Délmagyarország, 1989. január (79. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-16 / 13. szám

109. január 13., péntek Talán meglepi a tisztelt olvasót, hogy piai lapszámunkban — néhány aktuális eseményről szóló tudósítás kivételével — oktatásról, művészetről kínálunk olvasnivalót. Nos — semmi sem történt Esetleges megrökönyödést kiváltó összeállításunkat is, tisztelt olvasó, épp ez indokolja. Velünk együtt megszokta ugyebár, hogy az iskolák ügyei, a kultúra meg a művészetek dolgai: valahol leghátul, a sporttal, meg az apróhirdetéssel... Mindig hátul, s nemcsak az újságokban! Ha marad hely — mondják még mindig a szerkesztők; ha marad pénz — mondták évtizedekig és mondják ma is, akik ebben az országban — Mi történt? osztottak. Es osztanak, mert az „elosztáspolitikát" még csak mostanában — vitatják. Amúgy megy minden azaz nem megy semmi, ahogy régen. Nem történt semmi. Hát ezért is, hogy fölrúgva a hagyományos rendet, beloptuk ide, a hagyományos belpolitikai témák hagyományos helyére az oktatást; hogy tőlünk telhetően megerősítsük a tisztelt olvasót éledező igazságérzetében, s biztassuk, bátrabban figyeljen józanabb énjére. Higgye el magának: az oktatás ügye, meg a művészeteké, a kulturáltságunk, meg a műveltségünk — bizony politikai téma! És létfontosságú! Sokan megvilágították már, hogy miért. Mások bólogattak rá. Eddig mindig ennyiben maradtunk; nem történt semmi... De ahogy az idő megy, és kapnak működésből elegtelent iskolák, művészeti intézmények, kutatóhelyek, s mind az emberek — országnyi az érdekelt —, egyre vérlázítóbb a helyzetünk, s tör elő a kérdés: hát semmit sem bírunk tanulni? -semmi bői? Körülbelül — úgy érzékelem — itt tartunk. Most ez történik. Mar, vagy: még csak? Ez nézőpont dolga. Én a „még csaposokkal vagyok... Nem lesz szénszünet a 3ATE-n Hegvan a húsz fok... — Állítólag szénszünetet rendelnek el a közeljövőben az ELTE-n. A József Attila Tudományegyetem diákjai szintén számíthatnak erre? — kérdeztük a gazdasági igazgatót. — Ennyire rosszul azért nem állunk... December végéig hétmillió forintot költöttünk energiára, a terven felül. Ezt a Művelődési Minisztérium biztosította a tartalékalapjából. Szénszünet tehát nem lesz, de e pénz nélkül bizony előfordulhatott volna. — Mennyi pénzt költ a legszükségesebb fűtésre, világításra az egyetem? — Villamosenergia-igényünk egy év alatt 9 millió forintról 12 millióra emelk » dett. Nem jobb a helyzet a gőzenergia területén sem: 1987-töl '88-ig nyolcmilliónyolcszázezerről tízmillióhatszázezer forintra nőtt az energiaigényünk. A víz- és csatornadíj tavaly 3,7 millió forint volt, s ez most 230 százalékkal emelkedett. A posta szolgáltatásaira 2 millió százezer forinttal kell többet költenünk a múlt évinél... — Es ezek csak a legalapvetőbb, elemi szolgaltata.sok ... — A nehézségeket fokozza, hogy az egyetem nem egy tömbből, hanem jóformán az egész város területén A tudományegyetem gazdasági igazgatójára. Szabó Dezsőre várakoztunk a minap irodája előterében, s eközben láthattuk, hogy a titkárnő mintha fázna... Hogy jól láttuk-e, vagy pedig rosszul — nem tudjuk. szétszórt épületrendszerből áll. Az Ady téri, a Petőfi Sándor sugárúti épület, az újszegedi biológiai épület, a jogi kar. a további négy nagy épület, azután a négy kollégium, a füvészkert, a különféle raktárak, műhelyek — mind-mind külön fűtést, világítást igényelnek. Épületeink régiek; életkoruk 22 és 90 év közötti, öszszeszáradtak; rosszak a nyílászárók ... Tavaly a Petőfi Sándor sugárúton, idén a Bolyaiban javítottuk az ajtókat-ablakokat. Fenntartást költségemelkedésünk az utóbbi két évben nem volt, de az építőipari árak 60 százalékkal nőttek ugyanebben az időszakban..1. — Emiitette, hogy a minisztérium tartalékalapjából kaptak pénzt. Szívesey adta ezt a minisztérium? — Szó nélkül megadta. Az egyetemi tanács egyébként e hónap 26-án ül össze, s egyebek közt javasolni fogja: forduljon újra az egyetem a minisztériumhoz, tizenöt milliós hitelért. Ez az összeg mindössze az alapszolgáltatások tavalyi szinten tartásához lenne elegendő. — Tavaly mennyi volt az egyetem összenergia-igénye? — A múlt évben meghaladta a harmincnyolcmillió forintot — ebbe beletartozik a villamos, gáz- és gőzenergia egyaránt. Az emelkedés mértékét akkor szemlélhetjük zavartalanul, ha a két évvel ezelőtti hozzánk került Károlyi kollégium költségeit figyelmen kívül hagyjuk. Az 1986. évi, több mint 24 millióról — a Károlyi nélkül — két év alatt több mint 29 millióra nőtt a költség. Két esztendő alatt kerek ötmillióval? Még szerencse, hogy az egyetemnek nem az az elsődleges föladata, hogy saját magát fútse és világítsa... — Régebbi teleken még előfordult, hogy a hallgatók melegedni jártak az egyetemre. Ma mar ez alig fordulhat elő... — Magam sem tartom jellemzőnek ... Mindazonáltal az egyetem épp mostanában' szerzett be digitális kijelzésű hőérzékelőket, melyek a tizedfokokat is mutatják. A műszerek szerint általában mindenütt megvan a húsz fok... Tanterein, 1989 „Az informális párbeszéd légköre // A diákvezér Egy megfontolt értelmiségi a századvégről Az elmúlt őszön nemigen volt szabad órája Pikó Andrásnak: annyi más emberrel kellett beszélnie, úgy túnt, „lelkizésre" végképp nem futja az' idejéből. Pedig mindenáron azt akartam, mondja el, hogyan lesz valaki diákvezér, Magyarországon, 1988-ban. Diákvezér? — kérdezett vissza, eltűnődött, mosolygott egyet, és elment, hogy megbeszélje a társaival a kari gyűlés időpontját... Aztán egyszer csak — túl a sürején-nehezén — leült a szerkesztőségben, hogy kifújja magát. * Kicsoda Pikó András? Végzős bölcsészhallgató, történelem szakos, s mellette speciális képzésben vesz részt, melynek témája: Kelet-Európa. A történészhallgatók lapját, az Aetast szerkeszti, s szerzője a Gondolatjel című bölcsészperiodika számainak is. A felsőoktatásért megkezdett harcot, emlékszünk, öttagú operatív bizottság irányította a bölcsészkaron, Pikó nem volt benne ... Sem Szilasi László, aki szintén ötödéves, és Pikóval együtt amolyan eszmei és gyakorlati irányító szerepkörbe csöppent. De hát, csak úgy, csöppenni lehet az ilyenfajta .szerepbe? * — Az összes törekvésünk szakmai eredetű. Lehet, hogy egyelőre nem történt volna semmi, ha mi, ötödévesek nem kerüRink szorult helyzetbe. Ennek az a lényege, hogy a sorozatos, természetcsen a minisztériumból vezényelt tanügyi reformok eredményeként öszszetorlódtak az első félévi vizsgakötelezettségeink. Hat vizsgánk lett volna, ennyi sohasem volt se az előttünk végzetteknek. és nem lett volna az utánunk jövőknek sem. Kényszerűségből végiggondoltuk, mi a fészkes fene van itt.. . Persze másról, ha tetszik, többről is szó van, Csak az én egyetemi éveim alatt már kétszer próbálkoztunk a hallgatói érdekek érvényesítésével, s megbuktunk. Mindig azt láttam, talán azért, mert az úgynevezett közvetett demokrácia a mi fölülről megszervezett érdekvédelmünk működésképtelen. A közéletünk színterei és szervezetei mintha léteznének; de bármit teszünk, nem a szándékaink szerint mennek a dolgok. Hátha nem bennünk van a hiba, gondoltam; kitaláltuk, hogy próbáljuk ki a közvetlen demokráciát. Ennyi az egész... — És még: gondolni kellett az utánpótlásra! A szerkesztést át kell adni, hiszen, mi az utolsó félévben tanítunk, én demonstrátor leszek, a szakdolgozatnak el kell készülni... És nem látszott, kik jönnek utánunk! Hét évvel ezelőtt még kiküldték az embereket a vizsgáról, ha hosszú volti a hajuk. De 1981-ben történt egy, s más a karunkon, ami évekre meghatározta a szegedi bölcsészkar szellemiségét, légkörét. Hogyan jellemezzem? Idegen 6zavakat sorolhatnék, úgy mint nonkonformizmus, liberalizmus, racionalitás, demokratizmus — de azt is mondhatnám: értelmiségképzés. Mindezt veszélyben láttuk. És végiggondoltuk, hogy katasztrofális helyzetbe kerülünk, mi, az egész ország, ha az elhibázott oktatáspolitika miatt kimaradunk, kiesünk Európából. Észrevettük, mennyire sürget az idő, hiszen 1992-ben: Erasmusr program ... Az utolsó _ pillanat! — gondoltuk kétségbeesetten, és a legtisztább szándékkal egyszerűen hozzákezdtünk, ' hogy alapvető szakmai kérdéseket tisztázzunk. Nem politizálni akartunk, de természetesen tudtuk: a felsőoktatás politikai kérdés is. — A reményünk megmarad, azt hiszem. Nem mindegy, hogy az elsőévesek, akik idejöttek az ősszel, mit láttak, mit hallottak, milyen szellemiséget szívtak magukba. Az ö élményük meghatározó —, talán újabb öt .évre. Komoly, méltán tekintélyes emberek mondták, hogy többet elértünk az őszi demonstrációkkal, mint a hivatalos utakat választó modernizáció-hívek — hoszszú évek alatt. Lehet. Mégsem értem: miért kell enynyit harcolni, ha szakmai argumentációval egyszerűen bizonyítható valamiről, nevezetesen a mai magyar felsőoktatásról: emberek, ez így rossz, ahogy van. Hiszen, állítólag mindenki az ország sorsának jóra fordításán munkálkodik! Vagy nem? * Diákvezér? Fiatalember, aki — különleges szerencsénkre és meghatározhatatlan, hogy elfuserált világunkban hogyan, mitől, kitől, de mégis úgy nevelődött, hogy — felelősséget érez. E lejáratott szó jelentésének eredeti értelmében. Igazán. Mint valamely értelmiségi ... Az ószi diáktüntetéseken a hallgatók — azon túl, hogy a felsőoktatás helyzetének megjobbitását követelték, s a szakminisztériummal csatáztak — az intézmények belső ügyeiben is változást kívántak elérni. Itt vannak, például a vizsgáztatás formái, amelyek jelenlegi — vagy már letűnt? — állapotukban csak részben teszik lehetővé a tananyag elsajátításának objektív mérését. Most vizsgaidőszak van. — A tüntetések óta bekövetkezett-e változás a vizsgáztatásban? — kérdeztük a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola főigazgató-helyettesét, Lengyel Zsoltot. — A kérdés megalapozatlan optimizmust tükröz — válaszolta a tanár úr. — Formai szempontból jószerével alig következett be változás. A reformirányelvek kidolgozása, bár a minisztérium ígéretet tett erre, a mai napig nem történt meg, s így a változtatásokat nem lehetett bevezetni. — Maradt tehát a kollokviumok és a szigorlatok jellegének összemosódása, maradtak a sok esetben összezsúfolt vizsgaidőpontok, maradt a földuzzasztott kötelező óraszám.., — Jelenleg hetente harmincon felüli az óraszám, sőt olykor ^íegyven is lehet, a hallgatok kérése pedig kifejezetten ennek csökkentése volt. Legoptimálisabb alighanem az lenne, ha az egyes szakok hetente kilenc órát kapnának. A legáltalánosabb kétszakos képzés esetében ez úgy nézne ki, hogy a hallgatóknak heti 27 órájuk lenne. Kilenc-kilenc órát kapnának a két szak tárgyai, az egyéb tantárgyakat szintén kilenc órában oktatnák. — Mindez csak a kötelező óraszámot érinti... Az élet bonyolult Amikor fölkerestük a főiskola oktatási főigazgatóhelyettesét, hogy megkérdezzük, változott-e, s ha igen miben, a vizsgáztatás rendje-módja a diáktüntetések óta — épp egy kollokvium kellős közepébe csöppentünk. A folyosón várakozó diákok elmondták, hogy lényegi változást nemigen tapasztaltak a" vizsgák körül. Véleményükkel nem voltak egyedül... Ugyanezt mondták más csoportok más folyosókon, a kollégium előterében, s a könyvtár dohányzásra kijelölt helyein. Mintha a három-négy évvel ezelőtti problémákat hallottuk volna újra: előfordul — taglalták —, hogy egy hétig nincs egy árva vizsgájuk sem, de van olyan hét is, amikor majd' mindennap kollokválnak ... Hogy egy napon két vizsgájuk van, az egyik szigorlat, a másik — mondjuk — beszámoló, amire azonban legalább annyit kell készülni, ha nem többet, mint a szigorlatra ... Hogy a jegyzet tanulhatatlan, az előadások anyaga meg legföljebb néhány témahoz elég kiegészítőnek . . . Egyetlen új téma ütötte föl a fejét, de ez igen jellemző: — Jócskán benne voltunk az őszi buliban — mondta a könyvtár folyosóján egy vizsgára készülő, buli alatt a tüntetést értve —, s most találgatom, a vizsgánál ezt ki hogy veszi figyelembe? X. docensnél ez pozitívum, Y.-nál negatívum, Z.-nél sosem lehet tudni... Hajjaj, az élet bonyolult — mondta a vizsgára készülő, s előszedte mappájából az olvasójegyét. üsszeallitasunkat készítették: Dlusztus Imre, Farkas Csaba, Nagy László, Sulyok Erzsébet — Különféle speciálkollégiumokat — nem kötelező jelleggel — természetesen ezen az óraszámon fölül is lehetne indítani. Ha például a hallgató azt mondja, neki kényelmesebb egy speckollra beülni, mint egész nap a könyvtárban kutatni — akkor bejön az órára. A hallgatók kérései tehát alapvetően időtakarékos, ésszerűsítő irányba hatnának. — Tartalmilag változott-e valamit a vizsgáztatás? — A baj régebben is ez volt, s most is ez: lényegében a tanárra van bízva a beszámolás egész menete, az ő egyéniségétől függ, miként vizsgáztat. Aki oldottabban csinálta eddig — most is így csinálja; az oldottság egyébként nem keverendő össze a lazasággal. Aki pedig eddig mereven kezelte a hallgatókat — most is ezt teszi. Minden vizsgán egy sor lehetőség kínálkozik arra, hogy viszonylag jó hangulat legyen, s reális értékeléssel érjen véget a kollokvium vagy a szigorlat. — A tüntetések bizonyára lehetőséget adtak oktatók és hallgatók közeledésére is. — Valóban: keletkezett egy sereg fórum, ahol mindenki elmondhatta gondját-baját. Ez sokakat közelebb hozott egymáshoz. Kialakult az informális párbeszéd légköre. — És az egyik lényegi követelés, a tanszabadság? — A minisztérium léptennyomon hangoztatja, hogy nagyobb a tanszabadság. De a tanszabadsághoz pénz kell, ezt pedig nem adnak. Tanszékem, az orosz nyelvi és irodalmi tanszék most ugyan elnyert százezer forintot, s megkaptuk az ötéves idegen nyelv szakos képzés Jogát is —, de ez is kizárólag rajtunk múlott. Ha nem pályázunk — nem kapunk semmit. — Összefüggött-e a sztrájkkal a pályázat sikere? — Ezt csak találgatni lehet... Végül is nem elképzelhetetlen, hogy azok fejében, akik döntöttek, megfordult valami ilyesmi: ezek a szegediek nemrég tüntettek, velük jó lesz vigyázni, adjuk meg nekik ...