Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-07 / 6. szám

DM1 mqgazin Csomagolás Manapság az üzletekben négyzeteentiniéterekben mérhető papírt lehelnek a kenyérre, azonnal kiszakadó zacskóban vihetjük el az illatsírboltból a drága kozmetikumokat, vékony selyempapírba tekerik a csipkés fehérneműt. Bezzeg hajdanán! Nagyanyáink a tanúk rá, kultusza volt a vonzó, csillogó, díszes csomagolásnak, az aranyozott nyomású, selyembélésű. képekkel díszített dobozoknak. A kereskedők mindent meglettek. hogy vásárlásra csábítsák az utca népét. Ezért aztán nemcsak a drága holmikat csomagolták selyembe. bársonyba! Hogy milyen dús fantáziával terveztették. rajzoltatták, csináltatták a kisebb-nagyobb dobozodat, csomagolópapírokat, arról némi képet kaphatunk az Iparművészeti Múzeum februárig látható Séta a Koronaherceg utcában című kiállításán. A Koronaherceg utca a belváros szívében, a mai Petófi Sándor utca helyén húzódott. A képzeletbeli sétán múzeumi vitrinekbe soroltak kétszáz múlt századi és e század eleji dobozt, amelyek a biedcrmeir. a historizmus, az eklektika és a szecesszió stílusjegyeit viselik magukon. Az első. a 18. század közepéről ismert kartondobozok még könyvkötők munkái voltak, s gyógyszertárak számára készültek. Később, a 19. század során vált önálló iparrá a doboz- és kartonázskészítés. Az 1873-as bécsi világkiállításon színesen nyomott, aranyozott papírborítású vagy más luxusanyagokból formázott dobozok árasztották el a standokat. S hogy mi mindent csomagoltak ezekbe a cifra dobozokba9 Levélpapírt. a múlt században oly divatos emléklapot, társasjátékot, kártyát, zsetont, gyerekjátékot, babát. Aztán pipát, bórborítású, selyem- és bársonybélésú fából készült pipatokban szivarokat, cigarettát, „a legfinomabb." „különleges" feliratokkal, a forgalmazó címével és változatos rajzokkal, arcképekkel díszítve. Külön műfaj a cukorkák, csokoládék csomagolására tervezett doboz. Gyerekek számara kedves mesejelenetekkel. felnőtteknek ínycsiklandozó torták, habos sütemények rajzával. Az egyik doboz fából. a másik szalmafonatból. a Elsüllyedt éjszaka Tankréd. a költő az ívlámpák sárga homályából szürke kísértetként imbolygott elő. Magányosabbnak tűnt. mint valaha. Tíz perccel múlt kilenc, és én már éppen távozni készültem, amikor megpillantottam. Fél hét körül hívott fel telefonon, s delíriumosan rikácsoló, ellentmondást nem túró hangon adta tudomásomra. hogy beszélni akar velem. Éppen vendégeim voltak, amit en közöltem Tankréddal. mire ö éktelen dühbe gurult, s azon szerkesztő ismerőseihez hasonlított. akit éppen a mai délutánon osztott ki. Vége tehát a több hónapos, szikkasztó és emberfölötti absztinenciának, amire költő barátom ítélte magát, gondoltam, miközben türelmem vesztve üvöltöttem neki vissza, hogy igenis akad egy olyan szemét, megalkuvó. nyárspolgár firkász, aki ezek után is kíváncsi rá. — Tudod jól. hogy én keresztény vagyok — magyarázta Tankréd. midőn a csupa ü\ eg. műmárvány padlójú talponálló hátsó traktusa felé tuszkolt. — De szívem mélyéből gyűlölöm ezeket a bigott, embersanyargató katolikusokat, akik nem átallanak engem arra inteni, hogy féljem Istent — tette hozzá egy szuszra. Az asztalnál, ahova ültünk, üres sörösüvegek mutatták a múló időt. no meg Tankrédnak és annak az ismeretlen, csontos ábrázatú férfinak a megviselt tekintete és zuhatagként ömlő monológjai, aki Ervinként mutatkozott be. A költő olykor minded átmenet nélkül az asztalra csapott, és azt sziszegte fogai között, hogy hisszük-e. hogy ö Jézus reinkarnációja. Ervin, aki elmondása szerint pincér a Hiltonban, egy ma délutáni fogadásról mesélt, amelyen a református világ színe-java megjelent. A magyarból hirtelen németre váltott, többször is elismételve, miként is szólította meg felszolgálás közben Johannes Rhaut. az első számú nyugatnémet szociáldemokratát. Nyugat-RajnaWestfália miniszterelnökét, aki hamarosan a kancellári címért száll majd harcba. Ervin percekig még Rhau állítólagos jelmondatát szajkózta, amiből én csak anny it jegyeztem meg. hogy „Mindent mindenért..." vagy „Mindent mindenkiért...", illetve valami ilyesmi, aztán minden átmenet nélkül annak részletezéséhe kezdett, hogy mennyibe is kerülnek az ö nyelvórái a Francia Intézetben, s hogy mindez persze a bérében nem jelentkezik. pedig mennyire megdöbbentek főnökei, amikor a felvételkor egymás után több nyelven is Válaszolt kérdéseikre. — Hát miért nem fogadtok el. olyannak, amilyen vagyok! — vágta gránátként a képünkbe Tankréd. amiként a katolikus újság szerkesztőinek is a mai délutánon. Dermedt bambasággal ültem a széken, s megpróbáltam a sörbe feledkezni: már csak az hiányozna, hogy én is szónokoljak... Utóbb, a metrón hajózva derült csak ki. hogy Tankrédnak fogalma sincs arról, ki az a férfi, aki az asztalunknál ült. — Nem tudom, mi a fenéből gondoltad, hogy mi ismerjük egymást? — nézett rám értetlenkedve. A csarnokba, ahova az alternatív zenék legjavának fesztiválját hirdették, egy szúk es sötét folyosón osontunk be. Hirtelen ötletnek engedve mentünk oda. egy pillanatra sem kételkedve benne, hogy ott a helyünk. Tankréd. mint valami földre szállt térítő, átszellemült arccal gyalogolt bele az önfeledt tömegbe, aztán csakhamar egy szemüveges lányt kézenfogva vezetve tért vissza. Ennek aztán jelen körülmények között semmi értelme. próbáltam volna neki mondani, de a hangfalakból vigyorogva kitüremkedö neurotikus rock szavamat vette. Az énekes-gitáros végeláthatatlan monológokkal tördelte szét az egy iittes produkcióját. Kezdtem magam úgy érezni, mint előbb, a kocsmában. A misztikusmetafizikus halandzsának ugyanúgy nem volt köze semmihez. mint ennek az éjszakának. Amíg Tankréd vörös borért ment. a lány természetesen lelépett. Mi a fenei keresőnk mi in? — kérdeztem volna negyvenes barátomtól, de ö már megint nem volt sehol. Már-már azon voltam, hogy otthagyom az egészet, amikor az őrültet szimuláló énekesfiút pásztázó reflektor fényében Jézus Krisztus ballondzsekis. fülig érö szájjal mosolygó egyik reinkarnációját fedeztem föl. „A haverunk azt szeretné nektek mondani — pukedlizett a költő előtt az infantilis neurorocker —, hogy a szeretet..." „Hogv a szeretet vezéreljen benneteket gondolataitokban és cselekedeteitekben... — vágott közbe Tankréd. — De nem mindegy ám. hogy milyen szeretet — üvöltötte dühtől remegő hangon —. mert az álságos szeretet megrontja a dolgokat..." „Köszönjük, testvérünk, hogy megvilágosítottad tekintetünket — ragadta el a költőtől a mikrofont az egyre türelmetlenebb rock-Narcissus —. de. ha lehet, most már távozz!" Gyér taps kísérte Tankréd produkcióját, amit benne felerősített, mit felerősített, teljes hangerőre kapcsolt az elfogyasztott tekintélyes mennyiségű ital: átlábolt az undergrund röhögve szétnyíló népén, de már korántsem mosolygott. Megveszekedett módon nyelte a bort. és az előbbi lányt kereste. Amikor fölfedezte, egy magas, szőke copfos fiú társaságában, hosszasan bámulta ókét. aztán odaslattyogott hozzájuk. A copfos legalább ket fejjel volt magasabb, mint a rögeszmék és vágyak koloncát hurcoló barátom, aki persze ebben az állapotban fittyet hányt az erőviszonyokra. Amint elkezdődött az ilyenkor bemelegítésszámba menő lökdösődés, a rendezők nyomban ott teremtek, s a költöt megpróbálták a kijárat felé tuszkolni, ám ó kitépte magát órzöi gyűrűjéből, és ismét a hosszú srác felé vetette magát. Még idejében sikrerült lefognom, buzgón bizonygatva a rendezőknek, hogy az a másik kezdte, és kimenekítenem a teremből. Odakint ádázul fogadkoztunk, hogy azért is megbüntetjük a copfos stricit. Leültünk a járda melletti füves árokpartra, de ez az éjfél utáni meditáció már túl sok volt Tankrédnak. Percenként a földre dőlt. és követelte, hogy hagyjam ót aludni. Szó szót követett, két lábbal tapostunk egymás lelkébe, gátlástalanul, alkoholtól felajzva. az igazságra kiéhezettek egymás iránti kíméletlenségével. Megismerkedésünk óta sokszor voltam a költő segítségére. egy részt, mert ő valóban rászorult erre. én pedig helyzetemnél fogva ezt megengedhettem magamnak. Legbelül reméltem ugyanakkor, hogy ő nem holmi hivatasos Iclekmcntönek tekint, de nem is a jócselekedetet rajta gyakorló felebarátjának. Bíztam benne, hogy több v agyok a szemében az élet kényszerű szükségszerűsége által rám osztott szerepnél, amit vállaltam, de mégsem vagyok azonos vele. Sőt: éppen másságom tesz alkalmassá, hogy eljátszhassam. — Hiába is beszélsz — dünnyögte Tankréd —. te akkor iswc a szerep vagv. Az a szerep, és punktum! Legszívesebben a torkanak ugrottam volna, ahelyett azonban magamba roskadva ültem, markoltam a füvet, és a szemünk magasságában, a mozgójárdán elkacsázó lábakra meredtem. Gyűlöltem Tankrédot. gyűlöltem magamat, mert barátom annak lát. ami biztosan nem vagyok. Szörnyű érzés volt megbizonyosodni afelől, hogy a félreértések tenyészete uralkodik fölöttünk, hogy előállások szuperérzékelője a fül. s hogy a szem sem más. csupán zavaros, kibogozhatatlan ködképek tükre. Nagy nehezen életet vertem a költőbe, aztán taxit fogtunk, s elindultunk a belváros felé. Egy sörözőben virradt ránk a már olyannyira áhított hajnal. Tankréd fejet a barna körpultra hajtva aludt, de eszem ágában sem volt most felébreszteni. Fontosabb dolgom akadt: el kellett végre hagynom ezt az elsüllyedt éjszakát. TÓDORJÁNOS — egykoron harmadik bádogból készült — valamennyi színes vagy arany borítással, olyik fémlábakon, selyem-ripsz szalaggal átkötve. Köztük Kugler Henrik császári és királyi udvari cukrász Gerbeaud feliratú szeceszsziós díszdoboza. (A dobozt egyszerűsített változatban ma is használja a nagyhírű cukrászda.) Aztán az illatszerek! Micsoda gazdagsága üvegcséknek, pudriés dobozoknak, parfümös flakonoknak. metszett üvegből, ólom foglalattal. sárgaréz dugóval. Amúgy a praktikus holmik is magakellető dobozokban jelentek meg — a cipók, a gyógyszerek, a női fehérneműk, a kalapok, a kesztyűk. a gallérok, a nyakkendők, a legyezők, és így tovább. S mivel kiállítás manapság már alig áll össze szponzorok nélkül, e csomagolástörténeti tárlatot stílszerűen az ACSI (Anyagmozgatási és Csomagolási Intézet), a Papíripari Vállalat, az Unipack Dobozkészftö Szövetkezet, a Caola és a Gerbeaud támogatta. KÁDÁR MARTA MEDGYESY GABRIELLA Béke volt, mint mikor ültiink a téren, üvegkalitkában, a padon, sokan, és nem beszéltünk, néztük az esőt. aliogy esett — lélegzetvesztett béke volt. Béke volt. mint mikor egész délelőtt sü t a gyermek, testét, öklét rázta az egyedidlét nyűge, szák szemmel lajgatutt. aztán fogytán, ket falat között emléktelen álomba zuhant — szégyenteljes béke volt. Beke volt, mint mikor koldulni ment az ember, nem szemlesütve. — vildgtalanul. dalolt egy lány mellettem a buszon — katatőnikus béke volt. Béke volt, hisz nem esett szó. nem mondta senki, hogy halni akar. Tudtam, bármit megérhetek. Irgalom nélküli béke volt. KÁNTOK JÁNOS: REPÜL A SIRÁLY