Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-31 / 26. szám

1989. január 31., kedd 5 Szíves szobor Civil pihenjben áll a parton, ércbe öntve, Juhász Gyula. Jobb lábán a súlya, a bal egy kicsit előrébb lép. Jobb keze a zsebben, a balban nagykarimás kalapja. Azon túl, hogy pár évvel ezelőtt megfordult, és azóta a víz felé néz, az arra járók pedig a talapzatba vésve olvashatják versét, legföljebb annyi történik vele, hogy galambok szállnak a fejére. Balgák a galambok, nem tudják, áldást érdemel az a fej, fehér foltjukat csurgatják le rá. Szoborsors, aki nagy ember lett, az utókor madarától el kell viselnie. Most látom, emberek is elirigyeltók a galambok hátra hagyott fehérségét Baloldalt, a kabát hajtókája alatt, virító fehér szív ékeskedik. Miközben előtte lassan ballagok, nem azt hallgatom, mit súgnak a habok — inkább sírni tudnék, amikor a hajdan szőke folvó mocskos fek eleségét látom! —, belegondolok a szobrok lelkébe. Hirtelen fölvonul előttem Szeged szinte minden szobra. Alig van közöttük, amelyiket ki ne egészítette volna városunk népe. Igy mondom, népe. pedig tudom, az ostobábbak közül való, aki kezet emel a szoborra. Látom azt a sziszifuszi küzdelmet, amelyik mindig visszaragasztotta muzsikás cigányunk hegedűjére a csigát, mert valakik mindig letördelték: Elém kanyarodik a kubikosok csoportja is, néhány évvel ezelőtti csonkolt változatban. Előjön a könyvtáralapító nemes férfiú arcmása is, összekenve, szájába erőltetett cigarettacsikkel. Istenem, micsoda hőstett! Jön utána lesütött sz.űziességgel az a fehér leánvzó. akinek mocsok szurokkal kenték a testét. aztán a gubbasztó, kucsmás és kutyás legényke, akiből keresztes vitézt szerkesztett valamelyik utód, ráföstve a hátára a zöld keresztet. Tessék csak belegondolni, mekkora kurázsi kell ehhez is. Hozni a spriecelőt, megnyomni a gombot, és permetes áldást hinteni rá, hithű keresztény metódusban! Némelyik már megérdemelné, hogy társszerzőként ráírják a nevét a talapzatra, legalább annyira, mint az az ódivatú szerkesztő, amelyik mindenáron ingerenciát érez némely kéziratok megcsonkítására. Ehhez képest Juhász Gyulo elővilágló szíve valóságos ajándék! Még mindig sötéten súgnak a habok, ezért azon. töröm a fejemet, hogyan tudott oda fölmászni a neve nincsen társszerző. Életnagyságúnál nagyobb a szobor, és a talapzat is legalább embermagasságú. Ha egymás nyakába álltak, legfölül a föstékcs, akkor is cirkuszosnak kellett lenniök. mert két ember kevés hozzá. Létrát vitt volna? Észreveszik, nem lehet. Éjjel kellett csinálnia, kifigyelve, mikor megy el a posztos rendőr, mert akkor sejteni lehet, nem jön még egy. De éjjel még nagyobb kockázat szoborra mászni. Ha mégis föliut a talaozatra. ahg tud megkapaszkodni, annyira lesimította a kabátot az eredeti szobrász. Látszik a művön, nem reszketett az illető keze. Vagy sablont vitt magával — nem látszik sablonnak —, vagy nagyon elmélyedt alkotásában. Kapaszkodva, fél lábon állva, el lehet mélyedni? Ezért az egy munkáért fölvenném freskófestőnek, és mindjárt megspórolhatnám az állványzatot. Mégis igaz, minden szakmában vannak még kiaknázatlan tartalékok? Legföljebb az arra járó felhőnek támaszthatta hátát, aki ezt megcselekedte. Sajnos, nem tudok anynyi ideig haragot tartani, az ismeretlennel, hogy meg ne bocsássak neki. Tudom, nincsen jogom eev egész város, sőt az egész ország nevében föloldozást osztogatnom, de gyarló vagyok, megenyhülök iránta. Eszembe jut szerencsétlen sorsú költőnk utolsó kötete. Fiatalok, még itt vagyok! — ez volt a címe. Hátha jázminlélek szorult abba is. aki üzenetet akart hátrahagyni: Juhász Gyula, még itt vagyunk! Aláírás: Fiatalok. Mert kóbor szobormocskolónak rosszindulattal se nevezném az illetőt. Egyetlen beavatkoznak nem adnék mentséget, sőt beleverném az orrát saját szurkába mindnek, de ennek az egynek meghagynám a szívét, ott a költő hajtókája alatt. Mert életnagvsáaúnál is nagyobb költőnk nem csupán talapzatba véshető verseit hagyta ránk, hanem minden versében dobogó, szenvedő szívét is. Ha a szobrász faragta volna rá. d'daktikusnak mondanánk, de így. ismeretlenül. naiv egyszerűséggel. a lényeget tette hozzá. aki akár nváka kitörését ts kockáztatta. Ennél pontosabb találattal sz;ven lőni se lehetne valak;t Horvith Dezső Püski-könyvesbolt Szegeden A tavalyi év végén alakult meg a Püski—lsis Kfl. Elsősorban könyvnyomtatással, könyvkiadással és könyyterjesztéssel ' foglalkozik, s az alapítók — a New Yorkban működő Püski— Corvin (a két világháború között a népi írók legendás kiadójának, a Magyar Eletkönyvek gazdájának, Püski Sándornak cége), a budapesti Isis kulturális kisszövetkezet, a Művelt Nép és az Állami Könyvterjesztő Vállalat, továbbá a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat — mintegy 16 millió forintos alaptökével igen fontos társadalmi, közéleti és politikai célok szolgálatát tűzték maguk elé. Arról van szó, hogy újra felvállalják a népi gctndolat eszmekörét, a nemzeti megújulást, az új. haladó történelemszemléletet, a reformmozgalmat támogatva. A Püski—lsis Kft- egyik legnagyobb vállalkozása — hogy könyvesbolti hálózatot alakít ki Magyarországon. Szombathely, Sopron, Győr, Kaposvár, Pécs, Miskolc, Dombóvár, Békéscsaba, és természetesen a főváros mellett Szegeden is Püskikönyvesbolt nyílik — holnap. szerdán a Bartók Béla tér 1. sz. alatti, eddig is könyvesboltként funkcionáló üzletben. A Püski-boltok, így a 6zegedi is, egyaránt kínálja majd a fenti eszmeiséget szolgáló könyveket, a kft. másik kiadója, az Eötvös könyvei mellett megtalálhatók lesznek az alternatív mozgalmak kiadványai is. Ami pedig a legfontosabbakat, azaz a Püski-kiadványokat illeti, a kínálat szédítő: Borbándi Gyula: A magyar népi mozgalom, Für Lajos: Mennyi a sok sírkereszt. Gombos Gyula: Igazmondók és Szabadságalapítók, Sinka István: Fekete Bojtár vallomásai, ölvedi Ignác: Napfogyatkozás című könyve, vagy éppen Gábor Aron Gulag-trilógiája (Embertől keletre, Szögletes szabadság. Évszázados emberek), éppúgy kaphatók lesznek, mint a hazai nagv könyvkiadóknak — elsősorban ebbe a profilba illő — kiadványai. A kiadó idén — hasonló témakörben — 25-30 könyvet kíván megjelentetni, s ezek között természe.tesen nemcsak a Nyugaton élő, hanem hazai szerzők művei is szerepelnek majd. Így például már megjelent (még a tavalyi év végén látott napvilágot) az Októberi kérdések című kötet, amelyben Pozsgay Imrével beszélget Bíró Zoltán — az interjúkötet szerzője, a Hitel főszerkesztője holnap, a szegedi Püski-könyvesbolt nyitásának napján, délután 4 órától dedikálja könyvét a Bartók Béla téren. D. L. A tanári bizonyítvány Pedagógiai szabadság az oktatási törvény előtt is volt, s utána is csak annyi lesz, ahány szuverén egyéniség áll a katedrán, marad a pályán. Az oktatási törvény a pedagógiai szabadságban csupán annyi megújítást hozott, hogy legitimálta-a tananyag és a tankönyv megválasztásának szabadságát. A jogi deklaráció persze nem jelent azonnal érvénybe lépő gyakorlatot. Illúzió lenne egy szigorúan hierarchikus társadalomban alulról építkező iskolák működésének feltételezése. A magyar iskolarendszer önállósága, önfejlesztő képessége a társadalmi-politikai intézményrendszer reformjának függvénye. Az oktatási törvény, mint kívánatos cél, megelőzte a társadalmi gyakorlatot, s ez nem idegen a törvény természetétől. De amikor érvényesülését számon kérjük, ne feledj ük: az iskolai demokrácia csak az általános demokratizálódással teremthető meg. Az önállóságnak sokféle korlátja létezik. Ilyen például a felsőoktatási iskolák maximaiizmusa. Objektív fék a demokratikus tömegiskola, ahol a „minél nagyobb tömegek jussanak bizonyítványhoz" cél mellett nem jut energia a hatékonyságra, az emberi minőségékre, a működőképes tudásra. A legmakacsabb fékeketa pedagógusok saját korlátai jelentik. A tanári szabadsághoz nagyfokú felkészültség és felelősség kell. Az alkotó, a teremtő pedagógia pedig időigényes. Mikor van szabadideje annak a pedagógusnak, aki kötelező óraszámai mellett 50 százalékban túlórára is kötelezhető? Marad-e ideje és energiája a felkészülésre, ha már a patyolatba sem viszi el a szennyest. Az egyik jeles vidéki gimnázium igazgatója szerint: az iskolák nem a minőségben érdekeltek, hanem az olcsó megoldásokban. Képtelenségnek tűnik, de igaz, a jelenlegi szabályozások szerint anyagilag akkor járnának jól, ha képesítés nélkülieket alkalmaznának. Egy másik gimnázium igazgatója pályakezdő, rutintalan tanárai miatt aggódik, akik szüntelen szorongásban élnek amiatt, hogy elégséges tudást adnak-e tanítványaiknak. Az alternatív tananyagoknál nem a vagyvagy, hanem az ezt is, azt is látszólagos biztonsága vezérli őket. A főiskolai, egyetemi felvételeknél ugyanis a kiegészítő és a törzsanyag egyformán fontos lehet, de még az is, ami ezeken innen és túl van. Az ilyen maximalista pedagógiai törekvések tükörképe az a diák, akt nekimegy a tananyagnak, és szelektálás nélkül bebiflázza. Az élet komédiája, hogy a felvételi vizsgákon gyakran ezeknek van a legnagyobb esélye, míg az eszét használó, vitatkozó, mérlegelő diák hátrányos helyzetbe kerülhet. A pályákra alkalmatlan, a szürke tanárok óráin a diákok ásítoznak, leveleznek, beszélgetnek. Tulajdonképpen végtelenül toleránsak, hiszen ki is fütyülhetnék a tanárt, ha nyolcévi tanulás után elfogadhatóan olvasni és számolni sem tudnak. A szülők többsége sem perlekedik az elmulasztott lehetőségek miatt. Ha pénze van, túlórákkal pótolja mindazt, amit az iskola elmulasztott —, ha pedig nincs, belenyugszik abba, hogy csemetéje elégséges, vagy alig közepes. Sok gyerekről talán soha nem derül ki: lehetne jó, vagy a jónál is jobb. Azt megközelítően tudjuk, az ifjak mivé lettek az iskola által, de arról pusztán csak sejtéseink vannak, mit vesztettek, vagy mit nem nyertek el az iskola miatt. Z. E. SZAB Két kiadvány A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága az elmúlt év végén két fontos kiadványt is megjelentetett. Az Alföld medencealjzatának szerkezetfejlödése címet viselő nem túl vaskos, ám annál tartalmasabb füzet; három olyan tanulmányt mutat be, ami előadás formájában a Földtudományi Szakbizottság legutóbbi, Kecskeméten tartott ankétján hangzott el. Az immár nyomtatásban is megjelent írásokat főleg azoknak a szakembereknek ajánlhatjuk, akik az Alföld geológiai tulajdonságai iránt érdeklődnek. A kötetben együtt publikált írások témája szorosan kapcsolódik egymáshoz, a szerzők kutatási eredményei szervesen egymásra épülnek. Haas János bemutatja, hogy jelenlegi ismereteink szerint Magyarország geológiai felépítésének milyen lő vonásai vannak. Kovács Sándor azt írja le, hogy geológiai időrendben hogyan keletkezett az Alföld, s milyen fejlődési folyamatokkal alakult olyanná, amilyen ma. Horváth Ferenc geodinamikai szempontból vizsgálja az Alföld neogénben történt változásait. Az erdészettudomány története Dél-Magyarországon című, kicsit vaskosabb formátumú tanulmánykötet hat szerző írását köti egy csokorba. Dózsa József, Papp László, Tóth József, Walter Ferenc, valamint Faragó Sándor és Kovács Lóránt kollektíven vettek ré6Zt tanulmányukkal a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Akadémiai Bizottsága egyik pályázatán, ahol munkájukat a bíráló bizottság kiemelt díjjal jutalmazta, s az írásokat kiadásra javasolta. Ebben a kötetben a jövő erdészeinek okulására az Alföld erdősítésének történeiét, mintegy száz. év küzdelmét próbálják a szerzők megrajzolni. Felsorakoztatják a nagy elődök erőfeszítéseit, eredményeit, így többek között Krámer János György tábori orvos, botanikus, Vedres István, mérnök, Kiss Ferenc erdész az Alföld fásítására buzdító írásait és tevékenységét. A könyvet olvasva kiderül, hogy az ország első magyar nyelvű erdészeti szakiskolája Asotthalmon nyílt meg, a múlt század végén. Száz évvel korábban pedig Kistelek, Szeged úrbéres községe azzal fordult a Városhoz, mint kegyurához, hogy „mentse meg a községet a homok elárasztásától". A kiadványt figyelmébe ajánljuk minden olyan szakembernek, aki az erdészet, e gyönyörű szakterület keretein belül tevékenykedik, s azoknak is, akik a következő erdészgeneráció jelöltjeit nevelik, tanítják, majd az onszág valamelyik szakiskolájában. P. E. Rádiófígqdó Á fajtánk takarója Dorogi Zsigmond Űj s új lovat címmel közel egyórás kompozíciót készített Ady Endre kései verseiből. Több mint tanulságos, ám egy ilyen összeállítás. Vasárnap délután 3-kor nem azok a kimondottan nemzetmentő gondolatok rajzanak az ember fejében. Az ebéd aránylag közeli, kellemes emlék, a lélek levagy elengedett, a test erőtlen. A tévében rejtvényműsor, vagy magyar nóta, vagy ismeretterjesztő kisfilm, mondjuk a mélytengeri güzük szerelmi életéről. A Kossuth adón viszont Sinkovits Imre, meg a kitűnő Kaláka-együttés, és prózában és megzenésítve, dalban és anélkül: Ady Endre. A legmagyarabb költők egyike. Hallgattam Adyt és jó darabig nem tudtam, mi az oka fokozódó nyugtalanságomnak. Hiszen ezek a nagy versek részben örökös fölindulást, részben állandó megnyugovást keltenek. Ráadásul Adyról azt írja Szerb Antal, azért szidta-átkozta annyit, és annyira a magyart, mert nagyon is imádta ezt a magyart, s ekképpen tudott mélyen azonosulni fajtánkkal. Így lehetett, ahogyan ö írta magáról, A fajtám takarója. „Most már úgyis mindegy ) Az Isten talán megóvja, / Leszek jó, bús siratója, / Leszek fajtám takarója." Hallgattam Dorogi Zsigmond szép, értő, jól megszerkesztett kompozícióját, s az jutott eszembe: lámlám. ki mindenki is lehet (és hogyan) manapság a fajtánk takarója. Aki gazdaságpolitikai megváltónak hirdettetik, aki mindenáron konfrontációra törekszik, kerül amibe kerül, merthogy „helyzet van , aki saját hatalmát, funkcióját védi, szép nemzeti(bb) jelszavakba burkolva .., ? Milyen sokféle takarója lehet ma a fajtánknak, állapítottam meg szomorúan, miközben tovább szólt Ady a rádióból. „Es mi nem leszünk szétszórva / Áldott, de mégis győzedelmes fajta ..." Azután híreket mondtak, a rádió bemutatta új felvételeit, a tévében már véget ért a magyar nóta, a mélytengeri güziik szerelmi életének ismertetése vagy éppen a rejtvén.vműsor, és mire besötétedett, az ember érezhette, hogy lassaccskán megéhezett. A Kossuth-adón is új műsor kezdődött. Ezzel a címmel: Gondból gondolat. • Domonkos László Popán Imre köszöntése Popán Imre 1909-ben született Szegeden. Kubikosként, majd téglagyári munkásként tartotta el családját. Később, 1945től a rendőrségnél teljesített szolgálatot — 1958-tól nyugdíjas. A munkásmozgalomban 1923-fól vesz részt. A pártnak 1936-ban lett tagja. A Földmunkások Szakszervezetének aktivistájaként, mint ifjúmunkás röplapokat terjeszt és a imunkáskönyvtár agitátora. Ekkor Budapesten dolgozik, részt vesz a budai pályaudvari sztrájkban. A felszabadulás előtti képviselő-választásokon az SZDP jelöltjeit támogatja. mellettük agitál. 1956-ban szolgálati kötelességét teljesítette. Volt alapszervezeti titkár és propagandista. Most, 80 éves korában is aktív pártmunkás, hisz a béketelepi körzeti pártalanszervezet csoportvezetője. Több évtizedes munkásmozgalmi tevékenységét számos kitüntetéssel ismerték el ez idáig. ígv a Szolgálati Érem különböző fokozatai mellett tulajdonosa a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek és a Szocialista Hazáért Érdemrendnek is. * Popán Imrét 80. születésnapján a szegedi pártbizottság székházában a megyei pártbizottság nevében Novákné Halász Anna, a bizottság titkára, és Oláh Miklós, a városi pártbizottság " titkára köszöntötte tegnap, hétfőn délután.