Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-15 / 298. szám

6 1988. december 15., csütörtök SPORT Vízilabda OB I. Bravúros győzelem A legoptimistábbak sem merték hinni, hogy a KEK­döntős Bp. Spartacus ellen, ráadásul annak otthonában, a Szeged SC pólósai győzni tudnak. Pedig így történt, a kék-fehér-feketék nem kis bravúrt hajtva végre, meg­szerezték a két pontot. Az első negyed a hazaiak­nak sikerült jobban, a foly­tatásban viszont a szegediek kerekedtek felül. A kapusok, különösen Miller, remekel­tek, gólhelyzetek sokaságát hárították. A vendégek ügyesen játszottak, góljaik többségét lefordulásokból érték el. A szegediek vé­gig lelkesen, okosan játszot­tak, sikerük teljesen meg­érdemelt. Szeged SC—Bp Sparta­cus 5-3 (1-2, 2-0, l-l. 1-0). Budapest, Kőér u. 200 néző. Vezette: Kosztolánczy, Er­dős. Szeged SC: MILLER — Juhász, Cseri, Beleon 1, Tóth 1, Lengyel, Domsödi, Dongó 2, Lihótzky 1, Megyeri, Éles, Rigó. Edző: Pozsgay Zsolt. Gól — emberelőnyből: 4/2, ill.: 7/0. Négyméteresből: 0, ill.: 1/0. Úszás Szép siker az országos csapatdöntőn Á megye sportjáért tevékenykedők elismerése Dunaújvárosban rendez­ték meg a 11—12 éves kor­osztály úszóinak országos csapatdöntőjét. melyen a Szeged SC leányversenyzői az elókelő harmadik helyen végeztek a Bp. Spartacus és a Dunaújváros mögött. Le­győzték a Veszprém, a Va­sas, a KSI, a Pécs iés a BVSC csapatát. Nagy Pál, a csapat edző­je a sikerről így nyilatko­zott: — Nagyon boldog va gyok, hiszen a hét szegedi lány kitűnő időket úszott, és küzdeni akarásból ds je­lesre vizsgázott, hiszen a dobogó harmadik helyét az utolsó váltószámban sike­rült biztosítani. A csapat ezzel elnyerte a Magyar Üsző Szövetség 5 ezer fo­rintos különdíját. A bronz­érmes csapat tagjai: Szilasi Szilvia, Haraszthy Daniella, Bózsó Beáta, Tornai Petra, Pataki Ágnes, Révész Ju­dit, Dajka Edina. A Kecskeméten megren­dezett gyermek ORV dön­tőn a Szeged SC leánycsa­pata is a harmadik helyet szerezte meg, s az ezzel já­ró 5 ezer forintos pénzju­talmat. A kiegyensúlyozott versenyben az olimpiai baj­nok Egerszegi Krisztina ve­zérletével a Bp. Spartacus szerezte meg a győzelmet A szegediek egyetlen győ­zelmét Szalai Szilvia szerez­te a hét ezüstérem és az öt bronzérem mellett. Vtdo Csaba edző bronzérmes csa­pata pedig: Szalai Szilvia, Alexa Zsuzsa, Oláh Ágnes, Széli Ágnes, Simon Katalin. A pontverseny végeredmé­nye: 1. Bp. Spartacus 13.227 pont, 2. Dunaújváros 12,157, 3. Szeged SC 11,808, 4. Bp. Vasas 11,596. 5. Bp. Hon­véd 10,390, 6. ZTE 9.941. 7. Üjpesü Dózsa 9,896, 8. KSI 7,039. f Újjáalakult a megyei atlétikai szövetség A napokban újjáalakult a megyei atlétikai szakszövet­ség, ugyanis négy évre szóló megbízása a tíztagú testü­letnek lejárt. Nacsa Imre, a megyei ifjúsági és sportosz­tály helyettes vezetője kö­szönte meg az eddig funkcio­náló elnökség versenyrende­zői, -szervezői, valamint el­lenőrző tevékenységét. Kü­lön kiemelte azt az önzetlen munkát, amelyet kifejtettek a diáksport területén. Ezt követően átnyújtotta az újabb négy évre szóló meg­bízásokat. Elnök továbbra is Reigl Endre maradt, helyet­tese Kiss Gábor, titkár Var­ga Margit, szakfelügyelő Bak István lett. Az elnökség to­vábbi tagjai: Bárkányi Ist­ván, Kovács Kálmán, Keszt­helyi Gábor, Soós Imre, Sza­bó László, Reigl Zoltán. Hétfőn nyílik Szegeden A versenyautók, -motorok és motorcsónakok kiállítása Valahogy úgy gondolkod­tak a megyei autó-, motor­s motorcsónak-szakszövetség vezetői, valamint a Hódgép Kupa autós homok rallye in­tézőbizottságának tagjai, hogyha már második eszten­deje igény van egy országos versenyautó-kiállításra, ak­kor itt, a megyénkben miért ne lenne egy hasonló, sőt, to­vább bővített eseménynek is sikere. Ezekben a napokban javában folyik a szervezés, az eseményhez méltó propa­gandamunka. Hiszen a meg­nyitás ideje vészesen köze­leg. A nem mindennapi látvá­nyosságot ígérő kiállítás megnyitójára december 19­én 15 órakor kerül sor Sze­geden, a Marx téren, a Sze­gedi Ipari Vásár Igazgató­ságának 240 négyzetméteres M pavilonjában. A verseny­autók, motorok és motor­csónakok december 23-ig 10 órától 19 óráig tekinthetők meg. Többek között kiállításra kerül Nagy Sándor Porsche­motoros crossautója, Kócsó Antal angol gyártmányú 65 lóerős 500 kcm-es godden, valamint Nagy Róbert olasz gyártmányú tíü lóerős 500 kcm-es GM típusú salakmo­torja. Pintér József O 700-as, valamint Kertes János O 500-as motorcsónakja, a Hódgép crossosainak motor­jai, Szigetvári Mátyás For­ma Ford 2000-es autója, Far­kas Gábor roncsautója, Nagy József saját tulajdonát ké­pező Honda XL 500 R típusú Enduró motorja. Természe­tesen valamennyi látványos­ságot nehéz lenne felsorolni. Ugyanis a szervezők a ren­delkezésre álló területet igyekeznek „technikai cso­dákkal" benépesíteni. Aki még ennél is többet szeretne a 40 forintos (nyug­díjasoknak, diákoknak, ka­tonáknak, nagycsaládosok­nak, csoportosan látogatók­nak 20 forint) belépőjegy fe­jében kapni, az sem csalód­hat, hiszen a kiállítók díszes trófeái, kupái, nagy nemzet­közi díjai is láthatók lesz­nek. Videófilmeken elevení­tik fel az autó-, a motor- és motorcsónakversenyek, baj­noki küzdelmek legizgalma­sabb epizódjait. Árusítással egybekötött termékbemuta­tót tart a Szegedi Autó Mo­bil Vegyi Gazdasági Mun­kaközösség, a Medikémia, a Delta, a Pusztamérges! Riz­ling Tsz Vállalkozási Irodá­jának konfekció- és reluxa­részlege, valamint a buda­pesti Polux autósport mű­anyagrészlege. Sőt, minden­ki kipróbálhatja a Hódgép Puli elnevezésű gépkocsi­ját. Szép hagyománnyá vált, hogy a megyei sportveze­tés az ifjúsági munkában, a verseny-, a szabadidő-, valamint a diák- és ver­senysportban kiemelkedő táreadalmi munkát végző­ket ünnepségre hívja meg. Tegnap Szegeden, a megyei tanács oktatási és tovább­képzési intézetében Zvada Zoltán, a MISO helyettes vezetője köszöntötte a meg­jelenteket, az elnökségben helyet foglaló Bódi Györ­gyöt, a megyei pártbizott­ság osztályvezetőjét, Leh­mann Istvánt, a megyei ta­nácselnök általános helyet­tesét, és Szabó G. Lászlót, a megyei tanács elnökhe­lyettesét. Vermes Lajost, az AISH főmunkatársát, Csd­nyi Zoltánt, a megyei KISZ-bizottság első titká­rát, valamint Szegfű Imrét, a megyei diáksporttanács elnökét Kapós Ferenc, a megyei ifjúsági és sportosztály ve­zetője röviden összefoglal­ta az idei diákverseny és szabadidósport, valamint az ifjúsági munka eredménye­it Többek között megálla­pította, hogy a nehéz anya­gi körülmények ellenére szinte valamennyi területen sikerült túlszárnyalni a ta­valyi eredményeket A sza­badidősport terén említést érdemel a Sport AID világ­futás megyei kitűnő szer­vezése, ugyanis 11 ezren vettek részt, amely az or­szágos rangsorban a máso­dik legjobb mozgósítást je­lenti. Az olimpiai napokon közel 7 ezren öltöttek sport­mezt s ez az országos rangsorban az ötödik hely­re volt elegendő. A diák­sportban sikerült megtarta­ni az élvonalban a-pozíciót. A versenysport legjobb tük­rének pedig az bizonyult, hogy öt megyei versenyző utazhatott a szöuli olimpiá­ra. A szakosztályok túlnyo­mó többsége megtartotta, vagv túlszárnyalta az el­múlt évi eredményéket. Emlékeztette a megjelen­teket arra a gesztusra,, amelynek eredményeként az idén két társadalmi munkás részesült sport érdemérem kitüntetésben, nyolcan Ki­váló Munkáért, tízen Kiváló Társadalmi Munkáért ki­tüntetést vettek át, két ak­tivista pedig elnöki dicsé­retben részesült. Sőt azt is elárulta, hogy a december 20-ai ÁISH központi ünnep­ségen bizonyára Csongrád megyei társadalmi munkás is lesz a kitüntetettek kö­zött. Kapás Ferenc végül ki­tüntetéseket, emléklapokat, jutalmakat nyújtott át. Csongrád megye sportjáért emléklapot vett át: Guba Ferenc professzor. Kardos János, Simády Béla, Ke­reszty Béla, Bódi György, Juratovics Aladár, Pálmai Antal, Széli János, Szabó Gizella, Bánfalvi József, Börcsök László, Róta Béla, Tandari János, Kiss Ernő, Ribizsár Gyula, Gergely Jó­zsef, Szabó János, Sándor Péter. Csongrád megye ifjúsá­gáért emléklapban része­sült: Bödő László. Farka­sinszky Terézia, Juhász Ká­roly, Szegfű Imre. Szűcs Gábor, Kunstár László. Csongrád megye diák­sportjáért emlékplakettet kapta: Németh Lajosné, a vásárhelyi Münnich Ferenc Általános Iskola igazgató­helyettese, Nóvák József, a felgyői általános iskola igaz­gatója, és Csaba Béla, a sze­gedi Vedres István szakkö­zépiskola testnevelő tanára. Ezenkívül az ifjúsági em­léklapot 15-en, a diák- és versenysportért emléklapot 6-an. a megye versenysport­jáért emléklapot 53-an, a megye diáksportjáért em­léklapot 52-en, a szabadidő­sportért emléklapot 5-en vették át az ifjúsági és sportosztály vezetőjétől. Sikertelen év után mit hoz a jövő? „Mióta az eszemet tudom, ilyen gyengén még sohasem szerepeltünk a rallye konti­nensbajnoki sorozaton. A korábbi években mindig be­kerültünk a legjobb tiz közé, idén viszont az első harminc közé sem tudtuk bevereked­ni magunkat" — ezekkel a szavakkal kezdte a beszélge­tést Ferjáncz Attila (42), a kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes autóversenyző, aki navigátorával, Tandari Jánossal 1988-ban — az elő­zetes hirek szerint — csak a 39. helyen végzett az EB-n, — Mivel magyarázható ez a kifejezetten gyenge sze­replés? — Már a bajnokság kiírá­sa sem kedvezett nekünk, hiszen a versenyek között igen nagy különbséget tettek a szorzószámok megváltozta­tásával — mondta. — Sze­rencsénk sem volt, kétszer is előfordult, hogy vezető po­zícióból kényszerültünk a küzdelem feladására. Csak a kettes szorzójú bulgáriai Hebrosz rallye-n tudtunk nyerni, s utána az év végén már nem pazaroltuk fölös­legesen a pénzt, lemondtunk versenyeket is. — Hogyan tovább? Mi lesz jövőre? — Az Európa-bajnokság kiírása ismét változott, az egyes futamok értéke között a korábbinál kisebb lesz a különbség. Szeretnénk bizo­nyítani: úgy tervezzük, 1989­ben 5 húszas, 2 tízes és 1 ötös szorzójú EB-futamon indulunk. Valószínűleg két­három világbajnoki viada­lon is rajthoz állunk. Ha minden jól megy, akkor az évet február utolsó napjai­ban Spanyolországban, a Catalunya rallye-n kezdjük. — Továbbra is a Camel kék-sárga színeibe öltöznek? — Egyelőre folynak a tár­gyalások, a Camel mellett más is szívesen vállalkozna támogatásunkra. Még nem állapodtunk meg, aminek el­sősorban az az oka, hogy sze­retnénk kocsit váltani. Leg­szívesebben Lanciával foly­tatnánk pályafutásunkat. Ahhoz, hogy egy ilyen ver­senyautót, ami mellesleg a mostani Audi Quattrónál kétszer többe kerül, meg tudjunk vásárolni, nem elég a szponzor és az egyesület, vagyis a Novotrade-Navigá­tor SE együttműködése, ha­nem igen nagy összefogásra van szükség. A Szegedi Téglagyár felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: — géplakatos, — autó-, motorszerelő, — esztergályos, — gépkocsivezető (terepjáró IFA gk.-ra), — adminisztrátor (titkárnői beosztásban), — férfi és női betanított munkás. Jelentkezni lehet a helyszínen (Szeged, Bajai út 2—4.) 8—16 óráig. Fizetés megegyezés szerint. Sem a fagyveszély, sem a talajvíz nem zavarja a folyamatos munkavégzést. 20—30%-kalgyorsabban és olcsóbban vállaljuk KOHÓSALAK-CÖLÖPÖZÉSSEL bármilyen célú 1 —5 szintes épületek ALAPOZÁSA T. I'isza Ipari Szolgáltató Kisszövetkezet Szegeti, Lenin krt. XI. Telefon: 10-322. Állami Tangazdaság, Hódmezővásárhely GÉPÁRVERÉST TART 1988. december 16-án 8 órakor. Helye: a tangazdaság központi gépudvara (47-esfóút mellett). Értékesítésre lesznek felkínálva: erőgépek, munkagépek, szállítójárművek. Totózóknak 51. HÉT 7. Oatanzaro (7.) — OLASZ A OSZTÁLY Cremonese (8.) 1 X 1. Ascoli (14.) — 8. Lioata (17.) — Koma (6.) X 1 Reggina (11.) X 2 2. Como (16.) — 9. Monza (18.) — Fiorontina (8.) X 1 Ancona (IV) a x 3. Jnitemazionade (L) — 10. Padova (6.) — Juventus (3.) 1 X Cosanza (4.) X 2 V LazJo (9.)— II. Parma (12.) — iv>scara (13.) 1 X Udinese (3.) 2 X 5. Pisa (18.)— 12. Placenza (18.) — Verona (11—13 ) 1 Genoa (1.) 2 OLASZ U OSZTÁLY 6. Bar) (2.)— 4 13. SajntxmedeLlese (20.) — Brescia (9.) X 1 Avellino (5.) X 1 Pótmérkőzések: x 1 L A Zöldért Vállalat szegedi kirendeltsége megkezdte közületek és magánosok részére a tüzelésre alkalmas LÁDAHULLADÉK ÁRUSÍTÁSÁT: 30 Ft/q egységáron. Érdeklődni lehet: Szeged. Dorozsmai út 41. sz. alatt. Kozma Istvánnál és Tóth Mátyásnál. Kedves „ VIDIA" -kötvénytulajdonosok! Örömmel tájékoztatjuk a következőkről. Vállalatunk az 1985. évben 60 millió forint ériekben kötvényt bocsátott ki. A kötvényvásárlók részére 11%-os kamat fizetését biztosítottuk. A megvásárolt kötvényekből befolyt összeget vállalatunk gazdaságosan használta fel, es így mod nyílik arra, hogy a 11%-os kamaton tul további 6%-os kamatprémiumot fizessünk a „VIDIA" -kötvénytulajdonosok részére. A 11 + 6 = 17%-os összeg a legközelebbi kamatfizetés időpontjában 1989. szeptember 18-án vehető fel, adómentesen. Köszönjük a „VIDIA" -kötvénytulajdonosok bizalmát. VIDIA Kereskedelmi Vállalat i

Next

/
Thumbnails
Contents