Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-23 / 19. szám

5 1989. január 23., hétfő Royal kávéházban Beteg-e az egészségügy? Algériából jött haza többéves kiküldetés után orvos ismerősöm, és amint itthon felvette a munkát, mélabús lett. Alapos rábeszélés után négyszemközt elárulta, nem tud ráhangolódni az itteni viszonyokra. Az afrikai fejlődő országban sokkal jobb körülmények között dolgozott, ott olyan orvosi eszközöket látott é6 használt, amelyeknek itt híre-hamva sincs ... Az egyik intézmény adjunktusa mesélte, kevés az életmentő készülék, s ha véletlenüj öt-hat beteget kellett azokkal ellátnia, ő dönti el, kinek nem jut a gépből. Egyre több a lelkiismereti problémája ... Egy vidéki kórház csak alkkor használ tomográfot az agydaganat vizsgálásához, amikor az orvosi eszköz tulajdonosa, a tsz kölcsönadja. A malacok daganatainak kiszűréséhez vették a készüléket, igy lehet nagylelkű a szövetkezet az egészségüggyel.. Egy külföldi állampolgár súlyos balesetet szenvedett, és magyar kórházba került. Hozzátartozói, barátai naponta kértek , információs jelentést állapotáról. A magyar orvosok napokig nem mertek választ adni, hiszen nem tudták, megmondani azokat a koordinátákat, amelyekre az NSZK-beli orvosok kíváncsiak voltak. Ugyanis a magyar kórházban használt életmentő készülék még a hatvanas évekből való, és a technikai ócskavas adataival a kinti orvosok nem tudnak mit kezdeni. Nem folytatom a megdöbbentő történeteket. Egyes szakemberek szerint a magyar egészségügy színvonala a fekete Afrika szintjére zuhant. Az erkölcsi állapotok pedig egyenesen katasztrofálisak. A törvény szerint az orvosi ellátás ingyenes. Ugyanakkor az állam az orvosi hálapénzt megadóztatja. Micsoda tudathasadás? Ha az orvos becsületesen dolgozik, s nem fogad el pénzt páciensétől, először az APEH embereinek gyanakvását vívja ki, másodsorban pedig az egészségügyi segédmunkás életszínvonalára süllyed az övé. Alacsony fizetéséből kéntelen megvenni a szakkönyveket, nem tud kiutazni külföldi kongreszszusokra, szakmailag lemarad. Micsoda képtelen állapotok! Miért beteg a magyar egészségügy, és hogyan lehetne gyógyítását elkezdeni? Erről lesz szó ma, hétfőn este 6 órakor a Royal kávéházban. A szakma, a kezelés első lépéseként a Magyar orvosi Kamara felállítását javasolja. Ez az intézmény mint érdekképviseleti szerv, figyelemmel kísérné az orvosi kar szakmai, szociális és gazdasági szemp>ontjait, és társadalmilag érvényesítené. Ily módon elkezdődhetne az egészségügy tönkrement értékrendjének a helyreállítása is. A soros foglalkozás vendége Veér András, az Országos Ideg- .és Elmegyógyászati Intézet főigazgatója — aki élére állt annak a mozgalomnak, amely a kamara létrehozását akarja —, sok más izgalmas kérdést is kap. Minden érdeklődőt szívesen vár az est házigazdája: Halász Miklós Tiszatáj — tiszta táj? Szinkronban a Szinkronnal... Nosztalgia muzsika A korosztályi zene, az ifjúságnak szóló muzsika fő jellegzetessége — a pillanatra esküvés, a hát a mában! Az életvitel azonban jócskán megváltozott, egyre jellemzőbb az „aranyévek" yisszasóvárgása, éppen ezért nosztalgiahullám sópör végig a társadalom különböző korosztályain. A zenében hál1 Istennek egyre nagyobb az igény a táncolható, fülbe mászó, mégsem monoton slágerzenére, és egyre többen unják a diszkó együgyű narkóját Koltay Gábor arr.ikor megcsinálta A KONCERT című filVnjéti, így nyilatkozott: — A nosztalgia nemcsak azt jelenti, hogy elmúlt korok zenéjét, táncait, öltözködési, lakberendezési stílusát felelevenítjük. hanem a fogalom, elvágyódást is jelent ezekbe a korokba ... — A szegedi Szinkron együttes is elvágyódik? — kérdezem Szabó István dobost, zenekarvezetőt. — Nyakig benne vagyunk a nosztalgiában, és szeretnénk átmenteni, hiszen ez a zéne, amit játszunk, nekünk „örökzöld" marad, célunk pedig', hogy a ma fiataljai ismerjék meg az élő és dallamos zene varázsát. — Mi, negyvenesek szinkronban vagyunk a Szinkronnal, hiszen szerencsés korosztálynak vallhatjuk magunkat. mivel Elvisen nőttünk fel, aztán jött az olasz stílus, a robbanást viszont a Beatles jelentette. Milyen stílust képvisel a Szinkron? — Stílusunkban keveredik a pódium, azaz a koncertzene és a szórakoztató. Az a fontos, hogy megfeleljen a tizenéveseknek is. de ne unatkozzanak a hetvenesek sem. Számunkra mindig a közönség az első, hiszen szórakoztató szolgáltatást adunk! A beszélgetésre a dorozsmai vágóhíd zá rázárna dó vacsorája szolgáltatta az apropót, hiszen Farkds József a hentesek .atyamestere", mindig vevő az igényes és jó zenére. Most sem csalódott kitűnő eredményi; produkáló „csapata", mert a Szinkron a táncparkettre varázsolta a vendégeket Peregtek Fats- Domino számai. Elv is Prerley Tuttifruttija, majd a Little Richárd és a Lussey következett. A Come príma után a San Francisco, a Bikini. Amikor végleg elmegyek című száma, s hogy az idősebbek is elkezdjék: tavaszt hoztak télnek idején ... «— Mikor alakult a Szinkron, milyen összeállításban lépnek közönség elé jelenleg? — A Szinkron 1970-ben alakult, Beneth Péter (billentyűs), Kocsis Miklós (gitár), Molnár Gyula (fúvós), Szabó István (dob) összeállításban. 1977-ben Beneth Péter helyére Schmidt Károly lépett. Ebben az összeállításban szerepelt 1983. december 31-ig. A mai csapat pedig: Balogh Sándor (billentyűs). Kocsis Miklós (basszusgitár), László Gvörgy (.szólógitár). Révész László (szaxofon). Szabó István (dob), üi énekesünk pedig Pióker Ildikó. — Valamennyien ismert zenészek. Indul a báli szezon. Felkészültek? — A HungarHotels Vállalat jóvoltából a Tisza Szálló koncerttermében k-jszülhettünk fel a báli szezonra. A „versenyidényt" szombaton kezdtük Makón, a kisiparosak, bálján. Jó hangulatúak, még az űj Hungária vacsoraestjei is. Amíg igény van a zenénkre, és meg tudunk újúlni, csinálni szeretnénk. — Az együttes céljai, vágyai? — Nagyon sokáig megelégedésre dolgozni! Jó lenne összehozni egy olyan Szinkron-klubot, ahol havonta egyszer, a régi tagokkal, szegedi zenészekkel „örömzenét" játszhatnánk ... Rö.'id, szusszanásnyi szünet. és a Szinkron ismét a pódiumra lép. A volt Sárgainges László Gyuri bravúros gitárszólóval nyit Többen beletapsolnák. Szóval, nagyon tudnak szórakoztatni. Erre Szabó István megjegyzi: — volt kitől tanulnunk. Most csak két nevet említek: Lepény Pista bácsi és Poci, aki sajnos, már nincs közöttünk ... Fiatal srác fülel a bejáratnál. — Tetszik? — Dögös zene... Nem is lehetett olyan hányatott életük maguknák ... Ha jól belegondolunk...? Nekünk az élő zene jelentette a narkotikumot! Bagaméry László Borotvaélen Ha megkérdeznék tőlem, miben különbözik a vidék Budapesttől, a fővárosi ember a vidékitől, föl tudnék sorolni egy-két dolgot. Szombat estig azonban egy dolgot biztosan nem vettem volna számításba. Mily hasznos dolog azonban a televízió: alapvető ismeretekkel gazdagodik az ember. Megmutatták ugyanis a Tv2-ben a Szex ABC címmel megji{ent videokazettát — s beszélgettek is róla a videofilm rendezőjével (?). Megkérdezték, miért volt szükség e film elkészítésére. A válasz, nem volt épp mindennapi. Azt mondta ugyanis a rendező indokként: az emberek — főleg vidéken —, nem ismerik a szexuális kultúrát. Mit mondjak: tudtam, hogy sok szempontból hátrányos helyzetű vagyok itt, a fővároson kívül, de hogy még ebben is? Ez szíven ütött. Emésztettem magam, gondolkoztam. Nyilván a rendező megfelelő számú vidéki és fővárosi partnerrel létesített szoros kapcsolatot, s ezek után szűrte le a megfellebbezhetetlen tanulságot: Pesten kulturáltabban szeretkeznek. Még ezek után is kételkedem azonban, ám nem sokáig A rendező újabb bombasztikus kijelentése meggyőzött. Azt kérdezte ugyanis a riporter: a pornó és az oktatófilm közti határ nem táncol-e borotvaélen? A szexuálisan láthatóan kiművelt rendező — amúgy az a kimondott erotikus típus: kövér, kopaszodó — erre azt mondta: „valóban van a filmben borotvaélen táncolás." Hát ezzel győzött meg. Én, kefeügyben is elmaradott vidéki ugyanis ezt a figurát tényleg nem ismerem. De majd igyekszem bepótolni tragikus mértékű elmaradásom. B. T. A Tiszatáj-ügyet sokan az első szegedi botrányok közé sorolják. Szegedi is, botrány is, a szálak azonban jóval messzebbre vezetnek. Az „ügy" megértése csak az általánosabb magyarországi politikai, hatalmi, morális helyzet ismeretében lehetséges. Úgy gondolom, ahhoz, hogy Tiszatáj- és egyéb ügyek keletkezhessenek, olyan helyzetnek kellett kialakulnia az országban, amely lehetővé tette, hogy vezetők ne csak hazudjanak, hanem lopjanak, csaljanak, sikkasszanak, gátlástalanul visszaéljenek hatalmukkal. Az 1956 utáni jó fél évtizedben megfélemlítették az ország népét. Senki nem mert mukkanni sem: ezt elnevezték a hatalom és a nép közötti „konszenzusnak". A Kádár-korszak lényegévé vált az a folyamat, amelynek során a hatalom középső és felső lépcsőire való kerüléshez elég volt a bizonyított, a későbbiekben a deklarált párthűség. A gazdasági reform 70-es évek elején történt megtorpedózása (Brezshyev és a hazai emberei által) megerősítette ezt a folyamatot: biztossá vált, hogy minden megy tovább a régi módon. Ez szabad teret nyitott a párton belüli, konzervatívan gondolkodó embereknek, akik a saját érdekeiket a párt érdekeiként tüntették föl, még akkor is, ha azoknak semmi köze sem volt a magyarság alapvető érdekeihez. Társadalmi oldaláról nézve ezt a folyamatot: jó másfél évtized alatt kialakult a „vörös dzsentrik" rétege, az a vadászó-agarászó kommunista középréteg (amelybe egyébként sok pártonkívüli is bekerülhetett, ezért is látszott az egész legitimnek), amely a hatalmi helyzetét vagyonosodásra használta föl. E folyamat beinöulása lett a Kádár-korszak veszte. Az elmúlt 5—10 évben nemcsak Szegeden, hanem az egész országban a vezető elvtársak panamáiról beszélnek az emberek. S mindez csak a korszak politikai-társadalmi vetülete. Az a felső- és középszintű vezető réteg, amely érdekelt a hatalmának fenntartásában, elnyomott minden gondolatot, amely azt veszélyeztette. A Mozgó Világ 1983-as megsemmisítése félelmetesen mutatta meg e konzervatív erők szándékait minden olyan szellemi csoporttal szemben, amely nem az ő érdekeit szolgálta. Igy került sor a Tiszatájra is, amely fölismerte az összmagyarság érdekeit, amelyek nem estek egybe a hatalom érdekeivei. Nem is eshettek egybe, hiszen a szűklátókörű politikusok és apparatcsikjaik a megyei végeken jól érezték, hogyha a szomszédos országokban élő magyarság sorsáról kezdenek írni a lapok, akkor nemsokára a hazai magyarság sorsára kerül a szó, s egy rövid szellemi folyamat során a magyarság kimondja, hogy nem az ő érdekében politizálnak, hanem ellene. A 80-as évek közepétől kiderült, hogy nem sikerült megsemmisíteni a nemzeti tudatot. A nemzet eszmélni kezdett: ebben az eszmélésben volt nagy szerepe a régi Tiszatájnak. A Kádárkorszak történelmi logikája szerint egy ilyen szellemű folyóirat pusztulásra volt ítélve. A történelem azonban mást hozott. A magyar nemzet politikai érettségének és a nagy kelet-európai földrengésnek, a Brezsnyev-korszak világtörténelmi jelentőségű bukásának a következtében magának a magyarországi hatalmi struktúrának kellett föllazulnia. Ebben a helyzetben van jelenleg az ország: a még a Rákosi pajtás által lerakott alapok eresztékeiben szakadoznak. Ezekben a nagyobb összefüggésekben a Tiszatáj-ügy nem volt más, mint egy, vesztét érző vezető réteg erőszakos, vagdalkozó akciója. De nemcsak az. Ahhoz, hogy megértsük, mekkora jelentősége volt a régi Tiszatáj megszüntetésének, ismerni kell a lap szerepét a szellemi — és mivel Közép-Európában vagyunk —, politikai életében. Amikor a 70-es és 80-as években a folyóiratok álvitákkal és megrendelt írásokkal voltak tele, a szegedi Tiszatáj Ilia Mihály vezetésével fölismerte az összmagyarság érdekeit, azt, hogy az utódállamokban élő, egymástól elzárt magyarság egyetlen nemzetet alkot, s ennek megfelelően alakította a lapszámokat. Beláthatatlan, nemzetmentő jelentőségű az erdélyi és felvidéki, ugyancsak elnyomott magyar írók rendszeres közlése. Bizony igaz, hogy az ő számukra Magyarországot a Tiszatáj jelentette. Akkor, amikor Aczél György már évtizedek óta vezette hadjáratát a magyar kultúra bizonyos területei ellen. Ennek megfelelően a szerkesztőknek állandóan manőverezni kellett a kártékony „kultúrpolitika" és a céljaik között. Mesterien tették. Jelentőségüket én csak a régi Nyugat szerkesztőinek a nagyságához mérhetem. Vitatkozni pedig nem Anderle Adám közleményén célszerű, hanem inkább arról a titkos működési mechanizmusról, amely során a megyei párt-vb végigfuttatta az ügyet, és arról az ún. kultúrpolitikáról, amelyre már utaltam, amely az általános belpolitika megnyilvánulási formája volt a kultúra területén. A tisztességes vitához a legfontosabb dokumentumok közzététele szükséges. Ezt a helyi pártvezetőségnek kellene megtennie. Ha azóta szert tett némi politikai bölcsességre és tisztességre. Raffay Ernő A elöntések hátteréről Gyimesi József, a kábelgyár igazgatóhelyettese: Régóta részt veszek a tanácstagi munkában: 71-től 85-ig először a szegedi testületben, amelyben a számvizsgáló bizottság elnöke is voltam, aztán két-három éven keresztül a megyei tanács tagjaként az ipari bizottság elnöki posztján tevékenykedtem. Időközben másik városrészbe költöztem, ahol póttanácstagnak kértek (a 78-as választókörzetben). Egy év múlva a tanácstagunk meghalt, így léptem a helyébe. Szerintem bármennyi időről is van szó, tanácsunk vezetés nélkül nem maradhat. Vállalom a többes jelöléssel járó „veszélyeket", segíteni akarok az ügyek intézésében, semmi mást. Hogy sikerül-e a végrehajtó bizottságban is, az majd kiderül. Kovács Tamás, a gabonaforgalmi vállalat osztályvezetője: nagyon prózai oka van, hogy a vb-tagságra való jelölést nem vállalom. Mar nem sokáig leszek 32es választókörzet lakója, építkezem, Felsővárosra költözöm. Lehet, jogilag megtarthatnám így is a tanácstagságom alapján való jelölést, de úgy érzem, erkölcsileg nem. Ahol lakni fogok, nem ismernek. Szerintem erre a rövid időre a város vezetésébe olyan emberek kellenek, akik képesek és Alkalmasak lennének hosszabb ideig az ügyek intézésére. Ehhez egy átgondolt koncepcióra lenne szükTanácsi tisztségek jelöltjei nyilatkoznak ség most, amely kiegyensúlyozottságot, folyamatosságot biztosítana a tisztségviselőknek a jövőben. Nagyon remélem, hogy például a tanács szervezési és működési szabályzatának változtatására tett javaslataink — a nyilvánosság ügyében is — sikeresek lesznek, s azt is, hogy fölkészült tagok kerülnek a vb-be. Bartha István, a Defag jogtanácsosa: Nézze, én 1985-ben Hattyason a választáskor már vállaltam a hármas jelölést és a második fordulóban dőlt el, képviseljem a városrészt. Vállaltam akkor is a küzdelmet, most sincs okom viszszalépni. Tagja voltam a régi végrehajtó bizottságnak, nincsenek ügyeim. Az életemben semmi olyan nem történt, ami miatt félnivalóm lenne. A tanácsbeli szereplésemről magnószalagok tanúskodnak, a technika megőrizte megnyilatkozásaimat. Ügy érzem, megfutamodnék, ha most nem vállalnám a jélölést. Halászné Hetesi Erzsébet, a tanárképző főiskola adjunktusa: December 6-án kaptam az értesítést, hogy az MTA Soros-alapítványra beadott pályázatomat, elfogadta, s egyéves belföldi ösztöndíj keretében végezhetek kutatómunkát. Emiatt nem vállalom a vb-be való jelölésemet. Képtelen lennék minden ülésre fölkészülve eljárni, s azt sem szeretném, hogy távollétemben a nevemben is döntsenek. Vámosyné Karsai Éva közgazdász, a városgazdálkodási vállalat osztályvezetője: Nagyon meglepődtem, hogy tanácselnöknek jelölnek, rögtön arra gondoltam, biztosan a megszokott statisztikai szemlélet munkál, vagyis, hogy kellő számban legyenek a nők képviselve a tanácsi vezetésben. Egy nap gondolkodási időt kaptam, s igennel válaszoltam. Azt mondtam magamnak, büszke lehetsz, hogy egyáltalán jelöltek. Persze, tisztában vagyok az esélyeimmel, nem nagyok. Vesztenivalóm nincs, végül is körülbelül egy évről van szó. A legközelebbi választásokra kiderülne, mit tudok hasznosítani mindazokból az- ismeretekből, amiket az elmúlt tíz év alatt szereztem — amióta tanácstag vagyok. Módom volt kívülről is, belülről is látni a munkát a végrehajtó bizottság üléseire sokszor meghívtak, szóval, az sem teljesen ismeretlen számomra. S el kell mondjam, jelölésemtől függetlenül, mert hát én is szavazni fogok, reformpárti vagyok, s úgy vélem, egy fiatalítás semmiképp sem ártana a város vezetésének. Mag Edit