Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-06 / 290. szám

1988. december 10., azombat 5 Rádió figyelő Á tél íze Ujabban a tél sem nyugodt. A Ihóról hol a fehérterrort juttatják eszünkbe, hol piszkosfeketés, tiszta ragyogást elhomályosító színek kerülnek elénk. Locspocs van és köd és félelmek és bizonytalanságok. Pedig igaza kellene legyen a műsorcímnek: Jó ize van a télnek. De nem nagyon van. A szülőföld muzsikája című program szombaton este fél 6-tól a Kossuth-adón (műsorvezető Varsányi Zsuzsa, szerkesztő: Dévai János) bevallottan a tél örömeivel kívánt foglalkozni, elsősorban persze zenében. Vagyis hangulatilag. Túlpillantva a határokon, Mozart és Vivaldi felé —, bár a szülőföld muzsikáján egészen holmi transzcendens etűdig túllépő koncepciót már túlzásnak tartottam, de sebaj. A hó, a tél, az évszak maga volt tényleg a főszereplő; tél friss és hűs ize, amint végigzamatosodik bennünk, akár egy váratlan örömhír. Mikulás, kiscipök, kisgyerekek, cinegék, hóemberek. Csupa idilli szépség, csöndes béke, nyugodalmas szeretet. Elandalodtum. Réges-régi nagy telekre révülhet vissza az ember ilyenkor, vaskályhák biztató pattogására, fenyőillatra és a Luca-napkor elültetett magvak sarjadó zöldjére az éjjeliszekrényen, jégcsapok képzelt harangjátékára a gázgyár eresze alatt, miközben anyánk lekváros buktát, vagy hajas tésztát süt, és disznót porzsolnék csípős hajnalokon a szomszéd ház udvarán. A tél ize régi, jól ismert, megszokott, de sohasem dohos, vagy zamat nélküli. Szól a irádió és az ember andaloghat, révedezhet, nyugodtan hátradőlhet és ... ...és fölrezzen, hirtelen összerándulássál, mint rossz, veritékes éjszakákon szokás. Pár perc és fél hétkor Ikezdődik az Esti krónika. D. L. Hasonmás kiadásban A Somogyi Könyvtár tavaly karácsonyra Tömörkény István Betyárlegendák című kötetének hasonmás kiadásával lepte meg a szegedieket. Most Móra verses meséjének, Az aranyszőrű báránynak a hasonmását helyezhetjük földíszített fenyőfánk alá. A kötet 1902 karácsonyára jelent meg, az akkori szokás szerint 1903-i évszámmal, és a Szegedi Nap. ló előfizetői kapták ajándékként .. . Móra a könyv megjelenésének évében telepedett le városunkban. Tarsolyában hozta — immár rímbe szedve — azt a mesét, melyet a Daru utcában oly sokszor hallott az édesanyjától. A mese közismert: Mátyás király juhásza címmel szerepel Benedek Elek Magyar meseés mondavilágában, és tartalmazza Erdélyi János Népdalcfk és mondák című gyűjteménye is. Az aranyszőrű bárány története vissza-visszatért Móra életében. Fölolvasta a Dugonics-társaságban (1902), Makón, a Stefánia Szövetségben (1922), Miskolcon, a Gazdakörben (1922), és 1922. március 22-én, Pesten, a Petőfi-társaságban, Horthy jelenlétében. Móra másnap ezt írta a feleségének: A közönség végignevette a felolvasást, helyenként meg kellett állnom, míg kinevetik magukat, legtöbbet a kormányzó és a föhercegék nevettek, s úgy tapsoltak, hogy a helyemről még egyszer vissza kellett mennem a pódiumra. A kormányzó a kabinetiroda útján elkérte a kéziratot, mely már jó néhány helyen eltért az eredeti szövegtől. E kézirat legutóbb Pesten bukkant föl, a Borda-antikvárium a 10. számú ajánló jegyzékében (1987) 25 ezer forintért kínálta eladásra. A verses mesét a szegedi születésű librettista, Kulinyi Ernő — jócskán bővítve — színpadra állította, Vincze Zsigmond pedig zenét szerzett hozzá. A hat képből álló daljátékot a szegedi színház 1929. novenv ber 15-án mutatta be Sziklai Jenő rendezésében. A darabban olyan művészek játszottak, mint Táray Ferenc (Mátyás király). Páger Antal (Tádé herceg), Ajtay Andor íhadnasv). és a kedves emlékű Berezeg Vilmos, a szegedi színház örökös tagja (Tandari). Volt. aki már sokallotta a destruktívnak bélyegzett Móra sikerét, és jobb híján abba akaszkodott bele, hogy ..a kutyának, macskának. jónak, tehénnek szőre van. de a juhnak gyapia". A kiskun szűcs fia a MaMóra Ferenc : Az aranyszőrű bárány gyar Hírlap karácsonyi számában adta meg a világosítást, hogy miért nem aranygyapjas az ö barikája: ha ásatás közben a lábamhoz dörgölödzik valami barátságos bárányka, azt veszem észre, hogy csupa szór lett a nadrágom, nem azt, hogy csupa gyapjú. Majd azzal folytatta, hogy ami a Daru utcai szücsműhely levegőjében szálldosott, az nem subagyapjű volt, hanem subuször. A juhnak csak akkor van gyapja, amikor már nem az állat viseli. Rövidesen Mészöly Gedeon is sorompóba állt, és évszázados példák sokaságával bizonyította Móra igazát (Népünk és Nyelvünk 1930/1—2.). hivatkozva Arany híres sorára, mely szerint „a költő jobban érzi". Az aranyszőrű tovább folytatta diadalútját: 1930 márciusában a nagyváradi színház, 1933. július 21-én a rádió is bemutatta. A darabot Kiss Ferenc alkalmazta mikrofonra, és ő vállalta a rendezést is. A főbb szerepeket Orosz Júlia (burkus királylány), Tarnay Ernő (Mátyás) és Kiss Ferenc (Gyurka bojtár) alakította. A művészekkel az első fölvonás után készített interjút a Magyar Hírlap másnapi száma közölte. A szegedi színház 1933ban ünnepelte fönnállásának fél évszázados évfordulóját: a decvtber 1-jei jubileumi előadáson Az aranyszörüt vitték színre A burkus király lányát Patkós Irma játszotta. A rádió 1934 karácsony másnapján is műsorra tűzte a darabot: Beatrix királynét Medgyaszay Vilma alakította. A verses mesét a Somogyi Könyvtár az író születésének centenáriumára (1979) is megjelentette, ám akkor mindössze 300 példány került bolti forgalomba. Most, közeledvén Móra születésének 110. évfordulója, Az aranyszőrű bárány 2 ezer példányban jut el az olvasókhoz, a hasonmás kiadás minden izével, zamatával. A könyvhöz Péter László irodalomtörténész írt eligazító utószót, részletesen elemezve a kötetben levő másik Móra-művet is. a Betlehemi csillagot. Apró Ferenc Vissza a kaptafához Nagy szemrehányásokkal nem illethet az utókor, ha egyáltalán figyel majd rám egy picikét is: elég sokat szóltam hajdani pályatársaimról, a tanítókról és tanárokról. Most mégis rág az etikátlanság férge egy kicsit. Régesrégen elhatároztam, soha nem írok arról az iskoláról, amelyikhez családomnak barmi köze is van, és néhány ártatlan híradás kivételével tartani is tudtam szikár szándékomat, most azonban meg kell szegnem. Majd kiderül, miért. Még csak toborozták a gedói új gimnázium — Deák Ferenc nevét vette föl nemrég — tantestületét, amikor azt hallottam, sikerült viszszacsábítani a katedrához a nyugdíj előtt csak két évvel álló tanárt, Pálvölgyi Imrét., Nyugdíj előtt nem szoktak kapadozni már az emberekért, és egész gazdasági új rendszerünk arra ösztönöz inkább, hogy a legkisebb pénzű kezdők jöjjenek a sokat tapasztalt öregek helyett. Csakhogy megette a fene — hogy egyszerűen fejezzem ki. magamat — azt a tantestületet, amelyikben csupa fiatal van. Ki adja át a régebbi tapasztalatokat akkor? Folytonosság nélkül nem lehet oktatni, mint ahogy a történelmünkből se iktathatjuk ki a múltunkat. Kíváncsi lettem azonnal pálvölgyi Imre tanár úrra. — Milyen érzés visszatérni a kaptafához? — Nem messzire mentem tőle, csak kollégiumi nevelő lett belőlem. Nyugdíj előtt nem nagyon ugrál az ember, de Laci hívott, kevés gondolkodás után ráálltam. — Kérdezhetem, miért hagyta el egyáltalán az iskolát? — Tizenkét évig tanítottam az egyik iskolában, tizenkét okot szedtem össze a távozásra. A legkényesebbet a feleségemnek se mondtam el eddig. Elégedjen meg annyival, szellemileg kimerültem. önként, saját akaratra mentem el, de külső oka is volt. Ne beszéljünk róla. — És mindezt elfelejttette egyetlen hivás? — Kémiát mindig szerettem tanítani, és izgatott is az az újszerűség, ami ebben az ízig-verig nagyszerű epületben kínálkozik. Ha csak két évig lehetek is részese, akkor se szalaszthatom el. — Azelőtt nagyszerű kémikusok kerültek ki a kezei alól. — Valóban szívesen emlékszem vissza jó néhányra. Varga János nevét pedig egyenesen büszkén ejtem ki. Négy év alatt egyetlen olyan versenyen nem vett részt, amelyikben ne nyert volna. Itt elsősorban a nyelvi tudás kamatozik majd a diákjaimnál, jó futó lovakra nincs esélyem, de mivel számításba vettem ezt is, nem csalódtam. Következetes akarok lenni, egyenletes munkát követelek, hogy tisztességes, jó eszű gyerekek kerülhessenek ki az új iskolámból is. Minden tanár arra törekszik, így ki se lógok a testületből. — Emiitette az új lehetőségeket is. — Egy része már adottság, a másik része ígéret még. Nagyszerű előadóink vannak, és mindegyik mellett külön tanári szoba. A kezdés nehézségeiről azonban bún lenne nem beszélnünk. Félre ne értse, senkit nem akarok érte deresre húzni, mert olyan iskola még nem épült nálunk, amelyikben átadáskor már minden benne van. Mivel én kémiát tanítok, nekem a vegyszerek hiánya a legnehezebb. Két kis polcon lézeng csak néhány üveg, annyi az egész. Pedig kísérlet nélkül olyan a tanítás, mintha szárazon akarnánk megtanítani valakit úszni. Vízdesztilláló berendezésünk sincsen. — Talán azért, mert lehet kapni desztillált vizet. —i Bízom benne, hogy nem azért. Drága nekünk az, amit árulnak, ez az egyik szempont, a másik meg az, hogy az a gyerek, aki még azt se latja, hogyan készül a desztillált víz, nem is nagyon fogja tudni. Alapja minden tudománynak, hogy az alapok megfoghatók legyenek. Modern gépekkel biztosan föl lesz szerelve az iskola, magnó, zártláncú tévé, parabolaantenna, irodagépek, telex és a többi, de a szertáruk még majdnem üresek. — Azt hallottam, voltak javaslatai is. — Járt már a könyvtárban? Ha járt, láthatott ott KEVESET ALUDTAK vasárnapra virradóra a battonyai SOS-gyermekfalu kis lakói. Mikulás érkezését várták reggelre, akik meg is érkeztek időben, mégpedig Szegedről. Négy vállalat fiataljai — a kenderipar, a postaigazgatóság, a szalámigyár és a textilművek KISZ-esei — régi jó barátként látogatták meg a falu gyermekeit. Házról házra járva osztogatták szét ajándékaikat, és bár odakint tavasziasan sütött a Nap, a meleg családi otthonokban gyönge kis hankogon hullt a pelyhes, fehér hó.. . .". S hogy mi minden történt még ezen. a napon a faluban? A szegedi fiatalok együtt játszottak a gyerekekkel, örömet okozva nekik és saját maguknak. A buszon, hazafelé menet, újra fölidézték, mit mondott a kis Matyi, Zsuzsi. Panni, Jóska vagv Feri, milyen kedvesek, jók is ezek az apróságok ... és talán nem is gondol • tak most arra. hogv eev-egv ilyen rap tovább gyógvítja a régi sebeket. Zaklatott, sötét múltból érkeztek ezek a gyerekek végre nyugodt családi körré, és jövőre — talán — már nem fognak félni — még a Krampusztól sem . .. Somogyi Károlyné egy könyvtárost, egy nagyszerű írógépet, és egy rövidke polcot, könyvvel. Mindenki tudja, könyv nélkül tanítani nem lehet. Iskolának a könyv a kenyere. Azt ajánlottam, kérjük meg a szülőket, fölösleges könyveiket adjak az iskolának. — Az eredmény? — Eddig semmi. És utólag meg is értem őket Aki most jön gimnáziumba, annak apja-anyja még fiatal. Ha már van könyvtára, neki is kell, tehát nem adogathatja ide, de legtöbbjük még most gyűjtögeti a könyveit, mert eddig másra kellett a pénz. Bízom azonban benne, mégse lesz hiábavaló a kérés. Tudom, egy régi intézetben könnyű lenne a dolog, hu annak egyáltalán szüksége lenne adományokra, hiszen az öreg diákok, vagy öregedő szüleik mindent föláldoznának hajdani iskolájuknak. Nekünk hajdani diákjaink sincsenek még. viszont tudom, a magamkőrúak, és a még idősebbek mar rendelkeznek fölösleggel i'- Olyan könyvekkel, amikről mar el tudják dönteni, hogy nem lesz rá szükségük. — Milyenekre gondolnak? — Sajnos, még a tanári kézikönyvek is hiányoznak. Lexikonok sincsenek, tudományos könyvek se. A diákkönyvtárba is kellenének ilyenek is, és irodalom is. Szakirodalomra gondolok, és természetesen versekre, novellákra, regényekre is. Sok szép magánkönyvtár létezik Szegeden is, környékén is. Olyanok is köztük, amelyek birtokosa, attól fél, hogy elhunytával szétszóródik gyönyörű gyűjteménye. Azt hiszem, megnyugvással venné a lehetőséget, hogy az új gimnáziumban együtt maradhat mind, és a legjobb hatásfokkal kamatoztatható a bennük foglalt gondolat. Nemzedékek fejébe épülhet be. Természetesen garantálnánk, hogy az adományozó neve fönnmaradjon, mert minden könyvbe beleírnánk, kinek az adománya. Illetve úgy is elfogadnánk, hogy a maga írja bele, vagy kikösse előre, milyen szöveggel kerüljön bele. Az új kiadású könyvek nem okozhatnak gondot, azok folyamatos ellátásként megjönnek majd, de mindenki tudja, a kézikönyvek nem kaphatók mindig, és a régebbi könyvek is pótolhatatlanok. Bar két tannyelvű az iskolánk, elsősorban magyar nyelvű alapmunkákra lenne szükségünk, de az idegen nyelvűekrül se mondhatunk le. Ismétlem. könyv nélkül eredményes tanítás nem képzelhető el. — Teliat vegyszer és könyv! — Azért csak ennyi, mert ebben tudna legtöbbet segíteni a kívülálló. Jártam valamikor Győrben, a bencések gimnáziumában. Kitűnő kémiatanárom volt Szigeti Paulin. Óriási kísérletei voltak! Példaképemnek tekintem ma is, de vegyszer nélkül nem sokra jutunk. — Egyéb példaképei? — Édesanyám és édesapám. első helyen. Pedagógusként és emberként is. Százötven évre visszamenően a mi családunk pedagógusokat termett, (jkapámrúl azt tudjuk, hogy 1832-ben oskolamester volt, dédapám és nagyapám kántortanító. Nagyapám négy gyereke tanár vagy tanító, szinte törvényszerű, hogy nekem is ide kellett jönnöm, mint ahogy az is törvényszerű, hogy vissza kellett térnem a kaptafához, a tanársághoz. — A folytatás? — Velük együtt már a hatodik nemzedéknél tartunk ezen a pályán. Az unokáimról még nem nyilatkozhatom, ők még kicsik Ezért az emberért, és a nagyszerű célért, a.jó könyvekért tettem félre korábbi csöndes fogadalmamat. Bízom a hasznában. Horváth Dezső