Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-12 / 295. szám
4 1988. december 12., hétfő Megtartották a Csongrád megyei pártértekezletet Grósz Károly fölszólalása A felszólalásokban elhang- sasági törvényt és 9 törvényt zott, hogy a mezőgazdaság módosítottunk ezen a címen, már nem bírja el azt a terhet, amit rárakunk! — folyMájus óta fontos esemé- és külön beszéltem a különnyéknek vagyunk részesei böző csoportosulások és deés alakítói — mondta elöl- mokratikus törekvések létjojáróban a főtitkár. Meg- gosultságáról. Ügy látom, újult a pártmózgalom úgy érzem, szinte mindenütt. Helyes-e, hogy rábíztuk a kommunista közösségekre, hogy maguk döntsék el, tartanak-e pártértekezletet vagy sem — vetődött fel itt a kérdés a beszélgetések során. Meg vagyok róla győződve, hogy igen. Előnye: sók feszítő helyi probléma kerül felszínre, melyeket felelősséggel vitatnak meg emberek. Másrészt: sok új tehetséges ember kerül a hogy a szegedi fiatal barátaim magukat besorolták — anélkül, hogy én ezt tettem volna — a szélsőjobboldali kategóriába. Ez az ő dolguk, nem az enyém, én ezzel nem tudok vitatkozni. De az az érzésem, hogy olyan inget vettek magukra, ami nem az övék. Nem tanácsolom, hogy tegyék le. Majd eldöntik. Én az aktíván még a jobboldaltól sem határoltam el magamat. És most elakavezefcésbe, ezáltal egészen rom mondani, hogy miért! biztos, hosszabb távon gaz- Mi számomra a politikában dagodik a mozgalom. Nem a ménföldkő? Egy szó: a utolsósorban fejlődik a de- szocializmus. Akik szocializmökratizmus, a politikai ér- must akarnak, azok nem zékenység, a politikai lkultú- mindannyian kommunisták, ra. Hátránya az — vélemé- ós nem is mindannyian nyem szerint —, hogy a marxisták—leninisták. -Teklát pártmozgalom erősen befelé nem olyan elkötelezettek a fordult az elmúlt időszak- szocializmus mellett elvi ban, és az ország előtt álló meggyőződésből, mint a legfontosabb feladatoknak Magyar Szocialista Munkásegy nagyon jelentős szelete párt tagjai. Ügy gondolom nem kap elég politikai fi- tehát, hogy akik tőlünk tatta. Az állami támogatások 240 milliárdos volumenéből 105 milliárd a mezőgazdasági támogatás. Mi a másik nagy tétel?: A 62 milliárdos lakásépítési támogatás. Az iparunlké 45 milliárd, jövőre belőle 30-at, marad még 15 Ezenkívül van a gyógyszeren és egyebeken. Ezt el kéne rendezni vagy ne támogassunk? Ezt tisztázni kell. A világon mindenütt támogatják a mezőgazdaságot. Van egy nagy kérdés azonban, menynyivel, kell-e 105 hozzá? Nem elég-e csak 50 vagv 60. De ezt ne a pártfőtitkár válaszolja meg, ne a Központi Bizottság, hanem azok a szakemberek, akik ott dolgoznak, a munkapadoknál, a határban, a gépeken. A főtitkár ezután a gazElfogadtuk a vállalkozási adótörvényt, 11 gazdasági törvény előkészítésén dolgozunk, amit jövő évben bevezetünk. Nyitottunk a világra, teljesen új piacokat tártunk fel és nincs mit elvinnünk a piacra. Mert negyven évig egy puha piacleveszünk ra szállítottunk. Most eljutottunk arra a felismerésre, hogy ha meg akarunk maradni hosszú távon, akkor fel Támosassunk kel1 vállalni a kemény piac kihívását. Megbukott a három piac elmélet. Egy piac van, amelyik vásárol. Megkezdtük az új felfogásunknak megfelelően a tumi'líiárd la3donviszony°k átrendezését. Ez sincs a mozgalomban elméletileg megoldva, mert egyik oldalon egyetértenek vele, hogy a magántőke kapcsolódjék be a gazdaságba. Nem tudok olyan vitán részt venni, ahol ne az lenne a vád, hogy miért tűrik meg a munka nélkül szerzett jövedelmet. Ez a gyeimet. Az egész politikai kampány, amely a pártmozgalmat most áthatja, akkor éri el célját, ha a párt politikailag, szervezetileg egységesebb lesz, erősebb lesz, mint eddig volt, és tömegkapcsolata elmélyül. Felolvasok egy levelet — váltott témát a főtitkár. — A november - 29-i budapesti pártaktíván elmondott beszédemmel van összefüggésben. A FIDEISZ regionális szervezetének szegedi képviselői írták alá. Rólam van szó, nem olvasom teljes egészében, csak részleteket: „a félelemkeltés első számú retorikai eszköze, hogy a politikai ellenzéket következetesen ellenségnek nevezi, anélkül azonban, hogy magát ezt az ellenséget megnevezné." Később: „Hasonlóképpen nélkülöz minden realitást az osztályharc kategóriájának képtelen felemlegetése". Végül: „tiltakozunk a politikai kisebbségek rágalmazása, az ellenük irányuló hangulatkeltés és nyílt fenyegetés ellen." A kisérő levélben pedig ez van: állásfoglalásunk értelmében felhívjuk önt, hogy a jövőben tartózkodjon a nevezett beszédhez hasonló szándékú, ós hangvételű megnyilvánulásoktól. Jelen levelünkkel továbbá biztosítani kívánjuk önt, és a Magyar ni, hogy az urak a szélső- tagság egy részét jobboldalon tévednek. Mi a hagyta. szélsőjobboldallal inem aka- Nekem a szóbeli beszámorunk közmegegyezést. Mi JÓ tetszik. Az írásostól enyazokkal akarunk közmeg- hén szólva nem vagyok elegyezést, akik a szocializ- ragadtatva. Ellentmondásos, must vallaljak, lehetőleg Olykor-olykor nem értem, jobbat, mint amit eddig esi magara jobbra állnak, a baltól, azokat egy kis szabadsággal balközépnek lehetne minősíteni. Ennek a balkozépnek a támogatását megnyerni a szocializmus érdekében, a pártnak mindig politikai kötelessége. Nem párttagságra kell megnyerni, de az ügy mellé kell állítani. A bal- H ... közép erőkkel sok vitánk ükal vonalhoz való viszonyt mjnt alapszervi , nem elsősorban a szavak, ennek alapján nem tudnám, hiányzik a mérlegből. Ezzel daság és a párt viszonyát kettő együtt jár, még senki elemezte. Szólt a pártmunka nem találta ki, hogy a maváltozásairól. Az év várható gántőke öntudatból, szorgagazdasági mérlegéről a kő- lomból beilleszkedett volna a vetkezőket mondta: — Ügy gazdaság vérkeringésébe. Az gondoltuk, hogy 250 milliót csak akkor kapcsolódik be, fog maximum elvinni a vi- ha neiei megéri és nyereség lágútlevél, eddig csak állami van rajta. Kidolgoztuk az öj pénzből 500 millió dollár fe- agrárpolitikai koncepciót, lett vagyunk, és 500 millió ami a magyar mezőgazdasag dollár körülbelül kiment a történelmi jelentőségű eredfehérneműk közül a szek- ményeit fogja az elkövetkerényből, amiről nem tudtuk, zendő húsz évben tovább hogy mennyi volt, és ma se vinni- És vagyunk az lesz a jövőben. Ugyanis a szocializmust nemcsak egyféleképpen lehet építeni, bizonyára sok módszer van, ami eredményesebb, mint amit mi kitaláltunk, és ha ehhez hozzájárulnak jó szándékkal, különböző javaslatokkal, akkor arra a vezetésnek nyitottnak kell lenni. Tanulnunk kell tehát tőlük, és minden olyan kérdésben, ahol lehet, szövetségre lépni velük. A közel 30 alternatív szerhogy mi van leírva. Ami , — — — ., . , , ... .. náltunk. Szebbet, jobbat, igazán nyugtalanít, nem lá- tudjuk, mennyi van még az JfSL , mint amit bárhol csináltak tok benne Dnoeramot Ha • i í- • • i i onn sunk kuszoben a ber" es ,m" szocializmus cimén. A poli- nekemTtt ke^ene dolgozni orszagban Korulbelul 200 ut ütltarnak' millióval tévedtünk, az hanem a tettek határozzák meg. Ezért meg vagyok róla győződve, hogy a FIDESZesek ós mások is a mi tetteinket nem az aktiván elhangzott felszólalás alapján fogják csak minősíteni, hanem konkrét magatartásunk és döntésünk alapján. Annak, hogy DESZ-esek őszinteségüket és békési szándékukat, örülök, de itt hogy mit kell csinálnom. A Délép 'vezérigazgatója felszólalt — tért át más témára. Minden mondatát, a programrészét elfogadom pártprogramnak is. Nagyobb elméleti igényességre és szia szegedi FI- lárdságra van szükség a megerősítették mozgalomban. Tisztázni kell azokat a gondolatokat, ameszeretném Önök előtt kije- ly<* megzavarnak mindnyálenteni, hogy én nem tété- junkat. Felvetődik, hogy taegyütt 88-ban, 87-hez viszonyítva, ebben a pillanatban körülbelül 500 millió dollárral csökken az adósságállomány növekedése. Ezt pedig lebecsülni nem lehet. A világ legkisebb igazgatása van ma Magyarországon, az összfoglalkoztatottaknak 2,5 százaléka — tért át más témára. Tizenegymilliárd az összes kiadás erre — kétszázmilliárdos állami költségvetésnél. Ha itt vezet többsége megítélésem szerint a balközép kategó- lezten\ fel róluk edd!g. ?em gadjuk meg a négy évtize- csökkenteni akarunk, akkor a sandasagot es a beketlen riájába soraiható. A jobbközép erőkkel kapcsolatos viszonyunk nagyon lassan alakul ki azért, mert lassan formálódik arculatuk. Más lesz a viszonyunk ahhoz a séget sem. Gondolom, hogy ha talán figyelmesebben elolvasták volna a beszédet, nem kellene ezt mondanom Hangsúlyozni szeretném: atjobbközéphez, amely nem tói egy kicsit bonyolultabb p^an 'es a felépítményben, akar szocializmust, de tor- a politikai helyzet ma, hogy £s tudjuk, ¡hogy mit akadet. Én nem tagadom meg. Van, amit megtagadok belőle, de nem tagadok meg négy évtizedet. Reformot akarunk az alavényes eszközökkel akar harcolni a szocializmus ellen. És más azokhoz a jobboldali erőkhöz, amelyek nem ^en és páVtnapon. hogy tartják tiszteletben az al- mindenkinek tessék, kotmányt, és nem tartják tiszteletben a törvényeket. Én személy szerint meg vagyok áriról győződve, hogy a Szocialista Munkáspárt egész jobbközép erők Iközött is van olyan réteg, amellyel solc kérdésben együtt fogunk tudni haladni, mert érdekeink azonosak. A szélsőséges jobboldal el* tagságát, hogy politikai szándékunk Ő6zinte és békés. Tisztelettel... 93-an írták alá. Nagyon solk más levelet kaptam — ezt is szeretném elmondani, nem dicsek vésképpen —, általában nem ez a hangvételük. Egy itteni felszólalásban is elhangzott — gondolom jó szándékkal — mentségemre, hogy én taktikai megegy politikus úgy fel alapszervezeti az Továbbmegyek: az a politikus, aki mindenkinek tetszeni akar, annak nincsenek elvei és annak nincsen tartása. A pártban fellazult az egység, úgy politikailag, mint szervezetileg — folytatta Grósz Károly. Megszólaljon runk. Ez vitákkal jár, kontaggyűlé- cepciék fognak összeütközni, két nagy igazi tétel van, az oktatás és az egészségügy. Ott pedig csökkenteni nem lehet. És még egy faktor, a biztonsági szolgálat, a hadsereg. Ha nem kötne az eskü, akkor elmondanám, hogy hány milliárddal csökkentettük 1988-ban és hány milliárddal csökkentjük '89-ben a kiadásokat. Egy dolgot de meg vagyok róla győ- azonban nem szabad elfelejződve, hogy végül is a moz- teni. Attól a nemzetközi galom kihordja a helyes vá- helyzet bonyolultabb, semlaszt. Annak az időszaknak hogy katona nélkül maradvége van, hogy a hibákért junk. Azonkívül a biztonsági mindenki felfelé mutogat, szolgálat másik részét, a Realizmust akarunk. Illúzió rendőrséget nem tudjuk ós demagógia nélkül. Mi csökkenteni, mert nem tueddig sem mondtuk, hogy dunk 20 millió turistát elfelépítettük a szocializmust, látni, nem tudunk a bűnözés mikor a négy évtizedet, an- ,ellen fellépni, így is az a nak értékeit nem tagadjuk, S°nd. hogy nincs elég erő rá. akkor sem mondtuk azt, Majd az adórendszert elelen harcot hirdetünk, S- gyengült a párt befolyása a hogy mi ezt a szocializmus- mezte a főtitkár, A személyi nnMt f m Arf n , - - Í 11 —» ., 1 . 1 „1 : , ,1 , T\ ,T : —.. 1 -] JL — ¿1 nem -beszéltem még a szél- ^eEekre ezen belül az sőbalról. Azzal sem akarunk twmeSeK-re- az együtt (menni, de még nem egFlk ^SF eszkozrendszerélátjuk elég világosan poli ti- re, a tömegtájékoztatási kai platformjukat — mondotta. Annyit hadd mondjak el még, hogy egyetlenegy utalást tettem az újjáfontolásból fogalmaztam így. alakult Magyar Kommunista Szeretném ezt a segítőkész- Pártra, amely deklarálta újséget megköszönni, de -nem jáalakulását, de nem hozta élek vele. Nem taktilkai nyilvánosságra programját szándékkal fogalmaztam így, Ez az új ¡kommunista párt hanem meggyőződésből, po- miiyen programmal fog litikai felfogásomból eredően. Ugyanis: több mint valószínű, hogy nem olvastak el ifigyélmesen, vagy nem hallgatták meg a beszédet. Mert mitől határolom el én magam? A szélsőjobboldali ellenforradalmi erőktől, azoktól, amelyek a rendszer megdöntésére szervezkednek. Erre bizonyítékok állnak a rendelkezésemre. Ha figyelték, én az alternatív politikai törekvésekről az aktiván nem beszéltem. Ugyanis, külön hangsúlyoztam, hogy világos állásfoglalásunk van az alternatív mozgalmakról, a Központi Bizottság hagyta jóvá, nyilvánosságra hoztuk, megjelenni a politika színpadán? A sztálinizmus programjával-e, amit a Szovjetunióban is meghaladtak, vagy a Rákosi-programmal, amit Magyarország is meghaladott már? Nem mehettem tovább a vitában, mert nincs mivel vitáznom. Az elkövetkezendő hónapokba« bizonyára meg fogom ismerni programjukat. A szélsőjobboldal felkiáltott a 29-i aktíva után, azt mondta, hogy így nem lehet közmegegyezést teremteni Szeretném megmondaeszközökre is. Ma a sajtó egy része nem segít, hanem a régi egyoldalúságot felváltotta egy új egyoldalúság. S nem utolsósorban rendkívül súlyos a gazdasági helyzet, ami 15—20 év alatt alakult ki, és ez az egész országban önbizalomvesztéshez vezetett. Itt ebben a megyében látok még egy okot, ami hozzájárul a politikai feszültséghez és a bizonytalansághoz. A megyei vezetés határozatlannak bizonyult az utóbbi időben sok politikai kérdésben. Én úgy -látom, hogy sokkal .több energiát fordítottak kis (közösségeket, egyes embert, kis csoportokat foglalkoztató kérdésekre, mint a megye több. tíznak tartjuk. DVLi azt mond- jövedelemadót elfogadható tuk, hogy szocializmust épí- nak minősítette, de fontostünk. Hogy milyen lesz ez nak tartotta korrekcióját. A a szocializmus? Azt nem gazdaság terheiről a követtudjuk, mert a mi életünk- kezőket mondta: ben nem valósulhat meg. De — Ha netán 63 százalékra majd felépítik azok a fiata- emelkedne a vállalati adólok, akik még ezután fog- hányad, akkor is 10 százaléknak bekapcsolódni a politi- ponttal kevesebb lenne, mint fejezte be kába. a '87-es. Megcsináltuk a tár- Grósz Károly. sunk küszöbén a bér- es importliberalizáció pillanatában, amibe — felelősen kimondom — benne van a bukás veszélye. Mert nincs gyakorlatunk, nem tudjuk megítélni, hogy a belső piacnak milyen a szívóereje. Ha 5 milliárd dolláros import helyett 8 milliárd dollár igény jelenik meg egy pillanatban, az egész gazdaság pénzügyi helyzete felbomolhat. A legnagyobb gondok egyike a vállalat és a kormány közötti viszony rendezetlensége. Mindenki taktikázik, a vállalat bespájzol, a kormány lépcsőről lépcsőre fokozatosan szorít, senki nem teszi ki a kártyáját. Ez így nem lesz jó. Ezért újra kell gondolnunk a viszonyt és kölcsönösen mindkét oldalról bizalomerősítő intézkedéseket kell hozni. Mert 1989 gazdaságának működését ebben a pillanatban nem látom biztosítottnak. A Központi Bizottság nyitott arra, amit a párttagság mond. Együtt akar dolgozni, élni, politizálni a kommunista közösséggel. Ebben a nép alkotó kiegyensúlyozottságára a pártnak pedig higgadt megfontoltságára van szüksége. A Központi Bizottság el fog számolni majd a jövő év elején a párttagságnak arról, hogy mit tett a pártértekezlet óta. Arra kérem önöket, környezetükben segítsenek abban, hogy a párttagság önbizalma megerősödjön és a Magyar Szocialista Munkáspárt újra erőre kapjon. Örülök, hogy itt lehettem önökkel, erőt adott, sokat tanultam, fel fogom használni. Sok sikert! — hozzászólását További vélemények Siha László (Csongrád) őszintén remélte, hogy hétfőtől kezdve a dolgainkat úgy végezzük, hogy nem kell hamarosan újabb pártértekezletet összehívnunk. Gergye Anna (Szeged) rábbi felszólalásának azzal a megállapításával, hogy a megyében a fiatalokat egyáltalán nem sikerült megnyerni a párt politikájának. Nárai György (Szeged) általános Javasolta Az általános iskolai oktatás rendkívül nehéz körülményeire hívta fel a figyelmet. Hiányolta: nincs a po¿s ezres kommunista közösségét litika szintjén megfogalmafoglalkoztató problémákra. A zott stabil értékrend. Érték- Elkerülhetetlen felszámolni a megyei vezetés arányt té- rendszerünk zavarai között termelő és nem termelő megvesztett, és ezzel elfecsérelte szólt a pénz fétisjellegéről erejét, energiáját, és a párt Egyetértett Keserű Imre ko ház megépítése szakmai igény, egészségügyi, oktatási, kutatási megyei stratégia megfogalmazását alapos előkészítő elemzés után. Sürgette a párt munkamódszerének és munkastílusának megváltoztatását, a felsőbb szervek felé továbbítandó javaslatként vetette fel új szervezeti szabályzat megszerkesztését. Ábrahám Vince (Rúzsa) Óhajtjuk a vállalatok és a különböztetést az egyes ága- kormány közötti összhangot, zatok között A megyei kór Olyan érdekviszonyokat szeA platformszabadságra és a kisebbségi vélemény védelmére hívta föl a figyelmet. Ezek után a kórházi főorvos az egészségügy rendkívüli jelentőségét elemezte.