Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-11 / 243. szám

1988. október 11., kedd 3 A tsz-ek gazdálkodása A Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának székházában hétfőn Szabó Istvánnak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a TOT elnökének vezetésével a területi szövetségek elnökei és titkárai részvételével tanácskozást tartottak. Az érdekképviselet és az érdekvédelem területi vezetői először, az idei év első nyolc hónapjának tapasztalatait összefoglalva, a gazdálkodás várható eredményeiről, valamint a jövő évre kialakítandó tervfeladatokról, a módosuló közgazdasági környezet hatásairól hallgattak meg tájékoztatót. Eszerint a jó búzatermés után az aszály miatt a vártnál jóval gyengébb lesz a kukoricatermés. Az előzetes becslések szerint az átlagtermés 5-6 tonna körül mozog majd hektáronként. Kielégítő viszont a zöldségtermelés eredménye, és jónak mondható mind mennyiségileg, mind pedig minőségileg az almatermés. Bizottsági illés Szűrös Mátyás elnökletével hétfőn ülést tartott az Országgyűlés Külügyi Bizottsága a Parlament gobelintermében. A tanácskozáson részt vett Jakab Róbertné, az Országgyűlés újonnan megválasztott alelnöke is. A testületet Demeter Sándor, a Parlament nemzetközi kapcsolatok főosztályának vezetője tájékoztatta a Varsói Szerződés parlamenti elnökeinek berlini találkozóján született, a tagállamok parlamentközi szervezetének megalakítását körvonalazó tervről. Helyzetelemző Lakásfront - ütközőpontokkal A lakáskérdés akut feszültséggóc. Olyan, ami társadalmi válságot gerjeszthet. Válságágazat, de itt nem lehet szanálni és csődöt jelenteni. Mert a lakásfronton nem lehet tabula rasát csinálni, hiszen lakni mindenkinek kell valahol. S, bár kétségtelen, hogy az elmúlt négy évtizedben a lakásépítésben nagyon nagyot léptünk előre (a 80-as évek elején évente mintegy 75 ezer lakás épült), ma is sokan várnak önálló, illetve megfelelő otthonra. A tanácsoknál nyilvántartott igénylők száma idén január l-jén az országban 170 ezer 514 volt, s hozzávetőleges becslések szerint közel 260 ezren változtatnának lakást. Csongrád megyében az igénylőknek 44-46 százaléka várna bérlakásra. Ami viszont egyre kevesebb épül. Tavaly az országban összesen 5740 tanácsi bérlakás épült, s mindössze 2029 egyéb állami la:, kás. A felépített 57 ezer 200' lakásból 1987-ben magánerőből és hitelből készült el a többi 49 ezer 431. A magánerő és a hitelkeret azonban nem korlátlanul bővíthető forrás. Ezt mutatja például, hogy az idei év első félévében már 217 lakással kevesebb készült el Csongrád megyében, mint 1987 hasonló időszakában. S erre utal a legnagyobb lakásépíttető és -forgalmazó cég, az OTP tapasztalata, miszerint egyre csökken a fizetőképes kereslet. A lakások árai, építési költségei meg egyre meredekebben növekednek — (1983 és 1987 között a lakásárak országos átlagban 36 százalékkal lettek magasabbak) —, a lakások szabadpiaci forgalmában mármár követhetetlen magasságokba emelkedve. Tovább nőtt a lakásárak, az építési költségek és a lakossági jövedelmek közötti szakadék. Az otthonteremtéshez több hitelt kel] igénybe venni, aminek kamatai egyre emelkednek, feltételei egyre bonyolultabbak. (Nesze semmi, fogd meg jól típusú hitelnek látszik például az olyan helyzet, amikor a lakásvásárló munkahelye ugyan folyósítana akár 200 ezer forintnyi vállalati támogatást is a dolgozónak, de ha mondjuk az OTP-től szeretne készpénzfizetésű, licites lakást venni, akkor a vállalat adta forintok a pénzintézetnél már nem számítanak a dolgozó készpénzének ...) S ha még ide sorolnánk mindazokat a visszásságokat, amelyek a bérlakásgazdálkodás keretében (kiutalás, karbantartás stb. téren) uralkodnak, akkor már túlbizonyítottnak is tűnnék, hogy manapság nálunk a lakásfronton mekkorák a feszültségek. Elsősorban a városi frontokon. A falvakban ugyanis lakáshiány gyakorlatilag nincs (sőt, az országban körülbelül 15 ezer lakás áll üresen különböző kistelepüléseken), gondot inkább az igények elszaladása, a túlzó építési kedvhez társuló túlmunkavállalással hajszolt életmód, a nagy összegű hitelek, kölcsönök törlesztése okoz. A lakásproblémák a városi népességre, az ifjúságra, az alacsony jövedelműekre, a pályakezdőkre összpontosulnak, illetve arra, hogy nem lévén megfelelő minőségi lakáscserealap, nincs lakásmobilitás, nincsen jóformán semmiféle lakásgazdálkodás (legfeljebb annak ürügyén egy sereg túlszabályozás a cserékről, az állami házingatlanok elidegeníthetőségéről; a viszszavett lakások újraelosztási szempontjairól; a többszörös használatbavételi díjakról; a karbantartási kötelezettségekről; a differenciálásról s egyebekről). Erről a helyzetről városonként ezrével lehetne sorolni a gondokat, amiknek közös eredője az a lakáspolitika, amiben az elmúlt évtizedekben sok minden elhibázódott. A hatalomátvétel után az állam magára vállalta a lakásellátás felelősségét és feladatai közé sorolta a lakások használati értékét is meghatározó infrastruktúra állagmegőrzését, illetve fejlesztését. Az ellátási felelősséggel pedig összekapcsolódott az annak megvalósításához szükséges források centralizálása: azaz olyan sajátos ár- és bérrendszer, aminek keretében úgymond automatikusan elvonódott a lakosságtól az e célra szükséges pénz. Az állami költségvetés — láthatatlanul — máig kiemeli a lakásfedezethez szükséges összegek túlnyomó többségét a bérből és fizetésből élők borítékjából, hogy azt úgymond újra elossza; s ezen elosztás során biztosítsa az összhangot a lakhatás terhei és a bérből, és fizetésből élők jövedelmei között. Arn ebbe a lakáspolitikai gondolatmenetbe az utóbbi években egyre többször kéredzkedtek be úgynevezett költségvetési átcsoportosítások, amik azt „eredményezték", hogy egyre kevesebb állami bérlakás épül. Mert hát a lakhatás feltételeinek megteremtése az a terület, amin a népesség újabb meg újabb áldozatvállalásokra is hajlandó. Ezen „hajlandóság" alapján például vállalkozhat a lakáscél elérése érdekében a második gazdaságban többletmunkára, fedezet nélküli vagy látszatfedezetű hitelek felvételére, saját munka építési befektetésére, egészsége és életszínvonala rovására történő spórolásra, magasabb lakbér fizetésére és sok minden egyébre. De meddig? Olybá tűnik, napjainkra elérkeztünk arra a pontra, hogy a már-már válságágazattá vált lakásszektor növekvő terheit a lakosság nem tudja felvállalni. Az érintett réteg teherbíró képességéLŐl nem futja már több lakáscélú kiadásra. Irritálja. tiltakozásra készteti tehát minden olyan próbálkozás — napjainkban például a kamatemelésekre, a lakbéremelésekre vonatkozó hírek —, amely újabb terheket róna rá. A feszült közhangulat pedig figyelmeztető. Ösztönöz arra, hogy államilag és országosan (de városonként is), felmérjük végre a valós helyzetet, lássuk tisztán a lakásfront ütközőpontjait. Az igények és az állami törekvések ellentmondásait a bérlakások terén. A bérlakások karbantartásának és felújításának szorításait. A tanácsi lakáskiutalások és lakásértékesítések panamáit. Az egyre borsosabb lakbérek nem fizetésének valódi okait. A bérlakásépítés újabb lehetőségeit, nem állami tőkeforrásait. A támogatásokkal és kedvezményekkel való élések (és visszaélések) valódi mozzanatait. A hitelek egy életre eladósító, gúzsbakötő (s ezzel netán „engedelmes állampolgárrá" tevő) következményeit. Vagy azt például, hogy mire futja a felnövekvő nemzedéknek, ha már ma 3,1 hónapot kell dolgoznia az ifjúnak leendő lakása egyetlen négyzetméteréért. S azt, hogy ez a felnövekvő generáció igen nagy létszámmal jelenik meg igénylőként a lakásfronton. Netán még azt is, hogy a lakások minőségi cseréjének milyen újabb lehetőségei és feltételi teremthetők, amelyek idős és fiatal számára egyaránt előnyt jelenthetnének. Avagy, azt, hogy merev településfejlesztési szempontok városképi elvárások miért kényszerítik erén (elüli vállalkozásokra a lakásépítőket. Továbbá némely jogszabály értelmetlenségét vagy ellenhatásait. A lakáspiac igazi jellemzőit. A tervezés, kivitelezés, értékesítés, túlzóan haszonelvű ellentéteit. A magánerős építéseket megnehezítő építőanyag-kereskedelmet (s az azt uraló maffiákat). Az érdekeltségek ellentmondásait, s közöttük a lakásra áhítozók kiszolgáltatottságát. Mindezen túl pedig még azt is, mint térünk arra az útra, melyen a lakáshoz jutás lehetősége már képtelen többletteljesítményekre ösztönözni. A máig vállalt többletek pedig miként befolyásolják társadalmunk jelentős részének életmódját, jövőjét. A lakásfeltételek és a lakásminőség alakulása milyen hatással van, s lehet népességünk életminőségére. Ezeknek: a kérdéseknek, ha úgy tetszik ütközőpontoknak feltárása nélkül komplex elemzése nélkül úgy vélem illuzórikus ma a megoldás, a csatanyerés igényével bármit is lépni a lakásfronton. A stratégia és a taktika egyaránt átgondolást, átértékelést kíván — azaz reformot a lakáspolitikában is. Olyan új koncepciót és intézkedéseket, feltételteremtéseket, amelyek semmiképpen sem merülnek ki a terheknek a lakosságra való hárításában. Szabó Magdolna Ellenszer: az érdekeltség A

Szőregi Tisza—Maros Szög Tsz gazdálkodási színvonala alapján, a középmezőnyben helyezkedik el. Négy községre kiterjedő nagygazdaság, 6 ezer 400 hektár szántóval. A mezőgazdaságot is érintő támogatáscsökkentés, a javak túlzott központosítása, az anarchikus piaci viszonyok, az elszabadult, ipari eredetű árnövekedés költségnövelő hatása, a kimagasló egyéni teljesítményeket fékező bér és adórendszer egyes ellentmondásos elemei ellenszerét itt is mielőbb meg kell találni, nincs más választás. Az itt élő lakosság jó részének megélhetése függ ettől. Gulyás Győző elnökhelyettessel ennek az útnak a nehézségeiről beszélgettünk. Kezdjük a termelési szerkezettel, vajon itt mekkorák a tartalékok. Vannak, de az alapvető termékeik, így a búza, kukorica, napraforgó, a tojás, a tej, a sertéshús pozíciója- meghatározó. S ebből bizony a bővített újratermelés a mai állapotok szerint kilátástalan. A nagy gerenda még nem esett be, de nem is szabad megvárni azt, előrelátóan kellene a palettát bővíteni, s „pénzes" növényekkel biztosítani a nagy egész egyensúlyát. Csakhogy itt sem szabad átesni a ló túlsó oldalára, speciális gépesítés, vevőkör, raktár, többlet munkaerő kell hozzá. Nézzük ezeket a kezdeményezéseket! A szója négy év alatt egyszer volt sikeres, mivel az időjárás viszontagságaira fokozottan érzékeny A madáreleségnek termelt, idén 16 vagonnyi fénymag jól fizetett, de itt is számításba kell venni, hogy lesz-e, aki ezt a mennyiséget időben tisztítsa, egalizálja, kicsomagolja. Az édes kömény szintén sok törődést kíván. A borsótermelés most jól sikerült, de egy száraz május nagyot üthet. A vetőmagtermelés, a búza, a lóbab, a lucerna, a kapor szintén átlagon felüli odafigyelést, esetenként speciális gépesítést, kifogástalan raktározási körülményeket igényel. Vagyis, befektetés nélkül az elhatározás önmagában veszélyes kockázattal jár. S a másik, ez csak a terület töredékén termelhető, az egész gazdaság jövedelmezőségét kimagasló eredmények esetén nem tudia alapvetően megjavítani. Az állatállomány megköveteli, hogy több mint ezer hektáron termeljenek kukoricát. Ez, a saját szükségleteken felül, esetleg a terményboltjaik korlátozott ellátására elegendő. Az aszály miatt az idén a tervezett 7,5 tonnás átlag valószínűen több mint egy tonnával hibádzani fog. Amint az esők után a földekre lehetett menni, megkezdődött a betakarítás. A napraforgó nagyrészt már a magtárban van ,a tervezett 2,4 tonnás hozamot csak megközelíteni tudják, itt is a vízhiány a ludas. A búza kivételesen ió termése talán az egyetlen, ami elégedettségre adhat okot De a költségnövekedések miatt ez a kedvező oozíció is csak esetleges, a jövőt nehéz előre felbecsülni. A takarmánytermesztés gondja, hogy avulnak a gépek, a jobb beltartalmi értéket biztosító új technikák viszont megfizethetetlenek. Az első osztályú lucernaszenázs készítéséhez tízmilliókra rúgna beszerezni a kellő kapcsolódó gépsorokat. Az emberi hozzáállás is gátja a minőségnek, mivel a gazdaság nem tudja megfizetni azt a különbséget, hogy valaki hajnali háromkor hajlandó felkelni a takarmány behordási veszteségeinek csökkentése érdekében, vagy csak dél melegével, amikor a legértékesebb levélrész törik-porlad. A mostani tetemes műtrágyaár-emelés hatásait csak sejteni lehet, ha —-esak) ugyanannyi pénz jut rá, mint eddig, egyértelműen a kijuttatott hatóanyag csökkentésével jár. A megfelelő tápanyagbiztosítás viszont a termés egyik legfontosabb alappillére. A gépek, alkatrészek fokozatos áremelkedése szintén hasonló nagyságrendű gond. S nem várható, hogy B szükséges beruházásokra a mai jövedelmezőségi pozícióban előbbre léphetnének. Az állattenyésztés nyereségszintje szerény. A tojástermelést az idé-n az ala- I csony értékesítési ár és az egyre dráguló takarmányfehérje hozta nehéz helyzetbe. A sertéstenyésztés eredménye a mostani j férőhely-rekonstrukcióval javult, de igazán akkor lenne benne üzlet, ha az ösz- ; szes hízót maguk dolgoznák fel A vágó- j üzem bővítése azonban, az anyagiak hiú- ! nya miatt, csak hosszú távú elképzelés lehet. A tehenészet a 6 ezer liter körüli átlaghozamával nagyjából az egyszerű újratermelést fedezi. Azért a fejlesztésre is jutott energia, ha a léptékével nincsenek is annyira elragadtatva. Több mint 10 millió forintért felújították és bővítették a takarmánykeverő üzemet, hamarosan befejezik a sertéstelepen a kifutós kooaszállást, s jövőre az öntözést fejlesztik, közel kétszáz hektáron. A szűkös időket valahogy át kellene vészelni, úgy, hogy közben a tagságot meg tudják tartani. A háztáji termelésre egyre nehezebb olyan növényt találni, minek biztos a piaca. A csökkentett fűszerpaprika-terület mellett jövőre a pritaminpaprikával is próbálkoznának, természetesen, előtte ennek piaci és technológiai vonalait tisztázni és rendezni kell. A fő azonban a vállalkozási formák optimális kiépítése, a speciális, emberre szabott érdekeltség haladéktalan kialakítása. Erre már van példa, a juhászoknak bérbe adott juhok, a magánvállalkozásba kiadott tojásszállítás mérhető költségcsökkenést, s valószínűen az érdekelteknek kedvezőbb megélhetést nyújt. Igaz, a végzett munka mennyiségben is, minőségben is összehasonlíthatatlan. Területenként sokféle formát igényel egy testre szabott, egymásra épülő érdekeltségi rendszer. Az elnökhelyettes ottjártamkor épp egy tapasztalatcserét egyeztetett, azokkal, akik e téren előbb tartanak Jól körül kell ezt járni, s úgv dönteni. Mert amin nyemi lehet, azon hebehurgya módon veszteni is. Egy dolgot nem lehet csak csinálni, változatlanul hagyni a mostani, teljesítmény-visszatartást eredményező, hagyományosan kialakult viszonyokat. T. Sz. I. Sebességváltók Egerből Egerben, a Csepel Autógyár III. számú gyárában, világbanki hitelből négy éven át tartó műszaki fejlesztés fejeződött be. Ennek eredményeként a gyárban évente 22 ezer 500 sebességváltó gyártására lesznek képesek. Termékeikből a hazai felhasználók — a Ráha, a Csepel Autógyár-és az Ikarus — mellett a KGST-tagországokha is szállítanak. Az idén megkezdték a már alvázba épített, úgynevezett ZF-sebességváltók exportálását is. Ebből a Szovjetunióba, Bulgáriába, Lengyelországba és Thaiföldre is szállítanak. Képünkön: ebben a csarnokban készülnek az úgynevezett ZF-sebességváltó alkatrészei luhászatok vállalkozókkal A juhászok anyagi érdekeltségének növelésére újszerű vállalkozási formákat vezetnek be az állami gazdaságokban. Ennek eredményeként a többéves visszaeses után tavaly a juhot tartó gazdaságoknak csaknem a felében, 17 nagyüzemben nyereségessé tették a tartást, egy tucat gazdaságban pedig legalább már a ráfordításokkal azonos bevételt értek el a külpiacokra is értékes cikkeket, gyapjút, 'birkahúst, bárányt, tejet termelő ágazatban. Az állami mezőgazdasági nagyüzemeknek, mintegy a harmada, 37 gazdaság tart fenn juhászatot. Közülük jó néhány már vállalkozókra bízza az állatállomány gondozását, önelszámoló egységként kezelve a juhászatot. A leggyakoribb, hogy a korábbi számadó szervezetből nagyobb önállósággal rendelkező munkacsapatot alakítanak ki, és ezeket az eddiginél érdekeltebbé teszik a termelés növelésében és a minőség javításában. Több pénzt fizetnek az átlagon felüli bárányszaporulatért, a gyapjú- és a tejtermelés növeléséért, valamint akkor is, ha a korábbinál, illetve a megállapodásban rögzítettnél kisebb az állathullás V S