Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-13 / 245. szám

1988. október 13., csütörtök 5 Kiállítási napló Régi házak emléke Nosztalgia? Az is. Emlékidézás? Az is. Egy életforma rekviemje? Az is A megcsúfolt otthonosság utáni vágy? Az is. Kidobott, elkótyavetyélt tárgyaink siratása? Az is. A régi házak fészekmelegének, emberi kapcsol a tainak fel m uta tása ? Az is. Egy elvesztett, emberléptékű élet utáni vágy? Az is. S mindezek néhány pompás tollrajzon. Erdélyi Katalin kamarakiállrtásán látható a Paletta Galériában. Ügy tűnik, a rajzoló számára meghatározó érvényűek a gyerekkor emlékei, a felnevelő szegedi bérház — emléke él csupán! — falai, udvara, napfényt kutató növényei, folyosókorlátjai, Singer-varrógépei, konyhai csapjai, elöszobatükrei, porolói, kopottas szárnyas aj(tói, komódjai, kredencei, foszló foteljei. hokedlijei. petúniái és muskátlijai. Minden, ami a napok forgatagában természetes, de amit az emlékezet fontosnak, jellemzőnek, meghatározónak tart. S ebben az emlékezésben — mintha a filmszalag egymást követő kockáit egybekopíroznánk — elmozdulnak a tárgyak. Csakhogy amíg a fotó vagy a film pusztán rögzíteni ké. pes ezt az elmozdulást, ezt az elcsúszást, addig az alkotói tudat a lényegre koncentrálva kiemel, hangsúlyoz, rendet teremt, s ezáltal jetlemez is. Véleményt mond a grafikusról. Arról, aki a toll érzékeny futamaival újrarendezi a valóságot, aki a realitásokon túlmutatva, a lélek tájait is fölidézi a lebontott házak eltemetett tárgyaiban, ember nélküli, de nagyon is emberi környezetében. Erdélyi Katalin profi móA népi iparművészet helyzete Bíráló, tanácsadó és szakmai irányító tevékenységével három és fél évtizede segíti és ösztönzi a hazai népi iparművészet fejlődését. a népi tárgykultúra hagyományainak őrzését és továbbörökítését a Népi Ipar. művészeti Tanács. A fennállásának 35. évfordulóját idén ünneplő tanács székházában szerdán sajtótájékoztatón adtak áttekintést az elmúlt időszak eredményeiről, a népi iparművészet mai helyzetéről. Tóth József, a NIT elnöke szólt azokról az örvendetes tendenciákról, amelyek az elmúlt három évtizedben jellemezték e területet. Egyebek között arról, hogy a háziipari és népművészeti szövetkezetek tagjai mellett — akik ma is e műfaj derékhadát jelentik — egyre több az egyéni alkotó: már több mint 300-an folytatnak önálló, minősített népi iparművészeti tevékenységet. Évről évre nő a bírálatra benyújtott tárgyak száma: ez azt is jelzi, hogy az alkotók igénylik a szakmai megmérettetést, és művészi munkájuknak azt a fajta elismerését, ami a népi iparművész címben kifejezésre jut. don bánik a vonallal — hiszen számára az egynemű vonal is igen beszédes, sokat .kifejező eszköz. Amilyen jellemzően hangsúlyoz, olyan meghatározó az is, mit hallgat el, mit titkol, min suhan, át, ho! időz hosszasabban. Kompozíciói lazának tűnnek, de ez a látszólagos szétszórtság az emlékezés sajátja, a képzelet játéka. Mint ahogy az effajta alkotói módszernek velejárója, hogy léptékváltásokat alkalmaz, a szamára fontos és meghatározó motívumok előtörnek, megnőnek, helyet követelnek a sí.kban.\ Az említett meghatározó tematika kíséröjekénit néhány igényes turistaélmény, és egy japán művészet ihlette sorozat látható a tárlaton. A Cortona tornyai sorozat csipkekonstrukciója, jószemú, lényeglátó és hangulatokra is érzékeny grafikust sejtet, a japán grafikusok emlékének szentelt lapokon az ismert motívumok — gésák, paravanejk, lampionok, kimonók, növények — új és sajátos rendben jelennek meg, igazolván Erdélyi Katalin grafikusi vénájának gyökereit, a keleti ábrázolómúvészet finomságainak, misztikumának, eredeti filozófiájának, páratlan ' vonalkultúrájának érvényességót egv más hagyományokon fejlődött művészeti közéletben, egy más korban, egy más lelkület által meghatározottan. Értékteremtő és értékmérő kiállítás Erdélyi Katalin bemutatkozása — egyértelmű nyeresége, egyéni hangú grafikusa városunk művészetének. Tandi Lajos Uj film Tuti dolog Színes, szinkronizált amerikai film. lrta:Steven L. Bloom és Jonathan Róbert. Fényképezte: Róbert Elswit. Zene: Tom Scott. Rendezte: Rob Reiner. Főbb szereplők: John Cusack, Daphne Zuniga. Anthony Edwards, Boyd Gaines. A kamaszkor: mint hús íröccsök fülledt nyárestéken. Ama legelső csókok és egyéb testi közvetlenkedések, szóljék róluk akárhány bugyuta slágerszöveg, az emberlét legvarázslatosabb adományai közé tartoznak, persze, még valahol messze a férfiasan vállalt eszmék-eszmények előtt — viszont legalább ugyanennyivel a kiégett, léhán felelőtlen cinizmus gyarlóságainak világa fölött. A létező legjogosabb erre a másfél órára a jelző: üdítő. Rob Reiner filmjéről írhatta annak idején, vagyis amerikai bemutatásakor — három éve — a Variety, hogy meg kell küzdjön a mindenhol jelen levő ifjúságikomédia-bemutatókkal és igy a sztori alapjában véve nem egyéb, mint egyféle, édeskésen régimódi visszatekintés a tovarebbent ifjúságra, ábrándos visszatérés kellemes „úti komédiába" ágyazva — a Tuti dolog a maga módján dicséretes alkotás. Ez a laza kis pikareszk történet a maga örök fiú—lány főszereplőpárosával (első éves egyetemisták) először is majdnem-hiteles helyzetek, figurák és történetek majdnem végig meghitt összességét nyújtja, azután meg: roppant szimpatikussá teszi az ifjúság különféle jellemzőinek plasztikus, őszinte, bájos, üdén eredeti és szellemes tükrözése. Merthogy, az ember a huszadik életév táján, bizonyos társadalmi helyzetben, és a másnemúekkel kapcsolatos interakciók során: pontosan ilyen. Az ábrándok őrült valószínűtlensége és az érzelmek hasonlóképpen valószínűtlen tisztasága úgy keveredik, hogy a legszebb szivárványos freskó — a valóság — bomlik ki előttünk, akár egy korosztályi méretre készített varázsszőnyeg. És ha erre a Tuti dolog segítségével fölpattanunk, egészen másként — más összefüggésekben, arányokban, relációkban — szemlélendők a kétségtelen fogyatékosságok, a meseszövés szokványos elemei, az időnkénti túlzott engedékenység a „gördülékenység" és a „kerek sztori" kívánalmainak — no meg a szuperhollywoodi, enyhén émelyítő befejezés, ahonnan csak a diadalmasan zengő égi muzsika hiányzik. Csakhogy: Alison és Gib hosszú, Kerouacót egyszerre kövelő (mert módszereiben-stílusúban hozzá is kötődő) és elvető (mert sokkal ártatlanabb, egysíkúbb, gyermekibb) utazása a nagy északamerikai kontinens keleti partjáról a nyugatira azt villantja fel éppen előttünk, amire mainapság pontosan fiataljainknak van a legjobban szükséges: a hűség, a tiszta érzelmek és a romlatlan eszmények világának — igazából egyáltalán nem tünékeny szépségét. Domonkos László Á siker nyomában Beszélgetés Szonda Évával — Kezdjük talán a sajtó kritikájával, pontosabban: önkritikával. Emlékezetem szerint az eddig Szegeden elénekelt operafőszerepeinek nem volt olyan kedvező visszhangja, mint most Miklósnak, amely hagyományosan — epizódszerep. — Furcsa helyzetbe hoz, hirtelenjében nem is tudom, mit mondjak erre, hiszen nem szeretném visszamenőleg dicsérni magamat, és elmarasztalni bárkit, aki esetleg engem nem vett észre. Mindenesetre igaz, hogy a premierek után ritkán foglalkozik a sajtó a további előadásokkal, s megesik, hogy a második szereposztás érdemtelenül kerül — ilyen szempontból — hátrányos helyzetbe. Ugyanez mondható el a felújításokról. Gyakran valamennyi fontos szereplő (kicserélődik, tehát a felújítás szinte bemutató jellegű, mégsem kap teret a lapokban. A kritika kritikájára mégsem szeretnék éppen most vállalkozni, amikor — a kritika szinte kényeztet. És azt hiszem, a szegedi közönség isi jól ismer engem. Bár talán a premierbérletek tulajdonosai a legkevéssé, hiszen a második szereposztásban voltam Carmen, Amneris ... — A Hoffmann Miklósából szabályos főszerepet csinált, s ez különlegesebb teljesítmény, mint némelyik jól megoldott „eleve főszerep". — Szerencsém volt, Nagy Viktor rendező az egész próbafolyamat alatt sokat segített abban, hogy önállóan dolgozhassam. « — Ezt hogyan kell érteni? — Vannak rendezők, akik határozott és részletes elképzeléseiket akarják látni a színpadon, s nincs mód holmi önálióskodásra. Nagy Viktor hagyta, csináljam, ahogy jónak latom, ós kontrollált, amikor erre kértem. Biztosan neki is volt képe Miklósról, talán ugyanolyan, mint amit végül is sikerült kialakítanunk, hiszen bármikor kérdeztem, mindig helybenhagyta: jól csinálod! Mondanom sem kell, szárítómra igen érdekes és izgalmas volt mindez. Legtöbbet a Múzsa prózámon dásával küszködtem. Miklós — valahogy magától előjött ... — Volt már nadrágos szerepe? •— Most először. Azaz, egyszer, egy gyerekelőadáson, ahol Figaro-keresztmet„Az énekes szólisták közül elsősorban Szonda Eva zeneileg és színészileg egyaránt remek Miklósa tűnt fel — ez az alakítás csupa közvetlenség, finocn báj és elevenség." A mondat Kerényi Mária zenckritikusé, a Hoffmann meséi bemutatójáról írt kritikából való. Alkalmasnak tűnik, hogy apropóul szolgáljon a beszélgetéshez — Szonda Évával szetet adtunk, Cherubin voltam. — Az 1984-es szezonban szerződött Szegedre, egyenest a Zeneakadémiáról. Volt valami kötődése a városhoz? — Csak azt tudtam, hogy itt jó színvonalú a zenei élet. Pesti vagyok. Javasolták nekem a főiskolán, hogy menjek opera&zakra, de azt gondoltam, ezt a szakimat igazából csak a színpadon, a színházban lehet megtanulni. És vidéken talán jobban, anert nagyobb az esély, hogy főszerepekhez is előbb hozzájut az ember. Az énektanárom biztatására, felkerestem Oberfrank Gézát, aki akkor vette át a szegedi opera vezetését; meghallgatott, és énekkari szólistaként szerződtetett, azért, mert nem volt magánénekesi státus. Még az első szezonban, kórustagként énekelhettem a Nabucco Fenénáját és a Cosi Dorabelláját, s" '85-töl vagyok szólista. Csak előnyét tapasztalom annak!, hogy énekkari tagiként évi 130 előadásban, bizonyos edzettséget szereztem. Enélkül talán nem ment volna a nyugat-európai turné min. den másnapján — más-más városban — a Carmen, azután — egy héten négyszer egymás után — az Amneris. — A Carmennel dijat nyerlek a hatvani operafesztiválon is. — Igen. örültem neki. — Az idei Don Giovanniban Donna Elvira szerepére láttam kiírva, és az operettben, a Vig özvegyben, Va. lencienne lesz. Nem kifejezetten mezzoszoprán szerepek ... — Sose léptem még fel operettben, de nagyon szeretem a műfajt, és mindig is vágytam rá, hogy részt vegyek „valami víg"-ben, zenés játékban. Azért persze meglepett a szerep, de megörültem neki, és izgalommal várom, hogyan dolgozunk Esztergályos Károly rendezővel. * A sokoldalúság izgalmas. Vonzza a nézőt. Szonda Éva a szabadtéri Rigolettójában Maddaléna szólamát, azelőtt, a Varázsfuvolában azl Éj királynője első udvarhölgyét énekelte. Koncertezik. A Verdi Requiemmel nemrégiben Békéscsabán voltak; s ugyancsak a Filharmónia sorozatában, a mostani évadban, Rossini Stahat Materéneik szólistája lesz. Sulyok Erzsébet Nyilasi Péter köszöntése A szegedi munkásmozgalom ismert alakját. Nyilasi Pétert köszöntötték tegnap délelőtt a városi pártszékházban 75. születésnapja alkalmából. A pártbizottságok ajándékait Koncz János, a megyei és Schmidt József, a városi pártbizottság titkára adta át az ünnepeltnek. Nyilasi Péter 1913 októberében született Szegeden. Könyvkötő szakmát tanult, s már fiatalon kapcsolatba került a munkásmozgalommal. Ez szinte természetes is, hisz édesanyja tagja volt a szociáldemokrata párt szegedi végrehajtó bizottságának, s gyerekét gyakran vitte magával a munkásotthon rendezvényeire. E családi háttérnek is köszönhetően Nyilasi Péter 1932-ben kérte felvételét az SZDP-be, s tagja volt a munkás testedző egyesületnek, s az Altalános Munkás Dalegyletnek is. Mint ifjúmunkás aktívan részt vett a különböző párt feladatok teljesítésében, a sajtóagitációban, az SZDP választási harcaiban. Részese volt a Sárgán megrendezett mozgalmi összejöveteleknek is. Emellett a negyvenes évek elejétől szakszervezeti munkát is vállalt A felszabadulás után a szociáldemokrata pártban alapszervezeti titkárként és járási függetlenített titkárként végezte munkáját, s volt az SZDP Dél-Pestmegyei Ifjúsági Mozgalom titkára is. Aktívan részt vett a két munkáspárt egyesülésében. 1948. és 51 közt az MDP Szeged Városi Bizottságának politikai munkatársa volt, majd rövid ideig könyvkötőként dolgozott. 1952 októberétől nyugdíjazásáig a Szegedi Papír- és Irodaszerérté,kesítő Vállalat igazgatói tisztét töltötte be. Nyilasi Péter — akit tevékenységéért több magas kitüntetésben is részesítettek, így például a Szocialista Hazáért Érdemrend, a Szocialista Munkáért Érdemrend, a Munka Érdemrend arany fokozatának tulajdonosa —- ma is korát meghazudtoló lelkesedéssel vállalja és teljesíti a különböző pártmegbizatásokat Új várospolitikai lap Üj lap kerül ma a szegedi újságárusokhoz. Szeged címmel, a városi tanács közlönyének mellékfeteként negyedévenként jelentkező várospolitikai periodika látott napvilágot, gazdagítva, színesítve a helyi . tömegtájékoztatási palettát. A tanács végrehajtó bizottsága augusztus eleji ülésén határozott úgy, hogy támogatja egy várospolitikai kiadvány születését. Egy hónap állt rendelkezésre az anyag összeállítására, s szeptember 5-én, már az Interpress kiadónál voltak a kéziratok, hogy október első hetében a standokon lehessen a lap. A negyedévenként jelentkező fórum nem tűzheti zászlajára a naprakész informálást, a gyors reagálást. Maradandó értékek őrzésére éppúgy vállalkozik, mint születő értékek fölötti bábáskodásra, döntések előkészítésére, itt születő gondolatok felkarolására. Nem tanácsi szócső kíván lenni, hanem demokratikus," nyílt várospolitikai fórum. Nincs állandó szerzőgárdája, minden ötletet, javaslatot, véleményt fogad. — Kissé disszonánsnak tűnik az első szám — emiitettük a szerkesztőnek, Tandi Lajosnak. — A városi tanácselnök körül kirobbant botrány után a lap élén nagy interjú jelent meg Papp Gyulával. Nem gondolja, hogy ettől hitelét veszti az egész vállalkozás? — Néhányan, akik már látták, olvasták, a lapot, figyelmeztettek, ebből botrány lesz. Javasoltak, küldjük a Szegedet még világrajötte előtt, magzatkorában zúzdába. Csakhogy veszélyesnek tartom az olyan rosszemlékű tetteket, mint a zúzdába küldés, könyvégetés, elfektetés. A lap a nyíltság jegyében született, felelősséggel vállalnunk kell még a rajtunk kívül álló és valóban szerencsétlen egybeeséseket is. Az interjút a lapot mecénáló város hivatalban levő elnökével augusztus utolsó napján készítettem Szeged mai helyzetéről, elsősorban a mindannyiunkat érintő gondokról. Én felnőttnek tekintem a szegedi polgárokat, s meggyőződésem, helyére tudják tenni a dolgokat. S az is bizonyára érthető, hogy nem büntethetjük a többi szerzőt, s főképpen a többi gondolatot azzal, hogy valós vaj?y vélt félelmek miatt visszavonulunk. A puding próbája az, hogy megeszik. Egy lapé, hogy utcára kerül. Döntsön a felnőtt olvaOperaház Kairóban Pazar tűzijáték világítót- lomát a japánok emelték a ta meg az eget Kairó új Nílus Gezira-szigetén, a két operaházának megnyitóján, ország barátsága jelképének Az operamúfaj 40 millió szánva. Az építkezés négy dollárt felemésztő új temp évig tartott