Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-08 / 292. szám

1988. december 8., csütörtök 5 Eddigi — mint ¡kiderült, igencsak hiányos ismereteim szerint — a juhok őrzésére specializálódott ¡kutyák mellett csak a ¡kenyér lehet bundás, némi itojás felhasználásával. Mondom: hiányos ismeretek alapján állítottam ezt a tévhitet mindaddig, míg ki nem derült — repülőgép is elkeresztelhető bundásra a népnyelv leleményei szerint, amenynyiben funkciója nem más, mint labdarúgók szállítása Debrecenből Budapestre azzal a hátsó szándékkal, hogy ott hiánytalanul, de minél gyorsabban átvehessék az eladott labdarúgómérkőzés ellenértékéül szolgáló pénzmennyiséget, vagyis maradéktalanul megvalósuljon az a tényállás, amit a jog hol így, hol úgy, a tökmagfaló szurkoló pedig bundának nevez. Bundásgép Hogy kicsit bonyolultan írtam? Hogy a Bp. Honvéd játékosait nem a bundázás meggyorsítása érdekében szállították az olcsónak épp nem nevezhető légiúton, hanem ... Tényleg, miért is? — dülöngél bennem riadtan az első kérdés. Majd a másik: vajon kinek és miből futja ilyen gáláns kiszolgálásra? Netán egy alkalomra visszaállították a belföldi légi közlekedést? Vagy a hadsereg illetékesei döntöttek úgy, a féktelen takarékoskodás jegyében igazán megengedhető, hogy a klub rendkívül nagy önköltséggel, s még drágább benzinnel üzemelő autóbusz helyett egy nagyszerű benzintakarékos harci szállítójárműn vigye zötykölődéstől, forgalmi dugótól is megóvva a játékosokat, hisz megérdemlik. Hogy a repülés azért mégiscsak drágább? Akkor már csak egy variáció foroghat fenn: valamelyik hálás szurkoló zsebből (no persze saját zsebből), mintegy az állami (mások szerint: köz) vagyon csorbítása nélkül állta a számlát, hisz bajnokság idején vagy sírva, vagy repülve vigad a magyar, ha honvéd. Hogy mi köze mindennek a bundához? Hát ezt lenne jó egyszer — úgy össznépi erkölcsi tisztogatás ürügyén — valóban tisztázni. ¡Mert jó néhányan unják már, véleményem szerint joggal, hogy egyesek oly könnyen járhatnak a fellegekben. S még csak repülőre sincs szükségük... Bátyi Zoltán Uj film Rock térítő Színes magyar film. Irta: Vig Mihály és Xantus János. Fényképezte: Klöpfler Tibor. Zene: Pajor Tamás, Másik János, Dénes József, Neuroticegyüttes. Rendezte: Xantus János. Főbb szereplők: Pajor Tamás, Urbán Mariann, Bojki (Zsiráf) László, Pauer Henrik, Gémes (Dixi) János. Néhány évvel ezelőtt, Xantus János 'Eszkimó aszszony fázik című elmeművének sajtóvetítése után, a kritika végén ezeken a hasábokon felidéztem a filmbéli dal egyik sorát, mely úgy szólt, „nem tudom, mi jöhet ezután", s befejezésül hozzátettem: én sem. Jelentem: most már tudom. Ez, vagyis a Rock térítő. Azaz: térítés cinema veríté(k)ben, avagy egyetlen pillanatra sem szabad megfeledkezni arról, hogy mindig lehet rosszabb. A színvonal mindenkori alulmúlhatatlansága mítosz, a rossznál mindig van még rosszabb, az éretlen zagyvaságnál éretlenebb zagyvaság, a lilaságnál még hülyítőbb, mélyebb lilaság. A romlás trendje is végtelen, miként a tenger. A Mozgó Képekből, megfigyelhető, szívesen szoktam idézni olykor: a folyóirat meglehetősen jó előzetes szimattal rendelkezik, beharangozó jellegű utalásai rendszerint sokat sejtetőek, információi kitűnően használhatók, háttéranyagai többnyire fontosak. A Rock térítő kapósán most — figyeljünk nagyon! — csak ennyi olvasható benne: „Decemberben mutatják be Xantus János nagy várakozást keltő filmjét, a Rock térítőt, amelynek főszereplője az avantgard zenét játszó Neurotic-együttes vezetője, Pajor Tamás. Mint a Filmvilágban közölt rendezői interjúból megtudhatjuk, a forgatás közben a főszereplő életében jelentős változás állt be: megtért, Krisztushívő lett. Ez a fordulat még magát a rendezőt is váratlanul érte, ám a forgatás folytatódott, ennek szellemében." Hát igen, ennek szellemében. Éppen ez az. Pajor Tamás úrról, úgy is mint az önmagát játszó főhősről tulajdonképpen nem sok mondanivalója lehetne az embernek. Kifejthetnénk, hogy sajnáljuk szegényt, de kiderült; erre semmi ok, hiPályázatok eredményei Az MTI—Press ez évi novella- és tárcapályázatán a bíráló bizottság a novellakategóriában az első díjat Apáti Miklós: A legnagyobb ember, a második díjat Lázár Ervin: Asszony, gyermekkel, a harmadik díjat pedig Marosi Gyula: Hangverseny a Klauzál téren című alkotásának ítélte. A tárca-kategóriában az első díjat Dobai Péter: Magyar novella, a második díjat Czakó Gábor: Négy magyar rémmese, a harmadik díjat Annus József: A fagylalt című írása nyerte el. A bíráló bizottság különdíjban részesítette Deák Mór: Befőtt, Fábián László: Bolondgomba, Gyurkovics Tibor: Olyan mint egy idegen, Kautzky Norbert: A századik forduló, Szakonyi Károly: Az utcaseprő. Szepesi Attila: Noktürn, Vathy Zsuzsa: Két bagatell című munkáját. II decemberi Tiszaiái Az ötvenéves Tand.iri Dezsőt köszönti a Tiszatáj decemberi száma. Azt az alkotót, akiről Soron kivül... című írásában úgy vall Zsoldos Sándor, hogy „a magyar irodalom nagy magányosai közé tartozik". Pupp Tibor képverssel, Almási Miklós és Fogarassy Miklós tanulmánnyal üdvözli Tandorit. Labancz Gyula és Marno János verssel tiszteleg az ünnepelt előtt. Nagy Pál Képeslap T. D.-nek, Petöcz András Hajnali szárnycsapásdk, Szigeti Csaba Transz, Hegyi Loránd pedig Tandori, a versrajzoló című alkotásával van jelen a legfrissebb Tiszatájban. Belányi György, Kántor Zsolt, Kontra Ferenc. Aranyi László ós Számbathy Bálint szintén verset közöl, Hajdú Ferenc Az igény teljessége, Király István pedig Egy befogadói élmény nyomában c/mmel elemzi Tandori Dezső művészetét. A decemberi Tiszatájt Baranyai András portréja, Korniss Dezső, továbbá maga Tandori Dezső indigógrafikái, illetve rajzai díszítik szen a végén, nemcsak megtér, de gyönyörű, mi több, már-már költői emelkedettségű, lelkesítő vallásos agitprop-szólammal fejezi be a filmet, mindezt prózábandalban egyaránt elbeszélve, olyan elkötelezett hévvel, hogy községi párttitkárok betegre sárgulhatnak az irigységtől. A meglehetősen árulkodó is laposan aktualizálgató szándék persze nyilvánvaló: megérezvén, hogy röpke egy-két év alatt mennyire túlhaladta szerencsére a magyarhoni idő a lilaködös, zavaros-misztikusavangardos-újhullámos, úgynevezett szubkultúrát —, ha úgy tetszik: a zenei keretek közé illesztett ifjúságzüllesztést — íme, ama bizonyos damaszkuszi úton gitárral a nyakában válik Saulusból Paulussá Pajor Tamás űr, kinek szövegei egyébként avantgarde-szinten épp olyan bárgyún primitívek, mint Jézus királyságának legfrissebb apostolaként. Az a tény pedig, hogy két, a fenti cselekményhez még nyomokban sem köthető, ám annál zavarosabb „fikciós iarab" csapatik az előzőekhez, nem hiszem, hogy csupán szerkesztési dilettantizmusként elintézhető. Jelzése ez annak is, hogy azért jócskán marad még „vastartalék" lilaságból, végtére is mit lehet tudni, a nagy megtérés, a fiatalok körében most végre engedélyezett, legalizált (sőt: lám, immáron propagált!) vallásosság valamiféle viszszarendeződéskor még redukálható, itt van hát túlsúlynak némi maradék szubkulturális köd, a Tetszhalott és a Delphine csodálatos átváltozása című, illetve tematikájú — nem tehetek róla, nincs rá jobb szavam — transzcendentális-bugyuta örökség-betétek jóvoltából. Hogy a narkós-italos-ordibálós világból a tiszta istenhit, az absztinens vallásosság felé tér meg, sőt, fordul 180 fokot Xantus—Pajor — ennek eszmei-ifjúságvédelmi szempontból még örülni is lehetne, sőt kéne is. Csakhogy a fordulatnak nincs hitele, a váltás éppoly kimódolt, modoros, és zagyva, miként a Rock térítő egésze, amelyben — tekintsük jelképesnek? — a sok zene közben még egyetlen normális, tisztességes rock and roll sincs. Körülbelül így, ilyen minőségben térít is. Domonkos László Kleopátra A Szerb Nemzeti Színház balettegyüttesének előadásában láthattuk tegnap este a Nagyszínház színpiadán Kleopátra című balettjüket. Az előadás, szándéka szerint — mint címéből is kiderül — Kleopátra alakját helyezte a középpiontba. A rendező és koreográfus Stevan Grebel nem kívánt eltérni a történelmi és irodalmi ismereteink alapján tíz mondatban összefoglalható, közhelyszerű, rendkívül leegyszerűsített Kleopátraképtől. Sőt: külön hangsúlyt kaptak a hősnő céltudatos, önző cselekedetei — mondatnánk manipulációi —, melyekkel a piolitikai — és a hadszíntéren csatázó férfiakat behálózta és elnyerte Egyiptom trónját. Cézár halála után az Antoniushoz való közeledését is a hideg, számító érdekek motiválták, s praktikái kezdetén még nem is sejthette — amit mi már piersze pontosan tudunk —, hogy az igaz szerelem szenvedélye a világirodalom egyik legszebb szerelmes történetének hősnőjévé teszi. A történetnek számos színpadi és filmes feldolgozása hívta segítségül Shakespieare drámáját, még akkor is, ha nem a mű autentikus interpretációját kívánták adni, hanem a bonyolult szerelmi és politikai konfliiktusrendszernek csak egyes motívumait jelenítették meg, rendkívül gazdag fantáziával. Így vagy ügy, de az ábrázolásokban tanúi lehettünk a végzetes, kegyetlen szerelmi szenvedélyek önpusztító összecsapásának. Jelen esetben a rendezői koncepciónak értékes momentuma az a törekvés, mellyel Kleopátra kettős személyiségét a táncban két táncosnővel jeleníti meg; a valódi Kleopátra „ál arca" mögött megbúvó vágyak és az igaz asszonyi szerelem a hősnő látomásaiban tükröződnek. Vitathatatlan, hogy egy klasszikus balettelőadásban a szólótáncosok szép, kecses mozgásán múlik az előadás sikere, s a történetnek is az ő szólóikra és kettőseikre kell koncentrálnia. Épp ezért nem hagyható figyelmen kívül az, hogy sajnos a szerepiet táncoló művésznő egysíkú előadásmódja nem támasztotta alá ezt az értelmezést. Romantikusan lassú, dinami kátlan tánca, egy-két jelenettől eltekintve, nem volt alkalmas az érzelmek hőfokának és változékonyságának a megjelenítésére. Az uAntoniussal táncolt szerelmi kettősök ezért jobbak voltak a többinél, mert bár ezek is néLkülözték piéldául a csábítás motívumait, képileg szép kompozíciók születtek. Mivel az ókori cselekmény többi szereplője (Cézár, Oktávia), szinte csak „jelzésszerűen" volt jelen a színpadon, fontos lett volna, hogy a másik főhős, A.ntonius alakja jelentősen kiemelkedjen a többiek közül. A táncosnak egy határozatlan, politikai döntésekre képtelen figurát kellett eltáncolnia, akinek lelkében elhatalmasodik az egyiptomilét és római-lét kettőssége okozta lelkiismeretfurdalás. Sajnos, nem volt elég erőteljes a tánc ahhoz, hogy maradéktalan érvényesüljön ez az elképzelés. Az előadás más, apróbb buktatóit (a túlzottan exponált statiszta táncosok bántó hibáit, a világítás körüli bizonytalanságokat) figyelmen kívül hagyva, dicséret illeti a zenét. Ez az előadás Basil Polidoris jóvoltából zeneileg mert a legtöbbet tenni. Filmzenéhez hasonlítható szerkezetben a jelenetek sorrendjéhez igazodva fokozódott a zenei dinamika, a lírai betétekben pedig kellemesen csengtek a keleti zenei motívumok. A biztos zenei váltások áttekinthetővé tették a cselekmény bizonytalanságait és némileg ellensúlyozni tudták a táncosok visszafogottságát is. Szólni kell még a képi megformálásról, annál is inkább, mert az előadásnak ez az az eleme, amely tapsot tudott előcsalogatni a közönség soraiból. Ezen a síkon ugyanis sikerrel találkozott a koreográfiai elképzelés az együttes látványban gazdag csoporttáncával. Nagyon jó lenne, ha többször üdvözölhetnénk másmás stílusú produkciókkal a szerb balettkart, mert egy előadás alapján nem dönthető el, s nem ítélhető meg egyértelműen az együttes arculata, művészi színvonala és műfajbeli sokoldalúsága. Nagy Márta Többszólamban Félve megy ilyen helyre az ember — régi nagygyűlések feszengő hangulata kísérti, és nemigen hisz a mai diákok igyekezetében, hagyománytiszteletében, vagy a kórusmuzsika iránti érdeklődésében. Feltevése nem alaptalan ... Az Orosházi Táncsics Mihály Gimnázium és Ipari Szakközépiskolában háromszáznál több gyereket tanít Mosolygó Miklós karnagy, aki az ének és a művészetek kapcsolatát iktatta be kísérleti tanítási programjába. Tapasztalatai lehangolóak. „Az ipari szakközépiskolások nevelését zsákutcának tartom, érdektelenséget tapasztalok minden művészi értékkel szemben, s a tanár számára nagy fájdalom, hogy az élet is ezeket a fiatalokat igazolja. A fizikai munka becsülete élvezi az elsőbbséget. A szellemiség?!... Az elmélyülésre időhiány miatt nincs lehetőség. Az eluralkodó közönyön nem segít a jobbító nevelői szándék, nincs eszköz a passzivitás ellen, ha az iskola egyedül marad." Kemény szavak ezek egy fiatalembertől, akit — úgy veszem észre — szeretettel vesznek körül a tanítványai. Szemenyei Eva másodikos igy fogalmaz: „A tanár úr sokat gondolkodtat bennünket. Akit érdekel, megtalálja az alkalmat a beszélgetésre vele. Kár, hogy az általános gimnáziumban a művészeti tárgyakra nagyon kevés időnk jut. Jómagam még a zenei általánosban szerettem bele a kóruséneklésbe — nekem sokat segít a zene." Sebestyénné Farkas Ilona a Békési Szegedi Kis István Gimnázium vegyes karát és leánykarát hozta a találkozóra. „Még zuglói tanárkoromban Kodály kérésére kísérletet végeztünk. Elsőtől a nyolcadikig felneveltünk egy olyan csoportot, amelynek csak a fele volt zeneiMi mindennel töltheti el a vasárnap délelőttöt egy szegedi középiskolás? Készül a hétfői dolgozatírásra, kidolgoz néhány érettségi tételt, szótároz: kedve szerint válogat a „passziókban". Akik közülük a múlt vasárnap mégis a Ságvári gimnáziumban rendezett zenedélelőttöt választották, nem maguktól tették. Szervezett kórustalálkozóra gyűltek össze három középiskola dalosai, Békésről, Orosházáról és Szegedről, hogy a névadó Ságvári Endre születésének 75. évfordulójára emlékezzenek, és az iskola 30 éves jubileumát ünnepeljék. leg rátermett, a többiek a botfülűekből kerültek ki. Kodály ellenezte ezt a jelzőt, és rendszeresen ellenőrizte a napi egy énekóra eredményét. A nyolcadik végére csoda történt: mindenki tudott énekelni. Nem lettek zenészek, de ma is erős a kötődésük a muzsikához." Ez a kötődés látszik a békési dalosokon is.: énekkari munkájukat közös kirándulások, múzeumi szereplések színesitik. A két gimnázium kapcsolata más tárgyakra is kiterjed: a speciális matematika—angol tagozat indításához a szegedi adott segítséget a békésinek. • Valkusz Pál, a Ságvári igazgatója — egyébként békéscsabainak vallja magát — hallgatóként kötelezte el magát a zene szeretete mellett. A vonzalom megmaradt és kiegészült: „Fiatal keramikus rajztanárunk tevékenysége fenekestül felfordította az eddigi életritmust, egyéni ötleteivel jó irányba lendítette a gyerekeket. Az iskolai vers- és prózamondóversenyek — a legjelesebbek a dalostalálkozón is fellépnek — az irodalom felé nyitják a diákok érdeklődését." Aztán kezdődik a hangverseny. Himnusz, Viva la Musica, Bárdos: Láng és fény. Emlékezés a névadóra, aki így fogalmazott: „nincs demokratikus Magyarország az ifjúság demokratikus nevelése nélkül, nincs demokratikus nevelés az ifjúság politikai szabadsága nélkül". A dalok közben vers és próza, Szokolay énekes fohásza az erdélyi falvakért. Mai és régi ságváristák. És Szécsi József, az egész műsor szellemi atyja, meg művészgyermekei. „Színaranyszárnyú gondolat, repülj el" — szól a zárószám. Taps. Virágok. Szózat és vége. Az erdősjánosok, a mihálkagyörgyök, szécsijózsefek tanári nemzedéke áll a dobogón. Kik jönnek utánuk? Fejes Zsuzsa A utókatalógus Januárban Magyarországon is megjelenik az Eurotax—Schwacke autóár-katalógus, a Láng Könyvkiadó, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága, valamint az NSZK-beli Eurotax—Schwacke Kiadóval kötött megállapodás alapján. E katalógus árait tekinti a vámhatóság január l-jétől a magánforgalomban beérkező használt személygépkocsik vámalapjának. A négy évnél nem régebbi gépkocsik esetében — benzinüzemű gépkocsinál 1600, dízeljárműveknél 2000 köbcentiig — a katalógusban közölt adatok 10 százaléka lesz a vám öszszege, forintban