Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-01 / 286. szám

5 1988. december 1., csütörtök Micimackó Uj film Színes. szinkronizált amerikai rajzfilm. A. A. Milne regénye nyomán, E. Shephard rajzainak felhasználásával irta és rendezte: Walter Reitherman és John Lounsbery. Tulajdonképpen ez is mar régóta hiányzott. Milne klasszikus műve, amelyhez nálunk Karinthy Frigyes sajátságos humorának frivol nyelvi leleményei is annyira kellettek, persze hogy meg kell elevenedjék. És ha a dolog Walt Disney-produkció, nem is szükséges bővebben kifejteni, miféle, milyen jellegű alkotásra is számíthatunk e Micimackó láttán. Három, nagyon különböző időpontban készült, ha nem Walt Disneyről volna szó, azt mondanám, meglepően egységes stílusú és hangulatú Micimackóepizódot tartalmaz a mostanra, nyilván előzetes karácsonyi ajándékként hozzánk eljutott mozidarab. Olyan tökéletes rajzfilmes adaptációt kínálva — Shephard-rajzok, Karinthy-nyelvezet —, aminél nem is kell nívósabb, bájosabb, meggyőzőbb, a könyvbéli eredetihez hűbb. És ráadásul még csak nem is jó értelemben vett szolgai másolásról, egyetlen — még oly magas szakmai felkészültséggel elkészített — „filmre koppintásról", holmi színvonalas kopírozásról sem beszélhetünk: ez a Micimackó a rajzfilmes trükktechnika szá mos, nagyon szellemesen alkalmazott elemével teremti meg a maga eredetiségtöbbletét. Külön kiemelendő a Micimackó viharos napjából a csekélyértelmű medve álmának bravúros megjelenítése, a mindenféle mézescsupros .elefántok páratlanul fantáziadús csapatával. S emellett található a DisneyMicimackóban egy kiváló dramaturgiai ötlet is: mindhárom epizódba beépíttetik az ürge figurája, afféle speciális Milne-rezonőrként — hiszen ő az, aki „nincs benne a könyvben", miként ez ki is mondatik, ám hogy a filmváltozatnak léte igencsak előnyére válik, az vitathatatlan. Furán karakteres, sajátságosan vonzó Milne (nekünk: Milne—Karinthy) világa. Ez a film alig több mint egy bő órácska alatt mindezt plasztikusan érzékelteti, sőt vissza is adja. Malackástul, Zsebibabástul, Fülessel, Nyuszival, Kangával, meg a többiekkel együtt. Ennél több pedig nem kell az elégedett dicsérethez. D. L. Tavaszra várva Nagy kérdés, melyikre! Talán, esetleg az 1989-esre? Bizonytaiansagunrt aDból fakad, hogy tobb mint egy, évtized aiatt nen: sikerült helyreállítani a felsővárosi templom mellé épült rendház kertjét. A kolostorkertről legutóbb ez év júliusában írtunk, akkor úgy tűnt, végre történik valami. Mohos Gábor, a városi tanác§ egyik területpolitikusa a következőképpen nyilatkozott: „Augusztusban már elő lehet készíteni a terepet, majd ezután egy hónap alatt megépülhet a kert." Nem így történt! Leesett a hó, a föld fagya lehetetlenné teszi a munkálatokat. Egyelőre nem is forgat a fejében ilyesmit senki. Egyedül Kovács Mihály, a felsővárosi templom plébánosa érzi magát roppant kínosan a kert miatt. A terület nem az egyházé, a tanácsé, ennek ellenére szívesen áldoznának pénzt és energiát is a kertre. Nem rajtuk múlik.! Hát akkor kin? Ezzel az alapvető kérdéssel ültem be arra az egyeztető tárgyalásra, melyen a téma (természetesen) a kolostorkert volt. Szóval, még mindig egyeztetgetünk. tárgyalgatunk? Miért? Mint megtudom, a már elkészült tervet megtorpedózta az Országos Műemléki Felügyelőség. Öle ragaszkodnak ahhoz, hogy a kolostorkert barokk legyen. Szép óhaj, de az elképzelések körvonala nem jött létre, ugyanis a tárgyaláson senki nem képviselte az OMF-et! A téma felvezetője. Fekete Zoltán kertészmérnök ezek után szemrebbenés nélkül felfüggeszthette volna a megbeszélést. Ezzel azonban kétségtelenné válik a további halogatás. Így annak az ódiumát is vállalva, hogy újra közbelép, -avatkozik az OMF, mégiscsak elmondták len.ényüket az egybegyűlte'Trogmayer Ottó, a szegedi Móra Ferenc Múzeum igazgatója azt tartaná jónak, ha a kolostorkeit nem zárt, belső udvar lenne, hanem pihenőkert, mely természetesen zárható. Fekete Zoltán tervei a barokk irányába módosít hatók, díszítőelemekkel, játékos megoldásokkal. Kiss Lajos városi főépítész ugyancsak azt erősítette meg, hogy nem szabad beleszaladni a barokk kert misztifikált zsákutcájába. Barokk díszítőelemek természetesen felhasználhatók. A vázlatokon változtatni kellene, a kő, beton helyett legyen inkább kavics! Továbbá,a szögletes formákat nem árt lekerekíteni. A városszépítök, a városgondnokság képviselői is véleményt mondtak. Észrevételeik egybecsengtek a fenti javaslatokkal. Fekete Zoltán hajlandóságot mutatott a tervek átdolgozására. azzal a megszorítással, hogy semmi nem indokolja a barokk túlhajtását a kertben. A városi főépítész felajánlotta a tanács anyagi) támogatását. Mikor lesznek végleges tervek? Az ígéretek szerint még az idén. Ha . . . Ha az Országos Műemléki Felügyelőség is úgy akarja! A tereprendezési munkálatokat leghamarabb jövő tavasszal lehet elkezdeni. Ha... Ha akadnak még olyanok, akik társadalmi munkában készek, tonni valamit a Szent György térért. Nézegetem Fekete Zoltón terveit. Szép pihenőkert van kilátásban. Bár már ott sétálhatnánk a levendulasövény, a páfrányfenyők, a japáncseresznyék, a fűszernövényágyak mellett! Első lépésként ennyi! És hol van az az „idea", amit még a nyáron Koczor György építész megfogalmazott? El kell tudnunk képzelni, hogy a kolastöréoületből kiköltözik a kollégium. Feltáratlan az altemplom. a kolostor pincé.iíj js érdekes lehel. A szakemberek azt is megfogalmazták, hogy a Szent. Gvörgv tér reprezentálhatná a felsővárosi karaktert. Mikor jutunk el idáig? Talán valamelyik, tavasz vagy őszi lehetővé teszi, hogy a kolostorkertben megtörténjen az első kapavágás. Mi az 19H9-e.sben reménykedünk! Aztán jöhet a folytatás. Bodzsár Erzsébet Hemraer! János tárlala A Móra Ferenc Múzeum Képtárában pénteken délután 4 órakor Szuromi Pál művészeti író nyitja meg Hemmert János festőművész visszatekintő tárlatát. A kiállítás a művész 1963 —1988 között készült kollázsképeit mutatja be. A katalógusban — többek között — ezt írja az alkotó: „Hálás vagyok a JATE Liliom utcai akkori klubvezetőségének, hogy első kollázskiállításomat engedélyezték. Ezt követően sorban a SZOTE-klubban, a konzervgyárban, az újságíróklubban és még sok más helyen rendeztem kamaratárlatokat. A vendégkönyvek bejegyzései alapján a társadalom elfogadta újszerű képeimet. Nem így a dél-alföldi szakma... Tiz évig mindenhová meghívtak, és nem vették be a képeimet. Azóta " már tudom, milyen az, amikor valaki megtűrt művész. Az idők változásával a vélemény is változott. 1977-ben az olajipari dolgozók klubjában már a tízéves kollázsalkotásaimat a megyei zsűri elfogadta ..." II képviselő és a hallgatók Beszélgetés Juratovics Aladárral a főiskolán Két hete találkozott a Csongrád megyei képviselők egy csoportja a bölcsészettudományi tkar képviselőivel. Az ott elhangzott — a felsőoktatás helyzetére és jövőjére vonatkozó — vélemények közül nagy port kavart Juratovics Aladáré. Azóta két, az ő álláspontját erőteljesen bíráló írást is közzétettünk lapunkban, s azt is: a képviselőt meghívták a Juhász Gyula Tanárképző Főiskolára, hogy nyilvános vitában tisztázza álláspontját — hallgatók és oktatók előtt. Az azóta eltelt időben is több levelet kapott az ügyben szerkesztőségünk. Legutóbb például egy nyílt levelet, amelyet a szegedi felsőoktatási intézmények hallgatói, oktatói, dolgozói közül '351-en irtak alá, s amelyben kifejtik, hogy számukra elfogadhatatlanok a képviselő nézetei. Nos, közben eldőlt, hogy Juratovics Aladár — aki eleget tesz a meghívásnak — december 5-én, hétfőn délután 5 órakor találkozik a tanárképző főiskolán oktatókkal és hallgatókkal. E fórumról tudósítjuk imajd olvasóinkat, abban a reményben, hogy a vitában elhangzottak alapján árnyaltabb és pontosabb képet alakíthatnak ki mindkét fél álláspontjáról. Fagin úr lelkes bandája A bandával kedden este találkoztam, negyed hat felé. A sötét és hideg téli estében nem tűntek nagyon félelmetesnek.- Hangosnak annál inkább. Az egyik felnőtt — Korsósné Balogh Katalinnak mondta magát, továbbá felügyelő tanárnak a Béke utcai iskolából — gondoskodott arról, hogy a banda kellőképpen védett helyen, melegben és biztonságban együtt legyen. Maga Fagin úr ugyan nem került elő, de rajta kívül tényleg mindenki. Az egyik bandatag, miár amennyire ez az éktelen zsivajban kivehető, Palatínus Ferencnek aposztrofálja személyét, vörös hajú, pöttöqtke és értelmes. Elmondja, hogy négyőjüket választotta ki . legvégül „a Tamás", végül a Széli Andorral ők ketten maradtak; — Mert a Palatínus formája olyan, azért... így a banda. Kollektíven, egyhangúan. Egy másik bandatag, bizonyos Hdrváth Norbert azt állítja, hogy a Gutenberg iskolából és hogy negyedik bé. Egy félelmetesen aranyos hangszínű, kis göndör leányzó meg, hogy Jenniffer és Szirmai iskola. „Volt gyerek, aki már az első nap kiesett." Hiába, nehezen áll össze egy banda, kezdem belátni. Porszász Ákos (Ságvári gyakorló, hetedik cé) szerint az ő első benyomása az volt. hogy a Széli Andor inkább. Viszont a Feri, mármint a Palatínus először. De mindketten. Es ezt tudja a közönség is. A kérdésre, vajon menv. nyíre játék játszani színpadon, szigorú rend szerint, közönség előtt, igazi előadásokon, egymás után, a banBandatagok mindenfelé da egy pillanatra elkomo-í rul. „Először azt hittem, játék." ,,De nem az." „Kicsit untam is már." „Aztán viszont, amikor ..." Es a banda a mondatra — „akkor, este, utána, sírtam" — fölzúdul. „Én is, én is, én is." A premiert idézzük, meg ami azóta. „Csodálatos az egész." Közben Noah Claypole érkezik, ki szintén Fagin úr bandája körüli egyén. Benéz, megsimogatja egykét bandatag fejét és továbbáll, de előbb meghív egy nagyfröccsre. Nem könnyű odáig elérni. Fotós kolléganőm a zúgástól szemlátomást némileg meggyötört arccal jön elő a banda főhadiszállásáról. Szivárognak utána elő a többiek, ki a folyosóra. Mindjárt háromnegyed hat. Király Eszter lép elő — ahhoz képest, hogy bandatag, igazán szép a szeme, és olyan kedves, mint egy igazi hölgy. Elmondja, mekkora kedvvel táncolnak, és hogy nem is lehet ebben igazán elfáradni. Pedig „volt, amikor teljesen elkeseredtünk, mert a Tamás nagyon kiborult volt." De „ő a legklasszabb rendező". Horváth Norbert már beszámol arról, hogy a Ruszt is. „Fölvett az Arbatra." Hogy mi? A bandatagok csodálkoznak. Hogyhogy mi? Hát Az Arbat gyermekei. Ribakov. Bemutató január 5-én. „A Ruszt mondta, hogy nevessek, meg minden. És hogy majd beszél a szüleimmel." Hátulról mind erőteljesebb hangok. „Protekciósok" — erősíti fö) valaki a szélső baloldalról. Széli Andor érkezik. Tizennégy perces vastapsot emleget. „Nem volt nehéz megcsinálni, igazából, mert bennünk a lelkesedés." Váratlan és könyörtelen fordulat. Hangosbemondó. Felszólítás. Rövidesen, alig pár perc, hat órakor megkezdődik Lionel Bárt Olivérjének soron következő előadása itt, a Kisszínházban, Zilahy Tamás rendezésében. Fagin úr, a zsebtolvajkirály lelkes bandája , folytatja. Domonkos László Cikkünk visszhangja Csalfa magyarázkodások „Ki emelheti a kalapját?" címmel írást közöltünk lapunk november 16-i számában arról, hogy a Minőségi Cipőgyár budapesti gyáregysége, kilépve a ringből, 4 milliárdos tartozással magára hagyta vidéki gyárait. A magukat becsapottnak érző szegediek nevében akkor telefonon kértünk interjút Makai Altilánétól. a Minó vezérigazgató-helyettesétől. A válasszal azonban a szegediek aligha értenek egyet. Legalábbis erre enged következtetni az a levél, amelyet Cseh Lajosnétúl, a szegedi gyár dolgozójától kapott szerkesztőségünk: „Úgy érzem, mint a szegedi gyár dolgozója, nem hagyhatom szó nélkül a Makai Attiláné vezérigazgató-helyettessel folytatott beszélgetést, amelyben a szegedi gyárról adott helyzetképet. Arról, hogy kijátszottak bennünket, mar volt némi érzésünk, mert abból a huzavonából, amellyel évek óta leválásunkat a központi gyártól kezelték, éreztük, hogy mi nem járhatunk jól. En • gepi pofonvágott Makai Attiláné azon kijelentése, miszerint a szegedi gyár meszszire elmarad a fővárositól. mert ott „többet és jobban dolgoznak", mint mi. Nem tudom, kitől, vagy miből szerezte ezt a tapasztalatot a munkánkra vonatkozoau. mert ez a megállapítás egyedül csak a bérünkre jellemző. Amióta a Minőségi Cipőgyárral összeházasítottak bennünket, és mint központ szerepelt, mi teljesen alárendeltjei lettünk, mi csupán végrehajtottuk az utasításokat, pontosan betartva az elvárásokat. Létszámban és párszámban be voltunk programozva, a gyártá-si technológiát is a központ küldte nekünk. 99 Ha kiindulsz Erdély felől..." Zenei-irodalmi estet rendezett a „Magyarországra költözött romániai magyarok tiszteletére" november 29-én a November 7. Művelődési Ház. Az eufemisztikus fogalmazás talán azt jelentette, hogy az áttelepültek ingyen hallgathatták a műsort (a többiek 50 forintos belépőért), s a bevételt (számításaim szerint maximálisan 4 ezer 500 forint körüli összeget) a menekültek megsegítésére utalták át. Beleznai Zoltán festőművész egyik alkotását küldte. s árát ugyancsak az áttelepülőknek ajánlotta föl. (A kép még nem kelt el, megtekinthető a November 7. Művelődési Házban, „iránvára" 3 ezer forint.) A tervek szerint a műsor első felében a Liszt Ferenc Zeneiskola, a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola, a Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépiskola, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola szegedi tagozata növendékei ós tanárai, a szünet után a Szegedi Nemzeti Színház művészei, léptek volna lol Az elképzelés módosult rru vei a színház magánénekesei közül négyen próbaelfoglaltságuk miatt nem vettek részt, így aztán a „tanulók" közül többen átkerültek a „profik" közé. és meg kell mondani, néha nem is érződött különbség . . . A választott művek elsősorban művészi színvonalukkal, néha tartalmukkal (..Hazám. hazám . . ."-ária, Schubert: Ave Maria) is kapcsolódtak az eseményhez. A fiatalok közül Miklósi Erika tűnt ki szép színű hangjával, Grieg: Solveig dalát énekelte. A színháziak közül Szonda Eva Carmen: Habanérája tetszett leginkább. és Nagy János kiegyenlített, áradó tenor hangja (Rudolf áriáját énekelte Puccini Bohéméletéből). Frankó Tünde nemcsak különös kosztümjével, de érzéki hangszínével és átélt előadásával is: feltűnést keltett. A nemes célú koncertet hallgatván, az ieszünkbe jutott: nem lehetne egy-egy ilyen hangversenyt csak úgy, önmagáért megrendezni9 M T A technológiában lett volna a hiba? — az ott felhalmozott szellemi tőke ellenére? Az, hogy véleménye nem helytálló, igazolják évekre visszamenőleg a mennyiségi és minőségi eredményeink. A központ, illetve a vezérigazgató-helyettes rontja hitelünket azzal, hogy mi rosszabbul dolgoztunk, mint a pesti gyár. Akkor miért ragaszkodtak hozzánk, amikor le akartunk válni két alkalommal is — hiszen mi csalc évek óta rontottuk a központ kiváló teljesítményét! Makai Attiláné hivatkozott a magasabb képzettségű dolgozókra és a „felhalmozódott" szellemi tőkére. Az utóbbit elismerem, legalább kétszer annyi szellemi tőke dőlt az íróasztal fölött, mint amennyire szükség lett volna. Példa rá mindjárt az én esetem is, mert azt a munkát, amit évek hosszú során át egye' -»ztem a központban legalább nyolcan csinálták, jóval nagyobb fizetésért és prémiumért. Ekkj^a apparátussal ha nem is jobban, de könnyebben megy a munka. A mi „szellemi tőkénk'.' csak létszámban maradt el a kozponti mögött, no meg bérben — ezt azonban a telefonbeszélgetésben elfelejtették megemliteni. Azért, hogy pótoljuk a bérünkre vonatkozó mulasztásukat, a mi szellemi tőkénk kiment túlórázni a szalagokra, délutános műszakot is vállalva, 14—16 órát is dolgozva naponta, hónapokon, éveken keresztül, sokszor szombaton és vasárnap is. Csak így volt közel annyi jövedelmünk, amit a központban 8 órai munkával meg'« "estek. Makai Attiláné állítását a magam részéről határozottan visszautasítom, a szegedi gyár lebecsülése ellen tiltakozom" — írja Cseh Lajosné