Délmagyarország, 1988. december (78. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-01 / 286. szám

• • H r 78 1988. december 1., csütörtök Részvénytársaság alakul a veszélyes hulladék támlására A Kor ny ez eV z édel m i és Vízgazdálkodási Minisztéri­um képviselői, valamint a Csongrád megyei párt- és tanácsj vezetők feladategyez­tető megbeszélést tartottak tegnap, szerdán Szegeden, a megyei tanács székházaban. A tanácskozáson többek kö­zött részt vett Rakonczay Zoltán környezetvédelmi mi­niszterhelyettes, valamint Papdi József, a megyei ta­nács elnöke. Csonka István, a szegedi tanács általános elnökhelyettese, Fraknóy Gá­bor, a szegedi pártbizottság titkára, Kovács Lajos, a Mc­dosz megyei tifkára, Simády Béla, az Atikövizig igazga­tója, Az írásos jelentés mel­lett Lehmann István, a me­gyei tanács elnökének álta­lános helyettese elmondta a legégetőbb környezetvédelmi gondokat,, megjegyezve azt, hogy ez a régió nem sorol­ható a túlságosan légszeny­nyezett terüle'bk közé. A megyei vezetők a következő jelenségekre hívták fel a figyelmet. Régóta tartanak azok a tárgyalások amelyek a veszélyes hulladékok tárolá­si feltételeinek kialakítását szolgálják. Ebben a témában a környező megyék vezetői­vel tanácskoztak Csongrád megye irányítói, és megálla­podtak abban, hogy a Szol­nok megyei Kétpó község közigazgatási területén kö­zös komplex hulladékkezelő telepet és átmeneti tárolót állítanak fel. Az elmúlt hó­napban Szolnokon a megyék képviselői megállapodtak abban, e beruházás megva­lósítására és üzemeltetésére részvénytársaságot alakíta­nak. Az átmeneti tároló iö­vö év végén már fogadóké­pes lesz. A munkálatokhoz kérték a minisztérium tá­mogatását és hathatós segít­ségét, amelyet az érdekeltek már eddig is megkaptak. Szóba került az ivóvízellá­tás, amelynek színvonala megfelelő. Minden települé­A Környezetvédelmi Minisztérium és a megye vezetői tárgyaltak Szegeden sen közműves a vízszolgál­tatás, néhány helyen azon­ban a vastartalom maga­sabb a határértéknél, de ez nem okoz egészségügyi gon­dot. Az ivóvíz mennyiségi igényeinek a vállalatok és társulatok megfelelnék, még a csúcsfogyasztás idején is. Szegeden, Hódmezővásárhe­lyen és Makón a vízművek továbbfejlesztését napiren­den tartják. A vízellátáshoz képest aggasztó a szennyvíz­elvezetés helyzete. Csupán tizenhárom településen le­hetnek elégedettek a körül­ményekkel. Csak a lakosság' anyagi erőforrásainak szé­les körű bevonásával társu­lási formában lehetséges a kommunális fejlesztés. A megyei vezetők központi tá­mogatást is kérnek, aminek! folyósítására a hallottaki alapján nincs sok remény, hiszen a tárca anyagi ne­hézségekkel küzd. Természe­tesen ígéretet kaptak a hely­zet felülvizsgálására. Üjke­letű gondnak számít, hogy a társulások OTP-hitelfelvéte­li lehetőségei beszűkültek, ezért a jelentősebb beruhá­zásokhoz a központi kölcsö­nök adását várják. A szegedi szennyvíztisztító telep megépítése elodázható, de véglegesen a megyei ve­zetés nem mondott le erről a tervről. Szükségesnek lát­ják a következő ötéves terv­időszakban, a központi erő­források segítségével, hogy a több milliárd forint értékű építkezést előkészítsék. A tegnapi tanácskozáson kiderült, nemcsak a helyi fürdők veszteségesek, hanem négy r.agy vállalat kivételé­vel az országban valameny­nyi cég ráfizet szolgáltatá­saira. A belépődíjakat to­vább már nemigen lehet emelni.' hiszen így is egy négytagú családnak a hétvé­gi fürdőzése igen jelentős, megterhelő összeg. A hely­zeten csak központi megol­dások szorgalmazásával tud­nak úrrá lenni a vállalatok, ám a kiutat jelenleg még keresik. A szegedi talnács képviselője elmondta, a leg­különfélébb üzleti vállalko­zásokat honosították meg a Tisza-parti város strandja­in, ám ennek ellenére sem tudnak nyereséget elköny­velni. A környezetvédelem egy­re jobban kiterjed a folyók minőségének megőrzésére. Sajnos, a Maros szennye­zettsége évről évre növek­szik — lapunkjban is mind többet írunk erről —, így természetes, hogy a megyei vezetők segítséget kértek a főhatóságtól a nemzetközi egyezmények betartatása ér­dekében. A megbeszélés fon­tos témája közé tartozott az új Tisza-hid sorsa. Talán kevesen tudják, hogy a me­derpillérek védelme érdeké­ben a szükséges munkálato­kat nem fejezték be tíz év­vel ezelőtt, amikor az híd készült. A fedezetül szolgáló pénzt a beruház nem tudta biztosítani. A fo lyamatos mérések sürgeti' mindkét pillérnél a védő­művek kialakítását. Szó voV még a belterületi vízrende zés, az intenzív öntözésiéi lesztés. a vízgazdálkodási társulatok helyzetéről é gondjairól. A minisztérium képviselői fnegigérték, hog anyagi erejükhöz mérter nyújtanak segítséget a fi vetett kérdések- megnyugt­tó rendezéséhez. H. M. Németh Miklós fogadta Gustav Wabrót Németh Miklós, a Mi­nisztertanács elnöke szer­dán a Parlamentben fo­gadta Gustáv Wabrót, az NSZK Baden—Württem­berg tartományának ál­lamtitkárát, aki a Művelő­dési Minisztérium meghí­vására tartózkodik Ma­gyarországon. Finn szakemberek és Grész Károly találkozója Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt fő titkára szerdán finn gazda­sági szakértői csoportot fo­gadott. A delegációt Pertti Sorsa, a finn pénzügymi­nisztérium főigazgatója ve zeti. A szakértők Grósz Károly és Mauno Koivisto "öztársasági elnök leg­utóbbi megbeszélésein lét •ejölt megállapodás nyo­•••-! Ptotjpttak hazánkba. Tárgyalásaik célja, hogy ismertessék a iinn izdaságpolitika tapas?ta itait, tanulmányozzák a •¡agyar gazdaság helyzetét a gazdaságpolitikai törek­íseit. A szívélyes légkörű meg beszélésen a finn vendégek tájékoztatást kaptak ha­zánk helyzetéről, az MSZMP előtt álló legfon­tosabb feladatokról, külö­nös tekintettel a gazdasági stabilizációval és kibonta­kozással kapcsolatos ter­vekre. Megvizsgálták azo­kat a területeket, amelye­ken a két nép rokonságán és barátságán, a kölcsönös érdekeken alapuló, hagyo­mányosan jó együttműkö­dés új módszerek alkal­mazásával tovább bővíthe­tő. Tanácskozás Rúzsán Milyen legyen az új agrárpolitika? Elsősorban a kedvezőtlen termőhelyi adottságú és el­maradott térségekben mű­ködő gazdaságokról esett szó, de a vitából kiderült, ez a kedvezőtlen jelző szinte általánosítható az üzemek teljes körére. S ebbe bele­nyugodni, a fejlődés, vagy egyáltalán a megmaradás le­hetőségéről érvelés és harc nélkül lemondani felelőtlen­ség lenne. A pillanatnyi ér­dekek szerint cikázó ösztön­zési és támogatási rendszert, egyáltalán az ágazat meg­ítélését ideje komplexen ke­zelni. Ugyanis két dolog nem igaz ma: hogy a mezőgazda­ság sikerágazat, s akármit tesznek vele, kibírja, s a másik, hogy úgy ahogy van életképtelen, a népgazdaság erőforrásait csak pocsékolja, s ennél már a parlagon ma­radt föld is jobb megoldás. Az érintetteknek kell meg­találni a falusi népesség megélhetését biztosító túl­élési formát. Az biztos, a mai túlcentralizált modell önmagában nem elégséges, értelmes új elemekkel kell bővíteni, amely az érdekelt­ség megteremtésével nyer­het csatát. Az egész eddigi agrárpolitika elvetése egyre több, újonnan szerveződő csoport programjába került be. Melyet röviden úgy fog­lalhatnánk össze: irány a farmergazdaság. Szétosztani a földet? Kinek? Mivel ter­meljen az űj gazda? Gya­korlati példa: egy ellehetet­lenült téeszben 790 hektár földet akartak vállalkozók­nak kimérni, 66 hektárra akadt vevő. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának meg­hívója Rúzsára invitált tegnap, szerdán, a gondokkal küzdő mezőgazdasági termelőszövetkezetek helyzetéről és kibontakozási lehetőségeiről szóló fórumra. Hivatalos formában a tönkrement téesz helyett ma már a szakszövetkezetet, kis­termelök szövetkezetét ajánlják. Igen — hangzott el —, ezek életképesek, ha a célszerűség és nem a kény­szerűség hozza őket létre. Ehhez azonban kellenek olyan emberek, akik még nem felejtették el, mi az a kockázat, s a termelésre és értékesítésre kiterjedő teljes szaktudás. „Bérmunkásból" nem lehet egyik napról a másikra vállalkozót faragni. A szövetkezeti mozgalom számára a legnagyobb kihí­vást a társasági törvény je­lenti, ugyanis ennek eszköz­rendszere meghaladja a szö­vetkezeti törvény keretein belül adott lehetőségeket. Minden tag legfőbb vágya, hogy valamely formában résztulajdonosa lehessen szövetkezetének. A vagyoni érdekeltség szabályozására csak keretet kellene megfo­galmazni, s a helyi sajátos­ságok szerint megtölteni tar­talommal. Olyan adózási, támogatási és árrendszerre lenne szük­ség, amely mellett az esz­közeivel valóban rosszul sá­fárkodó kollektívák menné­nek csak tönkre. Amikor a gazdaságok tömegesen kép­telenek még az egyszerű új­ratermelésre is, ott az ala­poknál van a hiba, s toldo­zással-foldozással ezen nem segíthetünk. El kell dönteni, hogy mekkora mezőgazdasá­gi produktumra van szüksé­ge az országnak, s szüksé­ges-e, hogy az exportból a maihoz hasonló részarány­nyal vegye ki részét. Ha szükség van rá, akkor a fel­tételeket is e szerint kell biztosítani. Ugyanis nincs olyan ország, amely a mai világpiaci helyzetben agrár­terméket támogatás nélkül tudna gazdaságosan előállí­tani. s ezért a szemrehányás, a támogatás alamizsnaként való feltüntetése a mezőgaz­daságban becsülettel dolgo­zók önérzetét sérti. Vörös István, a HNF ag­rárpolitikai albizottságának titkára részletesen szólt a kedvezőtlen termőhelyi adottságú szövetkezetek ed­digi támogatási rendszeré­nek céljairól és hibáiról, s az új, 1990-től érvényes rend­szer elemeit vázolta. Többek között érintette az eladóso­dásból adódó nehézségeket, a veszteségrendezések vár­ható kihatásait. Szerinte a megművelt terület 44 száza­lékán gazdálkodók kezét nem szabad elengedni. A foglalkoztatásban olyan súlyt képviselnek, amit nem lehet nélkülözni. A „magyar falu felszámolás" helyett a felzárkóztatást szabad csak értelmes célként kitűzni Takács József, az MSZMP KB gazdaságpolitikai alosz­tályvezetője jelezte, hogy a párt jövőre napirendre tűzi az új ágrárpolitikát, s ehhez előre ismerni szeretnék az érintettek és szervezeteik véleményét. Kiss Lajos, a megyei ta­nács mezőgazdasági és élel­mezésügyi osztályának' veze­tője adatokkal támasztotta alá, hogy térségünkben a kedvezőtlen adottságúak köre az országos tendenciá­val ellentétben, nem került akut válságba. Ennek oka az adottságoknak megfelelő termelési szerkezet, az erős háztáji integráció, s az alaptevékenységen kívüli te­vékenység jelentős előretö­rése. Ez azt is bizonyítja a gazdálkodásban, nem önma­gában a földminőség, hanem az összes termelői tényező, így a szabályozás, a szerke­zet, a műszaki ellátottság is döntő tényező. A piac hiá­nya, az esetleges túltermelés, a felhasznált anyagok drá­gulásának fékezhetetlensége s sok egyéb szabályozó vál­tozás hatása azonban pilla­natokon belül pozícióvesztést okozhat. Inzsel Ottó, a HNF Orszá­gos Tanácsának osztályveze­tője az itt vázolt s a vita so­rán elhangzott többi véle­ményt is ügy értékelte, hogy hozzájárulhat egy sikeres, új agrárpolitika megterem­téséhez. A HNF több me­gyében tart hasonló összejö­vetelt, s ezek tapasztalatait nyilvános fórumon összeg­zik. T. Sz. I. MDF-nagygyűlés Szegeden Elszoktunk azoktól a fó­rumoktól, melyekre töme­gek özönölnek. Tegnap este a JATE auditórium maxi­mumáról el lehetett monda­ni, hogy telt ház volt a Ma­gyar Demokrata Fórum sze­gedi szervezetének nagy gyűlésén. Mi az oka az érdeklődés­nek? Bíró Zoltán, az orszá­gos elnökség tagjának sza­vaiból kiderült, az MDF a politikai és a szellemi élet mindenhatóságában hisz. A fórumot koalíciós jellegű­nek tekintik, ha úgy tetszik, szellemi koalíciónak. Sú­lyos válsághelyzetben szükség van olyan szellemi mozgalomra, amely lehető­vé teszi, hogy a válságot katasztrófa nélkül vészeljük át. Utat kell nyitni a ma­gyar társadalom önszerve­ződésének, nyíltan, szaba­don mondhassunk véle­ményt — vélik. Az MDF el­kerülhetetlennek tartja a többpártrendszert, párttá viszont nem Ikiván szerve­ződni. Mi ez utóbbinak az oka? Alkotmányos keretek között akarnak működni, és a társadalom egyelőre az egypártrendszert deklarál­ja. A párttá szerveződésnek jelenleg nincsenek meg a feltételei Magyarországon — fogalmazta meg Bíró Zoltán. Arról viszont nem mondanak le, hogy újraér­telmezzék az 1945—•48-ig terjedő időszakot és az 1956­os eseményeket. A politizálás lehetőségén túl az MDF szegedi szerve­zete létrehozta az Erdély­kört is. Arról van szó, hogy a Romániából menekültek-* nek szeretnének segíteni. Ez azt jelenti, hogy enyhíteni akarnak gondjaikon jogi ta­nácsadással éppúgy, mint munkahelyek, szállásadók, befogadók felkutatásával. A kör szervezte klub decem­ber 4-én nyílik Újszegeden, a Szolgáltató soron. Termé­szetesen szellemi táplálék­kal is kívánnak szolgálni: történelmi, irodalmi, nép­rajzi előadás-sprozatokat terveznek. Az Erdély-kör el­képzeléseit Domonkos László újságíró ismertette. Pordány László, az MDF szegedi elnökségének tagja azt javasolta, hogy segély­szállítmányt küldjenek Er­délybe Elsősorban ruhafé­lékre, élelmiszerre és köt­szerre lenne szükség. A je­lenlévők segítségét kérte a szónok. A nagygyűlésen Kovács Zoltán beszámolt az MDF sajtóvisszhangjáról, Fejér Dénes a szegedi szervezet­nek szóló meghívásokról be­szélt, Szabó Béla tagsági ügyekről ejtett szót. Mint megtudtuk, Szegeden jelen­leg 205 tagja van az MDF­nek. Üj munkaformák létrejöt­tének is szemtanúi lehettük: az MDF-nek lesz sajtófi­gyelő, helytörténeti, szerve­zési és oktatási munkabi­zottsága. Lapzárta miatt a nagy­gyűlés vitájáról nem tu­dunk beszámolni B. E. Lotlólárgynyeremény-jegyzék November 29-én, kedden rendezte meg a Sportfogadá­si és Lottó Igazgatóság a lottó november havi tárgy­nyereményének sorsolását. A jutalomsorsoláson a 47. heti szelvények és a novem­ber havi előfizetéses szelvé­nyek vettek részt. Az alábbiakban ismertet­jük a szegedi totó-lottó kör­zeti iroda területén vásárolt és nyereménnyel kisorsolt szelvények számát és a nye­reményt. 3 403 339 u 3 693 958 n 79 005 796 n 79 356 384 1 3 407 952 u 3 703 184 s 79 015 022 o 79 365 610 m 3 412 565 u 3 707 797 t 79 019 635 s 79 370 223 r 3 412 565 u 3 712 410 q 79 024 248 s 79 374 836 o 3 421 791 t 3 717 023 u 79 028 861 s 79 384 062 s 3 426 404 u 3 721 636 s 79 056 539 t 79 388 675 s 3 431 017 u 3 740 088 s 79 061 152 t 79 397 901 s 3 435 630 u 3 744 701 s 79 065 765 u 79 402 514 s 3 444 856 s 3 749 314 u 79 079 604 u 79 407 127 u 3 449 469 u 3 753 927 u 79 084 217 t 79 420 966 q 3 454 082 o . 3 758 540 u 79 088 830 s 79 444 031 u 3 463 308 o 3 767 766 u 79 093 443 t 79 453 257 t 3 467 921 s 3 772 379 s 79 098 056 p 79 467 096 u 3 472 534 s 3 781 605t 79 102 669 t 79 476 322 s 3 477 147 t 3 786 218 o 79 107 282 s 79 490 161 r 3 481 760 q 3 790 831 u 79 116 508 t 79 494 774 u 3 486 373 r 3 795 444 t 79 125 734 t 79 508 613 u 3 495 599 t 3 804 670 t 79 130 347 q 79 513 226 u 3 500 212 q 3 809 283 s 79 134 960 q 79 522 452 s 3 50» 438 s 3813896o 79 144 186 r 79 527 065 s 3 514 051 q 3 818 509 p 79 153 412 u 79 531 678 t 3 518 664 s 3 827 735 r 79 162 638 u 79 545 517 s 3 527 890 t 3 832 348 t 79 176 477 s 79 550 130 u 3 537 116 t 3 836 961 t 79 181 090 r 79 554 743 s 3 541 729 s 3 841 574 t 79 185 703 r 79 568 582 t 3 546 342 u 3 846 187 q 79 190 316 1 79 582 421 u 3 550 955 u 3 850 800 q 79 194 929 m 79 587 034 1 3 555 568 u 3 855 413 1 79 199 542 o 79 591 647 m 3 560 181 u 3 860 026 m 79 201 155 t 79 596 260 t 3 569 407 t 3 864 639 s 79 213 381 u 83 000 654 t 3 578 633 u 3 869 252 s 79 217 994 u 83 014 493 q 3 583 246 u 3 873 865 s 79 227 220 s 83 023 719 r 3 587 859 u 3 887 704 1 79 236 446 u 83 028 332 t 3 597 085 u 3 892 317 m 79 245 672 t 83 042 171 u 3 601 698 u 3 896 930 q 79 250 285 u 83 046 784 s 3 606 311 o 3 910 769 p 79 254 898 s 83 051 397 t 3610 924 u 3 915 382 s 79 264 124 u 83 056 010 s 3 615 537 s 3 949 995 s 79 273 350 r 83 060 623 b 3 620 150 s 3 929 221 s 79 277 963 q 83 065 236 s 3 624 763 t 3 943 060 t 79 282 576 t 83 069 849 n 3 629 376 s 3 947 673 t 79 287 189 t 83 074 462 s 3 633 989 s 3 952 286 q 79 291 802 t 83 079 075 u 3 638 602 t 3 956 899 t 79 296 415 t 83 092 914 r 3 643 215 t 3 970 738 t 79 301 028 t 83 097 527 1 3 652 441 u 3975 351 t 79 305 641 s 83 102 140 m 3 657 054 u 3 984 577 u 79 310 254 ( 83 111 366 o 3 666 280 u 3 670 893 u 3 989 190 s 79 319 480 v. 79 324 093 u 83 120 592 t 3 680119 u 3 993 803 s 79 337 932 s 83 125 205 u 3 684 732 u 79 001 183 I 79 347 158 s 83 129 818 u A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket hasz­náltuk: b: otthon lakberen­dezési utalvány (150 000 Ft); 1: hangfényutalvány (50 000 Ft); m: ITT IC 3538 tip. szí­nes tv; n: szerencseutalvány (40 000 Ft), o háztartásigép utalvuny (25 000 Ft); p: Fi­sher videomagnó; q: zenesa­rok-utalvány (20 000 Ft); r: Hi-Fi-torony utalvány (30 000 Ft); s: vásárlási utalvánv (10 000 Ft); t: vásárlási utal­vány (7000 Ft); u: vásárlási utalvány (5000 Ft) * #»

Next

/
Thumbnails
Contents