Délmagyarország, 1988. november (78. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-16 / 273. szám

1988, november 16., szerda 5 Egy kiállítás visszhangjai A kiállításokról alkotott véleményeket őrző vendégkönyvek általában hemzsegnek a sztereotípiáktól. Ez egyértelműen nem állítható a cserkésztörténeti kiállítás esetében, nagyon kevés az „örülök, hogy itt lehettem" típusú bejegyzés. Egy jellemző részlet: „A cserkészmozgalom nemeslelkuségre, rendre, fegyelemre, kötolesséfcteljeSítésre és jól é'itelmoz.ett hazaszeretetre nevelt. Cserkész, csak az. lehetett, aki ezeknek a feltételeknek megfelelt, és jól tanult! Saj. nálatos, hogy csak most jutottunk' odáig, hogy szerényen, de kiállhatott az. ország nyilvánossága elé a cserkészmozgalom." Mit is kérdezhettem először a kiállítás rendezőjétől: — Milyen érzéssel lapozgatta a vendégkönyvet, Hogyan értékeli a fogadtatást? — Az elismerés elsődlegesen a témaválasztásnak, az objektív megközelítésre irányuló törekvésünknek, valamint a magyar társadalom széles köreiben élő, vaJódi közősség iránti igény szimbolikus kielégítésének szól. S ez nem véletlen. Az a téma, amelynek vizuális bemutatására a szegedi mú. zeum vállalkozott, hosszú ideig a kényes kérdések közé tartozott. Ezért ma sincs még egyértelmű, tárgyilagos, a közvélemény által is ismert, elfogadott álláspont a cserkészetről. Ilyen módon a cserkészet megítélésében hatalmas szélsőségek figyelhetők neg. Az egyik póluson azt harsogják, hogv ez irredenta, fasiszta és militáns ifjúsági szervezet volt. A másik oldal meg dicsőítve hangsúlyozza a sommás ítéleteket Az' előbbi álláspontot olyan emberek képviselik! akik merev sémákban gondolkodva, képtelenek árnyaltan szemlélni a múltat, így előítéletekkel terhelt prekoncepciók alapján ítélkeznek a mozgalomról. Az utóbbiak viszont szinte kivétel nélkül olyan, egykori cserkészek, akik kritikátlanul, a személyes élmények egyoldalú általánosításával .idealizálnak, s nem veszik észre azokat a korlátokat, umelyek a cserkészetet is a történelmi feltételrendszer által behatárolt és kijelölt mozgásirányba terelték, azaz amelyek rendszerspecifikussá tették. — Mindkét nézet veszélyes Marosvári Attila 1984-ben végzett a Szegedi tanárképző főiskolán, ezután két évig tanított, majd c Móra Ferenc Múzeumban lett muzeológus munkatárs. Idén május végén nyílt meg a Fekete-házban első kiállítása, A magyar cserkészet története, amely minden bizonnyal hozzásegítette a fiatal történészt a munkahelyi és munkaköri tapasztalatok gyors begyűjtéséhez. A kiállítást ugyanis nem csupán nagy érdeklődés, hanem szenvedélyes, túlzásoktól sem mentes vita is követte. a tárgyilagos történelemszemléletre. — Az előbbi azért veszélyes, mert kategorikusan tagadja a cserkészet eszményeiben föllelhető értékeket, az. utóbbi viszont azért, mert az eszmények túlhangsúlyozásával kitér a hiteles kép kialakítása elől. Ez a sajátosság közös nevezőre hozható. hiszen mindkét nézet képviselői el zárkloznak a tárgyszerű értékrend kialakítása elől, s kizárólag a maguk szemszögéből, a maguk prekoncepciónál is értékrendjére alapozva ítélkeznek. — A Magyar Nemzetben Szalai Pál elismeri ugyan a kiállítás szükségességét, de elítélően szól a mozgalomról. A Magyar Néphadsereg Igaz Szó című magazinjában, B. I. aláírással, a cikkíró egyenesen a történelem kozmetikázójának nevezi a kiállítás szervezőit. Mit szól ezekhez? — Noha mindkét álláspont hasonló indulatokból táplálkozik és hasonló érvekkel építkezik, a mögöttes szándék és motiváció egészen eltérő. Szalai a jelenkori ifjúsági mozgalom problémáinak orvoslásara, .segítőkészén hívja föl a figyelmet a cserkészet hazai tör-, ténetében föllelhető, kétségtelen hibákra. De ezé, sa.jnus, úgy teszi, hogy jogos észrevételeit torz. általánosításokkal keveri. Ez abból fakad, hogy a cserkész.eten kjér számon olyan hibákat, bűnöket, amelyek az ellenforradalmi rendszer sajátosságaiból. politikai gyakorlatából következtek. Az Igaz Szóban megjelent írás szerzője viszont továbbra is az előítéletektől terhes, konzervatív álláspontot képviseli. amelyet. nemcsak: a szaktudomány, hanem a politikai vezetés is régen túlhaladott.. E mereven elzárkózó konzervativizmus csak gátolhatja a jelenségek újragondolását. — Hallottam olyan véleményeket, hogy a kiállítást úgymond,'a saját szakállára szervezte meg a történeti osztály. Ezért kérdezem: milyen a kiállítások elfogadtatásának a rendje? — Régi gyakorlat, hogy minden év őszén a követke zö esztendő kiállítási tervét a múzeumok fölkjüldik a minisztérium illetékes asz túlyűra. Most is cz történt, a főhatóság hozzájárult a tervünk megvalósításához. — Sokan a fiatalság megmentőjének tartják az újjáalakult hazai cserkészszö vétségét. A kutatónak mi a véleménye erröl? — Zsákutcába vezető elképzelést jelentenek azok a vélemények, amelyek az if júság problémáinak orvoslását kizárólag a cserkészettől várják el. Szerintem nem szabad m<»st abba a hibába esni, hogy a feladat egyetlen alkalmas megoldójának a cserkészetet tartanánk. Az. viszont vitathatatlan: az ifjúság néhány rétegének igényeivel, elvárásaival találkoznak a cserkészet újjáéledt eseményei, igy létjogosultsága nem vonható kétségbe. — A vendégkönyvben egy fiatal keze vonásától olvasható: „Van egy olyan érzésem, hogy az úttörőmozgalom csak egy nagyon halvány utánzata ennek az egykor igen Virágzó, az emberi, ség és magyarság értékeit egyesíteni és megőrizni kívánó mozgalomnak! A kiállítást megtekintve, nagyon erős vágyat éreztem arra, hogy én is ilyen jellegű szervezetben élhessek, tevékenykedhessek. Talán egyszer még lesz is rá alkalmam . .." — Én erre azt1 mondom, hogy nem a szervezetet kell átvenni, hanem a szellemet, a mozgalom elveit és gyakorlatát, hogy a negyvenötven éve jól működő szervezeti forma is igazodjon a korszerű követelményekhez. A mozgalom tehát ma is aktuális. Dlusztus Imre Papp Lajos köszöntése Papp Lajost, a dél-alföldi munkásmozgalom ismert egyéniségét 'köszöntötték tegnap délelőtt a városi •pártbizottságon 75. születésnapja alkalmából. A pártbizottságok ajándékait Koncz János, a megyei és Schmidt József, a városi pártbizottság titkára adta át az ünnepeltnek. Papp Lajos 1913. november 13-án született Mindszenten. Családja később Vásárhelyre költözött, s a nehéz körülmények között élő fiatalember családja révén már korán megismerkedhetett a munkásmozgalom eszméivel, hiszen anyja és nevelőapja is tagja volt a Szociáldemokrata Pártnak. Serdülő korában már a gyűlésekre is eljárt szüleivel, majd 1929-ben tagja lett a Hódmezővásárhelyi Altalános Munkás Dalkörnek. 1931-tól az Építőipari Ifjúmunkás Szervezetben szakmai és politikai oktatásokon vett részt, majd 2 évvel később, hallgatója volt annak a 3 hónapos politikai szemináriumnak is, amelyet József Attila vezetett. Az SZDP-nek 1934-től lett tagja, majd 1935-töl szakszervezeti és pártbizalmi volt E feladatkörében agitációs munkát végzett, röpcédulákat terjesztett, részt vett a választási előkészítő munkákban, tagja volt a párt rendező gárdájának, s aktív részt .'állalt a tüntetések és sztrájkok szervezésében is. A felszabadulást követően a párt javaslatára 1949 ben Kardoskútra helyezték a közigazgatás kirendeltségvezetőjének, majd jegyző Jeti. 1950-ben a párt megbízásából tartalékos tiszti iskolát végzett, és katona lett. 1951 és 1957 között Szolnokon élt, a tiszti iskolán propagandista alakulatánál pedig alapszervezeti titkár, majd párt-végrehajtóbizottsági tag volt. A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány megalakulása után a kormányőrség tagja lett, részt vett egységénél a párt újjászervezésében. a városi párt-végrehajtóbizottság tagjává választoltak, s részt vállalt a karhatalom megszervezésében ,is. 1957—68 között Mezőkovácsházán és Orosházán teljesített szolgálatot és folyamatosan vállalt ebben az időszakban is különböző pártmegbizatásokat. 1988 óta nyugdíjas. Papp Lajos munkásságát a párt és a kormány több magas kitüntetéssel ismerte el, így tulajdonosa a Szocialista Hazáért Érdemrendnek, a Munkás-Paraszt Hatalomért 'Emlékéremnek, a Haza Szolgálatáért Érdemérem arany fokozatának és a Felszabadulási Jubileumi Emlékéremnek is Közös lónak 4 milliárdos tartozás az ára Ki emelheti a kalapját? Ügy érezzük, hogy a budapesti központ becsapott, átvert minket. A fővárosi gyár (kilépett a ringből és a vidéki cipőgyárra hagyta a 4 milliárdos büntetőadót, a hitelezők követeléseit. Amikor mi szerettünk volna önállósodni, azt mondták a központban, hogy csak együtt oldhatjuk meg a gondjainkat. Most meg tessék: amit nekünk nem engedtek, ők megcsinálták a hátunk mögött. Ki viselje a csőd következményeit? Talán azok, akik nem is tehetnek róla valójában? Igencsak parázs vitát váltott ki Szegeden, a Minőségi Cipőgyárban az a hír, hogy a nagyvállalat budapesti egysége „felszámolta önmagát", vagyonát átengedte egy most alakult kftnek, s a másik két gyárat sorsára hagyta, szinte elviselhetetlen terhekkel. Ebbe az adósságba még egy Rockefeller is belehalna! — mondják keserűen a szegediek. De mielőtt tovább boncolgatnánk a szegedi vállalat sorsát, kicsit vissza kell araszolnunk az időben, hiszen a problémák nem mai keletűek. 1987-ben, többévi exportkapcsolat után kiderült, hogy a nagyvállalat amerikai partnere, a Classic Aura cég csődött mondott. Ekkor a budapesti központ felelősséget vállalt az amerikai cégént. Sajnos! A szakadékba zuhanás elkerülhetetlen lett. A Mino sorsa az „amerikai kalanddal" végleg megpecsételődött. Hitelezői sorban állás, az anyagszál I i lók valóságos „sztrájkja" - követte a rossz vállalati döntést. Az adósság pedig halmozódott'.' Az ev elejen szanálóbizottság Világította át a Minót, s akkor úgy tűnt, lehetőség van a vállalat talpraállítására. Mégsem így történt. — Áprilisban még az volt az alapelv, hogy a három gyár a szanálás után önállóan fog dolgozni — mondja Karsai László, a szegedi gyár igazgatója. — Sajnos közben a nagyvállalat újabb adósságokat szedett össze. Négy hónap alatt közel 120 millióval növelte a sorban állást. Augusztus 15-én a szanálóbizottság bejelentette, hogy ilyen veszteségek mellett már képtelenek végrehajtani a szanálást A Mino helyzete végleg megingott. A vállalati tanács szegedi tagjai — Szöllpsi Sándor, Szentesi Ferencné, Csillag István, Marincs Ferenc és Kocsis Ferenc — sem látják elfogadhatónak a központ döntését. — Jól kifundálták a pestiék az egészet. Jogi hézagot nem hagytak, megtámadhatatlan a lavírozásuk. November 9-ére hiviták öszsze a vállalati tanácsot. De milyet?! Ez egy formális döntés volt, hiszen a 400 pesti dolgozót 13-an, az 1400 vidékit pedig csak 10-en képviselték. A szavazás eredménye aligha lehetett kétséges. Legjobb lett volna, ha el sem megyünk, akkor határozatképtelen lett volna a testület. A központ viszont még a betegeket is behivatta szavazni. Akadt olyan is, aki a kezét is csak .segítséggel" tudta felemelik A végeredmény? A budapesti gyár teljes vagyonát átengedte az újonnan megalakult kft-nek, s az sem kétséges, hogy a 400 dolgozó hamarosan átmegy majd az új gazdákhoz. — Hogyan lehet az, hogy hármunk közül egy veszi a kalapját és kilép a ringből? A hiány, a veszteség pedig itt marad a vidékieknek Ügy látszik, akik közel vannak a tűzhöz, azok megsüthetik a pecsenyéjüket. • — Mi lesz a szegediek sorsa? — Abban mindenki egyetért, hogy a termelési kultúrát fenn kell tartani. A legnagyobb gond, hogy az adósságainkat hogyan 'tudjuk tisztázni a legnagyobb hitelezővel, az Országos Kereskedelmi és Hitelbankkal. Sajnos hírből sincs akkora vagyonunk, amivel tisztára moshatnánk az adósságot. A hitelek fejében a központ már egyébként is régen odadobta a vidéki gyárait. A mi fejünk felöl is elzálogosították a tetőt, azután magunkra hagytak bennünket. Ismét csak vissza kell kanyarodni az időben, éppen 25 esztendőt. Hiszen 1965ig önállóan dolgozott a szegedi cipőgyár. Ekkor született minisztériumi határozat az összevonásról. Ma már világosan látszik, a gigantománia sok kárt okozott a vállalatnak. — Negyedszázad alatt egyszer kaptunk vissza 20 millió for intőt beruházásra. Pedig mindig teljesítettük az elvárásokat. Sajnos, túl tisztességesek voltunk a mostani meccsben is. Végül saját fegyverünket fordították ellenünk. Lehet, hogy az üzleti életben nálunk csak a dörzsöltség számit, a tisztesség nem? Megegyezés egyelőre aligha szülelik, hiszen a hitelezők 540 milliós adósságot kérnek számon, most már csak a szegedi és a tisza'keszi gyártól. A szegediek vagyona azonban alig haladja meg a 100 milliót. És akkor még a 3 milliárd 400 milliós büntetőadóról nem is szóltunk. Valójában ugyanis 4 milliárdos teher húzza a vállalatot, pontosabban már csak a két vidéki gyárat. — Végső esetben marad a felszámolás. De akkor mindenki bukik, hiszen a hitelezők sem jutnak a pénzükhöz. Mi nem tehetjük meg, hogy emeljük a kalapunkat és tudomást sem veszünk semmiről, mint a pestiek. A másik út, hogy az OKHB annyit fogad el a tartozás fejében, amennyink van. Ha rendeződnek a dolgaik mi is szeretnénk beszállni egy társaságba, hiszen a termékeink eladhatók, szükség van arra, amit csinálunk. Szegeden hatalmas szellemi tőke halmozódott fel a cipőgyártásban Most mégis feláldoznak bennünket. Ügy tűnik, mindig annak van igaza, akinek a hatalom a kezében van. 25 éves házasság után úgy járunk, mint az utcára tett férj. Nem elég, hogy a válás után kirúgnak bennünket otthonról, még gyerektartást is kell fizetnünk. A szegediek egyelőre nem dobják be a törülközőt, mert nem is tehetik. A „nagyvonalú" vállalati központ és a tisztességes, nyílt lapokkal játszó, ám nem eléggé dörzsölt szegedi gyár párharcában talán még nem született igazi győztes, és valódi vesztes. Legfeljebb azon morfondírozhatunk el, vajon hány vidéki gyáregységre, yár hasonló sors a gazdasági élet egyre feszítőbb gondjai között? Úafai Gábor Minős magyarázkodások Makai Attilánét, a Mino vezér i ga zga tó - hel ye t tesét telefonon kérdeztük meg, neki mi a véleménye arról, hogy a szegediek úgy érzik, a vállalati központ becsapta vidéki gyárait. — Erröl szó sincs! Megértem a szegediek aggodalmát, sőt azt is, hogy kiszolgáltatottnak, becsapottnak érzik magukat. Mi azonban nem így látjuk a kialakult helyzetet. Miután a vállalat vagyonát bőven meghaladja a tartozás, csak úgy oldhatjuk meg gondjainkat, ha kívülről vonunk be tőkét. Ez történt most a budapesti gyárral. Az az igazság, hogy éppen a hangulati okok miatt együtt szerettük volna rendezni a három gyár sorsát. De már nem késlekedhettünk tovább. A pesti egységnél sikerült a hitelezőkkel egyezségre jutnunk. Szegeden a legnagyobb gondot az okozza, hogy az ingatlan átértékelése még nem történt meg. A mai napig a 25 évvel ezelőtti áron, azaz 13 millió forinttal van nyilvántartva a szegedi állóeszközvagyon. A valós értéke azonban meghaladja a 90 milliót is. — Milyen sorsot szánnak hát a szegedieknek? — Nem hagyjuk őket magukra, már csak azért sem, mert cz nekünk sem lenne érdekünk. A közel 3 és fél milliárdos büntetőadó sorsa ugyanis még a levegőben lóg. Az APEH ígérete szerint ha év végéig rendezzük a gyáraink sorsát, akkor elengedik a büntetést. — A vidékiek érdekeiket miért nem súlyuknak megfelelően képviselhetik a váltalati tanácsban? — Mi teljesen szabályszerűen jártunk el a szavazásnál. — Ezt nem is vitatom! Lehet, hogy magában a vt.törvény végrehajtási utasításában van a hiba . . . — A vezérigazgató és az igazgatók hivatalból tagjai a testületnek. Ezért kerülhettek a fővárosiak többségbe. Ez azonban érthető, és igazságos, hiszen a vezérkar egyetemlegesen felelős a vállalat sorsáért. . . — ... amit úgy igyekeznek gyakorolni, hogy a jogaikat érvényesitik. Hiszen a felelősség kétélű fegyver, Az „amerikai kalandért" azonban senki sem igyekszik valódi felelősséget vállalni, pedig ezért úszott el a vállalat. A fizetésekben mégis jóval többet élveznek a fővárosi dolgozók, mint a vidékiek. Ezt is sérelmezik a szegediek. — Azonos normák szerint állapítottuk meg a bért. — Akkor miért a különbség? —r Mert a fővárosban nagyobb a termelési tapasztalat. — Azaz többet és jobban dolgoznának a fővárosban, mint Szegeden. — Így is lehet mondani. — A csődért, a,mibe a Mino került, ön szerint ki a felelős? — Én azt vallom, hogy egyetem legesen m i nden gyár. — Ez a megoldásban hogyan fog tükröződni? — Én nem vagyok az önállóság mellett, a különutakhoz ugyanis töke, pénz kellene, márpedig ez most egyetlen gyárunknak sincs. Az igazi megoldás, hogy együtt másszunk ki a gödörből ! Éppen ezért érthetetlen a központ döntése. R. G. e J