Délmagyarország, 1988. november (78. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-19 / 276. szám

'30 1988. november 224., szombat ... ók pedig a tavasszal jöttek; faágra kapaszkodó rügyekkel, a függőfolyosón ásítozó Nappal, a széllel, ingre vetkőztető, langyos széllel — ahogy idegenekhez illik. A tavasszal jöttek; ócska szekérrel, prüszkölő, köveket koptató, járdát rondító lovakkal, s mi tűrtük az öreg vastag káromkodásait, a bakról kászálódó asszony lapos, házszámot, kaput kutató tekintetét, a lány éles visítását. amiről cigány Misi szentül állította (ó mindent szentül állított) — élével vágni lehetne a gázgyár füstjét, szeletelni azt a hosszú, vastag kolbászt, ami mindig csak fizetésnapokon tűnt fel a Mari boltos kirakatában. A tavasszal jöttek; zöld, kopott komóddal. papírzsákokba, ládákba gyömöszölt múltjukkal, két tört lábu ággyal, amikből foltos hegyeketdombokat gyurmáztak a rugók, s mire emeletig, szoba-konvha-spájzig (... MERT AZ ÉLETKÖRÜLMÉNYEK VÁLTOZÁSÁVAL EZREK ÉS EZREK KÖLTÖZTEK ÚJ OTTHONOKBA...) izzadt velük az öreg, sarkaikra vastag mészfoltokat festett minden lépcsőforduló. De Csicsó. a csontos képú kamasz (mért épp ilyen hiányozna egy családból. ha a tavasz idegeneket lökdös felénk?) nem káromkodott, nem is köpött a falra, csak fejbe vágta sorra az egész bandát — „Na, mit bámultok rövidgatyások, ez nem a Cája-cirkusz, hanem mi." (s büszkén rongyos zubbonyára bökött). szóval mi költöztünk ide, mer'hogv lakást kaptunk." Hát mondom, hogy a tavasszal jöttek, és a lépcsőházi szúk odúból mindjárt lakást eszkábált a hit. mi pedig bólogattunk, s vártuk nagy, lusta nyugalommal azt a két napot, amíg a folyosókon, kapuk alatt, a peDészfalú sarki'Ttoltban. a piacon kiderítették: Varga Demeter fuvarozó („kocsis, ha mondom...") jött a családjával, de a fiú nem az övé, mivel elsó házasságból való, vagy mi a fene, mert lehetvhogy csak összeálltak. mármint az öreg. meg a nó, vagyis élettársak (hogy miket ki nem' találnak már...?), az öreg pedig iszik, mint a kefekötó. az asszony meg túri (s ekkor olv fene nagy öntudattal csóválódtak a kendős fejek. rezdültek a hipószagú ujjak, mintha nem ugyanúgy, de hagyBÁTYI ZOLTÁN Ismertétek hajasbabát? juk...), szóval türi, mert takarítónő. Meg egyébként is... A tavasszal jöttek; s mire lecibált rólunk minden gúnyát a nyár — mczítlábas-klottgatyásan képzelődtünk a kubikgödrök partján —. Csicsó megtanította: az élet egv rohadt dolog, és ha egyszer rendes szakmája lesz ( no. épp a Csicsó-féléknek adják azt a fene sok rendes szakmát..." — köpködte a füvet cigány Misi), akkor fógja a batyut, oszt... És ilyenkor intett a töltés felé. ahol vonatok prüszköltek, vagonok kopogták ki a nagy igazságot: el innen... el innen... el innen... Mármint Csicsó szerint. Mert Weidinger (ha el nem felejtem, róla is mesélek majd egyszer) ... szóval a kis Weidinger eskü alatt vallotta, hogy a vagonok nem kopognak semmit (naná!), s legfeljebb arra jók, hogy zseblámpát, biciklipumpát, meg ilyesmit lopjunk belőlük, ha sikerül ügyesen kifeszíteni egy deszkát a fenekükből. Szóval a tavasszal jöttek: s velünk tűrtek vagy két telet, mikor a lépcsőház legmocskosabb falának dólve, talán a második szál lopott cigaretta után megszültük az ítéletet: az öregember (mármint Varga Demeter fuvarozó, másképpen belspedkocsis. akinek életkorát soha nem cibáltuk ki a nagy tudatlanságból, de hogy öreg volt. az... Na, úgyis mindegy)... szóval, hogy az öreg egyértelműen hülye. Az egyértelműen szót egyébként cigány Misi követelte, mivel megítélése szerint (hát ilyen szavakat tudott ez a cigány Misi), aki lovat játszik a lányának, és nyerít, és nyög. és vicsorít, ha az a kis hülye akarja. Szóval az... „Nem hülye, hanem hajasbaba" — löktem arrébb a valahonnan valamikor mindig láb alá kerülő féltéglát — mert, hogy pont olyan." A banda pedig bólogatott, s a füst mellé nyeltük tüdőnkbe az emlékeket. a minden napra kerülő új, csipkés ruhákat, a pesti rózsaszín cipőket ( mert csak pesti lehet, nem látod a formáját,. te^.V), a selyemharisnyákat — szóval hajasbabát, akiről kőtelező volt megtanulnunk, hogy ..másképp fog élni, a kurva anyját ennek a világnak, és ha a fene fenét eszik is, ha ezer fuvart kell végigcibálni döglött lovakkal a sugárúton, hát akkor is dámát csinálok belőle, mert az is egy rohadt senkiházi, aki eltűri, hogy belepje a gázgyár füstje, aki eltűri, hogy átgyalogoljanak rajta, hogy rágyalogoljon az egész világ, hogy beleköpjenek a pofájába..." No, ennél a köpésnél bólintott mindig cigány Misi, és leszórta elénk a földre nagy igazságát: megint részeg az öreg. tele van, mint a krumpliszsák (hogy miért pont krumpliszsák?), de mi nem röhögtünk, csak számoltuk hajasbaba ruháján az újabb fodrokat, számoltuk a csillagokat, ha megtúrt ilyesmit fölöttünk a füstös ég. „És dáma lesz belőle, úri dáma. talán még franciául is megtanul úgy perfekt..." Cipeltük vállunkon az öregcsuklásait még akkor is, amikor kórházba vitték hajasbabát, vörösre sírta fejét az asszony (... aki pedig túri...) Csicsó meg elóször köpött a lábunk elé— ,„. . hát nem megmondtam?". Megmondta? Hát ki bír zsebrevágni. hurcolni annyi fene nagy okosságot, amennyit Csicsó szórt szét a kerítések tövében? Rég kihullott szita agyunkon ( mert mind azok vagytok, ha nem figyelitek a vagonokat...") csak Ali tata ropogósra fagyott fagylaltjának ízét hurcoltuk az iskolába, s állunkig csordult a nyál. amikor Lajos (no. róla. az iskola gondnokáról — vagy pedellusáról? —, szóval róla is lenne mit mesélni) belemotyogta a gyerekzsivajba: „egy fekete zászlót mégiscsak illenék kitenni a kapu fölé, mert csak itt tanult ez a guszta kislány, ha rövid ideig is..." Szóval motyogta, mintha titkot ejtene közénk. Mi pedig álltunk. összebújt zsebünkben a sok '"h>poti*-.. csavan madzag, radírért cserélt üveggolyó, és láttuk hajasbaba ruháján a fodrokat (meghalt? te jó isten? meghalt?), és láttuk a nagy ház pincéjét, ahol hullák várják, hogy Béla, a boncmester (a Mari boltban nyelt le minden halott tiszteletére egy decit, de szilvát...) előkapja a kést. Hajasbaba meg csak nevet, és pesti golyóstollával. apró betűkkel firkálja a falra: miszerint dáma lesz belőle, aki franciául is megtanul, és persze perfekt.,. És az ö hasában nem születnek, híznak daganatok, mert ez csak gyomorrontás, és mégegvszer ilyennel nem is zavarják a doktor urat, csak... „Mondom, fekete zászló kéne. de csak vörös van, meg nemzetiszínű" — fordította képünkbe görbe hátát Lajos, s mi rohantunk az utcán, átugrattuk a villamossíneket (talán a villamost?). átugrattuk a templomot, a havat cipelő nagyhasú felhőket: rohantunk. hogy megtaláljuk Csicsót, vagy az anyját (... aki tűri...), hogy megtaláljuk az öreget: rohantunk, hátha kiszórjuk fejünkből a bógést. és látjuk, hogy születnek csodák a gázgyár tövében. Mert, hogy csoda történik... Nem. A felhőket ( koo az. te hűlve. mondom, hogy kód...") szétszelte a Nap. scsak az asszony maradt (... aki türi...) a csodából, a hajasbaba anyja, nagy kerek szemekkel, szétmosotr kötényben, remegő lábbal — a ház előtt. Bámulta a kopasz fák alatt nyújtózkodó semmit, a villamossínek szürke csíkját, és a koszos flaszterra hullatta a szavakat: „megöli... ez most megöli... Fogta a borotvát, és felöltözött ünneplő ruhába. Mert megöli. És nem szólt semmit: És nem is ivott, az istenre esküszöm, hogy semmit, egy kortyot se ivott. Mert megöli. Az orvost. Mondom: megöli." Á szavak meg elcsúsztak a sínen, féltek, menekültek — itt valaki beleiivölti a világba: a vagonok pedig igenis kopognak. De nem üvöltött, nem kiáltott, és nem is szólt *enki/ Tír ujjal szorítottuk zsebünkben, Lüjos szavait: mondom, fekete zászló kéne..." Szorítottuk, nehogy azok is elfussanak, s magunkra maradjunk a hirtelen talált nagy igazsággal: megöli, mert meg kell ölnie, mert ilyen törvényt szabtunk, és hittük: ilyen törvényeket dobolnák Afrikában, ilyen törvényeket Amerikában, ilyen... . * De nem ölte meg. „Csak állj a folyosón, igen. ott, a kórház folyosóján, szorongatta zsebében a borotvát (hát persze, hogy nem láttam, de tudtam, te marha...), szóval állt. mint a templom mellett az a festett Mária-szobor, és én akkor megfogtam a kezét, és azt mondtam neki, hogy öreg, menjünk mi innen, mert ebből kurva nagy baj lesz. hogy menjünk haza,, vagy menjünk be a négy lépcsősbe, és én fizetem a piát, mind kifizetem, csak menjünk, mert nekünk már úgyis csak ennyi itt a dolgunk, és azt is mondtam, hogy a mutter itt maradt, meg én is itt maradtam, s dögöljek meg, ha még egyszer miattam kijönnek a rendőrségtói, de menjünk, és lehet, hogy jobb is így a lánynak, mert legalább... És akkor az öreg megfordult, és elindult, és megszorította a kezemet. Hát így ballagtunk végig a piacon (mindenkinek köszönt, esküszöm, mindenkinek...), és (gy mentünk el a börtön mellett, a zsebében pedig a borotva, mert tudta, hogy hajasbabából (ugyan melyikőtök találta ki ezt a kurva nevet)... szóval a lányból most kororják ki az életet, hogy aztán összevarrják a hasát, meg a szemét, megá fülét, és soha, értitek, soha nem fogja már hallani; igenis beszélnek azok a vagonok — el innen., éf tnnen... el innen." És ment. Még elmesélte — hallhattátok —. elmesélte Csicsó a borotvát, á hajasbabát, az öreget, meg a piacot — aztán elment. Nyáron, amikor duzzadt pofával haraptuk Ali tata vaníliás-citromos fagylaltjegét, ó fogta magát, gatvára vetkőzött, rávigyorgott az egyetlen, végre igazi lányra, és belefulladt a Tiszába. Csak úgy. Azt mesélték, a vasúti töltés mellett ugrott a vízbe, kétszáz méterre a sínéktói. És azt is mesélték. hogy a vagonok... ,De az már -biztos nem igaz. Mondom: az már nem lehet igaz.*• ; *