Délmagyarország, 1988. november (78. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-10 / 268. szám

1988. november 10., csütörtök 155 Esélylatolgatás A népgazdasági változások alól az agrárágazat sem kivétel. Folyamatosan módosul az élelmiszer-termelés ár-, adó- és (támogatási rendszere, amely végül az állam konkrét beavatkozásá. nak csökkenésével, s a piac szerepének erősödésével jár. A jövő év fontosabb lépé. sei közül kiemelést érdemel, hogy belép az egységest vállalkozói nyereségadótörvény, amely azonban a mezőgazdasági tevékenység sajátosságait 40 százalékos adókedvezménnyel ismeri el. A termelési támogatások 10 milliárd forintos csökkentése a tervekj szerint a termelői árakban ellensúlyozható. Ez az árszínvonal 12-13 százalékos emelkedésének felel meg; A keresetszabályozás kötöttségei is oldódnak. A kedvezőtlen adottságú szövetkezetek nyereségadó-kedvezménye változatlanul fennmarad. A beruházások támogatásában is marad a korábbi szisztéma, igénybevétele azonban a keretösszeg szűkössége miatt csak adott körben és központilag ellenőrzött felhasználás mellett lehetsé— Mindezeket, s több — itt nem érintett — tényezőt figyelembe véve, milyen esélyekkel indul az új gazdasági évnek megyénk mezőgazdasága? — kérdeztem Kiss Lajost, a megyei tanács mezőgazdasági és élelmezésügyi osztályának vezetőjét — A tisztán látás érdekében, érdemes előre leszögezni. összességében nem számíthatunk pozíció javulásra, de jelentős romlásra sem. Az üzemek közötti differenciálódás azonban tovább fog erősödni. Az élbolyt jelentősebb tartalékai, a magasabb gazdálkodási színvonal teszi képessé, hogy jobban mozduljon a meglevő lehetőségekre. A veszélyes zónában levők száma növekszik, az idén a szabályozóváltozások mellett az aszály ésí az ültetvények fagykára is nehe. zítette a helyzetüket. — Van-e köztük olyan, amely végképp lehetetlen helyzetbe kerülhet, s akkor mi a megoldás? — Két szövetkezeten meg segíthet az aszály miatti gyorsított veszteségrendezés. Ha mégis, valahol kilátástalanná válna a további működés, a beolvadást, s az eddig' kedvező tapasztalatokat mutató közös vezetést részesítenénk előnyben, a felszámolás és az új szövetkezeti formákkal szemben. Ez a tagság érdekét és a termelőalapok megőrzését egyaránt jobban szolgálja. — A közvéleményben egyre erősödik az a hang, hogy a növekvő termelői árak és az ezzel összefüggő fogyasztói árak mellett most már igazán ne panaszkodjon a mezőgazdaság, inkább nézzen szét a saját háza táján, ha így sem tud megélni. Ugyanakkor a szakemberek egy része kételkedik abban, hogy a termelőiár-változás egy csapásra megoldotta a gondokat. Miért e kettóség? — A termelőiár-változásokba beépített, prognosztizált, ipari eredetű nyers., anyagár-emelést nem biztos, hogy sikerült reálisan felmérni. Az árak kordában tarthatóságáról rosszak a tapasztalataink. Emellett sok az olyan költségtényező, ami csak a termelés folyamatában mutatkozik meg a maga valóságában, s a termék értékesítésekor derül az ki, valóban gazdaságos-e. A piaci hatásokat sem szabad figyelmen kívül hagyni, amelyben sok a bizonytalanság, hisz ciklikusság és feszültségek jellemzik. A mezőgazdaság el klell hogy fogadja a termeléshez szük. séges anyagok, eszközök drágulását, de egyáltalán nem biztos, hogy a fogyasztó minden termékben képes és hajlandó ezt megfizetni. Az is tény, hogy mennyiségben a termékeink) felének még mindig államilag behatárolt az értékesitési ára. A magas fogyasztói áraknak különben is csak) az indokoltnál kisebb része a termelőé, a nagyobb a forgalmazó szférában marad. — Kinek kellene ezen változtatni? — Az érintetteknek felsőbb utasításokat, ráhatásokat várni kevés. A termelés biztonságát csak az azonos térségben működő, egymásra utalt gazdálkodó szerve, zetek közös érdekeltségen alapuló együttműködése javíthatja. A hagyma és fűszerpaprika esetében már létezett ilyen kapcsolat, de ennek továbbfejlesztése is indokolt. A gazdasági elkülönültség oldására mindenképp fel kell használni a társasági törvény adta lehetőségekjet, s egy üj piaci rendszer kialakításával sem sokat késlekedhetünk. A jelentősebb fejlesztések meg. haladják egy-egy üzem erejét. ezért gazdasági kényszer a közös fellépés. — A középszintű irányítás — beleértve a mezőgazdasági osztályt is — menynyiben tud megfelelni a kor követelményeinek? — A hagyományos ágazatpolitikai szemlélet helyett egy-egy ügy menedzselése látszik a járható útnak. így a már említett vertikális kapcsolatrendszer kialakításán, erősítésén kell a ma-' gunk eszközeivel munkálkodni. A napi ügyek, feszültségpontok rendezése is fontos feladat Például igen nehéz beszerezni az állattenyésztésben oly fontos répaszeletet, így ezt az igényt is továbbítjuk, keressük a megoldást. De a pénzügyi gondok kezelésében is vállalunk közvetítő szerepet. Lehetőségeinket nagyban rontja az irányítás nagyfokú centralizációja. Helytelennek tartom, hogy a termelő ágazatok egyre kevésbé szólhatnak bele az elosztásba, s hovatovább szakmai kérdésekben is más funkcionális szervezetek véleménye a döntő. Ugyanakkor megosztottság is tapasztalható, elég arra utalnom, hogy egy szövetkezet munkájába hány szervezet szólhat bele, a legkülönfélébb ellenőrzések követik egymást. A sok! bába között épp a gyerek vész így el. Hátrány, hogy az egyes tárcák, társadalmi szervek nézetkülönbsége késlelteti a döntéseket, sígy ezek későn kerülnek napvilágra. Így a szabályozóváltozásokra nehezebb ráhangolódni, a jövő évi termelést ésszerűen megalapozni. A szakmai és törvényességi feladatokat tartjuk elsődlegesnek. ezenkívül az ágazattal kapcsolatos, megyet átfogó koncepciók ki.' dolgozását és megvalósítását érezzük a mi feladatunk, nak. A melioráció és öntözésfejlesztés keretei nem szűkültek, az ütem lassulása a költségvetés jelenlegi helyzetével magyarázható. A korábbi fejlesztések eredményeként a termelőalapok igen jó szintet értek. el, így Tno&t már a földvédelemre is jobban kell figyelnünk. Hódmezővásárhely környékén és a homoki térségben erdősávokat ültetnek a gazdaságok. — Mi az, ami személy szerint is leginkább aggasztja? — Az aszály miatt, az országos tendenciával ellentétben, a tervezett alatt alakul a megye mezőgazdaságának! nyeresége. A beruházások több százmillióval alatta maradnak a tavalyinak. A magas hitelkamatok inkább ösztönöznek a megtakarításra, mint a szerkezetváltást segítő befektetésekre. Tóth Szeles István Demokratúra ? Agh Attila, az MSZMP Párttörténeti Intézetének tudományos tanácsadója egyike azoknak a reformereknek, akik nem 1988ban váltak reformerekké, hanem eredendően, szilárd meggyőződésből azok voltak már akkor is, amikor e nézetek hangoztatásáért nem járt finom, marcipános torta, szelet — de a tortára még a lkésőbbiekben visszatérek. Nemrégiben — a városi pártértekezlet után — Makón tartott pártpropagandisták és más meghívott vendégek, párttagok és pártonkívüliek több száz fős közönsége előtt e neves társadalomtudós előadást a gazdasági-politikai modernizáció szükségességéről, okairól, fő kérdéseiről. Számos fórumon zajlik vita arról, hogy az elmúlt 40 év magyar történetében la pozitív, vagy a negatív komponensek domináltak-e inkább. Ágh Attila egy fontos, bi. zonyitó erejű tény ismeretében voksolt áz utóbbira: négy évtized alatt leszakadtunk az „élmezőnytől", a nemzetek rangsorában ma sokkal hátrébb állunk, mint 1939-ben. vagy 1948-ban. Feladatunk, hogy ismét felzárkózzunk a legfejlettebb országokhoz. A fejlett világban egyre jelentősebb szerepet tölt be a „munkásértelmiség", ideje, hogy végre mi is szakítsunk a hagyományos, s főleg a múlt század végének realitásait kifejező munkásosztály-fogalommal, amelyet sokáig', s még itt-ott ma isi, a „kalapácsos ember" képe jelenít meg. Hangsúlyozta, hogy a munkás—paraszt—értelmiségi felosztás idejétmúlt, nem fejezi ki jelen társadalmunk. politikai-szociológiai rétegtagoltságát. A hetvenes években büszkék voltunk arra, hogy más szocialista országokkal ellentétben, már átadtuk a múltnak a sztálinizmust: a legutóbbi 10-15 év politikája azonban nem indokolja ezt az eufórikus hangulatot, nem voltunk különbek a jelzett országoknál. Olyan modellt követtünk, amely egyrészt önlefékezö — ideológiai gettóba szorítottuk azokat az erőket, c.melyek egy megreformált gazdaság zászlóvivői lehettek volna —, másrészt kannibalisztikus jellegű volt, azaz fölfalta saját előfeltételeit. Nem biztosította a legfőbb termelőerő, az „embervagyon" újratermelésének optimális lehetőségeit, s a természeti környezet megóvásával sem foglalkozott kellően. A közel 20 milliárd dolláros bruttó magyar adósságállomány legjelentősebb része 1976 és 1978. valamint 1905 és 1987 között halmozódott fel, azonban a hatalom mindkétszer elutasította a gyökeres gazdasági és politikai változásokat, abban bízva, hogy apró javítgatásokkal, túl tudnak lépni problémáinkon. A kétfajta hatalomgyakorlási mód — a demokrácia és a diktatúra — közötti átmenetet (p>er definíció) akár a demokratúra névvel is lehetséges illetni; ez a demokra. túra képezheti alapállásunkat a közeljövőben, mivelhogy demokráciát teremteni ott, ahol diktatúra volt sokáig, egy csapásra nem megy. S most, ígéretemhez híven, visszatérek' a „tortahasonlathoz": a gazdaságot, mint egységes egészet, fel lehet osztani, a hatalmat azonban nem. A hatalom: viszonyrendszer, s ha az utóbbi — már említett — másfél évtizedet tekintjük, megállapíthatjuk e hatalmat gyakorló csoportról, hogy „tönkredöntötte" magát, azaz, egyre csökkenő hatalmat gyakorolt, mivel döntéseit egyre kisebb százalékban tudta végrehajtani. (Agh Attila 18. a legfelsőbb szinteken hozott határozatról tett említést, amely a szelektív iparfejlesztésről szólt, s nem „hajtódott végre".) A hatalom demok. ratikus megosztásának az a lényege, hogy egy-egy „tortaszelet" leadásával, másnak „ajándékozásával", illetve e tortaszeletek mások általi megszerzésével ama hatalom nem gyengül, hanem erősödik. Minél főbb érdekcsoport alkot politikai konszenzust, annál nagyobb a hatás, annál nagyobb a tömegbefolyás, annál nagyobb a hatalom legitimitása. Annál édesebb a marcipán. Demokrácia é9 diktatúra: térségünkben mastohatestvérek. Olyan értelemben, hogy szülőanyjuk, a jelenlegi Közép-Kelet-Európa egy és — legalábbis geopolitikailag — oszthatatlan. A demokratúra pedig e kettő között: átmenet. De nem a demokráciából a diktatúrába, hanem fordítva! Sandi István Boksz helyett... A közelmúltban a Magyar Sajtó Házában tájékoztatót hallhattunk a TUDOSZ-ról és TDDSZ-ről. Vendégek voltak: Baka András — a TUDOSZ képviseletében — és öry Csaba — a SZOT-on kívül működő szakszervezet országos választmányának tagja. A több mint 2 órás eszmecsere talán izgalmasabb lett volna, ha úgynevezett intelléktuális ringben zajlik, de egy sajtótájékoztató ezt természetesen nem vállalhatja. Ennék ellenére a rendezvény több újdonsággal szolgált. Először is megtudtuk, a TDDSZ kezd kikerülni az „illegalitásból", amit többek között az is igazol, hogy némi „bujócskázás" után diplomáciai kapcsolatot teremtettek a SZOT-tal. (Ez természetesen nem a TDDSZ hajlandóságán múlott. (Sőt, Tanulnunk kell még a szabadárak rendszerét. Legalábbis készüljünk fel rá, nehogy meghökkent ábrázatunkkal eláruljuk kereskedelmi járatlanságunkat. Én mindenesetre meglepődtem, amikor a mórahalmi áfész egyik élelmiszerüzletében a pénztáros markába számoltam az előre elkészített 18 forintot az egy doboz Sopianae cigarettáért, s ő még kért hozzá két forintot. Jó, mondom magamban, elkerülte a figyelmem, hogy áremelés volt. Pár napra rá az éliker boltban ért az újabb meglepetés, ott ugyanilyen cigarettáért a dobozon feltüntetett 18 forinttal ls beérték (egyelőre). Aztán büfében láttam már 19,80-ért, s valahol másutt 18,50-ért Erről jöttem rá, hogy csakis szabadáras lehet. De hát a dohánygyár mindenkinek ugyanannyiért adja, akkor hogy lehet ennyiféleképp kalkulálni, amikor feltételezhetően mindegyik fogyasztói árat tisztességes, törvénytisztelő állampolgárok alkották. Ekkora különbség meg a forgalmazás eltérő költségeiben sem lehet. A mórahalmi áfésznél megtudtam, a két forintommal a veszteséges tanyai boltok életbentartásához járultam hozzá önerős, „lakossági támogatás" formájában. S ha ez így van szívesen tettem, hisz nem venném a szívemre, hogy egyetlen boltot is miattam, (miattunk) kelljen bezárni, amikor emberek mindennapi, alapvető ellátását végzik. Elmondták még, hogy ugyanezzel az indoklással kértek a megszokottnál többet a nyári szezonban a sorért. Más, alapvető cikkeknél eddig nem éltek az áremelés szabad- • ságával, óvatosan kell bánni ezzel a „fegyverrel" hisz például a falusi ruházati boltban így is nehéz olyan választékot tartani, hogy a vevő ne inkább a városban vásároljon, hátha még az ár is elriasztja, oda a forgalom. A dohányosokat, sörivókat már nehezebb elrettenteni vásárlási szándékuktól, hisz ez az igény azonnali kielégítést kíván, kerül amibe kerül alapon. Az állami költségvetésnek már korábban is kedvelt cikkei voltak a dohány- és italáruk a hiányok mérséklésére. A demokrácia addig fejlődött, hogy helyi gondok orvoslása sem tiltott ezzel a módszerrel. Az áfésznél nem szívesen választották e megoldást, de a csökkenő nyereségszint, mely a nem túl magas tavalyi 3,8 százalékról 2,85-re esett vissza, lépéskényszert okozott. A forgalomnövelés bűvköréből ki kellett kerülni, hisz arra kevés az esély, fogytán az emberek pénze. A növekvő költségek, elvonások, ellenszere az sem lehet, hogy a veszteséggel árusítható alapvető élelmiszerek forgalmazását abbahagyják, s csak luxuscikkeket áruljanak. Hiába marad több haszon egv dezodoron, mint egy kiló són, a hiányzó só helyett senki nem vesz dezodort. , |_|a netán mégis csökkenne a dohányáruk forgalma — no nem úgy, hogy a városban veszik meg a naponta, vagy alkalmanként bejárók — még az oly kevés hatással járó egészségvédő kampányokat hajazhatják. Akkor az anyagi siker helyett az erkölcsi az övék. Hát kell ennél több sikerrel kecsegtető üzletpolitika? T. Sz. I. a Munka törvénykönyve módosításánál a TDDSZ szakértői csoporttal kíván jelen lenni.) Az is kiderült, a TUDOSZ SZOT-tal való kapcsolata sem felhőtlen. Ez a szakszervezet ugyanis nem restellli bírálni a csúcsszervet. Nem hagyják például, hogy alapvető mozgalmi kérdésekben tudtuk nélkül döntsön a SZOT. A TUDOSZ azzal érvel, nehezebb egy üj szakszervezetet csinálni, mint a meglevőt átalakítani. Ez utóbbi úgy képzelhető el, ha a tudósok bírálnák, és konstruktív javaslatokat tesznek. Természetesen a két szervezet között verseny folyik. Ha a taglétszámot nézzük, vezet a TUIDOSZ (több mint 8 ezren vannak), a TDDSZ eddig 3 ezer tagot számlál. A független szakszervezet előnye az, hogy bárki beléphet, míg a TUDOSZ nem fogad egyénéket,' csak kollektívákat. Kerek perec ki is mondják, ők egyéni érdekeket nem tudnak védeni. Egyébként mindkét szervezet megegyezik abban, hogy előtérbe kell helyezni a szákértelmet, ki kell építeni a szákértői hálózatot. (Egyébként így gondolkodik az állami szakszervezetek is.) Igen szimpatikus volt öry Csabának az a megjegyzése, hogy ők a bürokratikus huzakodás helyett a járatlan utat, a kockázatot vállalták. így kizárólag rajtuk áll, mi lesz a TDDSZbői. Elegük volt a hitegetésből, az ígérgetésékből, ök nem akarják egyeztetni a véleményüket az államosított szakszervezettel, alapelvük a függetlenség. Ez persze nem zárja ki az együttműködést, a szolidaritást. Akkor, amikor az országba kezd beáramlani az idegen tőke, a munkavállalók új helyzetbe kerülnek. Védettségükről gondoskodni kell. Az is kétségtelen, hogy számos veszéllyel járhatnak a vadsztrájkok. Ezek is tisztázásra szorulnak A TDDSZ hangoztatja, demokratikusan akar építkezni. A demokráciát azonban meg kell tanulni. Ezért tág teret nyitnak a vitáknak, a tagsági véleményeknek. A TDDSZ-en belül műkőd ó automón csoportok adjak az alapsejteket. Sokszor a szemükre vetik, kevesen vannak, hiányzik az egységük. Nagy kérdés, a mozgalomnak bürokratikus egységekre, az egység mítoszára van szükség? Mi lesz a befolyt tagdijak sorsa? A TDDSZ minél kevesebbet akar költeni. Apparátusa egyáltalán nincs, egy gépírónő végzi az adminisztrációs munkákat. Gondolkodnak azon, hogy sztrájkalapot hoznak létre. Természetesen az sem igaz (sajnos!), kis szakszervezet kis pénz, nagy szakszervezet nagy pénz. A TDDSZ igyekszik majd a „tőkéjét" forgatni, vállalkozásokba kezd.) A SZOT vagyonának felosztása úgy érzik, egyelőre nem aktuális.) Melyek az eddigi TUDQSZ-sikerek( Ügy gondolják, a SZOT átalakítható. Ez a folyamat meg is indult. Lásd, távolodni akarnak például a felsőoktatási dolgozók. Megalakult az PDSZ. Mocorognak a könyvtárosok, a levéltárosok. Egyértelműen fogalmazódik, nem Népszava-túrákra van szükség, szakértőkre! A tájékoztatón az egyik kolléganőnk elmondta, hogy a beszélgetés után sem tudja eldönteni, melyik szervezethez érdemesebb csatlakozni. Hol jár jobban az ember? A gyakorlatias kérdésre én nem tudok mit felélni. Egyszerre szeretnék hinni a „restaurációban" és a TDDSZ megerősödésében. Nem a középutasságam miatt, csupán, mert úgy érzem, mindkettővel mi, állampolgárok nyernénk. Sőt szabadságillúzióm is megnövekedhetne, tudom, választhatom. Természetesen nem csupán a TUDOSZ és a TDDSZ között! Bodzsár Erzsébet