Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-19 / 301. szám

1988. december 19., hétfő Kosárlabda NB I. Létfontosságú két pont SPORT Damiani K.O.-val nyert Megvédte címét a profi nehézsúlyú ökölvívás Euró­pa-bajnoka Francesco Da­miani. Az egykori' olimpiai ezüstérmes olasz bokszoló kiütéssel nyert a nyugatné­met Manfréd Jassmann ellen. A tizenkét menetesre terve­zett összecsapáson Damiani, a hazai nézők nagy örömé­re, az elejétől kezdeménye­zően lépett fel, s a 3. menet­ben „leterítette" kihívóját. A 30 éves olasz óriás profi pá­lyafutásának 23. mérkőzésén 23. győzelmét aratta, tehát mérlege százszázalékos ma­radt. Emellett a mostani volt a 19. K. O.-ja, amelyért 80 ezer dollárt kapott. A vesztes fájdalomdíja 40 ezer dollár. Tenisz Davis Kupa NSZK-Svéd­ország 4:1 Már szombaton biztossá vált, hogy az NSZK tenisz­válogatottja minden idők történetének első Davis Ku­pa győzelmét szerzi meg, hi­szen az első napi két egyes, majd a szombati páros mér­kőzés után 3:0-ás előnyre tett szert Svédországgal szemben a göteborgi Scandi­navium sportcsarnok salak­ján. A sportszerető svéd nézők vasárnap abban bíztak, hogy a záró két egyes találkozón a „háromkoronás" tenisze­zők valamicskét javítanak, ám csatlakozniuk kellett. Edberg ugyan megtette a magáét. 3:l-re szépített, de az ötödik mérkőzésre hiába várták pályára a két klasz­szist, a nyugatnémet Boris Beckert, és a hazaiak csil­lagát, Mats< Wilandert, mert utóbbi sérülésre hivatkozva nem állt ki. Percekig szólt a füttykoncert, maguk a svéd nézők nem akarták elhinni, hogy Wilander valóban sé­rült.. . Egy bronzérem A hagyományos grúz;ai nemzetközi ifjúsági ökölvívó tornán a magyarok közül a szupernehézsúlyú Tóth Lász­ló szerepelt a legjobban, aki kategóriájában bronzérmet szerzett. Az 1971—1972-es születésűeket felvonulható rendezvényen kilenc ország több mint száz versenyzőjé­vel képviseltette magát. A legeredményesebbek a szov­jet fiatalok voltak, akik a tizenkét súlycsoport közül nyolcban végeztek az élen. Három kategória elsőségét kubai öklöző szerezte meg, s egy aranyérem jutott Romá­niának. „Tessék nagyon figyelni erre a mérkőzésre, ha tö­rik, ha szaikad, nekünk ma nyerni kell!" — mondta játékosainak a szombati összecsapásuk előtt Földi Sándor, a kék-fehér-féketek vezető edzője, .mintegy ez­zel is felhíva figyelmüket, mily nagy bajiban van 3 csapat. Váratlan vereségei miatt valóban borotvaélen táncol. hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy a ráját­szást a kiesés ellen küzdök csoportjában, vagy feljebb folytathatja. A Dombóvár elleni talál­kozó nem valami biztatóan kezdődött a szegedieknek, akik az első játékrészben minden lehetséges hibát el­követtek. Nem tudtak bele­lendülni. rosszul dobtak — a tábla alatti helyzetek sokaságát ügyetlenkedtek el —, védekezésnél a lepatta­nó labdák többsége ellenfe­lüké lett. Igaz. a dombó­váriak se.m jeleskedtek, de mégis vezettek. A pozíció­harcból ők kerültek ki győztesen, gyorsabbak vol­tak, olykor leindították a hazaiakat. Fordulás után szervezet­tebbé vált a vendéglátók játéka. átgondoltabban, gyorsabban szőtték támadá­saikat, becsülték a labdát. A fordulópontot a 28. perc hozta meg. a Guóth Árpád által irányított csapat való­sággal szárnyakat kapott. Látszott, „megfogta" a meccset a Szeged, szinte állva hagyta ellenfelét, amelynek kosarasai minden helyzetből, néha előkészí­tés nélkül is megkísérelték a pontszerzést. Mindenki elkönyvelte a biztos győzel­met, amikor bő egv perc­cel a befejezés előtt — 10 pontcs szegedi vezetésnél — Radics hibázott nagyot, mi3 nek következtében másod­perceken belül egy pontra csökkent az előny! Szeren­csére Guóth büntetődobá­sokat harcolt ki, és mind­kettőt értékesítette. Ezután a hazaiak ügyes védekezés­sel ismét megszerezték a labdát, amit személyi hi­bákkal próbáltak visszasze­rezni a dombóváriak, ám a szegediek minden alkalom­mal az oldalbedobást vá­lasztották. Küzdelmes, nagy csatát hozott a mérkőzés, aminek első félidejében nehezen ta­lált magára a szegedi együt­tes. A folytatásban aztán változott a helyzet, a hazai gárda lelkesedésének, no meg egy-két egyéni jó tel­jesítménynek köszönhetően megszerezte a létfontossá­gú, értékes két pontot. Szeged SC—Dombóvár VMSE 82:79 (38:43). Férfi­mérkőzés. Üjszegedi Sport­csarnok, 600 néző.. Vezette: Gergely. Szilvassy. Szeged SC: TIMAR (8), KLISURA (25), Kónya (—), Radics (18), GUÓTH (20). Csere: Raikolczay (—), SZA­BÓ (11), Simon (—). Edző: Földi Sándor. Az eredmény alakulása: 3. p: 5:7, 7., p: 14:20, 11. p: 23:29, 15. p: 28:34, 19. p: 38:38, 24. p: 49:50, 28. p: 59:50, 32. p:. 65:56, 34. p: 70:59, 38. p: 78:70, 39. p: 80:79. * Szeged SC II. serd.—Tö­rökszentmiklós 92:48 (45:22). NB Il-es női mérkőzés. Sze­ged. Vezette: Valaczkay Gy.. Molnár. Legjobb szegedi dobók: Misik (21). Papp (18), Tóth (14), Mészáros (14). Gy. E. Az év szegedi sportolói, csapatai r Szegedi Építők női tekézői, Szegedi Dózsa labdarúgói, Yecseri Erika, Kócsó Antal, Szalai Szilvia, Goda Attila. Az év edzője: Tóth Zsolt Az idén is megszavazták a sportújságírók 1988. legjobb szegedi csapatait, sportolóit, ifjúsági versenyzőit és a leg­jobb edzőt. Íme a sorrend: Az év legjobb szegedi női csapata: a Szegedi Építők tekézői, 2. Budaprint Textil­művek kézilabdázói, 3. Sze­gedi Postás tekézői. Az év legjobb szegedi fér­ficsapata: . Szegedi Dózsa labdarúgói, 2. Szeged SC ví­zilabdázói, 3. Szeged SC lab­darúgói. Az év legjobb szegedi női sportolója: Vecseri Erika (tekéző), 2. Sulyok Erzsébet (kézilabdázó), 3. Szabó Er­zsébet (atléta). Az év legjobb szegedi fér­fi sportolója.- Kócsó Antal salakmotoros, 2. Tóth Géza és Szabó László kézilabdá­zó, 3. Ladányi Zsigmond at­léta. Az év legjobb szegcdi női ifjúsági sportolója.- Szalai Szilvia úszó. Az év legjobb szegedi fér­fi ifjúsági sportolója: Goda Attila kajakozó. 1988. legjobb szegedi edző­je: Tóth Zsolt (Sz. Építők) teke. Az év szegedi sportolóinak díjátadási ünnepségét a Le­söharcsa Polgárjogi Társaság rendezésében, december 21­én, szérdán délután 3 óra­kor tartja a Halászcsárda pincéjében a Délmagyaror­szág szerkesztősége, melyen az idei első helyeeettek vesznek részt. A vendéglátó ezúttal is, mint az év során már számtalan esetben a Veres János által vezetett Lesőharcsa Pjt. lesz, *s ha még sikerülne egy díjat ki­adni, azt mindenképp a tár­saság nyerhetné el, hiszen ebben az évben ők áldoztak legtöbbet arra, hogy sporto­lókat, sportrendezvényeket, csapatokat sponzoráljanak! Az év szegedi sportolóiról lapunk karácsonyi számában olvashatnak, illetve láthat­nak képes összeállítást... Külföldi szerződés? Nem. Sértődöttség? Nem. Kevés pénz? Nem. Hát akkor?. .. Elbúcsúzott a gólkirálynő Röplabda OIK Szegedi sikerek a területi döntőn Szegeden a Lila iskola tor­natermében rendezték meg a röplabdázók Országos Ifjú­sági Kupájánalt területi dön­tőjét. Nagy volt a tét, hiszen mind a lányoknál, mind pe­dig a fiúknál csak a csoport­első juthatott a december 21—22—23-án Kecskeméten megrendezendő országos döntőbe. A szegedi fiatalok kitűnő­en szerepeltek, hiszen a fi­úknál a Szegedi Építők együttese minden megeről­tetés nélkül végzett az első helyen a Bp. Honvéd és a BKV Előre előtt. A lányoknál, a Szegedi Építők Spartacus nagy küz­delemben 3:l-re győzte le régi riválisát a Kaposvári Vasas Izzót, s ejzel bejutott az országos döntőbe. Har­madik az Újpesti Dózsa, ne­gyedik pedig a Békéscsaba lett. w Igy kelleti volna tippelni! A toló 51. heti játctkKZelvónyén szereplő mérkőzések ered me­nyei : 1. Ascoli—Róma 0-3 2 2. Como-Fionantina 3-2 1 3. Iinternazionale— Juventus l-l x 4. Lazio—Pesoara 2-2 x 5. Pisa—Verona 1-0 l 6. Bari—AveLLi.no 0-0 x 7. Catanzaro—Cremonese 0-1 2 8. Licata—Reggina l-l x 9. Monza—Ancona 0-0 x 10. Padova—Cosenza 0-12 11. Parma—Udinese 0-0 x 12. Piaoiznza—Genoa 0-2 2 13. Samőenedettese— Brescia 1-0 1 Pótmérkózcsek \ 14. Torino—Milan 2-2 x 13. Messina—Taranto 2-0 1 16. Em poll—Bar letta 2-1 1 Grundbirkózás r A Mező Imre Altalános Iskola az élen A Szeged városi Diák. Sport Bizottság és a Szegedi VSE nagy sikerű grundbir­kózó versenyt rendezett, me­lyen a Mező Imre Általános Iskola tanulói szerepeltek a legjobban. Eredmények: 28 kg: 1. Herédi Róbert (Napos Üti Alt. Isk), 2. Szűcs Albert (Újszentiván), 3. Hornok László (Gedói ált. isk.). 30. kg: I. Török Norbert (Do­rozsmai 1. Sz. Ált. Iskola). 32 kg: 1. Doktor Balázs (Me­ző Imre Alt. Isk), 2. Füzes Attila (Napos Üti Alt. Isk.). 35 kg: 1. Farkas József (Me­ző I.), 2. Kosár.László (Révai J. Ált. Iskola), 3: Seres Zol­tán (Révai J) 38. kg: 1 Ju­nász Jácint (Makó), 2. Gera Attila (Révai J ), 3. Mari Pé­ter (Mező I.). 41 kg: 1. Szul­cse Zeko (Tabán U. Ált. Isk.), 2. Rabi György (Ha­mán K. Alt.. Iskola), 3. Pusz­tai Péter (Mező I.). 45 kg-. 1. Mészáros Róbert (Húmán K. U. Alt. Isk.), 2. Kosár Zsolt (Révai J.), 3. Szöghy Szabolcs (Rókus 1. Sz. Ált. Isk.). 50 kg: 1. Igaz Gábor (Mező I.), 2. Kovács Balázs (Me?ő I.), 3. Hires Roland (Odessza ?. Sz. Alt. Isk.). 55 kg: 1. Farkas Tamás (Révai J ), 2. Somogyi Sándor (Bé­ke u.), 3. Mura M. Zsolt (Me­ző I.). 60 kg: 1. Béért Ri­chárd (Mező I.), 2. Ménesi Roland (Révai J ), 3 Kőfalvi László (Révai J). 66 kg: 1. Komlósy István (Rókus 2. Sz. Alt. Isk ), 2. Nagy Ferenc (Mező I.), 3. Bálint József (Tabán U. Alt. Isk.). +66 kg: l.Kispéter József (Rókus 1. Sz. Alt. Isk ), 2. Berta Já­nos (Mező I ), 3. Lengyel Ti­bor (Zrínyi I. Alt. Isk.). Pontversenyben: 1. Mező Imre Altalános Iskola 57 pont, 2. Révai József Ált. Is­kola 38 pont, 3. Rókus 2. Számú Altalános Iskola. A versenyre felkészítő testne­velő tanárok: Herpai József (Mező I.), Dobrosi Mária (Révai J.), Kónyáné Kapitá­nyi Gabriella (Rókus 2. Sz. Alt Iskola) Egy név, valamint előtte és utána csupa kérdőjelek. Nem egy, nem kettő, renge­teg. A legnagyobb kérdés, még két évvel ezelőtt az volt, hogy a több mint nyolcvanszoros válogatott kézilabdázónő. Sulyok Er-> zsébetet sikerül-e átigazolni Szegedre. Az NB I *B-s Veszprém bizony nemigen hajlott a megegyezés felé, vagy inkább taktikázott, hi­szen nagyon jól tudta, hogy játékosa nem két fillért ér. Hónapokig folytak a tárgya­lások, mígnem a Budaprint Szegedi Textilművek veze­tői kijátszották utolsó adu­jukat, mely erősebbnek bi­zonyult minden dunántúli fondorlatnál. Azaz felvetet­ték, hogy ha leendő játéko­suk is úgy akarja, beisko­lázzák valamelyik főiskolá­ra és fél éven belül, egy kis papírmunka után in­gyen (!) van hazai viszony­latban egy klasszis kézilab­dásuk. Mivel azonban Veszprémben is ismerik a pénzt, máris megszületett az egyezség: „Sulyok mehet Szegedre, az érte járó sum­ma jöhet Veszprémbe." — mondták. Így hát a kiváló kézilabdázónőnek nem kel­lett fél évig pihentetnie csuklóit. Végül is, győzelem az átigazolásban, ha nem is kevés pénzért. „De meg­érte" — mondták a szegedi­ek. De még mennyire, hogy megérte, akármennyi is ez a meg nem nevezett „kevés pénz", hiszen Sulyok két éven keresztül ontotta a gó­lokat, kápráztatta a közön­séget Szegeden. • Profi volt a szószorbs ér­telemben, mindig győzni akart, s állandóan, még a legnehezebb pillanatokban is erre ösztönözte játékos­társait. Hihetetlen összetar­tó erő volt ö csapatában, de nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Mindenki meghallgatta véleményét, s ami ritkaság, kolléganői egytől egyig kedvelték. Pe­dig, ha kellett — nem ke­vés' esetben — lehordta, lel­ket öntött az elanyátlanodó játékosokba. Szerette együt­tesét, pedig amikor idejött, tudta, hogy nem labda­zsonglőrök közé érkezett. Nem becsült le senkit, pon­tosan felmérte mindenki tu­dását, tanácsokat adott egy­egy technikai elem pontos végrehajtásához. Igazi csa­patenober, mi több, a ma­gyar női kézilabdasport egyik egyénisége A szak­emberek nagy többségének véleménye szerint ma az NB I-ben a legjobb irányí­tó. Ezért is volt nagy kincs Szegeden. De csak volt, ugyanis két év játék után elhagyta a Tisza-parti vá­rost. „Vajon, mi" nem tet­szik itt Erzsinek?" — kér­dezték többen, amikor a Békéscsaba elleni MNK­mérkőzés előtt megtudták, hogy most búcsúztatják az NB I. gólkirálynőjét. Nem todott senki pontos választ adni. így hát maradtak a tal-lgatások: megunta a csapatot? Megsértődött? Ke­vés a pénz, amit ;tt kap? Külföldi szerződés előtt áll? Nem és nem. Erzsi nem. un­ta meg csapatát. Nem sér­tődött meg. Jól meg is fizet­ték. S külföldi szerződés sincs még kezében. Bár úgy hírlik, több nyugati klub is érdeklődik iránta. Azonban egyelőre hazaköl­tözik Veszprémbe, s egy­szerűen butikot nyit. Amint elmondta, belefáradt a ké­zilabdába, de senkivel sem­mi gondja nincs, csak egy­Vízilabda OB I. szerűen elege van a sport­ból. Talán érthető. Minden­esetre képességeit ismer.ve, még jó néhány év a kezé­ben van. De ő mégis béké­ben távozott. Bár, jó lett volna még nézni egy kicsit szellemes átadásait, várat­lan átlövéseit, heteseiről nem is beszélve. Ezeket ugyanis szinte százszázalé­kos biztonsággal értékesítet­te. Emlékszem, egyszer a többszörös bajnok Vasas el­leni, hazai mérkőzésen rög­tön a kezdés után büntető­höz jutott a Textilmüvek. A kapuban a világválogatott Rácz Mariann, a hétméte­resnél Sulyok Erzsébet állt. Sípszó. Erzsi meglendíti ke­zét, miközben hirtelen a vi­lágválogatott kapus elöre­jön a gólvonaltól három méterre. Erzsi észreveszi — ejt. A labda a hálóban a kétségbeesetten hátráló Rácz Mariannal együtt... A le­látón zúg a vastaps: Szép volt, Erzsi! Mi is csak ezt tudjuk is­mételni: Szép volt, Erzsi! Cs. G. L. Vereség a szezonzárán Vasas—Szeged SC 11-9 (2-1, 4-3, 2-1, 3-4). Hajós Alfréd uszoda, 300 néző. Vezette: Marjai, Kiss O. Vasas: Kosz — PETÖVA­RY (3), POLACIK (4), Tóth Mészáros (2), Jancsó, Lie­thauser, Matusek (2), Mé­hes, Keresztúri, Matusik. Edző: Kenéz György. Szeged: Miller — Dongó (2), Cseri (1), Beleon, Tóth I., Lengyel, DÖMSÖDI (3), Megyeri, RIGÖ (3), LihócZ­ky. Éles. Edző: Pozsgai Zsolt. Gól — emberelőnyből: 8,7, í 11. 12/4 <!) Izgalmas mérkőzésen a Szeged nem tudta érvénye­síteni emberelőnyeit, igy a Vasas veretlenül zárhatta az őszi bajnoki szezont. Az őszi 1. Vasas 2. ETC 3. Szolnok 4. Ü. Dózsa 5. Szentes 6. Eger SE 7. Tatabánya 8. Tungsram 9. Szeged 10. Honvéd 11. Bp. Spart. 12. OSC 13. BVSC 14. K.SI (A Szeged pont levonva. végeredmenv : 10 3 8 4 8 4 8 1 8 1 6 6 6 6 4 4 3 2 1 i> 2 1 2 2 2 - lt., .+5 23 1 159-11» 20 1 153-126 20 134- 99 17 164-152 17 116-126 14 114-127 13 144-133 12 100-102 11 118-144 10 150-156 9 120-126 8 127-139 6 - - 13 125-204 ­SC-tol két büntetrt­> Á Szeged nyerte a Komjádi Kupát A fővárosban rendezték meg az ifjúsági vízilabdázók Komjádi Kupa küzdelmeit, melyen a Szeged SC fiataljai diadalmaskodtak. Csongrád megye kitűnő vízilabdás utánpótlás-nevelését bizo­nyítja, hogy a bronzérmet is megyebeli csapat, a Szentesi Vízmű szerezte meg. Döntő: Szeged SC— Tungsram SC 12-8 (6-1, 2-2, 1-3, 3-2) A 3. helyért: Szentesi Víz­mű—Üjpesti Dózsa 16-10 (6-4, 4-2, 1-2, 5-2) t

Next

/
Thumbnails
Contents