Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-13 / 296. szám

1988. december 13., kedd > 3 Luca, Luca, kity-koly... Sok bonyodalom van még Luca körül, bár a néprajzosok mindent elkövettek, hogy minden tisztán lássék. Holtbiztos, hogy pogánykori borzalmas lény — mondhatnánk talán főboszorkánynak is — és a keresztény Lucia keresztezéséből lett, ezért hol az egyik, hol a másik arcát mutatja. Ha valaki meg akarta látni a boszorkányt, nyilvánvaló pogány beütések hajtották, hogy Luca-széket faragjon magának. Olyan alkotmány volt ez, amelyiknek minden darabja más fából vétetett, és a mai naptól, december 13-tól karácsonyig csinálódott. Hogy ezt a pogány indíttatásból eszkábált széket miért éppen a karácsonyi éjféli misén vetették be, azt talán senki nem tudná megfejteni. Luca széke föltehetően igen régen nem készül már, de az úgy készül, mint a Luca-szék mondás azóta is eleven. Hogy a szólásba rögzített aprólékos lassúság hogyan vészelte át a kereszténységet is, hogy az új korszakot ígérő társadalmunkban vesse meg igazán a gyökerét, ide már legalább három tudomány nagyon oko% emberei .kellenének. Tudunk mi sok mindent annyira lassan és anynyira rosszul csinálni, világelsők lennénk, ha olimpiai számként szerepelne. A világelsőséget természetesen doppingszerek nélkül tessék érteni. Évekkel ezelőtt egyszemélyes pályázatot hirdettem azoknak az építőknek, akik a létezhető leglassabban rakták a falakat. Idén már nem vállalhattam a felelősséget, ezért segítséget kértem olvasóinktól. Ha észrevennék a boszorkányok, hogy megláttuk őket, legalább többen fussunk hazáigöcsénk, a Ludas Matyi háromveretes, kétveretes és egyveretes Döbrögi-díját nem akarjuk utánozni, de elsőnek azért említsünk legalább kettőt azok közül, akik másodszor nyerik el a Luca-dijat. Tavaly írtam egy kerti házról. Az eredeti alku szerint tavaly májusban kellett volna készen lennie, de december elejére még csak a tetőt rakták föl rá. Széjjel is ment alatta a fal, mert nem tettek betonkoszorút a falak beszegéseként. Zokon vette az építőmester az akkori Luca-díjat, mondván, nem ő volt a hibás, hanem a tervező. Mindegy, akkor még csak hét hónapot késtek egyetlen családi háznál, azóta sikerült ráfejelniük még tizenkét hónapot. Az első díjon ha osztozkodtak is a tervezővel, ez a második, remélhetően csak az övék. Az új klinika is elnyerte tavaly ezt a fényességes dijat, de mivel azóta se készült el teljesen, most mi is ráduplázunk. Szívből kívánjuk, akik tervezték és építették, beleértve a pótcölöpözőket is, ne szoruljanak rá soha erre az épületre. Elvégre, ilyen hatalmasat nem magának épít az ember, hanem társainak. A végre fölismert gazdasági nehézségeink útját állják mostanában, hogy szupernagy monstrumokat emeljünk, de mivel a Lucavírus onnan terjed, ahol van, megfertőződtek vele a kisebb építkezések is. Például a fölújítások. Itt van ám az igazi káosz mostanában ! Tisztelettel kérek minden érintettet, írásbeli bizonyítékait egyenesen a népi ellenőrzésre vigye, ha nem ért egyet ítéletünkkel. Mi csak azt mondjuk, ha az évtized elején nekifognak egy ház teljes fölújításának, nem biztos, hogy az évtized végéig befejezik. Minta lett a Nemzeti Színház. Egyik olvasónk például a református palota építőinek adja a dijat. Az Anna-kúttal szemben van ez az épület, buszra várva mindenki gyönyörködhet benne. Azt nem derítettem ki, mikor is költöztek ki belőle a lakók, de azt látom, a befejezési határidőig még van két teljes esztendő. Tehát eredetileg se akarták elsietni a dolgot. Hogy kibírja-e addig a fából ácsolt állványzat, nem tudni, de most is látszik rajta, erős fogakkal őrli az idő. Ablakait természetesen kiverték, hiszen mi olyan gazdagok vagyunk, legföljebb építünk egy új üveggyárat. A tetejét úgy megbontották, hogy a végre-végre megérkezett őszi esők szabadon zuhognak be rajta. Nem tudni, a hátralevő két esztendő elég lesz-e arra, hogy kiszáradjanak a falak. Hitelt érdemlő szakemberek véleménye szerint az olyan téglafalat még nem találta föl az építőipar, amelyiknek használna az eső. Igaz, a korlátra még nem festettek reklámokat, mint annak idején a Tisza Szálló föl újításánál tették, de föltehetően a palánk se éri meg a befejezést. Adjuk tehát a díjat felekezeti elfogultság nélkül e palota nyűglődőinek. Az Oskola utca mintha visszakívánná megint régesrégi ódon hangulatát, noha az igazán régi házakat már sikerült kiradíroznunk belőle, céltudatos műemlékvédelmünk szavára mit se adva. Most az ellenkező oldalon várják az istápoló kezeket a házak, vajha ne várnák hiún! Mikor is költözött ki belőle például a Képesbolt? Azóta már beköltözött a tavalyi egyik Luca-házunkba. Ott van a Bábszínház hajdani épülete is, szintén lábadozó állapotban, és mögötte a Deák Ferenc utcában is egy kisebbfajta ház. Volt, aki erre adta a voksát, volt, aki a Postások Művelődési Házára. Aki az utóbbira szavazott, azt is hozzátette, természetesen minden alapot nélkülözve, hogy talán táviratnak nézi a posta a saját épületét, azért nem siet vele. Nem tudunk rá mondani semmit, csak sejtjük megint, hogy ki nem mutatható az a kár, ami az emberi fejekben támad, ha a kultúra házát sokáig nem látogathatják. Kiemelt Luca-díjra is kaptam javaslatot. A Mikszáth Kálmán utca—Tábor utca— Püspök utca által körülzárt tömböt ajánlja erre a dicsőségre egyik olvasónk. Mikor is írtam én Géza bácsi emlékeit is fölvonultató cikket a tömbben hajdan működő étteremről? Étkezde a lóbaráthoz, ez volt a címe. Várjunk csak! Három évvel ezelőtt, 1985. december 7-én. Azóta csak annyi történt, hogy lebontották a házakat, és elsimították a területet. Mikor épül oda majd valami? Nagyobb bölcsesség nem telik ki belőlünk: talán majd egyszer... A lapos tetejű, ennélfogva mindig beázó panelházaknak is adtam tavaly a díjból egyet. Sok tetőt javítottak azóta, de nagyobbik részük most is csak akkor nem ázik be, ha nem esik, és a hó se olvad. Duplacsövű puskánkkal hadd lőjünk rájuk is még egyszer. Meg vagyok azonban én is lőve. Melléktermékként is kaptam leveleket, némelyiket teljes terjedelmében is érdemes lenne közölnünk, ráadásul névvel, mert így lenne értelme. Mivel megígértem nemrég, hogy a javaslattevők nevét nem hozom nyilvánosságra, és az illetők nem oldottak föl a kötelező ígéret alól, és mivel a hely is kevés már, összefoglalom csupán. Aranyos kedvességgel arra hívja föl figyelmünket egyik olvasónk, akár Szamárbőrdíjat is alapíthatnánk. Azoknak a korrupt) vezetőknek ajánlja, akik ugyan nem alusznak munkaidőben, hanem inkább nagyon is fönt vannak a helyzet magaslatán, és lebukásuk után se éri őket se anyagi, se erkölcsi kár. Balzac Szamárbőrét ajánlja neki, de nem olvasásként. Másik kettő, mintha összebeszélt volna, egyforma panaszát adja elő. Szőregről írta az egyik, Szatymazról a másik. Egyiknek megosztották a házhelyét, a másiknak eladták. Mindketten építkeznének, de építési tilalmat rendeltek el a telkükre. Mindketten állítják, egy testes Luca-díjat az ő tanácsuk is megérdemelne. Ne legyünk szűkmarkúak, adjuk meg nekik! Az Alföldön nem volt szokás a kotyolás Luca napján, stílusos befejezésként máshonnan veszünk tehát ide illő rigmusokat. A dijunk ugyanis pénzzel nem jár, de ezt minden nyertesnek jó szívvel küldjük: Görény hordja tikjokat, / Csollány csípja likjokat. ] A ház gazdájának száz ólja legyen, / A száz ólban egy malac legyen! Vagy: Egy csibéjük legyen, j Az is vak legyen! Vagy: Annyi patkányuk legyen, / hogy az egyik hergelikon kifussanak, / a másik hergelikon befussanak. Ezt úgy kell értenünk, hogy a padlásuk is patkánnyal legyen tele. Luca, Luca, kity-koty, / Gelegenye kettő, / Nekem is van kettő ... Tavalyról is egy szép sort: Aztán, magának, mondjuk, mi köze van hozzá? Horváth Dezső Demokratikus döntésképtelenség A szövetkezeti vezetők megválasztása valóban demokratikus úton történhet, ha a tagság elég érett, s tisztában van érdekeivel, elképzeléseivel. Az előkészítés során a jelölőbizottság sok-sok embert felkeres, s kikéri véleményét. Majd kisebb csoportokban, úgynevezett munkahelyi közösségi üléseken tárgyalják meg a jelöléseket, s itt is bárki hozzászólhat. A közgyűlés elé már egy ilyen háttérrel kerül az az egy vagy két név, akire szavazni lehet. S ha netán valaki úgy érzi, hogy az indítvány mégsem megfelelő számára, a helyszínen újabb személyre tehet javaslatot, s ha ez többek véleményével egyezik, megszavazhatják a spontán jelölt szavazólapra kerülését. A Zákányszéki Egyetértés Szakszövetkezetben májusra esett a tisztújítás feladata. A jelölőbizottság a tagság véleményéből úgy érzékelte, két személy jöhet elnökként számításba, a korábbi elnök, Borbás István, és a főkönyvelő, Gárgyán István. A szavazatok hatvan százaléka jutott az előbbire, de ez kevesebb volt, mint a szabály szerinti kétharmados többség, így júliusban ismét közgyűlést hívtak össze. Amenynyiben egyik jelölt sem lép vissza, ahogy ez itt is történt — már az ötven százalék és plusz egy fő is elegendő lett volna a második menetben valamelyikük győzelméhez. A jelenléti ívből kiderült, összejöttek annyian, hogy a kollektív bölcsességet megtestesítő fórum határozatképes. Aztán a parttalanná váló vita, a két „tábor" szószólóinak a becsületsértés határáig elmenő, a közgyűlés hangulatának befolyásolására irányuló hozzászólásai úgy elvették az időt, hogy a tulajdonképpeni szavazás már késő délutánra esett. A voksok számlálásakor kiderült, habár a teremben nem láttam több üres ülőhelyet, mint a kezdéskor, a kelleténél kevesebben szavaztak, a határozatképesség sikeresen léket kapott. Hogy érdektelenség lett volna az ok, alig hihető. Inkább valamely csoport csendes ellenállása húzódott meg a háttérben. Valahogy így: nem látok esélyt a jelöltem győzelmére, viszszavonulok, s így a másik sem győzhet. A harmadik közgyűléssel direkt megvárták a november közepét, hogy az emberek az őszi munkák végeztével biztosan ráérjenek eljönni, hogy annak a bűvös határozatképességnek ne lehessen akadálya. A meghirdetett kilenc órai kezdéskor elég gyéren szállingózott a nép, aztán fél tizenegy körül egy kicsit jobban teltek a széksorok. Dél felé egyre idegesebb számlálgatás kezdődött; még hiányzik ötven ember, most már csak húsz. Ennél tovább nem jutottunk. A gyűlést el sem lehetett kezdeni. Ha már megfőtt, azért a páros debrecenit s a hozzá tartozó üdítőt, sört elfogyasztottuk. Ha az időnk kárba is veszett, legalább ez ne menjen tönkre. Elgondolkodtató, hogy a közel nyolcszáz aktív korú, s a nyugdíjasokkal együtt ezerötszáz fős tagságból csak 646 érezte szükségét a már féléves huzavona megoldásának. Ami a döntő a határozatképességben, 350 aktív tag maradt távol. Ha közülük húszan még rászánták volna magukat a jelenlétre, el lehetett volna kezdeni a gyűlést. Node a 350-ből melyik húszat kárhoztassuk e fiaskóért? Szerintem mindannyiukat, ugyanis a demokrácia játékszabályaihoz az is hozzátartozik, hogy nemcsak joga a tagnak, hanem kötelessége is a részvétel. Csakhogy ennek számonkérésére eddig nem volt példa. S mi lehetett az indítékuk azzal, hogy saját kenyéradó szövetkezetük működését reszkírozzák. Jó, egy részük esetleg egyik jelöltet sem akarta, szívük joga, de akkor miért nem mondták ezt ki nyíltan, s miért nem tettek javaslatot egy harmadik személyre? Belátható, egy közösség nem lehet meg vezető nélkül. A gazdaságban egyre erősebb a kihívás, csak az maradhat talpon, aki teljes erővel megküzd a saját környezetének boldogulásáért. De maradhat-e erre elég energia, ha közben hónapokra patthelyzet alakul ki, s húzódik ez a lényeges eldöntendő kérdés. Ha már előbbutóbb úgyis meg kell lenni annak a szavazásnak, akkor milyen előnyök lehetnek a huzavonából. Ezt csak a távolmaradók egyike-másika mondhatná el, ha akarná. Talán a negyediken — melynek időpontjáról később döntenek — megkaphatjuk a választ. A délelőttjüket hiába fecsérlők közül többen kifakadtak: Miért kell ennyire demokratikusnak lenni, hogy azok véleményére is kell várni, akik tartózkodnak azt kimondani. Vessze el ezt a jogát, aki a kötelességéről, vagyis a részvételről önként lemondott. Akik akarják a megoldást, ne legyenek emiatt gúzsba kötve. S különben is, ha tudnák, hogy nélkülük is -boldogulnak a többiek, már jobban meggondolnák, hogy távol maradjanak. Tóth Szeles István fl (le)szokás hatalma Bundás A kisteleki pártbizottság ülése Tegnap, hétfőn délután munkát és a tájékoztatási leülést tartott a kisteleki vá- hetőségekei, majd beszámoló rosi jogú nagyközségi párt- hangzott el a megyei pártbizottság. A testület meg- értekezletről, és a két ülés tárgyalta az információs között végzett munkáról. „Kivételesen" olyan napja volt, hogy jóval öt óra után jutott a felismerésre: még vacsoráról is gondoskodnia kell. Ütban hazafelé beugrott hát a sarki boltba, s a szokásos tejkenyér begyűjtése után a mélyhűtőládák felé kanyarodott. Pizza, bélszínroló, karfiol, borsó, galuska, gesztenyepüré — olvasta magában a zacskók, dobozok feliratait, s megakadt a szeme egy eddig ki nem próbált terméken, a „bundás csibefalaton". Gusztusos már a doboza is — színes fotó mutatia rajta, mi rejlik a belsejében. Kilenc húspogácsa, rizzsel és / vagy sült krumplivá^ — gyors és elégséges vacsora lesz hármójuknak. Huszonkilenc forintos árát sem tartván lebecsülendőnek, nem is habozott tovább. Otthon krumplit pucolt, olajat forrósított, savanyúságot bontott. És felnyitotta a dobozt. Azt hitte, rosszul lát: a fedélfotó ígérete ellenére 4, azaz négy húspogácsa volt benne. „Miért vagy mérges?" — kérdezte a lánya, amikor föltálalta a vacsorát. ..Mert becsaptak ezzel a bundással." Aztán elmagyarázta, mi az, hogy a vásárló félrevezetése. A gyerek hallhatott a focibotrányról, mert tovább kérdezett: „Anyu, akkor ez olyan, mint a bunda?" Maradjunk abban: inkább csak bundás ... P. K. A távirati iroda rövid híradását nemrégen lapunk is közölte „Üj tabletta a dohányzás ellen" címmel. Ebből megtudhattuk, hogy még az idén százezer doboz Nonikot tablettát gyárt az Energ-Innov Kisszövetkezet, amelyet elsősorban a gyógynövényboltok árusítanak. A gyógynövénybolt forgalmát több olvasó, velem együtt a Herbáriával azonosította, s így a Lenin körúti üzletben pár nap múlva — mint az újabb kori csodaszereink eseteiben ez már szokásos — megkezdődött az érdeklődök s vevők ostroma. Mindhiába. Tekintve, hogy az üzlet dolgozói is az újságból tudták meg az örömhírt: ismét felcsillant a reménysugár a leszokni akaró dohányosoknak. A boltvezető a szerkesztőségünkbe telefonált, nézzünk már mi utána, ki az, aki így beugratta az újdonságokra éhes népet. Egyébként a hír a logikára épült, hisz a gyógyszer gyógynövények kivonatát tartalmazza, s így, ha a cipőt a cipoboltban árusítják, akkor ezt a gyógynövényüzletben. Csí'lchogy a képlet ma már nem I lyen. egyszerű, adva van egy termék, s az árusítja, aki fantáziát lát benne. Előfordulhat, hogy a „profilgazda" véli úgy: ez bóvli, ez drága, ez egy múló divat — egyszóval nem érdemes vele foglalkozni. Ha a gyártónak nem állna módjában, hogy másutt is házaljon a szerinte régen várt, hiánypótló s hatásos készítményével, akkor a kör be is zárult volna. Még a puding próbája előtt süllyesztőbe kerülve, mint annyi más ,ötlet, találmány, megszületése előtt elvetélt újdonság. A Herbária bolt a vállalati rend szerint azt árusít, amit a központ megvesz. A gond csak az, hogy a vevők nem a központ előtt álnak sorban, .hanem az üzletben. Vagyis a ihelyzet nem azokat idegesiti, akik a döntést hozzák. Akit viszont zavar e zavar, az nem kerülheti meg feletteseit, nem lehet önálló a beszerzésben. önként zárták ki magukat az üzletből, esetleg a bukásból. Mert mint mindenben, ebben is van kockázat. A szabad, szuverén döntést nincs jogunk megkérdőjelezni. A megszületésekor városunkban hiánycikként debütáló trfbletta kapcsán egy rossz beidegződés alapján még az is eszembe jutott, hátha a gyártás felfutásáig csak a fővárosban osztják el a kevéske készletet. Hisz így egyszerűbb, s hogy nézne ¡ki, hogy épp ott ne lehessen kapni. A gyártó válasza azonban eloszlatta kételyemet: „Az ország valamennyi városában forgalmazni fogjuk ezt a terméket éppúgy, mint más különleges, az egészséges táplálkozást ' szolgálókat. A gyártást megszerveztük, véleményünk szerint elegendő lesz még ilyen roham mellett is-" A szegedi partnerek: a Kígyó és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán levő Éliker ajándéküzlet, .és a Diófa melletti magándrogéria. Megnéztem, mindkét helyen kapható a szer. Ezt nem a reklám miatt mondtam, inkább a rossz helyen sorban állók kedvéért, no meg a herbáriások nyugalma érdekében. T. Sz. I i