Délmagyarország, 1988. november (78. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-01 / 261. szám

6 1988. november 1., kedd 6 Kosárlabda NB I. Alakul a csapat SPORT Cselgáncs OB Molnár Franciska ezüstérmes Budapesten, az Olimpiai Csarnokban rendezték meg az Idei felnőtt első osztályú cselgáncsbajnokságot. A 2 napos versenyen a Szeged SC dzsúdókái ls részt vet­tek. Közülük a legjobb eredményt a nőknél Mol­nár Franciska érte el, az 52 kg-os súlycsoportban ezüstérmet vehetett át, ki­harcolva az első osztályú minősítést. A férfiak mezőnyében ketten voltak érdekeltek a kék-fehér-feketéktől. Bür­gés Mihály a 86 kg-os súly­csoportban — bár esélye volt a bronzérem megszer­zésére — az ötödik helyen végzett, ö idei eredményei alapján, valószínű, hogy jövőre másodosztályú minő­sítést kap. A másik szege­di, a junior korosztályú Rózsa István a +95 kg­osoknál ugyancsak ötödik lett, ami szamára — a töb­bi eredményével együtt — az első osztályú minősítést jelenti Megye/ II. osztály A férfi kosárlabda NB I­ben a hét végén kettős for­duló volt. Mint már közöl­tük, az első akadályt siker­rel vette a Szeged SC csa­pata, most viszont arról is örömmel számolhatunk be, hogy másodszorra sem „ver­te le a lécet". A Pécsen játszott mérkőzés óriási do­bópárbajjal kezdődött, szin­te egyik fél sem tudott hi­bázni. Hogy mégis a ven­déglátók jutottak némi előnyhöz, azt annak köszön­hetik, többször értek el há­rompontos kosarat, mint ellenfelük. A játékrész má­sodik felében a hazaiak változatlanul csak távolról kísérleteztek, míg a szege­diek kintről és a tábla alól is eredményesek voltak. A második félidőben pá­lyára lépő Pálkerti szólói — 2+1 pontot érő betöré­sei, 3 pontos dobásai — va­lósággal sokkolták a pécsie­ket. A 30. perc táján vala_ melyest csökkent a Szeged SC előnye, de a hajrában ismét hengerelt a mind­inkább formát öltő vendég­csapat. Szeged SC—PVSK 114:97 (58:56). Fér fi mérkőzés. Pécs, 300 néző. Vezette: Varga, Szűcs. Szeged SC: GUÖTH (16). SRDAN (24/9), KONYA (10!6), Timár (6), KL1SURA (33). Csere: PALKERTI (2216), Simon (3), Szabó (—). Edző: Földi Sándor. Ifjúsági mérkőzések: Soproni SE—Szeged SE 116:80 (55:31). PVSK—Sze. ged SC 106:63 (60:28) Pénz nincs — lelkesedés van Negyven év szünet után ismét bajnoki jégkorongmérkőzés Szegeden Szoros emberfogás Á vendégcsapatok sikerei A megyei I. osztály el­múlt hét végi fordulójában tévesen jelent meg — tele­fonelhaliás miatt — a Kis­telek—MSVSE labdarúgó­mérkőzés eredménye, ugyanis nem a kistelekiek, hanem a Maros-partiak nyertek 4-2-re. A vendégcsapatok sikerét hozta a megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság 12. fordulója. A hét mérkőzés — Földeákra nem érkezett meg az Asotthalom — kö­zül négy végződött vendég­győzelemmel, három pedig pontosztozkodást hozott. UTC—Kinizsi-Húsos 1-0 (0-1)). Szabadság tér, 300 né­'ző. V.: Molnár J. Kiegyen­lített első félidő után felül­kerekedett a vendégcsapat. A Kinizsis Rácz a labdáért való küzdelem közben rosz­szul esett, s kórházba ke­rült. Góllövő: Nagy. Zákányszék—tlllés 2-2 (l-l). Zákányszék, 100 néző. V.: Mihály. Gyenge játék­vezetés mellett helyenként durva mérkőzésen a nézőté­ren még tettlegességre is sor került. Góllövők: Tóth T„ Fodor (1 l-esből), ill.: Horváth, Bálint. Algyó—Szegedi Postás 3-1 (1-0). Postás-pálya, 100 né­ző. V.: Szekeres Z. Végig jobban játszott a vendég­csapat. Góllövők: Boldizsár, Faragó, Szabó A., ill.: Ko­vács B. (U-esböl). Szegvár—Csanád palota 4-2 (3-1). Csanádpalota, 100 néző. V.: Frenczel. Megér­A SZEGEDI KONZERVGYÁR FELVÉTELRE KERES 5 éves gyakorlattal rendelkező BELSŐ ELLENŐRT. Szakirányú középfokú iskolai végzettség és mérlegképes könyvelői tanfolyam szükséges. Jelentkezni lehet a vállalat személyzeti osztályán, Szeged, Pulz u. 46. sz. alatt. demelt a vendégek győzel­me. Alsóváros—Csanytelek 3-1 (1-0). Csanytelek, 100 néző, V.; Nagy. A korán 10 főre csappant hazaiak kiállított játékosukat nem tudták lel­kesedéssel pótolni. Szatymaz—Székkutas 2-2 (2-1). Szatymaz, 200 néző. V.: Szilágyi D. Kemény mérkőzésen a Szatymaz kö­zelebb állt a győzelemhez. Góllövők: Kasza T., Nagy F., ill.: Albert, Antal. Eperjes—Mindszent l-l (1-0). Eperjes, 100 néző. V.: Tonté. A vendégcsapat meddő mezönyfölényét a tartalékosan kiálló hazaiak lelkes játékkal ellensúlyoz­ni tudták. Földeák—Asotthalom mér­kőzés elmaradt, mert a ven­dégcsapat nem érkezett meg. A bajnokság állása; 1. Székkutas 2. Alsóváros 3. Mindszent «. Kinizsi-H. 5. Földeák 6. UTC 7. Dlles 3. Zákányszék 9. Algyó 10. Szatymaz 11. Szegvár 13. Cs.-palnta 13. Csanytelek 14. Asutthalom 15. Postás 16. Eperjes 12 10 1 1 12 6 4 2 6 3 3 6 2 4 5 4 2 6 2 4 5 3 4 5 2 5 6-6 5 1 6 5 1 6 3 3 6 3 2 7 3 1 7 2 3 7 2 2 8 28-13 21 18-12 16 16-12 15 19-14 14 18-15 14 22-20 14 21-19 13 31-30 12 27-24 12 25-25 11 23-25 11 18-24 9 20-24 8 17-23 7 17-26 7 16-30 6 Sem a fagyveszély, sem a talajvíz agresszivi­tása nem állíthatja meg vállalkozásunkat. Egész évben folyamatosan végezzük minden ismert módszernél 20—30%-kai gyorsabban és olcsóbban kohósalak cölöpözéssel •íi'X'X&'X'X'i'i'i'i'i'i'i':* 1—5 szintes bármilyen célú épületek alapozá­sát. Tisza Ipari Szolgáltató Kisszövetkezet Szeged, Lenin krt. 81. Telefon: 10-322. Közlemény Vasutasok Szakszervezete Nyűg­dijascsoportja november 4-én, dél­után 3 órakor éves taggyűlést tart a Bebrits Szakközépiskola ebódlóter­mében, a Marx tér 14. szám alatt. Nyugdíjas tagtársaink megjelenését szeretettel várjuk. A sporttörténeti doku­mentumok alapján 1948-ban vidéken eiőször Szegeden szerveződött jégkorongcsa­pat, s a Postás égisze alatt vett részt a bajnoki küzdel­mekben. Aztán hosszú ideig csak a főváros kiváltsága lett ez a sportág. Szerencsé­re a 80-as évek elejére megépültek az első vidéki műjégpályák, megnyitva a kaput a hokicsapatok meg­alakítása előtt. Két évvel ezelőtt nagy-nagy várako­zás után végre Szegeden is átadták a jégstadiont. Már az is történelemmé vált, hogy micsoda buktatókon keresztül szerveződött a lel­kesedés talaján a megye­székhely jeges sportja. A legfőbb ellenérv, s egyben akadály az volt, hogy elve­szik az időt és a területet a tömegsportolók elöl. A lel­kes kis csapat végül bebi­zonyította, hogy mindez nem igaz, ugyanis az ele­jén csak megtűrtek voltak, most már pedig támogatot­tak lettek. A szegedi hokisok életéről, helyzetéről egyébként Báná­ti Antal edző és mindenes, valamint Futó Antal szak­osztályvezető szólt a napok­ban. Tulajdonképpen a be­szélgetés apropóját egy örömhír adta, ugyanis ja­nuár 'l-jétől a szövetség be­indítja a II. osztályú baj­nokságot. — A fordulópontot a Deb­recen elleni 3-2-es szegedi győzelmük jelentette. Mari Kálmán az akkori megbí­zott városi ifjúsági és sport­osztály vezető látta a lelke­sedést, észrevette a mérkő­zés hangulatát, felismerve, hogy ez a csapat nem öncé­lúan szerveződött, s mel­lénk állt. Míg korábban pá­lyabérleti díjat fizettünk, ettől kezdve heti négy alka­lommal ingyen vehetjük igénybe a jégpályát. A tü­megkorcsolyázás után tart­juk az edzéseinket — mon­dotta Bánáti Antal. — Mi sohasem akartuk a stadiont kisajátítani — veszi át a szót Futó Antal. — Egyetértünk, hogy egy alig több mint 10 fős jeges sportcsaládnak kell a nagy­többséghez igazodni. De azt is észre kellett venni, hogy mi kiegészítjük a város szórakozását. Télen úgyis sokkal kevesebb sportese­mény van. Az elmúlt hét csütörtökén hívták össze azoknak a csa­patoknak a képviselőit,akik esetleg benevezhetnek a kö­vetkező év elején induló II. osztályú bajnokságba. Erről az eseményről az edző csu­pa lelkesedéssel beszélt. — November 10-éig lehet jelentkezni, de már az ér­tekezleten kiderült, hogy 3 fővárosi csapat mellett Pécs, Debrecen és Szeged is indulni szeretne. A kiírás szerint két forduló alapján dőlne el a bajnoki cim, en­nek értelmében öt szegedi mérkőzésre kerül sor. Sze­rény belépődíjat szednénk, elsősorban a diákságot sze­retnénk megnyerni. Hiszen őrájuk hosszú távon szá­mithatunk. Természetesen, ha a bajnokság beindul, várjuk a közönség anyagi és erkölcsi támogatását is. Vér­mes reményeink nem lehet­nek. Hiszen csapatunk ho­zott anyagból verbuváló­dott, ugyanis néhány jász­berényi játékos itt tanul Szegeden, s ők adják az együttes gerincét. Az ele­jén el kell viselni a veresé­geket is, amiből bizonyára ki is jut, hiszen az egyik fővárosi csapatban kiörege­dett, volt válogatott játéko­sok szerepelnek. A csapat szervezeti életé­ről, anyagi helyzetéről a szakosztályvezető szólt. El­mondta, hogy az MHSZ ad­ja a nevét, s a szervezetén belül tevékenykednek. Az utazással összefüggő költsé­geket is a bázis vállalja. Néhány szegedi kereskedel­mi vállalat nyújt még sze­rény támogatást, az igy ren­delkezésre álló pénz csak a vegetációhoz elegendő. Pe­dig a sportolók igen jelen­tős tagdíjat fizetnek, ugyan­is abból évente 50 ezer fo­rintot gyűjtenek össze. Sze­rencsére a bajnokságban való részvétel feltételei — ha szerényen is — adottak. A vezetők szóltak még a szabadkai kapcsolat előnyé­ről, amelynek bővítési lehe­tőségéről gondolkodnak, mégpedig a hivatalos test­vérvárosi kapcsolat kebelé­ben, a szegediek. Igaz, hogy öltöző még nem készült el a jégstadionban. De a közeli laktanyában ígérték, helyet szorítanak a jégkorongo­zóknak is. Mind Bánáti Antal, mind pedig Futó Antal szavain átsüt a lelkesedés, a tenni­akarás. Tervezgetnek is. Például karácsony és .szil­veszter között a leendő el­lenfelek meghívásával a né­gyes jégkorongtornát sze­retnének összehozni. A jég­nyitással egy időben pedig a városi sportvezetéssel egyetértve azt tervezik, hogy tehetségkutatás alap­ján 10—12 éves gyerekekből csapatot alakítanak. Miután a gyerekek megismerkednek a sportág aiapjaival, indíta­nák őket az utánpótlás baj­nokságban. S ez jelentené majd az igazi szegedi jég­korongsport jövőjét. Sze­rencsére ma akkora a lel­kesedés, hogy szinte észre sem veszik a nincstelensé­get.. Süli József Totótájékoztató A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 41. heti totónyeremények az il­leték levonása után a kővetke­zők: 13 plusz 1 találatos szelvény 61) db, nveneménvük egyenként 60 858 forint, 13-as 504 db. nye­reményük egyenként 14 724 fo­rint, 12-es 12 933 db, nyeremé­nyük egyenként 4Z7 forint. 11­es 102 757 db, nyereményük egyenként 54 forint, 10-es 44(1 352 db, nyereményük egyen­ként 94 forint. A közölt adatok nem végle­gesek. (MTI) JÁTSZVA ÉDZÖDlK A TÖMEGSPORT EGYESÜLETNÉL! TÍZ SPORTCSOPORTTAL ÉS TÁNCTANFOLYAMOKKAL VARJUK A MOZOGNIVAGYÓKAT: ta ta ta ta ta - Aerobic - Aerokondi - Női kondi - Erősíti kondi - Karate - óvodástorna - Asztalitenisz - Kondiúszás - Tenisz - Hidrobic - Társastánctanfolyam gyermekek­nek és felnőtteknek. - Táncklubunk bá­lakon és különböző rendezvényeken be­mutatókat vállal. ta ta ta ta ta Jelentkezés és felvilágosítás a Városi Sportcsarnokban, hétköznap 14-17 óra között S Telefon: 13-331. A Csongrád Megyei Lapkiadó Vállalat érettségizett gyors- és gépírót keres, azonnali belépéssel. Jelentkazni a Sajtóház titkárságán. /T HETI ÁRUAJÁNLATUNK Társasjátékok, búgócsiga, dianéző, gyermekkocsi, etetőszék, ülőke, asztali, fali és zsebnaptárok gazdag választékával várja kedves vásárlóit kultúreikkosztályunk. Házhoz szállítás, OTP-ügyintézés, valutavétel, fénymásolás, nagyítás, kicsinyítés, színes filmek előhívása, másolása, nagyítása. SZEGED NAGYÁRUHÁZ Árnyika, Redőny, Reluxa TEL.: -— 06-62 ÁRENGEDMENYU! 25-443 A szegedi Móra Tsz kakast és tyúkot 43 Ft/kg áron, húscsirkét 40 Ft/db áron KÍNÁL ELADÁSRA, munkanapokon 7—14 óráig, szombaton 8—12 óráig, amíg a készlet tart. Érdeklődni: I. üzemegység Nívó Ktsz mögött. Telefon: 61-074 Gyermekkórház-Rendelőintézet, Szeged, Odesszai krt. 37. azonnali belépéssel alkalmaz + 2 udvari segédmunkást (nyugdíjasok is jelentkezhetnek) 4 2 takarítónőt • 1 konyhai segéderőt. Jelentkezni lehet naponta 8 óra és 15 óra között a gazdasági igazgatóságon. FOKA MAROSI HOMOK értékesítés-szállítás Boszorkány-szigeti homoktelepről. Befizetés: Szeged, Dózsa Gy. u. 5 Telefon: 13-318. Telex: 82-354.

Next

/
Thumbnails
Contents