Délmagyarország, 1988. október (78. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-07 / 240. szám
1988. október 7., péntek 179 Múzeumi matinék A Móra Ferenc Múzeum sorozata az úi szezonban 8-án. szombaton indul. A matinés foglalkozásokon részt vevő 9—14 éves gyerekeket változatos, érdekes programokra váriák a foglalkozások vezetői: Csizmazia György. Fodor Ferenc. Kómár Irén és Szekeres Ferenc. Az első alkalommal Képes képtelenségek címmel a Fekete-házban tart képzőművészeti foglalkozást Szekeres Ferenc, a gyerekeket szombaton 10 órára vária a Fekete-ház előtt. A következő hét végén a Tisza-parton lesz Csizmazia Gvörgv ..Őszikék" cimű. az őszi élővilágot bemutató órája. A szezonban még a múzeum néprajzi raktárának ritkaságaival. valamint a Barokk kincsek és A cserkészet története című kiállítások anyagával ismerkedhetnek meg a gyerekek. A múzeum idei első evermekrendezvénve egyébként már az elmúlt szombaton lezajlott: az iskolákban működő történelem és honismereti szakkörök, valamint a történelem fakultációs csoportok szegedi találkozóián sikeres vetélkedő igazolta a szak körösök felkészültségét, a népi sportjátékokon pedie ügyességüket mutatták meg a diákok. Vásárhelyi őszi tárlat Hódmezővásárhelyen. a Tornyai János Múzeumban vasárnap déli 12 órakor ünnepélyesen megnyitják a XXXV. őszi tárlatot. Megnyitót mond Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottságának tagia. a Központi Bizottság titkára. Szintén vasárnap délután háromkor a Gorzsai Állami Gazdaság kultúrtermében vásárhelyi képzőművészek kiállítása nvílik. melven Gál József művelődési osztályvezető mond megnyitót. Mint Bokor Rolandtól, a szegedi balettegvüttes vezetőjétől megtudtuk, a Találkozások címet azért kapta az idei első.— s az újjászervezett együttes léte óta a második — önálló balettest. mert a bemutatandó darabok erről szólnak. Mármint: ember s ember közötti találkozásokról. kapcsolatokról, konfliktusokról — a zene. a tánc. a színház nyelvén. Az alcím — Balettest több tételben — szintén némi magyarázatot kér. Az elmúlt szezon nagv sikerű. országos visszhangot kiváltott. Baletttelben" alcím azt is ielzi. a kamaramüvek cserélődhetnek. a műsorváltoztatás — kényszerhelyzetben — elképzelhető. Mindennél sokkal lényegesebb. hogy a szombati bemutatón négv művet láthatunk, s a negyedik — Seregi Lászlesztették. Az együttes számára azért is fontos a kisszínházi bemutató, mert ezúttal vendégművészek nélkül. kizárólag szegedi ..erőkkel" vállalkoznak az egész estét betöltő produkcióra. Nemsokára, október 17-én. Budapesten is előadják a szitett A városban című. 1970-es koreográfiája — kivételével : újak. Imre Zoltán, est című premierjének egves a szegedi együttes művésze lónak a Bernstein-zenére ké- Találkozásokat, s terveznek vele amolyan ..kisturnét". hogv az ország nagyvárosaiban is megismertessék a szegedi balettet. darabjai kimaradtak a későbbi előadásokból — betegségek. egyeztetési nehézségek miatt: végső soron azért, mert a több vendégművészt foglalkoztató szegedi együttes még nem volt elég felkészült a produkció műsortervnek megfelelő, mindig hiánytalan „szolgáltatására". A közönség ezért néha csalódott volt. pedig senki ti tanácsadója Pergolesi Stabat Materérc komponált modern táncnyelvü bibliai képeket. Mártha István zenéiére Kramer György mai életképet bemutató balettet tervezett (Tamad a szél). A Hypernatura. Móger Ildikó balettje az Art of noice együttes érdekes, zenei montázsjellegű felvételére készült. Az újdonságokhoz a Sereeisem koreográfiát Bernstein 70. akartá* becsapni. A „több té- születésnapja alkalmából ilTitkárnők tanácskozása Október 8-án Szegeden, az országban először rendezik meg az I. városi titkárnőtanácskozást, melyre a szervezőbizottság örömére más megyéből is részt vesznek a titkárnők. Az alapötletet az I—II. országos titkárnőtalálkozó adta. mégpedig azzal a gondolattal, hogy a szegedi tanácskozás „staféta" kezdete lesz a következő években más és más megyeszékhelyen rendezendő találkozásnak; erről remélhetőleg az október 8-i tanácskozás dönteni fog. E nemes feladat célja: Csongrád megyében megalakítani a megyei titkárnőklubot (amely az országban az első lesz), amelynek elsődleges feladata a továbbképzés jellegű elöadás-sorozatok indítása. Az egynapos program délelőtti előadásai már ízelítőt adnak a megalakuló klub majdani elöadás-sorozatából, olyan előadókkal, mint Szilárd János, a szegedi orvostudományi egyetem rektora, Rozgonyiné Molnár Emma főiskolai főigazgatóhelyettes, Csajtai Miklós főiskolai tanár, Zilahy János Péter igazgató, Gyertyános Zoltánné szociológus. Az előadás-sorozatot délután vitafórum követi. A tanácskozásra 150 titkárnő jelentkezett. Az üléshez mind a szervezőbizottság, mind a résztvevők nagy reményeket fűznek, hiszen végre — megyei kezdeményezésre — van egy fórum, amelyet magukénak val'lhatnak, s amely az ügyükkel foglalkozik. Daróczi Gabi Snitt filmklub Az esztendő első felében a Szegedi Ifjúsági Házban sikerrel mutatkozott be a Snitt filmklub. Hétfőtől, október 10-étöl újra indul a sorozat, ahogy a szervezők fogalmaznak: kezdődik a második félév. November 7. kivételével minden hétfőn este 7-'kor kezdődnek a vetitésék, 10 amerikai filmet kínálnak a Tisza-partján. Sorrendben a művekés rendezőjük: Éjféli cowboy (John Schlesinger), Madárijesztő (Jerzy Schatzberg), Yentl (Barbra Streisand), A taxisofőr (Martin Scorsese), A postás mindig kétszer csenget (Bob Ralelson), Kiszabadulás (John Boorman), Ezusterdő (Miké Nichols), Apokalipszis most (Francis Ford Coppola), Bádogemberek (Barry Levinson), Gyilkossághoz öltözve (Brian De Palma). A filmeket hangalámondással vetítik, közreműködik Wodala János egyetemi oktató. Bérletek 150 forintért az ifjúsági ház portáján kaphatók. Székács Elemér emlékére Igyekszik ébren tartani nagy kutatóinak emlékét a Szegedi Gabonatermesztési Kutatóintézet. Az ötven évvel ezelőtt elhunvt Székács Elemér búzanemesítő emlékére tudományos ülést tartanak ma. pénteken az intézetben. Erdei Péter megnyitója utár Barabás Zoltán. Harmati istván és Sági Ferenc tart eiőadást. a neves kutató mellszobrát pedig Papócsi László miniszterhelyettes avatja föl Merthogy a külföld már iobban ismeri, tehetnénk hozzá, hiszen alig több mint egy hete érkezett haza az együttes a második babiloni nemzetközi fesztiválról. A bagdadi rádió és televízió a 28 ország együttesei (operaés táncművészek) között fellépett szegedi balettet az ugyancsak ott szereplő, világhírű leningrádiakkal egyenrangúként emlegette. A babiloni, úiiáépitett görög színház szabadtéri előadása mellett a bagdadi operában megtartott másik produkció is iól sikerült. A különleges szokatlan viszonyok között a táncosoknak fizikailag is nagv próbatétel volt az Isthar című kompozícióval kiegészített „Balettest"-músort előadni. Ám nemcsak ők adtak élménvt — kaptak is: hiszen . a világ kultúrájának bölcsőié" — az ott őrzött művészeti kuriózumokkal — alighanem az a helv. amelynek látásáról legtöbben legföljebb csak álmodozhatunk ... S. E. ( Rádiótelex KOSZORÚZÁS ARADON Aradon, a Maros folyó mentién, a vár mellett a kegyelet virágai borították csütörtökön az 1848-as magyar szabadságharc vértanúinak gránitemlékművét. A helyi lakosok, távolabbról érkezettek és magyar látogatók ezrei töltötték meg az emlékmű környékét, és hozták el a megemlékezés virágait és a helyi közösségek kis koszorúit. VÁRKONYI—SHULTZTALALKOZÖ Várkonyi Péter külügyminiszter New Yorkban megbeszélést folytatott George Shultz amerikai külügyminiszterrel. Egyetértettek abban, hogy Grósz Károly egyesült államokbeli látogatása a két ország kapcsolataiban kiemelkedő állomás volt. PINOCHETET LESZAVAZTAK Chile katonai kormányzata csütörtökön kénytelen volt elismerni, hogy Augusto Pinochet elveszítette a szerdai népszavazást. A lakosságot annak eldöntése végett szólították az urnákhoz, hogy kapjon-e újabb 8 évre szóló államfői megbízatást a tábornok-elnök, aki másfél évtizeddel ezelőtt, véres katonai államcsínnyel került hatalomra A városi tanács vb-iiléséről jelentjük (Folytatás az 1. oldalról.) A városi tanács közlönyének várospolitikai mellékleteként a iövő hét közepétől új lap lesz kapható (20 forintos áron) a szegedi újságárusoknál: a „szeged" (kisbetűvel csak azért íriuk itt. mert a címlapon is ígv hirdeti magát a negyedévenként megjelenő úiság). A lap „a közélet. Szeged pezsgő szellemi mozgásainak inspirálója szeretne lenni" — olvasható a beköszöntőben. Azt már a vb-ülés utáni sajtótájékoztatón hallottuk, hogv a lapban minden, a várossal kapcsolatos értéknek helve lesz. s épp ezért sem állandó szerkesztősége. sem kiválasztott szerzőgárdája nincs. Nyitott fórum tehát, melv — a laptársat köszöntve reméljük — új színekkel gyarapíthatja a szegedi tömegtájékoztatást. Vizsgálat a tanácselnök telekügyében Sejthették a végrehajtó bizottság tagjai, hogv lesz egv olyan megbeszélnivalójuk a tegnapi ülésen, amelv nem szerepelt a meghívóban sem. Csonka István tanácselnökhelyettes már a napirenden kívül kérte figyelmüket. Arról tájékoztatta a testületet, hogy Lehmann Istvánnak, a megyei tanács általános elnökhelyettesének aláírásával levél érkezett — a szegedi tanács végrehajtó bizottságához címezve. E levél bevezetője utal arra. hogv a Magyar Nemzet október 3-i számában Halász Miklós tollából teriedelmes cikk ielent meg Papp Gvula tanácselnök telektulajdonáról. (Olvasóink tájékoztatására a hivatkozott írás második felének részleteit tudósításunktól kerettel elválasztva közöljük. A cikk első részében írottakról olvasóinkat tájékoztattuk a szeptemberi tanácsülésről szóló tudósításunkban.) Mivel a Magvar Nemzetbeli cikk több olvan felvetést. megállapítást is tartalmaz. amelv indokolja azok megalapozottságának vizsgálatát. a megyei tanácselnök előzetes bizottságot alakított a megállapítások tényfeltáró vizsgálatára. Miután a megyei tanácsi kezdeményezéssel kapcsolatos intézkedést a szegedi végrehajtó bizottság határozattal tudomásul vette. felkérte a tanács mellett működő ügyrendi bizottságot: végezzen vizsgálatot, és a megállapításai nvomán szükségesnek tartott intézkedésekre tegven javaslatot. Ugyanakkor utasította a tanács tisztségviselőit, a vb-hivatal vezetőiét, az osztályvezetőket. hogv a vizsgálóbizottság munkáját a kívánt mértékben és módon támogassák. Csonka István e határozathozatal után — a tanács elnökének felhatalmazásával — tájékoztatta a vb-t arról, hogv Papp Gvula a Magvar Nemzet-beli cikk megjelenése előtt egy héttel kezdeményezte nyugállományba vonulásának előkészítését. A választási ciklus befejezése előtt azért döntött ígv a tanács elnöke, mert méltatlannak érezte a személve körül kialakult helyzetet. Ugyanez lehet az oka annak is. hogv Csonka István tanácselnök-helyettes a vbülésen jelenlevő ügyrendi bizottsági elnököt felkérte: a maga személyével kapcsolatosan is végezzen a bizottsáa vizsgálatot, különös tekintettel egv évvel ezelőtti lakáscseréiére. garázsépítésére, s a Hungária részvénytársaságban betöltött alelnöki tisztére. Csonka István a kérést azzal indokolta. hogv szeretne nvugodt körülmények között dolgozni, vagv ha az nem lehetséges, levonhassa a megfelelő következtetést. A végrehajtó bizottság a kérés teljesítéséhez hozzájárult. P. K. Részlet a Magyar Nemzet cikkéből . .. Papp Gyula a hetvenes években egy földcsere során a Felszabadulás Mgtsz-től hozzájutott 307'J négyzetméter szántó művelési ágba tartozó területhez, közös tulajdonban két lányával együtt, Magdolnával és Katalinnal. A város egyik részén volt az a földterület, amit nem is akárhová, hanem a legelőkelőbbnek tartott vidékre, Szeged „Rózsadombján" lévő parcellára cserélt... A Rózsa Ferenc sugárút vége — ahol az új tulajdont szerezték — abban az időben kietlen prérinek számított, senki sem gondolt arra, hogy rövid időn belül az urbanizáció zörejei hangversenyre kelnek a pacsirták énekével. Egyébként, hogy az olvasónak fogalma legyen az árviszonyokról, nem mellékes körülményként jegyzem meg, akkortájt hasonló parcellák 20 000 forintért cseréltek gazdát. Gyorsan szaladt az idö, a város kieső vidékén mégjelentek a cölöpverők és a terveknek megfelelően hozzáláttak a családi házas lakótelep építéséhez. Ez a dolog a Papp családi földjét ugyan nem érintette, mivel a lakótelep az út jobb oldalán terebélyesedett, és a bal oldali rész ilyen szempontból szűz maradt: Ott továbbra is szorgos munkával lehetett kapálni, gereblyézni. Ám azt mégsem lehet mondani, hogy a lakótelep megszületése semmilyen hatással ne lett volna a szántóföldre, hiszen arra járt már a Volán helyi járata, és meghúzódtak a közeiben a víz-, a gázcsövek és csatornák. Ilyen szituációban dr. Papp Magdolna, az osztatlan közös tulajdon egyik részese kérelemmel fordult a Szegedi Megyei Városi Tanács V. B. hivatal építési osztályához, hogy a 4203 hrsz-u szántóművelési ágú területet ossza meg... A közös tulajdont azért kellett megszüntetni, mert különben a szántóra még egy faházat sem lett volna szabad húzni, ahová a kapát, gereblyét elhelyezik. Fel kellett számolni a szántó státusát. A tavaly november 6-án beadott kérelemre az építési hatóság példás gyorsasággal válaszolt és a november 18-án született határozatával engedélyt adott a három' tulajdonosnak a megosztásra. A pontos helymegosztás a következő: a korábban csak földművelésre alkalmas területből három darab építési és három darab zártkert keletkezett, tehát a Papp család mindegyik tagja 1987. november 18-tól új minőségben utazhatott ki a Rózsa Ferenc sugárút végére. Valamennyiüknek meglett a jövőt megalapozó, családi ház befogadására is alkalmas földterülete, és egy-egy zártkert a hobbira, a hétvégi pihenésre. A városi földhivatal 1987. december 16-án, a felosztást szentesítette és bejegyezték a megosztást. Ezentúl létezik tehát két 577 négyzetméteres és négy 365 négyzetméteres parcella. Határozat teszi világossá: „a Rózsa Ferenc sugárút felől kialakuló lakótelkek beépithetök, mig az északkeleti oldalon létrejövő három földrészlet beépítésére csak a Szegedi Felszabadulás Tsz kezelésében lévő terület rendezési terv szerinti kiosztása, utca nyitását követően nyilik lehetőség. Az utca kinyitásáig a három földrészlet lakóteleknek nem tekinthető." Az események ettől a perctől kezdve ügy peregtek, mint az amerikai akciófilmekben. Dr. Papp Magdolna és Papp Katalin eladta saját építési telkét és 730 000 forintot kaszírozott. Maradt tehát négy parcella: a papának a beépítésre váró portája ési a család tagjainak három zártkert. Miért kellett a talonban lévő két építési telket piacra dobni? Mert előrevetette árnyékát egy újabb bombaüzlet. Ugyanis ekkor már a tanácselnököt a lakótársak türelmetlenül és a végletekig ostromolják, ne vonja ki magát lakásának megvásárlása alól, mert akkor ök sem lehetnek vevők, no és ott él & házban egy másik lakásban leánya is. Nem mellékes, hogy az ingatlanszerzés korlátozás alá esik. Igy valakinek csak egy lakótelke, vagy egy lakása lehet, a kettő együtt nem. Talán ez indokolhatja Papp Magdolna építési telkének piacra d>bását, aki így jogrendszerünk, szerint szerzőképessé vált, de a tanácselnök nyakán a villanegyedben lévő lakótelek ekkor már kolonc. Döntő jelentőségű a jogismeret. Ugyanis háromnegyed lakótelek nem egy egész, ezért Papp Gyula 1988 júliusában Magdolnának ajándékozza lakótelkének egynegyedét. Igy egyiküknek sincs egész lakótelke, tehát nincs akadálya annak, hogy megvásárolja jutányos áron az állami lakást. Az ajándékozás 1000 forintos négyzetméterenkénti áron történt, szabályosan, az illeték lerovásával. A Papp család földterülete mellett, húzódik a Felszabadulás Tsz- szántója és a varázsgörr.bben lehet bízni, mert az a mese, ami arról szólt, hogy egy szép napon a szövetkezet kéri a városi tanácsol, hogy saját portáján is alakítson ki építési területet, valósággá válik. A szegedi tanács végrehajtó bizottsága 1988. május 5-én a Marostöi városrész II. ütem házhelyrendezési tervében engedélyt ad az átminősítésre. A testület határozatba foglalja a köszönetet a Felszabadulás Tsz vezetőségének, mert az elősegítette a város jobb telekellátását. Egyébként a Papp-terület mögött Fakopáncs névvel majd utcát nyitnak, amiről egy másik határozat szól. Ahogy a fociban mondják, ez már felér egy gólértékü passzal. Igy a Papp család három zártkertje lakótelekké minősül át és a kétféle porta közötti árkülönbség százezer forintokban fejezhető csak ki immár a négy lakótelek ezer forintos négvzetméteri áron megéri az 1.9 millió forintot. Ha hozzávesszük a bekaszírozott 730 000 forintot, akkor a tiszta haszon 2,6 millió forint... Megbeszélések a Parlamentben Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke csütörtökön az Országházban fogadta Amintore Fanfani olasz költségvetési és tervezési minisztert, aki az ENSZ Európai Gazdasági Bizottságához tartozó országok kormányainak gazdasági főtanácsadói testületének budapesti szimpóziumán vesz részt. A szívélyes légkörű megbeszélésen részt vett Hoós János, az Országos Tervhivatal elnöke (MTI) }