Délmagyarország, 1988. szeptember (78. évfolyam, 209-234. szám)

1988-09-02 / 210. szám

28 1988. szeptember 3., szombat Bányásznapi és jubileumi ünnepség A .'itt. bányásznap alkalmából csütörtökön u főváros­han központi ünnepséfion köszöntötték « szén-, szénhid­rogén-, ásvány-, érc- és bauxitbányászokat. Az ünnepi program résztvevői először a székház aulájában a bá­nyászmártírok emléktáblája előtt rótták le kegyeletüket. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának nevében Orosz Károly, az MSZMP főtitkára, valamint Nagy Sándor, a SZOT főtitkára és Kovács László, a bá­nyászszakszervezet főtitkára, a KB tagjai, a kormány és uz Ipari Minisztérium képviseletében Berecz Frigyes ipa­ri miniszter, Kapolyi László kormánybiztos és Czipper Gyula ipari miniszterhelyettes, a bányászszakszervezet ré­széről pedig Havrán István, elnök, Kómár András és Var­ga József alelnökök koszorúztak, majd a bányavállala­tok képviselői helyezték el a megemlékezés virágait. Ezután az Építők Rózsa Ferenc Művelődési Házának kongresszusi termében került sor a központi ünnepségre, amelyen megjelent: Grósz Károly, Lukács János, a KB titkára, a Politikai Bizottság tagja; Nagy Sándor, a SZOT főtitkára; Berecz Frigyes ipari miniszter; Hoós Jáno6, az Országos Tervhivatal elnöke és Villányi Miklós pénz­ügyminiszter. Az ünnepséget Kovács László, a bányászszakszerve­zet főtitkára nyitotta meg. Az Ipari Minisztérium és a szakmai szakszervezet nevében köszöntötte az ország bá­nyászait Hangsúlyozta, hogy a 38. bányásznap most egy­ben a bányászszakszervezet megalakulásának, és lapja, a Bányamunkás megjelenésének 75. évfordulója is. Ez a lap fontos szerepet töltött be a szakszervezet életében. Kiemelte: a felszabadulást követően a bányászok óriási részt vállaltak az országépítő munkából, a hatva­nas évek második felének elhibázott energiapolitikája, az akkor elhatározott visszafejlesztés azonban máig ható anyagi és erkölcsi vesz.teségeket okozott a szénbányászat­nak. Az energiapolitika korrekciója pedig a többszöri olajárrobbanások ellenére is több mint egy évtizedet ké­sett. így a nyolcvanas évek első felében a szénbányászat csak rendkívüli erőfeszítésekkel tudta kielégíteni az igé­nyeket. A bányaipar dolgozói megértik, hogy a gazda­sági és társadalmi reformok következetes végigvitele egye­temes nemzeti érdek, amely egybeesik a bányászok hosz­szú távú érdekeivel is. Ezért elfogadják és támogatják a gazdasági megújulás következetes végrehajtását. Ezután Grósz Károly mondott ünnepi köszöntőt. Grósz Károly beszéde — A 38. magyar bányász­napon a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bi­zottsága és a kojrnány meg­bízásából őszinte tisztelettel és szeretettel köszöntöm ün­nepségünk résztvevőit, a bá­nyászat minden dolgozóját. Jó érzéssel szólok a magyar tárnákban dolgozó lengyel bányászokról is, és azokról a román állampolgárokról, akik áttelepülés után bá­nyászként keresik kenyerü­ket nálunk — kezdte beszé­dét Grósz Károly, majd az egy éve elfogadott stabilizá­ciós kormányprogram meg­valósításának helyzetéről szólt. A gazdasági szerkezetvál­tás és a nagyobb szabadság­fokú, az alkotó energiákat valóban mozgósító gazdálko­dás elképzelhetetlen a ma igen széles körben létező tá­mogatások nagymértékű le­építése nélkül. A hosszú ide­je deklarált szándék tehát tovább nem halasztható, még akkor sem, ha ez cso­port- és egyéni érdekeket sért is. Ennek a folyamatnak a nyilvánosság előtt kell zaj­lania, mert különben a fel­merülő részérdekek a közös érdekek rovására állandóan nyomást gyakorolnak az irá­nyításra. A Minisztertanács elszánta magát: határozot­tan, de ésszerű fokozatosság­gal végigmegy ezen az úton. Hároméves programot dol­gozunk ki a támogatások le­építésére, és ezt folyamato­san az Országgyűlés elé ter­jesztjük Az a szándékunk, hogy már jövöre 30—40 mil­liárd forinttal csökkentjük a költségvetési támogatást. Alapvető gazdasági-társa­dalmi és politikai érdekünk, hogy a radikális fordulatot a lehető legkisebb mértékű, de a piacok egyensúlyba jutását nem korlátozó infláció mel­lett valósítsuk meg. Ma már látható, hogy jövőre az idei­hez hasonló méretú lesz az árszintnövekedés, mert adós­ságszolgálati terheinket fi­gyelembe véve a piaci egyensúly másképpen nem jöhet létre. — Ha az idei esztendő gaz­dasági teljesítménye eléri a tervezettek akkor remé­nyünk szerint 1989-ben a reúlfogyasztás már nem csókken, de a reálbércsök­kenést — az ideinél lénye­gesen kisebb mértékben — nem tudjuk elkerülni. A bé­rek reálértékének általános növelésére az egyensúlyi kö­vetelmények által támasz­tott korlátok miatt nincs mód. A reálbércsökkenés, persze nem mindenkire vo­natkozik. Az új gazdasági feltételek lehetővé teszik, hogy az érdemi teljesítményt nyújtóknak a reálbére nö­vekedjen, s családjuk élet­színvonala javuljon. Grósz Károly ezután idéz­te a pécsi bányászoknak az augusztus 23-i munkabe­szüntetésekor hozzá intézett levelét, s többek között hangsúlyozta: A magyar bányászok nem a nemzet eltartottai, hanem szenvedő alanyai egy átren­deződő, sok adóssággal ter­helt, bizonytalan gazdaság­nak. Az, aki naponta leszáll, számtalan veszéllyel dacol­va, nem lehet felelős sem a hazai gazdasági, sem a vi­lágpiaci környezetért. Ezek­nek az embereknek az erő­feszítéseit, áldozatvállalását lekicsinyleni nem egyszerű­en hiba, hanem bún. Ugyanakkor valóban jogo­san kérik ki maguknak egyik-másik sajtótermékben megjelenő, vagy elhangzó ri­portok, kommentárok hang­nemét, álobjektivitását és szakszerűtlenségét. Az igaz­ság kedvéért hozzáteszem: a kritika nem az egész tömeg­tájékoztatásra vonatkozik, de megengedhetetlennek tar­tom, még ha az egyébként szintén rosszul fizetett új­ságírókról is van szó, hogy bárki csupán hiányos isme­retek birtokában szentenciá­kat mondjon a bányászokról, a bányák jövőjéről. A kormányzat stabilizáci­ós programjának keretében a bányászattal kapcsolatos lépéseink — bár egyik-má­sik váratlan volt és tűzoltó­munkának tűnhetett — kon­cepcióvá állnak össze. Ez azt is jelenti: a kormányzat tö­rődik a bányászok és a bá­nyászat jövőjével. Semmi­képpen nem érdekünk ugyanis a bánvászkodás drasztikus csökkentése. és energiafelhasználásunkban a hazai termelés 50 százalékos arányát sem indokolt ala­csonyabbra engedni. Nemegyszer jogos rosszal­lásként fogalmazódik meg velünk szemben, hogy halo­gatunk döntéseket, tétová­zunk, bizonytalankodunk. A késedelemnek gyakran a megnyugtató és körültekintő, sokirányú vizsgálódás az oka. A kapkodások, a lat­szatdöntések, a pótcselekvé­sek ideje lejárt. A döntése­kért pedig nemcsak a pilla­natnyi érdeket, hanem a jö­vő követelményét is figye­lembe kell venni. Ezzel nem vitatjuk a bá­nyászat szükségességét. Nemzeti vagyonunk jelentős része a bányászat, amely az önök munkája révén válik va­lamennyiünk számára hasz­nálható értékké, és szolgálja gyarapodásunkat. Biztos va­gyok benne tehát, hogy a bá­nyászatnak van jövője, és nem elsorvasztásra ítélhető válságágazat. Meggyőződésem: egyetlen szakmában sem jogos úgy­nevezett kiemelt jövedel­mek követelése. Viszont a munka értékén történő és szigorúan teljesítményalapú megfizetésére mindenki jog­gal formál igényt. Ha idővel eljutunk e felismerés meg­valósításához, feltételezem, hogy a bányászok fizetése akkor is a legmagasabb ka­tegóriákba fog esni, anél­kül, hogy bármiféle kiemelt­ségről szó lenne. A bérek szakma szerinti különböző­sége nem kegy, vagy szub­jektív elhatározás kérdése, hanem a gazdasági törvény­szerűség következménye kell, hogy legyen. Végül a hűségjutalomról, ami az utolsó cseppet jelen­tette az István-akna dolgo­zóinak poharában. A kor­mány illetékesei megvizs-, gálták ezt a kérdést. Ennek alapján azt mondhatom, hogy a hűségjutalom kifize­tésének helytelen rendjéért nem a központi szervek fele­lősek. A gazdaságilag és po­litikailag hibás értelmezésért helyben kell keresni a .fele­lősöket. A vállalat vezetői nem jól gazdálkodtak, az. elosztható pénzeszközökkel. Ezek következményét a kormány nem vállalja. Kor­rektebb lett volna, ha ezt a dolgozóknak is időben el­mondják. A hűségjutalom ugyanis nem adható, hanem jár! Az ügynek természete­sen a kormány számára is akadtak tanulságai. Ami ál­talánosítható és országos jel­legű gond, azt elemezni fog­juk, és igyekszünk megoldást találni rá. Ejtsünk egy-két szót a módszerről is. Én rendkívül kulturáltnak, politikailag érettnek tartom a pécsi bá­nyászok sérelmeinek megfo­galmazását. Ahogyan azon­ban nyomatékot adtak neki — azaz: nem vették fel a munkát —, azzal már vitat­kozni szeretnék. Jogos üze­neteket akkor is el lehet jut­tatni ehhez a párthoz és kormányhoz, ha azokat munka közben állítják ösz­sze. A termelés ellentétpár­ja a terméketlenség. Kétlem, hogy történelmünk ilyen sorsdöntő pillanataiban a munka hiányával kellene nyomatékot adni a munká­ból fakadó jogos követelé­seknek. Ezt azért is hangsú­lyozni szeretném, mert van­nak, akik azt hiszik, hogy ilyen módszerekkel jogtalan előnyökhöz juthatnak. A fe­nyegetések, nem hiszem, hogy eredményhez fognak vezetni. — A megújuló párt- és ál­lami vezetésnek van elkép­zelése, világosan meghatá­rozta a társadalom és a párt­tagság előtt álló feladatokat. Van ereje céljainak végre­hajtását megszervezni. A vezetés képes a demokrati­kus és alkotó légkör politi­kai feltételeit megteremteni. Még akkor is, ha sanda po­litikai szándékokból felerő­södött a vezetésre irányuló nyomás, ha egyesek a reform jelszava alatt az anarchiát bátorítják, vagy olcsó nép­szerúséghajhászásból a de­magógia lovát sarkantyúz­zák. Arra viszont nem ké­pes, hogy az üzemi demok­rácia helyi funkciózavarai­ért viselje a felelősséget. Az ország párt- és állami vezetői nem képesek arra, hogy a 10 millió állampol­gár, vagy a 800 ezres párt­tagság helyett gondolkodja­nak, cselekedjenek. — Ami az elmúlt időszak gazdasági gyakorlatát illeti, szándékunkban áll, hogy megvonjuk mérlegét. De nem a mindenáron való bűn­bakkeresés szándékával, ha­nem azért, hogy a társada­lom és a vezetés még reáli­sabban lássa: milyen hely­zetben vagyunk, a miért van szükség a gyökeres fordu­latra, s mi lehet a tovább­lépés iránya. — Társadalmi-gazdasági kibontakozásunk sikere önöktől, a magyar bányá­szoktól is jelentős mérték­ben függ. A népgazdaság és a bányászat érdekei egybe­esnek. Hagy Sándor fölszólalása Grósz Károly beszéde után a Szakszervezetek Országos Tanácsa és az ágazati-szak­mai szakszervezetek nevé­ben Nagy Sándor, a SZOT főtitkára köszöntötte a bá­nyászokat, és a megalakulá­sának 75. évfordulóját ün­neplő bányászszakszerveze­tet, annak valamennyi akti­vistáját, és az ünnepség résztvevőit. Utalt arra, hogy a megemlékezésekre olyan körülmények között kerül sor, amikor nehéz gazdasági helyzetben • van az ország, s ennek jeleit, következmé­nyeit nap mint nap érzéke­lik a bányászok csakúgy, mint más dolgozók. E jelek olykor korábban nem ta­pasztalt feszültségekkel jár­nak. Ilyen volt az egy héttel ezelőtti István-aknai egyna­pos munkabeszüntetés is. Ennek okait, tanulságait azóta számos fórum és saj­tóorgánum kereste, elemez­te. Ez helyes dolog — mon­dotta —, hiszen minden fon­tos figyelmeztető jelből ta­nulni kell. De feltehetően még hasznosabb lett volna, ha az illetékes vezetők ugyanezt az energiát még az események előtt a rende­zendő problémák megol­dására fordították volna. Komolyabban kellett volna figyelembe venni azokat az előzetes jeleket és jelzése­ket, amelyek a szakszerveze­tektől, s így természetesen a bányászszakszervezettől is érkeztek az adórendszer mű­ködésével, annak a teljesít­ményekre és a nettójövedel­mekre gyakorolt hatásával kapcsolatban. Rámutatott: az országnak és a bányászoknak is érde­ke, hogy levonják ebből a szükséges következtetéseket. Ezek a problémák azonban nem jelenthetik azt, hogy a bányászat egészével gondok lennének, és emiatt válság­ágazattá kellene nyilvánítani a bányászatot. Nem jelent­heti azt sem, hogy a veszte­séges területeken dolgozók­nak teljes egészében maguk­nak kellene megfizetniük az elkerülhetetlen átrendeződés számláját. A gazdasági szer­kezetet nem "ők hívták élet­re, az alkalmazott technoló­giát nem ők választották meg, a szabályozó rendszert nem ők alakították, tehát a következményeket sem egye­dül nekik kell viselniük. El­fogadhatatlan, hogy a szer­kezetátalakítás terheit egyedül a dolgozók viseljék, és ráadásul nap mint nap még tudtukra is adják, hogy munkájuk haszontalan. Ezután Berecz Frigyes ál­lami, Nagy Sándor szakszer­vezeti kitüntetéseket, Lajer László, a bányászszakszerve­zet titkára pedig bányász­művészeti nívódíjakat adott át. Az ünnepség Kovács László zárszavával, majd a bányászhimnusz hangjaival ért véget. (MTI) •a Üdvözlő távirat A Vietnami Szocialista Köztársaság nemzeti ün­nepe alkalmából Grósz Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkára, a Minisztertanács elnöke és Slraub F. Brúnó, az Elnöki Tanács elnöke táviratban üdvözölték Nguycn Van Linht, a Vietnami Kommu­nista Párt Központi Bizottsága főtitkárát, Vo Clii Congot, a VSZK Államtanácsának elnökét, Do Muoit, a VSZK Minisztertanácsa elnökét. Stadinger István, az Országgyűlés elnöke ugyancsak táviratban köszön­tötte vietnami partnerét. Le Quang Daot, a VSZK Nemzetgyűlésének elnökét. fl propaganda és tájékoztatás soron lévő feladatai A propaganda és tájékoz­tatás soron levő feladatai címmel országos tanácskozás kezdődött csütörtökön Nád­udvaron, az Ady Endre Mű­velődési Központban. A Ma­gyar Szocialista Munkás­párt Központi Bizottsága agitációs és propaganda­osztályának szervezésében rendezett kétnapos eszme­csere az 1988—89-es pártok­tatási év előkészítését szol-1 gálja. A rendezvényen a megyei és a megyei jogú pártbizottságok ideológiai kérdésekkel foglalkozó tit­kárai, propaganda- és mű­velődési osztályvezetői; az oktatási igazgatóságok igaz­gatói, valamint a megyei la­pok főszerkesztői vesznek részt. Jelen vannak a társa­dalmi és tömegszervezetek meghívott képviselői, vala­mint a sajtó meghívott munkatársai. Andics Jenő, az MSZMP agitációs és propaganda­osztályának vezetője mon­dott megnyitó beszédet. Ezt követően Berecz János, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bi­zottság titkára tartotta meg előadását. A politikai intéz­ményrendszer reformjá­nak, a párt megújulásának eszmei, politikai, szervezeti •kérdései címmel. A szocialista építés jelen­legi időszerű kérdéseiről szólva rámutatott a népaka­rat érvényesítésének új je­lenségeire, a társadalmi kez­deményezések gyarapodásá­ra, amelyeket a megfelelő türelemmel és jószándékkal kell fogadni, mert ezeknek a társadalmi kezdeményezé­seknek a talaján jöhet létre egy új társadalmi közmeg­egyezés. Berecz János részletesen szólt a pluralizmus kérdé­seiről, annak filozófiai, ide­ológiai, kulturális és gazda­sági vonatkozásairól, kiemel­ve a politikai pluralizmus időszerű témaköreit. Rámu­tatott: a politikai pluraliz­mus lényege a társadalom­ban megnyilvánuló sokféle érdek érvényesítése a politi­kai intézményrendszerben, s azok összhangba hozása a közérdekkel. A politikai pluralizmust a marxista—leninista párt ve­zetésével az intézményrend­szer fejlesztésének kereté­ben kell megteremteni. A pártnak politikai és ideoló­giai, nem pedig hatalmi esz­közökkel kell biztosítania, érvényesítenie vezető szere­pét. Berecz János foglalkozott a párt tevékenységének idő­szerű kérdéseivel is. El­mondta: — Társadalmi fej­lődésünk kulcskérdése, hogy komolyan vegyük az orszá­gos pártértekezlet állásfog­lalását, amelynek lényege: fordulat-reform-megújulás. Most az a döntő, hogyan tu­dunk élni ezekkel a kulcs­szavakkal, illetve hogyan tudjuk megvalósítani a mö­göttük lévő programokat. Nagy súllyal szólt arról, hogyan lehet még ütőképe­sebbé tpnni a párt tevé­kenységét. Kiemelte: a párt politikájának alakítása az egész tagság ügye. E tekin­tetben a legfontosabb az alapszervezet, hiszen általa érvényesül a párt vezető sze­repe. A párt továbbra is fontos bázisának tekinti a termelőegységeket, de látja, hogy egyre nagyobb szere­pet kell játszaniuk a terü­leti pártszervezeteknek. Szükségesnek tartja a párt­apparátus munkájának újra­gondolását Végezetül szólt a pártegy­ség erősítésének szükséges­ségéről, kiemelve, hogy a párt harci szövetség, amely­nek alapja az öntudatos egy­ség, a közös törekvés. Ezt segíti, hogy a Politikai Bi­zottság a fő kérdésekben egységesen foglal állást — mondotta Berecz János. — a gépkocsinyeremény-betétkönyvek 1988. augusztus 31-én megtartott sorsolásáról Az Országos Takarékpénztár a gépkocsinyeremény-be­tétkönyvek 109. sorsolását augusztus 31-én Budapesten tartotta meg. A sorsoláson azok a 10 ezer és 5 ezer forint *) betétkönyvek vettek részt, amelyeket 1988. április 30-áig váltottak és 1988. július 31-én még érvényben voltak. Az alábbiakban közöljük a Csongrád megyében vál­tott, a sorsoláskor érvényben levő és nyereménnyel ki­sorsolt betétkönyvek számát és a nyereményt. 5000 FORINT ÖSSZEGŰ BETÉTKÖNYVEK 05 0516829 t 05 0551199 t 05 0589849 t 05 0614026 t 05 0629676 t 05 0639228 t 05 0640649 dt 05 0650810 t 05 0656795 t 05 0669059 t 05 0714834 t 05 0728433 d 05 0734285 w 05 0737609 dt 05 0758056 dt 05 0770758 t 05 0777942 t 05 0814435 t 05 0819853 t 05 0820578 dt 05 0824643 t 05 0825382 d 05 0827769 t 05 0832472 t 05 0835240 d 05 0840209 I 05 0850632 t 05 0851144 t 10 000 FORINT ÖSSZEGO BETÉTKÖNYVEK 05 0038560 dt 05 0088939 t 05 0108740 t 05 0050885 t 05 0091078 t 05 0114932 t 05 0079966 w 05 0097121 d 05 0118370 f 05 0082257 t 05 0101308 d 05 0119408 t 05 0087817 t 05 0105536 t 05 0120909 t A gépkocsitípusok jelölésére az alábbi rövidítéseket használtuk: FSO 1500 — f. Dacia 1310 CLX — dt, Dacia 1310 — d, Trabant Limousine Speciel — t, Wartburg Stan­dard — w. (Megjegyzés: az elsőként feltüntetett FSO 1500 típusú autó 1500-as Polski-FIAT.) A gyorslista közvetlenül a sorsolás után készült, azért az esetleges számhibákért nem vállalunk felelősséget. A hi­vatalos nyereményjegyzéket az érdeklődők szeptember 9­étől bármelyik OTP-fiókban megtekinthetik.

Next

/
Thumbnails
Contents