Délmagyarország, 1988. november (78. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-18 / 275. szám

1988. november 18., péntek 5 Á Kincskereső novemberi száma „Felzeng a pásztor sípja a mezőn, / Es jelriasztja csendbe fúlt magányom ..." — a nagy orosz költő, Alekszandr Puskin Oszi reggel című költeménye adja meg a novemberi szám alaphangulatát. Egy magyar és egy osztrák klasszikus, Kosztolányi Dezső és R. M. Rilke, valamint mai magyar költök: Szepesi Attila. Horgas Béla, Kiss Anna, Kerék Imre és Lukács Ottó verseit találjuk még a gazdag és értékes versválogatásban. A NEVETŐ IRODALOMÓRA Ludvik Askcnazy kacagtató írását közli, amelyből kiderül, hogy egy gyerek néha jobban örül a „hagyományos" pofonnak, mint a korszerű, de hosszadalmas „meggyőző módszernek". Annus József Igazándi cimű regényének harmadik fejezete a háború utáni idők gyerekélctének újabb epizódjaival ismertet meg, köztük egy falusi fútba 11 mérkőzés és egy furcsán megszakadó gyerekszerelem történetével. Vass Mihály képregényének (Elet az Alterán) új „kockái" a különös bolygó önpusztító életmódot folytató lakóit mutatják be (talán csak véletlen. hogy az Alterán élők a Föld-lakókra emlékeztetnek). Az EZ FANTASZTIKUS sorozat a népszerű szovjet író, Kir Bulicsov kisregényével (A JamagiriMaru foglyai) örvendezteti meg a sci-fi-kedvelőket. Az író kedvenc hőse, a jövőbben élő okos és bátor kislány, ALisza ezúttal egy csendes-óceáni szigetre indul osztálytársával tanulmányútra. A mélytengeri élővilágot kutatnák batiszkáfjukkal, de már az első napon rejtélyes, apró, ragadozó halak támadják meg őket... Két érdekes állattörténet is van a novemberi számban (E. Strittmatter: Erm kisegér halála, A. Ruth: Kíváncsiak). Az rjDES ANYANYELVÜNK rovatban Szilágyi Ferenc szófejtéseit találjuk, a KÖNYVEK KÖZÖTT az „Oroszlánsarok"-ba kalauzol — a Móra Könyvklubot mutatja be a klub „címerállata", a levélborítékban olvasgató oroszlán. A TESTVÉRMÜZSAK-ban Móser Zoltán Bartók és Kodály barátságáról szóló írásának befejező részét olvashatjuk. A Kincskereső novemberi számát Csala Károly, Magyar Mihály és Szegszárdy Ildikó illusztrálta. flz egyetemi tanács helyesli... A JATE bölcsészkarán szeptember 28-án indult, és azóta országossá vált hallgatói mozgalom — amely a felsőoktatás korszerűsítését követeli — számos intézmény, politikai és tömegszervezet egyetértését és támogatását nyerte meg eddig. A József Attila Tudományegyetem tanácsa tegnapi ülésén foglalkozott a két cs fél hónap eseményeivel, és a hallgatók által kezdeményezett, de az oktatók által is támogatott követelésekkel, és a következő álláspontot alakította ki: „A József Attila Tudományegyetem tanácsa tudomásul veszi és helyesli a hallgatóság törekvéseit, amelyek az egyetemek anyagi támogatásának határöeott növelését, az egyetemi autonómia és a tanszabadság biztosítását, valamint az oktatás színvonalának emelését célozzák. A tanács felhívja a hallgatóságot, hogy az e célok elérése érdekében szükségesnek ítélt fellépése a továbbiakban is az egyetemhez méltó módon, a törvények és egyetemi szabályzatok megtartásával történjen." A ledöfött kultúra Reform és művelődés ma „z\ magyar műveltség történeti értékei es a mai élő népi tudás és műveltség forrásai kiapadhatatlanok." A mottónak választott mondat az Országos Közművelődési Központ idén áprilisi dátummal megjelent, ám napvilágot csak augusztusban látott, Reform és művelődés cimű kiadványából való, ebbijn pedig a nyitó fejezetben, a Vázlat a magyar művelődési mozgalom történeti hagyományairól elnevezésű részben olvasható. „Nem ez az egyedüli ilyen kiadvány, és tulajdonképpen mostanra már kicsit el is avult" — mondják szerényen a vitaanyag összeállítói közül a Szegedre látogatók, Földiák András népművelő és Nyilas György szociológus. (Az ifjúsági ház népművelői és a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola közművelődési tanszékével közösen, a fenti résztvevőkkel, a kiadvány által felvetett kérdésekről rendeztek a minap kerekasztal-beszélgetést) Eddig a tények, következzenek a következtetések. Amelyek, egyúttal helyzetjelentést is feltételeznek. Rengeteg hasonló tartalmú megállapítás mellett például az is olvasható az előbbi vitaanyagban, hogy a magyar társadalmat a nyolcvanas évekre a „kiművelt emberfők" társadalma helyett a kultúrából kitaszítottak egyre nagyobb tömegére és a „kiművelt csirkefogók" elitjére szakadt csoportok dominanciája (is) uralja, a kettő között pedig ott téblábol az apátiába és cinizmusba süppedt értelmiség — s noha ebből a lehangoló állapotból épp mostanában kezd már kikristályosodni valami tisztább, tevékenyebb közös akarat — a diagnózis egészen pontos. Főleg történeti értelemben. És éppen itt a bökkenő. A sztálinista kultúrafelfogásnak a művelődéshez történő közelítése teljességgel kiürülvén, a kollektivi/últság eszményét felülről irá. nyitott „közösségiségnek" tekintvén. minden szempontból paternalista (és ennek összes negatív kritériumé val rendelkező) népművelői struktúrát hozott létre Magyarországon. Hallhattuk: ma hazánkban négy-ötezer a hivatásos népmüvelök száma, míg Ausztriában — könyvtárosokkal és felsőoktatási szakemberekkel együtt! — ugyanez a szám: 1100. Viszont Magyarországon ügyvéd mindössze 1200 található (jogász persze ennél sokkal több) — míg egy jogállamban ... No de ne is folytassuk. A szálak messzire vezetnek. Viszont nem túl nehéz kitalálni, hová. A népművelés, nem tudván kialakítani saját .szakmaiságát", teljes mértékben alárendelődött ama bizonyos kizárólag politikai színezetű kollek ti vizáitságnak; így a népművelök nagy részének szakmai színvonala, tájékozottsága, az értelmiségi léthez szükséges felkészültsége ijesztően alacsony fokúvá vált. Emellett köztudomású a művelődésnek az utóbbi években egyre látványosabban hátrányos gazdasági helyzete. íme, itt a (legalább két oldalról) ledöfött kultúra. Amit az előadók Tnég fölsoroltak, az előbbiek okaként, magyarázataként is fölfoghatók. „Az 1945 óta szétparcellázódott magyar társadalom", mint kifejezés, a művelődést véve szemügyre, úgy vélem, kulcsfontosságú. Az országban évtizedek alatt „kitermelt" devianciák, manipulációs gyakorlat okozta szemléleti („fogyasztói") torzulások, a társadalmi szintű szolidaritás nagyfokú meggyengülése, a hedonisztikus, élvezetcentrikus viselkedésformák rohamos elterjedése — mindmind az egyik végső megállapítást támasztja alá: hogy semmiféle kulturális reform („reform és művelődés') nem képzelhető el a kultúra intézményrendszerének, ezen túllépve pedig az egyéb társadalmi struktúrának gyökeres, átfogó reformja nélkül (Igen helyesen mondta Nyilas György: „helyi reform" igazából nem képzelhető el. Főleg, ha vesszük, hogy Magyarországon már jó ideje mennyire helyettesíti a „decentralizáció" varázsigéje — az igazi demokráciát.) A mottóként idézett mon. dat igazságértéke, persze, mindezekkel együtt és mindezek ellenére is: vitathatatlan. Csakhogy a többfelől is ledöfölt, földre rogyott magyar művelődés élesztőséhez a mottó örök igazságot kifejező tartalmán túl, valóban alapvető követelményként van szükség nyilvánosságra, pontosan kidolgozott ellenőrzésre, valódi szakszerűségre, tényleges törvényességi felügyeletre és jogi szabályozásra. No. meg erre a megint csak szó szerint jdé/.hetö mondatra: „A gyakorlás buzgalma új nemze ti értékeket hozhat napvilágra, és a .tetszhalott' nemzetet áj életre keltheti." Gyakoroljunk. Domonkos László A haszontalan fájdalom ellen Oly korban élünk, hogy egy jubileumi tudományos üles kapcsán sem tudunk a felhőtlen boldogság hangján szólni. Az egészségügy, a tudomány, az oktatás és az orvostársadalom számtalan gondja-baja ezért szükségszerűen jött szóba, amikor a húszéves tanszékvezetői munkásság eredményeiről és tapasztalatairól kérdeztem Csillik Bertalan egyetemi tanárt. — Engedje meg, profeszszor úr, hogy — utalva az ön nagyra értékelhető kutatói munkásságára — azt kérdezzem: mennyiben érzi magát orvosnak? — Már a pályám elején részt vettem gyakorlati orvosi munkában, a kutatás mellett állandó helyettesítést vállaltam, több mint egy évtizeden át voltam éjszakai ügyeletes. Idegsebésznek készültem, ezért gyakran jártam be Huszák professzor intézetébe. Ezek a tapasztalatok, jól elraktározott élmények ma az oktatómunkámban is segítségemre vannak, mert azokat az elvontnak tűnő problémákat, amiket itt mi bemutathatunk, el tudom helyezni a közvetlen gyógyászatban. Én valóban nem testesítem meg azt az orvost, aki a hagyományos képlet szerint folyamatos kapcsolatban áll a beteegel, de a kutatómunkám néhánv eredményét már használják a gyakorlati medicinában. — Kérem, mutassa be. hogyan jutott el az alapkutatástól a gyakorlati gyógyításig'. — Sokat foglalkoztam a gyógyíthatatlan fájdalmak megszüntetésével. Ehhez tudni kell, hogy a fájdalomnak két fajtája van, az egyiket hasznosnak nevezzük — ennek köszönhetően nem fogjuk meg a l'orró kályhát —, a másik viszont haszontalan, mint a műtéti fájdalom. Léteznek olyan betegségek, amelyeket a poko] tüzéhez hasonlatos kínok kisérnek. Ezekkel szemben a hagyományos fájdalomcsillapítás mit sem ér. Az övsömör után akár évtizedekig érezhető ez a fájdalom, de hasonló tünetekkel jár az emlőrák műtéte utáni iröntgenbesugárzás olykori mellékhatásaként a karfonat idegeinek károsodása. Tudjuk, hogy a gerincvelőben minden testtájnak megvan a maga „tükörképe". Ha tehát ismerem, hogy mellyik gerincvelői szakaszon alakul ki a fájdalom. akkor az ennek megfelelő bőrfelületen alkalmazom a fájdalomcsillapító gyógyszert, amit elektromos áram segítségével juttatunk a bőrben levő idegvégződésekbe. Az eljárás, az iontoforézis alkalmazásával a gerincvelőben létrehozunk egyfajta elváltozást, amit a feleségemmel közösen fedeztünk fel. A változás lényege az, hogy a fájdalmat közvetítő idegvégződések eltávolodnak egymástól. A beavatkozást egyetemünk idegklinikáján már alkalmazzák, Tajti János tanársegéd szorgalmas munkájával. Többen, külföldi orvosok is itt tanulták meg a Kőbányai Gyógyszerárugyár által szabadalmaztatott eljárást. — A sérülések utáni regenerálódás is r kutatási területéhez tartozik. Várha. tó-e itt is hasonló eredmény? — Egyelőre a patkánykísérleteknél tartunk, és biztatóan haladunk. A gyakorlati orvostudomány számára fontos kérdés, hogy miért nem tud regenerálódni a sérült gerincvelői pálya. A kísérletekből kiderült., hogv megvan a szövetek alvó képessége arra, hogy újra kialakuljanak a pályák, de ezt még nem tudjuk fölébreszteni. Van rá remény tehát, hogy a módszert odaadhatjuk az idegsebészeknek. — Fordítva egyet n beszélgetésen: mi a véleménye a társadalomban elég élénken élő orvosellenes hangulatról? — En ezzel csak közvetve találkozom, mert az orvoséi lenesség fő oka a hálapénz, nálunk viszont ilyenről szó se lehet Az én szerény Drofesszori fizetésem nem több egy maszek szakmunkásénál. A kutatóorvos elkötelezi magát a nénztelensépgel, s egy percig sem csodálkozom azon, hogv fiatal munkatársaim egy jeMég a gyerekek is bele" egyeztek: ne kínozzák sokáig a kis gyökeres ezüstfenyőt a lakótelepi lakás száraz melegében, minél előbb bontsák le róla a karácsonyfadíszeket, gyertyaégöket, szaloncukrokat. Aztán kihasználva az év vége enyheségét, usgyi, kiültetni, hadd éljen tovább a tanyai kert homokján! A kis fa jól bírta az átültetést. Átvészelte a zordabb januári napokat, februári szeleket a számára rendeltetett helyen, hogy öröm volt ránézni. Meghálálta a gondoskodást, igaz, kapott is belőle bőven. Méteres körzetében gyomot nem tűrtek a gyerekek, ha egy kóbor mag hajtani kezdett, máris állhatott a kiskapák elébe. Kivételezett helyzetében pompázatosan hajtani kezdett: ezüstös ágvégein megnevezhetetlen színű, talán leginkább a tenger szürkészöldjére emlékeztető hajtások jelentek meg. Bársonyosak, szeretnivalók. Az elhatározás Ha a kertben más növény öntözésére nem is futotta a figyelmükből, a kis fenyőt mindig meglocsolták. Centivel mérték növekedését, tüskés akácágakkal védték a csellengő őzektől, s a nyári kánikulában még esernyővel is árnyékolták. Amikor a kertet beterítette az ősz sárgás levelekkel, a kis fa köré jókora avarkupacot húztak a gyerekek. Aludj jól — mondták a fának — tavasszal majd kibontunk a téli takaródból. Nem bonthatják ki. Egy novemberi szombaton, amikor csak szétnézni, friss levegőt szívni mentek a kertbe, az ezüstfenyőnek hűlt helyét találták. A levélkupac szétzilálva, az ágakból épített védősátor széthajlítgatva —, s a kis fa sehol. „De hova tűnhetett?" — nézett apjára, anyjára a legkisebb gyerek gyanútlanul még. S hogy nem kapott azonnal választ, adott némi esélyt a szerencsés végkifejletre. „Átraktátok máshová? Miért nem szóltatok?!" A megdöbbenésből anyja ébredt fel először. Leguggolt a gyerekhez, s csendes magyarázatba fogott szívtelen, rossz emberekről, karácsony előtti fenyőfalopásokról, halottak-napi koszorútolvajokról, a szomszéd tanyagazda múltkori virágtarolásos panaszáról és hogy ezután semmit sem szabad a kertben felejteniük, se k'iskapát, se gyereklocsolót. „És a mi fenyőnket fogják földíszíteni?" — csordult ki a könny a gyerek szeméből. A felismerés, hogy meglopták, komoly elhatározásra juttatta: „anya, az idén ne vegyél gyökeres fenyőt! Csak olyat, amit karácsony után kidobhatunk". P. K. , lentős része néhány év után klinikai elfoglaltság után néz. — Az alapfizetés kevés. Hogyan juthatnak mellékeshez? — Egy-egy kutatási prémiumból, aminek hatvan százalékát elviszi az adó. Aztán a devizás oktatásból, aminek a pénzen túl az p különös jelentősége, hogy kénytelenek vagyunk angol szakkönyveket tanulmányozni, és ez a magyar nyelvú oktatásra is jó hatással van. — Mi a bosszantóbb: a pénztelenség, vagy a bürokrácia? — Az utóbbi. Mert 'na bíznának bennünk annyira, hogy külföldről mi magunk beszerezhetnénk néhány vegyszert, műszert, akkor hetek alatt megkaphatnánk mindent, amire összekuporgattunk egy kis pénzt. De ma a különböző impexek sokszor fél évig is elbibelödnek egy küldeménnyel. — Milyen a központi és a helyi költségvetési források aránya? — Intézetünkben most három központi, akadémiai pályázat megvalósítása folyik, ezekre ötmillió forintot kaptunk. Az egyetemi költségvetésből beruházásra évente néhány százezer jut. —r Mtfndják, Nyugaton nagyon szeretik a magyar kutatókat, mert ezek olyan kevés műszerrel dolgozhat, nak, hogy egészen más kérdéseket vetnek föl, mint az ottaniak. így van ez az önök szakmájában is? — Igen, szóról szóra. Óriási és egyre fokozódó a lemaradásunk a nemzetközi lehetőségektől. Nekünk háromszor annyit kell dolgoznunk, mint a fejlett országok kutatóinak. akik valóban szinte lubickolnak a lehetőségekben, s mi ezért jobban megbecsüljük magunkat odakint. De nem mindegy, milyen feltételekkel megy ki tőlünk valaki. Az Egyesült Államokban például respektálják azt, aki azzal kezdi: én ezzel akarok foglalkozni. Ott tisztelik az önálló gondolkodást, de másutt sem erőltetik a bérmunkát, ha látják az elszántságot. — Végezetül: mi jut eszébe erről az épületről, ahol az ön intézete is működik? — 1921-ben adta a városi tanács ezt az épületet a menekült egyetem intézetének. Akkor hatvan e'jső éves hallgatót számláltunk az egyetemen. Most csak magyar diákból van évfolyamonként 250, s az eltelt 67 év alatt ez az épület nem lett nagyobb, csak ócskább. Minden minisztertől kaptunk ígéretet a tisztességes megoldásra. Az oktatás legprimitívebb feltétele az épület, de még ezt sem tudja biztosítani a társadalom. Nem lehet igényességre, higiénére oktatni középkori körülmények között, omladozó épületben. Mikor jutunk már oda, hogy belássuk : csak az oktatás és a tudomány bőkezű támogatása biztosithatja a következő generáció'' iöoői+t I Dlusztus Imre Zichy-emlékmK Tbilisziben A grúz fővárosban fölavatták Zichy Mihály festőművész szobrát. Kiss Sándor szobrász bronz alkotását a magyar kormány ajándékozta Grúziának. Az avatóünnepségen Knopp András magyar művelődési minisztériumi államtitkár és Valerij Aszatijani grúz kulturális miniszter mondott beszédet