Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-07 / 291. szám

1988. december 10., azombat 123 AZ ASOTTHALMI „CSUDAISKOLA" Szeretnék Asotthalmon diák lenni! Ez aközben jutott az eszembe, hogy olvasom Kiszinné Bikárdi Melinda (ásotthalmi pe­dagógus) levelét. Arról számol be, hogy az iskolai önállóság jegyében saját maguk próbálkoznak önnön továbbképzésükkel. A kísérlet sikerült, bizonyítják ezt fotó­riporterünk, Somogyi Károlyné felvételei is. ö azon a nyílt napon járt, melynek fedőneve Utazás '88 volt. Természetesen szellemi utazás. A cél egyértelmű, olyan programot kell teremteni, ami felszaba­dítja a gyerekeket éppúgy, mint ti neve­lőjüket. A pedagóguslevélből az is kiderül, hogy Asotthalmon létezik olyan tanár, aki mondjuk egy nyílt napon, képes .'t2-féle hangszert felvonultatni, a testnevelőnek európai színvonalú kőzetgyűjteménye van, a számítógép zenél és a zenegép számol, egy tanár néni szöcskeugrató versenyt asinál, és megmutatja élőben, milyen egy csiga nyelve... És természetesen mindezt mindenki önként és szívesen csinálja. Vázlatosan tehát így fest az ásotlhalmi csudaiskola Gondolom, figyelmet érdemel! Egy vita folytatása Egy furcsa ház Önmagukban életképtelenek — Ez a téesz irodája? — Ügy mondanám inkább: vállalkozása — mondja a fiatal irodavezető. — Kedve­zőtlen adottságú téeszről van szó, ahol sok jó szakem­ber van. De hol aszály, hol jég viszi a termést, a hasz­not, hol mindkettő. Belevá­gott hát két éve ebbe a vál­lalkozásba a téesz. Négyen visszük az irodát, s az idén várhatóan 13 milliós nyere­séget fizetünk be a szövetke­zetnek, amelynek viszont várhatóan 9 milliós vesztesé­ge lesz. — Akkor ki kit tart el? — Mi is igyekszünk értel­mesen dolgozni és a téesz is. Csakhogy az időjárást nem lehet megtervezni és meg­rendelni. Ilyenkor pedig jól jön a biztosabb pénz. — Biztosabb? — Jelenleg. És — remél­hetőleg — az is marad. — De miből tud négy em­ber 13 milliót hozni? — Vállalkozókkal és vál­lalkozói szaktanácsadással foglalkozunk. Ha értelmes­nek látjuk, tökével segítjük azt, akinek csak ötlete és szakértelme van, de pénze nincs. De szakértői segítsé­get adunk ahhoz, ha valaki vállalkozásba kezdene, mi­lyen formát válasszon, hogy járhat a legjobban. És piaci információkat is gyűjtünk és adunk, ha kell, szolgálta­tunk: könyvelünk, adóügye­ket intézünk. És ingyen adunk szaktanácsot. — Ingyen? — Tanácsért rengetegen jönnek. De megéri a fárad­ságot, mert tőlük is ötlete­ket, információkat kapunk, és sokan lesznek közülük ál­landó üzletfelünkké. — Konkrét üzleteik? — Nagyon sok és sokféle van. Például a csirke-liba in­tegráció. Vagy nyolcvan kis­termelőnek a gabonaiparral közösen adjuk az alapanya­got, a tápot, megszervezzük a szállítást, a piacot. És — úgy tűnik — mindenki jól jár. És rengeteg találmány­nyal, újítással, ötlettel jön­nek, amelyek közül sokat si­kerrel lehet menedzselni Családi háznak néz­ném, de sokan adják egymás kezébe a kilin­cset a Bécsi krt. 24. alatt. A kapu fölött ív­ben tábla feszül: Vál­lalkozás, szaktanács­adás — hirdeti a föl­irat. Bent kiderül: a bé­relt házban a I'uszta­mérgesi Rizling Mgtsz szegedi vállalkozási iro­dája működik. Vezető: Bényi Tamás. — Mintha a szeme is csil­logna ... — Nézze! Izgalmas szelle­mi börze a miénk. Rengeteg önmagában életképtelen in­formáció, ötlet, szándék, el­képzelés fut be hozzánk, amelyek nálunk találkozhat­nak, s amelyekből igy üzlet, munkaalkalom, jövedelem, állami és magánhaszon lesz. Hat ez nem izgalmas? Hi­szen aki ide bejön, az nem­csak segítséget kap, hanem esetleg másokon is segít. Itt ötlet, tőke, szakértelem, pi­ac és munka kereslete talál­kozhat az öt éppen szeren* esésen kiegészíteni tudó kí­nálattal. — Akkor optimisták? — Mi? Hát, legalábbis re­ménykedők. De a vállalko­zók vagy a lehetséges vállal­kozók jó része rengeteg bi­zonytalansággal, gonddal küszködik. Félnek, most is félnek a jövőtől. Nem tud­ják, bele merjenek-e vágni valamibe, érdemes-e, meg­mozgassák-e elfekvő pénzü­ket, tökéjüket a maguk és a közösség javára. Félnek egy általuk bizonytalannak tar­tott jövőtől. Így aztán szak­mai segítség mellett lelki tá­maszt is igyekszünk adni nekik ... I. Sz. A Juhász Gyula Tanár­képző Főiskola díszterme dugig megtelt hétfőn este: ott voltak a főiskola hall gatói és oktatói, az egyete­mistáknak és a város kü­lönféle ifjúsági csoportjai­nak képviselői, az NKFV szegedi üzemének sok dol­gozója és számos, a téma iránt érdeklődő szegedi pol­gár — meg természetesen a vitapartnerek: Juratovics Aladár országgyűlési képvi­selő, az NKFV szegedi üze­mének igazgatója és Rigó Jázon főiskolai tanár. (A szűken vett előzmé­nyek: néhány Csongrád megyei képviselőt, köztük Juratovics Aladárt a JA­TE-n kezdeményezett őszi diákmozgalom vezetői és Kristó Gyula professzor, bölcsészkari dékán tájé-; koztatta november 17-én a felsőoktatás helyzetéről, a mozgalom addigi ese­ményeiről, azzal a céllal, hogy c. hallgatói-djktatói álláspontot támogassák a Parlamentben. A találko­zóról tudósítás jelent meg a Délmagyarorszagban, Juratovics Aladár elhang­zott mondatainak szó sze­rinti idézésével. Ezek, és méginkább az a gondolko­dásmód, világlátás, társa­dalompolitikai és erkölcsi szemlélet, vezetői és kév­viselöi-politikusi maga­tartás, amelyet tükröznek — rendkívüli ellenérzést váltott ki polkákból. Nyílt levelek érkeztek a szer­kesztőségbe, sok száz alá­írással, amelyek közül kettőt közöltünk. Rigó Jázon novemberben meg­jelent levelében hivta meg a képviselőt a főiskolára, eltérő véleményeik nyil­vános ütköztetésére.) A főiskolai tanár az est elején kérte a parlamenti képviselőt, fejtse ki ponto­san, hogyan lat'a a felső­oktatás helyzetét; hátha pusztán abból adódtak kö­zöttük véleménykülönbsé­gek. hogy Juratovics Aladár inkább ismeri a mérnök-, mint r. bölcsészképzést? Miután a képviselő — be­mutatkozásként — rövid életrajzával szolgált, a kér­désre válaszul elmondta: Kristó Gyula a képviselők klubjának rendezvényén valóban aggasztó problé­mákat ismertetett meg; olyan helyzetet, ameh'böl mindenkinek keresni kell a kiutat. „Higgyék el, én nem lehetek a felsőoktatás ellen­felsőt támogatom — je­Á korrekt pillangó Újvidék operaegyüttese nem először lép a szegedi közönség elé. 1985-ben a Lammermoori Luciát hozták, '87-ben Puccini Turandotját, most pedig ismét a nagy olasz maestro művét, a Pillangókisasszonyt. A szerző legkedvesebb al­kotásának tartotta. Kétségte­lenek értékei: a főszereplő finoman elgondolt és kimet­szett portréja, a japán kolo­rit élénk színei, vagy a me­rész újításból poétikusan megkomponált Zümmögőkó" rus. Másfelől azonban, ze­nedrámai szempontból, fel­tűnő visszalépés Puccini ad­digi alkotásaihoz képest, s folytatása sincs az életmű­ben. Az első felvonásban konfliktus nincs, utána pe­dig Cso-cso-szán mintegy két felvonáson keresztül várja Pinkertonl, amikor azonban végre megérkezik férje — ő öngyilkos lesz. Abszurd dramaturgia. A Pillangó előadási kö­vetélményéi közül érzésem szerint ltgfontosabb az ér­dekes egyéniségű, szép han­gú címszereplő, a hajlékony előadásmód, a zsánerképeket sokszínűen megelevenítő színpadi feldolgozás. Az új­vidékieké korrekt produk Az újvidéki színház vendégjátéka ció. A díszlettervező-rendező Franjo Potocsnik munkája valamivel több is ennél. A szimmetrikus, elhúzható aj­tókkal lagolt háttérre finom távolkeleti motívumokat ve­tít, fákat, ludakat, nagyhasű szamurájt, és az ország szimbólumát, a napkorongot, A középső diszletfal mögött hatásos árnyjátékot folytat, itt vetül előre a közelgő-be­lépő szereplők árnyéka, en­nek segítségével változtat­ja Pinkerton hófehér ame­rikai feleségét feketévé, vészjóslóvá. Az előadók jó részét is­mertük már a régebbi ven­dégeskedésekből. Az újvidé­kiek legfőbb erőssége a kó­rus. Most ugyan nem volt túl sok feladatuk, de ezeket is ugyanolyan egészségesen tömör hangzással, legyeime­zett együttesben énekelték, mint annak idején a Turan­dot torokpróbáló tételeit. A zenekar Miograd Janoski vezetésével megbízható tel jesiiményt nyújtott, anélkül, hogy képes lett volna fel­idézni a partitúra ezer szí­nét, pici árnyalatát. Hason­lóan jellemezhető az éneke­sek teljesítménye is. A ma­gyar átlaghoz képest bizto­sabb, kiegyenlítettebb tech­nikai felkészültséggel, de ke­vesebb ihletettséggel, érzel­mi lendületlel énekelték szólamaikat. Kovács Veráé (Cso-cso-szán) nem felzak­lató, de élményszerű alakí­tás. Szintúgy Slavojlub Ko­cicsé (Pinkerton), akinek tenorja nem különösebben nemes anyagú, de az ambi­tus igénybevett részén üzem­biztosan. fényesen szól. Nem ilyen jók a benyomásaim a Sharplesset alakító Borisz­lav Alekszandrovról. Bari­tonján nem mutatkoznak eSV vonzó orgánum jegyei, szí­nészi játéka (jelmeze is) túl­ságosan civil. Kellemes be­nyomást keltett viszont Ilona Kantor Vasziljeviosnek a produkciót és úrnőjét alázat­tal szolgáló, széphangú Su­zukija. Nagy örömmel hall­gattuk ismét — ezúttal Bon­zo rövid, hatásos jeleneté­ben — régi jó ismerősünk, Braniszlav Jatics hatalmas basszusát. Márok Tamás lentette ki (többször is az esten) Juratovics Aladár. A képviselők és az egyetemis­ták között baráti beszélge­tés volt, folytatta, ahol „több minden, többféle ösz­szefüggés ben elhangzott". Az .újság tudósításában ol­vasható mondatok azért voltak félreérthetök, azért lehetett levonni belőlük olyan következtetéseket, amilyeneket Rigó Jázon is ileirt, jnert összefüggéseik­ből kiragadva jelentek meg. A klubban ő magánember­ként beszélt — mondta a képviselő. Egyébként pedig a felsőoktatás ügyeirö) az a véleménye, amelyet a Csong­rád megyei képviselőcso­portnak az Országgyűlés őszi ülésszaka idején nyil­vánosságra hozott állásfog­lalása tartalmaz, s amit képviselőként aláírt. (Közjáték: tudósító, aki tőle telhető lelkiismere­tességgel és rendszeres­séggel igyekezett jelen lenni c diákmozgalom minden szegedi esemé­nyén. és minden nyilvá­nos fórumon, ahol — hi­te szerint — felelősségtel­jesen kerülhettek szóba a felsőoktatási témák: igye­kezett jelen lenni, mert­hogy dolgozott, merthogy a felsőoktatás a munkate­rülete; szóval tudósító zavartan kotorászni kezd a táskájában. Megvan! Tudósító megnyugszik, újra kézbe kapja a tollát, hiszen talán most jön a várva várt válasz az el­hangzott kérdésre, és a képviselő föltárja, hmgy azóta szerzett információi­nak hatására megválto­zott a véleménye a felső­oktatásról, mi több. átala­kult a gondolkodása egyéb dolgokról is — mert ta­lán van ilyen. De halina! Megint arról beszél a kép. viselő, hogy félreérthetö­en interpretálta — persze nem ezzel a szóval! — őt a sajtó, szándékosan nem véve tudomást job­bító igyekezetéről. ami pedig ma este világosan ki fog derülni. Minderre tudósító kénytelen-kellet­len felszólal. Kínosan ügyelt ndvember 19-ei irása pontosságára, mond­ja; ám, ha szükséges. Írásbeli bizonyítékkal szolgálhat: hűen tükrözte a képvis-lö felfogását és gondolkodását, annak szó szerint idézett mondatai­val A képviselő nem ké­ri a bizonyítékot. A jelen­levők közül csak ők ket­ten tudják, hogy Jurato­vics Aladár október 3-ai keltezéssel megírta, és közlésre elküldte a Dél­magyarország főszerkesz­tőjének — véleményét az egyetemisták „sztrájkjá­ról". Es mindazon dol­gokról, amik ennek kap­csán eszébe jutottak. Am kettejük közül Juratovics Aladár csak ezennel fog­ja megtudni, hogy tudó­sító nem ismerte novem­ber 19-én — amikor „fél­reérthető" anyagát irta — ezt a véleményt, mert nem jelent meg. Azért nem je­lent meg, m-rt a képvise­lő a főszerkesztővel tör­tént megbeszélés után el­állt közlési szándékától. Tudósitó csak azután is­merkedhetett meg ezzel az írásban rögzített véle­ménnyel, miután — so­rozatban — jöttek n nyílt levelek... És ..véletlenül" majdnem szó szerint ugyanaz áll az október 3­nn kelt Juratovirs-írás­ban, mint a november 19­én megjelent tudósítás­ban. A következetesség: erénu. Miért kell — min­denki kárára — letagad­ni:) Ami — három hcrnzú óra alatt — elhangzott a főiskolai díszteremben: le­hetetlen és nem is érdemes itt szó szerint rögzíteni. A rezümé: Juratovics Aladár­nak a Délmagyarorszagban is többször elolvashatott né­zetrendszere — nem valtxi­zott. Erről a több száz je­lenlevő egykönnyen meg­győződhetett, mindabból, amit a képviselő ez alka­lommal elmondott. Miután a közönség soraiból sokan ismételten eredménytelen erőfeszítést tettek, hogy kérdéseikre valódi érvekkel alátámasztott, konkrét vá­laszokat kapjanak Jurato­vics Aladártól, valamint, miután többször megkérték, ne mondja annyiszor, hogy „nem tudom", „nem tud­tam", „nem értem" — szó­val mindezek után többen és többször megismételték személyes kérésüket: Jura­tovics Aladár mondjon le képviselői mandátumáról. Mindannyiszor azt felelte, hogy nem mond le; csak a választói hívhatják vissza, 13 község 25 ezer lakója, akiktől megkérdezhetik a lemondását kérők, hogy ő milyen képviselő. (Újabb közjáték: tudó­sitó szomngva néz körül, mellette, előtte, mögötte nem főiskolások, nem egyetemisták, hanem meglett férfiak, nem is­meri őket, de nyilván olajipari dolgozók, mert egymás között, de jól hallhatóan ilyeneket mon­' danak: nem tudják, ki mit köszönhet ennek az embernek ... fogalmuk sincs .. . Miért kellett ki­kezdeni? Csak személyes oka lehet... Hogy van ez? — tudósitó" feszülten gondolkodik: ki kezdett itt ki kicsodát? Az egyik felszólaló megkérdezi, kérte-e Juratovics Aladár a Délmagyarorszagban megjelent „eltorzított'' vé leményének helyreigazí­tását. Nem kérte. Nem szeret levelezni — uála­szolja a képviselő. Mert a kulturált párbeszéd hive. Olyan párbeszédé. mint ez a mostani, ami szerin­te elérte a célját. Ezért is kéri, ne ültessék öl vádlottak padjára, mert egész életében becsülettel elvégezte a munkáját, be­szélgetni jött ide a felső­oktatásról, tehát ne kér­dezzenek tőle olyasmit, ami nem tartozik e tárgy­körbe. „ön áldozat. Nem a személyével van baj, sőt tisztelem a határoz'nltt­ságát és következetességét, amivel idejét múlt szem lélelmódját képviseli, ön az elmúlt évtizedek ideo­lógiai. politikai, társadal­mi viszonyainak áldozata. Az ön szavait használom, hogy megértsen: képvise­lőnek sem kötelező lenni, pontosan úgy. ahogy egyetemistának lenni nem kötelező." Csend. , Nem értek egyet azzal, hogu nézeteim időszerűtlenek" — igy a válasz. Tudósító meg van győzve: nincs itt „kikezdve" senki! Uraim, itt körülöttem az olajipartól: a látszat csal!) A „kulturált párbeszéd" záróelemei: tragikomédia csúcspontjai: a képviselő — mintegy meggyőzve, mert­hogy „addig szárnyaltunk itt" — megígéri. hogy a Parlamentben felszólal a felsőoktatásért. Hogyan? — kérdik többen. Támogatólag. nyilván — hangzik a vá­lasz, és még egyszer, .ki tudja, hányadszor, a ikö­nyörgésszerü „higgyék el, értem a felsőoktatás szere­pét!" Mire amazok, szint­úgy már-má- 'Vönyörögv°: ne tegye! Kérjük, ne szó­laljon fel — az érdekünk­ben! Sulyok Erzsébet / r

Next

/
Thumbnails
Contents