelyekre. Svájc­ban a visszavitt üvegek aránya 70 százalékos. A technológiai fejlődés nem áll meg Minden korszaknak meg­vannak a saját találmányai. Hol lassabb, hol gyorsabb ütemben születnek új ötle­tek. de a korszerűbb techno­lógiák az egész világon meg­honosodnak. A technológiai fejlődés nemzetközi tenden­ciáiról dr. Szentgyörgyi Zsu­zsától, az Ipari Minisztérium főtanácsosától kértünk tájé­koztatást. Azt szoktuk mondani, hogy a huszadik század má­sodik felében erősen felgyor­sult a technológiai fejlődés. Ez igaz is, meg nem is. Mert ha kicsit utánagondolunk — fejtette ki a főtanácsos — láthatjuk, hogy jelentős volt a technika és tudomány fej­lődése a tizennyolcadik szá­zadban is. különösen pedig a tizenkilencedik század máso­dik felében. És aki benne él a korban, mindig érzi a gyor­sulást. Az elektronika térhódítása Ha most sorra vesszük a legfontosabb irányzatokat, akkor anélkül, hogy sorren­det állítanék fel, a követke­zőket tudnám mondani. Kezdjük az elektronikával. Rendkívül gyorsan teljese­dett ki, bár a gyökerei a múlt századra nyúlnak vissza, de legalábbis századunk ele­jére. amikor feltalálták az elektroncsövet, és az ameri­kai ATET Távíró- és Tele­fontársaság a v ilágon először hozta létre a teljes konti­nenst átfogó telefonvonalat, és ahhoz felhasználta erősí­töelemként a triódát, a vá­kuumcsövet. Az elektronika lényegében itt kezdődött, aztán nagy léptekkel haladt előre a két világháború kö­zött. Ebben jelentős szerepe volt a háborús készülődés­nek is, hiszen a jel- és üze­nettovábbításhoz a hadsere­geknek szükségük volt erre az új eszközre. Ugyanez mo­tiválta a számítógép kifej­lesztését is, azért adott a brit. az amerikai, sőt a náci német kormány is óriási pén­zeket a tudósoknak, mérnö­köknek. hogy fejlesszenek ki számítóberendezéseket. Az elektronika fejlődésé­ben a legnagyobb lökést a tranzisztor megjelenése hozta. Az elektronika várha­tóan a jövőben is az egész ipar fejlődésének a motorja lesz, hiszen például számítógépes rendszerek vezérlik a nagy vegyi üzemeket, a gépipari üzemeket, a gyárak termelé­sét. Hasonló jelentőségű egy másik irányzat, az anyagról való ismeretek szerzése, az anyagtudomány, és az ettől elválaszthatatlan anyag-elő­állítási technológiák. Új anyagok egcsz sora jelent meg. és várhatóan jelenik meg a jövőben is. Energiaforrásuk Beszéljünk az energetiká­ról is. A világ egyre „éhe­sebb" az energiára, hiszen a bonyolult berendezések üze­meltetéséhez energia kell. A fejlett gazdaságú országok, városok infrastruktúrájához ugyancsak nélkülözhetetlen az energia. Hiába az energia­takarékosság. a rendkívül sok. szellemes, új berende­zés. eljárás az energiafelhasz­nálás csökkentésére, az ener­giaigény egyre inkább foko­zódik _a világban. Nem kis gond az, hogyan állítsunk elő több energiát? Nem örülünk a szénenergiának, egyrészt azért, mert eltüzeljük az érté­kes szenet ahelyett, hogy az utódainkra is hagynánk vala­mit. Másrészt — és ez még nagyobb baj — szennyezi a környezetet. Valószínű, hogy a savas esők is elsősorban a szénerőművek termékei. Ha az atomenergiáról van szó, mindenkinek Csernobil jut az eszébe, és főleg a féle­lem ettől az energiaforrástól. Pedig ez a legtisztább energia, és még mindig ez a legjobb út a számunkra, különösen ha a biztonságtechnikát kellőkép­pen komolyan vesszük, s erre elegendő pénzt áldozunk. A vízenergiáról annyit, hogv jó, akinek van, mert például Svédország aligha élne meg. ha nem lennének vízi erőművei. Kár. hogy Ma­gyarországon csak alsósza­kasz jellegű folyók vannak, innen adódnak a gondjaink. A technológia kiszolgálója: a méréstechnika Az egyik legfontosabb irányzat most a gépipar új pályára állása. Megkezdő­dött már a számítógéppel ve­zérelt szerszámgépek kap­csán. de ez még csak kezdete egy nagy. átfogó fejlődésnek, amelyben maguk a gépipari megmunkálási technológiák is jelentős változáson men­nek keresztül. Gépiparon nemcsak forgácsolást, anyag­eltávolítást kell érteni, ha­nem például sajtolást. meleg­és hidegalakításokat, szere­lést és egyebet is. A vegyiparban a legfonto­sabb az energiatakarékos el­járások, környezetkímélő technológiák, és természete­sen új anyagok előállítása, hasznosítása. Külön kell kiemelni min­den technológiának a kiszol­gálóját, a méréstechnikát. Enélkül tulajdonképpen nincs automatizálás, nincs környezetvédelem, de napi életünkben is komoly a sze­repe. hiszen már például az egyszerű automata mosógép­ben is vannak érzékelők. A méréstechnika az elmúlt tizenöt —húsz évben nagyon sokat fejlődött. Nálunk saj­nos elmaradott, megint csak azért, mert mindig itt takaré­koskodtunk. Ha volt egy be­ruházás. ami mondjuk száz pénzegységbe került, akkor rendszerint azt mondták az illetékesek, hogy nincs több rá, mint nyolcvan pénzegy­ség. A tartályt, a megmunká­lógépet. a reaktort nem lehe­tett kihagyni, hát mit hagy­junk ki: a méréstechnikát. Aminek szó szerint is isszuk most a levét, hiszen a környe­zetünk védelméhez is kell méréstechnika. Nem vélet­len, hogy az illetékes minisz­térium egy megfigyelő mérő­rendszer kiépítését hirdette meg az épülő vízi erőmű kör­nyékén. De méréstechnika kell például a gépiparban, a vegyiparban, gyakorlatilag mindenütt. Említsük még meg az élel­miszer-gazdaságot. Ebbe be­letartozik a mezőgazdaság, tehát a gabona, állati termé­kek, gyümölcsök stb. előállí­tása. de beletartozik az élel­miszer feldolgozása is. Ez az ipar hihetetlen módon fejlő­dött ebben a században. A jövőben is az szükséges, hogy megfelelő gépipar, vegyipar és információ álljon rendel­kezésre ahhoz, hogy az élel­miszer-gazdaság el tudja látni az embereket jó minűségű termékekkel. Végül, de nem utolsósor­ban szóljunk a biotechniká­ról. Valószínű, hogy a jövő században a biológiai eszkö­zök uralkodnak majd az „élettelen" eszközök felett, mint amilyenek a mechani­kus gépek vagy a vegyi anya­gok. Hargitai Judit Ausztrália — régen Ausztrália délkeleti része mélyen a tengerszint alatt he­lyezkedett el 450 millió évvel ezelőtt — állapították meg ausztrál geológusok az üledé­kes kőzeteket elemezve. Kö­rülbelül 55 millió évvel ez­előttig Ausztrália délkeleti része az Antarktisszal volt ha­táros. Körülbelül ebben az időben kezdett távolodni egy­mástól a két kontinens. A mai Tasmánia széles, lapos parti talapzat volt. helyi szakadé­kokkal. és Új-Délwales északi részétől a mai Victoria államig vulkanikus szigetek lánca húzódott. HÁZASSÁG Sárkány Zoltán Ernő ós Papp Mária. Görbe Imre és Gregász Emma Mária, Podolcsák Ádám János és Szekeres Ildikó Zsuzsanna házasságot kötöttek SZÜLETÉS Vásárhelyi Flóriánnak ós Tóth Éva Máriának Dávid Flórián. Gajdos János Bélának és Csamangó Zsuzsannának Anikó, Végh Attilának és Muhel Irénnek Alexandra Juhász Györgynek és Lele Erikának György István. Varga József­nek és Szerencsés-Fekete Ilonának Jó­zsef Ferenc, Forrai Károlynak és Hor­váth Évának Dávid, Dancs Gábornak és Papdi Katalinnak Szilvia. Németh Gyu­lának ós Steixner Valériának Tibor, Hor­váth Józsefnek és Vághseó Katalin Má­riának Szilveszter. Farkas Lajosnak ós Németh Erikának Judit. Erdélyi Miklós­nak és Karcagi Ildikónak Péter. Fülöp Sándornak és Ha|du Máriának Viktor, Németh Istvánnak és Németh Irén Má­riának Éva Alexandra, Virág Sándornak és Süli Idának Gábor Szilveszter. Papdi Lajosnak és Bakó Anikó Klarának Sza­bolcs. Övári Elemérnek ós Bakó Máriá­nak Gábor. Tóth László Sándornak és Papp Zsuzsannának Balázs László. Családi események Patak Pálnak és Csányi Máriának Rita. Gerebicz Lászlónak ós Szabó Évának .Adrienn, Gerebicz Lászlónak és Szabó Évának Attila. Ilia Lászlónak és Sólya Etelkának Csaba. Rigó Zoltánnak és Makai Klárának Renáta. Péterty Imre Ferencnek és Pigniczki Mariannának Daniolla. Becsei Tibornak és Csipak Ilona Anikónak Anikó. Bálint Istvánnak és Bacsó Évának Elvira, Farkas László­nak és Kovács Maria Teréznek Gábor. Acél Béla Józsefnek és Czene Ibolyá­nak Hainalka. Sziráki Ferencnek és Nyári Máriának Bettina Zsuzsa. Tóth Sándornak ós Horváth Ildikónak Tímea, Zámbó Frigyes Józsefnek és Monostori Mónikának Gabriella, Matovics József­nek és Hebók Ildikónak Máté. Páhi Sándornak és Polán Juditnak Judit. Bá­lint Ferencnek és Misán Erzsébetnek Ágnes, Simon Tibornak ós Erdei Erika Máriának Alex Tibor. Győry Emil Gyulá­nak és Blahó Ágnesnek Dániel Emil. Szanka István Jánosnak és Kopasz Mária Teréznek Mariann. Szabó Ferenc Imrének és Tóth Erzsébetnek Brigitta, Szilágyi Istvánnak és Krisztin Hainalka Máriának Tamás. Zelenák Zoltánnak ép Juhász Ilonának Zoltán. Jojárt Mihály­nak és Dropka Julianna Gyöngyinek Péter, Jóiért Mihálynak és Dropka Juli­anna Györgyinek Tamás. Völgyesi Zol­tán Tibornak és Sándor Gabriella Évá­nak Péter Zoltán, Csiszár István Fe­rencnek ós Berkó Gizellának Péter, Lő­rincz Sándornak és Gyuricza Magdol­nának Virág Anna nevű gyermeke szü­letett HALÁLOZÁS Berecz Károly, Dénes Árpádné Pis­kor Mária, Daróczi János, Biró Istvánná Varga Karolina, Feher Istvánná Tóth Erzsébet. Tóth Józsefné Sebestyén Mária. Tamás Gyula, Nagy Sándor. Varga Józsefné Kis Piroska. Kopasz Józsetnó Fekete Piroska, Fődi Ta­másné Savanya Rozália, Rácz Vil­mosné Hladek Ilona. Sándor József. Papdi Mihálynó Mihály Katalin. Ivan­csics Kálmánná Suba Ida. Besze Bé­láné Tóth Julianna, Pálfi Gyula. Hajnal László István. Szabó Ernöné Csun Gi­zella. Török Lajosné Juhász Julianna. Juhász Mátyás István. Börcsók Sándor József. Rácz István. Rúzsa Balázsné Ördög Rozália. Holb István, Oskó Jó­zsetnó Nagy Rozália. Börcsök Péter, Zsák Józsefné Berta Erzsébet. István Margit Katalin. Szócsi Nándor. Vecser­nyés Józsefné Vas Magdolna. Csányi Antal János. Pásztor Jenő. Szép István Gyula, Kürtösi Elemér Géza. Silber­mann Gyuláné Schlát Anna. Kosztor József. Tóth Ilona. Dugász Antalné Tóth Margit Mária. Bazsik Jánosné Bödö Julianna Barna Mihályné Stumpt Julianna. Nagy Sándor, Kovács József. Ónozó Gézáné Rácz Rozália. Mapr Pálné Czuczor Irén. Martus Béla. Rácz József. Tóth Gyula. Simon István. Virág János. Barsi Sándor. Lengyel János Vajda Sándorné Virág Julianna Miklós Györgyné Mészáros Mária. Takács Klára, Kovács Laiosné Ormándi Vero­nika. Balázs Antal Péter. Fatér László Imre. Jánosi András, dr Nagy Sámuel­né Szilber Rózsa. Sebesi Józsefné Sas Anna, Kutnik Károly, dr Császár Jó­zsefné Hertelendi Mária, Lakatos Mi­hálynó Boldizsár Rozália. Németh Jó­zsef Pál. Tóth-Kása Pál. Péter Józsefné Berta Erzsébet. Kiss János Károly. Ko­vács Lajos. Hódi Julianna. Jobbágyi József. Venczel Andrásné Pap Etelka. Károlyi Istvánné Kafga Mária. Makra Antalné Krisztin Julianna. Lippai Ist­vánné Csata Erzsébet. Mezei Antal. Kokas Sándorné Gál Rozália Málko­vics Gyula meghaltak Mi? Hol? Mikor? 1989 JANUÁR 10. KEDD - NÉVNAP: MELÁNIA A Nap kel 7 óra 30 perckor, nyugszik 16 óra 13 perckor A Hold kel 9 óre 18 perckor, nyugszik 19 óra 38 perckor VIZALLAS A Tisza vizéllása Szegednél hétfőn plusz 77 cm (apadó) SZÁZ ÉVE KÜLFÖLDI TÉVÉADÓK MŰSORÁBÓL szulelett Beness Ilona (1889-1971) erdé­lyi színésznő. 1928-tól szinte haláláig ko­lozsvári magyar színház vezetó drámai szí­nésze Utoljára 1968-ban volt vendégiá­téka szülővárosában Budapesten NYOLCVANÉVES Pavle Savic (sz 1909) szerb fizikus és fizikokémikus. a Szerb Tudományos és Művészeti Akadémia tagia. a Magyar Tu­dományos Akadémia tiszteleti tagia HETVENÉVES Prokop Péter (sz 1919) kalolikus lelkész, a kalocsai egyházmegye papia. Rómában élő neves modern festőművész HETVENÉVES Pierre Gamarra (sz 1919) francia kólto és író Sok könyve olvasható magyarul MOZIK Vörös Csillag: délelőtt 10 órakor Hábo­rús játékok (színes amerikai tantasztikus film. III helyár!). Fél 4, háromnegyed 6 és 8 órakor Cukorbébi (szines. NSZK tilmvigiá­ték III. helyár') Fáklya: fél 3 és háromnegyed 5 órakor Hupikék törpikék és Törpicur (színes, m b belga rajzfilm III helyár!) Este 7 Órakor Isten akaratából (színes, magyar film.). Szabadság: 3. negyed 6 és fél 8 órakor Háborús játékok (színes, amerikai fantasz­tikus film. III. helyár!). Filmtéka: fél 6 és fél 8 órakor A rózsa neve (szines. NSZK-olasz—francia film III. helyár!). Kiskúrössy halászcsárda: (videomozi) délután 4 es este 8 órakor Csavargók (színes, hongkongi karatefilm ) Éva preaazó: Veszélyesen kell eim (francia film.). ÜGYELETEK GYÓGYSZERTAR: Dugonics lér 13/53-as számú este 8 órától reggel 7 óráig. Csak sürgős esetben! BALESETI, SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIAI: Ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden az Idegsebészeti Klinika (Pécsi u. 4.) veszi tel. sebészeti és urológiai felvé­teli Ugyeletet a II. kórház (Tolbuhin sgt 57.) tart A gyermeksérultek es gyermeksebészeti betegek ellátása a Gyermekklinika gyer­meksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI: Este 7 órától reggel 7 óráig a telnbttlakosság részére Szeged. Hunyadi János sgt. 1. sz alatt Telelőn 10-100 GYERMEKORVOSI: Munkanapokon 13 órától másnap reggel léi 8 óráig, szomba­ton. vasárnap és munkaszüneli napokon reggel tél 8 órától másnap reggel léi 8 óráig a Lenin krt. 20. sz. alatti körzeti gyermek­orvosi rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉSZETI ÜGYELETEK: Ma este 19 óratói holnap reggel 7 óráig Uiszegedi Gyermekkörház Szeged Odesszai krt 37 Telefon 22-655 FOGORVOSI: Héttőtől péntekig 22 órától reggel 6 óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig Szeged Zöld S u 1-3 Telefon 14-642 SOS LELKISEGÉLY-SZOLGÁLAT: Min­dennap este 7 órától reggel 7 óráig Tele­fon 11-000 IFJÜSÁGI DROGTELEFON: 54-773 Hét­főn és csütörtökön délután 3 órától 6 óráig hívható BELGRÁDI 8.35 Adás gyerekeknek. 9.00 és 10.35 Téli iskolatévé. 15.25 Éjszakai program Ismétlése 16.50 Híradó magyar nyel­ven. 17.30 Adás gyermekeknek. 18.00 Művelődési adás. 18.30 Rajzfilm. 18.40 vetélkedő. 19.00 Tv-kalendárlum. 19.10 Rajzfilm. 19.27 Ma este. 19.30 Híradó. 19.50 Sport. 20.05 Filmsorozat. 20.55 Kontakt-magazin. 22.25 Híradó. 22.45 É|szakai program. BELGRÁD 2. 17.55 Tudományos műsor. 18.25 Kró­nika. 18.45 Zágrábi körkép. 19.27 Ma este. 19.30 Híradó. 20.00 Komoly zenei adás. 20.55 Szórakoztató kedd. 22.55 Adás a kultúra köréből. SKY 8 05 Rajzfilm. 9.00 Westernsorozat. 9.30 Pindurkák (rajzfilm). 10.00 Popzene. 11.00 Slágerlista. 12.00 Rickshow 13.00 Egy másik világ. 14.30 Autó- és motor­sport 15.00 Légihíd a vadon felett (ka­landfilm). 15.30 Rajzfilm. 16.00 Sláger­lista. 17.00 Gyermekműsor rajzfilmek­kel. 18.00 Vígjátéksorozat. 19.30 Gemlnl Man (kalandfilmsorozat). 20.30 Gyerek­játék (brit film). 22.00 Amerikai futball. 23.00 Párizs —Dakar rallye. 23.15 Pop­formában. SUPER 8.00 Egyveleg. 16.30 Forró drót (show­műsor). 18.30 Rajzfilm. 19.00 Élve vagy holtan (westernsorozat). 19.30 Vígjáték­sorozat. 20.00 Biliárd grand prix 22 00 Angol labdarúgóliga 00.00 Egyveleg. TV 5 16.10 Interim ügynökség 5. rész. 17.00 Falu a felbök között. 18.00 Vidéken gyil­kolok (tévéfilm). 20.00 Sportmagazin. 21.00 Te |ó ég, kedd van! 22.35 Az alvó katona. 00.00 Színházi magazin. O © Rádió BUDAPESTI. 8 10 Emberi gyarlóságok - (angol film­sorozat) 9 05 Panoráma — ism 9 55 Az Országházból ielent|uk 16.55 Pannon Krónika 17 05 Hírek német nyelven 17 10 A Szegedi Stúdió román nyelvű mű­sora 17 40 Belpolitikai műsor 17 55 RTV Közönségszolgálat 18 00 Az amatőr természetbúvár 2 18 30 Műsorajánlat 18 45 Kalandozások a zenetörténetben 19 30 Híradó - Az Országházból |élent­júfc 20 45 Polip (olasz bunugyi film 2 ) 21 50 Stúdió '89 22.35 Magyarok innen-onnan III. 23 25 Híradó 3 BUDAPEST 2. Sugár Ágnessel es Déri Jánossal 17 00 Riportok. idő|árás. tévétorna. zene. Teledoktor. Orvosi tanácsok tíz percben. A csecsemőápolásról 17 45 Torpedó (telefonos társasjáték) 18 00 Gyerekeknek 19 00 T I R (olasz-magyar koproduk­ciós tévéfilmsorozat) 20 00 Van öl perce? Debussy Boldog sziget 21 20 TV 2 21 30 Válás (angol tevéfilmsorozat 2.) 22 00 Gondolkodó 22 45 TV 2 Napzárta KOSSUTH 8.20 Másfél óra Irodalomkedvelőknek. 9.44 A Magyar Rádió és Televízió gyer­mekkórusa énekel. 10.05 Szálkától Pak­sig. 10.25 Lukács Pál mélyhegedűn lát­szik. 11,00 Népdalkörök és citerazene­karok. 11.37 Glemba - Csák Gyula re­génye folytatásokban. 12.45 Zenés szomszédolás. 13,00 Klasszikusok dél­időben (élő). 14.10 Magyarán szólva. 14.30 Dzsesszmelódiák. 15.00 Optikus a három szemüveghez — Tudor Arghezl rádiójátéka (1974). 15.23 Nóták. 15.40 Poggyász. 16.00 Hírek, időjárás. 16.20 A Gyermekrádió kívánságműsora. 17.00 Neked sem mindegy! - Mi a keresztne­ved? 17.30 Fábián Márta eimbalmozík. Benkó Dánlel gitározik. 17.45 A Szabó család. 19.15 Két nap az élet - Róbert Merle regénye rádióra alkalmazva. 19.56 Jeles napok dalaiból. 20.15 Tudomány és gyakorlat. 20.45 Donizetti: Az ezred lánya - Kétfelvonásos vigopera. 22.00 Hírvilág. 23.09 Évszázadok mestermű­vei. PETŐFI 8.05 Bécsi vér - Részletek Johann Strauss operettjéből. 8.50 Külpolitikai figyelő. 9.05 Napközben (élő). 12.10 Filmzene. 12.25 Háztáji állattenyésztők­nek. 12.30 Nóták. 13.05 Popzene szte­reóban. 14.00 Tea hármasban. 15.05 Pé­teri Judit csembalózlk (élő). 15.20 Könyvről - könyvért (élő). 15.30-17.29 Csúcsforgalom (élő). 17.30 Esélyekről, lehetőségekről - fiataloknak. 18.30 A Rock Gyermekei gálaestje a Petőfi Csar­nokban. 19.08 Fiataloknak! 20.30 Az In­diai klasszikus zene — Az 1. rész zenei melléklete 21.05 Almáskert 9. - Veres Péter regénye. 21 25 A Beatlesek árnyé­kában 2. 22.09 Rádiószínház (1987). 22.50 Az éld népdal. 23.15 A dzsessz története 31. 23.55 Virágénekek. BARTÓK 9.08 Kamarazene 10 00 Anita Cerquetli operaáriákat énekel. 10.30 Diákfélóra. 11.00 Két versenymű. 12.08 Részletek Rimszkij-Korszakov operájából. 13.05 New York-i kaszinó Bacher Iván egyfel­vonásosa. 13.36 Magyar zeneszerzők rézfúvós kamarazenéjéből. 14.04 Haydn-müvek. 14.45 Concertino Praga 88 15.05 Zene! rejtvények fiataloknak. 15.20 Takács Tamara és Gáti István ope­rafelvételeibol. 15.40 Pierre Monteux ve­zényel 1700 Iskolarádió. 17.30 Poggyász — Tudnivalók utazóknak. 17.50 X. Európa Cantat - Pécs 1988. 18.30 Szerbhorvát nyelvű nemzetiségi műsor. 19.05 Német nyelvű nemzetiségi műsor. 19.35 Ránki Dezső zongorázik. 20.54 Top-les — Válogatás a hazai és a kültóldi slágerlistákról. 21.25 Wllllam Saroyan: Halló, kl az? 21.55 Bach: Kává­kantáta. 22.25 Zenei panoráma. 22.53 Veled vagyok — Kassák Lajos versei. SZEGED 66.29 MHz - 94,9 MHz január 11., szerda 5.30-8.00: Alföldi Hírmondó - zenés hírműsor — benne: 5.40: Falurádió — a Kossuth rádióból. 6.00: Hírek, útinform. 6.30: Hirek. lapszemle. 6.45: Reggeli párbeszéd. 7.00: Krónika — Kossuth. Továbbá: Információk Bács-Kiskun, Bé­kás ás Csongrád megyéből — program­ajánlat, Idöjárás-jelentáé, sport.

Next

/
Thumbnails
Contents