Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-13 / 296. szám

1988. december 13., kedd > 3 Luca, Luca, kity-koly... Sok bonyodalom van még Luca körül, bár a néprajzo­sok mindent elkövettek, hogy minden tisztán lássék. Holtbiztos, hogy pogánykori borzalmas lény — mondhat­nánk talán főboszorkány­nak is — és a keresztény Lucia keresztezéséből lett, ezért hol az egyik, hol a másik arcát mutatja. Ha va­laki meg akarta látni a bo­szorkányt, nyilvánvaló po­gány beütések hajtották, hogy Luca-széket faragjon magának. Olyan alkotmány volt ez, amelyiknek minden darabja más fából vétetett, és a mai naptól, december 13-tól karácsonyig csináló­dott. Hogy ezt a pogány in­díttatásból eszkábált széket miért éppen a karácsonyi éj­féli misén vetették be, azt talán senki nem tudná meg­fejteni. Luca széke föltehetően igen régen nem készül már, de az úgy készül, mint a Luca-szék mondás azóta is eleven. Hogy a szólásba rög­zített aprólékos lassúság hogyan vészelte át a ke­reszténységet is, hogy az új korszakot ígérő társadal­munkban vesse meg igazán a gyökerét, ide már leg­alább három tudomány na­gyon oko% emberei .kellené­nek. Tudunk mi sok min­dent annyira lassan és any­nyira rosszul csinálni, vi­lágelsők lennénk, ha olim­piai számként szerepelne. A világelsőséget természetesen doppingszerek nélkül tessék érteni. Évekkel ezelőtt egyszemé­lyes pályázatot hirdettem azoknak az építőknek, akik a létezhető leglassabban rakták a falakat. Idén már nem vállalhattam a felelős­séget, ezért segítséget kér­tem olvasóinktól. Ha észre­vennék a boszorkányok, hogy megláttuk őket, leg­alább többen fussunk hazá­ig­öcsénk, a Ludas Matyi háromveretes, kétveretes és egyveretes Döbrögi-díját nem akarjuk utánozni, de elsőnek azért említsünk leg­alább kettőt azok közül, akik másodszor nyerik el a Luca-dijat. Tavaly írtam egy kerti házról. Az eredeti alku szerint tavaly május­ban kellett volna készen lennie, de december elejére még csak a tetőt rakták föl rá. Széjjel is ment alatta a fal, mert nem tettek beton­koszorút a falak beszegése­ként. Zokon vette az építő­mester az akkori Luca-díjat, mondván, nem ő volt a hi­bás, hanem a tervező. Mindegy, akkor még csak hét hónapot késtek egyetlen családi háznál, azóta sike­rült ráfejelniük még tizen­két hónapot. Az első díjon ha osztozkodtak is a ter­vezővel, ez a második, re­mélhetően csak az övék. Az új klinika is elnyerte tavaly ezt a fényességes di­jat, de mivel azóta se ké­szült el teljesen, most mi is ráduplázunk. Szívből kí­vánjuk, akik tervezték és építették, beleértve a pót­cölöpözőket is, ne szorulja­nak rá soha erre az épület­re. Elvégre, ilyen hatalma­sat nem magának épít az ember, hanem társainak. A végre fölismert gazda­sági nehézségeink útját áll­ják mostanában, hogy szu­pernagy monstrumokat emeljünk, de mivel a Luca­vírus onnan terjed, ahol van, megfertőződtek vele a kisebb építkezések is. Pél­dául a fölújítások. Itt van ám az igazi káosz mosta­nában ! Tisztelettel kérek minden érintettet, írásbeli bizonyí­tékait egyenesen a népi el­lenőrzésre vigye, ha nem ért egyet ítéletünkkel. Mi csak azt mondjuk, ha az évtized elején nekifognak egy ház teljes fölújításának, nem biz­tos, hogy az évtized végéig befejezik. Minta lett a Nem­zeti Színház. Egyik olvasónk például a református palo­ta építőinek adja a dijat. Az Anna-kúttal szemben van ez az épület, buszra várva min­denki gyönyörködhet benne. Azt nem derítettem ki, mi­kor is költöztek ki belőle a la­kók, de azt látom, a befeje­zési határidőig még van két teljes esztendő. Tehát ere­detileg se akarták elsietni a dolgot. Hogy kibírja-e ad­dig a fából ácsolt állvány­zat, nem tudni, de most is látszik rajta, erős fogakkal őrli az idő. Ablakait termé­szetesen kiverték, hiszen mi olyan gazdagok vagyunk, legföljebb építünk egy új üveggyárat. A tetejét úgy megbontották, hogy a vég­re-végre megérkezett őszi esők szabadon zuhognak be rajta. Nem tudni, a hátra­levő két esztendő elég lesz-e arra, hogy kiszáradjanak a falak. Hitelt érdemlő szak­emberek véleménye szerint az olyan téglafalat még nem találta föl az építőipar, ame­lyiknek használna az eső. Igaz, a korlátra még nem festettek reklámokat, mint annak idején a Tisza Szálló föl újításánál tették, de föl­tehetően a palánk se éri meg a befejezést. Adjuk te­hát a díjat felekezeti elfo­gultság nélkül e palota nyűglődőinek. Az Oskola utca mintha visszakívánná megint réges­régi ódon hangulatát, noha az igazán régi házakat már sikerült kiradíroznunk be­lőle, céltudatos műemlék­védelmünk szavára mit se adva. Most az ellenkező ol­dalon várják az istápoló ke­zeket a házak, vajha ne várnák hiún! Mikor is köl­tözött ki belőle például a Képesbolt? Azóta már be­költözött a tavalyi egyik Lu­ca-házunkba. Ott van a Bábszínház hajdani épülete is, szintén lábadozó állapot­ban, és mögötte a Deák Fe­renc utcában is egy kisebb­fajta ház. Volt, aki erre ad­ta a voksát, volt, aki a Pos­tások Művelődési Házára. Aki az utóbbira szavazott, azt is hozzátette, természe­tesen minden alapot nél­külözve, hogy talán távirat­nak nézi a posta a saját épületét, azért nem siet ve­le. Nem tudunk rá monda­ni semmit, csak sejtjük me­gint, hogy ki nem mutatha­tó az a kár, ami az emberi fejekben támad, ha a kul­túra házát sokáig nem lá­togathatják. Kiemelt Luca-díjra is kap­tam javaslatot. A Mikszáth Kálmán utca—Tábor utca— Püspök utca által körülzárt tömböt ajánlja erre a di­csőségre egyik olvasónk. Mi­kor is írtam én Géza bácsi emlékeit is fölvonultató cik­ket a tömbben hajdan mű­ködő étteremről? Étkezde a lóbaráthoz, ez volt a címe. Várjunk csak! Három év­vel ezelőtt, 1985. december 7-én. Azóta csak annyi tör­tént, hogy lebontották a há­zakat, és elsimították a te­rületet. Mikor épül oda majd valami? Nagyobb böl­csesség nem telik ki belő­lünk: talán majd egyszer... A lapos tetejű, ennélfog­va mindig beázó panelhá­zaknak is adtam tavaly a díjból egyet. Sok tetőt ja­vítottak azóta, de nagyob­bik részük most is csak ak­kor nem ázik be, ha nem esik, és a hó se olvad. Dup­lacsövű puskánkkal hadd lő­jünk rájuk is még egyszer. Meg vagyok azonban én is lőve. Melléktermékként is kaptam leveleket, némelyi­ket teljes terjedelmében is érdemes lenne közölnünk, ráadásul névvel, mert így lenne értelme. Mivel meg­ígértem nemrég, hogy a ja­vaslattevők nevét nem ho­zom nyilvánosságra, és az illetők nem oldottak föl a kötelező ígéret alól, és mi­vel a hely is kevés már, összefoglalom csupán. Ara­nyos kedvességgel arra hív­ja föl figyelmünket egyik olvasónk, akár Szamárbőr­díjat is alapíthatnánk. Azok­nak a korrupt) vezetőknek ajánlja, akik ugyan nem alusznak munkaidőben, ha­nem inkább nagyon is fönt vannak a helyzet magasla­tán, és lebukásuk után se éri őket se anyagi, se er­kölcsi kár. Balzac Szamár­bőrét ajánlja neki, de nem olvasásként. Másik kettő, mintha összebeszélt volna, egyforma panaszát adja elő. Szőregről írta az egyik, Szatymazról a másik. Egyik­nek megosztották a házhe­lyét, a másiknak eladták. Mindketten építkeznének, de építési tilalmat rendeltek el a telkükre. Mindketten ál­lítják, egy testes Luca-díjat az ő tanácsuk is megérde­melne. Ne legyünk szűkmar­kúak, adjuk meg nekik! Az Alföldön nem volt szokás a kotyolás Luca nap­ján, stílusos befejezésként máshonnan veszünk tehát ide illő rigmusokat. A di­junk ugyanis pénzzel nem jár, de ezt minden nyertes­nek jó szívvel küldjük: Görény hordja tikjokat, / Csollány csípja likjokat. ] A ház gazdájának száz ól­ja legyen, / A száz ólban egy malac legyen! Vagy: Egy csibéjük legyen, j Az is vak legyen! Vagy: Annyi patkányuk legyen, / hogy az egyik hergelikon kifussa­nak, / a másik hergelikon befussanak. Ezt úgy kell ér­tenünk, hogy a padlásuk is patkánnyal legyen tele. Lu­ca, Luca, kity-koty, / Gele­genye kettő, / Nekem is van kettő ... Tavalyról is egy szép sort: Aztán, magának, mondjuk, mi köze van hoz­zá? Horváth Dezső Demokratikus döntésképtelenség A szövetkezeti vezetők megválasztása valóban de­mokratikus úton történhet, ha a tagság elég érett, s tisz­tában van érdekeivel, elkép­zeléseivel. Az előkészítés so­rán a jelölőbizottság sok-sok embert felkeres, s kikéri vé­leményét. Majd kisebb cso­portokban, úgynevezett munkahelyi közösségi ülése­ken tárgyalják meg a jelölé­seket, s itt is bárki hozzá­szólhat. A közgyűlés elé már egy ilyen háttérrel kerül az az egy vagy két név, akire szavazni lehet. S ha netán valaki úgy érzi, hogy az in­dítvány mégsem megfelelő számára, a helyszínen újabb személyre tehet javaslatot, s ha ez többek véleményével egyezik, megszavazhatják a spontán jelölt szavazólapra kerülését. A Zákányszéki Egyetértés Szakszövetkezetben május­ra esett a tisztújítás felada­ta. A jelölőbizottság a tagság véleményéből úgy érzékelte, két személy jöhet elnökként számításba, a korábbi elnök, Borbás István, és a főköny­velő, Gárgyán István. A sza­vazatok hatvan százaléka ju­tott az előbbire, de ez keve­sebb volt, mint a szabály szerinti kétharmados több­ség, így júliusban ismét köz­gyűlést hívtak össze. Ameny­nyiben egyik jelölt sem lép vissza, ahogy ez itt is történt — már az ötven százalék és plusz egy fő is elegendő lett volna a második menetben valamelyikük győzelméhez. A jelenléti ívből kiderült, összejöttek annyian, hogy a kollektív bölcsességet meg­testesítő fórum határozatké­pes. Aztán a parttalanná vá­ló vita, a két „tábor" szószó­lóinak a becsületsértés hatá­ráig elmenő, a közgyűlés hangulatának befolyásolásá­ra irányuló hozzászólásai úgy elvették az időt, hogy a tulajdonképpeni szavazás már késő délutánra esett. A voksok számlálásakor kide­rült, habár a teremben nem láttam több üres ülőhelyet, mint a kezdéskor, a kelleté­nél kevesebben szavaztak, a határozatképesség sikeresen léket kapott. Hogy érdekte­lenség lett volna az ok, alig hihető. Inkább valamely cso­port csendes ellenállása hú­zódott meg a háttérben. Va­lahogy így: nem látok esélyt a jelöltem győzelmére, visz­szavonulok, s így a másik sem győzhet. A harmadik közgyűléssel direkt megvárták a novem­ber közepét, hogy az embe­rek az őszi munkák végezté­vel biztosan ráérjenek eljön­ni, hogy annak a bűvös ha­tározatképességnek ne le­hessen akadálya. A meghir­detett kilenc órai kezdéskor elég gyéren szállingózott a nép, aztán fél tizenegy körül egy kicsit jobban teltek a széksorok. Dél felé egyre idegesebb számlálgatás kez­dődött; még hiányzik ötven ember, most már csak húsz. Ennél tovább nem jutottunk. A gyűlést el sem lehetett kezdeni. Ha már megfőtt, azért a páros debrecenit s a hozzá tartozó üdítőt, sört el­fogyasztottuk. Ha az időnk kárba is veszett, legalább ez ne menjen tönkre. Elgondolkodtató, hogy a közel nyolcszáz aktív korú, s a nyugdíjasokkal együtt ezerötszáz fős tagságból csak 646 érezte szükségét a már féléves huzavona megoldásá­nak. Ami a döntő a határo­zatképességben, 350 aktív tag maradt távol. Ha közülük húszan még rászánták vol­na magukat a jelenlétre, el lehetett volna kezdeni a gyűlést. Node a 350-ből me­lyik húszat kárhoztassuk e fiaskóért? Szerintem mind­annyiukat, ugyanis a demok­rácia játékszabályaihoz az is hozzátartozik, hogy nemcsak joga a tagnak, hanem köte­lessége is a részvétel. Csakhogy ennek számonké­résére eddig nem volt példa. S mi lehetett az indítékuk azzal, hogy saját kenyéradó szövetkezetük működését reszkírozzák. Jó, egy részük esetleg egyik jelöltet sem akarta, szívük joga, de ak­kor miért nem mondták ezt ki nyíltan, s miért nem tet­tek javaslatot egy harmadik személyre? Belátható, egy közösség nem lehet meg vezető nél­kül. A gazdaságban egyre erősebb a kihívás, csak az maradhat talpon, aki teljes erővel megküzd a saját kör­nyezetének boldogulásáért. De maradhat-e erre elég energia, ha közben hónapok­ra patthelyzet alakul ki, s húzódik ez a lényeges eldön­tendő kérdés. Ha már előbb­utóbb úgyis meg kell lenni annak a szavazásnak, akkor milyen előnyök lehetnek a huzavonából. Ezt csak a tá­volmaradók egyike-másika mondhatná el, ha akarná. Talán a negyediken — mely­nek időpontjáról később döntenek — megkaphatjuk a választ. A délelőttjüket hiába fe­csérlők közül többen kifa­kadtak: Miért kell ennyire demokratikusnak lenni, hogy azok véleményére is kell várni, akik tartózkodnak azt kimondani. Vessze el ezt a jogát, aki a kötelességéről, vagyis a részvételről önként lemondott. Akik akarják a megoldást, ne legyenek emi­att gúzsba kötve. S különben is, ha tudnák, hogy nélkülük is -boldogulnak a többiek, már jobban meggondolnák, hogy távol maradjanak. Tóth Szeles István fl (le)szokás hatalma Bundás A kisteleki pártbizottság ülése Tegnap, hétfőn délután munkát és a tájékoztatási le­ülést tartott a kisteleki vá- hetőségekei, majd beszámoló rosi jogú nagyközségi párt- hangzott el a megyei párt­bizottság. A testület meg- értekezletről, és a két ülés tárgyalta az információs között végzett munkáról. „Kivételesen" olyan nap­ja volt, hogy jóval öt óra után jutott a felismerésre: még vacsoráról is gondos­kodnia kell. Ütban hazafe­lé beugrott hát a sarki boltba, s a szokásos tej­kenyér begyűjtése után a mélyhűtőládák felé ka­nyarodott. Pizza, bélszín­roló, karfiol, borsó, galus­ka, gesztenyepüré — ol­vasta magában a zacskók, dobozok feliratait, s meg­akadt a szeme egy eddig ki nem próbált terméken, a „bundás csibefalaton". Gusztusos már a doboza is — színes fotó mutatia rajta, mi rejlik a belsejé­ben. Kilenc húspogácsa, rizzsel és / vagy sült krumplivá^ — gyors és elégséges vacsora lesz hármójuknak. Huszonki­lenc forintos árát sem tartván lebecsülendőnek, nem is habozott tovább. Otthon krumplit pucolt, olajat forrósított, savanyú­ságot bontott. És felnyitot­ta a dobozt. Azt hitte, rosszul lát: a fedélfotó ígérete ellenére 4, azaz négy húspogácsa volt ben­ne. „Miért vagy mérges?" — kérdezte a lánya, ami­kor föltálalta a vacsorát. ..Mert becsaptak ezzel a bundással." Aztán elma­gyarázta, mi az, hogy a vásárló félrevezetése. A gyerek hallhatott a foci­botrányról, mert tovább kérdezett: „Anyu, akkor ez olyan, mint a bunda?" Maradjunk abban: in­kább csak bundás ... P. K. A távirati iroda rövid híradását nemrégen lapunk is közölte „Üj tabletta a do­hányzás ellen" címmel. Eb­ből megtudhattuk, hogy még az idén százezer doboz Nonikot tablettát gyárt az Energ-Innov Kisszövetke­zet, amelyet elsősorban a gyógynövényboltok árusíta­nak. A gyógynövénybolt for­galmát több olvasó, velem együtt a Herbáriával azo­nosította, s így a Lenin kör­úti üzletben pár nap múlva — mint az újabb kori cso­daszereink eseteiben ez már szokásos — megkezdődött az érdeklődök s vevők ost­roma. Mindhiába. Tekintve, hogy az üzlet dolgozói is az újságból tudták meg az örömhírt: ismét felcsillant a reménysugár a leszokni akaró dohányosoknak. A boltvezető a szerkesztősé­günkbe telefonált, nézzünk már mi utána, ki az, aki így beugratta az újdonsá­gokra éhes népet. Egyébként a hír a logiká­ra épült, hisz a gyógyszer gyógynövények kivonatát tartalmazza, s így, ha a ci­pőt a cipoboltban árusít­ják, akkor ezt a gyógynö­vényüzletben. Csí'lchogy a képlet ma már nem I lyen. egyszerű, adva van egy ter­mék, s az árusítja, aki fan­táziát lát benne. Előfordul­hat, hogy a „profilgazda" véli úgy: ez bóvli, ez drá­ga, ez egy múló divat — egyszóval nem érdemes ve­le foglalkozni. Ha a gyár­tónak nem állna módjában, hogy másutt is házaljon a szerinte régen várt, hiány­pótló s hatásos készítmé­nyével, akkor a kör be is zárult volna. Még a puding próbája előtt süllyesztőbe kerülve, mint annyi más ,ötlet, találmány, megszüle­tése előtt elvetélt újdon­ság. A Herbária bolt a válla­lati rend szerint azt árusít, amit a központ megvesz. A gond csak az, hogy a vevők nem a központ előtt ál­nak sorban, .hanem az üz­letben. Vagyis a ihelyzet nem azokat idegesiti, akik a döntést hozzák. Akit vi­szont zavar e zavar, az nem kerülheti meg feletteseit, nem lehet önálló a beszer­zésben. önként zárták ki magukat az üzletből, eset­leg a bukásból. Mert mint mindenben, ebben is van kockázat. A szabad, szuve­rén döntést nincs jogunk megkérdőjelezni. A megszületésekor váro­sunkban hiánycikként debü­táló trfbletta kapcsán egy rossz beidegződés alapján még az is eszembe jutott, hátha a gyártás felfutásáig csak a fővárosban osztják el a kevéske készletet. Hisz így egyszerűbb, s hogy néz­ne ¡ki, hogy épp ott ne le­hessen kapni. A gyártó vá­lasza azonban eloszlatta ké­telyemet: „Az ország vala­mennyi városában forgal­mazni fogjuk ezt a termé­ket éppúgy, mint más kü­lönleges, az egészséges táp­lálkozást ' szolgálókat. A gyártást megszerveztük, vé­leményünk szerint elegendő lesz még ilyen roham mel­lett is-" A szegedi partnerek: a Kígyó és a Bajcsy-Zsilinsz­ky utca sarkán levő Éliker ajándéküzlet, .és a Diófa melletti magándrogéria. Megnéztem, mindkét helyen kapható a szer. Ezt nem a reklám miatt mondtam, in­kább a rossz helyen sorban állók kedvéért, no meg a herbáriások nyugalma ér­dekében. T. Sz. I i

Next

/
Thumbnails
Contents