Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-12 / 244. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! 1 •*• tv,- 4 * £ 78. évfolyam, 244. szám 19>-8. október 12., szerda A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT SZEGED VÁROSI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Havi előfizetési díj: 43 forint Ára: 1.80 forint Hatósági munka, etikai háttér A megyei tanács vegrehajtó bizottsága tegnap, kedi lom Szegeden Lehmann [István, a tanácselnök általános helyettese vezetesével ülésezett. Az előterjesztések között a testület több fontos ikérdésben döntött. A megyei tanács központban rendelkezésre álló lakástámogatási hitel keret-tartalékából 100 ezer forintos kölcsönt biztosit a Mindszenti Nagyközségi Tanácsnak. 150 ezer forintot a Kiszombori Nagyközségi Közös Tanácsnak és 50 ezret \a Mártélyi Községi Tanácsnak. Ebből a pénzből fiatal házasok és többgyermekes családok lakáshoz jutását segitik H íhelyi közigazgatási szervek. A végrehajtó bizottság úgy határozott, 'hiogy a legközelebbi tanácsülést október 20-ára tűzi ki, és javasolia a testületnek, hogy egyebek között vitassa meg a lakásépítés, lakásgazdálkodás helyzetét és a fogyasztói érdekvédelem tapasztalatait. A hatásági munka eredményeiről, az állampolgári fegyelem alakulásáról szóló beszámolót élénk vita követte. Mint köztudott, az államigazgatásban sajátos ifunkciót tölt be a hátóságt tevékenység, ami • Jjelentős hatást gyakorol az állam polgári közérzetre és magatartásra. Az MSZMP XIII. Ikongresszusa erre való figyelemmel mondta ki, hogy érzékelhető javulást Ikell elénni a lakosság ügyeinek intézésében, a bürokrácia visszaszorításában. ' Nos, a tapasztalatok szerint a\kellemes jelenségek) ( közé sorolható, bjo-gy ja lakosságot érintő tanácsi ihatósági ügyek 97 százalékát ott intézik!, ahol keletkeznek. Ez a helyzet a demokratizálási folyamat számlájára írható. Sajnos azonban a személyi feltételek az elmúlt két évben romlottak. A tanácsi tisztségviselők drámai bangón szóltak arról, hogy a szakigazgatási apparatus fluktuációja / a varosoknál már szinte elviselhetetlen. Négy-öt esztendő alatt a szakemberek teljesen .kicserélődtek. Falun öt-hétezer Iforint. városban hat-nyolcezer forint a tanácsi ügyinifcézők átlag bruttókeresete, és ilyen bérszín von aloá már nem lehet diplomás, szakjképzett embert kapni, vagy megtartani. Ha ez ígv tart tovább, a bérszínvonal nem változik, akkor félő, hogy az állam „szétveri" a saját apparátusát. Sürgetőnek tartották. hogy egy éven belül a központi szervek általánosan rendezzék a kereseteket. Becsülettel meg kell fizetni az apparátus dolgozó, it, mert különben nem várható el a lelkiismeretes munka. Ma sajnos egyre több helyen lehet azt mondani, lélektelen az ügyintézés. Nem tartják etikusnak a lakáskérdések intézésének módját. Szegeden egyre több a panasz, az építési engedélyeket helytelenül adják ki. Egyre inkább elszaporodnak az olyan eltartási szerződéskötések. amelyek az örökségek felhalmozására irányulnak. Gyakran előfordul, egyes állampolgárok^ sportot Űznek abból, hogy a végei gyöngülésben levő idős embereket megkörnyékezik és eltartási szerződésit (kínálnak fel. Így rövid időn belül több bérleményhez, vagy 'tulajdonhoz jutnak A legtöbb szerződést tavaly kötötték, ami a nehezedő életfeltételekkel, a nyugdijak csökkenő reálértékével, a lakáshelyzet kedvezőtlen alakulásával függ össze A szerződések száma az elmúlt esztendőben az 1986. évi 3 ezer 609-ről 3 ezer 856-ra emelkedett. A jóváhagyás megtagadása csak kis számban fordult elő, a szerződések megszüntetésének oka 78 százalékban az eltartott halála volt. A végrehajtó bizottság megállapítása szerint a lakosság bizalmatlansága növekedett az ügyintézéssel szemben. A számukra kedvezőtlen döntéseket „mögöttes 'tényezőkre" vezetik viszsza, valószínűleg ennek az lehet a magyarázata, egyegy határozat indoklása nem elég meggyőző. Ezért az állampolgárok nagyobbnak látják az ügy árnyékát, mint amilyen az valójában. Szóvá tették a vb ntagok a szabálysértési bírságolásnak csökkenését is, aminek csak az lehet az oka, hogy az életszínvonal rohamos csökkenése következtében egyre több az olyan szabálysértő, aki nem tud fizetni, inkább leüli a büntetést. Csökken az állampolgári fegyelem, amit egyebek között jól tükröz, hogy szaporodik a kispénzű nyugdíjasok bolti lopásai. Az ügyintézők fluktuációjával egyenes arányban növekszik a túlterhelésük. Még mindig sok a munkájukban az üresjárat, s ez megmutatkozik a fölösleges sok jelentésírásban. A bürokrácia így bővítve termeli újra önmagát. Kedvező tünetként említették a szervezeti és ügyviteli korszerűsítést, a törvényesség betartását. Megfelelőnek ítélték a hatósági gyermekvédelmi munka színvonalát Az új jogszabályok bevezetése azonban nem mindenben szolgálta a családok védelmét. Sajnos a válások számának emelkedése kedvezőtlenül befolyásolja a kiskorúak helyzetét, növekszik a gyerekek veszélyeztetettsége. A lakásügyeknek és lakásgazdálkodásnak pedig nem tesz jót a jogszabályok gyakori változása. A végrehajtó bizottság több tagja úgy fogalmazott, ebben, a széles rétegeket érdeklő kérdésben nincs kedvező hatással, hogy a különböző koncepciók egymást érik, és a változásokat a tanácsok nehezen követik a helyi rendeleteikkel. A sűrűn változó paragrafusok miatt az állampolgárok olykor gyanakvóan fogadják a helyi hatóságok döntéseit. A testület 'tájékoztatót hallgatott meg az if júsági laarlamentek működesének tapasztalatairól is. Horn Gyula New Yorkban Horn Gyula külügymi- átvegye az ENSZ-közgyűlés nisztériumi államtitkár el- 43. ülésszakán részt vevő utazott New Yorkba, hogy magyar küldöttség vezetését. Élelmiszerexportunk A várakozásnak és a tervezettnek megfelelően alakult az év eddig eltelt időszakában a magyar élelmiszer-gazdasági kivitel, és az importban is érvényesülnek a? előzetes elképzelések — erről tájékoztatták az újságírókat kedden a MÉMben. Szeptember végéig az egész esztendőre tervezett 1,3 milliárd dolláros kivitelből mintegy 950 millió valósult meg, az időarányos teljesítés meghaladja a 70 százalékot, ami megfelel a várakozásnak. Az 1988-ra tervezett konvertibilis elszámolású import 78 százalékát hozták be az első háromnegyed évben az élelmiszergazdaság területén. A rubelforgalom a tervezettnek megfelelően alakult, és olyan mértékű, mint az elmúlt év azonos időszakában volt. A MÉM szakemberei szerint az év végéig az előirányzatokat teljesíteni lehet. Tájékoztatták az újságírókat arról is. hogy a világpiacon emelkedik a gabona ára, ugyanúgy a növényolajipar termékeit is előnyösebben lehet értékesíteni; ez kedvezően befolyásolja a magyar agrárkülkereskedelem kilátásait. Grósz Károly interjúja a lengizi beruházásról * A Vegyépszer Vállalat mintegy negyven alvállalkoüzemi újságjában, a Vegyép- zó magyar vállalat jól szerszer Dolgozók Lapjában vezetten, jó minőségű munkedden egész oldalas interjú kát végez Tengizben. A jelent meg Grósz Károllyal, nehéz éghajlati feltételek elA lap munkatársainak tudo- lenére a termelékenység mása szerint ez az első al- meghaladja a hazait, s az kalom a magyar sajtó törté- óriási munkaerő-koncentránetében, hogy a párt fótit- ció igen komoly szervezési, kára, miniszterelnök interjút irányítási feladataival is jól ad egy vállalati újságnak. mx-ohjrkőzik a Vegyépszer. A jamburgi egyezmény A beruházást bíráló magyaralapján hazánkra háruló országi megnyilvánulásokat kötelezettségeknek bő teret Grósz Károly úgy ítéli meg, szentel az írás, hiszen a hogy azok egy részét jószánVegyépszer e munkák fő- dékú aggodalom táplálja; az vállalkozója. Grósz Károly ország nehéz helyzetében heleszögezi: — Tengiz megité- lyes-e ilyen nagy összegeket lése nem változott, a vállal- lekötni energetikai beruhákozás kölcsönösen előnyös, zásra. Ebben a tájékoztatás Az utólagos számitások sze- hiányai is tükröződnek. Az rint is ez a viszonylag leg- ellenvetések egy kisebb régazdaságosabb módja növek- sze a politikával való szemvö gázszükségletünk kiolggi- benállásból fakad, s ez esettésének. Minden más megöl- ben Tengizt egyesek csupán dás ennél drágább lenne, ürügyként használják fel. csak megismételhetem ko- Végezetül Grósz Károly isrábbi kijelentésemet, misze- mételten biztosítja a Tengizrint sajnálatos, hogy nem ben dolgozó mintegy ötezer tudunk, nagyobb részt vál- magyar munkást, hogy tevélalni ebből a beruházásból — hangsúlyozza az interjúban. A miniszterelnök tudomása szerint a Vegyépszer és a kenységük rendkívül hasznos, erőfeszítéseikre szükség van, s fegyelemzett munkájukkal egyúttal hazánk jó hírét is öregbítik. (MTI) A HNF Országos Tanácsának ülése Megnyitójában Kállai Gyula utalt arra. hogv több állami, társadalmi szervezet élén a közelmúltban személycserék történtek. A HNF OT munkájában eddig is részt vettek ezeknek a szervezeteknek a vezetői s ezt a hagyományt a továbbiakban is meg kívánják őrizni. Az Országos Tanács Grósz Károlyt, az MSZMP főtitkárát. miniszterelnököt két tarA Hazafias Népfront Országos Tanácsa — Kállai Gyula elnökletével — ülést tartott kedden a Parlament kongresszusi termében. A tanácskozáson részt vett Po/sgay Imre. az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, államminisztcr. A testület először személyi kérdésekben döntött, majd a népfrontnak a mai magyar társadalomban betöltendő helyét, szerepét vitatta meg. Szeged felszabadulásának ünnepén Városunk felszabadulásának 44. évfordulója alkalmából koszorúzási ünnepségeket rendezett az MSZMP Szeged Városi Bizottsága, Szeged Megyei Város Tanácsa éa a Hazafias Népfront Szeged Városi Bizottsága. Tegnap délután előbb a Belvárosi és a Dugonics temetőben helyezték el a megemlékezés virágait a város állami, párt- és társadalmi szervezeteinek képviselői, a fegyveres erők és testületek, valamint a hazánkban állomásozó szovjet katonai alakú latok küldöttei, majd a Széchenyi téri szovjet hősi emlékműveknél koszorúztak A város lakóinak nevében virágokat helyeztek el a szovjet hősi emlékmű talapzatánál a megyei és városi pártbizottság és tanács, a Hazafias Népfront, a szakszervezetek, a KISZ, a Magyar Ellenállók, Antifasiszták Szövetsége, a fegyveres erők és testületek, a szovjet katonai alakulatok küldöttei, valamint a nyomda pártbizottságának, az IBUSZ, a cipőgyár, a Virág és Dísznövény Afész pártszervezeteinek delegátusai tózkodással. Nagy Sándort, gazdasági reform csak a poa SZOT főtitkárát két ellen- litikai intézményrendszer r> szavazattal és hat tartózko- formjával kiegészítve bontadással, Stadinger Istvánt, az koztatható ki. Ma úgy tűnik. Országgyűlés elnökét tizen- hogy ez is kevés. A gazdasáegy ellenszavazattal és hét reformot lejáraihatja a tartózkodással.. Baradlai gazdaság teljesitmén.vhiaGyörgyöt, a Kiskereskedők byos állapota, a teljesi'Országos Szervezetének el- ményelv erősítése pedig csak nőkét pedig egyhangúlag társadalompolitikai reformmegválasztotta az Országos ma' fokozható. Ugyanez vélTanács tagjává. hető a demokratizmusról is, A népfront helyével, szere- amely a szociális értékek érpével, feladataival foglalkozó vitaindítójában Huszár István, a HNF OT főtitkára elöljáróban a belpolitikai vényesülése és' a gazdaság teljesítőképességének növekedése nélkül csak ige marad, rosszabb esetben demafolyamatok jellemzőiről fiógiává fajulhat. A gazdasászólt. Kiemelte; egyfelől fi' reformot és a politikai de erősödni látszanak azok a remények, hogy megint, mint mokráciát — legalábbis a népfront oldaláról nézve — jó társadalompolitikával lehet megalapozni, s ehhez bizonvos ideológiai akadályokat is el kell hárítani. Számolni kell például azzal, hogy társadalmunk sokféleképpen tagolt, nem olyan egyszerűen, mint azt korábban hittük. A hagyományomár annyiszor, „lesz magyar újjászületés". Másfelől nem várt, kellemetlen meglepetések is érnek bennünket. A bizalomszerzés és a bizalomvesztés sajátos hullámveresében evezünk. Ilyen viszonyok között érzékelhetővé válik az az ellentmondás: az új amely a pártértekezleten kapott markáns megfogalmazást, a magyarok többsége számára nemcsak vonzó, hanem olyannak is tűnik, amely köré kialakítható egy új nemzeti összefogás. Am hogy az útkeresés időszakáeközben egyelőre csak a szü- ban élünk. Ennek az útkerelés kínjai érzékelődnek, rosz- sésnek a célja a történelmi szabbodik az emberek ieler.- perifériára sodródás megtős részének társadalmi helv- akadályozása, a felzárkózási zete. s ezzel együtt a közér- lehetőségek megalapozása, a zete konkrét cselezés irányaiFelelősségteljes, próbatevő nak kijelölése, a cselekves korban, emberhez méltó lec- szervezése. Az útkeresés Lükék közepette élünk. Évtize- zonytalansággal is jár, atodünkben bebizonyosodott, hogy az oly régóta szükséges (Folytatás a 2, oldalon) társadalmi stratégia, san értelmezett osztálykülönbségek egyre kevésbé adnak Igaz és teljes képet a valós és feszítő társadalmi különbségekről — hangsúlyozta a népfront főtitkára. Nyomatékkal szólt arról.