Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-28 / 24. szám

207 1989. január 28., szombat DM1 mafFzln ® ® ® M

ilyen nagyszerű lenne, ha azt írhatnám: neve immár fogalom. De vajon ismerjük-e mi, szegediek kellő alapossággal c kimagasló szellemiség munkásságát?! Ki az a Buday György, aki kamasz művészként érkezett 1924ben Szegedre: aki egyik szervezője lett a Bethlen Gábor körnek, kigondolója és mozgatórugóba a tanyai agrársettlement mozgalomnak; alapító irányítója a Szegedi Fialatok Művészeti Kollégiumának; a népművészetben gyökerező XX. századi magyar fametszés európai rangra emelője?! Ki az az angliai emigráns, aki volt a BBC Európai Osztályának munkatársa, a Külügyminisztérium tisztségviselője, a latndoni Magyar Kulturális Intézet igazgatója?! Ki az a 80. életévén túl levó férfi, aki a Londontól másfél órányira lévó coulsdoni szanatóriumi park kerek üvegpavilonjának lakója — s akinek — megkésett, de megérdemelten szép születésnapi tisztelgésként — tavaly ósszcl rendezett ködoszlató, értékre figyelő, horizontot tágító tárlatot a fiúi barát, Kass János Vár utcai Galériájának újonnan kialakított bemutatótermében a művész tcstvérhúgának, dr. Buday Margit nyugalmazott szemészfóorvos-asszonynak segító támogatásával?! A kiállításon is olvasható, 1932ben fogalmazott, önéletrajzi elemeket tartalmazó levelében ezt írja: a színeket teljesen elhagyva évekig csak fekete, kék és barna krétával vagy tussal dolgoztam. Világfelfogásom alakulásával párhuzamosan egyre inkább a reprodukálható művészet felé fordultam, míg végre 1931-ben minden külső indíték nélkül a fametszéshez fogtam. Apai ágon erdélyi székely családból származom, s így valami atavisztikus örökség: a fafaragás visszaszerzését is jelentette — öntudatlanul — az, hogy fametsző leltein. Ügy érzem, véglegesen rátaláltam az anyagomra a fában." De ahogy ez a véna bujkál benne, kivételesen értő szemmel vette észre a 15—16 esztendősen az erdélyi lapokban már illusztráló, majd 1924-ben kiállításon is bemutatkozó kamaszbanJsuncz Aladár, a Nyugat szerkesztője. A ceruza- és tollrajzok, valamint pasztcllek láttán kijelentette; „Ez a fiú született fametsző.'" A jóslat csak évek múlva. Szegeden válik valósággá — de immár végérvényesen. Korán elhunyt Kálmán öccsétől kapott ajándékba vésőket, metszőkéseket, fadúcokat. S ezek szerencsésen találkoztak egy elhivatottságát éppen megfogalmazó, életprogramját formáló fiatalember szándékaival. Mint írja: „ Úgy éreztem, hogy a művész és a műalkotás számára nem lehet kielégítő, hogy a festő megalkotta légyen a festményt, belefoglalva mindazt az inspirációt, érzést és mondanivalót amire képes... a társadalomtól elvonatkoztatott magánlakásba való sz»badísz-pályafutása nem lehet kielégítő modern idők művésze számára, aki alkotásaiban közölni kíván valamit, amit fontosnak érez, saját kora és a jövendő emberének... a modern képzőművész számára éppen a legősibb közösségi gyülekezések számára szolgáló épületek... falfestménye és a színpadi díszlet, a grafikában pedig az ugyancsak ősi fametszés a legkielégítóbb médium vagy műfaj. " Ezekben a sorokban nemcsak művészi program fogalmazódik meg, hanem társadalmi-közéleti elhivatottság is. A szegedi pályakezdés alapvetően meghatározta politikai, közéleti és művészi munkásságát. Erdélyi élményei itt. az egyetemi társak között új színekkel és tartalmakkal gazdagodtak, a környező tanyavilágban szerzett programjaik egy szociológiailag is aktuális társadalmi rétegre, az alföldi parasztság életére, szellemi örökségére irányították figyelmét. Angliai, majd római tanulmányútjai kitekintését és tájékozódását gazdagították, ugyanakkor magyarságát erősítették. Az 1981-cs kiadású Who's who (Ki kicsoda?) Budayról szóló nyolc sorában Kolozsvár, Szeged, Róma és Anglia szerepel, mint a pálya állomásai. így visszatekintve — s crról a kiállítás művei és dokumentumanyaga is meggyőzheti a látogatókat — legmélyebb élményei, ha látensen is, de erdélyiek: a meghatározó alapok (jellembeliek és Buday Radnóti Miklós arcképe a 25 magyar költőt idéző sorozatból művésziek) szegediek, a kiteljesedés terepe pedig Anglia. Városunkban a Bethlen Gábor Körben és Szegedi Fiatalok Művészeti Kollégiumában olyan társakkal dolgozott együtt tanyakutatásokon, néprajzi gyűjtéseken, könyvkiadásban, szabadtéri előadások alkalmával, mint Ortutay Gyula, Erdei Ferenc, Hont Ferenc, Bálint Sándor, Reitzer Béla, Baráti Dezső, Tolnai Gábor. Radnóti Miklós, Tomori Viola, Kárász Judit és még sorolhatnánk . Az alföldi tanyákon előadásokat tartottak, egészségügyi-orvosi felvilágosítást végeztek, kérvényeket, beadványokat fogalmaztak, be széltek a világ dolgairól. Közben följegyezték dalaikat, meséiket, balladáikat, gyűjtötték a népi dekoráció elemeit. Ezekből születtek olyan kötetek, mint a Székely népballadák Ortutay által szerkesztett gyűjtemény, a Nyíri és rétközi parasztmesék, a Boldogasszony búcsújának 15 drámai lapja, a Dudaron végzett szociológiai felmérés kötete, Radnóti: Újhold című versgyűjteménye, Madách Tragédiájának, szabadtéri színrevitele és sorolhatnánk. Valamennyi illusztrátora, tervezője, kivitelezője, Buday György volt. Pályáján az alapvető elhivatottság, a fametszés technikájával ötvöződik. Munkásságának e korból kimagasló darabjai. Az ember tragédiájának lapjai. Arany balladáinak sorozata, az Ovidius-, Horatius-illusztrációk. A magyarországi fasizálódó hullám elól menekülve 1937-ben Angliában telepedett le, ahol előbb a BBC magyar részlegénél dolgozott. MűVészi elismerését a The Times 1941 szeptember 6. számának egész elsó oldalát betöltó metszetévej alapozta meg: ezen a lapon Britannia jelképes sisakos alakja Anglia nyugati partján áll. a doveri sziklák előtt, szembenéz a kontinens felól fenyegető horogkeresztes veszéllyel. Óvón szorítja testéhez a könyvet, a szellem, a humanitás, a kultúra szimbólumát Anglia a jövőbe néz — hirdeti a metszet Buday szignójával (Mellékesnek cseppet sem nevezhető körülmény, hogy akkortájt a lap régi hagyománya szerint illusztrációi, cikkei alatt nem közölt aláírásokat). Szigetországi munkásságának fényes darabjai a 35 kötetes Shakespeare könyvsorozatban az Athéni Timonhoz készített metszetei, melyekről egyik hazai kritikusa azt írta: „Athéni Timon sorsát fametszetekben végigkísérve szinte saját és nemzedéktársai önarcképét alkotta meg." A háborút követően egy ideig a Londoni Magyar Kulturális Intézet igazgatója, de a Rajk-pör hírére lemond s nem tér vissza hazájába, ezért a hivatalos politika „disszidensnek" tekinti. Fametszókésétól azonban senki nem tilthatta el. Olyan müveket alkot, mint a Little Books (Kiskönyvsorozat) 12 kötete, a The History of the Christmas Card (A karácsonyi kártyák története) komoly filológiai kutatásokon alapuló könyvészeti ritkasága és soksok illusztráció, önálló lap. Közöttük a magyar költők és írók arcképeit megörökítő grafikai pantheon. Erról a vállalkozásáról írta: „Nagyon inspirált a feladat, hogy ifjúságom egyik legszebb élményét, a régi és az új magyar poéták — az utóbbiak között több személyes barátom — művészetét, mintegy köszönetként... a képzőművészet eszközeivel vizuálisan is segítsek tolmácsolni." Mintegy másfél évtizede művészetének egyik értó elemzője joggal fogalmazhatta meg: „A fametszet egykor könyvek díszítésére született meg, s Buday György művészete tudatosan vállalta ezt a klasszikus szerepkört és a belőle származó műfaji megszorításokat. A harmincas években megjelent székely népballada-illusztrációi és parasztmeséi, vagy A rany-verseket kísérő metszetei olyan szűkszavú, szimbólumokba tömörített kompozíciók, melyek fehér-fekete ellentét ritmikus használatával a régi könyvdíszekre, a figyelmet a szöveg és a kép közt megosztó rajzokra emlékeztetnek... De Buday saját korának grafikai nyelvét sem tagadta meg. Metszetein mindig a fekete szín dominál, ami nemcsak a balladákhoz vonzódás, a komor előadásmód jele, hanem bizonyos festőiségé is. A lineáris rajzolatú, síkba kiterített klasszikus fametszetstílus, tehát Dürer- vagy Holbein-féle előadásmóddal ellentétben Buday a teret, a mélységet és a fényhatásokat is érzékeltette. Az események mindig a kép hátterében, a felvillanó fehérek drámai tűzijátékával kísérve érik el csúcspontjukat, s ebben a feszített, érzelmileg szándékosan túlhevített stílusban a század elsó felének képzőművészeti felfogására ismerünk." Az 1956-os események mélyen megrendítették. Ideg-összeroppanást kapott, szanatóriumba került, ahol ma is magányosan, teremtett értékeinek védőbástyái között, szellemi üvegszigetén él. És palackpostáival iizen. Nekünk is. Most éppen ezzel a szépen rendezett és tartalmas kiállítással, ahol csodálatra, merengésre, tiszta tájékozódásra, elmélyült böngészésre és izgalmas továbbgondolkodásra egyszerre van lehetőségünk. Az utóbbi évtizedben több kísérlet — múzeumi kiállítások, cikkek, hasonmás kiadások. Lengyel András kutatásai és publikációi stb. — történt arra. hogy Buday Györgyöt — és nemzedéki társait — kiröppentő városa. Szeged visszafogadja, értékelje, beépítse szellemi katedrűlisába. Örömmel és megnyugvással szeretnénk végre regisztrálni: hazaérkezett, s az ő munkásságával, szellemi örökségével mindannyian gazdagabbak lettünk. Ez a mostani kiállítás — melyet minden bizonnyal újabb szemnyitogató vállalkozások követnek — erősiti bennünk ezt a reményt. TANDI LAJOS BELANYI GYÖRGY Az Avernus felé (szibilla) Mitől lesz a boldogság? Elgondolkozom néha ezen, bár nem foglalkoztat a dolog úgy igazán. Friss kecsketejet öntök inkább térdemre, s bedörzsölöm vele a lábszáramat meg a combomat. Vigyázok, hogy a hajlatokban is egyenletesen szívja be bőröm, ne maradjon semmi fölösleg ott, ahol a sötétség egyszer és mindenkorra birtokba vesz majd, és gondosan összehajtogatva a tó vizére bocsájt. Kass János fényképén a 80. születésnapját ünneplő Buday az ÉS róla szóló cikkét olvassa a l.ondon melletti „akváriumban" A humán reform és a vallás Ha a művelődés reformja sem képzelhető el másként, mint helyi reform központi segítséggel, vagyis a helyi közösség önmeghatározó képességének kulturális eszközökkel történó újraépítése és fejlesztése, akkor egyre komolyabban kell számolni a helyi vallási közösségek és egyházi intézmények kultúrát teremtő, megórzó és közvetítő tevékenységével. Ma már több száz olyan település akad, amelyeket megfosztottak tanácsától, iskolájától, téeszétól, orvosától, értelmiségétói, de még van papja, gyülekezete, vallásos közössége, s félezernél is több olyan település van, ahol a vallási közösség és intézmény a művelődés és értékközvetítés versenyképes alternatívája. Településenként igen eltérő a helyzet ebből a szempontból is, s ez a vallási és a politikai intézmény magatartásától, valamint a helyi társadalom közérzetétói és köz-érzctétól függően alakul. Ami a vallási tényezőt illeti: mind a papok, mind a hívek között négyféle hozzáállást különböztethetünk meg: 1. Vannak, akik még mindig hegemón helyzetben lévó egyházban gondolkodnak. 2. Akadnak, akik még mindig lövészárokba beásva szembenállnak. 3. Vannak akik már megszokták és belakták azt a gettót, amelybe az ötvenes-hatvanas évekbe belekényszerültek a tiltás-tűrés következtében, s hosszú távra ráálltak a zárt körben történó, a szinte kizárólagosan az égiekre és a lelkiekre szorítkozó vallási szolgáltatások üzemeltetésére. 4. Végül azok csoportja, akik felelősséget éreznek az egyenlő félként való párbeszédre és együttműködésre, vagyis akik keresztény módon próbálnak meg népben-nemzetben-társadalomban-emberiségben gondolkodni és tenni. Ez a négyféle magatartás (és ezek ötvözetei) különféle helyi értékrendekkel és hagyományokkal és a helyi politikai hatalom különféle változataival találkoznak. Nem mindegy például, hogy mit támogat, tűr vagy tilt a helyi vezetés; hogy a múlt maradványának, kellemetlen (mert eredményes) vetélytársnak, ideológiai ellenfélnek, csudabogárnak vagy partnernek tekinti-e a papot és a hívót; nem mindegy, hogy el mer-e menni az istentiszteletre a vallásos pedagógus. Mindebből következően sokféle változata alakulhat ki a vallási intézmény és közösség jelenlétének a helyi társadalomban és közművelődésben. A továbbiakban azokat a jeleket kívánom felrajzolni hazánk múvelódcstérképére, amelyek közösséggé váló egyházközségeket, művelődési tényezőként jelen lévó vallási intézményeket és közösségeket jelölnek, amelyek mint szigetek, értékes másságok és kihívások gazdagítják az ingerszegény környezetet. Tágabb értelemben — öngyógyítás, teljessé válás, a világban otthonra találás, létértelmezés — használva a művelődést, az egyházak hitoktató, és szeretet-szolgálati tevékenysége is művelő, gondozó tevékenység lehet a testi-lelki egészség szolgálatában, elősegítve a helyi közérzet-reform kibontakozását is. Még a vallási szertartások is, hiszen ezek is szerves részét képezhetik a helyi kulturális életnek. Az igehirdetés sokak számára szinte egyetlen formája a művelődésnek és a továbbképzésnek. Számos esetben művészi alkotásokkal bóvül a liturgia: zeneművekkel (a beat-misétől a Bach-miséig), versekkel, filmekkel, vetített képekkel, misztériumjátékokkal és oratóriumokkal. A lelki vezetés és a család-pasztoráció a sok helyütt hiányzó vagy nem eléggé színvonalas lelkiegészségügyi szolgáltatást is pótolja, illetve kiegészíti, s a jegyesoktatás sok helyütt messze hatékonyabb a hasonló jellegű „világi" próbálkozásoknál. (Jellemző, hogy nem egyesetben itt lehet hallani a családtervezés legmodernebb. az egészségre legkevésbé ártalmas módszereiről!) Mindezeken kívül jó néhány plébánia művelődési otthonként is működik. Egészen kicsi falvakban hallhatók kitűnő tudományos ismeretterjesztő vagy a mindennapi élet gondjaihoz praktikus segítséget kínáló előadások, irodalmi matinék. Filmvetítéseket, kirándulásokat, táborozásokat, gyermeknapot, klubot, Ki mit tud-ot, önismereti kurzust, pávakört szerveznek, könyvtárat rendeznek be. A Kaszás-dűlói lakótelepen a helyi plébánia betlehemesei járják a panelsivatagot, a koma-tál akció keretében pedig két hétig visznek ebédet a hívek azokba az otthonokba, ahová új családtag érkezett. A vizafogói plébánia neves művészek és tudósok közreműködésével szervez Tudós-klub színvonalú kerekasztal-beszélgetéseket. Etesen a katolikus templomban nívós irodalmi matinékat rendeznek. A városmajori plébánián szavalóversennyel és előadóesttel ünnepelték a Babits-évfordulót. Az egyik ferencvárosi lelkészség klubjában előadás-sorozat folyik az orosz irodalomról és filmművészetről. Az ösagárdi evangélikus fiatalok a felsőpetényi baptista fiatalokkal együtt oratóriumokat és színdarabokat adnak elö. A gyáli plébánia épületében az öregek és fiatalok klubján, valamint az ingyenes nyelvtanfolyamokon kívül a községi könyvtár fiókja is helyet kapott. Vagyis egy állami intézmény egy egyházi intézményen belül! A körömi katolikus pap egy gobelinművész segítségével megtanította a mesterségre a helyi szövóasszonyokat. akik közül néhányan társszerzői lettek a pesti művésznőnek. A rózsadombi református gyülekezet Max Weber elmélete és az aszkézis értelmezése címmel rendezett tudományos ülésszakot neves szociológusok közreműködésével. Számos helyréi különbuszokkal viszik a híveket a fővárosba színházba, megvéve egy-egy előadást. A csetényi református templomban a vasárnap esti áhítaton egy-egy általuk kiválasztott költeménnyel jelennek meg az idős asszonyok is. Füzér katolikus papjának tucatnyi közművelődési kezdeményezése között a pávakör, a faluház, a tájház és az elszürkülő házasságokat életre delejezó „házas hétvégék" beindítása szerepel. A modern keresztény értelmezésben a kultúra középpontjában a szabadon cselekvő ember áll, s az ebben a felfogásban művelt ember az, aki harmóniában van a természettel, önmagával, társaival. Mindehhez hit, hitelesség és szabadság-tér szükségeltetik. A humán reform talán a reformok legsürgősebbje, a „kultúrplébániák" pedig mozgatói és segítői lehetnek a megújulásnak. KAMARÁS ISTVÁN