Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-21 / 18. szám

8 1089 .január 21., szombat DMl 1 magazin ® Az összművészet bűvöletében BESZÉLGETÉS IMRE ZOLTÁNNAL Olaf Báckstrnm: Ollók (acél és műanyag, 1967) Nemcsak Európa, a világ is nagy elismeréssel adózik északi rokanaink. a finnek formatervező művészetének. Ez az elismerés persze nagyon is hétköznapi módon mérhető: a finn tárgyak eladhatók, sikerük van, utánozzák őket, vagy legalábbis hatásuk van, stílust teremtettek. Magyarországi hatásuk nem csak a rokonság miatt szivárgott bc; vannak ennek kézzelfogható, kitapintható egyéb gyökerei. A finn lét a világtörténelem során többféle hasonlóságot is felmutat. Északi rokonaink háromszor akkora területen élnek, feleannyian mint mi. Az „ezer tó országában" ezernél jóval több tó. sziget van. a partok tagoltsága még a küzellakókat is messzire választja egymástol. Egyébként a világ legészakabbra fekvő országa Népművészete, amely sértetlenül mentődött át az ipari sorozatgyártásba. azokban a közösségekben alakult, amelyekben, egy-egy tanyai település köré rendeződve nagy családjaik éltek, megtermelve és elfogyasztva termékeiket, az ésszerűség és célszerűség szellemében alkotva mindazt a tárgytömeget, amelyre szükségük volt. És megörökítve, megőrizve. Legfontosabb termékük, — ma is — a fa, a fából készült tárgyak garmadája. A huszadik század — és ez sem elhanyagolható tényező — meghozta az ország önállóságát is. Az önálló tanyai gazdaságokból egyre többen kerültek át a városokba, s magukkal vitták génjeikben, tenyerükben azt a gyakorlattá nemesült tudást, amit őseiktől örököltek. Sértetlen volt ez a tapasztalat, s egységes. Ha a magunkéhoz hasonlítjuk: a tanyáról kikerült emberéhez — hasonló, de mégsem haonlítható. A finn formatervezés a múlt század végén, s azóta megrendezett világkiállításokon lépett ki Európa, s a nagyvilág elé. Ezek a sikeres bemutatkozások adtak mindig újabb lökést a finn formatervezésnek. A legkisebb finn használati tárgyat is két lépték határozza meg: a tájé és az emberé. A táj ~ és annak anyagai, elsősorban a fa — meghatározó tényezője építészetünknek. Az épület mindig ugyanazzal a szemlélettel, a táj, a különböző tájba illesztés igényével születik. Á finnek soha se készítenek absztrakt épületet. Ha kell sziklára tervezik — mint a Marimekko gyárat — ha kell erdo közepére, anélkül, hogy egyetlen fút is megsértenének, vagy tó partjára, ahol az óból adja a szauna „kifutóját". A belső tér, unnak bútorai, használati eszközei úgy készülnek, hogy lakóját a legjobban szolgálják. A legnagyobbak ezért tudták „hazaszelidíteni" a világ legfontosabb építészeti irányzatait is. Alvar Aalto például megteremtette a funkcionalizmus finn változatát, a táj és az ember léptékének, arányainak figyelembevételével. Nem véletlen, hogy nemcsak építészként, bútorvezetőként is a legnagyobbak egyike, rétegelt hajlított fából készült bútorait ma is gyártják. De tervezett virágvázát — a Hullám elnevezésűt például —, amely az emberi szemnek szép, á virágnak meg a legkellemesebb elrendezést biztosítja. Az üveg készítéséhez is rendelkeznek a finnek a két legfontosabb dologgal: alapanyaggal és — Északon élvén — modellel. Tapio Wirkkala, Ka j Franck terveiben, Timo Sarpancva üvegeiben ott a jeges kristályvilág, az átlátszó, gyöngyöző cz. jcgcsaposan megfagyott természet éppúgy, mint az illeszkedés az emberi kézhez, a használathoz. A textilek a hideggel birkózó emberek eletében különös testközeli szerephez jutnak; a csíkosán szőtt raanu. a hosszú szőrű ryijy (rüjünek ejtik), vagy a textildarabkákból varázslatos mintákkal összevarrt patch-work takarók ma részben tovább élnek, részben megváltozott formában divatosuk. A Marimekko cég — a szó azt jelenti „Mari kis ruhája" — főleg nyomott anyagot készít, de ezen visszahozza a csíkos, a kockás mellé a természet ezernyi színét, virágát. És a nyomott textil, amely pamutból, lenvászonból készült, képes meg az északi féléves sötétségbe Is visszalopni valamit a rövid nyár hangulatából. Az Iparművészeti Múzeumban vendégszerepelt egy finn kiállítás A finn forma címmel. Láthatjuk a legnagyobbakat: Aalto, Franck, Sárpaneva, Wirkkala, cs a Finnországban élő japán textiltcrvczó Ishimoto, valamint a textiltcrvezö Dora Jung munkát is. És a fiatal nyomottanyag-tervezö Inka Kivalo virágoskertje: kevés minta, rengeteg, különböző karakterű színösszeállítás tanúskodik a rengeteg. finn forma egyszerúségéban is határtalan lehetőségéiről. arról a jókedvről. amelyet a természettel való ilyen magas fokú azonosulás teremt meg számukra. TORDAY ALIZ Gondolom, a színházunk történetét írók úgy emlegetik majd a jelenünket: a balett harmadik. Imre Zoltán balett inúvész-korcográfus második szegedi korszaka. Az első — hét évig tartott; e mostani — reméljük hosszabb lesz. De kezdjük az elején. — Ki íratta he a 9 éves Imre Zoltánt a balettintézetbe? — Arra kíváncsi, volt-e táncos, vagy más színházi ember a családunkban? Nem. A nagyapám olvasta az újságban, hogy felvételt hirdet az Állami Balett Intézet. Akkoriban — 1953-at írtunk — még toborozták „a tánchoz kedvet erzó gyerekeket" az itézetbc, akárcsak a többi művészképzőbe... Kedvet éreztem persze, egész kicsi gyerekként színházat játszottam. Éleken születtem, a nagyapám postamester volt. és az irodájában jó játéktér adódott: táncolni lehetett a kuncsaftoktól elválasztó üvegablak mögött, az asztal körül, vagy inkább bújócskázni? De emlékszem, kosztümöket kerítettem magamnak... — Vagyis: szerepelt. Azután nyilván kollégiumba került. Kik tanították? — Hidas Hedvig, a Nádasi házaspár, akiket nagyon szerettem, Vályi Rózsi, aki nem egyszerűen tánc-, zene- és művészettörténetre tanított — egyébként nagyon jó tánctörténeti könyvet is írt —. hanem arra is. hogy megismerjem magamat. Neki sokat köszönhetek. Kiváló pszichológiai érzékkel tudott segíteni azoknak a tanítványainak, akik különféle lelki bajokkal küszködtek. Nekem is. — Mi volt a baj? — Nem az. hogy teljesen idegen, ismeretlen közegbe kerültem; az internátusban jól éreztem magam, szerettem a romantikus környezetet. A Gellérthegyen, a pálosok volt kolostorában laktunk... Keményen dolgoztunk, én zongorázni is tanultam, elég jól ment, aannyirn. hogy a tanulmányaim vége felé azt ajánlották, folytassam a konziban. Majdnem úgy lett. Tizennégy éves voltam. tudja, milyen nehéz kor! Mindenféle bajaim támadtak a tánccal. Alig elviselhető rossz érzést keltett bennem, hogy muszáj megmutatnom magam: a színpadon pöre az ember, és bár dőreség tagadni, hogy minden táncosban van némi exhibicionizmus. az is biztos: az érzékenyebbeknek meg kell küzdeni a gátlásaikkal. — Elmúlt? Nagy sokára. Mert úgy van ez u dolog, hogy eleinte a gátlásait kell leküzdeni az embernek, aztán a túlzott exhibicionizmust. Meg kell találni az egészséges egyensúlyt. De alighanem minden jó balettmúvésznck meg kell harcolni ezért, önmagával. Kinek előbb, kinek később sikerül. Nekem szerencsém volt. hogy a tanárom. Vályi Rózsi privát is segített, rengeteget beszélgettünk. mégis... Talán csak az utolsó nyolc évben érzem kevéssé a magam megmutatásának színpadi gyötrelmeit. — Tanulmányai után néhány kollégájával — köztük Lászay Andreával, aki végig partnere és asszisztense volt — Szegedre szerződölt, Vaszy Viktor kérésére, aki „komoly" balettet szeretett volna. Hogyan fogtak hozzá? — Nem volt könnyű a helyzetünk. nekünk, újaknak, hiszen egészen más világba csöppentünk. Nem egyszerűen az intézetből a színházba; másféle volt a tánchoz való viszonyunk és tudásunk, mint az itteni kollégáknak. A következő évben. 1961-ben Vaszy megint néhány frissen végzett táncost hozott. Hajói emlékszem, nyolcan voltunk a társulatban. akik épphogy befejeztük a tanulmányainkat, amikor előadtuk a Mandarint... — Táncosként első sikereit aratta — s koreografálni kezdett. Miért? — Megkértek rá. Vaszy Viktor is. Versényi Ida is. A Turandotbun debütáltam mint koreográfus. 19 éves koromban. Ez ma félelmetesen hangzik, nyilvánvaló, hogy a hályogkovács esete ismétlődött, minA finn forma Valle Uosciiiberg: Dzsemtálaló Gunncl Nvman: „Gyöngysor" váza (ezüst, 1911) (fúvott üveg, 1948) denesetre sekerem volt. lassan majdnem mindent én koreografáltam — és átvettem a balettegyüttes vezetését. Az operák, operettek, musicalek mellett önálló balettesteket is tartottunk. — Jó kritikukat kapott, a színház vezetői tamoguiták a balettegyüttes munkáját, ügy túnt, mindenki pártfogolta itt — mégis külföldre szerződött. Miért? — Ma is tudatában vagyok, hogy pályakezdő szegedi éveim, úgy is mondhatnám, a színházi iskolaéveim során végigkísért a szerencse. Mindennek ellenére hiányérzetem volt. Elégedetlen voltam magammal. úgy éreztem, nem fejlődöm eleggé és elég gyorsan. Azokban az években még nem voh könnyű megoldani. hogy kitekintést nyerjen az ember: nem hoztak be külföldi filmeket. vagy nagyon keveset, és kimenni sem lehetett csak úgy... A bezártság érzése uralkodott el rajtam. Itthon legföljebb szovjet balettet láthattunk: miután Sztálin kiirtotta az avantgárdot, joggal éreztük: szép. szép. de leragadt a klasszikus hagyománynál. A nyugati kultúra iránti akkori szomjúságomra példa: egyszer a kezembe került egy fotográfia a stuttgarti balettról: az egyetlen kép, az egyetlen póz inspirációjára egy egész koreográfiát csináltam! Nem azt akartam: „kimenni Nyugatra": egyszerűen valami radikális művészeti élmény hiányzott. Ilyen hangulatban neveztünk a kölni nemzetközi koreográfiai versenyre, a Szervánszkv-tenéte készült Metamorfózis című táncommal. Lászay Andrea volt a partnerem, ez kétszemélyes balett. Lászay útlevelét három nappal az indulás előtt visszavonták. Most mit csináljak? Kimentem, nem jól tudtam a nyelvet, megkerestem az igazgatót, és vázoltam a helyzetet. Adott nekem 100márkát, hogy tudjak létezni, egy német táncosnő három nap alatt betanulta a szerepet, második díjat nyertem — az elsőt nem adták ki. Szerencsém volt. — Es elindult — kalandozni Európába? — Nem nevezném kalandozásnak. A Kölnben kapott pénzen ugyan valóban utaztam. Olaszországba mentem Millos.ybalctteket láttam. — Akkor ismerkedett meg Milloss Auréllal? — Dehogy! Csak három évvel ezelőtt találkoztunk. Addig leveleket váltottunk. — Azt írják a műveiről, hogy sok közük van a Milloss-féle szintéziskereső, a feszülő ellentéteket egyesítő, filozofáló művészethez. — Kitüntető. A magyar balettművészet nagy mestere volt ő. példám és — érzéseim szerint — rokonom. De nem az én dolgom megítélni. hogy mi látszik a koreográfiáimon. Én akkor tanulni akartam, magamba szívni mindent, ami számomra új. Táncosként is ambiciózus voltam és szerencsémre Düsseldorfban. ahol végigjártam a hierarchia minden fokát, majd Stuttgartban. Európa akkori egyik legnevesebb együttesében beteljesülhettek a vágyaim. De változatlanul érdekelt a koreografálás, lázasan kutattam, mi az amit még nem láttam; KurtJooss, Héjari, John Cranko, Christopher Bruce, Tetley. Hans van Manen, s a ma posztmodernnek nevezett avantgárd táncművészet — minden érdekelt. Kölnben megalakult a Táncfórum. sok tehetséges, fiatal, avantgárd koreográfus dolgozott ott akkoriban. 1974-ben volt a Werther című balettem kölni bemutatója: cz már az új hatásokat mutatta. — Rambert Balett, London. Ez a következő állomás, s alighanem táncos pályájának csúcsa. Főszerepeket terveznek a modem társulat alkotói Imre Zoltán személyiségére. — Igen. a pálya csúcsa — és végzete. 35 éves koromban abbahagytam a táncot. Akármilyen sikereim voltak, koreográfusként is. hiszen 5 balettet csináltam Rambertnek — a krízist el nem kerülhettem. Az idő: nagy úr. s a táncossors. hogy hamar vége... De újra mondom, szerencsés vagyok. Sokféle érdeklődésű. Most is zongorázom és örömöm van benne, a filmezés is régóta érdekelt, a tanulmányaim idején eljártam a filmfóiskolára egy kurzusra... Talán a nosztalgia is belejátszott, hogy Ramberttöl a National Film Schoolba. az angol filmfóiskolára mentem — tanulni. — Az a hír járja, hogy fantasztikusan érdekes, különleges képi világú és filozofikus filmjei vannak, amelyeknek sok köziik van a képzőművészethez. a zenéhez, a tánchoz is. .4 i kópiákat hazahozta. Hu akadna vállalkozó a bemutatásukra — hozzájárulna? — Boldog örömmel. Kun Zsuzsa. a tévé rendezője biztatott, talán bemutatják egyszer a filmjeimet itthon is. Fesztiválokon. Münchenben és Karlovy Varyban szerepeltek már. — A nagy filmművészek között is erez valakit hasonló „rokonanak", mint a balettben Millosst? — Bunuelt. A kép fontossága miatt. — Az eddig Szegeden bemutatott balettjeiben is fontosak u képek: vagy inkább a folyamat, untig „összejön" a variációkból a téma? Egyetlen álló képpé sűrűsödik-ötvöződik a sokféleség? — Is. Valóban, az egyik filmem, amelynek civilek a szereplői, egy fogorvos, egy operaénekes és egy pantomines. s amely — nem tudok jobb meghatározást — egy orális fantázia, a száj. mint olyan köti össze a szereplóit — szóval ez a film: rondó formájú. A három ember mindenfélét csinál, beszélnek, esznek. ismerkednek; mindannyian tudják, mi a fájdalom, a medicina, a művészet — s egyszer-egyszer öszszctalálkoznnk. Mintegy szoborcsoportokat alkotnak, méghozzá a mindannyiunknak ismerős, klasszikusalakzatokat. amelyek, minthogy az emberiség kulturális örökségére utalók, egyszersmint itt és most születtek — asszociációkat indukálnak a nézőben. Üj balettjeimmel is hasonlóak az ambícióim. — Megprobálom fölsorolni, miféle művészerek tartották fogva eddig: táncolt, koreogrufáh, zongorázott, filmeket rendezett, forgatókönyveket írt — de ügy tudom, volt ötletember, vágó, asszisztens is, a tévés portréfilmjében láttam, hogy kerámiákat csinál... Mi jön még? — Az ég szerelmére! Most neveztek ki a Szegedi Balett művészeti vezetőjének. Szeretném, ha valami fontosat és szépet tudnánk együtt produkálni... SULYOK ERZSÉBET Imre Zoltán koreográfiája: A démon