Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-21 / 303. szám

1988, dceembcr 21., szerda — Búcsú a várostól Beszélgetés Gerle Margittal D Dialógus folytatódik Kiállítás a Krugcr stras­sen! A Romai akadémia nsz- , tóndi.ia. Bemutatkozás a San Marcóban es Fajencában. Siklós. Kecskemét. A finn iparművészét tanulmányozá­sa az Arabia porcelán- és íemedénygyárban. A pécsi X. Országos Kerámia Biennálé fődíja a legprogresszívebb ulkotásért. Ezek az állomá­sok jelzik Gerle Margit ke­ramikusművész eddigi pá­lyadíját. — Kégi szép idők? Akkur, amikor a: állami mecenatúra még működött, amikor a: intézmények, középületek költségvetéseinek másfél, két százalékát képző- és iparművészeti alkotásokra kellelt — lehetett — fordíta­ni. Amikor természetes cél­kitűzés volt a tömeggyártás­ban is a megjelenő termé­kek művészeti, tárgy- és vi­zuális szándekának megjele­nítése is . . . — Igen. Régi időket idéz, Vagy szép szlogeneket. Ma a magyar ipari termelésben! (edény, lakóház, közintéz­mény) létrehozott , alkotá­sokban, sajnos, nem jelenik, nem jelenhet meg az az igény, követelmény és így azoknak támogatása sem. — A szegedi iparművé­szeti gimnázium elvégzése után egyből a főiskola, majd, az Alföldi Porcelángyár és most itt a Ság vári utcában, az alagsorban kialakított „műterem" ahol szabadúszó­ként 'dolgozik. Hol van a „nagy csapat", akikkel meg­-lehetett volna, és meg is akarták változtatni a gyári tömegtermelés széna-kény­szerűségeinek szorító, de ér­telmes, esztétikai minősé­geit? — Az alföldihez hasonló gyáraknak ontani kellene az esztétikus használati tár­gyakat. A boltokban ennek ellenére elvétve „botlik" a vásárló az ilyenekbe. Vala­hogy úgy van, eszi. inem eszi, nem kap mást. Ott a hagyományos, ott a jól be­vált, és mondjuk meg őszin­tén. az Ízléstelen, a giccs. Elszalasztott lehetősége Csongrád megyének a ha­gyomány. Neves művészek által is fémjelzett majolika­gyúr. a közel 800 fazekait el tar Jó Hódmezővásárhely, Szeged kulturális centruma és vonzáskörzete, művészeti jelentősege és hagyományai mintha nem is erre szőritot­lák volna a tájékot. — Hol szakadt meg ez a lánc? Az izlést. az esztétikát formáló hétköznapjaink . . . — Először' mindenki tűi akar tenni a művészen. Bi­zonyítva saját szakterületé­nek fontosságát. Másodszor: a gyári zsűrik első csapdája után jön a kereskedelem. Pedig technikai akadályok, minden ellenkező híresztelés ellenére, szinte nincsenek. A harmadik dolog, hogy a ter­vező művész szellemi bázisa mintha nem is lenne, tgy aztán szinte természetes, hogy aki csak teheti, a kéz­művesség felé fordul. Mint ahogy én is. A keserves ta­pasztalatokkal tarsolyukban a művészek kivonulnak az iparból. Az egyedit vállalják inkább, csinálják azt bár­melyik műfajban, amelyben benne van az önmegvalósí­tás és legalább egy szűk ré­teghez el is jut, tehát meg­veszik. Csak egyet felejtünk el — mi't tehetünk —, még­pedig azt, hogy egy vagy több generáció látia és hasz­nálja lakótelepeink monotó­niáját. mindennapi használa­ti tárgyaink formáját, - me­lyek bizony berögződnek és ez. a következő generáció génjeibe (beépülve szinte természetessé válik ..Történelmi esemény tanúi és cselekvő részesei va­gyunk" — mondta a főiskola rektora, s aligha volt sok tálcás kijelentésében. Valószínűleg először fordult elő, hogy. marxista kutatók és oktatók egy csoportja „hivatalos" lá­togatást tett a Hittudományi Főiskolán. Az olvasók közül sokan talán azt sem tudjak, hol van Szegeden ez a fő­iskola, hiszen szerényen húzódik meg a Dóm téren, az egyetemi intézetek között, s a bejáratát tábla sem jelzi. Itt zajlott le a napokban ez a „történelmi" találkozás, s hozzátehetjük: nem kevés tanulsággal. •Gerle Margit: „..szeretem ezt a várost, de igazán nem találtunk egymásra." — A hagyományokat szolgáló, szinte belemagya­rázó kiállítások bizonyítják, hogy Szeged talán nem sze­reti igazán az iparművésze­ket. Vagy tudomásul veszi, hogy vannak, csak nem is­meri el. Máshol hogy van ez? — Talán sehol sem köny­nyű. . . Vagy mégis? Nem furcsa az, hogv éppen Sikló­son fognak Ikezet építészek és keramikusok? Hogy Kecskeméten alakult meg a kerámiastúdió, hírnevet hoz­va a városra, ahol ennek a mesterségnek semmilyen hagyománya nem volt? Hogy Novak István épitész­.szel Mezőbe rény főterén kűttervem valósulhat meg1' Mert hogy megfelelő mü­vészetputronálással, a szak­mák nem egyoldalú érték­itéletével azért lehet tenni valamit. — A zenei nevelés Ko­dály-módszerén vitatkoznak már a szakmabeliek is. Eredménye azonban még 'Pl/ is „fiilönfogható". A vi­zuális és tárgykultúrában ez nem érhető tetten. Csak azért, mert ennek a teriiz leinek nem volt, vagy riincs Kodálya, Bartókja? — Ezért iá. de ez. szemlé­let kérdése is. Finnország­ban például az Arabiuban meg- a tömegtermék sem névtelen. Ez nemcsak nem­zeti karakter kérdése. Igé­nyesség, önbecsülés a kézre fogható bögre melegsége, a mindennapi tárgyak eszté­tikája. A (hasznosság, a szépség fontossága, annak igénye, vagy hiánya. Amit egy olyan ¡kultűrnemzet, mint a mienk, nem feledhet el. — Ha azt a következtetési vonom le, hogy hagyomá­nyaink. megszerzett és ösz­szegyujtölt értékeink elvesz­tése, a bennünket körülve­vő, az általunk használt tár­gyaktól való elfordulást je­lenti, talán nem túlzok. És ha még nem is ilyen súlyos a helyzet, mindenféleképpen figyelmeztetés. Minél sivá­rabb, esztetikát nélkülöző világot építünk magunk kö­ré, annál igénytelenebb lesz kővetkező generációnk. Megéri? Amikor beszélgeté­sünk végén feltettem a ko­rántsem szokatlan és várat­lan kérdést: hogyan tovább? — meglepő választ kaptam, amelyet utólag irásom cí­méül is választottam: Bú­csú a várostól. — Rengeteg élmény lüz Szegedhez. Szerettem, és szeretem ezt a várost, de igazán nem találtunk egy­másra. Én nem tudom elvi­selni a mozdulatlanságért, a konzervativizmust. Nem va­gyok Don Quijote-tipus, nem szeretek szélmalomhar­cot vívni. Megcsinálom ma­gam, amit. akarok, megte­remtem magamnak azt a körülményt, amely mun­kámhoz kell, nem vagyok csodaváró. Az, újabb meghí­vás svájci és franciaországi kiállításra eröt és biztonsá­got. ad. Mindennap dolgoz­ni és találkozni, ez az. én életformám. Mert a kor, a hely és a művész viszonya határoz m.*g egy-egy műal­kotást. Állandó készenlét a szakmában, tudva, mi törté­nik a világban. Hiszem, hogy 80 kilométerrel arrébb megadja ezt a lehetőséget az a város. Utószó helyett: Gerle Margit kerámikusmüvész, és művésztnrsa, férje, Benes József csomagol. Néhány nap múlva szomszéd me­gyénkben. új otthonukban, Kecskeméten folytatják azt, amii Szegeden csak elkezd­tek. Czakó János A Dialógus — igy, nagy kezdőbetűvel — az állam és az. egyházak, -a marxisták és a hivők párbeszédét jelenti, s nem csak hazánkban, ha­nem szerte Kelet-Európában is. Hosszú ideig azonban csak a politika egves konk­rét területeire korlátozódott, ez a főként taktikai együtt­működés. Gyakran kisérte (s némely országban kíséri ma is) ^kölcsönös gyanakvás vagy óvatos fenntartás . ezt a politikát. Társadalmi fej­lődésünk bizonyos zavarai, a szocialista országok egymás közti kapcsolataiban jelent­kező feszültségek és ellen­tétek az, elmúlt néhány év­ben olyan helyzetet terem­tettek, hogy az egyházak és az állam kölcsönösen túl­léptek az elvi politikai vi­szonyokon. Elég utalni a ká­bítószerezés, az ifjúsági bű­nözés elleni küzdelemre, vagy legújabban az erdé­lyi menekültek megsegítésé­re. Abban a helyzetben, ami­kor a társadalom fejlődésé­nek előmozdítására új köz­megegyezést kell a pártnak kialakítania, amikor újjá­alakulnak a belpolitika pá­lyái, és új résztvevők tűn­nek föl' ezeken a pályákon, akkor változásokra van szükség az egyházakkal va­ló együttműködés területén is. Nem protokolláris akció­kat kell szervezni, hanem az új, hatékonyabb lehetősége- ­ket kell feltárni. A derűsen bólogató békepapok kora lejárt. Ezért elen<*°dtT>'~"-•< ma az ideológiai és a tudo­mányos párbeszéd is a uei fél közölt. • Legelső és legfontosabb feladat a helyzet reális fel­mérése és értékelése. Bár­milyen nehéz is pontosan meghatározni ma a vallásos állampolgárok számát (er­ről nincs is hivatalos fel­mérés), óvatos becslések szerint is honfitársaink 40­50 százaléka hivö. Nélkülük tehát nem jöhet létre a vá­gyott és tartós közmegegye­zés: a hívőknek is cselekvő részt kell kapniuk az átala­kítás, a társadalmi-gazdasá­gi reformok végrehajtásá­ban. Hazánk a tudományos együttműködésben is úttörő szerepre vállalkozott. 1986­ban rendezlek Budapesten az első olyan nemzetközi ta­nácskozást, melyet közösen szerveztek marxista és ke­resztény társadalomtudósok. Az azóta elhunyt Lukács Jó­zsef, valamint Ancsel Éva voltak a motorjai ennek a tanácskozásnak, de említ­hetjük a katolikus filozó­fiaprofesszor, Nyiri Tamás nevét is. Az. ember és lar­sadalml szerepe, az erkölcs, és annak értékei voltak azok az izgalmas tudomá­nyos kérdések, melyek a konferenciát méltán emel­ték a nemzetközi érdeklő­dés homlokterébe. Azóta ki­derült, hogy a mai magyar társadalmi megújulásban is kulcsszerepet játszanak ezek a problémák. Csongrád megyében és Szegeden ugyancsak 1986 óta működik a párt oktatá­si- igazgatósága mellett egy valláselméleti. vallástörté­neti és világnézeti kutatói és előadói csoport. Ennek tagjai legfontosabb felada­tuknak tekintik a Dialógus tudományos hátterének fej­lesztését. amellett ismeret­terjesztést végeznek, s teV- . mészetesen időnként kon­ferenciákon számolnak be kutatási eredményeikről. Ez. év tavaszán épp a Lukács József emlékére szervezett tudómányos tanácskozáson szerepeltek együtt a mar­xista kutatók a szegedi ka­tolikus tudósokkal. Az elő­adások nyomán kjderült az is, hogy noha egy városban élünk, alig ismerjük egy­mást. Ma már a múlté a kölcsönös • ellenségképzet, visszaszorult a leegyszerűsí­tő valláskritika, de ezek he­lyébe csak akkor léphet iga­zi tudományos {Sárbeszéd és vita, ha alaposan ismerjük egymást. Így jött létre a bevezetőben említett láto­gatás, melynek sikerét leg­jobban az mutatja, hogy időtartama kétszerese lett a tervezettnek Sajátos világot ismertünk meg, melynek sok külön­legessége van. de kiderült az is, hogy gondjaink kg­zóseíc. Az oktató •> ml tételei hasonlóképpen hiányosak, kevés a pénz, sok a feladat, a tanároknak gyakran nincs elég idejük a tudo­mányos kutatásra. Komoly tanulság viszont, hogy a ki­próbált, régi értékeket ér­demes megőrizni, hogy szer­teágazó nemzetközi kapcso­latokkal lehet csak szinvo­nalat tartani, és sorolhat­nánk. A találkozó végén újabb összejövetelben, köl­csönös előadásokban, és to­vábbi együttműködésben ál­lapodtunk, meg. A főiskola bejárata fölött Szt. Ágoston reliefje lát­ható. A nagy filozófus több mint másfél ezer éve arról elmélkedett, hogy a társa­dalmat szövetségre lépett egyedek alkotják, s keresle az egyén helyét és szerepét a társadalomban. Joggal je­gyezte meg egyikünk a ka­pun kijövet a dombormüre mutatva: a Dialógus még vele is folytatódik. Révész Mihály A Dugonics Társaság megalakulása elé A Délmagyarország de­cember 14-i számában Cson­gor Győző régi térvének el­képzelését olvasva, miszerint meg kellene* ismét alakítani a Dugonics Társaságot, egy idézetből indulok ki: ..Itt volna hát az idö. hogv a hármas célzatú — tudomá­nyos. irodalmi és művészeti társaságot, a régi szellemet megbecsülve, új tartalom­mal fölújítsuk." Ami most írásra késztet, az a ..hál­nia-) célzatú" meghatározás. Magam a Magyar Orvosírók és Képzőművészek Körének vagyok alelnöke, és tudom, mqnnyi vád ér bennünket, hogy az- orvos természettu­dománnyal, és ne művészet­tel foglalkozzon! Maradjon a kaptafájánál. C. I'. Snow szerint is „két kultúra" van, tudomány és művészet, ezek pedig ellentétes pólust kép­viselnek. Ezzel szemben P. Hartal. a magyar származá­sú tudós szerint, a művé­szet és tudomány közös di­namika. a/, alkotás folya­matában a művészeti és a A tápai öreg'temető ká­polnája 1880-ban épült. Helyén q pestisjárványok emlékét őrző kis kápolna-, szentély állott, amelyet az. 1879-es árvíz mosott el. Helyébe a tápai szentem­borként emlegetett Miklós Jakó István épített újat a tápai , hívek segítségével. Mellé 1881—82-ben építet­tek temetőcsüsz.lakást, né­hány évvel később pedig megtoldották egy szobá­val, amelyben a falu sze­gényei, a koldusok éldegél­tek. A kápolnát Bálint Sándor már húsz. évvel ez­előtt szerette volna műem­lékké nyilváníttatni. A pa­rasztbarokk épület értékes szakrális tárgyi emlékeket öriz: fából faragott szob­rokat, híres és kevésbé ér­tékes szentképeket (illető­leg másolatokat), és termé­szetesen Miklós Jakó Ist­ván tápai ismertebb ne­vén Fütyű Pista szentföl­di zaréndokútjuiró! hozott ereklyéit.' A kápolnát a hí­vek gondozzák. Kis ha­rangjának kötelét az utol­só sírásó özvegye húzza Karácsonyi ajándék meg reggel, délben, este, és amikor kedd estéken misére hívja a híveket. Az épületegyüttes így a maga teljességében őrzi a tápai nincstelenség és sze­génység évszázadait. Hoz­zá fogható népi műemlék­kel hazánkban aligha ta­lálkozunk. Evekkel ezelőtt született meg a gondolat, hogy amikor a temető ke­gyeleti időszakának máso­dik szakasza >«-«*+• m-* ' a kápolna körül marad­jon ezer négyszög«, let, amelyben katolikus te­metőmúzeumot kell léte­síteni. Erre körülbelül 2000-ben kerülne sor. Ad­dig viszont nagyon ügyc.ni kell az épületekre. A ká­polnával nincs olyan nagy gond, mint a többi épület­tel. A lakások vizesek, a tetőzetet már csak szentlé­lek (meg a pókhálószövet­rendszer) tartja. A lakás földes, benne fa- és szén­tüzelésű sparheld ad kevés meleget. Az is addig tart. amíg egy komolyabb szél nem kergetödzik odakint, a szélkisasszonyok egymás elöl a rozoga ablaknyi^á­sokon suhannak be a la­kásba. A sötét lakásba Néhány hónappal ezelőtt a hívek adományaiból két szép csillárt vásárolt Mu­rányi plébános. amelyek már kedves-szép fényt árasztanak a kis kápolná­ban. Ha már a karóról be­"<öttetett a villany — gon­lolta —, miért ne világít­hatna a lakásban is? Meg­értő támogatói megint csak a hívek voltak, mi­nek eredményeképpen fény gyulladhatott — Gu­biéknál is. Mindez a falu villanyositását követően 40, a kápolna építése után pedig 108 évvel! Ezzel Tá­pén véglegesen megszűnt a petróleumlámpás világí­tás. S ez úgy hiszem, nem csak Gubiéknak jelent legszebb karácsonyi aján­dékot, hanem a falu népé­nek is. Annál is inkább, mivel az épületegyüttest egyre több érdeklődő ';'>•<>­gatja, úgy is, mint helyi műemléket, amelynek ig„­zi felfedezését már az idei Szent Mihály-napi búcsú alkalmával is tapasztal­hattuk: ezrek néztek be. közülük sokan keresvén a • pénzes dobozkát is. jelét adva annak, hogy az érté­kes épületegyüttes meg­mentésében segíteni akar­nak. A napokban kiláto­gattam Gubiékhoz. Este volt. Nem égett a villany. Csak akkor kattantotta föl az idős asszony, mikor be­léptem. Eg a villany! — mondla könnyeitől ragyo­gó arccal. A legszebb ka­rácsony lesz ez nekünk, pedig azt hittem, hogy az én hajlékomat sohasem világítja be igazi fény, nem vasalhatok villany­vasalóval; a tévé. azt hi­szem, továbbra is álom marad a számomra — de hát ezt is nagyon köszö­nöm. Ifj. Lele József tudomány határai, határvo­nalai elmosódnak. Ezek va­lójában kiegészítő sziszté­mák, rajtuk keresztül és ál­taluk fejezi ki és magyaráz­za az. emberiség a valósá­got! Magam azt gondolom, h'-ov az emberben nem tud kettéválni, nem tudja egy­mást tagadni a tudomány és a művészet! Dugonics And­rás, a paptanár — fizikát tanított! Természettudo­mányra« oktatta a tanulókat — egyik fele fizikus volt, a másik fele irodalmár! Mond­ják is, hogy a gyógyítás va­lahol művészet. Az iroda­lom is, valahol — tudo­mány. Természetesen, y Dugo­nics Társaságnak nem csak az lenne az - egyedüli célja, hogy a ..'két kultúra elvá­laszthatatlanságára" felhív­ja a figyelmet. De képvisel­hetne azt az ervet, hogy a világ az emberben egysé­ges! És talán éppen egy „hármas célú" társaság tud­na ezt a gyakorlatban meg­valósítani. Ezért is legyen újra Dugonics Társaság Sze­geden. Valami egységet kép­viselt ez a társaság, a ..lite­rátus fökapitány'Vtól Ál>­raham Ambruson keresztül Sík Sándoron át. az írókkal közösen. Egybefonta Be­retzk Pétert és Ortutay Gyu­lát, Löw Immánuelt és' Tö­mörkény Istvánt Ma ezt békés egym/is mellett élés­nek nevezhetnénk. Néppel, értelmiséggel, mindenkivel — egyaránt. Veress Sándor l «

Next

/
Thumbnails
Contents